szombat

Az élet igéje – 2024. június

 

„Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár fölkel éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik” (Mk 4,26-27)

 

Az Isten országa áll Jézus üzenetének középpontjában, és Márk evangéliuma ennek örömhírét szeretné közvetíteni. Itt egy rövid példázattal hirdeti, a mag képével, amelyet földbe vetnek, és akkor szabadul fel belőle teljesen az életerő, mely gyümölcsöt terem.

De mit jelent ma számunkra Isten országa? Mi köze van a személyes életünkhöz és a történelemhez, amely felváltva ingadozik várakozások és csalódások között? Ha már elvetették a béke, a biztonság és a boldogság magját, miért nem látjuk a gyümölcseit?

 

„Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár fölkel éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik”

 

Ez az ige azt mutatja, hogy Jézus teljes mértékben bízott Isten tervében, amelyet az emberiségről alkotott: „Jézus […] eljött a földre, az Ő győzelme által ez az ország már jelen van a világban, és már biztosítva van a beteljesedése, mely véget vet a történelemnek. Az egyház ennek az országnak a kezdete, és azoknak az embereknek a közössége, akik hisznek ebben az országban.”[1]

Akik befogadják, azokat megbízza, hogy készítsék elő a talajt Isten ajándékának befogadására, és ápolják az ő szeretetébe vetett reményt.

„[…] Valójában semmilyen emberi erőfeszítés, sem aszketikus gyakorlat, tanulmány vagy tudományos kutatás sem tud bevezetni Isten országába. Csak maga Isten, Ő elénk jön, és megmutatkozik fényével, vagy megérint kegyelmével.

Mi semmilyen érdemmel nem dicsekedhetünk, semmire nem támaszkodhatunk, ami feljogosítana Isten e hatalmas ajándékára. Ő az Országot ingyen kínálja fel nekünk.”[2]

 

„Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár fölkel éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik”

 

A magvetés: ne tartsuk meg magunknak a magot, hanem vessük el széles körben és bizalommal. „Éjjel vagy nappal”: az ország csendben növekszik, még az éjszakáink sötétségében is.

Minden nap kérhetjük is: „jöjjön el a Te országod”.

A magvetés nem kíván folyamatos munkát, irányítást a földművestől, csak annyit, hogy tudjon türelmesen várni, míg a természet halad a maga útján.

Ez az életige meghív bennünket, hogy bízzunk a szeretet erejében, amely a maga idejében gyümölcsöt hoz. Megtanít a művészetre, hogy türelmesen kísérjük figyelemmel azt, ami magától is képes növekedni anélkül, hogy eredményekért aggódnánk. Szabaddá tesz, hogy befogadjuk a másikat a jelen pillanatban, értékelve a képességeit és tiszteletben tartva a saját ritmusát.

„[…] Egy hónappal az esküvő előtt a fiunk riadtan telefonált, hogy a barátnője újra drogozni kezdett. Tanácsot kért, hogy mit tegyen. Nem volt könnyű válaszolni. Kihasználhattuk volna a helyzetet, hogy meggyőzzük, hagyja el a lányt, de ez nem tűnt helyes útnak. Azt javasoltuk, hogy nézzen jól a szívébe […]. Hosszú csend következett, majd a válasz: »Azt hiszem, tudok még egy kicsit szeretni.« Az esküvő után sikerült találniuk egy kiváló terápiás központot járóbeteg-ellátással. Tizennégy hosszú hónap telt el, és ezalatt sikerült betartania a »nincs több drog« vállalást. Hosszú út volt ez mindenkinek, de az evangéliumi szeretet, amit igyekszünk kettőnk között – akár könnyek között is – megélni, erőt ad ahhoz, hogy ebben a kényes helyzetben is szeressük a fiunkat. Ez a szeretet talán abban is segít neki, hogy megértse, hogyan szeretheti a feleségét.”[3]

 

Letizia Magri és az életige csoport gondozásában

 

[1] C. Lubich, Az élet igéje 1983. augusztus

[2] C. Lubich, Az élet igéje 1979. október

[3] S. Pellegrini, G. Salerno, M. Caporale (a cura di), Famiglie in azione. Un mosaico di vita, Città Nuova, Roma 2022, p. 74.

szerda

Az élet igéje – 2024. május

 

„Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet.” (1Ján 4,8)

 

János első levele egy kis-ázsiai gyülekezet keresztényeihez szól, és bátorítja őket, hogy állítsák helyre a közösséget egymással, mivel különböző megosztó tanok miatt alábbhagyott közöttük az egység. A szerző arra buzdítja őket, hogy tartsák szem előtt, amit a keresztény igehirdetés „kezdetétől fogva” tanítottak, és megismétli, amit az első tanítványok még láttak, hallottak és saját kezükkel is érintettek az Úrral való együttélés során: azaz hogy ez a közösség is közösségben lehet velük, és így Jézussal és az Atyával is.[1]

 

„Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet.”

 

A szerző felidézi a kapott kinyilatkoztatás lényegét, és hangsúlyozza, hogy Jézusban Isten elsőként szeretett minket, emberré lett annak minden korlátjával és gyengeségével együtt.

A kereszten Jézus maga is megélte és a saját bőrén tapasztalta meg az Atyától való elszakítottságunkat. Azzal pedig, hogy odaadta önmagát, begyógyította ezt határtalan és feltétel nélküli szeretetével. Szavai és élete által megmutatta nekünk, mi a szeretet.

Jézus példájából megértjük, hogy az igazi szeretet bátorságot, erőfeszítést jelent, azt, hogy a viszontagságok és a szenvedés kockázatát is vállaljuk. De aki így szeret, az részesül Isten életében, megtapasztalja az Ő szabadságát és az önátadás örömét.

Ha úgy szeretünk, ahogy Jézus szeretett, megszabadulunk az önzéstől, amely elzárná az ajtót a testvéreinkkel és Istennel való közösség előtt, így azonban megtapasztalhatjuk ezt az egységet.

 

„Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet.”

 

Az emberi szívnek mindig is legmélyebb – talán öntudatlan – vágya volt megismerni Istent, aki teremtett, és aki a legmélyebben ismer bennünket és mindennek az igazságát.

Ő a szeretet, és ha mi is szeretünk, mint Ő, akkor megpillanthatunk valamit ebből az igazságból. Növekedhetünk Isten megismerésében, mert lényegében az Ő életét éljük, az Ő világosságában járunk.

Ez akkor valósul meg teljes mértékben, ha a szeretet kölcsönös. Mert ha szeretjük egymást, „Isten bennünk marad” kicsit ahhoz hasonlóan, mint amikor a két elektromos pólus összezár, és felgyullad a fény, mely mindent megvilágít körülöttünk.

 

„Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet.”

 

Chiara Lubich szerint Isten szeretetéről kell tanúságot tennünk, ez „egy nagy forradalom, amelyet ma fel kell ajánlanunk a modern világnak, amely rendkívüli feszültségekben él”, ahogyan „az első keresztények is bemutatták Isten szeretetét a korabeli pogány világnak”.

Hogyan tehetjük ezt? Hogyan éljük meg az Istentől származó szeretetet? Tanuljuk meg Fiától megvalósítani a gyakorlatban, különösen a következők szerint: „[…] testvéreinket szolgáljuk, főleg azokat, akik mellettünk vannak, kezdve a kis dolgokkal, alázattal. Jézust követve igyekszünk elsőként szeretni őket, elszakadva önmagunktól, átölelve a kisebb és a nagyobb kereszteket, amelyek ezzel a szeretettel együtt járnak. Ha így élünk, hamarosan mi is megtapasztaljuk majd Istent, azt a vele való közösséget, a fénynek, a békének és a belső örömnek azt a teljességét, melyre Jézus el akar vezetni bennünket.”[2]

 

„Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet.”

 

Santa gyakran ellátogat egy katolikus idősek otthonába. Egy nap Robertával együtt találkoztak Aldóval, egy magas, nagyon művelt, gazdag férfival. Aldo bizalmatlanul nézett a két fiatal nőre: „Miért jöttök ide? Mit akartok tőlünk? Hadd haljunk meg békében!” De Santa nem csüggedt el, hanem azt mondta neki: „Miattad jöttünk, hogy együtt töltsünk néhány órát, hogy megismerjük egymást, hogy barátok legyünk.” […] Máskor is visszatértek. Roberta meséli: „Ez a férfi különösen zárkózott, nagyon levert volt. Nem hitt Istenben. Santa volt az egyetlen, akinek sikerült a szívéhez férkőznie, olyan szelíden hallgatta őt órákon át. Imádkozott érte, egyszer pedig egy rózsafüzért ajándékozott neki, amit a férfi el is fogadott.” Később Santa megtudta, hogy Aldo elhunyt, és halálakor az ő nevét említette. Fájdalmát enyhítette az a tény, hogy Aldo békében halt meg, és a kezében tartotta a rózsafüzért, amit annak idején tőle kapott.

 

Silvano Malini és az életige csoport gondozásában

 

[1] vö. 1Jn 1,1-3

[2] C. Lubich, Az élet igéje 1991. május, Új Város 1991/5

hétfő

Az élet igéje – 2024. április

 

„Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban.” (ApCsel 4,33)

 

Ez az ige húsvét idejére esik, és arra hív bennünket, hogy az evangéliumi üzenetet befogadó ember teljes szabadságával mi is legyünk tanúi annak az eseménynek, amely örökre belevésődött a történelembe: Jézus feltámadt!

Ahhoz, hogy teljesen megértsük ennek az Apostolok Cselekedeteiből vett versnek a jelentését, jó, ha felidézzük az előtte álló mondatot: „A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt.”[1]

 

„Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban.”

 

A szöveg bemutatja az első keresztény közösséget, amelyet a Lélek hatalmas ereje éltet és a közösség jellemez. Ez arra készteti őket, hogy mindenkinek hirdessék az evangéliumot, az örömhírt, hogy Krisztus feltámadt.

Ezek az emberek pünkösd előtt még féltek és elbizonytalanodtak amiatt, ami nem sokkal korábban történt. A Lélek azonban elsöpörte félelmeiket és aggodalmaikat, és erejének köszönhetően most készek tanúságot tenni akár az életük árán is, és nyilvánosság elé lépnek.

Egy szív és egy lélek voltak, a kölcsönös szeretetet gyakorolták, még a javaikat is közösbe adták: és ez egyre több embert megérintett.

A Jézust követő nők és férfiak hallgatták szavait, vele együtt éltek a legkisebbeknek, a betegeknek fenntartott szolgálatban és szeretetben. Saját szemükkel látták a Jézus által művelt csodálatos tetteket, életük megváltozott, mert új törvény megélésére kaptak elhívást. Ők voltak az első tanúi Isten élő jelenlétének az emberek között.

De nekünk, Jézus mai követőinek mit jelent a tanúságtétel?

 

„Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban.”

 

A Feltámadottról úgy tudunk leginkább tanúságot tenni, ha megmutatjuk, hogy él és közöttünk lakik. „Ha éljük az igéjét, ha […] megőrizzük szívünkben a felebarát iránti szeretet tüzét, ha különleges módon törekszünk arra, hogy mindig megőrizzük a kölcsönös szeretetet egymás között – akkor a Feltámadott élni fog bennünk. Közöttünk fog élni és kiárasztja fényét és kegyelmét, átalakítja környezetünket gyümölcseivel. És Ő lesz az, aki Lelke által irányítja majd lépéseinket és tevékenységünket, Ő lesz, aki megszabja a körülményeket és megteremti a lehetőségeket, hogy az életét elvihessük az Őt szomjazókhoz.”[2]

 

„Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban.”

 

Margaret Karram[3] írja: „»Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek« – ez az a rendkívüli üzenet, amelyet az apostolok 2000 évvel ezelőtt közvetlenül Jézustól kaptak, és amely megváltoztatta a történelem menetét. Ma Jézus ugyanezt a meghívást intézi hozzánk is: megadja a lehetőséget, hogy elvigyük őt a világba, felhasználva mindazt a kreativitást, képességet és szabadságot, amelyet ő maga adott nekünk.”[4]

Ez egy olyan felhívás, „amely nem ér véget az ő halálával, épp ellenkezőleg! Új erőre kap a feltámadás és a pünkösd után, amikor a tanítványok az evangélium bátor tanúivá váltak. És az ő megbízatásuk ma ránk szállt. Isten rajtam keresztül, mindannyiunkon keresztül továbbra is el akarja mondani az Ő szeretettörténetét azoknak, akikkel rövidebb vagy hosszabb ideig együtt vagyunk az életünk folyamán.”[5]

Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában

 

[1] ApCsel 4,32

[2] C. Lubich, Az élet igéje, 1986. január, in Parole di Vita, a cura di Fabio Ciardi (Opere di Chiara Lubich 5); Città Nuova, Roma 2017, p. 347.

[3] A Fokoláre Mozgalom elnöke

[4] Margaret Karram, Chiamati e inviati, Rocca di Papa, 2023. szeptember 15.

[5] uo.

kedd

Az élet igéje – 2024. március

 

„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!”
(Zsolt 51[50],12)

 

A szentírási ige, amit e nagyböjti időben élni szeretnénk, az 51. zsoltárból származik, a 12. versben találjuk az alázatos és megindító mondatot: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bennem!”.  Ez a szöveg „Miserere” néven vált ismertté. A szerző az elején végigvizsgálja az emberi lélek legrejtettebb zugait, a lélek legmélyebb húrjait pengeti, így átérezzük, mennyire alkalmatlanok vagyunk a kapcsolatra Istennel, mégis kimondhatatlanul vágyunk a közösségre vele, mert tőle jön minden irgalom és kegyelem.

 

„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!”

 

A zsoltár Dávid életének ismert történetéből indul ki. Őt meghívta Isten, hogy viselje gondját Izrael népének, és vezesse a Szövetséghez való hűség útján. Ő viszont vét a küldetése ellen: Batsebéval házasságtörést követ el, aztán egy csatában megöleti a férjét, a hetita Uriást, aki seregének tisztje volt. Nátán próféta feltárja előtte bűnének súlyát és segít, hogy beismerje azt. Ez az ige bűnének megvallása és az Istennel való kiengesztelődésnek a pillanata.

 

„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!”

 

A zsoltáros nagyon súlyos szavakat ad a király szájába, amelyek mély bűnbánatból és az isteni megbocsátás iránti teljes bizalomból fakadnak: „töröld el”, „mosd le”, „tisztíts meg”. Aztán az általunk idézett mondatban a „teremts” szót használja, és ezzel arra utal, hogy az emberi törékenységtől csak Isten képes teljesen megszabadítani bennünket. Tudatosítja, hogy csak Ő tud „tiszta szívű” új teremtménnyé tenni bennünket, és eltölteni éltető lelkével, Ő tud igazi örömet adni, „erős lelket”, mely gyökeresen átalakítja a kapcsolatunkat Istennel, más élőlényekkel, a természettel és az egész világegyetemmel.

 

„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!”

 

Hogyan váltsuk gyakorlatra ezt az életigét? Az első lépés, hogy határtalan bizalommal beismerjük, hogy bűnösök vagyunk, és szükségünk van Isten bocsánatára.

 

Lehet, hogy az ismételten elkövetett hibák elbátortalanítanak, és magunkba zárkózunk. Ilyenkor legalább egy kicsit ki kell nyitnunk a szívünk ajtaját.

Chiara Lubich az 1940-es évek elején így írt valakinek, aki úgy érezte, hogy képtelen túllépni saját nyomorúságán: „Minden más gondolatot el kell távolítani a lelkünkből. És elhinni, hogy Jézust vonzza bűneink alázatos, bizalommal és szeretettel teljes feltárása. Amit mi birtoklunk és teszünk, az csupa nyomorúság. Ő pedig a mi irányunkba csupa Irgalom. Lelkünk csak úgy egyesülhet Vele, ha egyetlen ajándékként nem az erényeinket, hanem a bűneinket ajánljuk fel Neki! […] Jézus a földre jött, emberré lett, és nem vágyik semmi másra […] csak arra, hogy Megváltó legyen. Hogy Orvos legyen! Semmi másra nem vágyik.” [1]

 

„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!”

 

Miután szabadok lettünk és bocsánatot nyertünk, tartsuk szem előtt a testvérek segítségét, mert a keresztények ereje a közösségből fakad. Kezdjük el konkrétan szeretni a felebarátot, bárki legyen is az! „Amit ez tőlünk kér, az a szolgálattal, megértéssel teli kölcsönös szeretet, amely osztozik a testvér fájdalmaiban, vágyaiban és örömeiben; az a tipikusan keresztény szeretet, mely mindent betakar, mindent megbocsát.”[2]

 

Ferenc pápa azt mondja: „Isten bocsánata […] irgalmasságának legnagyobb jele. Olyan ajándék, amelyet minden bocsánatot nyert bűnösnek meg kell osztania összes testvérével, akivel csak találkozik. Mindenki, akit az Úr mellénk állított, családtagok, barátok, munkatársak, egyházközségi tagok…, mind olyanok, mint mi: rászorulnak Isten irgalmasságára. Olyan jó bocsánatot nyerni, de te is, ha azt akarod, hogy bocsánatot nyerj, akkor te is bocsáss meg másoknak! Bocsássunk meg! […] hogy tanúi legyünk az ő bocsánatának, amely megtisztítja szívünket és átalakítja életünket!”[3]

 

Augusto Parody Reyes és az életige csoport gondozásában

 

[1] C. Lubich, Levelek 1943-1960, a Cura di F. Gillet, (Opere di Chiara Lubich 4/1), Città Nuova, Roma 2022; p. 350.

[2] C. Lubich, Az élet igéje 2002. május, Új Város, 2002/5.

[3] Ferenc pápa, általános kihallgatás 2016. március 30., https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-isten-minden-bununknel-nagyobb

csütörtök

Az élet igéje – 2024. február

 

„Minden, amit tesztek, szeretetben történjék.” (1Kor 16,14) [1]

 

Ebben a hónapban Pál apostol szava és tapasztalata lesz a világosság az utunkon[2].

A korintusi keresztényekhez hasonlóan nekünk is nagy erővel hirdeti, hogy az evangélium lényege a szeretet, az agapé, az érdek nélküli szeretet a testvérek között.

A mostani életige ennek a levélnek a befejező részéből származik, amely részletesen leírja, és minden árnyalatában el is magyarázza, hogy milyen a szeretet: türelmes, jóságos, örül az igazságnak, nem keresi a maga javát…[3]

A keresztény közösségben ily módon megélt kölcsönös szeretet gyógyír a mindig fenyegető megosztottságokra, és a remény jele az egész emberiség számára.

 

„Minden, amit tesztek, szeretetben történjék.”

 

Érdekes, hogy Pál – ha a görög szöveget nézzük – arra buzdít, hogy minden tevékenységünk folyamán „legyünk a szeretetben”, és ezzel megadja minden cselekedetünk biztos alapját, a feltételét, hogy Istenben lakozzunk, aki a Szeretet.

Hogyan is tudnánk kölcsönösen befogadni egymást, hogy tudnánk mindenkihez így viszonyulni, ha nem tudnánk, hogy előbb Isten szeret minket a törékenységeinkkel együtt is?

Ha újra és újra felszítjuk magunkban ennek a tudatát, akkor leszünk képesek félelem nélkül megnyílni mások felé, és megérteni a szükségleteiket, melléjük állni és megosztani velük anyagi és lelki javainkat.

Figyeljük meg, hogy Jézus hogyan cselekedett, mivel Ő a mi példaképünk.

„Ő maga elsőként adott: egészséget a betegeknek, bocsánatot a bűnösöknek, életet adott mindannyiunknak. Az ösztönös, önző harácsolást Jézus a nagylelkűséggel, a saját igényeink előtérbe helyezését a másokra való odafigyeléssel állítja szembe. A birtoklás kultúrájával szemben az adás kultúráját hangsúlyozza. Nem az a lényeg, hogy sokat vagy keveset tudunk-e adni. Az számít, hogy »hogyan« adunk, mennyi szeretet van a másik iránti figyelmességünk akár egy apró gesztusában is. […] A szeretet lényegre törő: odafigyeléssel, szolgálattal és segítőkészséggel képes a felebaráthoz közeledni. […] Még fontosabb megpróbálni szeretetnek »lenni« mindenki iránt! Akkor megtalálnánk a szívéhez vezető utat, és tudnánk segíteni neki.”[4]

 

„Minden, amit tesztek, szeretetben történjék.”

 

Ez az ige arra tanít, hogy tisztelettel közeledjünk másokhoz, ne legyen bennünk álnokság, hanem ötletesen tegyük lehetővé, hogy megvalósíthassák legszebb vágyaikat, és így mindenki részét adhassa a közjó megvalósulásához.

Ez segíteni fog, hogy értékeljük a hétköznapi életünk apró eseményeit is: „[…] a házimunkától a földeken vagy a műhelyben végzett munkáig, a hivatali ügyintézéstől az iskolai teendőkig vagy a társadalmi, politikai és vallási felelősségek vállalásáig. Minden figyelmes és segítőkész szolgálattá válhat.”[5]

Képzeljük el úgy, mint egy mozaikot, a maga egyszerűségében megélt evangéliumból.

Két szülő meséli: „A szomszédunk közömbös a hit iránt. Elmesélte, hogy a fia börtönbe került, mi pedig vállaltuk, hogy meglátogatjuk. Az előző nap böjtöltünk, kérve a kegyelmet, hogy a megfelelő szavakat tudjuk mondani neki. Aztán kifizettük az óvadékot, hogy szabadon engedjék.”[6]

Egy ifjúsági csoport Bueában (Kamerun délnyugati részén) természetbeni és pénzadományokat gyűjtött, hogy segítsenek a háború miatt az ország más részére elmenekülni kényszerült embereken.[7] Meglátogattak egy embert, aki a menekülés közben elveszítette az egyik karját. Nagyon nehéz elfogadnia ezt a fogyatékosságot, mert ez hirtelen erővel változtatta meg a szokásait. „A látogatásunk reményt, örömet és bizalmat adott neki. Általunk megtapasztalta Isten szeretetét” – meséli Regina. Marita pedig úgy érzi: „Ez után a tapasztalat után tényleg biztos vagyok benne, hogy semmi sem kicsi, ha szeretetből tesszük. Másra nincs is szükség, mert a szeretet mozdítja meg a világot. Próbáljuk ki!”

 

Letizia Magri és az életige csoport gondozásában

 

[1] Ebben a hónapban az Élet igéje az a mondat, amit a különböző német egyházak egész évre mottónak választottak.

[2] vö. Zsolt 119[118],105. Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon.

[3] vö. 1Kor 13

[4] C. Lubich, Az élet igéje, 2006. október, Új Város, 2006/10.

[5] uo.

[6] S. Pellegrini, G. Salerno e M. Caporale, Famiglie in azione. Un mosaico di vita, Città Nuova 2022, pp.70-71.

[7] https://www.unitedworldproject.org/workshop/camerun-condividere-con-gli-sfollati/

hétfő

Az élet igéje – 2024. január

 

„Szeresd az Urat, a te Istenedet… és felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10,27)

A keresztények egységének imahetére[1] idén az a javaslat, hogy a fent idézett ószövetségi igéből induljanak ki az elmélkedések[2]. Jézus Jeruzsálembe tart, amikor feltartóztatja egy törvénytudó és azt kérdezi tőle: „Mester, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” [3] Így indul a beszélgetésük, amelyben Jézus visszakérdez: „Mi áll a törvényben?” [4] Ezzel a kérdezőt készteti válaszadásra: az Isten és a felebarát iránti szeretetben együttesen foglalható össze a Törvény és a Próféták.

„Szeresd az Urat, a te Istenedet… és felebarátodat, mint magadat.”

„Kit tekintsek felebarátomnak?” – folytatja a törvénytudó. A Mester pedig az irgalmas szamaritánus történetének elbeszélésével válaszol. Nem sorolja fel, hogy milyen embereket tekinthetünk felebarátainknak, hanem inkább leírja azt a mély együttérzést, amivel viseltetnünk kell irántuk minden tettünkben. Nekünk kell a többi ember „felebarátjává” válnunk.

Úgy kell feltennünk a kérdést, hogy „én kinek vagyok a felebarátja”.

Úgy, mint az irgalmas szamaritánus, gondját kell viselnünk a szükséget szenvedő testvéreinknek, nem kell félnünk, hogy mélyen belemenjünk egyes helyzetekbe, inkább forduljunk mindenkihez segítő, támogató, bátorító szeretettel.

Lássuk önmagunkat a másik emberben, és azt tegyük vele, amit önmagunkkal tennénk. Ez az ún. „aranyszabály”, amely minden vallásban megtalálható. Gandhi nagyon szemléletesen mondja el: „Te és én egy vagyunk. Nem árthatok neked anélkül, hogy magamat meg ne sebezném.” [5]

„Szeresd az Urat, a te Istenedet… és felebarátodat, mint magadat.”

„Ha nem érdekel bennünket vagy belenyugszunk, hogy a felebarátunk szükséget szenved akár anyagilag akár lelkileg, akkor nem mondhatjuk, hogy úgy szeretjük, mint saját magunkat. Nem mondhatjuk, hogy úgy szeretjük őt, ahogy Jézus szerette. Egy olyan közösségben, amely Jézus tanítása szerint a szeretetre akar törekedni, nem lehet, hogy ne tekintsenek mindenkit egyenlőnek, azonos szinten, nem lehet, hogy kitaszítsanak, vagy elhanyagoljanak valakit. […] Amíg a felebarátunkat idegennek tekintjük, aki megzavarja a nyugalmunkat és felborítja a terveinket, addig nem mondhatjuk, hogy teljes szívünkből szeretjük Istent.” [6]

„Szeresd az Urat, a te Istenedet… és felebarátodat, mint magadat.”

Az élet az, ami a jelen pillanatban történik veled. Ha észreveszed azt, aki melletted van, ha meg tudod hallgatni a másikat, akkor ez nagyon érdekes távlatokat nyithat meg, és váratlan kezdeményezéseket indíthat el.

Így történt ez Victoriával is:

„A templomban mellettem ült egy afrikai asszony, és nagyon tetszett, ahogy énekelt, nagyon szép hangja volt. Meg is dicsértem, és biztattam, hogy csatlakozzon a plébánia kórusához. Megálltunk beszélgetni, és kiderült, hogy guineai szerzetesnő, aki átutazóban van Madridban. Elhagyott újszülötteket és gyerekeket fogadnak be az intézetükbe, és felnevelik őket egészen felnőtt korukig, és segítik az egyetemi tanulmányaikat, vagy szakmát tanítanak nekik. Egy jól működő varrodát is üzemeltetnek, de nincs elég varrógépük.

Fölajánlottam, hogy segítek varrógépeket keresni. Jézusban bíztam, mert éreztem, hogy meghallgat, és ő késztet arra, hogy számítgatások nélkül szeressek.

Az egyik barátom ismert egy műhelyt, és szívesen bekapcsolódott ebbe a szeretet-láncba. Nyolc varrógépet meg tudtak javítani és még egy vasalógépet is hozzátettek. Egy baráti házaspár pedig felajánlotta, hogy elviszi Madridba. Pihenni akartak menni két napra, de útirányt változtattak, és majdnem ezer kilométert autóztak ezért. Így a »reménység varrógépei« hosszú szárazföldi és tengeri utazás után eljutottak Malabo városába. A guineaiak hihetetlen csodálattal fogadták, és hálás köszönetüket fejezték ki.”

Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában

 

[1] Az egész északi féltekén január 18. és 25. között tartják, a déli féltekén pedig Pünkösd hetében. Az imádság szövegét ebben az évben egy Burkina Faso-i ökumenikus csoport állította össze.

[2] vö. Mtörv 6,4-5 és Lev 19,18

[3] Lk 10,25

[4] Lk 10,26

[5] C. Lubich, A szeretet művészete, Új Város, Budapest, 2005, 16. o.

[6] C. Lubich, Az élet igéje 1985. november, Parole di Vita, a cura di Fabio Ciardi (Opere di Chiara Lubich 5; Città Nuova, Roma 2017) pp. 340–341.

 

péntek

Az élet igéje – 2023. december

 

„Legyetek mindig derűsek! Szüntelenül imádkozzatok! Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.” (1Tessz 5,16-18)

 

Amikor Pál ezt írta a tesszalonikaiaknak, még sokan éltek Jézus kortársai közül, akik látták és hallották őt, tanúi voltak tragikus halálának és ámulattal csodálták a feltámadását, később pedig a mennybemenetelét. Felismerték, hogy mit hagyott maga után Jézus, és közelgő visszatérését várták. Pál nagyon szerette a tesszalonikai gyülekezetet, amely az életét, tanúságtételét és a gyümölcseit tekintve példaértékű volt. Nekik írta ezt a levelet, és arra kérte őket, hogy olvassák fel mindenkinek (5,27). Ebben ajánlásokat tesz, hogy hogyan maradhatnak „az Úr és az ő követői” (1,6), amit így foglal össze:

 

„Legyetek mindig derűsek! Szüntelenül imádkozzatok! Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.”

 

Ezek a sürgető biztatások nem csak arról szólnak, hogy mit vár tőlünk Isten, hanem arról is, hogy mikor: szüntelenül, mindig, állandóan.

Vajon meg lehet parancsolni az örömöt? Hogy az élet problémákkal és gondokkal, szenvedéssel és gyötrelemmel terhes, hogy a társadalmi közeg gyakran sivár és barátságtalan, azt mindenki tapasztalja. Pál számára mégis megvan az oka, hogy megéljük „azt az örömöt”, amelyre utal. A keresztényekhez szól, és azt tanácsolja, hogy vegyük komolyan a keresztény életet, hogy ezáltal Jézus a feltámadása után megígért teljességgel élhessen bennünk. Néha meg is tapasztaljuk ezt: Ő azokban él, akik szeretnek. Mindannyian ráléphetünk a szeretet útjára, ha elszakadunk önmagunktól, ha ingyenes szeretettel fordulunk mások felé, ha elfogadjuk a baráti támogatást, ha bízunk abban, hogy „a szeretet mindent legyőz”[1].

 

„Legyetek mindig derűsek! Szüntelenül imádkozzatok! Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.”

 

A különböző vallású hívők és a különböző meggyőződésű emberek közötti párbeszéd még inkább segít megértenünk, hogy az imádság mélyen emberi cselekedet; az imádság építi és felemeli a személyt.

És hogyan lehet szüntelenül imádkozni? „… nem elég – írja az ortodox teológus Evdokimov –, ha vannak imádságaink, szabályaink, szokásaink; imádsággá kell válnunk, megtestesült imádsággá, az életünket kell liturgiává tenni, imádkozni a leghétköznapibb dolgokkal.”[2] Chiara Lubich pedig hangsúlyozza, hogy „gyermekként úgy szerethetjük (Istent), ha a Szentlélek eltölti a szívünket az Atya iránti szeretettel és bizalommal: a bizalom pedig arra késztet, hogy gyakran beszélgessünk vele, hogy elmondjuk neki minden dolgunkat, a szándékainkat és a terveinket”.[3]

A szüntelen ima egy másik, mindenki számára elérhető módja, ha minden cselekedet előtt megállunk, és pontosítjuk a szándékunkat: „Érted” teszem. Ez nagyon egyszerű gyakorlat, amely belülről alakítja át a tevékenységeinket, és az egész életünket állandó imádsággá alakítja át.

 

„Legyetek mindig derűsek! Szüntelenül imádkozzatok! Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.”

 

Adjatok hálát mindenért. Ez a hozzáállás szabadon és őszintén fakad az Iránta táplált hálás szeretetből, hiszen Ő csendben fenntartja és kíséri az embereket, a népeket, a történelmet és a világmindenséget. Legyünk hálásak mások iránt, akik velünk együtt haladnak az úton, és tudatosítják bennünk, hogy nem vagyunk elegek önmagunknak.

Örvendezés, ima és hálaadás. Három olyan cselekedet, amely közelebb visz minket ahhoz, amilyennek Isten lát és akar minket, és gazdagítja a kapcsolatunkat Önmagával. Bízzunk abban, hogy „a békesség Istene teljesen megszentel minket.”[4]

Így készülünk fel arra, hogy mélyebben megéljük a karácsony örömét, hogy jobbá tegyük a világot, és munkáljuk a békét önmagunkban, az otthonunkban, a munkahelyen, az utcákon, a tereken. Ez az, amire oly sürgősen szükségünk van ma.

 

Victoria Gómez és az életige csoport gondozásban

 

[1] P. Vergilius, X. Ekloga, 69. sor

[2] P. Evdokimov, La preghiera di Gesù in La novità dello Spirito, Ed. Ancora, Milano 1997

[3] C. Lubich, Conversazioni, Città Nuova, Roma 2019, p. 552.

[4] 1Tessz 5,23

szerda

Az élet igéje – 2023. november

 

„Mindnyájan a világosság fiai és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.” (1Tessz 5,5)

 

A fény mindig is az életet szimbolizálta. Minden nap várjuk a hajnalt mint az új kezdet előhírnökét.

A fény témája megjelenik a népek történelmében és az ősi vallásokban is. A zsidó hagyomány a fény ünnepét, a hanukát ünnepli, amely a jeruzsálemi templom újraszentelésének és a pogány kultuszoktól való megszabadulásnak állít emléket. A muszlimok a próféta születésének napján, arabul Mawlid vagy törökül Mevlid Kandili napján gyújtanak gyertyát. A Diwali eredetileg hindu ünnep, és a neve azt jelenti, hogy a fények sorozata. Különféle indiai vallások is megünneplik, mint a jó győzelmét a gonosz fölött.

A keresztények számára Jézus Krisztus a világ sötétségét megvilágító fény. Ezért mély szimbolikát rejtő valóság, isteni jelenlétet hordoz, és ajándék az emberiség és az egész Föld számára.

 

„Mindnyájan a világosság fiai és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.”

 

Vajon mi jellemző a nappal fiaira? Elsősorban az, hogy „nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé”. Az alvásról, az apátiáról való lemondás elhatározás kérdése, ez abban áll, hogy éberek maradunk. A szeretet döntése, hogy teljes egészében kihasználjuk és megéljük az időt.

Az apostol sürgető felhívása a tesszalonikai közösség felé tehát az, hogy együtt virrasszanak, lemondva minden lomhaságról és közönyről. Olyan időszakban élünk, amikor az emberiségnek különösen nagy szüksége van a fényre. Most azoknak, akik nem az éjszakáé vagyunk, az a feladatunk, hogy folyamatosan odaadva önmagunkat fényt vigyünk az emberek közötti kapcsolatokba, hogy hittel, szeretettel és reménnyel tegyük láthatóvá a feltámadott jelenlétét, ahogy Pál írja[1].

Ezen felül pedig szorosabb és igazabb kapcsolatot kell ápolnunk Istennel, a szívünk mélyére ásva az imádságon keresztül megtalálni a vele való beszélgetés pillanatait, és gyakorlatra váltani az Ő igéjét, amely épp ezt a fényt ragyogtatja fel.

 

„Mindnyájan a világosság fiai és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.”

 

Néha hozzászokunk, hogy szívünk sötétségében éljünk, vagy megelégszünk a sok mesterséges fénnyel, a világ különböző boldogságígéreteivel. De Isten mindig arra hív, hogy az Ő fénye ragyoghasson bennünk, és úgy nézzünk az emberekre és az eseményekre, hogy fel tudjuk fedezni bennük a mindent átszövő aranyszálat.

Törekedjünk folyamatosan az újjászületést hozó döntésekre, az elhatározásra, hogy átlépjünk a sötétségből a világosságba. „A keresztény nem menekülhet a világból, nem rejtőzhet el, és nem tarthatja a vallást magánügynek – írja Chiara Lubich. – A világban él, mert felelős érte, mert az a küldetése minden emberhez, hogy fény legyen, amely világít. Ez a te küldetésed is, s ha nem e szerint cselekszel, éppoly haszontalanná válsz, mint a só, amely ízét vesztette, vagy mint a fény, amely sötétséggé lett.[2] […] A keresztény feladata tehát az, hogy hagyja átragyogni önmagán a benne lakó fényt, hogy Isten jelenlétének »jele« legyen az emberek között.”[3]

 

„Mindnyájan a világosság fiai és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.”

 

Isten a világosság, és akik őszinte szívvel keresik, megtalálják Őt. Bármi történjék is, soha nem szakadunk el az Ő szeretetétől, mert a gyermekei vagyunk. Ha meg vagyunk győződve erről, akkor nem fognak minket felkavarni vagy összetörni a megrázó események sem.

Az idei törökországi és szíriai földrengés több, mint 50 ezer emberéletet követelt, milliók körülményeit forgatta fel. Akik túlélték a katasztrófát – ott helyben egész közösségek, valamint más országbeli társaik is –, mint megannyi fénylő pont, rögtön azon fáradoztak, hogy segítséget és enyhülést nyújtsanak azoknak, akik elvesztették szeretteiket, otthonukat és mindenüket.

A sötétség soha nem győzheti le azokat, akik amellett döntenek, hogy a fényben élnek és fényt fakasztanak. Nekünk, keresztényeknek ez azt jelenti, hogy Krisztussal közöttünk élünk. Az ő jelenléte új lehetőségeket villant fel az életünkben, képes visszaadni a reményt, és általa továbbra is Isten szeretetében lakozhatunk.

 

Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásban

 

[1] vö. 1Tessz 5,8

[2] vö. Mt 5,13-16

[3] C. Lubich, Az élet igéje, 1979. augusztus, C. Lubich és más keresztények: Éljük az Igét 2., Budapest, 2008

vasárnap

Az élet igéje – 2023. október

„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” (Mt 22,21)

 

Jézus bevonult Jeruzsálembe a nép kiáltozása közepette: „Dávid fiának” nevezték. Máté evangéliuma ezt a királyi címet tulajdonítja Krisztusnak, aki azért jött, hogy Isten országának küszöbön álló eljövetelét hirdesse.

Ilyen körülmények között zajlik Jézus egyedülálló beszélgetése az őt faggató csoporttal. Vannak köztük, akik Heródes hívei, és vannak farizeusok. A két tábor eltérően gondolkodik a római császár hatalmáról. Azt kérdezik, hogy szerinte jogos-e adót fizetni az uralkodónak, és ezzel akarják rákényszeríteni, hogy a császár mellé álljon, vagy ellene szegüljön, és emiatt bevádolhassák őt.

De Jézus egy másik kérdéssel válaszol: Kinek a képe van a pénzérmékre nyomtatva? Mivel az uralkodó képe van rajta, így válaszol:

 

„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.”

 

De mi jár a császárnak és mi jár Istennek?

Jézus Isten elsőbbségére hívja fel a figyelmünket. Ahogy a római pénzen a császár képének lenyomata áll, úgy minden ember Isten képének lenyomatát hordozza magán.

A rabbinikus hagyomány maga is megerősíti, hogy minden ember Isten képére teremtetett[1], és ennek a bemutatására éppen a pénzérmére vert képet használja: „Amikor az ember pénzt ver ugyanazzal a formával, minden darab ugyanolyan lesz, de a királyok királya, a Szent, legyen áldott a neve, minden embert az első ember lenyomatával alkotott, és senki sem pont olyan, mint a társa.”[2]

Csak Istennek adhatjuk oda magunkat teljesen, hozzá tartozunk, és benne találunk szabadságot és méltóságot. Egyetlen emberi hatalom sem kívánhat tőlünk ilyen fokú hűséget.

Egyedül Jézus ismeri annyira az Istent, hogy segíteni tud a megfelelő helyre tenni őt: „Számára szeretni annyit jelent, mint megtenni az Atya akaratát. Ennek szolgálatába állította értelmét, szívét, minden energiáját, egész életét: teljesen annak a tervnek szentelte magát, amelyet az Atya alkotott róla. Az evangélium mindig úgy mutatja be Őt, mint aki mindig és teljesen az Atya felé fordul […]. Tőlünk is ezt kívánja: szeressünk, vagyis megalkuvások nélkül, teljes valónkkal, »teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből« tegyük annak akaratát, akit szeretünk. […] Ez a legnagyobb radikalizmust kéri tőlünk, mert Istennek nem adhatunk kevesebbet teljes önmagunknál: teljes szívünket, teljes lelkünket, teljes elménket.”[3]

 

„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.”

 

Hányszor vagyunk kétségek és nehéz döntések közepette, és ott a veszélye, hogy engedünk a kísértésnek, és elszökünk a probléma elől. Jézust is próbára teszik a kétféle gondolkodást illetően, de számára világos, hogy Isten országának az eljövetele és a szeretet előrébb való.

Ez az ige nekünk is felteszi a kérdést: vajon a szívünk hírnévre vágyik, hirtelen előléptetésre, a sikeres vagy befolyásos embereket csodálja, az influenszereket? Előfordul, hogy a dolgokat helyezzük arra a helyre, ami Istent illetné meg?

Jézus a válaszával minőségi ugrásra hív bennünket, hogy komolyan és mélyen gondoljuk át az értékrendünket.

A lelkiismeretünk mélyén szól egy hang, néha csak halkan, más hangok között, de felismerhetően. Ez a hang, mely arra hív, hogy fáradhatatlanul keressük a testvériség útját, mindig arra bátorít, hogy újítsuk meg ezt az elhatározásunkat, akkor is, ha az árral szembe kell mennünk.

Ezt gyakorolva, megalapozzuk az igazi párbeszédet másokkal, hogy közösen találjunk megfelelő választ az élet összetett helyzeteiben. Ez nem jelenti azt, hogy kivonjuk magunkat a személyes felelősség alól a társadalmi kérdésekben, sőt inkább azzal jár, hogy érdek nélkül a közjó szolgálatába állunk.

Dietrich Bonhoeffer, aki polgári ellenállást tanúsított a nácizmus ellen, így ír a menyasszonyának a börtönből, ahol aztán végrehajtották rajta a halálos ítéletet: „A hit, amire én gondolok, nem menekül el a világtól, hanem kitart és szeret a világban, hűséges marad a földhöz, minden gyötrelem ellenére, amivel ez jár. A házasságunk egy igen Isten földjére, arra bátorít, hogy létrehozzunk és teremtsünk valamit a földön. Azt hiszem, hogy a keresztények, akiknek van bátorságuk csak fél lábbal állni a földön, azok a másik fél lábukkal már a mennyországban állnak.”[4]

 

Letizia Magri és az életige csoport gondozásban

 

[1] vö. Ter 1,26

[2] Misna Szánhedrin 4,5.

[3] C. Lubich, Az élet igéje, 2002. október, Új Város, 2002/10

[4] Dietrich Bonhoeffer, Maria von Wedemeyer, Lettere alla fidanzata, Cella 92, Queriniana, Brescia 1992, 48.

péntek

Az élet igéje – 2023. szeptember

 

„Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön-örökké.” (Zsolt 145[144],2)

Az ige, amely ebben a hónapban a figyelmünk középpontjába kerül, hogy segítsen az utunkon, tulajdonképpen egy ima. A 145. zsoltár egyik részlete. A zsoltárversek Izrael népének egyéni és közösségi vallásos élményeit tükrözik történelmének és életének viszontagságai közepette. A versben megfogalmazott imádság panasz, könyörgés, hálaadás és dicsőítés formájában száll fel az Úrhoz. Elmondja mindazokat az érzéseket és viselkedéseket, amelyekkel az ember kifejezi kapcsolatát az élő Istennel.

A 145. zsoltár alaptémája Isten királysága. A zsoltáros személyes tapasztalatából kiindulva magasztalja Isten nagyságát: „Nagy az Úr és dicséretre méltó” (3), dicséri jóságát és egyetemes szeretetét: „Az Úr jóságos mindenkihez, telve irgalommal minden iránt, amit alkotott” (9), és elismeri hűségét: „Az Úr hűséges minden szavában, és jóságos minden művében” (13b), és egy minden élőlényt átfogó kozmikus énekkel fejezi be: „Szám hirdeti az Úr dicséretét. Minden test áldja szent nevét mindörökkön örökké!” (21) 

„Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön-örökké.”

A modern ember mégis sokszor elveszettnek érzi magát, az a benyomása, hogy magára maradt. Attól fél, hogy a napjait a véletlen irányítja, csak céltalan és értelmetlen bolyongás az egész.

Ez a zsoltár viszont megnyugtató, reményteljes üzenetet hordoz: „Isten az ég és a föld teremtője, hűségesen őrzi a népével kötött szövetséget, igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, kenyeret ad és támogatja az éhezőket, megszabadítja a foglyokat. Megnyitja a vakok szemét, felemeli az elesetteket, szereti az igazakat, megóvja az idegeneket és támogatja az árvákat és az özvegyeket.” [1]

„Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön-örökké.”

Ez az életige mindenekelőtt arra hív, hogy ápoljuk a személyes kapcsolatunkat Istennel. Fogadjuk be fenntartás nélkül szeretetét és irgalmát, és figyeljünk oda a misztériumra, hallgassunk a hangjára. Ebben áll minden ima lényege. Ezt a szeretetet azonban nem lehet elválasztani a testvér iránti szeretettől. Ezért minden alkalommal, amikor utánozzuk az Atyaistent a testvérek iránti konkrét szeretettel, különösen is az utolsók, a kivetettek, a magányosok iránt, akkor az ő jelenléte kézzelfoghatóvá válik a hétköznapi életünkben. Chiara Lubich, amikor egyszer meghívták egy buddhista összejövetelre, hogy tanúságot tegyen keresztény tapasztalatáról, így foglalta azt össze: „… a tapasztalatom lényege ebben áll: minél inkább szeretjük az embert, annál inkább megtaláljuk Istent. Minél inkább megtaláljuk Istent, annál inkább szeretjük az embert.” [2]

„Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön-örökké.”

Van egy másik útja is, hogy megtaláljuk őt. Az utóbbi évtizedekben az emberek egyre inkább tudatában vannak az ökológiai problémának. A változások előmozdítói főként a fiatalok. Szerényebb életmódot javasolnak, a fejlődési modellek újragondolását, kérik, hogy bolygónkon minden ember egyenlő jogon férhessen hozzá a vízhez, az ételhez és a tiszta levegőhöz, és alternatív energiaforrásokat keresnek. Így az ember helyrehozhatja a kapcsolatát a természettel, és egyben dicsőítheti Istent, mert megtapasztalhatja az ő gyengéd gondoskodását a teremtett világ iránt.

Venant M. tapasztalata, hogy már gyerekkorában Burundiban, a szülőhazájában hajnalban mindig a madarak énekére ébredt, majd az őserdőn át, több tíz kilométert kellett megtennie, hogy eljusson az iskolába. Nagyon közel érezte magához a fákat, az állatokat, a patakokat, a dombokat és ugyanígy a társait. Közel érezte magához a természetet, sőt egynek érezte magát a környezettel, ahol a teremtmények a Teremtővel harmóniában élnek. Ennek tudata dicsőítéssé alakult benne, és nem csak egy pillanatra, hanem az egész napon át.

De megkérdezhetnénk, hogy a mi városunkban mi a helyzet? „Modern városaink emberi kéz építette betonrengetegjében a nagy zaj közepette ritkán látjuk, hogy megőrizték volna valahol is a természetet. Mégis elég a kék égre tekinteni a felhőkarcolók között, elég egy sugara a napnak, amely még a börtön falai közé is behatol, elég egy szál virág, egy rét, egy gyermek arca, hogy Istenre gondoljunk.”[3]

Augusto Parody Reyes és az életige csoport gondozásában

 

[1] II. János Pál, Általános kihallgatás, 2003. július 2., a 145. Zsoltárról

[2] M. Vandeleene, Io, il fratello, Dio nel pensiero di Chiara Lubich, Città Nuova, Roma 1999, p. 252.

[3] C. Lubich, Conversazioni, in collegamento telefonico, a cura di Michel Vandeleene (Opere di Chiara Lubich 8.1; Città Nuova, Roma 2019) p. 340.

kedd

Az élet igéje – 2023. augusztus

 

„Asszony, nagy a te hited! Történjék veled akaratod szerint!” (Mt 15,28)

 

Jézus Tírusz és Szidón vidékére tartott, idegen földre. Talán ezért, hogy végre egy kicsit megpihenjen a tanítványaival, és csendben lehessen, egyedül, imádságba visszavonulva. Hirtelen egy asszony kiáltására lettek figyelmesek, akinek a nevét, hasonlóan másokhoz, szintén nem említik az evangéliumok. A tanítványok számára kellemetlen és zavaró volt a viselkedése, könyörögtek Jézusnak, hogy teljesítse kérését, hogy megszabadulhassanak tőle, „hisz kiabál utánuk”. Az asszonyt viszont nem tartotta vissza sem az, hogy nem izraelita, sem az, hogy ő egy nő, sem az, hogy Jézus szóra sem méltatta. Egy kétségbeesett édesanya ő, akinek a lányát „kegyetlenül gyötri az ördög”. Jézus közelébe megy, és kitartóan reméli, hogy személyesen találkozhat vele. Oda is lép és leborul a Mester előtt a kérésével, hogy segítsen rajta. Jézus hallatlanul kemény szavakkal fordul hozzá: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.”

 

„Asszony, nagy a te hited! Történjék veled akaratod szerint!”

 

Az asszony elfogadja az elutasítást, megérti, hogy Jézus elsődleges küldetése nem az ő népéhez szól. De megérti azt is, hogy az ő Istene nem egy kegyelemosztó gépezet, hanem olyan Atya, akivel igaz kapcsolatba kerülhetünk elismerve saját kicsiségünket is. Az asszony ennek tudtában néz Jézus szemébe: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról.” Ezzel szinte falhoz állítja Jézust, és meghatja őt alázatával, hogy megelégszik a morzsákkal is. Még a kiáltása is úgy tűnik, hogy a hitét fejezi ki, így szólítja Jézust: „Uram, Dávidnak fia!”

 

„Asszony, nagy a te hited! Történjék veled akaratod szerint!”

 

Az evangéliumok a következő szavakkal írják le sz asszony rendíthetetlen hitét:

Közeledik és odajött Jézushoz, hangosan és sírva kéri, hogy könyörüljön, Úrnak ismeri el és leborul előtte, szilárdan és kitartóan hiszi, hogy az Úr számára lehetséges a lehetetlen, Jézus keménységére tűpontos logikával válaszol. Legfőbb jellemzői az anyai szeretet és a bizalom. És „még abban az órában meggyógyult a leánya”.

Ez az ige egy olyan asszonyról szól, aki az élő és cselekvő hit mintaképe. Ugyanakkor bemutatja, hogy milyen kétségeken át vezetett az első keresztény közösség útja, mert nekik ír Máté, hogy nyíljanak meg a nem zsidó világ felé is, mert ők is keresnek, és óriási a hitük.

 

„Asszony, nagy a te hited! Történjék veled akaratod szerint!”

 

A szírföníciai asszonyhoz hasonlóan „a mi hitünket is próbára teheti egy váratlan nehézség, egy előre nem látott esemény, mely felborítja addigi terveinket; egy súlyos betegség vagy egy hosszan tartó fájdalmas helyzet”[2], és hozzátehetnénk azt is, hogy a békétlenség a világban, a társadalmi igazságtalanság, a súlyosan beteg bolygónk, vagy a családban és a társadalomban fennálló konfliktusok… És egyik hiányosságunk az is, hogy nem vagyunk állhatatosak, és nem teljes bennünk a bizalom. „Ezért Isten megengedi, hogy nehéz, gyakran abszurd helyzetekbe kerüljünk. Meg akarja tisztítani hitünket; látni akarja, hogy valóban rá tudunk-e hagyatkozni s elhisszük-e, hogy szeretete messze felülmúlja minden tervünket, vágyunkat és várakozásunkat.”[3]

 

Saliba története is ezt mutatja. El kellett hagynia a városát. Homszban lakott, Szíriában. Ott kellett hagynia idős szüleit is. Édesapjának üveges üzlete volt, amely tönkrement a háború alatt, városukat pedig teljesen ki is fosztották. Saliba sok más fiatalhoz hasonlóan úgy gondolta, hogy más lehetőségeket kihasználva föl kell építenie életét valahol, és nem adta fel. 22 évesen nagy kitartás volt benne, hogy ő is részét adja ahhoz, hogy megsebzett népe újra talpra állhasson. Csatlakozott a RestarT[4] projekthez, és ennek keretében egy saját kis fűszerüzletet nyitott. Nem csak olajat, kávét, hüvelyeseket és fűszert árul, hanem az édesanyja által készített házi sajtot, joghurtot és vajat is. Már egy hűtőszekrényt és egy generátort is beszerzett. Amikor pedig az üzlet zárva tart, akkor idős édesapjával együtt élelmiszer-adományokat osztanak szét rászoruló családoknak.[5]

 

Victoria Gómez és az életige csoport gondozásában

 

[1] 2023. augusztus 1-6-áig lesz Lisszabonban a XXXVII. Ifjúsági Világtalálkozó, amelynek az evangéliumból választott témája: „Mária felkelt, és sietve útnak indult” (Lk 1,39). A fiatalokhoz intézett üzenetében Ferenc pápa ezt így magyarázza: „Az Úr anyja példakép az útra kelő fiatalok előtt, akik nem üldögélnek a tükör előtt saját képmásukat bámulva, és akiket nem »ejtenek rabul« a közösségi oldalak. Mária teljesen kifelé fordul.” Azt kívánja, hogy az IVT-n együtt „újra fedezzük majd fel, milyen örömet ad a népek és a nemzedékek közötti testvéri ölelés, a megbékélés és a béke ölelése, egy új misszionáriusi testvériség ölelése”! (ford. kattima.hu)

[2] vö. C. Lubich, Az élet igéje, 1994. június, Új Város, 1994/6

[3] uo.

[4] https://www.amu-it.eu/progetti-int/restart-ripartire-per-restare/

[5] https://www.unitedworldproject.org/workshop/siria-il-minimarket-di-saliba-alzera-presto-la-serranda/

szombat

Az élet igéje – 2023. július

„Aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát.” (Mt 10,42)

 

Máté evangélista nagyon művelt keresztény író, minden részletében ismeri Izrael Istenének ígéreteit. Ezért ő Jézus szavaiban és tetteiben ezek beteljesedését látja. Evangéliuma öt nagy beszéd formájában mutatja be Jézus, az új Mózes tanítását.

Ez az ige a „missziós beszéd” végén szerepel, amely a tizenkét apostol kiválasztásával kezdődik, és leírja, mi szükséges ahhoz, hogy prédikálhassanak. Fontos, hogy hiteles legyen a tanúságtételük, belülről fakadó döntéseken alapuljon, mert meg nem értés és üldöztetés vár majd rájuk.

Még többről van itt szó. Jézus felfedi, hogy a tanítványok küldetése az ő küldetésében gyökerezik, amelyet az Atyától kapott. Ez a látásmód már az Ószövetségre is jellemző, Isten küldöttében maga Isten válik jelenvalóvá, és ez kötelez. Tehát Jézus által és azok által, akiket ő elküld, áttételesen Isten szeretete jut el az emberekhez.

 

„Aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát.”

 

Néhányan különleges küldetést kaptak: apostoli, pásztori vagy prófétai missziót. Jézus azt mondja, hogy ezen kívül is minden keresztény tanítvány lehet, a misszió címzettje és hordozója egyben. Akkor is, ha látszólag „kicsik” vagyunk, és nincs semmi rendkívüli tulajdonságunk vagy rangunk, tanítványként képesek vagyunk tanúságot tenni Isten közelségéről. Az Atya, minden ember atyja magát a keresztény közösséget küldi az emberiséghez.

Mindannyian a testvéreken keresztül tapasztaltuk meg, hogy Isten figyel ránk, gondoskodik rólunk, megbocsájt és bízik bennünk. És mindannyian tehetünk valamit másokért, hogy megtapasztalják az Atya gyengéd szeretetét, ahogy Jézus is tett a missziója során. Az úgynevezett „kis dolgok” azért tudják megváltoztatni a világot, mert az Atyában gyökereznek, még akkor is, ha csak egy pohár friss vízről van szó.

 

„Nem az a lényeg, hogy sokat vagy keveset tudunk-e adni. Az számít, hogy hogyan adunk, mennyi szeretet van a másik iránti figyelmességünk akár egy apró gesztusában is. Néha elég egy pohár vizet adni, egy pohár friss vizet[1] […] Egyszerű és mégis nagy tett Isten szemében, ha az Ő nevében vagy szeretetből tesszük. […] Az e havi életige segíthet abban, hogy felfedezzük minden cselekedetünk értékét: a házimunkától a földeken vagy a műhelyben végzett munkáig, a hivatali ügyintézéstől az iskolai teendőkig vagy a társadalmi, politikai és vallási felelősségek vállalásáig. Minden figyelmes és segítőkész szolgálattá válhat. A szeretet új szemet ad majd nekünk, hogy meglássuk, másoknak mire van szükségük, hogy találékonyan és nagylelkűen elébük siessünk. És az eredmény? Az ajándékok kézről kézre fognak járni, mert a szeretet szeretetet szül. Az öröm megsokszorozódik, mert »nagyobb boldogság adni, mint kapni«[2].”[3]

 

„Aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát.”

 

Jézus nagyon fontos dolgot kér tőlünk, azt, hogy ne akadályozzuk meg Isten szeretetének áramát. Azt kéri, hogy az elképzeléseinket és a saját megfontolásainkat legyőzve nyitott szívvel és konkrét szolgálatra készen forduljunk minden emberhez.

Aktív, találékony és felelősségteljes együttműködésünket kéri a közjó megvalósításában a mindennapos apró dolgoktól kezdve. Ő pedig bőségesen viszonozni fogja ezt, mindig mellettünk áll, törődik velünk és elkísér küldetésünk során.

„[…] Otthagytam a munkahelyemet Fülöp-szigeteken, és a családom után mentem Ausztráliába […]. Egy 500 embert foglalkoztató építőipari cégnél találtam takarítói munkát. A pavilonokat, az étkezőket, az öltözőket, az irodákat és az ebédlőt kellett rendben tartanom. Korábban mérnökként dolgoztam, és ez a munka most egészen más volt. […] Az emberek iránti szeretetből mindig tisztán és rendben tartom az ebédlőt. Vannak viszont, akik nem törődnek a tisztasággal […]. Ennek ellenére türelemmel voltam irántuk, mert számomra ez egy lehetőség, hogy Jézust szeressem abban, akivel találkozom. Ők pedig lassacskán elkezdtek rendet tenni maguk után, amikor megebédeltek, idővel összebarátkoztunk, és elnyertem a bizalmukat és a tiszteletüket […]. Megtapasztaltam, hogy a szeretet ragályos, és amit szeretetből teszünk, az megmarad.”[4]

 

Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában

[1] vö. Mt 10,42

[2] ApCsel 20,35

[3] C. Lubich, Az élet igéje, 2006. október, Új Város 2006/10.

[4] Szerk. S. Pellegrini, G. Salerno, M. Caporali, Famiglie in azione – Un mosaico di vita, Città Nuova 2022, p. 55.

csütörtök

Az élet igéje – 2023. június

 

„Örüljetek, legyetek tökéletesek, buzdítsátok egymást, legyetek egyetértőek, éljetek békességben, s a szeretet és békesség Istene veletek lesz.” (2Kor 13,11)

 

Pál apostol szeretettel kísérte figyelemmel a korintusi keresztény gyülekezet fejlődését. Meglátogatta és támogatta ezt a közösséget a nehezebb helyzetekben.

Egy idő múlva azonban meg kellett védenie magát ezzel a levéllel, mert támadás érte más prédikátorok részéről, akik vitatták a viselkedését. Pál ugyanis nem kért fizetést missziós munkájáért, nem az ékesszólás szabályai szerint beszélt, és nem is hozott ajánlóleveleket, hogy alátámassza a tekintélyét, hanem azt hirdette, hogy Jézus példájának fényében értette és éli meg saját gyengeségét.

Levele végén Pál mégis bizalommal és reménnyel teli felhívást intéz a korintusiakhoz:

 

„Örüljetek, legyetek tökéletesek, buzdítsátok egymást, legyetek egyetértőek, éljetek békességben, s a szeretet és békesség Istene veletek lesz.”

 

Buzdításának az első feltűnő jellegzetessége az, hogy a közösség egészéhez szól, mert ez az a hely, ahol Isten jelenléte megtapasztalható. A békesség Istenének jelenléte meg tud gyógyítani minden emberi gyarlóságot, amely megnehezíti a kölcsönös megértést, a hűséges és őszinte kommunikációt, a tapasztalati és gondolkodásbeli különbségek tiszteletteljes összhangját.

Pál néhány konkrét magatartásformát javasol, amelyek összhangban vannak az evangélium követelményeivel. Isten tervét megvalósítva törekedjünk arra, hogy egyénileg és közösségileg is mindenkit testvérünknek tekintsünk! Forgassuk vissza a közösségbe Isten vigasztaló szeretetét, amellyel elárasztott minket! Gondoskodjunk egymásról, és osztozzunk a másik ember legmélyebb vágyaiban! Fogadjuk be egymást, fogadjuk el és kínáljuk fel az irgalmat és a megbocsátást! Ápoljuk a bizalom és a meghallgatás szellemét!

Ezek a döntések ránk vannak bízva, a szabadságunkra, és néha bátorságra van szükség, hogy az „ellentmondás jeleként” lépjünk fel a jelenlegi mentalitással szemben.

Ezért az apostol azt is ajánlja, hogy bátorítsuk egymást ebben az elhatározásunkban. Szerinte az a fontos, hogy megőrizzük, és tegyünk örömmel tanúságot az egység és a béke felbecsülhetetlen értékéről. Mindezt szeretetben és igazságban, mindent, mindig Isten feltétel nélküli szeretetének sziklájára alapozva, amellyel elkíséri a népét.

 

„Örüljetek, legyetek tökéletesek, buzdítsátok egymást, legyetek egyetértőek, éljetek békességben, s a szeretet és békesség Istene veletek lesz.”

 

Hogyan éljük ezt az életigét? Pálhoz hasonlóan mi is tekintsük példának Jézus érzéseit, Jézus az ő békéjét hozta el nekünk.[1] „[…] ez nem csupán azt jelenti, hogy nincs háború, veszekedés, megosztottság vagy megrázkódtatás. […], ez az élet és az öröm teljessége, az ember teljes üdvössége, a szabadság, az összes nép közötti szeretetben megvalósuló testvériség. […] És mit tett Jézus, hogy nekünk adja az „ő” békéjét? Személyesen fizetett meg érte. […] Ő állt oda az ellenségeskedők közé, magára vette a gyűlölködést és a széthúzást, és ledöntötte a népeket elválasztó falakat.[2]

A béke építése tőlünk is olyan szeretetet kíván, amely képes szeretni azokat is, akik nem viszonozzák, képes megbocsátani, legyőzni az »ellenség« fogalmat, és képes úgy szeretni mások hazáját, mint a sajátunkat. […] Új szívet és új látásmódot is kíván tőlünk, hogy mindenkiben az egyetemes testvériségre hivatott embert lássuk és szeressük. […] »A gonoszság az ember szívéből születik – írta Igino Giordani –, és ahhoz, hogy elhárítsuk a háborús veszélyt, ki kell vetnünk magunkból azt az agresszív, mások kihasználására és az önzésre épülő lelkületet, amelyből a háború fakad: újra kell építenünk a lelkiismeretet.« [3][4]

Bonita Park egy dél-afrikai mezőgazdasági település, Hartswater külvárosa. Az ország többi részéhez hasonlóan az apartheid rendszer öröksége továbbra is fennáll, különösen az oktatásügy területén: a fekete és a mulatt fiatalok képzettsége messze elmarad a többi etnikai csoportéhoz képest, ezért fennáll a veszélye, hogy a társadalom peremére szorulnak.

„The Bridge” a projekt neve, mely azért született, hogy közvetítsen a környéken élő különböző etnikai csoportok között a távolságok és a kulturális különbségek áthidalásával. Iskola utáni programot szerveztek, egy kis közösségi teret hoztak létre, amely a különböző kultúrák találkozóhelye a gyermekek és fiatalok számára. A közösség készségesen együttműködik. Carlo felajánlotta régi teherautóját, és elhozta a fát, amelyből a padok készültek, a közeli általános iskola igazgatója szerezte be a polcokat, füzeteket és könyveket, a holland református egyház pedig ötven széket adományozott. Mindenki kivette a részét abból, hogy a kultúrák és etnikai csoportok között napról napra erősödjön a híd.[5]

 

Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában

 

[1] vö. Jn 14,27

[2] vö. Ef 2,14-18

[3] I. Giordani, L’inutilità della guerra (A háború nem megoldás) Róma, 2003, 2. kiadás, 111. o.

[4] C. Lubich, Az élet igéje 2004. január, Új Város 2004/1.

[5] vö. https://www.unitedworldproject.org/workshop/sudafrica-un-ponte-tra-culture; Spazio famiglia, marzo 2019, pp. 10-13

hétfő

Az élet igéje – 2023. május

 

„Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek egymás iránt gyengédek, a tisztelet dolgában egymással versengők!” (Róm 12,10)

 

E hónap életigéje Pál apostol rómaiakhoz írt nagyon tartalmas leveléből származik. A keresztény életről szól, bemutatja, hogy túláradó szeretetben élnek, ingyenes és határtalan szeretetben, amely Istentől árad a szívünkbe, és mi tovább ajándékozzuk másoknak. Hogy még hatásosabban fejezze ki a keresztény közösségben élő szeretet jellegzetességét, két kifejezésből formál egyetlen szót: „filostorgos”, melyben egyaránt ott van a barátok és a családtagok egymás iránti szeretete.

 

„Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek egymás iránt gyengédek, a tisztelet dolgában egymással versengők!”

 

Álljunk meg a testvéri szeretet és a kölcsönösség fogalmánál! Pál azt írja, hogy a keresztény közösségben élők azért szeretik egymást, mert egymásnak tagjai (Róm 12,5), testvérek, akik csak szeretettel tartoznak egymásnak (13,8), együtt örülnek azzal, aki örül, és együtt sírnak azzal, aki sír (12,15), nem ítélkeznek és senkit nem botránkoztatnak meg (14,13).

A létünk szorosan kötődik a többiek életéhez, a közösség pedig az élő tanúbizonysága a szeretet törvényének, amelyet Jézus hozott a földre. Ez a szeretetük nagyon igényes, arra is képes, hogy az életüket adják egymásért. Konkrét szeretetről van szó, melynek ezerféle kifejeződése van, a másik javát és boldogulását akarja, azt, hogy a többiek teljesen meg tudják valósítani önmagukat, és versengenek egymás tehetségének elismerésében. Ez a szeretet mindenkinek az igényeire tekintettel van, mindent megtesz azért, hogy senki ne maradjon le, felelősségvállalásra és tevékenységre indít kulturális, közéleti, politikai területen is.

 

„Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek egymás iránt gyengédek, a tisztelet dolgában egymással versengők!”

 

„Ha az első század keresztény közösségeire tekintünk, akkor látjuk, hogy a keresztény szeretet, mely kivétel nélkül mindenkire kiterjedt, egy sajátos nevet kapott. Úgy nevezték, hogy »filadelfia«, ami azt jelenti: testvéri szeretet, és az akkori profán irodalomban ezt a kifejezést kizárólag a vér szerinti testvérek kapcsolataként értelmezték. Soha nem vonatkoztatták ugyanannak a társadalomnak a tagjaira sem. Csak az Újszövetség tesz kivételt ebben.”[1] „Sokan vannak olyan fiatalok, akik mélyebb, őszintébb és igazibb kapcsolatra vágynak. Az első keresztények kölcsönös szeretete a testvéri szeretet minden jellemzőjével rendelkezett, erős volt és gyengéd.”[2]

 

„Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek egymás iránt gyengédek, a tisztelet dolgában egymással versengők!”

 

A kölcsönös szeretetben élő közösségek tagjait többek között az jellemzi, hogy nem zárkóznak be önmagukba, hanem készek szembenézni a valós kihívásokkal, amelyek abban a környezetben adódnak, ahol tevékenykednek.

  1. J. Szerbiában élő magyar nemzetiségű három gyermekes édesapa. Végre megengedhette magának, hogy új házat vegyen, de egy baleset miatt sem anyagilag, sem fizikailag nem tudta egyedül rendbe tenni. Ekkor működésbe lépett az ottani fokoláros közösség, és valóban megélték a Fiatalok az Egyesült Világért mozgalom által indított akció mottóját: #daretocare[3].
  2. J. lelkesen meséli, hogy milyen versengés indult, hogy konkrétan is támogassák: „Nagyon sokan eljöttek segíteni, így három nap alatt elkészültünk a tetővel, és még a padlás egyes részeit is rendbe tudtuk hozni.” Az újjáépítés költségeihez Csehországból is küldtek néhányan segítséget. Ez a gesztus is azt mutatta be, hogy a közösség sokkal nagyobb, a határokon és a távolságokon is átível.[4]

 

Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában

 

[1] C. Lubich, Colloqui con i gen, Città Nuova, Roma 1999, p. 58.

[2] Uo.

[3] Merjünk gondoskodni

[4] A „Serbia: costruire una casa, per essere casa” c. cikkből, www.unitedworldproject.org

szombat

AZ ÉLET IGÉJE 2023. április

 

Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel!” (Kol 3,2)


Az első keresztény közösségek épphogy megszülettek, máris vita támadt köztük, mert voltak, akik félreértették az evangélium üzenetét. Pál börtönben volt, és ott értesült a kolosszei problémákról, ezért aztán írt ennek a gyülekezetnek.

Jobban megérthetjük az e havi életigét, ha a teljes szöveget elolvassuk, ahonnan ez a részlet származik: „Ezért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve. Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben.”1

Pál segít felülemelkedni ezeken a vitákon, és azt kéri, hogy a gondolatainkkal és egész lényünkkel Krisztusra irányuljunk, és ő feltámadt. A keresztségben pedig mi is meghaltunk és feltámadtunk Krisztusban, tehát ha „töredékesen is”, de már ezt az új életet élhetjük.


Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel!”


Ezt természetesen nem érhetjük el egyszer s mindenkorra, de törekedjünk megvalósítani nagy odaadással egész életünkben! Ami odafönt van, arra irányuljon az életünk. Krisztus ugyanis a mennyei életet, az ő Húsvétját hozta el a földre, ez az új teremtés, az új emberiség kezdete. És ez a logikus következménye annak, ha az evangéliumi élet mellett döntünk, mert ez a döntés teljes mértékben átalakítja a mentalitásunkat, és felborítja a világ által kínált célokat és értékrendet. Megszabadít a korlátainktól és gyökeres változást hoz az életünkbe. Pál alapjában véve nem veti meg a „földi dolgokat”, mert Isten Fiának megtestesülése által az ég és a föld összeért, és ez mindent megújított.2


Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel!”


„És mi az, »ami odafönt van«? – kérdezi Chiara Lubich. Azok az értékek, amelyeket Jézus a földre hozott, és amelyek követőit megkülönböztetik másoktól: a szeretet, az egyetértés, a béke, a megbocsátás, a tisztesség, a tisztaság, a becsületesség, az igazság stb. Ezek azok az erények, gazdagságok, melyeket az evangélium felkínál. A keresztény, aki a feltámadt Krisztussal, ezek által és ezekkel marad hűséges hivatásához. […] Hogyan élhetünk szívünkkel az égben horgonyt vetve, miközben a világban vagyunk? Úgy, hogy hagyjuk, hogy Jézus gondolatai és érzései vezessenek bennünket, akinek belső figyelme mindig az Atya felé irányult, és akinek az élete minden pillanatban az Ég törvényét, a szeretet törvényét tükrözte vissza.”3


Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel!”


A keresztények úgy vannak jelen a világban, hogy bátran nyitottak az új életre, amit a Húsvét hozott. Új emberek, akik nem a világból valók, de a világban élnek, annak minden gondjával együtt. Az első keresztényekről azt mondták, hogy „a földön időznek, de a menny polgárai; […] ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban”4.

Egy munkás bátor és teljesen evangélium szerint való döntést hozott, amikor elhatározta, hogy segíteni fogja az egyik éppen elbocsájtott kollégáját. Tanúságtétele aztán a testvériség megnyilvánulásainak egész sorozatát indította el.

„A gyárban egyik nap felmondó leveleket osztottak szét. Az egyik Giorgionak volt címezve. Ismertem, hogy milyen nehéz körülmények között élnek, és kértem, hogy jöjjön be velem az irodába. »Én jobban állok, mint ő – mondtam –, mert a feleségemnek is van munkája. Inkább engem küldjetek el!« A főnökünk megígérte, hogy felülvizsgálja az esetet. Kilépve Giorgio meghatottan átölelt. A hír szájról szájra terjedt, és másik két, hozzám hasonló helyzetben lévő munkás is fölajánlotta, hogy inkább őket bocsássák el két másik kolléga helyett. A vezetés pedig arra kényszerült, hogy más módszerek szerint döntsön az elbocsájtásokról. A plébános is tudomást szerzett erről, és név nélkül elmesélte a vasárnapi prédikációban. Másnap szólt, hogy két diáklány minden spórolt pénzét elhozta a nehéz helyzetbe került munkásoknak mondván, hogy ők is utánozni szeretnék annak a bizonyos munkásnak a magatartását.” (B. S. – Brazília) 5


Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában


1 Kol 3,1-3

2 vö. 2Kor 5,17: „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.”

3 C. Lubich, Az élet igéje, 2001. április, Új Város, 2001/4

4 Levél Diognétoszhoz V-VI. in Vanyó László (szerk.), Apostoli atyák, Szent István Társulat, Budapest, 1980,

197. o

5 Történet a www.focolare.org honlapról

szerda

Az élet igéje – 2023. március

 

„Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei! A világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazságosság és egyenesség.” (Ef 5,8-9)

 

Pál az Efezusban élő gyülekezetnek ír, amely egy elég nagy és fontos város volt akkoriban, ahol Pál korábban élt, keresztelt és evangelizált.

Levele valószínűleg Rómában kelt, a börtönben, 62 körül. A fájdalmas körülmények közepette mégsem arról ír ezeknek a keresztényeknek, hogy hogyan oldják meg a gyülekezetben fennálló problémákat, hanem arról, hogy milyen csodálatos Isten terve a születőben lévő egyházról.

Emlékezteti az efezusiakat, hogy „valaha sötétség voltak”, de a keresztség és a hit ajándéka által „világosság” lettek, és bátorítja őket, hogy éljenek ennek megfelelően.

Pál szerint arról van szó, hogy be kell járnunk egy utat, állandóan növekedve Isten és az ő szerető akaratának ismeretében, nap mint nap újrakezdve.

Arra buzdítja őket, hogy a mindennapi életben is éljenek a hivatásuknak megfelelően: „legyenek mint Isten követői, szeretett gyermekei”[1], szentek és irgalmasok.

 

„Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei! A világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazságosság és egyenesség.”

 

Mi is, a huszonegyedik század keresztényei arra vagyunk meghívva, hogy „világosság legyünk”, de lehet, hogy alkalmatlannak érezzük erre magunkat a korlátaink és a külső körülmények miatt.

Hogy maradhatnánk meg a reményben, amikor a sötétség és a bizonytalanság akar felülkerekedni rajtunk?

Pál továbbra is azzal bátorít, hogy a megélt Ige ad majd fényt és tesz képessé bennünket arra, hogy az eltévelyedett emberiségben „úgy ragyogjunk, mint a csillagok a mindenségben”[2].

„Másik Krisztusként minden férfi és nő hozzájárulhat ehhez az emberi tevékenység bármely területén: a tudományban, a művészetben, a politikában. […] Ha ugyanis befogadjuk Igéjét, egyre inkább azonosulunk gondolataival, érzéseivel, tanításával. Az Ige világossá teszi, hogy mit tegyünk, megmutatja, hogyan tegyük jóvá, ha hibáztunk, visszatérít, ha letévedtünk az egyenes útról. […] »Régi emberünk«[3] ugyanis mindig kész arra, hogy magába zárkózzon, hogy saját kis személyes érdekeit dédelgesse, hogy elfelejtkezzen azokról, akik elhaladnak mellettünk, hogy közömbös maradjon a közjó vagy a körülöttünk lévő emberiség szükségletei iránt. Szítsuk fel tehát szívünkben a szeretet lángját! Az így megújuló látásmódunkkal körülnézhetünk, hogy észrevegyük, milyen lépésre lenne szükség.”[4]

 

„Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei! A világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazságosság és egyenesség.”

 

A személyesen és közösségileg megélt evangélium fénye reményt ad és megerősíti a társas kapcsolatokat, akkor is, amikor különböző csapások miatt, mint például a Covid, egyre nagyobb a fájdalom és a szegénység.

Jun meséli a Fülöp-szigetekről, hogy a járvány kellős közepén az egyik közösség lakóhelyén tűz ütött ki, és több családnak mindene odaveszett. „Bár szegények vagyunk, mégis úgy gondoltuk a feleségemmel, Florával, hogy szeretnénk segíteni. Elmondtam ezt a motoros társaimnak is, bár tudtam, hogy ők is hasonló körülmények között élnek, mint mi. De ez nem tartott vissza bennünket, és nekiláttunk a barátaimmal szardíniakonzervet, tésztát, rizst és más élelmiszert összeadni a tűzvész károsultjai részére.

Feleségemmel néha összeszorul a gyomrunk, ha arra gondolunk, hogy mit tartogat a jövő a számunkra, aztán segítségünkre siet ez a mondat az evangéliumból: »Aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét.«[5] Nem vagyunk gazdagok, de mindig meg tudunk osztani valamit szeretetből a másikban élő Jézus iránt. Ez a szeretet késztet arra, hogy újra tiszta szívből adjunk, és bízzunk Isten szeretetében.”

 

Arról van szó tehát, hogy hallgassunk a szívünk mélyén élő világosságra, melynek gyümölcse – a jóság, az igazságosság, az egyenesség – kedves az Úr előtt, és mindenféle beszédnél hatékonyabb tanúságtétel lehet az evangéliumi élet szépségéről.

Ne feledkezzünk el a többiek támogatásának erejéről sem, akikkel együtt haladunk az életszentség útján. A jó, amit kaptunk, a kölcsönösen megélt megbocsájtás, az anyagi és a lelki javainknak a megosztása, mind-mind értékes és reményre segítő ajándék, tanúságtétel.

Jézus azt ígérte: „Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”[6]

A feltámadt Jézus a keresztény életünk forrása, aki mindig velünk van a közös imában és a kölcsönös szeretetben, ő melegíti át a szívünket és világosítja meg az elménket.

 

Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában

 

[1] vö. Ef 5,1

[2] vö. Fil 2,15

[3] Róm 6,6

[4] vö. C. Lubich, Az élet igéje, 2005. szeptember, Új Város 2005/9

[5] Mk 8,35

[6] Mt 28,20

Az élet igéje – 2023. február

 

„Te vagy az Isten, aki láttál engem!” (Ter 16,13)

 

Az élet igéje ebben a hónapban a Teremtés könyvéből származik. Sárai szolgálójának, Hágárnak a szavai, akit Sárai feleségül adott férjének Ábrámnak, mert neki nem született gyermeke, hogy így tudjon utódokat biztosítani. Amikor Hágár észrevette, hogy fogant, nagyobbra tartotta magát úrnőjénél. Sárai pedig olyan keményen bánt vele, hogy kénytelen volt a pusztába szökni előle. Isten pedig éppen ott szólította meg különleges módon ezt az asszonyt, aki pedig Ábrámhoz hasonló ígéretet kapott az utódaira vonatkozóan. Fiút fog szülni, akit majd Izmaelnek nevez, ami annyit jelent, hogy „Isten meghallgatott”, mert Isten meghallgatta Hágárt nyomorúságában és megsokasította utódait.

 

„Te vagy az Isten, aki láttál engem!”

 

Hágár viselkedése az antik világ szokásos magatartását tükrözi, ahol az emberek nem találkozhatnak túlzott közelből egy istenséggel. Hágár is meglepődött és hála töltötte el, hogy ezt túlélte. Isten szeretetét a pusztában tapasztalta meg, ahol egészen személyes közelségből lehet találkozni vele. Hágár érzi Isten jelenlétét, Isten szeretetét, aki „látta” őt fájdalmas helyzetében, aki törődik a teremtményeivel, és szeretettel veszi körül őket. „Ő nem távoli Isten, aki magunkra hagy minket, aki közömbös az emberiség, az egyes ember sorsa iránt. Erről számtalanszor megbizonyosodhattunk. Itt van, velem van mindig. Tud rólam: osztozik minden gondolatomban, minden örömömben, minden vágyamban, velem hordozza az aggodalmaimat, életem minden megpróbáltatását.” [1]

 

„Te vagy az Isten, aki láttál engem!”

 

Ez az életige bizonyosságot ad és megerősít, hogy soha nem vagyunk egyedül életünk útján, mert Isten velünk van és szeret. Néha „idegennek” érezzük magunkat ezen a földön, mint Hágár, és legszívesebben megszöknénk a nehéz és fájdalmas helyzetek elől. De biztosak lehetünk benne, hogy Isten jelen van, és a vele való kapcsolat tesz bennünket szabaddá és ad lehetőséget számunkra, hogy mindig újrakezdjünk.

  1. is ezt tapasztalta meg, amikor egyedül volt otthon a járvány idején. Azt meséli: „Teljesen egyedül vagyok, amióta lezárták az országunkat és beszüntettek minden tevékenységet. Senki sincs mellettem, akivel megoszthatnám a tapasztalataimat, de amennyire tudom, megpróbálom elfoglalni magamat valamivel a nap folyamán. De ahogy telnek a napok, egyre nehezebben vagyok. Este nagyon nehezen tudok elaludni. Az az érzésem, hogy soha nem jutunk ki ebből a nyomasztó állapotból. Mégis mélyen ott él bennem, hogy teljesen Istenre kell hagyatkoznom és hinnem a szeretetében. Nem kétséges számomra, hogy jelen van és elkísér, erőt ad ezekben a magányos hónapokban. A testvéreimtől érkező apró jelekből is azt látom, hogy nem vagyok egyedül. Például éppen egy barátunk online megünnepelt születésnapja után jelent meg a szomszédunk egy szelet tortával.”

 

„Te vagy az Isten, aki láttál engem!”

 

Isten jelenlétének oltalmában mi is hírvivői lehetünk az ő szeretetének. Hiszen arra hív bennünket, hogy meglássuk mások szükségét és segítsük testvéreinket, amikor a „pusztában” vannak, osztozzunk örömeikben és fájdalmaikban. Lássuk meg, hogy mit él az emberiség, melynek mi is szerves része vagyunk.

Álljunk meg és lépjünk oda azokhoz, akik az élet számtalan kérdésének értelmét keresik és válaszra várnak! Talán a barátaink közt találjuk meg őket, a családunkban, az ismerőseink, a szomszédaink vagy a munkatársaink között, akik anyagi nehézségekkel küzdenek vagy a társadalom peremére szorultak.

Fölidézhetjük és megoszthatjuk velük azokat a drága pillanatokat, amikor Isten szeretetével találkoztunk, és újra fölfedeztük az életünk értelmét.

Együtt nézhetünk szembe a nehézségekkel és fedezhetjük fel a mi életünk pusztaságaiban is Isten jelenlétét és segítségét, hogy bizalommal folytathassuk életünk útját.

 

Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában

 

[1] C. Lubich, Az élet igéje, 2006. július, Új Város, 2006/7.

vasárnap

Az élet igéje – 2023. január

 

„Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Iz 1,17)

 

A januári életige Izaiás próféta könyvének első fejezetéből származik. Ezt a mondatot választották a keresztények egységének imahetére, amelyet az északi féltekén január 18-25-ig rendeznek meg. A napi szövegeket az egyesült államokbeli minnesotai közösség írta. Az igazságosság nagyon sürgető téma. Egyre csak nő az egyenlőtlenség, az erőszak, egyre több az előítélet egy olyan társadalomban, mely nem képes tanúságot tenni a béke és az egység kultúrájáról.

Izaiás korában sem volt ez másképp. Háborúk, lázadások, a gazdagság- és a hatalomvágy, a bálványimádás, a szegények megvetése miatt tévesztett irányt Izrael népe. A próféta nagyon kemény szavakkal hívja népét a megtérés útjára, és emlékezteti, hogy térjen vissza Isten Ábrahámmal kötött szövetségének lelkületéhez.

 

„Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra”

 

Mit jelent megtanulni jót cselekedni? Mindenekelőtt a készséget, hogy tanuljunk. Erőfeszítést kíván a részünkről. Életünk hétköznapjai során is mindig van mit megértenünk, javítanunk, és újrakezdhetünk, ha hibáztunk.

Mit jelent igazságra törekedni? Az igazság olyan, mint egy elrejtett kincs, amire vágyni kell, amit meg kell keresni, ez a célja a cselekedeteinknek. Ha törekszünk az igazságra, akkor megtanulunk jót cselekedni, akkor fel tudjuk fedezni Isten akaratát, aki mindig a javunkat akarja.

Izaiás konkrét példákat hoz. Isten mindig a védteleneket, az elnyomottakat, az árvákat és az özvegyeket részesíti előnyben. Isten arra hívja a népét, hogy konkrétan is törődjenek másokkal, különösen is azokkal, akik nem tudják érvényesíteni a jogaikat. A vallásos cselekedetek, a szertartások, áldozatok és az imádságok sem kedvesek előtte, ha nem párosulnak jócselekedetekkel és igazságra törekvéssel.

 

„Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra”

 

Ez az életige arra késztet, hogy segítsük a többieket, vegyük észre, és konkrétan is segítsük őket szükségükben. A megtérés útja részünkről azt is jelenti, hogy kitárjuk a szívünket, elménket és a karjainkat mindenekelőtt a szenvedők felé.

„Az igazság iránti vágy és annak keresése öröktől fogva az ember lelkébe van írva, Isten helyezte a szívünkbe. Mégis, a történelem során tapasztalható fejlődés ellenére, még mindig meglehetősen távol állunk Isten tervének teljes megvalósulásától. A ma is dúló háborúk, a terrorizmus és az etnikai konfliktusok – ezek mind a fennálló társadalmi és gazdasági egyenlőtlenség, igazságtalanság és gyűlölet jelei. […] Ha hiányzik a szeretet, a személy tisztelete és a szükségleteire való odafigyelés, akkor személyes kapcsolataink korrektek lehetnek, de bürokratikussá is válhatnak, és képtelenek lesznek kielégíteni az emberi igényeket. Szeretet nélkül sohasem születik meg a valódi igazság, a javak megosztása a szegények és gazdagok között; az a figyelmesség, mely tekintetbe veszi minden ember egyéni sajátosságait, és azt a konkrét helyzetet, amelyben él.” [1]

 

„Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra”

 

Éljünk az egyesült világért, és vegyük magunkra az emberiség sebeit kis gesztusokkal, amelyek az emberiség családjának épülését segítik.

Egy nap Argentínában J. véletlenül összetalálkozott korábbi igazgatójával, aki elbocsájtotta őt tanári állásából. Amikor az igazgató észrevette őt, megpróbálta elkerülni, de J. direkt odament hozzá. Megkérdezte, mi újság, az igazgató pedig elmesélte a legutóbbi nehézségeket, hogy most már egy másik városban él, és állást keres. J. megígérte, hogy segít neki, és másnap el is híresztelte az ismerősei között, hogy állást keres valakinek. Gyorsan kapott is választ. Amikor az igazgató ezt megtudta, nem akart hinni a fülének. Elfogadta, meghatottan és mély hálával azért, hogy akit valamikor elbocsájtott, épp az érdeklődött konkrétan iránta.

  1. is megkapta a „százszorosat”, mert épp aznap ajánlottak föl neki két állást is, épp olyat, amilyenre mindig is vágyott, már egyetemista kora óta. Őt is lenyűgözte, hogy ilyen konkrét Isten szeretete.[2]

 

Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában

 

[1] C. Lubich, Az élet igéje, 2006. november, Új Város, 2006

[2]Il Vangelo del giorno”, Città Nuova, VIII, n. 1, 2022. jan-febr.

csütörtök

Az élet igéje – 2022. december

 

„Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr örök Kőszikla” (Iz 26,4)

 

Az élet igéje, amelyet ebben a hónapban szeretnénk élni, Izajás próféta könyvéből való. Sok mindenre kiterjed ez a szöveg, és nagyon kedvelt a keresztény hagyományban is. Előszeretettel olvassuk például az Emmánuelről szóló részt, „velünk az Isten” [1], és a szenvedő Szolga[2] leírása is itt szerepel, amely megalapozza Jézus szenvedésének és halálának elbeszélését.

Ez az igevers egy hálaéneknek a része, amelyet a próféta Izrael népének ajkára ad, amikor a száműzetés rettenetes próbatétele után végre visszatérhetnek Jeruzsálembe. E szavak reményt ébresztenek a szívünkben, mert Isten hűségével végig jelen van Izrael mellett, mint a rendíthetetlen Kőszikla. A nép minden erőfeszítését Ő maga támogatja a társadalmi, politikai és vallási újraépítésben.

A „kérkedő” várost porba sújtja[3], mert nem Isten szeretetének terve szerint épült, viszont az ő szeretetterve szerinti, és jelenlétének sziklájára épült város békében él és virágzik.

 

„Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr örök Kőszikla”

 

Mennyire igaz napjainkban is, hogy békére és biztonságra van szükségünk! Személyesen és közösségileg is a történelem sötét pillanatait éljük, szinte összeroskadunk a bizonytalanság és a jövőtől való félelem súlya alatt.

Mit tegyünk, hogy legyőzzük a kísértést, és ne hagyjuk, hogy a jelen nehézségei letörjenek, és magunkba fordulva gyanakvást és bizalmatlanságot tápláljunk mások iránt?

Keresztényként a válaszunk, hogy mindenekelőtt „újraépítjük” a bizalomteli kapcsolatot Istennel, aki Jézusban társunk lett az élet útján, legyen az bármilyen sötét, szűk, fáradságos vagy meredek.

De ez a hit nem jelenti azt, hogy tétlenül várakozunk. Sőt, inkább azt kéri, hogy lássunk neki, vállaljunk főszerepet az „új város” építésében, legyünk ötletekkel teli felelős építői a városnak, melynek törvénye a kölcsönös szeretet, és kapui nyitva állnak mindenki, de főleg a „szegények és a szűkölködők” [4] előtt, akik mindig is kedvesek voltak az Úr előtt.

Ezen az úton biztos, hogy sokan mellénk szegődnek, akik szívükön viselik az egyetemes értékek ügyét, és fontos számukra a szolidaritás, az emberi méltóság és „közös otthonunk”, a teremtett világ védelme.

 

„Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr örök Kőszikla”

 

Egy spanyol faluban, Aljucerben egy egész közösség határozta el, hogy testvéri kapcsolatokat épít a részvétel nyílt és befogadó formáin keresztül.

Így mesélnek: „2008 nyarán alapítottunk egy kulturális egyesületet. Saját kezdeményezésként, és a környék más szervezeteivel együttműködve is több tevékenységet indítottunk be, hogy teret adjunk a párbeszédnek, és nemzetközi humanitárius segítséget nyújtsunk.

Már az első évtől kezdve rendeztünk szolidaritási vacsorákat a Fraternity with Africa projekt keretében, és ebből olyan afrikai fiataloknak tudtunk ösztöndíjat biztosítani, akik vállalták, hogy legalább öt évig a saját hazájukban maradnak. Mintegy kétszázan szoktak részt venni ezeken a vacsorákon, melyeket üzletemberek és különböző szervezetek együttműködésével rendezünk.

Nagy örömünkre szolgál, hogy évek óta együtt dolgozunk egy másik szervezettel. Velük évente szervezünk egy nagy eseményt, amelyen a kulturális élet jeles személyiségei is részt vesznek, zenészek, festők és más művészek, valamint politikusok, vállalkozók és orvosok is. Jó lehetőség ez, hogy megosszák tapasztalataikat, és beszélhessenek a döntéseik mélyebb okairól.” [5]

 

„Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr örök Kőszikla”

 

Karácsonyi várakozásban élünk. Készüljünk azzal, hogy már most befogadjuk Jézust az igéjében.

Ez az a kőszikla, amelyre az emberek városát is építhetjük: „Testesítsük meg, tegyük magunkévá, és tapasztaljuk meg, hogy micsoda életerő árad szavaiból magunk és környezetünk számára, ha megéljük őket! Szeressünk bele az evangéliumba, annyira, hogy önmagává formálhasson minket, és másokat is megérintsen! […] Már nem mi élünk többé, hanem Krisztus fog növekedni bennünk. Megtapasztaljuk, hogy szabaddá válunk önmagunktól, a korlátainktól, a rabláncainktól. Ráadásként meglátjuk azt a szeretet-forradalmat, amelyet a minket körülvevő társadalmi környezetben a bennünk szabadon élő Jézus fog kirobbantani.” [6]

 

Letizia Magri

 

[1] vö. Iz 7,14 és Mt 1,23

[2] vö. Iz 52,13-53,12

[3] vö. Iz 26,5

[4] vö. Iz 26,6

[5] Tapasztalat: www.focolare.org

[6] C. Lubich, Az élet igéje 2006. szeptember, Új Város, 2006/9