Az élet igéje – 2026. február

 

„Íme, újjá alkotok mindent!” (Jel 21,5)

 

Ez az ige a Jelenések könyvéből származik. Ez a könyv zárja az Újszövetség írásainak gyűjteményét. Az „Apokalipszis” cím jelentése „kinyilatkoztatás”, és a szerző szeretné megértetni velünk a végső dolgokat, amikor Krisztus visszatér a földre, a gonosz véglegesen vereséget szenved, létrejön egy új ég és új föld.

A szöveg nem könnyen érthető. Kr. u. 81 és 96 között íródik, amikor kegyetlenül üldözik a keresztényeket. A gyülekezetekben félelem uralkodik, hogy mi lesz velük és a rájuk bízott üzenettel. Miért nem lép közbe Isten?

Ilyen körülmények között a rómaiak a szerzőt Patmosz szigetére száműzik. Itt kezdődnek azután a látomásai, és utasítást is kap, hogy írja le őket.

 

„Íme, újjá alkotok mindent!”

 

A Jelenések könyve reményt akart adni az üldözött közösségeknek. Annak ellenére, hogy nehéz és erőszakkal teli időket élünk, annak ellenére, hogy a jövő bizonytalan, a jó végül diadalmaskodik, és Isten újjá fog alkotni mindent.

Ma is, ha elolvassuk a híreket, megnézzük „a híradót vagy az újságok címoldalát, ezek rengeteg tragédiáról tudósítanak, lesújtó híreket közölnek, minket pedig az a veszély fenyeget, hogy mindezekhez hozzászokunk. […] Csakhogy van egy Atya, aki együtt sír velünk; van egy Atya, aki a végtelen irgalom könnyeit hullatja gyermekeiért. Olyan Atyánk van, aki vár minket, hogy megvigasztalhasson, hiszen ismeri szenvedéseinket, és egy másféle jövőt készített számunkra. Ez a keresztény remény nagy távlata, amely átfogja létezésünk minden egyes napját, újra és újra fel akar emelni minket.”[1]

 

„Íme, újjá alkotok mindent!”

 

Nem tudhatjuk, mikor és hogyan fog ez megtörténni, és hiábavaló is lenne ezt kutatni. Az viszont biztos, hogy meg fog történni.

„A Biblia utolsó lapjai a hívő ember útjának végső horizontját mutatják meg nekünk: a mennyei Jeruzsálemet, a menny Jeruzsálemét. Ezt mindenekelőtt hatalmas sátornak képzelhetjük el, ahová Isten befogadja majd az összes embert, hogy egyszer s mindenkorra együtt lakjanak vele. (Jel 21,3) Erre irányul a mi reményünk. És mit csinál Isten, amikor végre vele leszünk? Végtelen gyengéd szeretetet tanúsít irántunk, mint egy apa, aki gyermekeit fogadja, akik sokat fáradoztak és szenvedtek. »Íme, Isten hajléka az emberek között! […] [Ő] letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom, mert a korábbi dolgok elmúltak. […] Íme, újjá alkotok mindent.« (Jel 21,3-5) Az újdonság Istene!”[2]

 

„Íme, újjá alkotok mindent!”

 

Hogyan éljük meg az élet igéjét ebben a hónapban?

„Ez az ige biztosít bennünket arról, hogy egy új világ felé tartunk, amely már mostantól kezdve készül és épül. Tehát egyáltalán nem tétlenségre vagy menekülésre késztet a világ elől. Isten ugyanis mindent meg akar újítani. Személyes életünket, a barátságot, a házastársi szeretetet, a családot; meg akarja újítani a társadalmi életet, a munka világát, az iskolát, a kultúrát, a szabadidőt, az egészségügyet, a gazdaságot, a politikát… egyszóval az emberi tevékenység minden területét. De ehhez szüksége van ránk. Szüksége van olyan emberekre, akik hagyják, hogy az Ő igéje bennük éljen, akik az Ő élő igéje, másik Jézusként élnek a környezetükben.”[3]

Alice, egy fiatal keresztény lány megértette, hogy hivatásának követése mélyreható változást kér tőle ahhoz, hogy Isten teljes mértékben cselekedhessen az életében, és valóban újjáteremthesse. „Hatalmas ajándékként” lehetőséget kapott arra, hogy Indiában átélhessen egy élményt. Ott megízlelte az igazi örömöt, úgy érezte, hogy Isten kegyelmében fürdik, még a nehéz pillanatokban is. A napjait imával, közösségben és önkéntes munkával töltötte. Az árvaházban mélyen megérintette őt a gyerekek élete. Bár semmijük sincs, hihetetlen lelkesek, és sokat tanítottak neki az életről. Ez nem egy egyszerű utazás volt, hanem igazi zarándoklat, „emelkedőkkel és lejtőkkel” tarkított út, amelyen „ki kellett ürítenie a hátizsákját”, mégis nagy gazdagodást és felszabadulást adott.

 

Augusto Parody Reyes és az életige csoport gondozásában

 

[1] vö. Ferenc pápa általános kihallgatás, 2017. augusztus 23. Katekézis a keresztény reményről. https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-olyan-atyank-van-aki-egyutt-sir-velunk-es-var-rank

 

[2] uo.

[3] C. Lubich, Parole di Vita, a cura di Fabio Ciardi, (Opere di Chiara Lubich 5), Città Nuova, Roma, 2017, p. 429.

Az élet igéje – 2026. január

 

„Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól.” (Ef 4,4)

 

A keresztények egységéért tartott imahéten[1] meghívást kapunk, hogy figyelmünket egy jellegzetes témára összpontosítsuk, amelyet Pál az Efezusi levelében említ.

Az úgynevezett fogságban írt levelekben Pál a címzettekhez fordul, és arra buzdítja őket, hogy az egységükkel tegyenek hiteles tanúságot a hitükről.

Egy a hit, egy a Lélek, egy a reménység, amelyre az egységünk épül, és csak ezáltal lehet tanúságot tenni egyetlen testként Krisztusról.

 

„Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól.”

 

Pál a reményre hív minket. Mi a remény, és miért buzdít arra, hogy éljünk vele?

A remény bennünk él, mint egy csíra, ajándék és feladat, amelyet kötelességünk őrizni, ápolni és mindenki javára kamatoztatni. „A keresztény remény a hegygerincre állít bennünket, arra a keskeny ösvényre, ahol hivatásunknál fogva minden nap és minden órában úgy dönthetünk, hogy hűek maradunk Isten irántunk tanúsított hűségéhez.”[2]

Hivatásunk, a keresztények meghívása nem csak Isten és az egyes ember között valósul meg, hanem „egybehívás”, mert együtt kaptunk meghívást az egységre mindannyian, akik az evangélium élésére köteleztük el magunkat. Chiara Lubich beszédeiben és írásaiban gyakran kifejezetten hivatkozik az egységre, amely sajátos nézőpontja is a lelkiségének, gyümölcse Jézus jelenlétének közöttünk. És ez a jelenlét mély boldogság forrása.

„Ha a keresztény számára ennyire fontos az egység, akkor ebből az következik, hogy semmi nem áll ellentétben annyira hivatásával, mint amikor az egység ellen vét. Az ember minden alkalommal az egység ellen követ el bűnt, amikor enged az individualizmus újra és újra megjelenő kísértésének, mely arra ösztönöz, hogy saját tetszésünk szerint tegyük a dolgokat. Ilyenkor saját véleményünk szerint járunk el, érdekeink vezetnek, vagy tekintélyünket akarjuk gyarapítani, nem törődünk a többiekkel, sőt lebecsüljük őket, semmibe véve vágyaikat és jogaikat.”[3]

 

„Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól.”

 

Guatemalában nagyon aktív a párbeszéd a különböző keresztény egyházak tagjai között.

Ramiro írja: „Egy csoporttal, amely különböző felekezetekhez tartozó tagokból áll, előkészítettük a keresztények egységéért szóló imahetet. A fiatalokkal együtt beillesztettünk a programba egy művészeti fesztivált és nagyon változatos alkalmakat a különböző templomokban. A Katolikus Püspöki Konferencia megkért minket, hogy folytassuk ezt a munkát, és készítsünk elő egy találkozót katolikus püspökök és különböző egyházak tagjai közt, akik egész Amerikából érkeznek majd a niceai zsinat 1700. évfordulójának megünneplésére. Túl ezeken a tevékenységeken nagyon erős egységet tapasztalunk ebben a csoportban mindnyájunk között, és az egység gyümölcseit is, mert testvériséget, örömöt és békét hoz.”

 

Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában

 

[1] Az északi féltekén január 18-tól 25-ig, a déli féltekén pedig pünkösd hetében zajlik.

Az idei imádság szövegét egy ökumenikus csoport készítette, amelyet az örmény apostoli egyház koordinált.

[2] Madeleine Delbrêl, akit sokan a 20. század egyik legjelentősebb spirituális személyiségének tartanak

https://www.pasomv.it/files/bocc/madalein_del_brel_noi_spes.pdf

[3] C. Lubich, Az élet Igéje, 1985. július