„Vezessen benneteket a Lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek.” (Gal 5,18)
Pál apostol levelet írt a galáciai keresztényeknek (ez a terület a
mai Törökország középső részén helyezkedik el), ahol ő maga
evangelizált, és így különösen a szívén viselte a sorsukat.
Ebben a közösségben néhányan úgy gondolták, hogy a keresztényeknek
meg kell tartaniuk a mózesi törvény minden előírását ahhoz, hogy
Istennek tetsző módon éljenek és eljussanak az üdvösségre.
Pál azonban leszögezi, hogy többé nem vagyunk „alávetve a
törvénynek”, mert Jézus, az Isten fia és az emberiség megváltója saját
halálával és föltámadásával mindenki számára úttá lett az Atyához. Ha
hiszünk benne, ez megnyitja a szívünket Isten lelkének működésére, aki
vezet és elkísér az élet útjain.
Pál szerint tehát nem arról van szó, hogy nem szükséges betartanunk a
törvényt. Sőt, azzal éljük meg legmélyebben és legnagyobb odaadással,
ha a Lélek vezetésére hagyatkozunk.
Néhány mondattal korábban ugyanis így ír: „az egész törvény ebben a
mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.”
(Gal 5,14)
A keresztény szeretetben, mely Isten és a felebarátok felé irányul,
ott van a gyermeki szabadság és felelősségérzet: Jézus példája szerint
meg vagyunk hívva, hogy mindenkit szeressünk, elsőként szeressünk, úgy
szeressük a másikat, mint önmagunkat, még azokat is, akiket ellenségnek érzünk.
„Vezessen benneteket a Lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek.”
Az Istenből fakadó szeretet arra ösztönöz, hogy felelősségteljes
emberek legyünk a családban, a munkahelyen, és mindenütt, ahol
megfordulunk. Arra kaptunk meghívást, hogy kapcsolatainkat a béke, az
igazságosság és a törvényesség jegyében építsük.
A szeretet a legbiztosabb alapja közéletiségünknek is, ahogy Marie
meséli: „Párizs külvárosában tanítok, egy hátrányos helyzetű
városnegyedben, a diákokat tekintve pedig multikulturális népesség
körében. Több tantárgyat érintő projekteket indítottam el, hogy közösen
dolgozhassunk, a kollégákkal is megélhessük a testvériséget, és ezt a
hiteles példát állíthassuk a diákok elé. Már megtanultam, hogy ne várjak
azonnali eredményeket, amikor látom, hogy egy tanítványom nem változik.
Fontos, hogy továbbra is bízzam benne, mellette álljak, értékeljem és
jutalmazzam. Néha úgy érzem, semmi nem változik, máskor azonban kézzel
fogható jelét látom, hogy a felépített kapcsolatok gyümölcsöt hoznak,
mint például az egyik lány esetében, aki egyáltalán nem viselkedett
építően az órákon. Higgadtan és határozottan elmagyaráztam neki, hogy a
békesség érdekében mindenkinek meg kell tennie, ami rajta múlik. Ő pedig
ezt írta utána: »Sajnálom, hogy így viselkedtem. Többé nem fog
előfordulni. Tudom, hogy a tanárnő konkrét tetteket vár tőlünk, nem
ígéreteket, és ilyen értelemben szeretnék lépéseket tenni. Ön olyan
ember, aki nekünk, a tanítványainak igazi értékeket mutat, és kedvet ad,
hogy meg is akarjuk valósítani ezeket.«” [1]
„Vezessen benneteket a Lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek.”
Szeretetben élni nem egyszerűen a saját erőfeszítésünk eredménye,
hanem a nekünk ajándékozott Szentlélek műve. Tőle folyamatosan kérhetünk
erőt ahhoz, hogy egyre szabadabbak legyünk az önzés rabságától, és
szeretetben éljünk.
Chiara Lubich így ír: „A szeretet mozgat bennünket, és sugallja,
hogyan válaszoljunk bizonyos helyzetekre, és mit lépjünk, amikor
döntenünk kell. A szeretet tanít meg különbséget tenni: ez jó, ezt
megteszem, ez rossz, ezt nem teszem. A szeretet késztet arra, hogy a
másik javát keresve cselekedjünk. Nem kívülről vezetnek bennünket, hanem
az az új életelv vezérel, amelyet a Szentlélek ültet el bennünk. Erőnk,
szívünk, elménk és minden képességünk működhet a Lélek szerint. A
szeretet által egész lényünk teljes mértékben Isten tervének
szolgálatába áll, mely így megvalósulhat rólunk és az egész
társadalomról is. Szabadon szerethetünk.” [2]
Letizia Magri
[1] „Un’insegnate nei sobborghi di Parigi” – Maria A. (Párizs) tanúságtétele – „La grande attrattiva del tempo presente”, Castel Gandolfo 2018. március 3. (ld. www.focolare.org)
[2] C. Lubich, Quella voce ‘dentro’, in „Città Nuova” 50 (2006/10), p. 9.
