ÉLETIGE - 1997. június

"Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nõvérem és anyám." (Mk 3,35)  

Jézus ezekkel a szavakkal nyilvánítja ki a köré gyûlt tömegnek, hogy kik az igazi rokonai. Az Övé egy új típusú család, ahol nem számít a vérségi kötelék, a természetes rokoni kapcsolat. Tagja mindenki, aki - mint Õ - csak Isten akaratát teszi.

Isten akarata nem más, mint Isten hangja, mely állandóan szól hozzánk és hív bennünket; egy aranyszál, egy isteni aranyfonál ez, ami átszövi egész életünket itt a földön és odaát. Isten ily módon fejezi ki szeretetét; a szeretetet, melyre válaszolnunk kell, hogy véghezvihesse csodáit életünkben. Isten akaratává kell válnunk. Ez a mi igazi létünk, teljes önmegvalósulásunk.

"Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nõvérem és anyám."

Van valaki, aki láthatóvá teszi számunkra, milyen gyümölcsöt terem Isten akarata abban a lélekben, aki feltétel nélkül ráhagyatkozik: ez Mária, Jézus anyja, akirõl elmondhatjuk, hogy itt a földön az volt az ideálja - s ezt teljességgel élte is - , hogy megvalósítsa Isten akaratát: "Történjék velem szavaid szerint."(Lk 1,38)

Azáltal, hogy Mária a legfájdalmasabb, legtragikusabb pillanatokban is állhatatosan kitartott Isten akarata mellett, azonosult vele, betöltötte azt a rendkívüli tervet, amit Isten öröktõl fogva elgondolt róla.

Mária azért vált Jézusban Isten Anyjává, mert teljesítette Isten akaratát.

"Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nõvérem és anyám."

A mi életünkben is - bár mások az arányok - valami hasonló valósulhat meg. Mi nemcsak egy meghatározott pillanat, azaz születésünk pillanata óta vagyunk jelen a történelemben. Nem. Mi öröktõl fogva létezünk Isten tervében; Õ öröktõk fogva elgondolt és szeretett minket; mindig is ott voltunk a szívében.

És hol, hogyan?

Most még nem vagy csak keveset tudunk errõl, de ha Máriához hasonlóan tesszük Isten akaratát, akkor egy nap, a földrõl való elköltözésünk napján - amikor elfoglaljuk helyünket a Mennyországban - teljesen világos lesz számunkra.

Tehát nekünk is akarnunk kell Isten akaratát. Ne csak belenyugodjunk; ne csak egyszerûen elfogadjuk; ne megosztott szívvel tegyük, hanem azonosuljunk vele. Ez a legjobb, amit tehetünk. Ez az elképzelhetõ legértelmesebb hozzáállás.

Ez tesz bennünket Jézus családjának tagjaivá.

"Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nõvérem és anyám."

De tulajdonképpen mit jelent az, hogy tesszük Isten akaratát?

Azt, hogy jól, tökéletesen végezzük mindazt, amit Isten kér tõlünk: beszélgetünk, telefonálunk, meghallgatunk valakit, segítünk valakinek, tanulunk, imádkozunk, eszünk, alszunk; egyszóval azt, hogy a hétköznapokban óráról órára teljesítjük kötelességeinket, melyeket munkánk, családunk illetve a körülöttünk élõ emberekkel való kapcsolat követel.

Van egy értékes útmutatás, ami óriási mértékben megkönnyíti a dolgunkat: élni a jelent.

A lelki élet nagy mesterei mindnyájan azt javasolják, hogy éljük jól a jelen pillanatot.

A jelent élve tudjuk jól elvégezni minden kötelességünket.

A jelen élése az, ami elviselhetõvé teszi a kereszteket.

A jelent élve érthetjük meg Isten inspirációit.

A múlt már nem létezik, a jövõ még nem érkezett el. Egyetlen dolog számít: az, hogy mik vagyunk és mit teszünk ebben a pillanatban. Ezért a jelen minden perce értékes, mert csak ez van a birtokunkban.

Összpontosítsuk tehát figyelmünket arra - legyen az jelentéktelennek tûnõ vagy fontos -, amit éppen csinálunk. Tegyünk félre, veszítsünk el minden más gondolatot, vágyat, emléket, tevékenységet. Tökéletes, tiszta tettekre törekedjünk teljes szívünkbõl, teljes elménkbõl és minden erõnkbõl. Ily módon tesszük Isten akaratát.

Sõt ez az egyetlen módja annak is, hogy felépítsük vagy újjáalkossuk mind a hívõk közösségét, mind pedig az emberiség családját. Jézus e szavaiból megértjük ugyanis, hogy nem az egy fajhoz, egy kultúrához való tartozás, nem a vérségi kötelék alkotja a legbensõségesebb kapcsolatot az emberek között.

Akik engedelmeskednek a törvénynek, amit Isten írt a szívükbe, és teszik Isten akaratát - a föld bármelyik pontján éljenek is -, egyetlen nagy családhoz tartoznak, mert mindegyikük Jézus "testvére, nõvére és anyja."

Életige 1997. május

"Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket"
(Jn 15,12). Tudni akarod, mikor mondta Jézus ezeket a szavakat? Szenvedése elõtti búcsúbeszédében, mely egyben végrendelete is. Ennek egy részletét idéztük most.
Gondolj csak bele, mennyire fontosak! Amit egy apa mond halála elõtt, azt soha nem felejtjük el. Vajon nem még inkább így van-e Isten szavaival? Vedd tehát nagyon komolyan ezt a mondatot, és próbáljuk meg együtt megérteni mélységét.
"Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket." Jézus szavaiból érzõdik, hogy tudja: hamarosan meg fog halni. Közelgõ távozása mindenekelõtt ezt a problémát veti fel benne, melyre szeretne megoldást találni: Hogyan maradjon továbbra is övéi között, hogy elõrevigye egyházát?
Tudod, hogy Jézus jelen van a szent cselekményekben: a misében például valóságosan megjelenik az Eukarisztiában. De Jézus ott is jelen van, ahol élik a kölcsönös szeretetet, ugyanis ezt mondta: "Ahol ketten vagy hárman összegyûlnek az én nevemben (és ez a kölcsönös szeretet által lehetséges), én ott vagyok közöttük" (Mt 18,20).
A közösségben tehát, ahol mélyen élik a kölcsönös szeretetet, Õ továbbra is hatékonyan mûködik és kinyilatkoztatja magát a világnak, hatást gyakorol a világra. Hát nem csodálatos? Nem támad kedved ahhoz, hogy keresztény testvéreiddel együtt azonnal elkezdd élni ezt a szeretetet? János, aki leírta ezeket a szavakat, melyekrõl most elmélkedünk, a kölcsönös szeretetben látja az egyháznak adott legfõbb parancsot, mivel hivatása pontosan az, hogy kommúnió, egység legyen.
"Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket."

Jézus ugyanis ezt is mondta: "Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt" (Jn 13,35). A megélt kölcsönös szeretet lesz tehát az a jel, az az egyenruha, mely hitelessé teszi Krisztus tanítványait. Ez a keresztények ismertetõjele. Ha ez hiányzik, a világ többé nem ismeri fel a keresztényekben Jézus tanítványait.

"Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket."

A kölcsönös szeretet egységet teremt. És mi az egység gyümölcse? "Legyenek egy - mondja Jézus - , hogy a világ higgyen" (Jn 17,21). Az egység, mivel Krisztus jelenlétének a hordozója, az Õ követésére ösztönzi majd a világot. Az emberek - látva az egységet és a kölcsönös szeretetet - hinni fognak Benne.

"Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket."

A búcsúbeszédben Jézus "sajátjának" nevezi ezt a parancsolatot. Tehát különösen is kedves számára. Ezért nem szabad egyszerûen úgy tekintened, mint bármely más normát, szabályt vagy parancsot. Jézus egy új életformát szeretne javasolni neked; el akarja mondani, mire építsd életedet, hiszen az elsõ keresztények is ezt a parancsolatot tették életük alapjává. Péter ezt írja: "mindenekelõtt tartsatok ki egymás odaadó szeretetében." (Pét. 4,8)

Mielõtt dolgoznál, tanulnál, misére mennél vagy bármi mást cselekednél, gyõzõdj meg arról, hogy megvan-e a kölcsönös szeretet közted és azok között, akik melletted élnek. Ha igen, akkor mindennek értelme van. E nélkül az alap nélkül semmi sem kedves Isten elõtt.

"Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket."

Jézus "új" parancsolatról beszél: "Új parancsot adok nektek." Mit akar ezzel mondani? Talán azt, hogy eddig ismeretlen volt ez a parancs? Nem. "Új" azt jelenti, az "új idõknek" szóló. Akkor hát mirõl van szó?

Nézd: Jézus meghalt értünk, vagyis a végsõkig szeretett minket. S vajon milyen volt az Õ szeretete? Biztosan nem olyan, mint a miénk. Az Övé "isteni" szeretet volt. Ezt mondta ugyanis: "Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket." (Jn 15,9) Azzal a szeretettel szeretett tehát bennünket, amivel Õ és az Atya szeretik egymást.

És nekünk ugyanezt a kölcsönös szeretetet kell gyakorolnunk, hogy életre váltsuk az "új" parancsot. De ilyen szeretettel te - mint ember - nem rendelkezel. Örülj azonban, mert mint keresztény, megkapod. S hogy kitõl? A Szentlélek árasztja ki szívedbe és minden hívõ szívébe.

A bennünk élõ isteni szeretet által van tehát hasonlóság az Atya, a Fiú és köztünk, keresztények között. Ez a szeretet az, ami bekapcsol minket a Szentháromság életébe; e szeretet tesz bennünket Isten fiaivá.

Ez a szeretet az, ami összeköti az eget a földdel; a keresztény közösség e szeretet révén emelkedik fel Isten szférájába, s ezáltal lehetséges, hogy az isteni jelen legyen a földön ott, ahol a hívõk szeretik egymást.

Nem tûnik istenien szépnek mindez? Nem tûnik számodra rendkívül vonzónak a keresztény élet?

Chiara Lubich

Életige 1997. ÁPRILIS

"Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért."

(Jn 10,11)

A pásztor alakja népszerû volt Jézus hallgatóinak körében. Egyrészt, mert hozzátartozott kultúrájukhoz, mindennapi életükhöz; másrészt, mert a próféták a messiás szimbólumát látták benne. Az ígért Megváltó - azonkívül, hogy király - egyben pásztor és vezetõ is.

S mi jellemzi viselkedését?

Abban a példabeszédben, mely János evangéliuma tizedik fejezetének fõ témája, Jézus háromszor is használja az "életét adja" kifejezést, mintegy hangsúlyozván az igazi pásztornak azt a tulajdonságát, mely alapja és szintézise az összes többinek; vagyis hogy kész életét áldozni juhaiért.

"Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért."

Jézus nyíltan beszél magáról: "Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért (Jn 15,13)... és mindvégig kész is erre az áldozatra.

Az Õ szeretete ajándékozó szeretet, mely valóban kész feláldozni, odaajándékozni életét.

Ahhoz tehát, hogy úgy szeressünk, mint Jézus, nem elég csak bizonyos mértékig megérteni a többieket; nem elég, ha érdeklõdünk egy kicsit fájdalmaikról s valamiképpen megpróbálunk könnyíteni terheiken.

"Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért."

Akkor hát hogyan váltsuk életre ezt az Igét?

Isten tõlünk is (legalább a szándékot és az elhatározást illetõen) olyan szeretetet, olyan tetteket kér, melynek mértéke az Õ szeretete. Mindazt, amit pillanatról pillanatra teszünk azért, hogy megmutassuk iránta való konkrét szeretetünket, ennek az akaratnak, ennek az elhatározásnak kell áthatnia.

Csak egy ilyen szeretetet nevezhetünk keresztény szeretetnek: mely nem csak valamiféle szeretet; nem egy máz csupán, hanem olyan szeretet, mely kockára teszi az életét is.

Mindannyiszor, amikor találkozunk egy felebarátunkkal, amikor telefonon beszélünk vele, levelet írunk neki vagy valamilyen hétköznapi munkát végzünk azért, hogy szolgáljuk õt, próbáljuk meg feltenni magunknak a kérdést: kész vagyok az életemet adni érte? Ha így teszünk, keresztény életünkben egy minõségi ugrás, egy nagy minõségi ugrás fog bekövetkezni.

És látni fogjuk, hogy sok - a föld különbözõ pontjain élõ - férfi és nõ csatlakozik majd Jézushoz, mert vonzza õket az Õ hangja.

Chiara Lubich

1997. március 28. - Nagypéntek

Keresztút:

Jézus:
I. állomás:
Pilátus, bár meg akart menteni a haláltól, gyáva volt, mert félt az emberektől, féltette hatalmát, pozícióját. A kevélység pedig mindig sötétséget borít a lélekre. Ezért kérdi: Mi az igazság? De választ nem is vár.

II. állomás:
Meggyötört testtel, kimerült lélekkel veszem vállamra a keresztet. A szeretetből fakadó engedelmesség készsége azonban minden nehézségen átsegít benneteket is.

III. állomás:
A bűn terhe nehezedik vállamra, az Istentől elfordult, elszakadt emberiség minden bűne.

IV. állomás:
Ó, fájdalmas, szerető Anyám, Édesanyám! Együttérző szíved mindig is Velem volt, így segítesz Te, Velem együtt szenvedő társam a megváltás művében.

V. állomás:
Szükségem van ma is Simonokra, akik segítenek keresztemet hordozni. Ne csupán kényszeredetten hordozzátok, hanem Isten és az emberek iránti szeretet vezessen benneteket.

VI. állomás:
A figyelmes szeretet mindig találékony. Szavak nélkül is ráérez, mire van szükségem, mire van szüksége a másik embernek.

VII. állomás:
Bűneitekbe oly gyakran visszaestek, de példát adtam nektek, hogy legyen erőtök a bűnből való fölkeléshez, az újrakezdéshez.

VIII. állomás:
Ti ne siránkozzatok, attól még soha nem lett jobb a világ! Bízzatok, higgyetek Istenben és az Istenanya szavainak. Szeressetek mindenkit, és így imádkozzatok saját és embertársaitok bűneiért.

IX. állomás:
Tartsatok bűnbánatot, hagyjatok föl mindazzal, amivel Istent és a másik embert megbántjátok! Akarjatok megjavulni és hagyjátok el az állhatatlanság, a bűn, a gonoszság, a gyűlölet, a bosszúvágy, a féltékenység, az irigység pokolba vezető útját.

X. állomás:
Ó, jaj a világ bűnfertője, erkölcstelensége mily fájdalmas számomra, s napjaitokban e szörnyű bűn rohamosan növekszik és pusztítja, megöli a lelket.

XI. állomás:
Áldó kezeimet és az eltévedt bárányt is felkutató, utánatok siető lábaimat átszegezik: a kínok kínja ez. Könnyeim hullanak és vérem folyik, s megszenteli a kereszt durva fáját s a bűnös földet.

XII. állomás:
Teljesítettem mindazt, amit Atyám kívánt, hogy beteljesedjék az emberi nem megváltása, így teljesedett ki az isteni mű. Mindhalálig vállaltam az Atya iránti engedelmességet, mert szeretem Őt és szeretem az embert. E szeretet tett képessé a szenvedésre, a kínszenvedésben való kitartásra mindvégig.

XIII. állomás:
Szűzanya: Szent Fiam, édes Fiam, agyonkínzott, meggyötört, véres testű Gyermekem! Így kellett meghalnod a gyötrelmek fáján, hogy engedelmességed által kiengeszteld az Atyát és megváltást szerezz minden embernek.

XIV. állomás:
Szent Mihály: Békésen pihen az elgyötört test. Lélekben egyesüljetek Szűz Máriával, s Vele együtt várjátok a Húsvét hajnal dicsőségét, örömét, a felkelő Nap pirkadatát. Bármilyen kilátástalannak tűnik is helyzetetek, a jelen pillanat, soha ne essetek kétségbe, hanem bizakodó lélekkel várjátok az isteni Szellő fuvallatát, a segítő kegyelmeket.

Szent Mihály:
Lélekben legyetek együtt a szenvedő Jézussal. Maradjatok hűségesek Hozzá, ki megváltástokért kínhalált szenvedett. Ezzel bizonyította végtelen szeretetét irántatok és Atyja iránt. Minél jobban egyesültök Jézussal, az Ő szeretetével és szenvedésével, annál inkább át tudja formálni bensőtöket szeretete. Akkor meg fogjátok azt is érteni, hogy a szenvedés nem sorscsapás, hanem Isten ajándéka, mert általa a lelket akarja csiszolni, tökéletesíteni, magához emelni, Szent Szívéhez vonzani. Isten szereti az embert, akit Ő alkotott, s minden tette a szeretet műve, cselekedete. Sokszor Isten megenged valami rosszat, de csakis érdeketekben teszi, lelketek üdvéért. Mert általalában nagy szenvedés, megpróbáltatás előzi meg a nagy kegyelmet.

Mária Julianna által 1997/98-ban

1997. március 28. - Nagypéntek

Keresztút:

Jézus:
I. állomás:
Pilátus, bár meg akart menteni a haláltól, gyáva volt, mert félt az emberektől, féltette hatalmát, pozícióját. A kevélység pedig mindig sötétséget borít a lélekre. Ezért kérdi: Mi az igazság? De választ nem is vár.

II. állomás:
Meggyötört testtel, kimerült lélekkel veszem vállamra a keresztet. A szeretetből fakadó engedelmesség készsége azonban minden nehézségen átsegít benneteket is.

III. állomás:
A bűn terhe nehezedik vállamra, az Istentől elfordult, elszakadt emberiség minden bűne.

IV. állomás:
Ó, fájdalmas, szerető Anyám, Édesanyám! Együttérző szíved mindig is Velem volt, így segítesz Te, Velem együtt szenvedő társam a megváltás művében.

V. állomás:
Szükségem van ma is Simonokra, akik segítenek keresztemet hordozni. Ne csupán kényszeredetten hordozzátok, hanem Isten és az emberek iránti szeretet vezessen benneteket.

VI. állomás:
A figyelmes szeretet mindig találékony. Szavak nélkül is ráérez, mire van szükségem, mire van szüksége a másik embernek.

VII. állomás:
Bűneitekbe oly gyakran visszaestek, de példát adtam nektek, hogy legyen erőtök a bűnből való fölkeléshez, az újrakezdéshez.

VIII. állomás:
Ti ne siránkozzatok, attól még soha nem lett jobb a világ! Bízzatok, higgyetek Istenben és az Istenanya szavainak. Szeressetek mindenkit, és így imádkozzatok saját és embertársaitok bűneiért.

IX. állomás:
Tartsatok bűnbánatot, hagyjatok föl mindazzal, amivel Istent és a másik embert megbántjátok! Akarjatok megjavulni és hagyjátok el az állhatatlanság, a bűn, a gonoszság, a gyűlölet, a bosszúvágy, a féltékenység, az irigység pokolba vezető útját.

X. állomás:
Ó, jaj a világ bűnfertője, erkölcstelensége mily fájdalmas számomra, s napjaitokban e szörnyű bűn rohamosan növekszik és pusztítja, megöli a lelket.

XI. állomás:
Áldó kezeimet és az eltévedt bárányt is felkutató, utánatok siető lábaimat átszegezik: a kínok kínja ez. Könnyeim hullanak és vérem folyik, s megszenteli a kereszt durva fáját s a bűnös földet.

XII. állomás:
Teljesítettem mindazt, amit Atyám kívánt, hogy beteljesedjék az emberi nem megváltása, így teljesedett ki az isteni mű. Mindhalálig vállaltam az Atya iránti engedelmességet, mert szeretem Őt és szeretem az embert. E szeretet tett képessé a szenvedésre, a kínszenvedésben való kitartásra mindvégig.

XIII. állomás:
Szűzanya: Szent Fiam, édes Fiam, agyonkínzott, meggyötört, véres testű Gyermekem! Így kellett meghalnod a gyötrelmek fáján, hogy engedelmességed által kiengeszteld az Atyát és megváltást szerezz minden embernek.

XIV. állomás:
Szent Mihály: Békésen pihen az elgyötört test. Lélekben egyesüljetek Szűz Máriával, s Vele együtt várjátok a Húsvét hajnal dicsőségét, örömét, a felkelő Nap pirkadatát. Bármilyen kilátástalannak tűnik is helyzetetek, a jelen pillanat, soha ne essetek kétségbe, hanem bizakodó lélekkel várjátok az isteni Szellő fuvallatát, a segítő kegyelmeket.

Szent Mihály:
Lélekben legyetek együtt a szenvedő Jézussal. Maradjatok hűségesek Hozzá, ki megváltástokért kínhalált szenvedett. Ezzel bizonyította végtelen szeretetét irántatok és Atyja iránt. Minél jobban egyesültök Jézussal, az Ő szeretetével és szenvedésével, annál inkább át tudja formálni bensőtöket szeretete. Akkor meg fogjátok azt is érteni, hogy a szenvedés nem sorscsapás, hanem Isten ajándéka, mert általa a lelket akarja csiszolni, tökéletesíteni, magához emelni, Szent Szívéhez vonzani. Isten szereti az embert, akit Ő alkotott, s minden tette a szeretet műve, cselekedete. Sokszor Isten megenged valami rosszat, de csakis érdeketekben teszi, lelketek üdvéért. Mert általalában nagy szenvedés, megpróbáltatás előzi meg a nagy kegyelmet.

 

1998. április 10. - Nagypéntek

Jézus:
Szeretettel és alázatos lélekkel kísérjetek Engem ma a keresztúton. Egyesüljetek Velem lélekben, s akkor meg fogjátok azt tapasztalni, hogy Én is veletek együtt járom keresztutatokat, segítelek, fölemellek benneteket.

I. állomás:
Bár Pilátus meggyőződött ártatlanságomról, mégis halálra ítélt, mert nem mert kiállni az igazság mellett. Ragaszkodjatok a felismert igazsághoz, az isteni igazsághoz! Kérjétek az igazság Lelkét, hogy helyesen ismerjétek fel Isten egyedüli, szent igazságát.

II. állomás:
Nem mindegy, hogy miként fogadja az ember a keresztet: kényszeredetten, vagy Isten szent akaratában megnyugodva, készséges lélekkel, esetleg már olyannyira a természetfeletti életben élve, gondolkodva, hogy örömmel fogadja azt. A szenvedésben, a kereszthordozáskor tud a lélek a legbensőségesebben egyesülni Velem, Szent Szívemmel. A szenvedés a keresztények nagy tanítómestere.

III. állomás:
Agyongyötört, fáradt testem leroskad a bűn súlyától a nehéz kereszt alatt. Az ember sokszor a maga ácsolta kereszt súlya alatt roskadozik. Ezt elkerülhetitek, ha az isteni akarathoz igazodtok. Példát adtam nektek, hogy ha el is estek, álljatok talpra.

IV. állomás:
Szent és Szeplőtelen Édesanyámmal találkozom, aki a Fájdalmas Anya. Szívét a fájdalom tőre járja át és halálos sebet üt rajta. De Ő, aki a szeretetben teljes egészében eggyé vált Velem, most a szenvedésben is egészen eggyé válik Velem, hogy így legyen társam a megváltás szent művében: az emberiség Társmegváltója.

V. állomás:
Minden testvéremet és nővéremet meghívok, hogy miként Simon tette, segítsenek a kereszthordozásban. Azt kívánom, hogy Egyházam tagjai testükben egészítsék ki azt, ami még hiányzik szenvedésem, üdvözítésem végső megvalósulásából. Ez titokzatos isteni összeköttetés révén valósul meg, ami köztem, szenvedő, de feltámadt Krisztusotok közt és az Egyház minden egyes élő tagja közt fennáll.

VI. állomás:
Sokszor tehetetlenek vagytok, más szenvedésén nem tudtok segíteni, de legalább a részvétben nyilvánuljon meg szívetek szeretete: segítőkész, bátor, de alázatos szeretetetek.

VII. állomás:
Újból és újból elestek, sebeket kaptok, de mégsem szabad föladni, minden esésből föl kell állnotok s továbbmenni, hogy Velem és az Én nyomdokaimban járjátok végig életetek keresztútját.

VIII. állomás:
Sajnos sokan ma is csak a siránkozásig jutnak el. Sopánkodnak, hogy az Egyház meg a papok... ilyenek meg olyanok..., s közben ők maguk sem akarnak igazán vallásos, áldozatos, engesztelő életet élni. Imádkozzatok s engeszteljetek, de necsak saját bűneitekért, hanem mások bűneiért is, gyermekeitek, unokáitok, sőt a fiatalok minden bűnéért.

IX. állomás:
Ne számolgassátok, hogy hányadszor estek el, és hogy mindig ugyanazokat a bűnöket követitek el, hanem adjatok hálát, hogy a kegyelem ereje újra és újra fölsegít és a jó útra térít benneteket.

X. állomás:
Az egész világban az erkölcstelenség ördöge az úr, a rossz és a bűn lett a divat. Az ártatlanság és a tisztaság ruháját a legtöbb ember semmire sem becsüli. Mezítelenségem kín-keservére kérlek titeket, őrizzétek szívetek tisztaságát, s engeszteljetek embertársaitok bűneiért és erkölcstelenségéért.

XI. állomás:
Aki követni akar, szükséges, hogy kövessen a keresztúton a keresztre feszítésig. Nap mint nap velem együtt váljatok áldozattá, a mindennapok keresztjét hordozva.

XII. állomás:
Atyám! Bocsáss meg, mert az emberek ma sem tudják, hogy mit tesznek!
Édesanyám! Minden testvéremet Rád bízom, hogy anyai szeretettel gondoskodj róluk.

XIII. állomás:
Fájdalmas Édesanyámmal együtt szemléljétek vérrel és sebekkel borított testemet. Engeszteljetek a szeretet csókjaival, tegyétek jóvá saját és embertársaitok bűneit, mulasztásait. Minden szeretetből fakadó jótett a szeretetnek egy-egy megnyilvánulása Szent Szívem iránt.

XIV. állomás:
Szenvedésem és kereszthalálom által megnyitottam számotokra az örök élet kapuját, hogy ne a sír legyen a vég, hanem a föltámadás. Higgyetek az Én föltámadásomban, s egykor benneteket is fel foglak támasztani az örök életre.

Keresztút Jézussal

(1998 decemberében diktálta Jézus)

I. Pilátus halálra ítéli Jézust

”Ma is elítél e világ. Nincs Isten. - mondják, mert ha lenne, nem tûrné ezt a sok igazságtalanságot. Nézzetek Rám! Ott függök keresztre feszítve. Ártatlanul. Magamra vettem a ti bûneiteket. Engem igazságtalanul ítéltek el. Mindazok, akik igazságtalanul szenvednek, az Én sorsomban osztoznak. Már elôre megmondtam nektek: Gyûlölni fognak titeket az Én nevemért. Nem különb a szolga az ô Uránál. De ahol Én vagyok, ott lesz az Én szolgám is.  Aki mindvégig kitart, az üdvözül.”

II. Jézus Vállára veszi a keresztet

”Ma is vállamra veszem a keresztet. A világ összes bûne az Én vállamat nyomja. A vétkek az égbe kiáltanak. Népem vak és konok.  A szívekben kihalt a szeretet, megkeményítette a gyûlölet. Vérkönnyeket ejtek azok miatt, akik számára hiábavalóvá lett keresztáldozatom.”

III. Jézus elôször esik el a kereszttel

”Elsô esésemet a kegyelem állapotában élô, de bukdácsoló gyermekeim miatt kellett elszenvednem. Még ôk is, akik a legtöbb talentumot kapták, vissza-visszaesnek bûneikbe. Ilyenek: a megszólás, a szeretetlenség és más efféle bûnök, amit nem is tekintenek véteknek. Amikor aztán megengedem, hogy ôk is hasonló bûnök áldozataivá legyenek - és ez igen nagy kegyelem, akkor csak kevesen ismerik fel, hogyha nekik rosszul esik, másoknak is fáj, amikor ôk ugyanezt a bûnt elkövetik.”

IV. Jézus találkozik Szent Anyjával

“Szent  Anyám minden gyermekét kézenfogva kíséri a keresztúton. Nélküle nem is tudnátok feljönni a Golgotára. Az Ô imája esdi ki számotokra a szükséges kegyelmeket. Édesanyámnak soha semmit nem tagadok meg. Minden kérését teljesítem.”

V. Cirenei Simon segít Jézusnak

“Imádkozzatok ellenségeitekért!  Akkor mellétek is küldök Cirenei Simonokat.  A legnagyobb gyôzelem a sátán felett, amikor egy lélek elfordul a rossztól, és a jó útra tér . Az igaz, hitbôl fakadó ima megkapja ezt a jutalmat. Ne adjátok fel ezt a harcot! Hozzatok még több és több áldozatot, és minden gyûlöletre szeretettel válaszoljatok! Ahol nem hallgatnak meg titeket, ott az ember helyett Nekem, Megváltótoknak beszéljetek! Én meghallom, sôt megadom, amit kértek.”

VI. Veronika kendôt nyújt Jézusnak

“Ti, akik osztoztok szenvedéseimben, vagyis vállaljátok az áldozatokat a bûn rabságában sínylôdô testvéreitekért - Irántam való szeretetbôl, mind Veronikák vagytok. Mint ahogy Veronika kendôjére Szent  Arcom képét rányomtam, úgy a ti lelketek is Krisztus arcú; ezáltal ti magatok is az Én képmásaimmá váltok.  A dicsôséges Szent Pállal kiáltsátok örömittasan: Élek pedig többé már nem én, hanem él bennem a Krisztus!”

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel

“A világban elburjánzott a bûn. Ti magatok is sokszor elestek. Az Én szenvedéseimbôl merítsetek erôt, és akkor mindig felsegítelek titeket.”

VIII. Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat

“Ó mennyire idôszerûek ma is szavaim! Sírjatok magatok és gyermekeitek miatt! Sirassátok és bánjátok meg bûneiteket, hogy enyhítsétek vagy elhárítsátok az isteni igazságosság ítéletét, amely Jeruzsálemet is elpusztította!” (Kr. u. 70-ben.)

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt

“Amikor a legmélyebbre zuhantok, akkor reménykedjetek legjobban irgalmas Szívemben! Ne higgyetek ellenfelemnek, a sátánnak, aki azt sugallja: ekkora bûnre már nincs bocsánat! Soha ne essetek kétségbe! Isten irgalma felülmúlja a világ összes bûnét!”

X. Jézust megfosztják ruháitól

“Ma is megfoszt ruháimtól ez a világ. Erkölcstelen életmódjukkal mezítelenre vetkôztetnek Engem, Aki a lelkükben szenvedek. Az árvától és a szegénytôl még azt a keveset is elveszik, amit neki adtam, csakhogy nekik még többjük legyen. Pedig akikre több anyagi javakat bíztam, azért tettem, hogy eszközöm legyen a szegények megsegítésében. Jaj lesz nekik, amikor elszámoltatom ôket!“

XI. Jézust a keresztre szegezik

“Ma is keresztre szegeznek Engem. Sok bûnös ember lelkében vívom haláltusámat keresztre feszítve. Irgalmam, szeretetem végtelen. De ha megátalkodottságukban találja ôket a halál, örökre elragadja.”

XII. Jézus meghal a kereszten

“Meghaltam mindannyiótokért. Külön-külön is. Ma különösen kérlek titeket, akiknek szívükhöz eljutnak szavaim, ti is adjátok oda életeteket felebarátaitokért! Nagyon sok lélek menekülne meg az örök kárhozattól, ha nem sajnálnátok Nekem adni életeteket engesztelô áldozatul!”

XIII. Jézus Testét leveszik a keresztrôl és fájdalmas Anyja ölébe fektetik
“Szent  Anyám ma is halott gyermekeit fogadja ölébe. Ôk a bûnben raboskodó - bár testben még élô, de lelkileg halott gyermekek. Ôértük hullatja véres könnyeit. Ôértük jelenik meg a föld minden táján, hogy anyai szeretetének lángjával lángra gyújtsa a kihûlt kôszíveket, és feltámassza lelküket az örök szeretetre.”

XIV. Jézus Holttestét sírba teszik

“Ó mily nagy volt Szent  Anyám fájdalma, amikor Engem a sírba helyeztek! Egyre csak ezt hajtogatta: Nincs többé Fiam!!! És keservesen, vigasztalhatatlanul sírt. Csak mint pislákoló mécses lobogott halványan gyászoló anyai Szívében a hit lángja. Harmadnapra feltámadok. Most földi gyermekeinek tengernyi bûnét látva állandóan, véget nem érôen könyörög értetek. Abban reménykedik, hogy megmenekülnek gyermekei a sírtól, az örök kárhozattól.”

XV. Jézus halottaiból föltámad

“Amikor eljön a béke korszaka, miután megtisztítottam e bûnökkel terhelt világot, feltámasztom Egyházamat. Egy akol lesz, és egy pásztor .  Akkor megosztom nyájammal feltámadásom örömét. Mindnyájan Engem, a Feltámadottat fognak hordozni a szívükben. Boldogságuk és lelki gazdagságuk határtalan lesz. Az Én békémet adom nekik. Akkor beteljesedik prófétám szava:...ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szôlômetszô késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést. Jákob háza, gyertek, járjunk az Úr világosságában!” (Iz.2;4-5.)

(Mária Julianna lelki naplója I-II. kötet 197-200. old.)

Életige 1997 március

"Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is"
(Jn 12,26).

Emlékszel? Ugyanebben a fejezetben Jézus a halálról beszél egy közismert hasonlatot használva: a búzaszem csak akkor hoz sok termést, ha elhal; így lesz ez Vele is. Sõt hozzáfûzte, hogy aki szereti életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti, megmenti azt az örök életre. Mindezek után így folytatja: "Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is." Ezekkel a szavakkal meghívja az Õt követni akarókat, hogy ugyanazon az úton járjanak, mint Õ.

"Aki..."- mondja Jézus. Kire vonatkozik ez? Világos: nemcsak bizonyos emberekre, hanem bárkire. E szavak az összes hívõre, tehát rád és rám is érvényesek. Jézus sorsa - vagyis a halál általi megdicsõülés - tanítványainak sorsa is; az enyém és a tied egyaránt. Jézus útja az, amelyen el kell indulnunk, ha tökéletesen meg akarjuk valósítani önmagunkat, ha teljességgel be akarjuk tölteni hivatásunkat.

"Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is."

"...az én szolgám." A Jézus által használt "szolga" szó kifejezi minden keresztény lényegét: a keresztény Krisztus küldötte a világban, az Õ munkatársa, az Õ követe.

A kereszténynek - ahhoz, hogy Krisztus igazi "szolgája" legyen - rá kell lépnie egy útra; arra, amin Jézus járt: a szeretet útjára, mely egy napon talán azt is kérheti tõle, hogy a testvérei iránti szeretetbõl adja oda az életét, ahogy ez Jézus esetében is történt. Annyi bizonyos, hogy ha valaki ezen az úton jár, nap mint nap meg kell halnia önmaga számára. Ugyanis lehetetlen igazán szeretni a többieket anélkül, hogy megtagadnánk önmagunkat; anélkül, hogy meghalnánk saját magunknak.

Ezt a szeretetet gyakorolták az elsõ keresztények; ily módon haltak meg és támadtak fel; errõl a szeretetrõl ismerte fel környezetük, hogy õk Jézus szolgái, az Õ tanítványai. Bizonyára jól ismered ezeket a szavakat: "Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt."(Jn 13,35)

"Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok ott lesz az én szolgám is."

Ha követjük Jézust, a mi utunk is ugyanoda vezet, mint az Övé: a Mennyországba, ahol megtisztel bennünket az Atya. Ez számunkra azt jelenti, hogy osztozunk abban a dicsõségben, amiben az Atya részesíti Jézust. Ez az ígéret hasonlít ahhoz, amit Jézus az apostolokhoz intézett búcsúbeszédében mondott, mely szerint Õ most elmegy, hogy helyet készítsen nekik, de aztán visszatér és magával viszi õket, hogy õk is ott legyenek, ahol Õ van.

"Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is."

Hogyan fogjuk tehát élni ezt az Igét?

Jézus ígéretei annyira nagyok, a jövõ oly ragyogó és végtelen, hogy egy pillanatig sem kell kételkednünk abban, elinduljunk-e a Jézus által mutatott úton. Akárhány testvérrel találkozunk is a nap folyamán, azzal a készséggel álljunk oda eléjük, hogy készek vagyunk meghalni értük. Így könnyebbé válik minden áldozat és természetes lesz, hogy meghalunk saját énünknek, egoizmusunknak.

Az Õ szolgái és tanítványai leszünk, s már elõre ízlelhetjük a ránk váró Mennyországot s a Vele való közösséget. De nemcsak errõl van szó: ha többen így élünk, a szeretet kölcsönössé válik, ami rendkívüli gyümölcsöt terem: Krisztus nem vár arra, hogy majd a másik életben megajándékoz minket társaságával. Már mostantól kezdve közöttünk fog élni, mert azt mondta: "Ahol ketten vagy hárman összegyûlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,20). Így már ezen a földön megtapasztaljuk az öröm teljességét. A tét túlságosan nagy ahhoz, hogy veszni hagyjuk. Tehát: bátorság!

Chiara Lubich

Életige 1997. február

Kivirágzik a keresztény közösség

"Tartsatok bûnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban."
(Mk 1,15)

Márk evangéliumában Jézus ezekkel a szavakkal adja hírül a világnak az üdvösség üzenetét: "Beteljesedett az idõ, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bûnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban."

Jézus eljövetelével kezdetét veszi egy új korszak, a kegyelem és az üdvösség korszaka. Elsõ szavaival arra hív, hogy befogadjuk ezt a nagy újdonságot, Isten országának valóságát, melyet elérhetõvé tesz mindenki számára, közel hoz minden emberhez.

S rögtön megjelöli az utat is: térjünk meg, és higgyünk az Evangéliumban; azaz gyökeresen változtassuk meg életünket, és Jézusban fogadjuk be azt az Igét, melyet Isten Általa mond ki minden kor minden emberének.

Ez a két dolog összetartozik: a megtérés és a hit nem léteznek egymás nélkül, de egyik is, másik is az élõ Igével való kapcsolatból, Jézus jelenlétébõl fakad, aki ma is ezt ismétli a tömegeknek:

"Tartsatok bûnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban."

Ha befogadjuk és éljük Isten Igéjét, az teljes mentalitásváltozáshoz (megtéréshez) vezet. Az Ige Krisztus érzéseit ülteti át a szívekbe, így mindenki - európaiak, ázsiaiak, ausztráliaiak, amerikaiak, afrikaiak - az Õ érzéseivel közelítenek a körülményekhez, az egyénekhez és a társadalomhoz egyaránt

De mi az oka annak, hogy az Evangélium csodát tesz, mély megtérést eredményez és új, ragyogó hitet ajándékoz? A titok abban a misztériumban rejlik, amit Jézus szavai magukban foglalnak. Ezek nem egyszerû buzdítások, javaslatok, útmutatások, irányelvek, rendeletek vagy parancsok. Jézus Igéjében maga Jézus van jelen, aki beszél, aki szól hozzánk. Szavai Õ maga, maga Jézus.

Igéjében tehát Vele találkozunk. Ha szívünkbe fogadjuk Szavát, úgy, ahogy Õ akarja (vagyis készek vagyunk életre váltani azt), akkor egy vagyunk Vele, s Õ megszületik vagy növekszik bennünk. Ezért mindannyiunknak lehetõsége van válaszolni, sõt válaszolnunk is kell Jézusnak erre a sürgetõ és sokat követelõ meghívására.

"Tartsatok bûnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban."

Elõfordulhat, hogy valaki túl nehéznek tartja az Evangélium igéit s úgy véli, hogy azok túlságosan távol állnak az emberek életmódjától és a közfelfogástól, ezért az a kísértése támad, hogy bezárja elõttük szívét és elbátortalanodjék.

De ez csak akkor történik meg, ha azt gondolja, hogy egyedül kell elmozdítania hitetlenségének hegyét. Ehelyett elég lenne azon fáradoznia, hogy megélje az Evangéliumnak legalább egy igéjét, melyben váratlan segítséget, egyedülálló erõt találna; mely lépései lámpása lehetne(vö.: Zsolt 118,105). Az Igébõl való táplálkozás ugyanis - mivel Isten egyik jelenléte - szabaddá tesz, megtisztít, megtérít, vigaszt és örömöt nyújt, bölcsességet ajándékoz.

"Tartsatok bûnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban."

A nap folyamán milyen sokszor lehet fény számunkra ez az Ige! Amikor beleütközünk saját gyengeségeinkbe vagy másokéba; amikor úgy tûnik, hogy lehetetlen és abszurd dolog követni Jézust; amikor a nehézségek azt sugallanák, hogy adjuk fel, ettõl az Igétõl szárnyakat kapunk; olyan, mintha friss levegõhöz jutnánk, és ösztönzést érzünk az újrakezdésre.

Elég egy kicsiny, gyors fordulat ahhoz, hogy kilépve énünk zárt világából kinyíljunk Isten felé, és megtapasztaljunk egy másik életet: az igazit.

Ha aztán meg tudjuk osztani ezt a tapasztalatunkat egy barátunkkal, aki szintén az Evangéliumot tette élete alaptörvényévé, akkor látni fogjuk, hogy körülöttünk megszületik vagy kivirágzik a keresztény közösség. Mert Isten megélt és tovább adott Igéje erre a csodára is képes: életre hív egy látható közösséget, mely tanúságot téve Krisztusról a föld minden pontján, a társadalom kovásza és sója lesz.

Chiara Lubich

Életige 1997. január

Isten végtelenül szeret téged!

"Krisztus nevében kérünk: engesztelõdjetek ki az Istennel."
( 2 Kor 5,20)

Pál így buzdítja a korintusiakat abban a részben, mely az egész Evangélium szívét alkotó nagy örömhír közlése után következik: Isten Krisztusban kiengesztelõdött a világgal (vö.2Kor5,19).

Fia kereszthalálával Isten végsõ tanújelét adta irántunk való határtalan szeretetének. Krisztus keresztje által kiengesztelt bennünket Önmagával.

Hitünknek ez az alapigazsága ma is teljes aktualitással bír. Ez az a kinyilatkoztatás, melyre az egész emberiség vár: Igen, Isten mindenkihez közel van szeretetével és szenvedélyesen szeret minden embert. A világnak szüksége van erre az örömhírre, de csak akkor tudjuk átadni neki, ha elõbb újra meg újra elismételjük magunknak egészen addig menõen, hogy átérezzük: körülölel bennünket ez a szeretet, akkor is, amikor éppen az ellenkezõjét gondolnánk.

"Krisztus nevében kérünk: engesztelõdjetek ki az Istennel."

Az Isten szeretetébe vetett hit azonban nem maradhat kinek-kinek bensõ ügye, amint azt Pál is hangsúlyozza: Isten ránk bízta, hogy másokat is kiengeszteljünk Vele (vö.: 2Kor 5,18), s nagy felelõsséget ébresztett minden keresztényben, hogy tanúságot tegyen Isten teremtményei iránti szeretetérõl. S hogy hogyan?

Egész viselkedésünknek hitelessé kell tennie azt az igazságot, amit hirdetünk. Jézus világosan megmondta, hogy mielõtt ajándékunkat az oltárra vinnénk, ki kell békülnünk azzal a felebarátunkkal, akinek valami panasza van ellenünk. (vö.:Mt5,23-24)

S ez mindenekelõtt közösségeinken - családjainkon, csoportjainkon, társaságainkon, egyházainkon - belül érvényes. Az a hivatásunk ugyanis, hogy ledöntsünk minden falat, ami akadályozza az egyének és a népek közti egyetértést.

Ebben a hónapban, amikor a világ különbözõ részein imahetet tartanak a keresztények egységéért, különösen is meg vagyunk híva az együttmûködésre, az elkötelezett imára, hogy ezáltal megtegyük a részünket azoknak az akadályoknak az elhárításában, melyek gátolják az egyházak teljes egységét.

"Krisztus nevében kérünk: engesztelõdjetek ki az Istennel."

"Krisztus nevében" azt jelenti: az Õ helyetteseként lépjünk Krisztus nyomdokaiba; éljünk Vele; éljünk úgy, mint Õ, és szeressük egymást, amint Õ szeretett bennünket. Ne zárjunk ki senkit, és tegyük félre az elõítéleteket. Legyünk nyitottak arra, hogy befogadjuk és értékeljük felebarátaink pozitívumait, késznek lévén életünket adni egymásért. Ez Jézus legfõbb parancsa, a keresztények ismertetõjegye, mely ma ugyanúgy érvényes, mint Jézus elsõ követõinek korában.

Ezt az Igét élni annyit jelent, mint békességszerzõvé válni.

Így minden gesztusunk, minden szavunk, minden tettünk, amit szeretet itat át, olyan lesz, mint Jézusé.

Hozzá hasonlóan az öröm, a remény, az egyetértés és a béke, vagyis annak a világnak az elõhírnökei leszünk, mely kiengesztelõdött Istennel (vö.:2Kor5,19), s melyre minden teremtmény vár.