„Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.” (Zsid 10,9)[1]
Ez
a mondat a 40. zsoltár egyik sora, amelyet a Zsidókhoz írt levél
szerzője ad Isten Fiának ajkára, aki az Atyával folytat párbeszédet. A
levél írója így akarja még inkább hangsúlyozni Isten Fiának szeretetét,
aki azért lett emberré, hogy az Atya akaratának engedelmeskedve
elvégezze megváltói művét. E szavak szövegkörnyezetéből kiderül: a
szerző rá akar mutatni, hogy Jézus áldozata mennyivel magasabb rendű az
ószövetségi törvény áldozatainál, amikor állatáldozatokat mutattak be
Istennek, vagy az emberen kívül eső (nem közvetlenül embert érintő)
áldozatokat. Jézus viszont végtelen szeretettől indíttatva saját
akaratát, teljes önmagát ajánlotta fel az Atyának, amikor a földön élt.
„Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.”
Ez az ige a nyitja annak, hogy megértsük Jézus életét. Segít
életének mélységéig hatolni, felfedezni az aranyszálat, amely összefűzi
földi létének különböző szakaszait: gyermekkorát, rejtett életét,
megkísértéseit, választásait, nyilvános működését s végül
kereszthalálát. Teljesíteni az Atya akaratát: ez volt Jézus egyetlen
szándéka minden pillanatban, minden helyzetben; és valóban kizárólag
azt tette. Semmit sem tett, ami azon kívül esett, visszautasította a
legcsábítóbb ajánlatokat, ha nem álltak teljes összhangban az Atya
akaratával.
„Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.”
Ez az ige megérteti velünk azt a nagyszerű tanítást, amely Jézus
egész életében irányadó volt: a legfontosabb, hogy az Atya akaratát
tegyük és ne a magunkét, hogy így képesek legyünk nemet mondani
önmagunknak, és igent mondani neki. Az igazi szeretet Isten iránt nem a
szép szavakban, gondolatokban, érzésekben rejlik, hanem abban, hogy
valóban engedelmeskedünk parancsainak. A dicsőítő áldozat, amelyet
tőlünk vár, az, hogy nagy szeretettel felajánljuk neki legbensőbb
dolgainkat, azt, ami leginkább a miénk: az akaratunkat.
„Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.”
Hogyan éljük tehát ennek a hónapnak az igéjét? Ez az ige egyike
azoknak, amelyek rávilágítanak, hogy az evangélium természete az, hogy
az árral szemben halad, hiszen szembeállít minket azzal a mélyen
gyökerező hajlandóságunkkal, hogy a saját akaratunkat keressük, az
ösztöneinket, érzéseinket kövessük. Ugyanakkor ez az ige váltja ki
leginkább a modern ember megütközését. Olyan korban élünk, amikor az én
került előtérbe, az egyén autonómiája, az öncélú szabadság. Az ember a
saját kedvtelései kielégítésében látja önmegvalósulását, az élvezetek
keresése válik a döntések mozgatórugójává, a boldogság titkává, pedig
tisztában vagyunk vele, hogy ez milyen szörnyű következményekhez vezet.
Jézus kultúrája tehát szemben áll a saját akaratunk keresésére
alapozott mai kultúrával. Az ő kultúrája teljesen Isten akaratának a
teljesítésében áll, és csodálatos gyümölcsöket ígér életünkben.
Próbáljuk meg tehát úgy élni az e havi igét, hogy mi is az Atya
akaratát választjuk, és ahogy Jézus, mi is erre alapozzuk egész
életünket, ez legyen cselekedeteink ösztönző ereje! Így elindulunk a
felé az isteni kaland felé, amelyért egy örökkévalóságon át hálásak
leszünk Istennek. Így leszünk szentek, és sok szívben fogjuk elültetni
Isten szeretetét.
Chiara Lubich
