Az Élet Igéje, 2014. december

„Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs! S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen!”
(Lk 3,11)

Ebben az adventi időszakban, amikor karácsonyra készülünk, újra előtérbe kerül Keresztelő Szent János alakja. Isten azért küldte őt, hogy előkészítse az eljövendő Messiás útját. Akik hozzá fordultak, azoktól életük gyökeres megváltoztatását kérte: „Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét!”[1] És aki azt kérdezte tőle: „Mit tegyünk tehát?”[2], annak így válaszolt:

„Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs! S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen!”

A növény annyi vizet szív fel a talajból, amennyire szüksége van.

Miért adjak a másiknak a magaméból?

A másikat is Isten teremtette, úgy, mint engem. Testvérem ő, lényem része. „Nem tudok kárt tenni benned anélkül, hogy meg ne sebezném saját magamat is”[3] – mondta Gandhi. Ajándéknak lettünk teremtve egymás számára, Isten képmására, aki Szeretet. A szeretet isteni törvénye be van írva génjeinkbe. Jézus, amikor közénk jött, világosan kinyilatkoztatta ezt nekünk, amikor új parancsot adott: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is!”[4] Ez a „mennyország törvénye”, a Szentháromság élete itt a földön, az evangélium szíve. Amint az Atya, a Fiú és a Szentlélek teljes közösségben élnek a mennyben, annyira, hogy teljesen egyek[5], ugyanúgy a földön mi is olyan mértékben vagyunk önmagunk, amennyire megéljük a szeretet kölcsönösségét. Amint a Fiú ezt mondja az Atyának: „mindaz, ami az enyém, a tiéd, és ami a tiéd, az enyém”[6], úgy közöttünk is akkor valósul meg teljes mértékben a szeretet, ha nemcsak a lelki javakat osztjuk meg, hanem az anyagiakat is.

Felebarátunk szükséglete mindenki szükségletévé kell, hogy váljon. Valakinek nincs állása? Mintha nekem nem lenne. Valakinek beteg az édesanyja? Úgy segítem őt, mintha az enyém lenne. Van, aki éhes? Mintha én lennék éhes, és úgy próbálom előteremteni az ételt, mintha saját magamnak tenném.

Ez a jeruzsálemi első keresztények tapasztalata: „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.”[7] Olyan vagyonközösség volt ez, amelyet bár nem volt kötelező, mégis nagyon intenzíven gyakoroltak. Pál apostol megmagyarázza: nem arról van szó, hogy egyeseket nehéz helyzetbe kellene hozni azért, hogy másokon segítsünk, hanem arról, hogy megvalósuljon az „egyenlő mérték szerint”[8] elve.

Cezáreai Szent Vazul ezt mondja: „Az éhezőket illeti meg az a kenyér, amit félreteszel, a ládafiában őrzött kabátod a mezítelennek jár, rejtve őrzött pénzed pedig a szükséget szenvedőké.”[9]

Szent Ágoston szerint: „A gazdagok feleslege a szegényeket illeti.”[10]

„A szegényeknek is segíteniük kell egymáson: egyikük lábát kölcsönözheti a sántának, a másikuk szemét a vaknak; ismét más meglátogathatja a betegeket.”[11]

„Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs! S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen!”

Ma is élhetünk úgy, mint az első keresztények. Az evangélium nem utópia. Ezt bizonyítják például azok az új mozgalmak, amelyeket a Szentlélek hozott létre az egyházban, hogy az első keresztények evangéliumi radikalitását hívja újra életre frissességével, és hogy válaszoljon az óriási igazságtalanságban és szegénységben élő mai társadalom nagy kihívásaira.

Emlékszem a Fokoláre Mozgalom kezdetére, amikor az új karizma a szegények iránti különleges szeretetet ültette a szívünkbe. Amikor találkoztunk velük az utcán, felírtuk egy kis jegyzetfüzetbe a címüket, hogy felkereshessük őket, hogy segítsünk nekik. Jézust láttuk bennük, aki azt mondta: „nekem tettétek”[12]. Miután meglátogattuk őket viskóikban, meghívtuk őket magunkhoz ebédre. Nekik tartogattuk a legszebb asztalterítőt, a legjobb evőeszközöket, a legjobb falatokat. Az első fokolárban az asztalnál így foglaltunk helyet: egy fokolarina, egy szegény, egy fokolarina, egy szegény…

Egy nap úgy éreztük, az Úr azt kéri tőlünk, hogy váljunk mi magunk szegénnyé, hogy így szolgálhassuk a szegényeket és mindenkit. Ezért mindegyikünk az első fokolár egyik szobájának közepére tette mindazt, amiről úgy gondolta, hogy felesleges a számára. Volt ott tavaszi kabát, egy pár kesztyű, kalap, még egy szőrmebunda is… Azóta pedig, hogy adni tudjunk a szegényeknek, olyan vállalatokat alapítottunk, amelyek munkahelyet biztosítanak, nyereséget termelnek, amelyet a rászorulók kapnak meg.

Azonban még sokat kell tennünk a szegényekért.

„Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs! S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen!”

Lehet, hogy észre sem vesszük, milyen sok kincsünk van, amit közösbe tehetünk. Finomítani kell érzékenységünkön, és el kell sajátítanunk bizonyos ismereteket ahhoz, hogy ténylegesen segíteni tudjunk, hogy megtaláljuk a testvériség megélésének módját. Adhatjuk szívünk szeretetét, kinyilváníthatjuk baráti szándékunkat, átadhatjuk örömünket, rendelkezésre bocsáthatjuk időnket, imáinkat; szóban vagy írásban közösbe tehetjük belső gazdagságunkat. Vannak ezen kívül olyan tárgyaink is, mint például táskák, tollak, könyvek, de lehet pénz, lakás vagy jármű is, amit rendelkezésre bocsáthatunk. Lehet, hogy sok mindent összegyűjtünk arra gondolva, hogy egyszer majd szükségünk lesz rá, miközben környezetünkben valakinek sürgősen éppen arra volna szüksége.

Ahogyan minden növény csak annyi vizet szív fel a talajból, amennyire szüksége van, úgy mi is próbáljunk meg csak annyit birtokolni, amennyi nélkülözhetetlen. Jobb, ha időnként azt vesszük észre, hogy hiányzik valami; jobb kicsit szegénynek lenni, mint kicsit gazdagnak.

„Ha mindannyian megelégednénk a szükségessel – mondta Szent Vazul –, és fölöslegünket a nélkülözőknek adnánk, nem lenne többé sem gazdag, sem szegény.”[13]

Próbáljuk meg, kezdjünk el így élni! Jézus biztosan nem fog megfeledkezni arról, hogy elküldje nekünk a százszorost; így további lehetőségünk lesz arra, hogy adjunk. Végül pedig azt fogja mondani, hogy amit bárkinek is adtunk, azt Neki adtuk.

Chiara Lubich

Az Élet Igéje, 2003. december, Új Város 2003/12
Fotó: http://hdwyn.com

Az élet igéje – 2014. november

 „Nálad van az élet forrása” (Zsolt 36,10)

[…] A Szentírásnak ez az Igéje valami olyan fontosat és életbevágót közöl, ami a megbékélés és a közösség megélésének eszközévé tehet. Első mondanivalója számunkra, hogy az életnek egyetlen forrása van: Isten. Tőle, teremtő szeretetéből születik a Világegyetem, melyet otthonul ad az embernek. 

Ő adja az életet tele ajándékokkal. A zsoltár szerzője ismeri a sivatag kietlen sivárságát, és tudja, hogy mit jelent a forrás, amely körül kivirágzik az élet. Így nem is találhatott volna szebb hasonlatot arra, hogy megénekelje a teremtett világot, amely – mint egy folyó – Isten öléből fakad.

Ezért tör fel lelkéből a dicséret és a hála himnusza. Ez az első lépés, melyet meg kell tennünk, az első tanítás, amelyet megérthetünk a zsoltár szavaiból: dicsőíteni Istent és hálát adni neki művéért, a Kozmosz csodáiért és az élő emberért, aki az Ő dicsősége és az egyetlen teremtmény, aki képes ezt mondani Neki:

„Nálad van az élet forrása”

De az Atya szeretete nagyobb volt annál, semhogy megelégedett volna az Ige kimondásával, amely által mindent megteremtett. Azt akarta, hogy Igéje magára öltse a testünket. Isten, az egyetlen igaz Isten, emberré lett Jézusban, és elhozta a földre az élet forrását.

Minden jónak, minden létezésnek és minden boldogságnak a kútfeje közénk jött, hogy velünk éljen, egészen közel hozzánk. „Én azért jöttem – mondja Jézus –, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”[1] Betöltötte önmagával létünk minden pillanatát és területét, és mindig velünk akar maradni, hogy a legkülönbözőbb színek alatt is felismerhessük és szerethessük Őt.

Néha azt gondoljuk, hogy milyen jó lett volna Jézus idejében élni! Pedig szeretete megtalálta a módját, hogy itt maradhasson, és nemcsak Palesztina egy eldugott zugában, hanem a föld minden pontján. Itt maradt az Eucharisztiában, ahogy megígérte: belőle táplálkozhatunk, és általa újíthatjuk meg életünket.

„Nálad van az élet forrása”

Egy másik forrás, ahonnan Isten jelenlétének élő vizéből meríthetünk: a testvér. Amikor szeretjük velünk és mellettünk élő felebarátainkat, különösen a rászorulókat, ne gondoljuk, hogy velük teszünk jót. Inkább ők azok, akik jót tesznek velünk, hiszen Istent adják nekünk. Mivel Jézust szeretjük bennük – „éhes voltam…, szomjas voltam…, vándor voltam…, börtönben voltam…”[2] –, cserébe az Ő szeretetét és életét kapjuk, melynek Ő maga a forrása, aki jelen van minden testvérünkben.

Bővizű forrás Isten bennünk lakó jelenléte is. Mindig szól hozzánk, és rajtunk múlik, hogy hallgatunk-e hangjára, mely megegyezik lelkiismeretünk szavával. Minél inkább megpróbáljuk szeretni Istent és a felebarátot, annál erősebbé válik hangja, kiemelkedve minden más hang közül. De van egy különleges alkalom, amikor mindennél jobban meríthetünk bennünk való jelenlétéből: amikor imádkozunk, és így közvetlen kapcsolatunk mélyére akarunk hatolni Vele, aki ott lakik a lelkünkben. Olyan, mint a mélyben csörgedező patak, mely nem apad el soha, mely mindig ott van, mely minden pillanatban szomjunkat olthatja. Elegendő egy pillanatra összeszedetten bezárnunk lelkünk kapuit, hogy megtaláljuk ezt a forrást, akár egy kiszáradt sivatag kellős közepén is. Akkor rátalálunk a Vele való egységre, megérezzük, hogy nem vagyunk többé egyedül, hanem ketten vagyunk: Ő énbennem, és én Őbenne. Ugyanakkor – ajándékaként – mégis egy vagyunk, miként a víz egy a forrással, vagy a mag egy a virággal.

[…] Ez a zsoltárból származó Ige emlékeztessen bennünket arra, hogy egyedül Isten az élet, azaz a teljes lelki közösség, béke és öröm forrása. Minél inkább ebből a forrásból, ebből az élő vízből, Igéjéből merítünk életet, annál közelebb kerülünk egymáshoz, hogy testvérként élhessünk. És akkor valóra válik a zsoltár folytatása: „A te fényedben látjuk a világosságot” – azt a fényt, amelyre az emberiség vár.

Chiara Lubich
Az Élet Igéje, 2002. január, Új Város 2002/1
[1]             Jn 10,10
[2]             vö. Mt 25,31-40

Bocsa József: Megbocsátás, kiengesztelődés

Kiengesztelődési Találkozó 2014. október 25.

A kiengesztelődés célja

• Az egység, az összhang, a harmónia Istennel, embertársainkkal, önmagunkkal
  • Az egység Istennek egyik legfontosabb tulajdonsága. Így is nevezzük Őt: Szentháromság Egy Isten. Ezt az egységet szeretné Jézus az Ő Egyházában is. Ezért imádkozott az utolsó vacsorán. Ez van ott a Hitvallásban is: Hiszek az egy, szent, katolikus anyaszentegyházban. De legfájóbb módon éppen ez az egység hiányzik a leginkább. És mintha ez most különleges támadás alatt lenne.

Az egységnek több területe létezik.

• a kisebb közösségekben, a családban, az egyházközségekben, szerzetesrendekben, munkahelyeken való egység, országon belüli egység, országok közötti egység, kontinensek közötti egység, nagyhatalmak közötti egység, stb.

Rítusbeli egység

A pápával való egység

• a pápa és a püspökök közötti egység
• a híveknek a pápával egységben lévő püspökökkel való egysége

Hitbeli egység, tanbeli egység

Szeretetben való egység

• Ez az utóbbi különösen is fontos.

Mert sokszor fordult már elő a történelemben és az egyház történetében is, hogy hitbeli, ideológiai, meggyőződésbeli különbözőségek miatt estek egymásnak emberek, közösítették ki egymást, történtek szakadások, elkülönülések, sőt gyilkosságok, háborúk is.

Az ilyenek biztos, hogy összeegyeztethetetlenek a szeretetben való egységgel.

Az egység minden területen fontos, de mégis oly sérülékeny. Mik azok, amik a leginkább veszélyezteti az egységet?

• Ezeket a tényezőket szeretnénk ma összegyűjteni vagy legalábbis a fontosabbakat felismerni, megnevezni, és lehetőségeink szerint tenni ellenük, imádkozni az okok megszűnéséért.

Az egység legfőbb ellensége az ördög, a bukott angyalok a Sátánnal, Luciferrel és Belzebubbal az élen. A gonosznak egyik neve a diabolosz, amely széthányót szétdobálót jelent, amely tehát megbontja az egységet.

Az emberben is vannak bizonyos bűnök, bűnös hajlamok, amikbe a gonosz bele tud kapaszkodni, és ki tudja játszani az egység ellen.

Ezt a kettőt nézzük meg közelebbről!

A bukott angyalok tevékenysége az egység ellen

• Most nem kívánjuk itt összes tevékenységüket bemutatni, csak azokat, amik kifejezetten az egység ellen irányulnak.

A bukott angyalok Isten ellenlábasai, ami Istennek különösen fontos, ők azt célba veszik, igyekszenek támadni, lerombolni, az ellenkezőjére fordítani

Egyik jelszavuk a divide et impera: oszd meg és uralkodj.

• Mindenütt megoszlásokat, szakadásokat akarnak előidézni
  • Meg akarják bontani a családok egységét, az eddigiekben felsorolt közösségek egységét
  • Hitbeli szakadásokat, megosztásokat idéznek elő
• Hogyan tudják ezt tenni?
  • Érdekellentétek, indulatok, ellenséges érzelmek szításával, sebzettségeinken keresztül.

Emberekről, népcsoportokról egy téves kép kialakításával

hazugságokkal, rágalmazással

Az erőszak lelkületének a továbbadásával

• a vérengzések, erőszakos kitelepítések például hazánk közelmúltjára is rányomják a bélyegüket.

Az előjelek összekeverése: a jót rossznak, a rosszat jónak mutatják.

• A bűnből erényt csinálnak, az erényből bűnt. Ami Isten szemében bűn, azt erénynek tüntetik fel, az erényeket pedig bűnnek minősítik
  • Ez a Szentírás megváltoztatása, gyakorlatilag átírása, vagy hamis magyarázata.
  • Ez a bukott angyalok tevékenységének egyik csúcspontja

Ennek következménye: alapvető zavar támad az emberekben, és megoszlások is.

A világ be akar hatolni az egyházba is. Tanúi lehettünk az egy hete befejeződött szinóduson annak, hogy hogyan csaptak össze már az egyházon belül is azok az erők, amelyek a világhoz való alkalmazkodást képviselik a házasság felbonthatatlanságának a terén, és az azonos neműek „házasságával” kapcsolatban. Bizony sokat kell imádkozni papjainkért, főpapjainkért, hogy Jézus tanításához, az Egyház 2000 éves tanításához hűségesek legyenek, bátrak legyenek, résen legyenek.

Mik dolgoznak az emberben magában az egység ellen?

• A gőg, hiúság, önérvényesítés, öntörvényűség
• Vetélkedés
• Erőszak, egymás bántása
• Harag, megtorlás, és más negatív érzelmek, ezek kezelni nem tudása.
• Pletyka, rágalom, ítélkezés, vádolás.
• Minderre a gonosz lelkek kísértenek minket, és nagyon fel tudják erősíteni bennünk ezeket az áteredő bűn és a személyes bűnök miatti sebzettségeket. Nekünk viszont éppen ezek ellen kell küzdenünk, ha a kiengesztelődés és az egység útján akarunk járni. Le kell szállnunk személyiségünk mélységeibe. Végig kell imádkozni sebzettségeinket is. Meg kell bocsátanunk az életünk kezdetén ellenünk vétőknek, őseinknek. És kérnünk kell imában a belső sebeinkre való gyógyulást.

A megbocsátás, kiengesztelődés fontossága

• Amikor egymást bántjuk, Istent is bántjuk, mert ő azonosította magát az emberrel, ő ott van minden emberben. A harag és a gyűlölet súlyos bűn az 5. parancs ellen, mert akár gyilkossághoz is vezethet, és a kegyelmi életet is megöli bennünk. Hogy a másik hogyan viselkedik velünk, az az ő dolga. A megbocsátás a mi dolgunk. A megbocsátás tehermentesítés. Aki nem tud megbocsátani, az óriási terheket cipel. Olyan, mintha súlyos hátizsákot, kofferokat cipelne állandóan. Mi a megbocsátás? A haragról, a bosszúról, a negatív érzésekről, a mások iránti ellenérzések magunkban való ápolgatásáról való lemondás. „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!” – hangzik a Miatyánkban. Ez azt is jelenti, hogy ha mi nem bocsátunk meg, mi sem nyerünk bocsánatot.

A kiengesztelődés, a megbocsátás nem megy magától, ennek kegyelmét kérni kell Istentől.

Isten szeretete sürget, hogy mindenkivel jót tegyünk és mindenkiről jó gondolatokat forgassunk magunkban. Bűneink által egykor mi is Isten ellenségei voltunk, de Ő akkor is szeretett minket. Keressük az alkalmakat mi is, amikor jót tehetünk ellenségeinkkel, a minket bántókkal!

A bántásoknak, fájdalmaknak is megvan a maguk szerepe az életünkben.

• Minden okulásunkra szolgálhat, ha jól értelmezzük. Ezek figyelmeztethetnek arra, hogy mi mindent kell még átformálni életünkben, hogy megfeleljen Isten akaratának. A fájdalmak megnyitják a szívünket arra, hogy még jobban közeledjünk Istenhez.
• Tudatosítanunk kell, hogy a kiengesztelődés, megbocsátás nem elsősorban érzelmi kérdés, hanem akarati elhatározás. Ugyanúgy, ahogyan a szeretet sem elsősorban érzelem. A megbocsátás a szeretet aktusa. Csak ha erre rászánjuk magunkat és megbocsátunk az ellenünk vétőknek Isten segítségével, remélhetjük mi is a megbocsátást és a gyógyulást.

Hogyan viselkedjünk a minket bántókkal, üldözőkkel szemben, hogyan viseljük a bántásokat?

• A bennünk keletkező ellenérzésekkel foglalkoznunk kell, azokat kezelnünk kell.
  • Nem szabad engedni, hogy ellenérzések alakuljanak ki bennünk testvérünk iránt!
  • Tudatosítanunk kell, hogy nem feltétlenül az a személy bánt minket, hanem az őt irányító szellemiség.
  • Ha már kialakultak az ellenérzések, nem szabad engednünk, hogy elhatalmasodjanak rajtunk.
    • Ha mégis kialakult, vizsgáljuk meg, mi okozza bennünk az ellenszenvet a másik iránt! Így inkább tudjuk gyökereiben orvosolni a problémát.
  • Inkább engedjük, hogy Jézus szeretete uralja szívünket!
  • Az ismételt, agresszív bántásokat nehéz kezelni
    • Kérjük a megkülönböztetés ajándékát a Szentlélektől, hogy észrevegyük, hogy milyen szellemiség, lélek dolgozik az ellenünk vétőben. A mögöttük álló gonosz lelkeket kell elutasítani magunktól, azoktól kell elhatárolódnunk.

Válasszuk el a gonosz lelket a minket bántó személytől, ne ellene lázadjunk, zúgolódjunk, ne rá nehezteljünk, hanem ennek a léleknek, ezeknek a lelkeknek a nyomásától igyekezzünk megszabadulni. Itt van jelentősége a szabadító imának.

• Vigyázzunk a nyelvünkre, kerüljük még a belső ítélkezést is!
  • Kerüljük a megfontolatlan, felesleges, bántó megjegyzéseket, ítélkezést! Jézus egyértelműen megtiltja ezt. „Ne ítéljetek, hogy titeket se ítéljenek el!” (Mt 7,1) Az alaptalan, nem ránk tartozó ítélkezések, pletykák, kijelentések nagy károkat tudnak okozni. Inkább a jót feltételezzük a másikról! A jó tulajdonságaival foglalkozzunk! Azokat hozzuk szóba, azokért adjunk hálát Istennek!
• Viseljük el az üldöztetést a benne rejlő jó miatt!
  • A Szentírás ezt tanácsolja: „Áldjátok üldözőiteket, áldjátok és ne átkozzátok őket!” (Róm 12,4) Tehát mondjuk áldást üldözőinkre, imádkozzunk értük!
  • Tegyük a kötelességünket! Ne ütközzünk meg azon, ha bántanak minket, csúfot űznek belőlünk! Ne ütközzünk meg az ellenünk irányuló rágalmakon!
  • Ha Jézust akarjuk követni, az Ő útján akarunk járni, ezek az üldözések, bántalmazások egyre gyakoribbak lesznek az életünkben, most, amikor a végső időket éljük. De ha elviseljük és felajánljuk ezeket, annál nagyobb lesz a jutalmunk.
  • Irgalmas szeretettel reagáljunk minden bántásra! A magunk erejéből persze ez nem megy, de Isten segítségével igen.
  • Ezt a témát még jobban el kell mélyítenünk. Erről szól a következő fejezet

Az ellenségszeretet gyakorlása.

Fontos feladatunk, hogy növekedjünk a szeretetben. Ebben nagy lépéseket akkor tudunk tenni, ha növekszünk az ellenségszeretetben.

• Az elkövetkező időkben nagyon nagy szükségünk lesz rá, ideje, hogy elkezdjük begyakorolni. Talán az egykor hozzánk közel állókon, de közben tőlünk eltávolodottakon érdemes a gyakorlást elkezdeni.
  • Ösztönös reakció, hogy a minket bántóktól igyekszünk távol tartani magunkat, hogy kerüljük őket, nem szeretünk a közelükben lenni.
    • De törekedjünk mégis arra, hogy ne kerüljük őket. Ugyanakkor nem szabad rájuk se erőltetni magunkat. Próbáljunk egy mérsékelt közelséget megvalósítani, ill. távolságot tartani.

Ha fizikailag, pszichésen nem megy, lélekben közeledjünk hozzájuk, álljunk melléjük!

• Engedjük, hogy az illető lelke elpanaszolja problémáját, próbáljuk elfogadni, még akkor is, ha nem értünk vele egyet!

Az elfogadás által irántuk való szeretetünk megerősödik, és ők is azt érzékelik, hogy bennünk is megváltozott valami irányukban.

Különösen fájó lehet, ha azok fordulnak ellenünk, akikkel jót tettünk.

• Nagy sebet ütnek önmagukon és rajtunk is. Kérjünk bocsánatot Istentől a nevükben is, és kérjük, hogy a legnagyobb jót hozza ki abból a támadásból, amit velük kapcsolatban átéltünk!
• Az ellenségszeretet mély változást idéz elő bennünk
  • Azáltal, hogy elfogadjuk ellenségeinket, a minket bántókat, felszítódik bennünk az irántuk való szeretet. Ezáltal növekszünk az Isten iránti szeretetben is, mert a kettő elválaszthatatlan egymástól: ha növekszik az egyik, növekszik a másik is. Ez visszahat ellenségszeretetünkre is, őt is jobban tudjuk szeretni.

Magunktól ez nehéz, de segíthet, ha magunk elé állítjuk a szentek példáját!

• Az ellenségszeretet növekedést jelent az alázatban is. Illetve ha az alázatban növekszünk, növekedni fogunk az ellenségszeretetben is.
  • Az alázatos ember mindenütt felfedezi, és meglátja a jót, és azzal igyekszik azonosulni. Fontos, hogy felfedezzük mindazt a jót, amit az Úr a többi emberben, így az ellenünk vétőkben is kifejlesztett. Fontos, hogy ne a bűnös viselkedésüket lássuk, és folyton arról gondolkodjunk, és beszéljünk, hanem a bennük is meglévő jóról.

Ha nem a bűnös viselkedésüket látjuk, és nem arra figyelünk, gyengülni fog bennünk az ítélkezés szelleme.

• Sok embert a bosszúvágy mozgat, hogy megfizessen az ellene elkövetett bántásokért. Ezen kívül még más helytelen cselekvési motívumok is léteznek. A leghelyesebb cselekvési indíték mindent szeretetből cselekedni, vagy másként fogalmazva, mindent Isten dicsőségére cselekedni.
  • Mindent Isten dicsőségére tenni azt jelenti, hogy megszabadulunk önmagunktól, hiúságunktól, önsajnálatunktól, minden érdemet átadunk a Szentháromságnak. Belátjuk azt, hogy nincs semmi jó bennünk, amit ne Ő művelt volna.
  • Amit viszont Ő művelt, azt fogadjuk el, ismerjük el magunkban és a másikban is, és dicsőítsük érte Istent a Szűzanyával együtt: „Nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az Ő Neve.” (Lk 1,49)

Ha mindent szeretetből, ill. Isten dicsőségére cselekszünk, és ebben előre haladunk, az megváltoztatja világszemléletünket, emberekhez való hozzáállásunkat

• Az ellenségszeretetben növekedésünket végül az is segíti, hogy mindenkiben szüntelenül a jót keressük, nagyon határozottan kerüljük a rágalmazást, és a pletykát, a fölösleges fecsegést

Azzal kezdtük, hogy a kiengesztelődés célja az egységre jutás, az egységben való növekedés. Ez az utolsó témánk: Hogyan építhetjük az egységet, hogyan növekedhetünk benne?

• Az egység alapvető feltétele, hogy szüntelenül megmaradjunk a kegyelmi állapotban
  • Állandóan gyakorolni kell a bűnbánatot, a kiengesztelődést Istennel és embertársainkkal
  • Állandóan tisztaságban, bűn nélküli állapotban kell lennünk. Hogyan tehetjük ezt? Hiszen mi nem vagyunk szeplőtelenek, mint a Szűzanya. Ez igaz, de a bűnbánat által újra meg újra a szeplőtelenség állapotába kerülhetünk. Ha elkövettünk valami bűnt, azt rögtön megbánhatjuk. És ha nincs is alkalmunk azonnal gyónáshoz járulni, ismétlődő gyarlóságainkat is időnként odavihetjük a bűnbánat szentségébe
    • Kérhetjük újra meg újra Istent, hogy tisztíts meg engem, „tégy engem tisztává”.
    • Nem rég került fel az Engesztelők lapjára a Tisztulás rózsafüzére. Ennek imádkozása is segítségünkre lehet.
• Egységben kell maradni minden esetben önmagunkkal
  • Ne engedjük, hogy bármi is kibillentsen minket egyensúlyunkból! Békénket lelkünk nyugalmát ne engedjük, hogy bármi vagy bárki megzavarja. Hogy ezt hogyan tehetjük, az egy külön elmélkedésnek lehet a tárgya.
• Az egységet védelmezni kell, azért munkálkodni kell, meg kell védeni a széthúzó erőktől legyenek azok az emberekben lévő korábban felsorolt negatív tulajdonságok, vagy maguk a bukott angyalok, akik virtuóz módon tudnak ezek segítségével mozgatni embereket és közösségeket.
  • Egységben kell maradni a közösséggel, amihez tartozunk, minden onnét leszakítani akaró erő ellenére.
  • És ha látjuk, hogy vannak ilyen emberek a közösségünkben, beszélgessünk velük, imádkozzunk intenzíven értük, hogy a gonosz ne érhesse el a célját.
• Alapelvünk legyen: Azt keressük, ami összeköt, ne azt, ami szétválaszt!
• Tanuljuk meg és gyakoroljuk az egységben járást!
  • Közösségeinkben időnként kimondott szavakkal, gesztusokkal, kézfogással, öleléssel is fejezzük ki az egymás iránti megbocsátásunkat, kiengesztelődésünket. Ezeknek nagy ereje van.
  • Gyakoroljuk be, hogy naponta egymással egységre lépünk
    • Tudatosítsuk, hogy egységben vagyunk egymással, és imában kérjük egymás számára a kegyelem kiáradását. Krisztus misztikus testének vagyunk a tagjai mindnyájan. És sokakhoz személyes és közösségi kapcsolatok fűznek minket.
  • A nehézségeket is könnyebb együtt elviselni.
    • Ha vállaljuk azt, hogy viseljük a többiek terhét, azzal a miénk is könnyebb lesz, mert a többiek is viselik a miénket. Mindenki kerülhet nehéz helyzetbe, mindenkit kikérhet a sátán magának, hogy megpróbáljon. Általában nem egyszerre ér mindenkit minden nehézség. Vegyük észre azt, hogy kinek nagyobb éppen a terhe. Álljunk melléje, imádkozzunk érte, keressük, érdeklődjünk utána!
    • Ha közösen, kölcsönösen hordozzuk egymás terheit, kisebb lesz a terhe annak, aki éppen hordozza azt, és nagyobb lesz a felajánlás értéke, mert minden felajánlott szenvedés nagyobb érték, ha többen ajánlják fel. Ajánljuk fel ne csak a magunk cselekedeteit, szenvedéseit, hanem azokét is, akik a nehézségek közepette esetleg elfelejtik ezt megtenni!
  • A közösségépítést, az egységen való munkálkodást az is indokolja, hogy egyre több feladatot kapunk az Égtől, amelyeket csak közösen, egymással egységben tudunk ellátni, megoldani.
• Az egységben járásnak legfontosabb formája az, hogy egymással egységben imádkozunk
  • Még a távolból is egységben imádkozhatunk. Ennek a tudata nagy erőforrás. Istennek napjainkra ez egy új kegyelme, hogy szorosra fűzi kapcsolatainkat, és megsokszorozza imáinkat.
  • Biztosabb az imameghallgatás, ha imáinkat a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át helyezzük Jézus legszentebb Szívébe. Az ilyen felajánlást mindig a Szentlélek közvetíti az Atyához. Minden imánkat a Szűzanya Szeplőtelen szívén át egyesítve az engesztelők imáival ajánljuk fel minden ember üdvösségéért!
  • A gonosz különösen az engesztelők törekvéseit akadályozza. Az imában összefogva, egységben könnyebben tudunk harcolni ellene. Egyre nagyobbak támadásai. Csak egységben van remény arra, hogy ezeket kiálljuk.
  • Hogyan egyesíthetjük imáinkat?
    • Az állapotbeli kötelességek teljesítése az első. Akinek éppen a kötelességeit kell teljesítenie, az legalább arra figyeljen, hogy a délután három órás engesztelő imaóra elején ajánlja fel Istennek, amit éppen végez, és lélekben kapcsolódjon bele az engesztelést végzők imáiba.
    • Akik pedig tudják végezni az engesztelő imát, azok hordozzák azokat is, akik állapotbeli kötelességeiket végzik. Helyettük is imádkozzanak.
  • Vigyázzunk ugyanakkor arra, hogy vannak állapotbeli, vagy vállalt imáink. Ezeket külön el kell mondanunk. Viszont gondoljuk meg, hogy mennyit vállalunk! Ne terheljük túl magunkat imákkal, hogy azokba roskadjunk bele!
• Konkrét imák
  • Nagyon sokféle Istentől sugallt imádság létezik, ezekből ki-ki válogathat egyéni szimpátiája szerint, lelkiállapotának megfelelően, vagy az aktualitás szerint.
  • Ugyanakkor nagy kísértés, hogy elveszünk a rengeteg nagyon jó imában. Talán azért adnak az égiek összevont imákat, amelyek sok régi hagyományos imát egyesítenek, hogy ezeket mondva könnyebben tudjunk válogatni a sok jó ima között.

De az égiek újra meg újra figyelmünkbe ajánlják a hagyományos rózsafüzérek mellett a keresztút rózsafüzérét, az irgalmasság rózsafüzérét és a szeretetláng rózsafüzért, és a szent vér rózsafüzért.

• Kedveseim, figyeljetek nagyon az imaidőkre! Hacsak egy mód van rá, ne mulasszátok el a délutáni engesztelő imaórát megtartani. Aki teheti, közösségben imádkozza a keresztút rózsafüzért, az irgalmasság és a szeretetláng rózsafüzért. Legalább egy héten egyszer mondjátok el ezeket az imákat közösségben. Aki a csoportjával nem tudja délután 3-4 közt mondani, az a virrasztás estéjén is megteheti. Ha pedig egyik sem sikerül, akkor egyénileg imádkozzatok, de egyesítsétek imáitokat azokkal az engesztelőkkel, akik ugyanabban az órában imádkoznak. Így a távolból is egy nagy közösséget alkottok, ami rendkívül hatékonnyá teszi imáitokat. Most már senki se mulassza el a saját hibájából imáit, csak ha állapotbeli kötelessége megköveteli. Meglátjátok, így hatalmas lendületet vesz imátok és engesztelésetek is megsokszorozódik. (2014. 09. 01. Anna Terézia)
• És még egy konkrét buzdítás az égiektől az egységben járásra
  • Kedveseim, találkozzatok lélekben minden nap egymással, hiszen megkaptátok a kegyelmet a Szentháromságtól. Összekapcsolódni annyit jelent, mint az imában egymás mellé állni és egymás számára kérni a kegyelem kiáradását. Egyre több feladatot kaptok, melyet egyedül képtelenek lennétek ellátni, csak a lelki közösségben, egységben lévő testvérekkel lehetséges mindez. A szó megtermi gyümölcsét, ezért, amit kimondva kértek önmagatok és testvéreitek számára, az valóságosan is létezővé válik. Ezért fontos egymáshoz kapcsolódnotok. Ne feledjétek, egyikőtök sem képes a másik keresztjét hordozni, de a sajátját sem tudja, csak, ha megosztja társaival a terhét. Ez a tudat segítsen benneteket a tökéletes krisztusi kereszt vállalásában és hordozásában. Maradjatok egységben, akkor a nehézségeiteket is együtt tudjátok felvállalva hordozni. Engedjétek, hogy a hitben járás erősödjön bennetek, mert csak akkor tudtok biztonságban haladni. (2013. 02. 17. Anna Terézia)

A legfontosabb egység az Égiekkel, a Szentháromsággal, a Szűzanyával, az angyalokkal és a szentekkel való egység

Erről szólnak az évenként megismételt Szűzanyának szóló felajánlások, és ezt segíti a Szent Angyalokkal kötött szövetség, amit egy évvel ezelőtt tettünk itt meg, és amely nyomtatott formában is hozzáférhető. Mindebből a hétköznapokban megélt gyakorlat kell, hogy legyen. Ezeknek hétköznapi viselkedésünk részévé kell válnia.

• Ebbe az égi és földi egyházzal való egységbe kell bevonni minél több embert. Az újonnan megtérteket is.
• Minél több embert meg kell tanítani az engesztelésre. Meg kell tanítani őket arra, hogy akkor tudunk jól engesztelni, ha mindent, ami velünk történik, átadunk Istennek. A felajánlás által minden imádsággá alakul.  Véssük magunkba, és adjuk át másoknak is az engesztelők jelszavát: mindent imává alakítva felajánlani Istennek, Égi Édesanyánk által, a lelkek megmentéséért! (2012.08.31.) – háromszor megismételtetni közösen

Mise bűnbánati része

Nyolc évvel ezelőtt volt az első kiengesztelődési találkozó itt templomunkban, amelyben a mostani határokon belül és kívül élő magyarok között történt a kiengesztelődés. A kiengesztelődés, sajnos, azóta se vesztett aktualitásából. Kiengesztelődésre állandóan szükség van két ember kapcsolatában, családon, és közösségen belül is, így a magyar engesztelők között is. Fontos, hogy szavakkal, gesztusokkal is kifejezzük egymás iránti megbocsátásunkat. Már önmagában az a tény is, hogy itt vagyunk, eljöttünk erre a találkozóra, kifejezi egymással való kiengesztelődési szándékunkat. Bár lehet, hogy több mindenben is másként gondolkodunk, eltérő véleményen vagyunk, de nem azt akarjuk keresni, ami elválaszt, hanem ami összeköt minket. És Hál’ Istennek ebből elég sok van. Kézfogással, vagy öleléssel is szeretnénk egységünket, egymással való kiengesztelődésünket kifejezni majd a szentáldozás előtt, hogy így vehessük magunkhoz az egység és a szeretet szentségét.

Most a szentmise elején azokat a bűnöket akarjuk első sorban megbánni, amelyek kifejezetten az egység ellen irányulnak bennünk és közöttünk. És ezt tenni akarjuk nemcsak a magunk nevében, hanem az összes engesztelő nevében, családtagjaink, őseink és honfitársaink, sőt az egész emberiség nevében.

Mennyei Atyánk, Szent Fiad által, az Ő nevében, szenvedéseinek és engesztelő életének érdemeiből kérjük, bocsásd meg a bennünk is ott munkálkodó gőgöt, hiúságot, önérvényesítést, öntörvényűséget, amely az angyalok egy részének a bukását is okozta. Bocsásd meg a bennünk oly gyakran fellobbanó haragot, a megtorlásvágyat, és azt hogy ezeket és a hozzájuk kapcsolódó negatív érzelmeket, – kisebbrendűségi érzéseket, elutasítottság-érzéseket, szomorúságot, sértődékenységet, önsajnálatot – magunkban ápolgattuk.

Bocsáss meg minden pletykát, rágalmat, igazságtalan ítélkezést, minden feleslegesen kimondott tapintatlan, szeretetlen szót, amelyekkel másokat sebeztünk, és hogy ezekkel akár csak gondolatban is foglalkoztunk!

Bocsásd meg, hogy nem ismertük fel bajaink gyökerét, sebzettségünket, és hogy nem kerestük eléggé a belőlük való gyógyulást!

Bocsásd meg a szeretet-egység ellen elkövetett minden bűnünket. Kérjük ezt nemcsak a magunk nevében, hanem családunk, gyermekeink, szüleink, őseink nevében is. Jézus, a Te keresztedet tesszük oda a mi életünk és őseink élet közé, hogy onnan csak a jó hatások jöjjenek át a mi életünkbe és utódaink életébe, minden bűn, átok, rontás törjön meg a Te kereszted lábainál. Szent véred hulljon ránk és mosson tisztára minket, és szabadítsa ki minél előbb a tisztulás helyéről őseinket és a minket és őket bántókat. Ámen.

Hívek Könyörgése

Mennyi Atyánk! Szent igédnek értelmében szeretnénk megtartani a lelki egységet a béke kötelékében, úgy, ahogyan Ti egységben vagytok egymással Atya, Fiú és Szentlélek. De tudjuk, hogy mennyire támadja ezt a Veletek és egymással való egységet a gonosz, és látjuk milyen gyarlók és esendők vagyunk. Ezért eléd terjesztjük kéréseinket.

1.    Megvalljuk, hogy egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindnek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van. Kérünk, vonj bele minket is ebbe az egységbe, hogy felismerjük és megéljük, hogy egy test vagyunk mindnyájan, Fiad titokzatos teste, akiket ugyanaz a Lélek itatott át.

2.    Fiad szenvedéseinek érdeméért, az ő nevében megkötözzük azokat a gonosz lelkeket, amelyek az egységet akarják megbontani az engesztelők között, és parancsolunk nekik, hogy hagyjanak el minket, szakadjanak ki tövestől és vessék magukat a mélységbe!

3.    Kérünk, gyógyítsd bennünk az áteredő bűn sebeit, és mindazokat a sebzettségeket, amiket saját bűneink és őseink bűnei okoztak bennünk!

4.    Jézus, a Te nevedben ellene mondunk mindannak, ami támadja bennünk az egységet: a gőgnek, a hiúságnak, az önérvényesítésnek, öntörvényűségnek, vetélkedésnek, az erőszaknak, egymás bántásának, a harag és a megtorlás lelkületének, a pletykálkodás, a rágalom és a vádlás lelkeinek. Legyen Te általad hatékony ez az ellene mondás! Hallgass meg, Urunk!

5.    Kérünk, adj erőt a bántások, üldöztetések elviseléséhez, hogy felfedezzük a bennük rejlő jókat, hogy megtisztuljunk általuk minden rossz szokástól, rendetlen kötődéstől, és növekedjünk általuk a szeretetben és az alázatban.

6.    Segíts, hogy a rosszért ne fizessünk rosszal, hanem tudjuk áldani üldözőinket is, hogy bennünk emberükre találva, megszabaduljanak az őket fogva tartó gonosz lelkektől!

7.    Nyisd meg a szívünket, hogy befogadjuk azokat a kegyelmeket, amelyeket ezekben az utolsó időkben ajándékoztok nekünk az egységben való imádkozással, az imádságok megszaporításával, és hatékonyságuk fokozásával.

Mennyei Atyánk, a Szentlélek Isten az egység köteléke Közted és Szent Fiad között. Ő általa valósulhat meg az egység az engesztelők között és az egész egyházban is. Küldd el Őt nekünk, hogy szeretetének lángjával égessen ki belőlünk mindent, ami a szeretetben való egység ellen van bennünk és közöttünk. És add, hogy ezt a szeretetlángot, az ő szeretetének és a Szűzanya szeretetének a Lángját a Te Szeretett Fiadat befogadjuk életünkbe, aki veletek együtt él és szeret mindörökkön örökké. Ámen.

http://engesztelok.hu/talalkozok/875-megbocsatas-kiengesztelodes

Az élet igéje – 2014. október

„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.” (Jn 6,35)

János leírja evangéliumában, hogy Jézus a kenyérszaporítás után, Kafarnaumban tartott nagy beszédében többek között ezt is mondta: „Ne azért az eledelért fáradozzatok, mely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek.”[1]

Hallgatói számára egyértelmű, hogy a mannára utal, s ez egyben a „második” mannára való várakozást is jelenti, mely a Megváltó eljövetelekor száll majd alá a mennyből.

Nem sokkal ezután, ugyanebben a beszédben Jézus úgy mutatkozik be a tömegnek – mely még nem érti Őt –, hogy Ő maga a mennyből alászállott igazi kenyér, s ezt a hitünkkel kell elfogadnunk:

„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.”

Jézus már úgy látja önmagát, mint a kenyeret. Ez ugyanis földi életének legfőbb célja. Kenyérré lenni, hogy megegyék. Kenyérré lenni, hogy átadja nekünk életét, hogy önmagává alakítson minket. Eddig tehát világos ennek az igének a lelki tartalma, az ószövetségi vonatkozásaival együtt. Szavai azonban titokzatosabbá és kellemetlenebbé válnak, amikor Jézus ezt mondja magáról: „A kenyér pedig, amit én adok, az én testem a világ életéért”[2] és „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek”[3].

Az Eucharisztia hírüladása ez, ami sok tanítványt megbotránkoztatott és eltávolított Jézustól. Pedig éppen ez a legnagyobb ajándék, melyet az emberiségnek akar adni: saját jelenlétét az Eucharisztia szentségében, mely betölti a test és a lélek szomjúságát, s a Jézussal való bensőséges egység által az öröm teljességében részesít minket.

Ha ezzel a kenyérrel táplálkozunk, nem vágyunk semmilyen más eledelre. Minden szeretet és igazság utáni vágyunkat kielégíti az, aki maga a Szeretet, aki maga az Igazság.

 „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.”

Ez a kenyér tehát Vele táplál már itt lent, de azért kaptuk, hogy mi viszont a bennünket körülvevő emberiség lelki és fizikai éhségét csillapítsuk.

Krisztus üzenetét nem annyira az Eucharisztia által ismeri meg a világ, hanem sokkal inkább a keresztények életéből, akik az oltáriszentségből és az igéből táplálkoznak, akik életükkel és szavaikkal adják hírül az evangéliumot, s ez által teremtik meg Krisztus jelenlétét az emberek között.

A keresztény közösség élete az Eucharisztiának köszönhetően válik Jézus életévé, vagyis olyan életté, amely képes Isten szeretetét és életét adni a többieknek.

„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.”

A kenyér hasonlatával Jézus megtanít minket a testvér iránti szeretet igazabb, „keresztényibb” módjára.

Mit jelent ugyanis szeretni?

Szeretni annyit jelent, hogy „eggyé válunk” mindenkivel, eggyé válunk mindabban, amire a többiek vágynak, a legkisebb és a legjelentéktelenebb dolgokban, azokban is, melyek számunkra kevésbé fontosak, de a többieket érdeklik.

Jézus azáltal, hogy kenyérré lett számunkra, ragyogó példáját adta ennek a szeretetnek. Kenyérré válik, hogy behatoljon mindenkibe, hogy ehetővé váljék, hogy eggyé váljon mindenkivel, szolgáljon, szeressen mindenkit.

Egyszóval, váljunk eggyé mi is, egészen addig, hogy egy falat kenyér legyünk a másik számára.

Ez a szeretet: oly módon eggyé válni a többiekkel, hogy érezzék, szeretetünk táplálja, megvigasztalja, felemeli és megérti őket.

Chiara Lubich

Az Élet Igéje, 2000. augusztus, Új Város 2000/7-8
[1]             Jn 6,27
[2]             Jn 6,51b
[3]             Jn 6,53

Nem vagyunk egyedül

Mit ír vajon a Biblia a kitartásról? A Biblia a "kitartás" kifejezésre a régebbi "állhatatos" szót is használja.

"Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek."

Jakab apostol levele 1:12

"De aki mindvégig kitart, az üdvözül."

Máté evangéliuma 24:13

"A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak."

Rómaiakhoz írt levél 12:12

"Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében, és az imádkozásban."

Apostolok cselekedetei 2:42

"Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni."

Kolossébeliekhez írt levél 4:2

"Azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre és hallhatatlanságra, örök életet ad."

Rómaiakhoz írt levél 2:7

"Az Úr pedig irányítsa sziveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára."

Thesszalonikaiakhoz írt második levél 3:5

"De aki mindvégig kitart, az üdvözül."

Máté evangéliuma 24:13

Az Élet Igéje – 2014. szeptember

„Fogadjátok el egymást, amint Krisztus is elfogadott titeket Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)

Szent Pál többek között ezzel a mondattal buzdítja a keresztényeket a rómaiakhoz írt levelében. A római közösséget – ahogy egyébként a többi közösséget is, mely a görög-római világban megszületett – olyan hívők alkották, akik egyrészt pogányok, másrészt zsidók közül kerültek ki, vagyis más volt a gondolkodásuk, kultúrájuk, lelki érzékenységük. Ezek a különbözőségek ítélkezést, előítéleteket, negatív megkülönböztetést, türelmetlenséget szültek közöttük, s ez biztos nem volt összhangban Isten akaratával, vagyis azzal, hogy fogadják el egymást kölcsönösen.

Az apostol nem talál hatékonyabb eszközt arra, hogy segítsen ezeknek a nehézségeknek leküzdésében, mint azt, hogy emlékezteti őket megtérésük kegyelmére. Az a tény, hogy Jézus meghívta őket a hitre, átadva nekik saját Lelke ajándékát, kézzelfogható jele volt annak a szeretetnek, amellyel Jézus – tekintet nélkül múltjukra, származásukra – mindannyiukat külön-külön elfogadta, hogy egyetlen testet alkosson belőlük.

„Fogadjátok el egymást, amint Krisztus is elfogadott titeket Isten dicsőségére.”

Szent Pál szavai Jézus szeretetének egyik megrendítő vonására irányítják figyelmünket: Jézus – földi élete során – mindig elfogadott mindenkit, főképpen a leginkább számkivetetteket, a legnagyobb ínségben élőket, a legtávolabb levőket. Mindenkit megajándékozott bizalmával, barátságával, s ezzel egymás után döntötte le azokat a falakat, melyeket az emberi gőg és önzés emelt az akkori társadalomban. Jézusban a mennyei Atya mindannyiunkra irányuló, teljességgel elfogadó szeretete nyilvánult meg; nekünk is ilyen szeretettel kell tehát fordulnunk a többiek felé. Elsősorban ez az, amit az Atya akar tőlünk. Ezért azzal dicsőíthetjük meg leginkább az Atyát, ha arra törekszünk, hogy elfogadjuk egymást, méghozzá úgy, ahogyan Jézus fogadott el minket.

„Fogadjátok el egymást, amint Krisztus is elfogadott titeket Isten dicsőségére.”

 Hogyan éljük tehát az e havi igét?

Ez az ige önzésünk egy olyan megnyilvánulására világít rá, mely igen gyakran jelentkezik, s melyet – mondjuk meg őszintén – a legnehezebb leküzdeni: hajlamosak vagyunk arra, hogy elzárkózzunk a többiektől, megkülönböztessük, félreállítsuk, kizárjuk a másikat, amennyiben nem olyan, mint mi, és ezért zavarhatja nyugalmunkat.

Ezt az igét tehát elsősorban családunkon, közösségeinken belül, munkahelyi környezetünkben igyekszünk majd élni úgy, hogy kigyomláljuk magunkból az ítélkezést, a negatív megkülönböztetést, az előítéleteket, a neheztelést, a türelmetlenséget egyik vagy másik felebarátunkkal szemben. Igen könnyen és gyakran beleesünk ezekbe a hibákba, melyek miatt nagyon hűvössé válnak, és veszélybe kerülnek az emberi kapcsolatok; ami megnehezíti, sőt megakadályozza a kölcsönös szeretet áramlását.

De szélesebb körben, társadalmi szinten is próbáljunk így élni! Határozzuk el, hogy tanúságtevői leszünk Jézus elfogadó szeretetének azok iránt, akiket a társadalmi önzés hajlamos kizárni vagy félreállítani.

A másik ember különbözőségének elfogadása a keresztény szeretet alapja. Ez a kiindulópontja, az első lépcsőfoka a szeretet civilizációja, a közösségi kultúra létrejöttének, melynek felépítésére ma Jézus különösképpen meghív mindannyiunkat.

 Chiara Lubich

Az Élet Igéje, 1992. december, Új Város 1992/12

Az erkölcs és jellem fejlődése a nevelésben

Az erkölcsi fejlődés célja a jellem kialakulása. Ebben az összefüggésben a „jellem” szó azoknak az elveknek az összességét akarja körülírni, amelyek egységessé és értelmessé teszik egy ember viselkedését.

Az eskü és a becsületszó - Így görbüljek meg, ha...

Más szóval akkor beszélhetünk jellemről, amikor egy ember viselkedéséből kiérezhető bizonyos elvekhez való következetes alkalmazkodás. A jellem, mint tudjuk a mindennapi szóhasználat alapja is, értékfogalom, vagyis lehet beszélni pozitív és negatív jellemről is. Mikor erkölcsi jellemről van szó, akkor pozitív és negatív helyett inkább érett és hiányos erkölcsjellemeket különböztetünk meg.

Amorális vagyis erkölcs nélküli jellem

Ez arra utal, hogy a szóban forgó embernek nincsenek egységes vezérelvei, amelyek összefüggővé tennék viselkedését. Ők korántsem buta vagy együgyű emberek, ellenkezőleg, gyakran igen éles eszűek, tárgyilagosak, életrevalók. Első tekintetre nehéz felismerni őket, mert kitűnően megtanulták az erkölcsös viselkedés művészetének játszását. De igazi, személyes erkölcsi elveik nincsenek. Ezért hideg számítással kihasználják mások lojalitását, vagy becsületességét anélkül, hogy ez bűntudatot okoznak bennük. Képesek messzemenően előre tervezni, és meglepően tudják fegyelmezni önmagukat a kitűzött cél elérése érdekében. Egyik legszembeötlőbb jellegzetességük éppen a célra való törekvés, ami néha törtetéssé fokozódik.

Az erkölcs nélküli jellemtípusnak négy ismertetőjele van:

• célratörés: ez az egyik legkönnyebben megfigyelhető tulajdonsága

• érzelmi hidegség: érzelmi viszonyukban távol állnak az emberektől. nem látják meg mások szenvedését, vagy nem érdekli őket. Szívtelenek. képtelenek beleélni magukat a másik ember érzelmi világába, nem tudják a másik szemszögéből értékelni a helyzetet.

• következetlenség: szakkifejezéssel élve a személyi integritás hiánya.  Az erkölcsben ez úgy jelentkezik, mint összeegyeztethetetlen, ellentétes viselkedésmódok megférése az egyénben.

• kivetít: minden bajnak okát másokban látja, nem saját magában. Közvetve ez gyakran irigység formájában jelentkezik, irigyli mások szerencséjét, boldogságát, fiatalságát, jóságát.

Ennek az erkölcsi problémának lélektani háttereként a személyi integritás hiányát jelölhetnénk meg. Három fő tényező felelős az erkölcs nélküli jellem kialakulásáért:

• öröklött temperamentum
• anyai szeretet hiánya
• hiányos erkölcsi nevelés

Ez utóbbi igen meghatározó. Ha a gyermek fiatal évei alatt nem lát következetes erkölcsi példát, mert szülei másra akarják megtanítani, mint amit maguk megvalósítanak saját életükben, akkor a gyermek valószínűleg erkölcs nélküli világnézetet tesz magáévá, nem tud különbséget tenni a jó és a rossz között.

Konformista vagy megalkuvó erkölcsjellem

Ennek az erkölcstípusnak vannak pozitív, sőt megcsodálni való vonásai, tulajdonságai is. Igen gyakran nagyon rendezett, kívülről nézve szinte tökéletes életet él. Az embernek az a benyomása, hogy eszményien kiegyensúlyozott, pontosan tudja, hogy mit akar, s amit akar, azt véghez is viszi.

Mindez azonban csak addig érvényes, amíg az élet nem állítja olyan feladatok elé, amelyek nem tartoznak bele semmiféle előre megadott keretbe, hanem egyéni, eredeti döntést és megoldást tételeznek fel.

Ismertetőjegyei:

• csoportközpontú: alapvető vonása a csoporthoz, a közösséghez, a társadalmi státusát meghatározó réteghez való erős kötöttség. Mindenben helyesli a csoport véleményét, alárendeli magát normáinak. Élete központjában a csoport áll, teljesen azonosul vele.

• érzékeny saját hírnevére. roppant érzékeny arra, mit gondolnak vagy beszélnek róla, milyennek látják őt, mi a véleményük róla.

• fél a közvéleménytől: a lenézéstől, a megkülönböztetéstől.

• nincs igazi barátja: ez ennek az erkölcsjellemnek a legtragikusabb velejárója.

• szégyent érez, nem bűntudatot: a megalkuvó nagyon érzékeny arra, hogy tökéletesen belesimuljon a csoportnormákba. Ha ezektől eltér, ha hibát követ el, akkor nem bűntudatot érez, hanem szégyent.

• nincs saját énje: amennyiben van is, nagyon gyenge. Ez a szegényes ego megnyilvánul az akaraterő hiányában, amikor egyéni döntést kell hozni, amikor saját magát kell befektetnie elhatározásába, vállalva a következményeket.

A megalkuvó erkölcsjellem lélektani háttereként a gyenge ént kell megjelölni. Belső bizonytalanságát azáltal egyensúlyozza, hogy teljesen belesimul egy kívüle álló és őt felülmúló norma- és értékrendszerbe.

Tekintélyre irányuló erkölcsjellem

Mint minden erkölcsjellemnek, a tekintélyre irányulónak is vannak értékes tulajdonságai: szereti a rendet, kerüli a problémáskodást, a veszekedést, a konfliktust. Jó munkatárs, engedelmes, lelkiismeretes, megbízható. Gyakran igen vallásos.

Ismertetőjegyei:

• feletteseivel szemben meghunyászkodó: ez a tekintélyre irányuló alapvető jellemvonása. Erkölcsük nem egyéni megítélés vagy döntés eredménye, hanem másoktól való függésük tükörképe. Számára a legnagyobb szorongást a kegyvesztettség lehetősége okozza.

• jósága nem természetes: nagylelkűsége, együttérzése, tökéletes lelkiismeretessége, minden, amit úgy szoktunk nevezni, hogy emberi jóság, valahogy nem természetes ennél a típusnál. Barátságot, szeretetet, házasságot, minden felhasznál önmagáról alkotott képének növelésére.

• nincs igazi bűntudata: sohasem ismeri be a vétkességét, hibáit gyöngeségét. Ha valami olyat követ el, amiről úgy gondolja, hogy elronthatja a róla alkotott képet, akkor mindent megtesz, hogy tette ne tudódjék ki.

• erkölcsi nézetei abszolút érvényűek és kikezdhetetlenek, viselkedésében pedig konvencionális. és konzervatív. Erkölcsi ítélete és viselkedése, ugyanis híven tükrözi azoknak a nézeteit és erkölcsét, akiket maga fölött tud, a tekintély erkölcsét. Ebből kifolyólag értékrendszere és egész szellemi magatartása zárt rendszer, statikus.

Lélektani háttér:

• elnyomó szülői tekintély: vannak szülők, akik szeretnék gyermekeiket megóvni minden problémától. Szinte üvegbúra alatt nevelik őket, nem engedik más gyerekek társaságába, nehogy elrontsák őket. Ez a „majomszeretet” lehet elfojtott bűntudat, következménye is. Az ilyen légkörben a gyermek szellemi fejlődésében könnyen megszakad egy természetes fejlődési folyamat.

• szeretet visszavonása: vannak szülők, akik, ha valamit el akarnak érni gyermeküknél, akkor azt mondják nekik, nem szeretik. És ezt ténylegesen meg is teszik, nem beszélnek a kicsihez, este nem mesélnek stb. Tragédia, hogy a szülők nem is tudják, milyen óriási kárt okozhatnak gyermekük lelki fejlődésében. A gyermek nem látja ennek a szeretet nélküli állapotnak a végét.

Kollektivista, közösségi-személytelen erkölcsjellem

Valójában minden olyan ember könnyen kollektivista erkölcsjellemmé válhat, aki erősen azonosul egy meghatározott ideológiával. Ennek a jellemnek az a lényege, hogy az erkölcsi norma nem vált személyes valósággá, hanem az ideológiában gyökerezik. Más szóval, az ilyen ember erkölcsének alapja nem a norma, hanem az ideológia, az határozza meg számára mi a jó, és mi a rossz.

Ismertetőjegyei:

• gyakran komoly és lelkiismeretes dolgozók, nemritkán egészen szigorú életet élnek.

• fontos a közös ügy, az egyéni érdek háttérbe szorul. Életében nem annyira a személyes siker, hírnév vagy boldogság számít, hanem a közösségi érdek, az ideológia által ihletett közös cél.

• számára az ideológia abszolút érvényű, kikezdhetetlen. A közösség, az ideológia hordozója kizárja a lázadókat, eretnekeket, disszidenseket.

Lélektani háttér:

• Az ilyen erkölcsjellem jellegzetessége, hogy nagy ügyekért, általános, mindent és mindenkit átölelő célokért lelkesedik és harcol.

• Már a koragyermekkori években jelentkezik a kutatás ösztöne, illetve a hatalomösztön, amely azt a célt szolgálja, hogy a fejlődő személyiség megismerje környezetét, megtalálja a helyét az emberek között.

• A gyermeknek meg kell találnia a helyét a többiek között, versenyképessé válni az egykorúak között, helytállni a rábízott feladatok elvégzésében, és megvédeni önmagát a mellőzéstől.

Elvekhez ragaszkodó erkölcsjellem

Az erkölcsi fejlődés célja az önálló, általános elveket követő, szabad lelkiismeret által irányított erkölcsi élet. Ez az erkölcsjellem elérte azt a fejlődési fokot. Viselkedése nem a társadalmi elvárások függvénye. A normákat annyira magáévá tette, hogy kitart azok mellett, eltekintve attól, mi a mások elvárása. Elveiért és eszményeiért képes sokat adni, néha életét is áldozni.

Ismertetőjegyei:

• erkölcsi ítéletében általános elvekre hivatkozik. Elveit legtöbbször képes tömör formulákban is kifejezni, a kimondott elv lesz életideálja. Egyéniségének megvalósítását abban látja, hogy minél közelebb jusson az eszményhez. Hogy mi a jó vagy rossz, hogy mit szabad vagy sem, azt saját lelkiismeretétől kérdezi, nem támaszkodik senki véleményére.

• tagadja és elfojtja érzelmeit, ez logikus következménye az elvhez való hűség elsőbbségének. Az érzelmeket nem tudja beleépíteni ebbe a menetbe, mi több, az érzelmeket nem ritkán károsnak, a gyöngédséget pedig egyenesen gyengeségnek tartja. Az ilyen embereknél megfigyelhetjük az aggályosság, szorongás, feszült lelkiállapot és a bűntudat állandó jelenlétét.

• erkölcsi programja szinte az értelmetlenség határáig merev. Bizonyos fokig kényszerviselkedésről is beszélhetünk. Vannak dolgok, amiket egyszerűen minden további nélkül meg kell tenni, és vannak tettek, amelyeket egyszerűen minden további nélkül soha, és semmilyen körülmények között nem szabad elkövetni.

• sohasem érzi magát eszményeinek magaslatán. A való és az eszményi közötti űr állandó bűntudat forrása, ezért életük fontos velejárója az állandó önvizsgálat és önvád. Újra és újra kell kezdeniük a harcot, mindig nagyobb befektetésekkel. valószínűnek látszik, hogy az aggályosság valójában védekező hadművelet: az olyan ember, akinek ideáljai annyira magasak, hogy sohasem képes feltornászni magát azok közelébe, aggályosságba menekül önmagáról alkotott pozitív képének megmentése céljából.

Lélektani háttér:

Miért és milyen körülmények között alakul ki ez az erkölcsjellem? Általában elmondhatjuk, hogy három tényező játszik fontos szerepet kialakulásában:

• erős felnőtt nevelői hatás az egykorúak közösségével szemben

• meleg érzelmi hatás a családon belül

• szigorú erkölcsi kódex

Az ilyen emberek sokszor meleg és érzelmekben gazdag családi körben nevelkednek, olyan értelemben, hogy a gyermeket erős érzelmi szálak kötik a szülői képhez. A szülők a maguk részéről nagy gondot fordítnak gyermekük erkölcsi nevelésére, szigorú és kikezdhetetlen erkölcsi elvárásokat támasztva a fejlődő gyermekkel szemben, gyakran beágyazva azt vallási keretekbe. Ennek következtében a törvény úgy lép be a gyermek tudatába, mint a szülőket is felülmúló valóság.

Vallásos embereknél ez olyan formában jut kifejezésre, hogy az erkölcsöt Isten adta, tehát isteni törvényről van szó. Ezért az erkölcsösség célja a törvény betartása, a hozzá vezető út pedig, illetve a tökéletesség eléréséhez segítő eszköz a szülői képpel való azonosulás.  Ilyen körülmények között a gyermek kicsit üvegháti növényhez hasonlóan fejlődik, tökéletes, de nem természetes.

Embertársra irányuló szabad erkölcsjellem

Ez a legkiforrottabb erkölcsjellem. Ez egy embertársaira irányuló, a külső és belső kényszertől szabad lelkiismeret által vezérelt jellem. Erkölcsi elvei nem öncélúak, hanem az emberek szolgálatába vannak állítva, éspedig nem elvontan, hanem a konkrét, itt és most jelenlévő embert szolgálják.

Döntését szabadon hozza meg, nem érzi magát a törvény és előírás rabjának. Nyitott a további élettapasztalatok felé, és képes módosítani felfogásait. Nem a törvény, illetve erkölcsi normák viszonylagosságáról van szó, hanem az alkalmazkodási lehetőségek pluralizmusáról. A felnőtt, érett, szabad lelkiismeret jellemzője, hogy a törvénynek nem a betűjét, hanem a szellemét nézi, ezért szabadon, mi több, alkotóan képes alkalmazni azt.

Ismertetőjegyei:

• erkölcsi viselkedésben szabad. Döntéseiben és viselkedésében, nem hajtja semmi kényszer. Szabadon választott elvei és ideáljai előtt teljesen szabadnak érzi magát. Belső kényszereknek vagy szorongásnak semmi jele.

• a világba és emberekbe vetett bizalma határtalan. Ez talán az erkölcsjellemeknek a legmegkapóbb tulajdonsága. A világot elfogadják olyannak amilyen, nem lázadnak Isten ellen, miért teremtette ilyennek. Az ilyen emberek tudnak meghajolni a titok előtt is, annak ellenére, hogy nem értik.

• hisz az emberi jóságban. Olyannyira, hogy néha talán a naivitás határáig jut.

• emberközelségben él. Életében kevés a szisztéma, program, szigorú napirend, Tud megértően, őszintén együttérző lenni.

Lélektani háttér:

Ahhoz, hogy az ember ki tudja építeni magában az ilyen erkölcsi jellemet, két feltétel szükséges.

• egyrészt szükséges, hogy viszonylag szabad legyen a gyerekes, tudattalan konfliktusoktól és szorongásoktól. Pszichoanalitikus nyelvet használva ezt úgy fogalmazhatnánk meg, hogy az ilyen embernél nem a felettes én az erkölcsi ellenőr, hanem a tudatos én.

• másrészt szükséges az empátia együttérző emberség magas fokú jelenléte.

Az empátia fogalma a lélektan az embernek azt a képességét akarja kifejezni, hogy beleélje magát a másik helyzetébe, vele azonos hullámhosszra hangolja a szívét, és tegyen érte valamit.  Alapképességről van szó, amely az embernek mint társadalmi lénynek adottságából ered. Az erkölcsi fejlődés ezért nem megalapozója az empátiának, hanem csak megadja hozzá a keretet, a szükséges feltételeket a kibontakoztatásához.

Az empátia kifejezi az embernek azt a tulajdonságát, hogy tudatában van annak, hogy rajta kívül vannak még mások is, hozzá hasonló, de vele nem azonos lények, akik gondolkodnak, és éreznek, akárcsak ő. megdöbbentő, hogy mennyire sok emberből hiányzik ez a képesség. Ahhoz, hogy az emberben kibontakozzék ez az alapadottság, szükséges több feltétel megvalósulása a korai nevelés, illetve a családi társadalmiasulás folyamán.

• meleg, érzelmekben gazdag szülő-gyermek viszony

• együttérző, empatikus szülők, mind a gyermekkel, mind a kívülállókkal szemben

• a szülők szóbeli magatartása az együttérzést illetően.

Fontos, hogyan beszélnek a szülők a gyermekeikkel másokról, különösen az elnyomottakról, kiközösítettekről, munkanélküliekről, lelki betegekről, összességében mindazokról, akiknek szükségük van az együttérzésre.

A fentieket összefoglalva nagy a felelősség mind a szülőkön, mind a nevelőkön/pedagógusokon. Tudniuk kell, hogy ők jelen melyik erkölcsjellemhez tartoznak. Tudni kell, hogy melyiknek mi a jellemzője, mi a lélektani háttere, hogy tud változtatni rajta.

Dr. Madarasi Pál összeállítása

Az erkölcs és jellem fejlődése a nevelésben

Az erkölcsi fejlődés célja a jellem kialakulása. Ebben az összefüggésben a „jellem” szó azoknak az elveknek az összességét akarja körülírni, amelyek egységessé és értelmessé teszik egy ember viselkedését.

Az eskü és a becsületszó – Így görbüljek meg, ha…

Más szóval akkor beszélhetünk jellemről, amikor egy ember viselkedéséből kiérezhető bizonyos elvekhez való következetes alkalmazkodás. A jellem, mint tudjuk a mindennapi szóhasználat alapja is, értékfogalom, vagyis lehet beszélni pozitív és negatív jellemről is. Mikor erkölcsi jellemről van szó, akkor pozitív és negatív helyett inkább érett és hiányos erkölcsjellemeket különböztetünk meg.

Amorális vagyis erkölcs nélküli jellem

Ez arra utal, hogy a szóban forgó embernek nincsenek egységes vezérelvei, amelyek összefüggővé tennék viselkedését. Ők korántsem buta vagy együgyű emberek, ellenkezőleg, gyakran igen éles eszűek, tárgyilagosak, életrevalók. Első tekintetre nehéz felismerni őket, mert kitűnően megtanulták az erkölcsös viselkedés művészetének játszását. De igazi, személyes erkölcsi elveik nincsenek. Ezért hideg számítással kihasználják mások lojalitását, vagy becsületességét anélkül, hogy ez bűntudatot okoznak bennük. Képesek messzemenően előre tervezni, és meglepően tudják fegyelmezni önmagukat a kitűzött cél elérése érdekében. Egyik legszembeötlőbb jellegzetességük éppen a célra való törekvés, ami néha törtetéssé fokozódik.

Az erkölcs nélküli jellemtípusnak négy ismertetőjele van:

• célratörés: ez az egyik legkönnyebben megfigyelhető tulajdonsága

• érzelmi hidegség: érzelmi viszonyukban távol állnak az emberektől. nem látják meg mások szenvedését, vagy nem érdekli őket. Szívtelenek. képtelenek beleélni magukat a másik ember érzelmi világába, nem tudják a másik szemszögéből értékelni a helyzetet.

• következetlenség: szakkifejezéssel élve a személyi integritás hiánya.  Az erkölcsben ez úgy jelentkezik, mint összeegyeztethetetlen, ellentétes viselkedésmódok megférése az egyénben.

• kivetít: minden bajnak okát másokban látja, nem saját magában. Közvetve ez gyakran irigység formájában jelentkezik, irigyli mások szerencséjét, boldogságát, fiatalságát, jóságát.

Ennek az erkölcsi problémának lélektani háttereként a személyi integritás hiányát jelölhetnénk meg. Három fő tényező felelős az erkölcs nélküli jellem kialakulásáért:

• öröklött temperamentum
• anyai szeretet hiánya
• hiányos erkölcsi nevelés

Ez utóbbi igen meghatározó. Ha a gyermek fiatal évei alatt nem lát következetes erkölcsi példát, mert szülei másra akarják megtanítani, mint amit maguk megvalósítanak saját életükben, akkor a gyermek valószínűleg erkölcs nélküli világnézetet tesz magáévá, nem tud különbséget tenni a jó és a rossz között.

Konformista vagy megalkuvó erkölcsjellem

Ennek az erkölcstípusnak vannak pozitív, sőt megcsodálni való vonásai, tulajdonságai is. Igen gyakran nagyon rendezett, kívülről nézve szinte tökéletes életet él. Az embernek az a benyomása, hogy eszményien kiegyensúlyozott, pontosan tudja, hogy mit akar, s amit akar, azt véghez is viszi.

Mindez azonban csak addig érvényes, amíg az élet nem állítja olyan feladatok elé, amelyek nem tartoznak bele semmiféle előre megadott keretbe, hanem egyéni, eredeti döntést és megoldást tételeznek fel.

Ismertetőjegyei:

• csoportközpontú: alapvető vonása a csoporthoz, a közösséghez, a társadalmi státusát meghatározó réteghez való erős kötöttség. Mindenben helyesli a csoport véleményét, alárendeli magát normáinak. Élete központjában a csoport áll, teljesen azonosul vele.

• érzékeny saját hírnevére. roppant érzékeny arra, mit gondolnak vagy beszélnek róla, milyennek látják őt, mi a véleményük róla.

• fél a közvéleménytől: a lenézéstől, a megkülönböztetéstől.

• nincs igazi barátja: ez ennek az erkölcsjellemnek a legtragikusabb velejárója.

• szégyent érez, nem bűntudatot: a megalkuvó nagyon érzékeny arra, hogy tökéletesen belesimuljon a csoportnormákba. Ha ezektől eltér, ha hibát követ el, akkor nem bűntudatot érez, hanem szégyent.

• nincs saját énje: amennyiben van is, nagyon gyenge. Ez a szegényes ego megnyilvánul az akaraterő hiányában, amikor egyéni döntést kell hozni, amikor saját magát kell befektetnie elhatározásába, vállalva a következményeket.

A megalkuvó erkölcsjellem lélektani háttereként a gyenge ént kell megjelölni. Belső bizonytalanságát azáltal egyensúlyozza, hogy teljesen belesimul egy kívüle álló és őt felülmúló norma- és értékrendszerbe.

Tekintélyre irányuló erkölcsjellem

Mint minden erkölcsjellemnek, a tekintélyre irányulónak is vannak értékes tulajdonságai: szereti a rendet, kerüli a problémáskodást, a veszekedést, a konfliktust. Jó munkatárs, engedelmes, lelkiismeretes, megbízható. Gyakran igen vallásos.

Ismertetőjegyei:

• feletteseivel szemben meghunyászkodó: ez a tekintélyre irányuló alapvető jellemvonása. Erkölcsük nem egyéni megítélés vagy döntés eredménye, hanem másoktól való függésük tükörképe. Számára a legnagyobb szorongást a kegyvesztettség lehetősége okozza.

• jósága nem természetes: nagylelkűsége, együttérzése, tökéletes lelkiismeretessége, minden, amit úgy szoktunk nevezni, hogy emberi jóság, valahogy nem természetes ennél a típusnál. Barátságot, szeretetet, házasságot, minden felhasznál önmagáról alkotott képének növelésére.

• nincs igazi bűntudata: sohasem ismeri be a vétkességét, hibáit gyöngeségét. Ha valami olyat követ el, amiről úgy gondolja, hogy elronthatja a róla alkotott képet, akkor mindent megtesz, hogy tette ne tudódjék ki.

• erkölcsi nézetei abszolút érvényűek és kikezdhetetlenek, viselkedésében pedig konvencionális. és konzervatív. Erkölcsi ítélete és viselkedése, ugyanis híven tükrözi azoknak a nézeteit és erkölcsét, akiket maga fölött tud, a tekintély erkölcsét. Ebből kifolyólag értékrendszere és egész szellemi magatartása zárt rendszer, statikus.

Lélektani háttér:

• elnyomó szülői tekintély: vannak szülők, akik szeretnék gyermekeiket megóvni minden problémától. Szinte üvegbúra alatt nevelik őket, nem engedik más gyerekek társaságába, nehogy elrontsák őket. Ez a „majomszeretet” lehet elfojtott bűntudat, következménye is. Az ilyen légkörben a gyermek szellemi fejlődésében könnyen megszakad egy természetes fejlődési folyamat.

• szeretet visszavonása: vannak szülők, akik, ha valamit el akarnak érni gyermeküknél, akkor azt mondják nekik, nem szeretik. És ezt ténylegesen meg is teszik, nem beszélnek a kicsihez, este nem mesélnek stb. Tragédia, hogy a szülők nem is tudják, milyen óriási kárt okozhatnak gyermekük lelki fejlődésében. A gyermek nem látja ennek a szeretet nélküli állapotnak a végét.

Kollektivista, közösségi-személytelen erkölcsjellem

Valójában minden olyan ember könnyen kollektivista erkölcsjellemmé válhat, aki erősen azonosul egy meghatározott ideológiával. Ennek a jellemnek az a lényege, hogy az erkölcsi norma nem vált személyes valósággá, hanem az ideológiában gyökerezik. Más szóval, az ilyen ember erkölcsének alapja nem a norma, hanem az ideológia, az határozza meg számára mi a jó, és mi a rossz.

Ismertetőjegyei:

• gyakran komoly és lelkiismeretes dolgozók, nemritkán egészen szigorú életet élnek.

• fontos a közös ügy, az egyéni érdek háttérbe szorul. Életében nem annyira a személyes siker, hírnév vagy boldogság számít, hanem a közösségi érdek, az ideológia által ihletett közös cél.

• számára az ideológia abszolút érvényű, kikezdhetetlen. A közösség, az ideológia hordozója kizárja a lázadókat, eretnekeket, disszidenseket.

Lélektani háttér:

• Az ilyen erkölcsjellem jellegzetessége, hogy nagy ügyekért, általános, mindent és mindenkit átölelő célokért lelkesedik és harcol.

• Már a koragyermekkori években jelentkezik a kutatás ösztöne, illetve a hatalomösztön, amely azt a célt szolgálja, hogy a fejlődő személyiség megismerje környezetét, megtalálja a helyét az emberek között.

• A gyermeknek meg kell találnia a helyét a többiek között, versenyképessé válni az egykorúak között, helytállni a rábízott feladatok elvégzésében, és megvédeni önmagát a mellőzéstől.

Elvekhez ragaszkodó erkölcsjellem

Az erkölcsi fejlődés célja az önálló, általános elveket követő, szabad lelkiismeret által irányított erkölcsi élet. Ez az erkölcsjellem elérte azt a fejlődési fokot. Viselkedése nem a társadalmi elvárások függvénye. A normákat annyira magáévá tette, hogy kitart azok mellett, eltekintve attól, mi a mások elvárása. Elveiért és eszményeiért képes sokat adni, néha életét is áldozni.

Ismertetőjegyei:

• erkölcsi ítéletében általános elvekre hivatkozik. Elveit legtöbbször képes tömör formulákban is kifejezni, a kimondott elv lesz életideálja. Egyéniségének megvalósítását abban látja, hogy minél közelebb jusson az eszményhez. Hogy mi a jó vagy rossz, hogy mit szabad vagy sem, azt saját lelkiismeretétől kérdezi, nem támaszkodik senki véleményére.

• tagadja és elfojtja érzelmeit, ez logikus következménye az elvhez való hűség elsőbbségének. Az érzelmeket nem tudja beleépíteni ebbe a menetbe, mi több, az érzelmeket nem ritkán károsnak, a gyöngédséget pedig egyenesen gyengeségnek tartja. Az ilyen embereknél megfigyelhetjük az aggályosság, szorongás, feszült lelkiállapot és a bűntudat állandó jelenlétét.

• erkölcsi programja szinte az értelmetlenség határáig merev. Bizonyos fokig kényszerviselkedésről is beszélhetünk. Vannak dolgok, amiket egyszerűen minden további nélkül meg kell tenni, és vannak tettek, amelyeket egyszerűen minden további nélkül soha, és semmilyen körülmények között nem szabad elkövetni.

• sohasem érzi magát eszményeinek magaslatán. A való és az eszményi közötti űr állandó bűntudat forrása, ezért életük fontos velejárója az állandó önvizsgálat és önvád. Újra és újra kell kezdeniük a harcot, mindig nagyobb befektetésekkel. valószínűnek látszik, hogy az aggályosság valójában védekező hadművelet: az olyan ember, akinek ideáljai annyira magasak, hogy sohasem képes feltornászni magát azok közelébe, aggályosságba menekül önmagáról alkotott pozitív képének megmentése céljából.

Lélektani háttér:

Miért és milyen körülmények között alakul ki ez az erkölcsjellem? Általában elmondhatjuk, hogy három tényező játszik fontos szerepet kialakulásában:

• erős felnőtt nevelői hatás az egykorúak közösségével szemben

• meleg érzelmi hatás a családon belül

• szigorú erkölcsi kódex

Az ilyen emberek sokszor meleg és érzelmekben gazdag családi körben nevelkednek, olyan értelemben, hogy a gyermeket erős érzelmi szálak kötik a szülői képhez. A szülők a maguk részéről nagy gondot fordítnak gyermekük erkölcsi nevelésére, szigorú és kikezdhetetlen erkölcsi elvárásokat támasztva a fejlődő gyermekkel szemben, gyakran beágyazva azt vallási keretekbe. Ennek következtében a törvény úgy lép be a gyermek tudatába, mint a szülőket is felülmúló valóság.

Vallásos embereknél ez olyan formában jut kifejezésre, hogy az erkölcsöt Isten adta, tehát isteni törvényről van szó. Ezért az erkölcsösség célja a törvény betartása, a hozzá vezető út pedig, illetve a tökéletesség eléréséhez segítő eszköz a szülői képpel való azonosulás.  Ilyen körülmények között a gyermek kicsit üvegháti növényhez hasonlóan fejlődik, tökéletes, de nem természetes.

Embertársra irányuló szabad erkölcsjellem

Ez a legkiforrottabb erkölcsjellem. Ez egy embertársaira irányuló, a külső és belső kényszertől szabad lelkiismeret által vezérelt jellem. Erkölcsi elvei nem öncélúak, hanem az emberek szolgálatába vannak állítva, éspedig nem elvontan, hanem a konkrét, itt és most jelenlévő embert szolgálják.

Döntését szabadon hozza meg, nem érzi magát a törvény és előírás rabjának. Nyitott a további élettapasztalatok felé, és képes módosítani felfogásait. Nem a törvény, illetve erkölcsi normák viszonylagosságáról van szó, hanem az alkalmazkodási lehetőségek pluralizmusáról. A felnőtt, érett, szabad lelkiismeret jellemzője, hogy a törvénynek nem a betűjét, hanem a szellemét nézi, ezért szabadon, mi több, alkotóan képes alkalmazni azt.

Ismertetőjegyei:

• erkölcsi viselkedésben szabad. Döntéseiben és viselkedésében, nem hajtja semmi kényszer. Szabadon választott elvei és ideáljai előtt teljesen szabadnak érzi magát. Belső kényszereknek vagy szorongásnak semmi jele.

• a világba és emberekbe vetett bizalma határtalan. Ez talán az erkölcsjellemeknek a legmegkapóbb tulajdonsága. A világot elfogadják olyannak amilyen, nem lázadnak Isten ellen, miért teremtette ilyennek. Az ilyen emberek tudnak meghajolni a titok előtt is, annak ellenére, hogy nem értik.

• hisz az emberi jóságban. Olyannyira, hogy néha talán a naivitás határáig jut.

• emberközelségben él. Életében kevés a szisztéma, program, szigorú napirend, Tud megértően, őszintén együttérző lenni.

Lélektani háttér:

Ahhoz, hogy az ember ki tudja építeni magában az ilyen erkölcsi jellemet, két feltétel szükséges.

• egyrészt szükséges, hogy viszonylag szabad legyen a gyerekes, tudattalan konfliktusoktól és szorongásoktól. Pszichoanalitikus nyelvet használva ezt úgy fogalmazhatnánk meg, hogy az ilyen embernél nem a felettes én az erkölcsi ellenőr, hanem a tudatos én.

• másrészt szükséges az empátia együttérző emberség magas fokú jelenléte.

Az empátia fogalma a lélektan az embernek azt a képességét akarja kifejezni, hogy beleélje magát a másik helyzetébe, vele azonos hullámhosszra hangolja a szívét, és tegyen érte valamit.  Alapképességről van szó, amely az embernek mint társadalmi lénynek adottságából ered. Az erkölcsi fejlődés ezért nem megalapozója az empátiának, hanem csak megadja hozzá a keretet, a szükséges feltételeket a kibontakoztatásához.

Az empátia kifejezi az embernek azt a tulajdonságát, hogy tudatában van annak, hogy rajta kívül vannak még mások is, hozzá hasonló, de vele nem azonos lények, akik gondolkodnak, és éreznek, akárcsak ő. megdöbbentő, hogy mennyire sok emberből hiányzik ez a képesség. Ahhoz, hogy az emberben kibontakozzék ez az alapadottság, szükséges több feltétel megvalósulása a korai nevelés, illetve a családi társadalmiasulás folyamán.

• meleg, érzelmekben gazdag szülő-gyermek viszony

• együttérző, empatikus szülők, mind a gyermekkel, mind a kívülállókkal szemben

• a szülők szóbeli magatartása az együttérzést illetően.

Fontos, hogyan beszélnek a szülők a gyermekeikkel másokról, különösen az elnyomottakról, kiközösítettekről, munkanélküliekről, lelki betegekről, összességében mindazokról, akiknek szükségük van az együttérzésre.

A fentieket összefoglalva nagy a felelősség mind a szülőkön, mind a nevelőkön/pedagógusokon. Tudniuk kell, hogy ők jelen melyik erkölcsjellemhez tartoznak. Tudni kell, hogy melyiknek mi a jellemzője, mi a lélektani háttere, hogy tud változtatni rajta.

Dr. Madarasi Pál összeállítása

Hogyan lesz fény az egyházban?

Néhány évszázaddal ezelőtt egy európai hegyi faluban egy gazdag nemesember elhatározta, hogy valamit hagy a falu lakóira. Úgy döntött hogy épit egy templomot nekik. Senkinek sem engedte meg hogy lássa a terveket, amig az épület el nem készült. A nagy megnyitón eljöttek az emberek és csodálkoztak az új épület szépségén. Mestermü volt.

De valaki egyszer csak megszólalt: várjatok csak! Hol vannak a lámpák? Már sötétedik. Mi lesz a világitással?
A nemesember néhány polcra mutatott rá a falon, aztán adott minden családnak egy lámpát, hogy hozzák magukkal mikor jönnek a templomba.

Minden alkalommal amikor itt vagytok - mondta - a hely ahol ültök meg lesz világitva. Valahányszor nem jösztök, a helyetek sötét marad. Ez emlékeztetni fog titeket, valahányszor nem tudtok jönni, Isten háza sötétben marad.