„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.” (Lk 6,38)
„Rengeteg tanítvány sereglett oda hozzá, s hatalmas tömeg gyűlt köré
egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint a tíruszi és szidóni
tengermellékről, hogy hallgassák.”[1]
Így vezeti be Lukács evangélista Jézus hosszú beszédét, amelyben
elhangzanak a boldogságok, elmondja, hogy milyen Isten Országa, és mit
ígér az Atya a fiainak.
Jézus szabadon hirdeti üzenetét férfiaknak és nőknek, különböző népek
és kultúrák képviselőinek, akik odasereglettek, hogy meghallgassák őt.
Üzenete egyetemes, mindenkihez szól, és bárki befogadhatja, hogy Isten
szeretete által megvalósíthassa önmagát, az ő képére és hasonlatosságára
teremtett személyként.
„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.”
Jézus felfedi az evangélium újdonságát: Az Atya minden gyermekét
személyesen és „túlcsorduló” szeretettel szereti, és képessé teszi őket
arra, hogy egyre nagylelkűbben tárják ki a szívüket testvéreik felé.
Sürgető, amit kér, és sokat kíván: Adjunk bőkezűen abból, amink van,
nemcsak anyagi javakat, hanem befogadást és irgalmat, megbocsátást is
Istent követve.
Az ölünkbe mért bőséges viszonzás szóképe megérteti velünk, hogy
Isten irántunk való szeretete mérhetetlen, ígéretei pedig várakozásunkat
meghaladóan teljesülnek, megszabadítanak a méricskéléstől, időben és
pénzben egyaránt, valamint a csalódástól is, hogy mások nem a mi mércénk
szerint mérnek majd nekünk.
„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.”
Jézus e felszólításával kapcsolatban Chiara Lubich így ír: „Volt-e
már úgy, hogy ajándékot kaptál egy barátodtól, és érezted, hogy
viszonoznod kell? […] Ha veled így történt ez, elképzelheted, mi a
helyzet Istennel, aki maga a szeretet. Ő mindig minden ajándékot
viszonoz, amit embertársainknak adunk az Őnevében. […]
Isten nem azért tesz így, hogy mi meggazdagodjunk. […] Azért tesz
így, mert minél többel rendelkezünk, annál többet tudunk adni; hogy
Isten javainak kezelőiként – hiszen minden az Övé – a közösségben,
amelyben élünk, egymás rendelkezésére bocsássuk vagyonunkat. […]E
szavakkal Jézus biztosan a mennyei jutalomra gondolt elsősorban, de ami
itt a földön történik, az már annak elővételezése és záloga.”[2]
„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.”
Vajon mi történne, ha sok sok emberrel együtt minden erőnkből
gyakorolni kezdenénk ezt a szeretetet? Egy forradalom csírája lehetne a
társadalomban.
Jesús meséli Spanyolországból: „Feleségemmel együtt tanácsadással és
képzéssel foglalkozunk. Nagyon megtetszettek a közösségi gazdaság[3]
elvei, és eszerint próbáltunk tekinteni az emberekre. Az
alkalmazottainkra a bérek megállapításánál, vagy a szükségszerű
elbocsájtásoknál. A beszállítókra, tiszteletben tartva az áraikat és a
fizetési határidőt a hosszú távú kapcsolatra való tekintettel. A
versenytársainkra, a kapcsolódó tanfolyamokkal és szaktudásunk
megosztásával. Az ügyfelekre, átgondolt tanácsadással, időnként lemondva
saját érdekeinkről. A kiépült bizalom tette lehetővé, hogy átvészeljük a
2008-as gazdasági krízist.
Ezt követően a »Levántate y Anda« (Kelj föl és járj) nevű
civil szervezeten keresztül Elefántcsontparton találkoztunk egy spanyol
tanárral. Javítani akart a falujának az életkörülményein, és egy
szülőotthont akart létesíteni. Áttanulmányoztuk a terveit, és
fölajánlottuk a szükséges összeget. Nem akart hinni a fülének. El
kellett magyaráznom neki, hogy az összeg egy cég nyereségéből származik.
Muzulmánok és keresztények közösen építették föl a »Testvériség« nevet
viselő szülőotthont, amely az együttélés szimbóluma lett. Az utóbbi
években pedig a cégünk nyeresége tízszeresére növekedett.”
Letizia Magri[1] Lk 6,17-18
[2] Az élet igéje 1978. június, in Chiara Lubich és más keresztények, Éljük az Igét, Új Város, Budapest 2008, 41-43.
[3] https://www.fokolare.hu/tarsadalom/kozossegi-gazdasag
https://www.edc-online.org/en/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése