„Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.” (Jn 13,14)
János evangélista a lábmosást helyezi középpontba, amikor a Jézussal
töltött utolsó órákra emlékezik a halálát megelőzően. Az ókori Keleten
ezt a feladatot általában rabszolgák végezték, a poros utakon érkező
vendéget részesítették benne a szívélyes fogadtatás jeleként.
A tanítványok éppen ezért először tiltakoznak, és visszautasítják Mesterük gesztusát, de ő aztán elmagyarázza:
„Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.”
János ezzel a jelentőségteljes képpel feltárja előttünk Jézus egész
küldetését: Jézus az Úr és Mester belépett az emberiség történelmébe,
hogy minden egyes emberrel találkozzon, hogy szolgáljon és elvezessen
bennünket az Atyával való találkozáshoz.
Jézus egész földi élete során napról napra levetette nagyságának
minden jelét, és most arra készül, hogy életét adja a kereszten. Arról
beszél tanítványainak, amit örökül hagy nekik, ami leginkább a szívén
fekszik:
„Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.”
Világos és egyszerű a meghívás, mindannyian fel tudjuk fogni, és
azonnal gyakorlatra is tudjuk váltani minden helyzetben, bármilyen
társadalmi és kulturális környezetben éljünk is.
Jézus élete és szavai által föltárta a keresztényeknek Isten
szeretetét, ezért ők „adósai” a többi embernek: utánozniuk kell Jézust a
testvérek befogadásában és szolgálatában, hogy ők maguk is hirdessék a
Szeretetet. Jézushoz hasonlóan először konkrét szeretettel, azután pedig
reményt és barátságot sugárzó szavak is kísérhetik tetteiket.
Tanúságtételünk annál hatékonyabb lesz, minél inkább odafigyelünk a
szegények ingyenes szolgálatára, és óvakodunk a szolgalelkűségtől a
vezetők vagy befolyásos emberek irányában.
Az összetett és tragikus helyzetekben is, amelyek kicsúsznak a
kezünkből, tehetünk valamit azért, hogy a „jó ügyét” szolgáljuk. Ne
féljünk nagylelkűen, felelősséggel belemenni ezekbe a helyzetekbe, és ne
várjunk viszonzást.
Jézus nem csak személyes tanúságtételünket kéri ott, ahol élünk,
hanem a közösségi tanúságtételt is, mint Isten népe, melynek
alaptörvénye a kölcsönös szeretet.
„Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.”
E szavak után Jézus így folytatja: „Példát adtam, hogy amit én
tettem, ti is tegyétek meg… Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez
igazodtok, boldogok lesztek.” [1]
Chiara Lubich így magyarázta az Evangéliumnak ezt az igéjét:
„»…boldogok lesztek.« Egymás szolgálata, a kölcsönös szeretet, amelyet
Jézus ezzel a zavarba ejtő gesztusával tanít, egyike az általa hirdetett
boldogságoknak. […]
Hogyan éljük hát ezt az igét a hónap folyamán? Jézus követése,
utánzása nem azt jelenti, hogy szolgaian ismételjük az Úr mozdulatait,
még akkor sem, ha ragyogó és felülmúlhatatlan példáját mindig szem előtt
kell tartanunk.
Jézust követni annyit jelent, mint megérteni, hogy
kereszténységünknek akkor van értelme, ha a többiekért élünk, ha úgy
fogjuk fel létünket, mint testvéreinknek végzett szolgálatot, ha egész
életünket erre az alapra helyezzük.
Ha így élünk, megvalósítjuk azt, ami leginkább Jézus szívén fekszik,
így rátalálunk az Evangélium lényegére. Így igazán boldogok leszünk.” [2]
Letizia Magri
[1] vö. Jn 13,15-17
[2] C. Lubich, Az élet igéje, 1982. április
