A Börtönpasztorációs Társaság egyik
budapesti csoportjának kérésére 1996 ôszén, a szokásos havi
összejövetelen az egyik budapesti templomban elmondott keresztút.
Nyomtatásban megjelent a Jobb Lator, a Magyar Börtönpasztorációs
Társaság lapjának 1997 július--augusztusi számában.
Bevezetés
Egy rövid verssel kezdeném:
,,Ki nyitja meg aszú szemeimben a könnyek forrását,
hogy átsírjalak ti tenger napok, ti fáradt éjszakák.
Mert könnyek közt is mosolyogva sírnék Elôtted,
ha érted esnék mindig, mivel csak hosszan gyötörnek.
Ha csak a sátán vágná körmeit belém
s nem lett volna mind testvér, kin felbuckóztam én.''
1. Jézust halálra ítélik
Ez
is utal arra, hogy ítélni ne ítélj! Az evangéliumnak egyik legkevésbé
megtartott parancsa, hogy ne ítéljetek! Az Úristen tudja, hogy mi lakik a
szívünkben. Voltam együtt fiatal, elítélt gyerekkel, aki nyilas volt,
mert elhitte, hogy azok egy jobb világot hoznak. Semmi köze nem volt
semmi rosszhoz. Voltam együtt fiatal kommunistával, aki szintén azt
hitte, hogy ezek is egy jobb világot hoznak, de ôbenne semmi rossz nem
volt. És van Szent Ágostonnak egy halhatatlan mondása: ,,Az Úristennek
nagyon sok ellensége van a barátai között, és nagyon sok barátja van az
ellenségei között!'' S nem az a fontos, hogy a másik ember -- akár a
másik keresztény -- akár én magam az Úristen barátjának, vagy
ellenségének tartom magam, hanem hogy végül Ô kinek, minek fog tartani
engem?
2. Jézus vállára veszi a keresztet
Az átlagember és az
átlagkeresztény is olvassa az evangéliumot, hallgatja, elmélkedik rajta
úgy, mint egy történeten. Hogy kétezer évvel ezelôtt volt valaki, aki
Jézus volt, Megváltó volt, akit az Úristen küldött, s akit az emberek
keresztre feszítettek. Olvassuk, mint egy tényt. És tény is, de csak
,,is''. A tény mögött legtöbbször nem látjuk meg a lelket. Azt
gondoljuk, hogy Krisztust keresztre feszítették, mert az akkori római
igazságszolgáltatás a keresztet használta fel az ítélet végrehajtására.
És ez igaz is. De, hogy Krisztust keresztre feszítették, annak nem ez a
végsô, teljes oka. A végsô, teljes ok az, hogy nekünk is -- újra és újra
-- keresztre kell feszülnünk. Mindennapjaink, óráink keresztjére, hol
kevesebbszer, hol többször különbözô keresztjére, a világ nagy
keresztjére, a mindennapok történeteinek a keresztjére, szomszédaink,
embertársaink keresztjére, betegségeink és szenvedéseink, saját magunk
összevissza személyiségének a keresztjére. Krisztus azért feszült rá a
keresztre, azért vállalta el a keresztet, hogy példát adjon, hogy
segítsen, hogy mindezt el lehet viselni és lehet rajta üdvözülni.
Krisztus nem egyszerűen egy elvi keresztrefeszítést vállalt valamikor;
nem egy gyakorlati keresztre feszítésen ment keresztül egyszer; Krisztus
minden nap, minden percben, az egész földön keresztre feszül bennünk,
mindnyájunkban, akik megértjük és szeretjük Ôt. És ha nem feszülünk Vele
együtt minden nap és minden órában, a magunk helyén és a magunk módján,
akkor nem vagyunk az Övéi! Ahogy Péternek mondja, mikor Péter nem
akarja, hogy megmossa a lábát: ha nem feszülsz velem minden pillanatban
keresztre, nem tartozol hozzám.
3. Jézus elôször esik el a kereszt alatt
Krisztus
elbukik és mi elbukunk Ôbenne. És Ô elbukik mibennünk. Nem egyszerűen a
Golgotán bukik el akár elôször, akár másodszor, harmadszor...
pillanatonként bukik el bennünk. És ezt meg kell értenünk, hogyha hozzá
tartozunk: nem tudunk Nélküle semmit sem csinálni. Lehet, hogy vétkezünk
-- Ô nem vétkezik bennünk -- de magunkkal rántjuk abba az
összevisszaságba, amit a bűn jelent bennünk. Abba az összevisszaságba,
ami a lopás, a rablás, a házas hűtlenség, végsô fokon a börtönbe
magunkkal rántjuk és szenvedtetjük a mi bukásunkat Ôvele. És
akárhányszor kibeszéljük a bukásunkat! Börtönben voltam tanúja egy
beszélgetésnek. Két rab veszekszik egymással valami miatt. Durván,
erôszakosan. Én csak hallgattam. Egy harmadik szól a durvábbikhoz, hogy
te, így azért mégse... És az úgy vág vissza: én ôszinte ember vagyok,
nekem ami a szívemen, az a számon... Még erényt csinál a bukásából, a
bűnébôl. Nem az a baj, hogy az van a száján, ami a szívében. Az a baj,
ami a szívében van! Legyen a szívében minden rendben, és akkor rendben
lesz a szájában is. Mert akárhányszor az elesésünk nem csak azt jelenti,
hogy elkövettünk valamit; azt is jelenti, hogy megmagyarázzuk, amit
elkövettünk. Hogy ártatlannak valljuk magunkat. Az a Krisztus, aki nem
volt bűnös, nem hangoztatta az ártatlanságát!
4. Jézus anyjával találkozik
Jézus
találkozik az Édesanyjával. És hány ember van a földön, aki sose
találkozott az édesanyjával. Hány ember van, aki elpusztult, mielôtt szó
lehetett volna arról, hogy az édesanyjával találkozzék. Hány ember van,
aki megszületett ugyan, de az édesanyja, a szülei elvetették maguktól.
Hány ember van, akit nem vetettek el, de a társadalom kirekesztette. És
hány ember van, aki tönkrement a maga gyöngeségében. Az Úristen az
embert a szüleivel gondolta el. És Krisztus még a halálba menve is
találkozik az édesanyjával. És mindazok, akik itt a földön nem
találkoztak, nem megfelelôen találkoztak, hűtlenül találkoztak az
édesanyjukkal, azoknak csak egy mentsváruk és egy lehetôségük van az
életben, hogy a Golgotán, a maguk golgotáján találkozzanak mindnyájunk
édesanyjával, a Szűzanyával és Rajta keresztül mindnyájunk
Megváltójával, az Ô Fiával, Krisztussal, Aki Mária révén mindnyájunk
testvére is.
5. Cirenei Simon segít Jézusnak
Van egy olyan
keresztény legenda, hogy Cirenei Simon az elsô pillanatban egyáltalán
nem lelkesedett a feladatért. Azért, hogy egy vadidegen és a látszat
szerint halálraítélt bűnös helyett vigye a keresztet, hiszen semmi köze
az egészhez. Aki munka után haza akar menni, enni, jóllakni és
lepihenni. És csak Krisztus láttán, az arca láttán dolgozódik fel lassan
öntudatlanul benne az egész helyzet, és lassan ô maga is beleáll az
egészbe. Az ôskeresztények a két fiát a legelsô keresztények között
tartották már számon. És az ember megkérdezhetné magától: voltál már
egyáltalán az életben Cirenei Simon? Nem húzódsz-e félre kicsi és nagy
dolgokban? Nem keresed-e -- csak egy vendégségben -- a legpuhább,
legkényelmesebb széket azonnal? Egy tálban a legnagyobb húst? Egy
italban a legízesebbet? Az egyszerű, hétköznapi dolgokban azt, ami nem
terhes, ami a legkönnyebb, ami a legegyszerűbb, legmagátólértetôdôbb?
Hány nemzedéken keresztül tanulhattuk meg mi már azt, hogy minek kell
lennünk Krisztus mellett: Cirenei Simonnak! És legalább, amikor
szembenézünk ezzel az állomással, szálljon belénk az az elhatározás,
hogy nem hogy terhet, nem hogy kifejezetten Krisztus terhét, de minden
embertestvérünknek a terhét, gonoszoknak, általunk nem ismert rablóknak,
bárkinek a terhét mi is ne hordozzuk, legalább lélekben, imádságban,
szeretetben, odaadásban. Ha Krisztussal együtt nem is válthatjuk meg a
világot, de Cirenei Simonnal együtt hordozhatjuk Krisztus keresztjét, és
jaj nekünk, ha nem hordozzuk és azon keresztül nem vállaljuk Krisztus
testvérségét.
6. Veronika megtörli Jézus arcát
Lehet, hogy valaki azt mondja magában: könnyű volt Cirenei Simonnak,
földművelô,
nagy, erôs ember volt. De én öreg vagyok, én beteg vagyok, gyönge
vagyok; én szorulnék segítségre, engem kellene hordoznotok, nemhogy én
hordozzak bárkit, bármit, a világ terhét, mint ahogy Krisztus hordozta.
És a Cirenei Simon után akkor jön Veronika, a gyönge asszony, aki
pontosan ugyanúgy nem tudja a Földet a vállán vinni, mint a legendák
Atlasza. De azt kell felismerni bennük, hogy a szeretô segítség nem
jelenti azt, hogy én föltétlenül mázsákat cipeljek a vállamon. Szeret az
is, aki letörli azt a verejtékezô arcot, amelyet a következô percben
úgyis újra elönt a verejték. És ez mégis könnyebbség Neki. De
zsebkendômnek se kell lenni, hogy letöröljem! Oda se férhessek a
tömegben! De ha megértô, szeretô szemmel végigsimítom az arcát, a szem
sugara többet ér, mint a kendô. És ha vak vagyok, és szemem sincs, csak
az odagondolás, a másik nyomorúságának a szívemben hordozása is ér
annyit, mint Veronika kendôje. Ér annyit, mint Cirenei Simonnak a
kereszthordozása. És ebben a világban különösen, amelyiket az jellemez,
,,kaparj kurta, neked is lesz''. Az a jellemzô, hogy nem törôdünk
egymással, az a jellemzô, hogy csak magamnak, csak magamnak, csak
magamnak! Csak az én zsebembe, kezembe, házamba, udvaromba, bárhova.
Észre sem veszem a másikat. Pedig ha csak a szemem sugarával tudnám
végigsimítani a másik törôdött arcát...!
7. Jézus másodszor esik el a kereszt súlya alatt
És
ha csak kétszer esik el? Hatmilliárd ember él a földön, ha mindenki
csak kétszer esik el, az még mindig csak 12 milliárd. És a bűneink ennél
sokkal nagyobb áradata tölti el a földet. És nem is az dönti el, hogy
elesünk vagy nem esünk, az dönti el, hogy ha elesünk, föl tudunk- e
kelni. Hány van, aki fekve marad, aki megszokja a sarat és jól érzi
magát a sárban, ami puha, dagad, ragad. Nem számolunk vele, hogy
mindnyájan az Úristen irgalmából élünk. Éppen azért, mert annyiszor
esünk el. Van, aki tudja ezt, van aki nem, de mindenképpen az Isten
irgalmából élünk. És azért sem szabad elítélni, sem tovább beletaposni a
sárba a másikat, sem elmenni mellette, mondani, hogy úgy sem számít, ez
már elveszett ember. Lehet, hogy emberi szemmel elveszett, akkor is
megélhet az Isten irgalmából. Lehet, hogy én emberi szemmel nem vagyok
elveszett, de akkor is pontosan ugyanúgy az Úristen irgalmából élek,
mint az a másik ember, akirôl ítélkeztem. Mindnyájan az Úr irgalmából
élünk minden elesésünk után és minden elesésünk dacára, akár tudjuk,
akár nem, akár hisszük, akár nem, akár valljuk, akár nem, akár verjük a
mellünket, hogy mi vigyázunk magunkra, akár verjük a mellünket azzal,
hogy bocsáss meg nekünk, mert minden elesésünkbôl csak a Te irgalmad
kelt föl bennünket.
8. Jézus Jeruzsálem asszonyaival találkozik
A
Gyűjtôben történt 1948 karácsony estéjén. Az emberek sokszor gyorsan
legyintenek azon, hogy jó, siránkozó asszonyok, nem megy tôlük a világ
se elôre, se hátra. Akkor az egyik ártatlan elítélt cellája úgy volt
elhelyezve, hogy annak az ablaka a börtönfalon túl kinézett a börtön
területén kívülre, ahol akkor egy olyan rekettyés, bokros, cserjés
terület terült el. És ennek a férfinak az asszonya karácsonynak korán
sötétedô délutánján kiment arra a cserjés helyre, elôvett egy
karácsonyfa-gyertyát, föltűzte az egyik bokorgally tetejére,
meggyújtotta és odaállt mellé. A férje tudta, hogy ott lesz, és az
ablakból nézte a gyertyát és mellette az asszonyát. A gyertya leégett.
Akkor az asszony meggyújtotta a második gyertyát. A második is leégett.
Meggyújtotta róla a harmadikat. Késô estig tartott ennek az asszonynak a
virrasztása a férje mellett. Egészen addig, amíg valami gyanút nem
fogott valaki az ôrségben, a férje észrevette az ablakból, hogy mozognak
a ház körül, és intett az asszonynak, és akkor az eltűnt onnan
csendben. Mindig vannak jeruzsálemi asszonyok. Krisztus nem hiába viszi a
keresztet. Mindig találkozik asszonyokkal, lelkekkel, akik részvéttel
kísérik. Vigyázzunk rá, hogy köztük legyünk!
9. Jézus harmadszor esik el
Az
emberek között van egy olyan szólás, hogy a hitetlen és a hívô között
az a különbség, hogy a hitetlen bűnözik, a hívô, éppen azért, mert hívô,
nem. Mindnyájan tudjuk önmagunkról, hogy ez nem áll. A hívônek is
vannak bűnei, a komoly, bensôséges hívônek is vannak bűnei, és nem is
egy és nem is kettô az élete folyamán, és mégis nagy különbség van a
ténylegesen hitetlen és a valóban hívô között. Csak másutt van ez a
különbség. Pontosan abban, hogy a hitetlen elköveti a bűnét és utána
letagadja, vagy másra hárítja át, vagy megideologizálja. A hívô ember
beismeri, rendezi az Úristen elôtt és újra kezdi az életét. Krisztus
háromszor esett el, jelképezve a mi összes eleséseinket. Ha mi csak
háromszor esnénk el, ha csak harmincháromszor, ha csak
háromszáz-harmincháromszor! Talán bántónak hangzik, de mégis igaz: nem
az eleséseink számítanak. Az Úristen tudja, hogy elesünk, azért küldi a
Megváltót. Azt is mondhatnánk, úgy is mondhatnánk, hogy nem az
eleséseinket tartja számon, hanem a fölkeléseinket. Nem azt, hogy
hányadszor hibázunk, esünk el, hanem a legutolsó elesés után, a
tízmilliomodik elesés után is fölkelünk-e tízmillió-egyedszer?
Fölkelünk-e mindig, ahogy Krisztus is fölkelt? A három jelképes szám a
magyarban. De csak jelképes! Azt jelenti, hogy mindig föl kell kelni,
nem lehet elkeseredni, nem lehet belenyugodni, nem lehet beleragadni
semmibe, mindig föl kell kelni: börtönbôl, kétségbeesésbôl, lopásból,
hazugságból, káromkodásból, verekedésbôl, bármibôl. Mindig föl kell
kelni, mindig föl kell kelni!
10. Jézust megfosztják ruháitól
A
kinyilatkoztatásban is elhangzik, hogy semmit sem hoztunk erre a
világra és semmit sem viszünk magunkkal. De ez az Isten terve. Ez más,
mint ami itt történik, és ami végig a világtörténelemben történik. A
világtörténelem a fosztogatás történelme. Van-e itt valaki ebben a
teremben, egyetlenegy lélek is, akit az életútján soha semmitôl meg nem
fosztottak? És ha az elmúlt évtizedekben valakit nem fosztottak meg
anyagiaktól, nem fosztottak meg lelkiektôl, szellemiektôl, de
szerencsésebb korokban is, van-e a földnek olyan pontja, ahol nem abból
áll az élet, hogy fosztogatnak? A történelem a fosztogatás története.
Talán csak az a különbség, hogy akkor, amikor mi a ruháitól megfosztott
Krisztus elé kerülünk, akkor a fosztogatók, vagy a kifosztottak
csoportjába fogunk-e kerülni?
11. Jézust a keresztre szegezik
A
keresztrefeszítés ténye is mutatja, hogy nem egyszerűen arról van szó,
hogy eljött a jószívű második Isteni Személy az Emberkrisztus képében és
megváltotta a világot. Nem egyszerűen egy krisztusi eseményrôl van szó.
Tetszik, nem tetszik, ott van az egész világ a keresztfán. Ott van a
jobb lator, ott van a bal lator. Mind a kettô lator, mint mindnyájan, de
az egyik legalább tudja és valahogy iparkodik kievickélni ebbôl. A
másik vagy nem tudja, vagy tudja, de nem akarja, és nem iparkodik
mindenképpen kievickélni belôle. Tôled függ, hogy lázadsz-e, vagy
elfogadod. Úgy, ahogy Krisztus mondja a getszemáni kertben, hogy Atyám,
ha lehetséges, múljék el ez a pohár, de ne az én akaratom legyen, hanem a
Tied. Tudjuk-e a jobb lator oldalára állva mi is azt mondani, hogy ne
az én akaratom legyen, hanem a Tied? Igaz, naponta újra és újra
keresztre feszülünk a bűneink révén, keresztre feszülünk az egész
világon. De ez a világ két részre oszlik Krisztus körül: a jobb lator
oldalára és a bal lator oldalára. A rászorulók oldalára. Melyik oldalra
fogunk állni?
12. Jézus meghal a kereszten
Régen, Krisztus
korában kimondták a halálos ítéletet, ma sok helyen nincs halálos
ítélet. Ahol van, országonként pár tucat, ha van. És emberek, földet
átfogó egyesületek harcolnak azért, hogy még a fogalmát is töröljék el a
halálos ítéletnek. Amellett ma a halálos ítéleteket nem mondják ki.
Csinálják. Törvény és kimondás nélkül. Csak ebben a kis országban az
elmúlt évtizedben 5 millió halálos ítéletet hajtottak végre, mielôtt az
illetô egyáltalán megszületett volna. Hát mennyit a világon?
Hollandiában már végrehajtanak halálos ítéleteket - - kimondás nélkül --
öregeken, akik terhesek a fiatalok számára, mert zavarják
szórakozásukat. És mennyit hajtanak végre a világon? Mennyit úgy, hogy
az illetô tud róla? És mennyit úgy, hogy az illetô sem tud róla? Mennyi
halálos ítéletet hajtanak végre hadseregek által egymás ellen? Akiknek a
fegyvereket, -- esetleg mindkét félnek -- ugyanaz a gyár szállítja. Az
egyiknek ilyen pénzért, a másiknak olyan pénzért. Nem kötéllel hajtják
végre, nem fôbelövéssel hajtják végre, de végrehajtják. És nem mozdul
meg az embereknek a lelkiismerete. A második világháború után írta Mécs
László azt a versét, amit azóta sem publikáltak, amelynek az elsô sora
így hangzik, hogy meggyilkoltak 50 milliónyi embert és senki nem megy
érte gyónni. Nahát azóta tudjuk, hogy többet gyilkoltak meg, mint 50
millió embert. De azóta sem megy érte, ment érte senki gyónni és a ki
nem mondott, de végrehajtott halálos ítéleteket ma sem gyónja meg senki.
13. Jézust leveszik a keresztrôl, s anyja ölébe teszik
Az,
hogy mindnyájan, naponta, óránként, újra és újra keresztre feszítjük
Krisztust, csak úgy lehetséges, ha közben ismételten le is vesszük a
keresztrôl. De hogyan veszed le a keresztrôl? Csöndben, a Golgota-járás
tanulságait levonva, az életet újrakezdve. Ha a betegség keresztjétôl,
ha egy hűtlenné vált gyerek keresztjérôl, ha a börtön keresztjérôl,
bármilyen keresztrôl vesszük le, tanulunk-e belôle? Amikor fölfeszítenek
a keresztre, tudhatjuk, hogy le fognak venni. Minden
keresztrefeszítettet le lehet venni. De hogyan? Értéktelen holttestként,
vagy olyan drágaságként, olyan mégtöbbé váltként, mint ahogy Krisztus
testét levették. Többek lettünk-e azáltal, hogyha már egyszer keresztre
feszítettek, hogy levesznek bennünket, vagy nem? Az Úristen kegyelmének
szeretetében, vagy a hozzátartozóink szeretetében, de levesznek. Azért
vesznek le, mert remélik, hogy kincset vesznek le. Értéket, többélettet
vesznek le.
14. Jézust sírba fektetik
Azt mondják, hogy a
jeges Szibériában, a gulagok helyén, Sztálin 50 milliónyi kivégzettje
pihen a fagyott földben. Ha a fizika nem változik meg, a világ végéig
épségben maradnak, mert abban a mindig átfagyott földben nem pusztulnak
el a testek. A halott teste sem pusztul el mindig. De amikor sírba
kerül, akár Szibériában, akár másutt, biztos, hogy az ugyancsak sírba
tett Krisztussal találkozik. A sírban együtt vagyunk Vele! Találkozunk
vele, mellettem nyugszik. Hogy érzem magam, hogy érzi Ô magát
énmellettem, hogyan találkozom az eltemetett Krisztussal akkor, amikor
engem temetnek el? Mert az eltemetés típusos, átfogó jelensége az egész
emberi nemnek, az egész történelemnek. Egyszer mindegyikünket el fognak
temetni. És az eltemetett ember az eltemetett Krisztussal találkozik.
15. Legyôzheted a halált!
A
két világháború között ebben a csonka országban még élt egy európai
elit, amit ma már hiába keresünk. Egy szellemi, emberi elit. Ennek egyik
határainkon túl is ismert tagja a képzôművésznek indult, aztán mégis
régésszé és historikussá lett László Gyula. Nemrég jelent meg egy
kötete, Ex Libris a címe, egy régész élete, amelyik csak apró
karcolatokat hoz önmagától és másoktól az ô életében. Ezeket a
karcolatokat azonban egy képsorozat illusztrálja, amely képsorozat az ô
európai műveltségére és kereszténységére jellemzô. Vagy húsz képbôl áll,
ami végigkíséri az életét. És ezen a húsz képen mindenütt ott van
valamilyen formában Veronika kendôje. Amikor kisgyerekként alszik,
elrepül fölötte az ôrangyal és mintegy az álmát röpteti el a becsukott
szemei elôtt, ami Veronika kendôjén a keresztre feszített Krisztus arca.
Amikor fiatal emberként ül a szobájában könyvek között, az ablak
függönye: Veronika kendôje. Amikor felnôttként átéli Budapest ostromát, a
beszakadt háztetô két oszlopa között, mint egy felakasztott rongy, ott
van Veronika kendôje. Mikor az édesapja kiterített holtteste fölött áll,
ott is az édesapja angyala fekteti rá a szemfedôt az apára, ami
Veronika kendôje. És az utolsó kép -- hiszen László Gyula velem kb.
egyidôs, tehát tudatában van annak, hogy a halál felé megy, tudatában
van annak, hogy az élet valójában mögötte van, úgyhogy a kép egyik
oldalán megy ô, és vele szembe jön a halál. És ô saját arca elé tartja
Veronika kendôjét. A szenvedô, a megváltó Krisztus arcát. Mert az
embernek a saját arca: a bűneinek, a gyöngeségeinek, emberi
törékenységének, lemaradásának, a halálnak az arca. Aki le akarja gyôzni
a halált, aki föl akar állni, az a halál közeledtével csak Krisztus
arcát tarthatja a saját arca elôtt. Csak Krisztus arcával tudja legyôzni
a halált! Egyedül Krisztus arca az, a megkínzott, bennünket megváltott
Krisztus-arc az, ami védelem és várfal köztünk és a végsô halál között.
Befejezés
Egy verssel fejezem még be ezt a keresztutat. A 129. zsoltárra írták.
Börtönmélybôl könyörögve kiáltok fel Hozzád,
hogy bírnám ki, ha bűnöm itt is nyilvántartanád?
Irgalmad, hajnalod irgalmát, ó, be várom,
mint kinn az ôr, ki topogva fázik az éjjeli váltáson.
Könyörület csak Nálad van, de ott, ugye bôven,
kiáltok hát, mélyeimbe egyre süllyedôben.
