Amikor
Jézus elhagyta Kafarnaum városát, meglátott a vámnál egy Máté nevű
adószedőt, akit foglalkozása miatt az emberek megvetettek:
kizsákmányoló, nyerészkedő uzsorásnak tekintették. Ezért az írástudók és
a farizeusok a nyilvános bűnösökkel egy kategóriába sorolták, Jézusnak
pedig a szemére vetették, hogy „a vámosok és bűnösök barátja”, sőt
együtt étkezik velük[1].
Jézus
– nem törődve a kor társadalmi szokásaival – meghívta Mátét, hogy
kövesse őt, és elfogadta tőle az ebédre szóló meghívást. Így tett később
Zakeussal is, a jerikói vámszedők vezetőjével. Amikor kérdőre vonták,
hogy miért teszi, azt válaszolta, hogy a betegeket jött gyógyítani és
nem az egészségeseket; nem az igazakat jött hívni, hanem a bűnösöket.
Meghívása ez alkalommal is egy bűnöshöz szólt:
„Kövess engem!”
Jézus
ugyanezekkel a szavakkal fordult a tó partján Andráshoz, Péterhez,
Jakabhoz és Jánoshoz. Bár más szavakkal, ugyanerre hívta Pált is a
damaszkuszi úton.
Így
folytatódott ez évszázadokon át: minden népből és nemzetből számtalan
férfit és nőt hívott magához; és így tesz ma is. Belép életünkbe,
különböző helyeken és különböző módon találkozik velünk, és újra
elismétli a meghívást, hogy kövessük őt.
Személyes
kapcsolatra hív bennünket, hogy vele legyünk, ugyanakkor meghív arra
is, hogy együttműködjünk vele az új emberiségről alkotott nagyszerű
tervének megvalósításában.
Jézusnak
nem számít, hogy gyengék, bűnösök és nyomorúságosak vagyunk. Szeret és
kiválaszt bennünket úgy, ahogy vagyunk. Szeretete átalakít, erőt és
bátorságot ad, hogy válaszoljunk neki és kövessük őt, ahogy Máté is
tette.
Mindegyikünket
különlegesen szeret, mindegyikünk számára különleges életutat és
hivatást tartogat. Ezt a szívünk mélyén érezzük meg a Szentlélek
sugallatára körülményeink révén, vagy azok tanácsai és útmutatásai
által, akik szeretnek minket. Bár a legkülönfélébb módon, mégis ugyanazt
ismétli:
„Kövess engem!”
Emlékszem arra, amikor megértettem, hogy Isten hív engem.
Egy
nagyon hideg téli reggelen történt Trentóban. Édesanyám megkérte a
húgomat, hogy hozzon tejet egy tőlünk két kilométerre levő helyről. A
nagy hideg miatt ő nem akart elmenni, és a másik húgom is
visszautasította a kérést. Akkor megszólaltam: „anyukám, elmegyek én.”
Fogtam az üveget, és elindultam. Félúton különös dolog történt: az volt a
benyomásom, mintha megnyílt volna az ég, és Isten arra hívott volna,
hogy kövessem őt. „Add nekem magad teljesen” – hallottam a szívemben.
Olyan
egyértelmű hívás volt, hogy azonnal válaszolni akartam rá. Beszéltem
róla a gyóntatómnak, aki megengedte, hogy örökre Istennek ajándékozzam
magam. Ez 1943. december 7-én történt. Sohasem leszek képes rá, hogy
kifejezzem, amit azon a napon a szívemben éreztem: Istennel kötöttem
házasságot. Mindent várhattam tőle.
„Kövess engem!”
Ez
az ige nemcsak életünk sorsdöntő választásaira érvényes, Jézus minden
nap megismétli. „Kövess engem!” – javasolja legegyszerűbb hétköznapi
kötelességeink teljesítése közben. „Kövess engem” – mondja abban a
próbatételben, amelyet át kell ölelnünk; a kísértésben, amelyet le kell
győznünk; a szolgálatban, amelyet meg kell tennünk…
Hogyan válaszoljunk hívására?
Úgy, hogy megtesszük, amit Isten kér tőlünk a jelenben, ami mindig különleges kegyelmet hordoz.
Kötelezzük
el magunkat ebben a hónapban, hogy határozottan Isten akaratának
szenteljük magunkat: a testvérnek, akit szeretnünk kell, a munkának, a
tanulásnak, az imádságnak, a pihenésnek, annak a tevékenységnek, amelyet
éppen végzünk.
Meg
kell tanulnunk minden pillanatban meghallani szívünk mélyén Isten
hangját, amely lelkiismeretünkön keresztül is szól, és megmondja, hogy Ő
mit kér tőlünk. Legyünk készek mindent feláldozni, hogy teljesítsük
kérését!
„Add
meg, ó Istenünk, hogy egyre jobban szeressünk téged, és ne csak napról
napra, mert lehet, hogy túl kevés napunk van hátra. Add meg nekünk, hogy
a jelen minden pillanatában teljes szívünkkel, lelkünkkel és erőnkkel
szeressünk téged abban, ami a Te akaratod!”
Ez a legjobb módja annak, hogy kövessük Jézust.
Chiara Lubich
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése