szombat

Keresztút Jézussal
(1998 decemberében diktálta Jézus)

I. Pilátus halálra ítéli Jézust
”Ma is elítél e világ. Nincs Isten. - mondják, mert ha lenne, nem tûrné ezt a sok igazságtalanságot. Nézzetek Rám! Ott függök keresztre feszítve. Ártatlanul. Magamra vettem a ti bûneiteket. Engem igazságtalanul ítéltek el. Mindazok, akik igazságtalanul szenvednek, az Én sorsomban osztoznak. Már elôre megmondtam nektek: Gyûlölni fognak titeket az Én nevemért. Nem különb a szolga az ô Uránál. De ahol Én vagyok, ott lesz az Én szolgám is.  Aki mindvégig kitart, az üdvözül.”

II. Jézus Vállára veszi a keresztet
”Ma is vállamra veszem a keresztet. A világ összes bûne az Én vállamat nyomja. A vétkek az égbe kiáltanak. Népem vak és konok.  A szívekben kihalt a szeretet, megkeményítette a gyûlölet. Vérkönnyeket ejtek azok miatt, akik számára hiábavalóvá lett keresztáldozatom.”

III. Jézus elôször esik el a kereszttel
”Elsô esésemet a kegyelem állapotában élô, de bukdácsoló gyermekeim miatt kellett elszenvednem. Még ôk is, akik a legtöbb talentumot kapták, vissza-visszaesnek bûneikbe. Ilyenek: a megszólás, a szeretetlenség és más efféle bûnök, amit nem is tekintenek véteknek. Amikor aztán megengedem, hogy ôk is hasonló bûnök áldozataivá legyenek - és ez igen nagy kegyelem, akkor csak kevesen ismerik fel, hogyha nekik rosszul esik, másoknak is fáj, amikor ôk ugyanezt a bûnt elkövetik.”

IV. Jézus találkozik Szent Anyjával
“Szent  Anyám minden gyermekét kézenfogva kíséri a keresztúton. Nélküle nem is tudnátok feljönni a Golgotára. Az Ô imája esdi ki számotokra a szükséges kegyelmeket. Édesanyámnak soha semmit nem tagadok meg. Minden kérését teljesítem.”

V. Cirenei Simon segít Jézusnak
“Imádkozzatok ellenségeitekért!  Akkor mellétek is küldök Cirenei Simonokat.  A legnagyobb gyôzelem a sátán felett, amikor egy lélek elfordul a rossztól, és a jó útra tér . Az igaz, hitbôl fakadó ima megkapja ezt a jutalmat. Ne adjátok fel ezt a harcot! Hozzatok még több és több áldozatot, és minden gyûlöletre szeretettel válaszoljatok! Ahol nem hallgatnak meg titeket, ott az ember helyett Nekem, Megváltótoknak beszéljetek! Én meghallom, sôt megadom, amit kértek.”

VI. Veronika kendôt nyújt Jézusnak
“Ti, akik osztoztok szenvedéseimben, vagyis vállaljátok az áldozatokat a bûn rabságában sínylôdô testvéreitekért - Irántam való szeretetbôl, mind Veronikák vagytok. Mint ahogy Veronika kendôjére Szent  Arcom képét rányomtam, úgy a ti lelketek is Krisztus arcú; ezáltal ti magatok is az Én képmásaimmá váltok.  A dicsôséges Szent Pállal kiáltsátok örömittasan: Élek pedig többé már nem én, hanem él bennem a Krisztus!”

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel
“A világban elburjánzott a bûn. Ti magatok is sokszor elestek. Az Én szenvedéseimbôl merítsetek erôt, és akkor mindig felsegítelek titeket.”

VIII. Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat
“Ó mennyire idôszerûek ma is szavaim! Sírjatok magatok és gyermekeitek miatt! Sirassátok és bánjátok meg bûneiteket, hogy enyhítsétek vagy elhárítsátok az isteni igazságosság ítéletét, amely Jeruzsálemet is elpusztította!” (Kr. u. 70-ben.)

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
“Amikor a legmélyebbre zuhantok, akkor reménykedjetek legjobban irgalmas Szívemben! Ne higgyetek ellenfelemnek, a sátánnak, aki azt sugallja: ekkora bûnre már nincs bocsánat! Soha ne essetek kétségbe! Isten irgalma felülmúlja a világ összes bûnét!”

X. Jézust megfosztják ruháitól
“Ma is megfoszt ruháimtól ez a világ. Erkölcstelen életmódjukkal mezítelenre vetkôztetnek Engem, Aki a lelkükben szenvedek. Az árvától és a szegénytôl még azt a keveset is elveszik, amit neki adtam, csakhogy nekik még többjük legyen. Pedig akikre több anyagi javakat bíztam, azért tettem, hogy eszközöm legyen a szegények megsegítésében. Jaj lesz nekik, amikor elszámoltatom ôket!“

XI. Jézust a keresztre szegezik
“Ma is keresztre szegeznek Engem. Sok bûnös ember lelkében vívom haláltusámat keresztre feszítve. Irgalmam, szeretetem végtelen. De ha megátalkodottságukban találja ôket a halál, örökre elragadja.”

XII. Jézus meghal a kereszten
“Meghaltam mindannyiótokért. Külön-külön is. Ma különösen kérlek titeket, akiknek szívükhöz eljutnak szavaim, ti is adjátok oda életeteket felebarátaitokért! Nagyon sok lélek menekülne meg az örök kárhozattól, ha nem sajnálnátok Nekem adni életeteket engesztelô áldozatul!”

XIII. Jézus Testét leveszik a keresztrôl és fájdalmas Anyja ölébe fektetik
“Szent  Anyám ma is halott gyermekeit fogadja ölébe. Ôk a bûnben raboskodó - bár testben még élô, de lelkileg halott gyermekek. Ôértük hullatja véres könnyeit. Ôértük jelenik meg a föld minden táján, hogy anyai szeretetének lángjával lángra gyújtsa a kihûlt kôszíveket, és feltámassza lelküket az örök szeretetre.”

XIV. Jézus Holttestét sírba teszik
“Ó mily nagy volt Szent  Anyám fájdalma, amikor Engem a sírba helyeztek! Egyre csak ezt hajtogatta: Nincs többé Fiam!!! És keservesen, vigasztalhatatlanul sírt. Csak mint pislákoló mécses lobogott halványan gyászoló anyai Szívében a hit lángja. Harmadnapra feltámadok. Most földi gyermekeinek tengernyi bûnét látva állandóan, véget nem érôen könyörög értetek. Abban reménykedik, hogy megmenekülnek gyermekei a sírtól, az örök kárhozattól.”

XV. Jézus halottaiból föltámad
“Amikor eljön a béke korszaka, miután megtisztítottam e bûnökkel terhelt világot, feltámasztom Egyházamat. Egy akol lesz, és egy pásztor .  Akkor megosztom nyájammal feltámadásom örömét. Mindnyájan Engem, a Feltámadottat fognak hordozni a szívükben. Boldogságuk és lelki gazdagságuk határtalan lesz. Az Én békémet adom nekik. Akkor beteljesedik prófétám szava:...ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szôlômetszô késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést. Jákob háza, gyertek, járjunk az Úr világosságában!” (Iz.2;4-5.)

(Mária Julianna lelki naplója I-II. kötet 197-200. old.)
1998. április 10. - Nagypéntek

Jézus:
Szeretettel és alázatos lélekkel kísérjetek Engem ma a keresztúton. Egyesüljetek Velem lélekben, s akkor meg fogjátok azt tapasztalni, hogy Én is veletek együtt járom keresztutatokat, segítelek, fölemellek benneteket.

I. állomás:
Bár Pilátus meggyőződött ártatlanságomról, mégis halálra ítélt, mert nem mert kiállni az igazság mellett. Ragaszkodjatok a felismert igazsághoz, az isteni igazsághoz! Kérjétek az igazság Lelkét, hogy helyesen ismerjétek fel Isten egyedüli, szent igazságát.

II. állomás:
Nem mindegy, hogy miként fogadja az ember a keresztet: kényszeredetten, vagy Isten szent akaratában megnyugodva, készséges lélekkel, esetleg már olyannyira a természetfeletti életben élve, gondolkodva, hogy örömmel fogadja azt. A szenvedésben, a kereszthordozáskor tud a lélek a legbensőségesebben egyesülni Velem, Szent Szívemmel. A szenvedés a keresztények nagy tanítómestere.

III. állomás:
Agyongyötört, fáradt testem leroskad a bűn súlyától a nehéz kereszt alatt. Az ember sokszor a maga ácsolta kereszt súlya alatt roskadozik. Ezt elkerülhetitek, ha az isteni akarathoz igazodtok. Példát adtam nektek, hogy ha el is estek, álljatok talpra.

IV. állomás:
Szent és Szeplőtelen Édesanyámmal találkozom, aki a Fájdalmas Anya. Szívét a fájdalom tőre járja át és halálos sebet üt rajta. De Ő, aki a szeretetben teljes egészében eggyé vált Velem, most a szenvedésben is egészen eggyé válik Velem, hogy így legyen társam a megváltás szent művében: az emberiség Társmegváltója.

V. állomás:
Minden testvéremet és nővéremet meghívok, hogy miként Simon tette, segítsenek a kereszthordozásban. Azt kívánom, hogy Egyházam tagjai testükben egészítsék ki azt, ami még hiányzik szenvedésem, üdvözítésem végső megvalósulásából. Ez titokzatos isteni összeköttetés révén valósul meg, ami köztem, szenvedő, de feltámadt Krisztusotok közt és az Egyház minden egyes élő tagja közt fennáll.

VI. állomás:
Sokszor tehetetlenek vagytok, más szenvedésén nem tudtok segíteni, de legalább a részvétben nyilvánuljon meg szívetek szeretete: segítőkész, bátor, de alázatos szeretetetek.

VII. állomás:
Újból és újból elestek, sebeket kaptok, de mégsem szabad föladni, minden esésből föl kell állnotok s továbbmenni, hogy Velem és az Én nyomdokaimban járjátok végig életetek keresztútját.

VIII. állomás:
Sajnos sokan ma is csak a siránkozásig jutnak el. Sopánkodnak, hogy az Egyház meg a papok... ilyenek meg olyanok..., s közben ők maguk sem akarnak igazán vallásos, áldozatos, engesztelő életet élni. Imádkozzatok s engeszteljetek, de necsak saját bűneitekért, hanem mások bűneiért is, gyermekeitek, unokáitok, sőt a fiatalok minden bűnéért.

IX. állomás:
Ne számolgassátok, hogy hányadszor estek el, és hogy mindig ugyanazokat a bűnöket követitek el, hanem adjatok hálát, hogy a kegyelem ereje újra és újra fölsegít és a jó útra térít benneteket.

X. állomás:
Az egész világban az erkölcstelenség ördöge az úr, a rossz és a bűn lett a divat. Az ártatlanság és a tisztaság ruháját a legtöbb ember semmire sem becsüli. Mezítelenségem kín-keservére kérlek titeket, őrizzétek szívetek tisztaságát, s engeszteljetek embertársaitok bűneiért és erkölcstelenségéért.

XI. állomás:
Aki követni akar, szükséges, hogy kövessen a keresztúton a keresztre feszítésig. Nap mint nap velem együtt váljatok áldozattá, a mindennapok keresztjét hordozva.

XII. állomás:
Atyám! Bocsáss meg, mert az emberek ma sem tudják, hogy mit tesznek!
Édesanyám! Minden testvéremet Rád bízom, hogy anyai szeretettel gondoskodj róluk.

XIII. állomás:
Fájdalmas Édesanyámmal együtt szemléljétek vérrel és sebekkel borított testemet. Engeszteljetek a szeretet csókjaival, tegyétek jóvá saját és embertársaitok bűneit, mulasztásait. Minden szeretetből fakadó jótett a szeretetnek egy-egy megnyilvánulása Szent Szívem iránt.

XIV. állomás:
Szenvedésem és kereszthalálom által megnyitottam számotokra az örök élet kapuját, hogy ne a sír legyen a vég, hanem a föltámadás. Higgyetek az Én föltámadásomban, s egykor benneteket is fel foglak támasztani az örök életre.

szerda

ÉLETIGE 1998. február

Az "aranyszabály"
 
"Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan akarjátok, hogy veletek bánjanak." (Lk 6,31)
Tapasztaltad már valaha is a végtelen utáni szomjúságot? Éreztél-e valaha is égetõ vágyat a szívedben arra, hogy átöleld a végtelent? Elõfordult már, hogy bensõdben elégedetlen voltál mindazzal, amit csinálsz, mindazzal, ami vagy?
Ha igen, akkor bizonyára örülni fogsz, ha feltárul elõtted a titok, hogyan érheted el a teljességet, ami után epekedsz; ha találsz egy formulát, melyet élve nem kell majd siránkoznod amiatt, hogy üresen telnek napjaid...
Van az evangéliumnak egy igéje, mely elgondolkodtat, s ha egy kicsit is felfogod az értelmét, örömmel tölt el. Tömören kifejezi mindazt, amit az életben tennünk kell. Összefoglalja Istennek az emberek szívébe írt valamennyi törvényét. Hallgasd csak:
 
"Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan akarjátok, hogy veletek bánjanak."
Ezt a mondatot "aranyszabálynak" nevezik.
Most Krisztust idéztük, de ezek a szavak olyan egyetemes érvényû gondolatot fejeznek ki, melyet már korábban is ismertek az emberek. Megtaláljuk az Ószövetségben és a világ összes nagy vallásában. Ebbõl is látszik, hogy Isten mennyire fontosnak tartja, mennyire szeretné, ha minden ember ezt tenné élete alapszabályává.
Gyönyörködhetsz benne; olyan, mint egy jelszó. Olvasd hát el újra:
 
"Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan akarjátok, hogy veletek bánjanak."
Minden felebarátunkat, akivel a nap folyamán találkozunk – akár férfi, akár nõ – , ily módon szeressük.
Képzeljük magunkat az õ helyzetébe, s bánjunk vele úgy, ahogy szeretnénk, ha velünk bánnának.
A bennünk lakó Isten hangja megsúgja majd, hogy a különbözõ helyzetekben hogyan fejezzük ki szeretetünket.
Éhes valaki? Gondoljuk azt, hogy mi vagyunk éhesek, és adjunk neki enni.
Igazságtalanok valakivel? Velem bánnak igazságtalanul.
Testvérünk sötétségben van, kételyek gyötrik? Én vagyok az. Vigasztaljuk meg, osztozzunk bánatában és ne nyugodjunk addig, míg vissza nem tér szívébe a derû és meg nem könnyebbül, mert azt szeretnénk, ha velünk is így bánnának.
Testi fogyatékos valaki? Egészen addig akarom õt szeretni, hogy testemben, szívemben szinte érezzem fogyatékosságát, a szeretet pedig megmutatja majd a megfelelõ utat ahhoz, hogyan éreztessem vele: õ ugyanolyan, mint a többiek, sõt van egy plusz kegyelme. Mi, keresztények ugyanis tudjuk, mennyire értékes a fájdalom.
Bánjunk így mindenkivel, bármiféle különbségtétel nélkül, legyen az rokonszenves vagy ellenszenves, fiatal vagy öreg, barát vagy ellenség, honfitárs vagy külföldi, szép vagy csúnya; ne befolyásoljon az sem, hogy valaki a te vallásodat követi vagy más vallás híve. Az evangélium arra biztat, hogy mindenkit szeressünk.
Mindez túl általános - mondhatod.
Megértelek...Szavaim talán egyszerûnek tûnnek, de mekkora változást követelnek! Mennyire távol állnak megszokott gondolkodásmódunktól, cselekedeteinktõl!
Bátorság! Próbáljuk meg!
Egy így eltöltött nap felér egy élettel, és este nem ismerünk majd magunkra. Egészen új örömöt fogunk tapasztalni, s erõ költözik belénk. Maga Isten lesz velünk, mert Õ azokkal van, akik szeretnek.
Napjaink teljesek lesznek.
Néha talán lassítunk, elbátortalanodunk s kísértést érzünk majd arra, hogy abbahagyjuk és visszatérjünk korábbi életünkhöz...
Nem! Bátorság! Isten kegyelme segíteni fog nekünk.
Kezdjünk mindig újra!
Ha kitartunk, látni fogjuk, hogy a világ lassan megváltozik körülöttünk.
Megértjük, hogy az evangélium a legvonzóbb élet forrása; fény gyújt a világban, színt ad életünknek, és magában hordozza minden probléma megoldásának titkát.
S nem lesz nyugtunk addig, míg meg nem osztjuk rendkívüli élményeinket másokkal is: barátainkkal, akik megértenek; rokonainkkal, bárkivel, akirõl úgy érezzük, hogy át kell adnunk neki ezt a tapasztalatot.
És újjászületik a remény.

péntek

ÉLETIGE 1998. január

Együttmûködni a Szentlélekkel
 
"Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek..." (Róm 8,26)
Nem véletlen, hogy az 1998-as év, melyet az egyház a III. évezredre készülvén a Szentlélek évének nyilvánított, ezzel az igével kezdõdik. Figyelemre méltó az a tény is, hogy az összes egyház ezt a mondatot választotta a keresztények egységéért tartott imahét mottójának.
A Szentlélek ugyanis a forrása minden lelki megújulásnak, az egységért tett erõfeszítéseknek, az életszentség utáni vágynak.
De hogyan mutatkozik meg, hogyan munkálkodik a Lélek az életünkben, és hogyan mûködhetnénk együtt vele?
"Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek..."
Tekintsünk vissza az egyház születésére. Jézus halála, sõt még feltámadása után is az apostolok hallgattak, féltek, bezárkóztak. A Szentlélek eljövetele után azonban olyan bátran, akkora tûzzel kezdenek beszélni az utcákon és a tereken, hogy részegeknek hiszik õket. Járnak-kelnek a világban, és semmiféle üldöztetéstõl nem riadnak vissza.
Aztán - immár húsz évszázad óta - a Szentlélek ereje az, ami fénnyel, kegyelemmel tölti el a keresztény közösséget, megújítja és megtérésekkel kíséri életét. Gondoljunk csak bele, milyen utat futott be az egyház a zsinatoktól a különbözõ lelkiségi mozgalmak születéséig, melyeket mindig épp a legjobb pillanatban hívott életre.
Az e havi életige azonban nagyon mély és fontos üzenetet közöl mindannyiunk személyes és társadalmi élete szempontjából is.
"Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek..."
A Szent Páltól vett idézet így folytatódik: "... mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk szavakba nem önthetõ sóhajtozásokkal." (Róm 8,26)
A Miatyánk szavait, az Abba Atya megszólítást is a Léleknek kell ajkunkra adnia. Szent Ágoston szerint nélküle (a Szentlélek nélkül) az Abba csak üres szó, bárki szájából hangzik is el.1
Nagyon szoros kapcsolat van tehát a Szentlélek, az egyéni és a közös ima között. Amikor imádkozunk - szavainkon, érzéseinken túl - szüntelen, szavakba nem foglalható könyörgés száll fel szívünk mélyérõl attól, aki lelkünk legbensõbb rejtekében lakik: ezáltal részesedünk a Szentháromság személyei között a áradó Szeretetben, a köztük levõ közösségben.
"Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek..."
Hogyan éljük ezt az igét?
Elég, ha arra gondolunk, hogy életünk során hányszor tapasztaljuk gyöngeségünket, törékenységünket, képtelenségünket olyan helyzetekben, melyek megoldása - úgy tûnik - meghaladja erõnket; hányszor élünk át veszélyeket, próbatételeket, kísértéseket, melyek leküzdése lehetetlennek látszik. Pontosan ezekben a pillanatokban, amikor gyengék vagyunk, és sokszor az ima is hatástalannak, üresnek tûnik, siet segítségünkre a Lélek.
Új hitet támaszt bennünk Isten szeretetében, akinek ereje - ahogy Pál mondja - a gyöngeségben nyilatkozik meg teljességgel. (vö. 2 Kor 12,9)
Van egy imádság, melyben a Lélek segítsége és jelenléte - bár mindig egy másik dimenzióban és titokzatos módon - szinte tapintható. Arról az imáról van szó, melyre Jézus ezekkel a szavakkal ösztönöz bennünket: "Ha ketten közületek egyetértve kérnek valamit a földön, meg fogják kapni mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyûlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18,19-20)
Az így mondott imádság erejének titka ez: "az én nevemben", ami azt jelenti: Jézusban, az Õ megélt igéjében, életre váltott parancsaiban, melyek közül az elsõ a kölcsönös szeretet parancsa.
Ha mindezt éljük, Jézus valóságosan jelen lesz köztünk Lelkével, aki a közösség lelke. Imánk magának Jézusnak az imája lesz az Atyához, és a szívünk mélyén lakó Szentlélek fog közbenjárni értünk, hogy megkapjuk azt is, aminek kéréséhez sem erõnk, sem bátorságunk nem lenne.
 
"Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek..."
Van egy közmondás, mely így szól: "Segíts magadon, s az Isten is megsegít." Az evangélium fénye világossá tette számunkra, hogyan segíthetünk magunkon: tartsuk élõn a kölcsönös szeretetet; legyünk készek mindig ajándékozni, szolgálni testvéreinket, bárki legyen is az.
Ha így teszünk, egy új erõt, egy mennyei segítséget kapunk majd; egy sajátos légkört fogunk tapasztalni, mely megsokszorozza és felszabadítja bennünk azokat az energiákat, melyeknek létezésérõl nem is tudtunk. Ez az atmoszféra ott alakul ki, ahol ketten vagy hárman egyek Jézus nevében.
A Szentlélek, aki Jézus lelke és a Mennyország légköre, lelke az Õ misztikus Testének, az egyháznak is. A Szentlélek tehát az egyház lelke is, mivel "Krisztusban bensõséges egységbe õ hoz össze mindenkit; õ az egyház egységének lételve."2
A Lélek megtapasztalása, fénye, mely megvilágosít bennünket, hogy éljük az igazság és a szeretet lelkületét: ez a legértékesebb hozzájárulás, amit a keresztények adhatnak a "nép ökumenizmusának" megvalósulásához, mely megízlelteti velünk azokat az idõket, amikor az egyházak között teljes lesz a közösség. Ebben a hónapban tehát az összes kereszténnyel együtt imádkozzunk és éljünk elkötelezetten azért, hogy hûségesek legyünk a Szentlélekhez. Ezzel készüljünk a látható egység ajándékának befogadására.
 
______________________________
1 Vö. Opera Omnia XXX/1 Róma, 1982. 443.o.
2 Unitatis Redintegratio 2. pont

vasárnap

ÉLETIGE - 1997. június

"Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nõvérem és anyám." (Mk 3,35)
 
Jézus ezekkel a szavakkal nyilvánítja ki a köré gyûlt tömegnek, hogy kik az igazi rokonai. Az Övé egy új típusú család, ahol nem számít a vérségi kötelék, a természetes rokoni kapcsolat. Tagja mindenki, aki - mint Õ - csak Isten akaratát teszi.
Isten akarata nem más, mint Isten hangja, mely állandóan szól hozzánk és hív bennünket; egy aranyszál, egy isteni aranyfonál ez, ami átszövi egész életünket itt a földön és odaát. Isten ily módon fejezi ki szeretetét; a szeretetet, melyre válaszolnunk kell, hogy véghezvihesse csodáit életünkben. Isten akaratává kell válnunk. Ez a mi igazi létünk, teljes önmegvalósulásunk.
"Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nõvérem és anyám."
Van valaki, aki láthatóvá teszi számunkra, milyen gyümölcsöt terem Isten akarata abban a lélekben, aki feltétel nélkül ráhagyatkozik: ez Mária, Jézus anyja, akirõl elmondhatjuk, hogy itt a földön az volt az ideálja - s ezt teljességgel élte is - , hogy megvalósítsa Isten akaratát: "Történjék velem szavaid szerint."(Lk 1,38)
Azáltal, hogy Mária a legfájdalmasabb, legtragikusabb pillanatokban is állhatatosan kitartott Isten akarata mellett, azonosult vele, betöltötte azt a rendkívüli tervet, amit Isten öröktõl fogva elgondolt róla.
Mária azért vált Jézusban Isten Anyjává, mert teljesítette Isten akaratát.
"Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nõvérem és anyám."
A mi életünkben is - bár mások az arányok - valami hasonló valósulhat meg. Mi nemcsak egy meghatározott pillanat, azaz születésünk pillanata óta vagyunk jelen a történelemben. Nem. Mi öröktõl fogva létezünk Isten tervében; Õ öröktõk fogva elgondolt és szeretett minket; mindig is ott voltunk a szívében.
És hol, hogyan?
Most még nem vagy csak keveset tudunk errõl, de ha Máriához hasonlóan tesszük Isten akaratát, akkor egy nap, a földrõl való elköltözésünk napján - amikor elfoglaljuk helyünket a Mennyországban - teljesen világos lesz számunkra.
Tehát nekünk is akarnunk kell Isten akaratát. Ne csak belenyugodjunk; ne csak egyszerûen elfogadjuk; ne megosztott szívvel tegyük, hanem azonosuljunk vele. Ez a legjobb, amit tehetünk. Ez az elképzelhetõ legértelmesebb hozzáállás.
Ez tesz bennünket Jézus családjának tagjaivá.
"Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nõvérem és anyám."
De tulajdonképpen mit jelent az, hogy tesszük Isten akaratát?
Azt, hogy jól, tökéletesen végezzük mindazt, amit Isten kér tõlünk: beszélgetünk, telefonálunk, meghallgatunk valakit, segítünk valakinek, tanulunk, imádkozunk, eszünk, alszunk; egyszóval azt, hogy a hétköznapokban óráról órára teljesítjük kötelességeinket, melyeket munkánk, családunk illetve a körülöttünk élõ emberekkel való kapcsolat követel.
Van egy értékes útmutatás, ami óriási mértékben megkönnyíti a dolgunkat: élni a jelent.
A lelki élet nagy mesterei mindnyájan azt javasolják, hogy éljük jól a jelen pillanatot.
A jelent élve tudjuk jól elvégezni minden kötelességünket.
A jelen élése az, ami elviselhetõvé teszi a kereszteket.
A jelent élve érthetjük meg Isten inspirációit.
A múlt már nem létezik, a jövõ még nem érkezett el. Egyetlen dolog számít: az, hogy mik vagyunk és mit teszünk ebben a pillanatban. Ezért a jelen minden perce értékes, mert csak ez van a birtokunkban.
Összpontosítsuk tehát figyelmünket arra - legyen az jelentéktelennek tûnõ vagy fontos -, amit éppen csinálunk. Tegyünk félre, veszítsünk el minden más gondolatot, vágyat, emléket, tevékenységet. Tökéletes, tiszta tettekre törekedjünk teljes szívünkbõl, teljes elménkbõl és minden erõnkbõl. Ily módon tesszük Isten akaratát.
Sõt ez az egyetlen módja annak is, hogy felépítsük vagy újjáalkossuk mind a hívõk közösségét, mind pedig az emberiség családját. Jézus e szavaiból megértjük ugyanis, hogy nem az egy fajhoz, egy kultúrához való tartozás, nem a vérségi kötelék alkotja a legbensõségesebb kapcsolatot az emberek között.
Akik engedelmeskednek a törvénynek, amit Isten írt a szívükbe, és teszik Isten akaratát - a föld bármelyik pontján éljenek is -, egyetlen nagy családhoz tartoznak, mert mindegyikük Jézus "testvére, nõvére és anyja."

péntek

Életige 1997. május

"Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket"
(Jn 15,12).
Tudni akarod, mikor mondta Jézus ezeket a szavakat? Szenvedése elõtti búcsúbeszédében, mely egyben végrendelete is. Ennek egy részletét idéztük most.
Gondolj csak bele, mennyire fontosak! Amit egy apa mond halála elõtt, azt soha nem felejtjük el. Vajon nem még inkább így van-e Isten szavaival? Vedd tehát nagyon komolyan ezt a mondatot, és próbáljuk meg együtt megérteni mélységét.
"Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket."
Jézus szavaiból érzõdik, hogy tudja: hamarosan meg fog halni. Közelgõ távozása mindenekelõtt ezt a problémát veti fel benne, melyre szeretne megoldást találni: Hogyan maradjon továbbra is övéi között, hogy elõrevigye egyházát?
Tudod, hogy Jézus jelen van a szent cselekményekben: a misében például valóságosan megjelenik az Eukarisztiában. De Jézus ott is jelen van, ahol élik a kölcsönös szeretetet, ugyanis ezt mondta: "Ahol ketten vagy hárman összegyûlnek az én nevemben (és ez a kölcsönös szeretet által lehetséges), én ott vagyok közöttük" (Mt 18,20).
A közösségben tehát, ahol mélyen élik a kölcsönös szeretetet, Õ továbbra is hatékonyan mûködik és kinyilatkoztatja magát a világnak, hatást gyakorol a világra. Hát nem csodálatos? Nem támad kedved ahhoz, hogy keresztény testvéreiddel együtt azonnal elkezdd élni ezt a szeretetet? János, aki leírta ezeket a szavakat, melyekrõl most elmélkedünk, a kölcsönös szeretetben látja az egyháznak adott legfõbb parancsot, mivel hivatása pontosan az, hogy kommúnió, egység legyen.
"Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket."
Jézus ugyanis ezt is mondta: "Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt" (Jn 13,35). A megélt kölcsönös szeretet lesz tehát az a jel, az az egyenruha, mely hitelessé teszi Krisztus tanítványait. Ez a keresztények ismertetõjele. Ha ez hiányzik, a világ többé nem ismeri fel a keresztényekben Jézus tanítványait.
"Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket."
A kölcsönös szeretet egységet teremt. És mi az egység gyümölcse? "Legyenek egy - mondja Jézus - , hogy a világ higgyen" (Jn 17,21). Az egység, mivel Krisztus jelenlétének a hordozója, az Õ követésére ösztönzi majd a világot. Az emberek - látva az egységet és a kölcsönös szeretetet - hinni fognak Benne.
"Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket."
A búcsúbeszédben Jézus "sajátjának" nevezi ezt a parancsolatot. Tehát különösen is kedves számára. Ezért nem szabad egyszerûen úgy tekintened, mint bármely más normát, szabályt vagy parancsot. Jézus egy új életformát szeretne javasolni neked; el akarja mondani, mire építsd életedet, hiszen az elsõ keresztények is ezt a parancsolatot tették életük alapjává. Péter ezt írja: "mindenekelõtt tartsatok ki egymás odaadó szeretetében." (Pét. 4,8)
Mielõtt dolgoznál, tanulnál, misére mennél vagy bármi mást cselekednél, gyõzõdj meg arról, hogy megvan-e a kölcsönös szeretet közted és azok között, akik melletted élnek. Ha igen, akkor mindennek értelme van. E nélkül az alap nélkül semmi sem kedves Isten elõtt.
"Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket."
Jézus "új" parancsolatról beszél: "Új parancsot adok nektek." Mit akar ezzel mondani? Talán azt, hogy eddig ismeretlen volt ez a parancs? Nem. "Új" azt jelenti, az "új idõknek" szóló. Akkor hát mirõl van szó?
Nézd: Jézus meghalt értünk, vagyis a végsõkig szeretett minket. S vajon milyen volt az Õ szeretete? Biztosan nem olyan, mint a miénk. Az Övé "isteni" szeretet volt. Ezt mondta ugyanis: "Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket." (Jn 15,9) Azzal a szeretettel szeretett tehát bennünket, amivel Õ és az Atya szeretik egymást.
És nekünk ugyanezt a kölcsönös szeretetet kell gyakorolnunk, hogy életre váltsuk az "új" parancsot. De ilyen szeretettel te - mint ember - nem rendelkezel. Örülj azonban, mert mint keresztény, megkapod. S hogy kitõl? A Szentlélek árasztja ki szívedbe és minden hívõ szívébe.
A bennünk élõ isteni szeretet által van tehát hasonlóság az Atya, a Fiú és köztünk, keresztények között. Ez a szeretet az, ami bekapcsol minket a Szentháromság életébe; e szeretet tesz bennünket Isten fiaivá.
Ez a szeretet az, ami összeköti az eget a földdel; a keresztény közösség e szeretet révén emelkedik fel Isten szférájába, s ezáltal lehetséges, hogy az isteni jelen legyen a földön ott, ahol a hívõk szeretik egymást.
Nem tûnik istenien szépnek mindez? Nem tûnik számodra rendkívül vonzónak a keresztény élet?
Chiara Lubich

Életige 1997. ÁPRILIS

"Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért."
(Jn 10,11)
A pásztor alakja népszerû volt Jézus hallgatóinak körében. Egyrészt, mert hozzátartozott kultúrájukhoz, mindennapi életükhöz; másrészt, mert a próféták a messiás szimbólumát látták benne. Az ígért Megváltó - azonkívül, hogy király - egyben pásztor és vezetõ is.
S mi jellemzi viselkedését?
Abban a példabeszédben, mely János evangéliuma tizedik fejezetének fõ témája, Jézus háromszor is használja az "életét adja" kifejezést, mintegy hangsúlyozván az igazi pásztornak azt a tulajdonságát, mely alapja és szintézise az összes többinek; vagyis hogy kész életét áldozni juhaiért.
"Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért."
Jézus nyíltan beszél magáról: "Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért (Jn 15,13)... és mindvégig kész is erre az áldozatra.
Az Õ szeretete ajándékozó szeretet, mely valóban kész feláldozni, odaajándékozni életét.
Ahhoz tehát, hogy úgy szeressünk, mint Jézus, nem elég csak bizonyos mértékig megérteni a többieket; nem elég, ha érdeklõdünk egy kicsit fájdalmaikról s valamiképpen megpróbálunk könnyíteni terheiken.
"Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért."
Akkor hát hogyan váltsuk életre ezt az Igét?
Isten tõlünk is (legalább a szándékot és az elhatározást illetõen) olyan szeretetet, olyan tetteket kér, melynek mértéke az Õ szeretete. Mindazt, amit pillanatról pillanatra teszünk azért, hogy megmutassuk iránta való konkrét szeretetünket, ennek az akaratnak, ennek az elhatározásnak kell áthatnia.
Csak egy ilyen szeretetet nevezhetünk keresztény szeretetnek: mely nem csak valamiféle szeretet; nem egy máz csupán, hanem olyan szeretet, mely kockára teszi az életét is.
Mindannyiszor, amikor találkozunk egy felebarátunkkal, amikor telefonon beszélünk vele, levelet írunk neki vagy valamilyen hétköznapi munkát végzünk azért, hogy szolgáljuk õt, próbáljuk meg feltenni magunknak a kérdést: kész vagyok az életemet adni érte? Ha így teszünk, keresztény életünkben egy minõségi ugrás, egy nagy minõségi ugrás fog bekövetkezni.
És látni fogjuk, hogy sok - a föld különbözõ pontjain élõ - férfi és nõ csatlakozik majd Jézushoz, mert vonzza õket az Õ hangja.
Chiara Lubich

szombat

1997. március 28. - Nagypéntek

Keresztút:

Jézus:
I. állomás:
Pilátus, bár meg akart menteni a haláltól, gyáva volt, mert félt az emberektől, féltette hatalmát, pozícióját. A kevélység pedig mindig sötétséget borít a lélekre. Ezért kérdi: Mi az igazság? De választ nem is vár.

II. állomás:
Meggyötört testtel, kimerült lélekkel veszem vállamra a keresztet. A szeretetből fakadó engedelmesség készsége azonban minden nehézségen átsegít benneteket is.

III. állomás:
A bűn terhe nehezedik vállamra, az Istentől elfordult, elszakadt emberiség minden bűne.

IV. állomás:
Ó, fájdalmas, szerető Anyám, Édesanyám! Együttérző szíved mindig is Velem volt, így segítesz Te, Velem együtt szenvedő társam a megváltás művében.

V. állomás:
Szükségem van ma is Simonokra, akik segítenek keresztemet hordozni. Ne csupán kényszeredetten hordozzátok, hanem Isten és az emberek iránti szeretet vezessen benneteket.

VI. állomás:
A figyelmes szeretet mindig találékony. Szavak nélkül is ráérez, mire van szükségem, mire van szüksége a másik embernek.

VII. állomás:
Bűneitekbe oly gyakran visszaestek, de példát adtam nektek, hogy legyen erőtök a bűnből való fölkeléshez, az újrakezdéshez.

VIII. állomás:
Ti ne siránkozzatok, attól még soha nem lett jobb a világ! Bízzatok, higgyetek Istenben és az Istenanya szavainak. Szeressetek mindenkit, és így imádkozzatok saját és embertársaitok bűneiért.

IX. állomás:
Tartsatok bűnbánatot, hagyjatok föl mindazzal, amivel Istent és a másik embert megbántjátok! Akarjatok megjavulni és hagyjátok el az állhatatlanság, a bűn, a gonoszság, a gyűlölet, a bosszúvágy, a féltékenység, az irigység pokolba vezető útját.

X. állomás:
Ó, jaj a világ bűnfertője, erkölcstelensége mily fájdalmas számomra, s napjaitokban e szörnyű bűn rohamosan növekszik és pusztítja, megöli a lelket.

XI. állomás:
Áldó kezeimet és az eltévedt bárányt is felkutató, utánatok siető lábaimat átszegezik: a kínok kínja ez. Könnyeim hullanak és vérem folyik, s megszenteli a kereszt durva fáját s a bűnös földet.

XII. állomás:
Teljesítettem mindazt, amit Atyám kívánt, hogy beteljesedjék az emberi nem megváltása, így teljesedett ki az isteni mű. Mindhalálig vállaltam az Atya iránti engedelmességet, mert szeretem Őt és szeretem az embert. E szeretet tett képessé a szenvedésre, a kínszenvedésben való kitartásra mindvégig.

XIII. állomás:
Szűzanya: Szent Fiam, édes Fiam, agyonkínzott, meggyötört, véres testű Gyermekem! Így kellett meghalnod a gyötrelmek fáján, hogy engedelmességed által kiengeszteld az Atyát és megváltást szerezz minden embernek.

XIV. állomás:
Szent Mihály: Békésen pihen az elgyötört test. Lélekben egyesüljetek Szűz Máriával, s Vele együtt várjátok a Húsvét hajnal dicsőségét, örömét, a felkelő Nap pirkadatát. Bármilyen kilátástalannak tűnik is helyzetetek, a jelen pillanat, soha ne essetek kétségbe, hanem bizakodó lélekkel várjátok az isteni Szellő fuvallatát, a segítő kegyelmeket.

Szent Mihály:
Lélekben legyetek együtt a szenvedő Jézussal. Maradjatok hűségesek Hozzá, ki megváltástokért kínhalált szenvedett. Ezzel bizonyította végtelen szeretetét irántatok és Atyja iránt. Minél jobban egyesültök Jézussal, az Ő szeretetével és szenvedésével, annál inkább át tudja formálni bensőtöket szeretete. Akkor meg fogjátok azt is érteni, hogy a szenvedés nem sorscsapás, hanem Isten ajándéka, mert általa a lelket akarja csiszolni, tökéletesíteni, magához emelni, Szent Szívéhez vonzani. Isten szereti az embert, akit Ő alkotott, s minden tette a szeretet műve, cselekedete. Sokszor Isten megenged valami rosszat, de csakis érdeketekben teszi, lelketek üdvéért. Mert általalában nagy szenvedés, megpróbáltatás előzi meg a nagy kegyelmet.

péntek

Mária Julianna által 1997/98-ban

1997. március 28. - Nagypéntek

Keresztút:

Jézus:
I. állomás:
Pilátus, bár meg akart menteni a haláltól, gyáva volt, mert félt az emberektől, féltette hatalmát, pozícióját. A kevélység pedig mindig sötétséget borít a lélekre. Ezért kérdi: Mi az igazság? De választ nem is vár.

II. állomás:
Meggyötört testtel, kimerült lélekkel veszem vállamra a keresztet. A szeretetből fakadó engedelmesség készsége azonban minden nehézségen átsegít benneteket is.

III. állomás:
A bűn terhe nehezedik vállamra, az Istentől elfordult, elszakadt emberiség minden bűne.

IV. állomás:
Ó, fájdalmas, szerető Anyám, Édesanyám! Együttérző szíved mindig is Velem volt, így segítesz Te, Velem együtt szenvedő társam a megváltás művében.

V. állomás:
Szükségem van ma is Simonokra, akik segítenek keresztemet hordozni. Ne csupán kényszeredetten hordozzátok, hanem Isten és az emberek iránti szeretet vezessen benneteket.

VI. állomás:
A figyelmes szeretet mindig találékony. Szavak nélkül is ráérez, mire van szükségem, mire van szüksége a másik embernek.

VII. állomás:
Bűneitekbe oly gyakran visszaestek, de példát adtam nektek, hogy legyen erőtök a bűnből való fölkeléshez, az újrakezdéshez.

VIII. állomás:
Ti ne siránkozzatok, attól még soha nem lett jobb a világ! Bízzatok, higgyetek Istenben és az Istenanya szavainak. Szeressetek mindenkit, és így imádkozzatok saját és embertársaitok bűneiért.

IX. állomás:
Tartsatok bűnbánatot, hagyjatok föl mindazzal, amivel Istent és a másik embert megbántjátok! Akarjatok megjavulni és hagyjátok el az állhatatlanság, a bűn, a gonoszság, a gyűlölet, a bosszúvágy, a féltékenység, az irigység pokolba vezető útját.

X. állomás:
Ó, jaj a világ bűnfertője, erkölcstelensége mily fájdalmas számomra, s napjaitokban e szörnyű bűn rohamosan növekszik és pusztítja, megöli a lelket.

XI. állomás:
Áldó kezeimet és az eltévedt bárányt is felkutató, utánatok siető lábaimat átszegezik: a kínok kínja ez. Könnyeim hullanak és vérem folyik, s megszenteli a kereszt durva fáját s a bűnös földet.

XII. állomás:
Teljesítettem mindazt, amit Atyám kívánt, hogy beteljesedjék az emberi nem megváltása, így teljesedett ki az isteni mű. Mindhalálig vállaltam az Atya iránti engedelmességet, mert szeretem Őt és szeretem az embert. E szeretet tett képessé a szenvedésre, a kínszenvedésben való kitartásra mindvégig.

XIII. állomás:
Szűzanya: Szent Fiam, édes Fiam, agyonkínzott, meggyötört, véres testű Gyermekem! Így kellett meghalnod a gyötrelmek fáján, hogy engedelmességed által kiengeszteld az Atyát és megváltást szerezz minden embernek.

XIV. állomás:
Szent Mihály: Békésen pihen az elgyötört test. Lélekben egyesüljetek Szűz Máriával, s Vele együtt várjátok a Húsvét hajnal dicsőségét, örömét, a felkelő Nap pirkadatát. Bármilyen kilátástalannak tűnik is helyzetetek, a jelen pillanat, soha ne essetek kétségbe, hanem bizakodó lélekkel várjátok az isteni Szellő fuvallatát, a segítő kegyelmeket.

Szent Mihály:
Lélekben legyetek együtt a szenvedő Jézussal. Maradjatok hűségesek Hozzá, ki megváltástokért kínhalált szenvedett. Ezzel bizonyította végtelen szeretetét irántatok és Atyja iránt. Minél jobban egyesültök Jézussal, az Ő szeretetével és szenvedésével, annál inkább át tudja formálni bensőtöket szeretete. Akkor meg fogjátok azt is érteni, hogy a szenvedés nem sorscsapás, hanem Isten ajándéka, mert általa a lelket akarja csiszolni, tökéletesíteni, magához emelni, Szent Szívéhez vonzani. Isten szereti az embert, akit Ő alkotott, s minden tette a szeretet műve, cselekedete. Sokszor Isten megenged valami rosszat, de csakis érdeketekben teszi, lelketek üdvéért. Mert általalában nagy szenvedés, megpróbáltatás előzi meg a nagy kegyelmet.




 
1998. április 10. - Nagypéntek

Jézus:
Szeretettel és alázatos lélekkel kísérjetek Engem ma a keresztúton. Egyesüljetek Velem lélekben, s akkor meg fogjátok azt tapasztalni, hogy Én is veletek együtt járom keresztutatokat, segítelek, fölemellek benneteket.

I. állomás:
Bár Pilátus meggyőződött ártatlanságomról, mégis halálra ítélt, mert nem mert kiállni az igazság mellett. Ragaszkodjatok a felismert igazsághoz, az isteni igazsághoz! Kérjétek az igazság Lelkét, hogy helyesen ismerjétek fel Isten egyedüli, szent igazságát.

II. állomás:
Nem mindegy, hogy miként fogadja az ember a keresztet: kényszeredetten, vagy Isten szent akaratában megnyugodva, készséges lélekkel, esetleg már olyannyira a természetfeletti életben élve, gondolkodva, hogy örömmel fogadja azt. A szenvedésben, a kereszthordozáskor tud a lélek a legbensőségesebben egyesülni Velem, Szent Szívemmel. A szenvedés a keresztények nagy tanítómestere.

III. állomás:
Agyongyötört, fáradt testem leroskad a bűn súlyától a nehéz kereszt alatt. Az ember sokszor a maga ácsolta kereszt súlya alatt roskadozik. Ezt elkerülhetitek, ha az isteni akarathoz igazodtok. Példát adtam nektek, hogy ha el is estek, álljatok talpra.

IV. állomás:
Szent és Szeplőtelen Édesanyámmal találkozom, aki a Fájdalmas Anya. Szívét a fájdalom tőre járja át és halálos sebet üt rajta. De Ő, aki a szeretetben teljes egészében eggyé vált Velem, most a szenvedésben is egészen eggyé válik Velem, hogy így legyen társam a megváltás szent művében: az emberiség Társmegváltója.

V. állomás:
Minden testvéremet és nővéremet meghívok, hogy miként Simon tette, segítsenek a kereszthordozásban. Azt kívánom, hogy Egyházam tagjai testükben egészítsék ki azt, ami még hiányzik szenvedésem, üdvözítésem végső megvalósulásából. Ez titokzatos isteni összeköttetés révén valósul meg, ami köztem, szenvedő, de feltámadt Krisztusotok közt és az Egyház minden egyes élő tagja közt fennáll.

VI. állomás:
Sokszor tehetetlenek vagytok, más szenvedésén nem tudtok segíteni, de legalább a részvétben nyilvánuljon meg szívetek szeretete: segítőkész, bátor, de alázatos szeretetetek.

VII. állomás:
Újból és újból elestek, sebeket kaptok, de mégsem szabad föladni, minden esésből föl kell állnotok s továbbmenni, hogy Velem és az Én nyomdokaimban járjátok végig életetek keresztútját.

VIII. állomás:
Sajnos sokan ma is csak a siránkozásig jutnak el. Sopánkodnak, hogy az Egyház meg a papok... ilyenek meg olyanok..., s közben ők maguk sem akarnak igazán vallásos, áldozatos, engesztelő életet élni. Imádkozzatok s engeszteljetek, de necsak saját bűneitekért, hanem mások bűneiért is, gyermekeitek, unokáitok, sőt a fiatalok minden bűnéért.

IX. állomás:
Ne számolgassátok, hogy hányadszor estek el, és hogy mindig ugyanazokat a bűnöket követitek el, hanem adjatok hálát, hogy a kegyelem ereje újra és újra fölsegít és a jó útra térít benneteket.

X. állomás:
Az egész világban az erkölcstelenség ördöge az úr, a rossz és a bűn lett a divat. Az ártatlanság és a tisztaság ruháját a legtöbb ember semmire sem becsüli. Mezítelenségem kín-keservére kérlek titeket, őrizzétek szívetek tisztaságát, s engeszteljetek embertársaitok bűneiért és erkölcstelenségéért.

XI. állomás:
Aki követni akar, szükséges, hogy kövessen a keresztúton a keresztre feszítésig. Nap mint nap velem együtt váljatok áldozattá, a mindennapok keresztjét hordozva.

XII. állomás:
Atyám! Bocsáss meg, mert az emberek ma sem tudják, hogy mit tesznek!
Édesanyám! Minden testvéremet Rád bízom, hogy anyai szeretettel gondoskodj róluk.

XIII. állomás:
Fájdalmas Édesanyámmal együtt szemléljétek vérrel és sebekkel borított testemet. Engeszteljetek a szeretet csókjaival, tegyétek jóvá saját és embertársaitok bűneit, mulasztásait. Minden szeretetből fakadó jótett a szeretetnek egy-egy megnyilvánulása Szent Szívem iránt.

XIV. állomás:
Szenvedésem és kereszthalálom által megnyitottam számotokra az örök élet kapuját, hogy ne a sír legyen a vég, hanem a föltámadás. Higgyetek az Én föltámadásomban, s egykor benneteket is fel foglak támasztani az örök életre.





Keresztút Jézussal
(1998 decemberében diktálta Jézus)

I. Pilátus halálra ítéli Jézust
”Ma is elítél e világ. Nincs Isten. - mondják, mert ha lenne, nem tûrné ezt a sok igazságtalanságot. Nézzetek Rám! Ott függök keresztre feszítve. Ártatlanul. Magamra vettem a ti bûneiteket. Engem igazságtalanul ítéltek el. Mindazok, akik igazságtalanul szenvednek, az Én sorsomban osztoznak. Már elôre megmondtam nektek: Gyûlölni fognak titeket az Én nevemért. Nem különb a szolga az ô Uránál. De ahol Én vagyok, ott lesz az Én szolgám is.  Aki mindvégig kitart, az üdvözül.”

II. Jézus Vállára veszi a keresztet
”Ma is vállamra veszem a keresztet. A világ összes bûne az Én vállamat nyomja. A vétkek az égbe kiáltanak. Népem vak és konok.  A szívekben kihalt a szeretet, megkeményítette a gyûlölet. Vérkönnyeket ejtek azok miatt, akik számára hiábavalóvá lett keresztáldozatom.”

III. Jézus elôször esik el a kereszttel
”Elsô esésemet a kegyelem állapotában élô, de bukdácsoló gyermekeim miatt kellett elszenvednem. Még ôk is, akik a legtöbb talentumot kapták, vissza-visszaesnek bûneikbe. Ilyenek: a megszólás, a szeretetlenség és más efféle bûnök, amit nem is tekintenek véteknek. Amikor aztán megengedem, hogy ôk is hasonló bûnök áldozataivá legyenek - és ez igen nagy kegyelem, akkor csak kevesen ismerik fel, hogyha nekik rosszul esik, másoknak is fáj, amikor ôk ugyanezt a bûnt elkövetik.”

IV. Jézus találkozik Szent Anyjával
“Szent  Anyám minden gyermekét kézenfogva kíséri a keresztúton. Nélküle nem is tudnátok feljönni a Golgotára. Az Ô imája esdi ki számotokra a szükséges kegyelmeket. Édesanyámnak soha semmit nem tagadok meg. Minden kérését teljesítem.”

V. Cirenei Simon segít Jézusnak
“Imádkozzatok ellenségeitekért!  Akkor mellétek is küldök Cirenei Simonokat.  A legnagyobb gyôzelem a sátán felett, amikor egy lélek elfordul a rossztól, és a jó útra tér . Az igaz, hitbôl fakadó ima megkapja ezt a jutalmat. Ne adjátok fel ezt a harcot! Hozzatok még több és több áldozatot, és minden gyûlöletre szeretettel válaszoljatok! Ahol nem hallgatnak meg titeket, ott az ember helyett Nekem, Megváltótoknak beszéljetek! Én meghallom, sôt megadom, amit kértek.”

VI. Veronika kendôt nyújt Jézusnak
“Ti, akik osztoztok szenvedéseimben, vagyis vállaljátok az áldozatokat a bûn rabságában sínylôdô testvéreitekért - Irántam való szeretetbôl, mind Veronikák vagytok. Mint ahogy Veronika kendôjére Szent  Arcom képét rányomtam, úgy a ti lelketek is Krisztus arcú; ezáltal ti magatok is az Én képmásaimmá váltok.  A dicsôséges Szent Pállal kiáltsátok örömittasan: Élek pedig többé már nem én, hanem él bennem a Krisztus!”

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel
“A világban elburjánzott a bûn. Ti magatok is sokszor elestek. Az Én szenvedéseimbôl merítsetek erôt, és akkor mindig felsegítelek titeket.”

VIII. Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat
“Ó mennyire idôszerûek ma is szavaim! Sírjatok magatok és gyermekeitek miatt! Sirassátok és bánjátok meg bûneiteket, hogy enyhítsétek vagy elhárítsátok az isteni igazságosság ítéletét, amely Jeruzsálemet is elpusztította!” (Kr. u. 70-ben.)

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
“Amikor a legmélyebbre zuhantok, akkor reménykedjetek legjobban irgalmas Szívemben! Ne higgyetek ellenfelemnek, a sátánnak, aki azt sugallja: ekkora bûnre már nincs bocsánat! Soha ne essetek kétségbe! Isten irgalma felülmúlja a világ összes bûnét!”

X. Jézust megfosztják ruháitól
“Ma is megfoszt ruháimtól ez a világ. Erkölcstelen életmódjukkal mezítelenre vetkôztetnek Engem, Aki a lelkükben szenvedek. Az árvától és a szegénytôl még azt a keveset is elveszik, amit neki adtam, csakhogy nekik még többjük legyen. Pedig akikre több anyagi javakat bíztam, azért tettem, hogy eszközöm legyen a szegények megsegítésében. Jaj lesz nekik, amikor elszámoltatom ôket!“

XI. Jézust a keresztre szegezik
“Ma is keresztre szegeznek Engem. Sok bûnös ember lelkében vívom haláltusámat keresztre feszítve. Irgalmam, szeretetem végtelen. De ha megátalkodottságukban találja ôket a halál, örökre elragadja.”

XII. Jézus meghal a kereszten
“Meghaltam mindannyiótokért. Külön-külön is. Ma különösen kérlek titeket, akiknek szívükhöz eljutnak szavaim, ti is adjátok oda életeteket felebarátaitokért! Nagyon sok lélek menekülne meg az örök kárhozattól, ha nem sajnálnátok Nekem adni életeteket engesztelô áldozatul!”

XIII. Jézus Testét leveszik a keresztrôl és fájdalmas Anyja ölébe fektetik
“Szent  Anyám ma is halott gyermekeit fogadja ölébe. Ôk a bûnben raboskodó - bár testben még élô, de lelkileg halott gyermekek. Ôértük hullatja véres könnyeit. Ôértük jelenik meg a föld minden táján, hogy anyai szeretetének lángjával lángra gyújtsa a kihûlt kôszíveket, és feltámassza lelküket az örök szeretetre.”

XIV. Jézus Holttestét sírba teszik
“Ó mily nagy volt Szent  Anyám fájdalma, amikor Engem a sírba helyeztek! Egyre csak ezt hajtogatta: Nincs többé Fiam!!! És keservesen, vigasztalhatatlanul sírt. Csak mint pislákoló mécses lobogott halványan gyászoló anyai Szívében a hit lángja. Harmadnapra feltámadok. Most földi gyermekeinek tengernyi bûnét látva állandóan, véget nem érôen könyörög értetek. Abban reménykedik, hogy megmenekülnek gyermekei a sírtól, az örök kárhozattól.”

XV. Jézus halottaiból föltámad
“Amikor eljön a béke korszaka, miután megtisztítottam e bûnökkel terhelt világot, feltámasztom Egyházamat. Egy akol lesz, és egy pásztor .  Akkor megosztom nyájammal feltámadásom örömét. Mindnyájan Engem, a Feltámadottat fognak hordozni a szívükben. Boldogságuk és lelki gazdagságuk határtalan lesz. Az Én békémet adom nekik. Akkor beteljesedik prófétám szava:...ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szôlômetszô késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést. Jákob háza, gyertek, járjunk az Úr világosságában!” (Iz.2;4-5.)

(Mária Julianna lelki naplója I-II. kötet 197-200. old.)

Életige 1997 március

"Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is"
(Jn 12,26).
Emlékszel? Ugyanebben a fejezetben Jézus a halálról beszél egy közismert hasonlatot használva: a búzaszem csak akkor hoz sok termést, ha elhal; így lesz ez Vele is. Sõt hozzáfûzte, hogy aki szereti életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti, megmenti azt az örök életre. Mindezek után így folytatja: "Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is." Ezekkel a szavakkal meghívja az Õt követni akarókat, hogy ugyanazon az úton járjanak, mint Õ.
"Aki..."- mondja Jézus. Kire vonatkozik ez? Világos: nemcsak bizonyos emberekre, hanem bárkire. E szavak az összes hívõre, tehát rád és rám is érvényesek. Jézus sorsa - vagyis a halál általi megdicsõülés - tanítványainak sorsa is; az enyém és a tied egyaránt. Jézus útja az, amelyen el kell indulnunk, ha tökéletesen meg akarjuk valósítani önmagunkat, ha teljességgel be akarjuk tölteni hivatásunkat.
"Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is."
"...az én szolgám." A Jézus által használt "szolga" szó kifejezi minden keresztény lényegét: a keresztény Krisztus küldötte a világban, az Õ munkatársa, az Õ követe.
A kereszténynek - ahhoz, hogy Krisztus igazi "szolgája" legyen - rá kell lépnie egy útra; arra, amin Jézus járt: a szeretet útjára, mely egy napon talán azt is kérheti tõle, hogy a testvérei iránti szeretetbõl adja oda az életét, ahogy ez Jézus esetében is történt. Annyi bizonyos, hogy ha valaki ezen az úton jár, nap mint nap meg kell halnia önmaga számára. Ugyanis lehetetlen igazán szeretni a többieket anélkül, hogy megtagadnánk önmagunkat; anélkül, hogy meghalnánk saját magunknak.
Ezt a szeretetet gyakorolták az elsõ keresztények; ily módon haltak meg és támadtak fel; errõl a szeretetrõl ismerte fel környezetük, hogy õk Jézus szolgái, az Õ tanítványai. Bizonyára jól ismered ezeket a szavakat: "Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt."(Jn 13,35)
"Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok ott lesz az én szolgám is."
Ha követjük Jézust, a mi utunk is ugyanoda vezet, mint az Övé: a Mennyországba, ahol megtisztel bennünket az Atya. Ez számunkra azt jelenti, hogy osztozunk abban a dicsõségben, amiben az Atya részesíti Jézust. Ez az ígéret hasonlít ahhoz, amit Jézus az apostolokhoz intézett búcsúbeszédében mondott, mely szerint Õ most elmegy, hogy helyet készítsen nekik, de aztán visszatér és magával viszi õket, hogy õk is ott legyenek, ahol Õ van.
"Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is."
Hogyan fogjuk tehát élni ezt az Igét?
Jézus ígéretei annyira nagyok, a jövõ oly ragyogó és végtelen, hogy egy pillanatig sem kell kételkednünk abban, elinduljunk-e a Jézus által mutatott úton. Akárhány testvérrel találkozunk is a nap folyamán, azzal a készséggel álljunk oda eléjük, hogy készek vagyunk meghalni értük. Így könnyebbé válik minden áldozat és természetes lesz, hogy meghalunk saját énünknek, egoizmusunknak.
Az Õ szolgái és tanítványai leszünk, s már elõre ízlelhetjük a ránk váró Mennyországot s a Vele való közösséget. De nemcsak errõl van szó: ha többen így élünk, a szeretet kölcsönössé válik, ami rendkívüli gyümölcsöt terem: Krisztus nem vár arra, hogy majd a másik életben megajándékoz minket társaságával. Már mostantól kezdve közöttünk fog élni, mert azt mondta: "Ahol ketten vagy hárman összegyûlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,20). Így már ezen a földön megtapasztaljuk az öröm teljességét. A tét túlságosan nagy ahhoz, hogy veszni hagyjuk. Tehát: bátorság!
Chiara Lubich

Életige 1997. február

Kivirágzik a keresztény közösség
"Tartsatok bûnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban."
(Mk 1,15)
Márk evangéliumában Jézus ezekkel a szavakkal adja hírül a világnak az üdvösség üzenetét: "Beteljesedett az idõ, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bûnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban."
Jézus eljövetelével kezdetét veszi egy új korszak, a kegyelem és az üdvösség korszaka. Elsõ szavaival arra hív, hogy befogadjuk ezt a nagy újdonságot, Isten országának valóságát, melyet elérhetõvé tesz mindenki számára, közel hoz minden emberhez.
S rögtön megjelöli az utat is: térjünk meg, és higgyünk az Evangéliumban; azaz gyökeresen változtassuk meg életünket, és Jézusban fogadjuk be azt az Igét, melyet Isten Általa mond ki minden kor minden emberének.
Ez a két dolog összetartozik: a megtérés és a hit nem léteznek egymás nélkül, de egyik is, másik is az élõ Igével való kapcsolatból, Jézus jelenlétébõl fakad, aki ma is ezt ismétli a tömegeknek:
"Tartsatok bûnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban."
Ha befogadjuk és éljük Isten Igéjét, az teljes mentalitásváltozáshoz (megtéréshez) vezet. Az Ige Krisztus érzéseit ülteti át a szívekbe, így mindenki - európaiak, ázsiaiak, ausztráliaiak, amerikaiak, afrikaiak - az Õ érzéseivel közelítenek a körülményekhez, az egyénekhez és a társadalomhoz egyaránt
De mi az oka annak, hogy az Evangélium csodát tesz, mély megtérést eredményez és új, ragyogó hitet ajándékoz? A titok abban a misztériumban rejlik, amit Jézus szavai magukban foglalnak. Ezek nem egyszerû buzdítások, javaslatok, útmutatások, irányelvek, rendeletek vagy parancsok. Jézus Igéjében maga Jézus van jelen, aki beszél, aki szól hozzánk. Szavai Õ maga, maga Jézus.
Igéjében tehát Vele találkozunk. Ha szívünkbe fogadjuk Szavát, úgy, ahogy Õ akarja (vagyis készek vagyunk életre váltani azt), akkor egy vagyunk Vele, s Õ megszületik vagy növekszik bennünk. Ezért mindannyiunknak lehetõsége van válaszolni, sõt válaszolnunk is kell Jézusnak erre a sürgetõ és sokat követelõ meghívására.
"Tartsatok bûnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban."
Elõfordulhat, hogy valaki túl nehéznek tartja az Evangélium igéit s úgy véli, hogy azok túlságosan távol állnak az emberek életmódjától és a közfelfogástól, ezért az a kísértése támad, hogy bezárja elõttük szívét és elbátortalanodjék.
De ez csak akkor történik meg, ha azt gondolja, hogy egyedül kell elmozdítania hitetlenségének hegyét. Ehelyett elég lenne azon fáradoznia, hogy megélje az Evangéliumnak legalább egy igéjét, melyben váratlan segítséget, egyedülálló erõt találna; mely lépései lámpása lehetne(vö.: Zsolt 118,105). Az Igébõl való táplálkozás ugyanis - mivel Isten egyik jelenléte - szabaddá tesz, megtisztít, megtérít, vigaszt és örömöt nyújt, bölcsességet ajándékoz.
"Tartsatok bûnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban."
A nap folyamán milyen sokszor lehet fény számunkra ez az Ige! Amikor beleütközünk saját gyengeségeinkbe vagy másokéba; amikor úgy tûnik, hogy lehetetlen és abszurd dolog követni Jézust; amikor a nehézségek azt sugallanák, hogy adjuk fel, ettõl az Igétõl szárnyakat kapunk; olyan, mintha friss levegõhöz jutnánk, és ösztönzést érzünk az újrakezdésre.
Elég egy kicsiny, gyors fordulat ahhoz, hogy kilépve énünk zárt világából kinyíljunk Isten felé, és megtapasztaljunk egy másik életet: az igazit.
Ha aztán meg tudjuk osztani ezt a tapasztalatunkat egy barátunkkal, aki szintén az Evangéliumot tette élete alaptörvényévé, akkor látni fogjuk, hogy körülöttünk megszületik vagy kivirágzik a keresztény közösség. Mert Isten megélt és tovább adott Igéje erre a csodára is képes: életre hív egy látható közösséget, mely tanúságot téve Krisztusról a föld minden pontján, a társadalom kovásza és sója lesz.
Chiara Lubich

csütörtök

Életige 1997. január

Isten végtelenül szeret téged!
"Krisztus nevében kérünk: engesztelõdjetek ki az Istennel."
( 2 Kor 5,20)
Pál így buzdítja a korintusiakat abban a részben, mely az egész Evangélium szívét alkotó nagy örömhír közlése után következik: Isten Krisztusban kiengesztelõdött a világgal (vö.2Kor5,19).
Fia kereszthalálával Isten végsõ tanújelét adta irántunk való határtalan szeretetének. Krisztus keresztje által kiengesztelt bennünket Önmagával.
Hitünknek ez az alapigazsága ma is teljes aktualitással bír. Ez az a kinyilatkoztatás, melyre az egész emberiség vár: Igen, Isten mindenkihez közel van szeretetével és szenvedélyesen szeret minden embert. A világnak szüksége van erre az örömhírre, de csak akkor tudjuk átadni neki, ha elõbb újra meg újra elismételjük magunknak egészen addig menõen, hogy átérezzük: körülölel bennünket ez a szeretet, akkor is, amikor éppen az ellenkezõjét gondolnánk.
"Krisztus nevében kérünk: engesztelõdjetek ki az Istennel."
Az Isten szeretetébe vetett hit azonban nem maradhat kinek-kinek bensõ ügye, amint azt Pál is hangsúlyozza: Isten ránk bízta, hogy másokat is kiengeszteljünk Vele (vö.: 2Kor 5,18), s nagy felelõsséget ébresztett minden keresztényben, hogy tanúságot tegyen Isten teremtményei iránti szeretetérõl. S hogy hogyan?
Egész viselkedésünknek hitelessé kell tennie azt az igazságot, amit hirdetünk. Jézus világosan megmondta, hogy mielõtt ajándékunkat az oltárra vinnénk, ki kell békülnünk azzal a felebarátunkkal, akinek valami panasza van ellenünk. (vö.:Mt5,23-24)
S ez mindenekelõtt közösségeinken - családjainkon, csoportjainkon, társaságainkon, egyházainkon - belül érvényes. Az a hivatásunk ugyanis, hogy ledöntsünk minden falat, ami akadályozza az egyének és a népek közti egyetértést.
Ebben a hónapban, amikor a világ különbözõ részein imahetet tartanak a keresztények egységéért, különösen is meg vagyunk híva az együttmûködésre, az elkötelezett imára, hogy ezáltal megtegyük a részünket azoknak az akadályoknak az elhárításában, melyek gátolják az egyházak teljes egységét.
"Krisztus nevében kérünk: engesztelõdjetek ki az Istennel."
"Krisztus nevében" azt jelenti: az Õ helyetteseként lépjünk Krisztus nyomdokaiba; éljünk Vele; éljünk úgy, mint Õ, és szeressük egymást, amint Õ szeretett bennünket. Ne zárjunk ki senkit, és tegyük félre az elõítéleteket. Legyünk nyitottak arra, hogy befogadjuk és értékeljük felebarátaink pozitívumait, késznek lévén életünket adni egymásért. Ez Jézus legfõbb parancsa, a keresztények ismertetõjegye, mely ma ugyanúgy érvényes, mint Jézus elsõ követõinek korában.
Ezt az Igét élni annyit jelent, mint békességszerzõvé válni.
Így minden gesztusunk, minden szavunk, minden tettünk, amit szeretet itat át, olyan lesz, mint Jézusé.
Hozzá hasonlóan az öröm, a remény, az egyetértés és a béke, vagyis annak a világnak az elõhírnökei leszünk, mely kiengesztelõdött Istennel (vö.:2Kor5,19), s melyre minden teremtmény vár.

Csanádi Béla: Keresztúti napló

1. Minden nap megítéllek.
Nem szóval. Ahogy élek.

2. Lásd, amit adni tudtam
Kereszt volt szakadatlan.

3. Tántorgok botladozva.
Csak bűnteher ne nyomna!

4. Ha anyád jönne szembe
hogy nézne most szemembe?

5. Miért csak parancsszóra
állok melléd a jóra?

6. Akinek Te vagy gondja,
Szívében arcod hordja.

7. Újra a fölre estem.
Segíts föl kegyelemben!

8. Sírjon a maga vesztén
száraz ág, rossz keresztény.

9. Bukás ezernyi tettem.
Ne hagyj elveszni engem!

10. Testem vad árvasága
Ne vigyen pusztulásba.

11. Kereszt, szegekkel ékes!
Micsoda ölelés ez?

12. Halálod lesz az élet,
ha tudok halni véled.

13. Kit Mária félt, gyászol,
félhet-e a pusztulástól?

14. Sírod sugárzó éje,
feltámadás reménye!

kedd

A jobb lator keresztútja (írta Lénárd Ödön)

A Börtönpasztorációs Társaság egyik budapesti csoportjának kérésére 1996 ôszén, a szokásos havi összejövetelen az egyik budapesti templomban elmondott keresztút. Nyomtatásban megjelent a Jobb Lator, a Magyar Börtönpasztorációs Társaság lapjának 1997 július--augusztusi számában.


Bevezetés
Egy rövid verssel kezdeném:
,,Ki nyitja meg aszú szemeimben a könnyek forrását,
hogy átsírjalak ti tenger napok, ti fáradt éjszakák.
Mert könnyek közt is mosolyogva sírnék Elôtted,
ha érted esnék mindig, mivel csak hosszan gyötörnek.
Ha csak a sátán vágná körmeit belém
s nem lett volna mind testvér, kin felbuckóztam én.''

1. Jézust halálra ítélik
Ez is utal arra, hogy ítélni ne ítélj! Az evangéliumnak egyik legkevésbé megtartott parancsa, hogy ne ítéljetek! Az Úristen tudja, hogy mi lakik a szívünkben. Voltam együtt fiatal, elítélt gyerekkel, aki nyilas volt, mert elhitte, hogy azok egy jobb világot hoznak. Semmi köze nem volt semmi rosszhoz. Voltam együtt fiatal kommunistával, aki szintén azt hitte, hogy ezek is egy jobb világot hoznak, de ôbenne semmi rossz nem volt. És van Szent Ágostonnak egy halhatatlan mondása: ,,Az Úristennek nagyon sok ellensége van a barátai között, és nagyon sok barátja van az ellenségei között!'' S nem az a fontos, hogy a másik ember -- akár a másik keresztény -- akár én magam az Úristen barátjának, vagy ellenségének tartom magam, hanem hogy végül Ô kinek, minek fog tartani engem?

2. Jézus vállára veszi a keresztet
Az átlagember és az átlagkeresztény is olvassa az evangéliumot, hallgatja, elmélkedik rajta úgy, mint egy történeten. Hogy kétezer évvel ezelôtt volt valaki, aki Jézus volt, Megváltó volt, akit az Úristen küldött, s akit az emberek keresztre feszítettek. Olvassuk, mint egy tényt. És tény is, de csak ,,is''. A tény mögött legtöbbször nem látjuk meg a lelket. Azt gondoljuk, hogy Krisztust keresztre feszítették, mert az akkori római igazságszolgáltatás a keresztet használta fel az ítélet végrehajtására. És ez igaz is. De, hogy Krisztust keresztre feszítették, annak nem ez a végsô, teljes oka. A végsô, teljes ok az, hogy nekünk is -- újra és újra -- keresztre kell feszülnünk. Mindennapjaink, óráink keresztjére, hol kevesebbszer, hol többször különbözô keresztjére, a világ nagy keresztjére, a mindennapok történeteinek a keresztjére, szomszédaink, embertársaink keresztjére, betegségeink és szenvedéseink, saját magunk összevissza személyiségének a keresztjére. Krisztus azért feszült rá a keresztre, azért vállalta el a keresztet, hogy példát adjon, hogy segítsen, hogy mindezt el lehet viselni és lehet rajta üdvözülni. Krisztus nem egyszerűen egy elvi keresztrefeszítést vállalt valamikor; nem egy gyakorlati keresztre feszítésen ment keresztül egyszer; Krisztus minden nap, minden percben, az egész földön keresztre feszül bennünk, mindnyájunkban, akik megértjük és szeretjük Ôt. És ha nem feszülünk Vele együtt minden nap és minden órában, a magunk helyén és a magunk módján, akkor nem vagyunk az Övéi! Ahogy Péternek mondja, mikor Péter nem akarja, hogy megmossa a lábát: ha nem feszülsz velem minden pillanatban keresztre, nem tartozol hozzám.

3. Jézus elôször esik el a kereszt alatt
Krisztus elbukik és mi elbukunk Ôbenne. És Ô elbukik mibennünk. Nem egyszerűen a Golgotán bukik el akár elôször, akár másodszor, harmadszor... pillanatonként bukik el bennünk. És ezt meg kell értenünk, hogyha hozzá tartozunk: nem tudunk Nélküle semmit sem csinálni. Lehet, hogy vétkezünk -- Ô nem vétkezik bennünk -- de magunkkal rántjuk abba az összevisszaságba, amit a bűn jelent bennünk. Abba az összevisszaságba, ami a lopás, a rablás, a házas hűtlenség, végsô fokon a börtönbe magunkkal rántjuk és szenvedtetjük a mi bukásunkat Ôvele. És akárhányszor kibeszéljük a bukásunkat! Börtönben voltam tanúja egy beszélgetésnek. Két rab veszekszik egymással valami miatt. Durván, erôszakosan. Én csak hallgattam. Egy harmadik szól a durvábbikhoz, hogy te, így azért mégse... És az úgy vág vissza: én ôszinte ember vagyok, nekem ami a szívemen, az a számon... Még erényt csinál a bukásából, a bűnébôl. Nem az a baj, hogy az van a száján, ami a szívében. Az a baj, ami a szívében van! Legyen a szívében minden rendben, és akkor rendben lesz a szájában is. Mert akárhányszor az elesésünk nem csak azt jelenti, hogy elkövettünk valamit; azt is jelenti, hogy megmagyarázzuk, amit elkövettünk. Hogy ártatlannak valljuk magunkat. Az a Krisztus, aki nem volt bűnös, nem hangoztatta az ártatlanságát!

4. Jézus anyjával találkozik
Jézus találkozik az Édesanyjával. És hány ember van a földön, aki sose találkozott az édesanyjával. Hány ember van, aki elpusztult, mielôtt szó lehetett volna arról, hogy az édesanyjával találkozzék. Hány ember van, aki megszületett ugyan, de az édesanyja, a szülei elvetették maguktól. Hány ember van, akit nem vetettek el, de a társadalom kirekesztette. És hány ember van, aki tönkrement a maga gyöngeségében. Az Úristen az embert a szüleivel gondolta el. És Krisztus még a halálba menve is találkozik az édesanyjával. És mindazok, akik itt a földön nem találkoztak, nem megfelelôen találkoztak, hűtlenül találkoztak az édesanyjukkal, azoknak csak egy mentsváruk és egy lehetôségük van az életben, hogy a Golgotán, a maguk golgotáján találkozzanak mindnyájunk édesanyjával, a Szűzanyával és Rajta keresztül mindnyájunk Megváltójával, az Ô Fiával, Krisztussal, Aki Mária révén mindnyájunk testvére is.

5. Cirenei Simon segít Jézusnak
Van egy olyan keresztény legenda, hogy Cirenei Simon az elsô pillanatban egyáltalán nem lelkesedett a feladatért. Azért, hogy egy vadidegen és a látszat szerint halálraítélt bűnös helyett vigye a keresztet, hiszen semmi köze az egészhez. Aki munka után haza akar menni, enni, jóllakni és lepihenni. És csak Krisztus láttán, az arca láttán dolgozódik fel lassan öntudatlanul benne az egész helyzet, és lassan ô maga is beleáll az egészbe. Az ôskeresztények a két fiát a legelsô keresztények között tartották már számon. És az ember megkérdezhetné magától: voltál már egyáltalán az életben Cirenei Simon? Nem húzódsz-e félre kicsi és nagy dolgokban? Nem keresed-e -- csak egy vendégségben -- a legpuhább, legkényelmesebb széket azonnal? Egy tálban a legnagyobb húst? Egy italban a legízesebbet? Az egyszerű, hétköznapi dolgokban azt, ami nem terhes, ami a legkönnyebb, ami a legegyszerűbb, legmagátólértetôdôbb? Hány nemzedéken keresztül tanulhattuk meg mi már azt, hogy minek kell lennünk Krisztus mellett: Cirenei Simonnak! És legalább, amikor szembenézünk ezzel az állomással, szálljon belénk az az elhatározás, hogy nem hogy terhet, nem hogy kifejezetten Krisztus terhét, de minden embertestvérünknek a terhét, gonoszoknak, általunk nem ismert rablóknak, bárkinek a terhét mi is ne hordozzuk, legalább lélekben, imádságban, szeretetben, odaadásban. Ha Krisztussal együtt nem is válthatjuk meg a világot, de Cirenei Simonnal együtt hordozhatjuk Krisztus keresztjét, és jaj nekünk, ha nem hordozzuk és azon keresztül nem vállaljuk Krisztus testvérségét.

6. Veronika megtörli Jézus arcát
Lehet, hogy valaki azt mondja magában: könnyű volt Cirenei Simonnak,
földművelô, nagy, erôs ember volt. De én öreg vagyok, én beteg vagyok, gyönge vagyok; én szorulnék segítségre, engem kellene hordoznotok, nemhogy én hordozzak bárkit, bármit, a világ terhét, mint ahogy Krisztus hordozta. És a Cirenei Simon után akkor jön Veronika, a gyönge asszony, aki pontosan ugyanúgy nem tudja a Földet a vállán vinni, mint a legendák Atlasza. De azt kell felismerni bennük, hogy a szeretô segítség nem jelenti azt, hogy én föltétlenül mázsákat cipeljek a vállamon. Szeret az is, aki letörli azt a verejtékezô arcot, amelyet a következô percben úgyis újra elönt a verejték. És ez mégis könnyebbség Neki. De zsebkendômnek se kell lenni, hogy letöröljem! Oda se férhessek a tömegben! De ha megértô, szeretô szemmel végigsimítom az arcát, a szem sugara többet ér, mint a kendô. És ha vak vagyok, és szemem sincs, csak az odagondolás, a másik nyomorúságának a szívemben hordozása is ér annyit, mint Veronika kendôje. Ér annyit, mint Cirenei Simonnak a kereszthordozása. És ebben a világban különösen, amelyiket az jellemez, ,,kaparj kurta, neked is lesz''. Az a jellemzô, hogy nem törôdünk egymással, az a jellemzô, hogy csak magamnak, csak magamnak, csak magamnak! Csak az én zsebembe, kezembe, házamba, udvaromba, bárhova. Észre sem veszem a másikat. Pedig ha csak a szemem sugarával tudnám végigsimítani a másik törôdött arcát...!

7. Jézus másodszor esik el a kereszt súlya alatt
És ha csak kétszer esik el? Hatmilliárd ember él a földön, ha mindenki csak kétszer esik el, az még mindig csak 12 milliárd. És a bűneink ennél sokkal nagyobb áradata tölti el a földet. És nem is az dönti el, hogy elesünk vagy nem esünk, az dönti el, hogy ha elesünk, föl tudunk- e kelni. Hány van, aki fekve marad, aki megszokja a sarat és jól érzi magát a sárban, ami puha, dagad, ragad. Nem számolunk vele, hogy mindnyájan az Úristen irgalmából élünk. Éppen azért, mert annyiszor esünk el. Van, aki tudja ezt, van aki nem, de mindenképpen az Isten irgalmából élünk. És azért sem szabad elítélni, sem tovább beletaposni a sárba a másikat, sem elmenni mellette, mondani, hogy úgy sem számít, ez már elveszett ember. Lehet, hogy emberi szemmel elveszett, akkor is megélhet az Isten irgalmából. Lehet, hogy én emberi szemmel nem vagyok elveszett, de akkor is pontosan ugyanúgy az Úristen irgalmából élek, mint az a másik ember, akirôl ítélkeztem. Mindnyájan az Úr irgalmából élünk minden elesésünk után és minden elesésünk dacára, akár tudjuk, akár nem, akár hisszük, akár nem, akár valljuk, akár nem, akár verjük a mellünket, hogy mi vigyázunk magunkra, akár verjük a mellünket azzal, hogy bocsáss meg nekünk, mert minden elesésünkbôl csak a Te irgalmad kelt föl bennünket.

8. Jézus Jeruzsálem asszonyaival találkozik
A Gyűjtôben történt 1948 karácsony estéjén. Az emberek sokszor gyorsan legyintenek azon, hogy jó, siránkozó asszonyok, nem megy tôlük a világ se elôre, se hátra. Akkor az egyik ártatlan elítélt cellája úgy volt elhelyezve, hogy annak az ablaka a börtönfalon túl kinézett a börtön területén kívülre, ahol akkor egy olyan rekettyés, bokros, cserjés terület terült el. És ennek a férfinak az asszonya karácsonynak korán sötétedô délutánján kiment arra a cserjés helyre, elôvett egy karácsonyfa-gyertyát, föltűzte az egyik bokorgally tetejére, meggyújtotta és odaállt mellé. A férje tudta, hogy ott lesz, és az ablakból nézte a gyertyát és mellette az asszonyát. A gyertya leégett. Akkor az asszony meggyújtotta a második gyertyát. A második is leégett. Meggyújtotta róla a harmadikat. Késô estig tartott ennek az asszonynak a virrasztása a férje mellett. Egészen addig, amíg valami gyanút nem fogott valaki az ôrségben, a férje észrevette az ablakból, hogy mozognak a ház körül, és intett az asszonynak, és akkor az eltűnt onnan csendben. Mindig vannak jeruzsálemi asszonyok. Krisztus nem hiába viszi a keresztet. Mindig találkozik asszonyokkal, lelkekkel, akik részvéttel kísérik. Vigyázzunk rá, hogy köztük legyünk!

9. Jézus harmadszor esik el
Az emberek között van egy olyan szólás, hogy a hitetlen és a hívô között az a különbség, hogy a hitetlen bűnözik, a hívô, éppen azért, mert hívô, nem. Mindnyájan tudjuk önmagunkról, hogy ez nem áll. A hívônek is vannak bűnei, a komoly, bensôséges hívônek is vannak bűnei, és nem is egy és nem is kettô az élete folyamán, és mégis nagy különbség van a ténylegesen hitetlen és a valóban hívô között. Csak másutt van ez a különbség. Pontosan abban, hogy a hitetlen elköveti a bűnét és utána letagadja, vagy másra hárítja át, vagy megideologizálja. A hívô ember beismeri, rendezi az Úristen elôtt és újra kezdi az életét. Krisztus háromszor esett el, jelképezve a mi összes eleséseinket. Ha mi csak háromszor esnénk el, ha csak harmincháromszor, ha csak háromszáz-harmincháromszor! Talán bántónak hangzik, de mégis igaz: nem az eleséseink számítanak. Az Úristen tudja, hogy elesünk, azért küldi a Megváltót. Azt is mondhatnánk, úgy is mondhatnánk, hogy nem az eleséseinket tartja számon, hanem a fölkeléseinket. Nem azt, hogy hányadszor hibázunk, esünk el, hanem a legutolsó elesés után, a tízmilliomodik elesés után is fölkelünk-e tízmillió-egyedszer? Fölkelünk-e mindig, ahogy Krisztus is fölkelt? A három jelképes szám a magyarban. De csak jelképes! Azt jelenti, hogy mindig föl kell kelni, nem lehet elkeseredni, nem lehet belenyugodni, nem lehet beleragadni semmibe, mindig föl kell kelni: börtönbôl, kétségbeesésbôl, lopásból, hazugságból, káromkodásból, verekedésbôl, bármibôl. Mindig föl kell kelni, mindig föl kell kelni!

10. Jézust megfosztják ruháitól
A kinyilatkoztatásban is elhangzik, hogy semmit sem hoztunk erre a világra és semmit sem viszünk magunkkal. De ez az Isten terve. Ez más, mint ami itt történik, és ami végig a világtörténelemben történik. A világtörténelem a fosztogatás történelme. Van-e itt valaki ebben a teremben, egyetlenegy lélek is, akit az életútján soha semmitôl meg nem fosztottak? És ha az elmúlt évtizedekben valakit nem fosztottak meg anyagiaktól, nem fosztottak meg lelkiektôl, szellemiektôl, de szerencsésebb korokban is, van-e a földnek olyan pontja, ahol nem abból áll az élet, hogy fosztogatnak? A történelem a fosztogatás története. Talán csak az a különbség, hogy akkor, amikor mi a ruháitól megfosztott Krisztus elé kerülünk, akkor a fosztogatók, vagy a kifosztottak csoportjába fogunk-e kerülni?

11. Jézust a keresztre szegezik
A keresztrefeszítés ténye is mutatja, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy eljött a jószívű második Isteni Személy az Emberkrisztus képében és megváltotta a világot. Nem egyszerűen egy krisztusi eseményrôl van szó. Tetszik, nem tetszik, ott van az egész világ a keresztfán. Ott van a jobb lator, ott van a bal lator. Mind a kettô lator, mint mindnyájan, de az egyik legalább tudja és valahogy iparkodik kievickélni ebbôl. A másik vagy nem tudja, vagy tudja, de nem akarja, és nem iparkodik mindenképpen kievickélni belôle. Tôled függ, hogy lázadsz-e, vagy elfogadod. Úgy, ahogy Krisztus mondja a getszemáni kertben, hogy Atyám, ha lehetséges, múljék el ez a pohár, de ne az én akaratom legyen, hanem a Tied. Tudjuk-e a jobb lator oldalára állva mi is azt mondani, hogy ne az én akaratom legyen, hanem a Tied? Igaz, naponta újra és újra keresztre feszülünk a bűneink révén, keresztre feszülünk az egész világon. De ez a világ két részre oszlik Krisztus körül: a jobb lator oldalára és a bal lator oldalára. A rászorulók oldalára. Melyik oldalra fogunk állni?

12. Jézus meghal a kereszten
Régen, Krisztus korában kimondták a halálos ítéletet, ma sok helyen nincs halálos ítélet. Ahol van, országonként pár tucat, ha van. És emberek, földet átfogó egyesületek harcolnak azért, hogy még a fogalmát is töröljék el a halálos ítéletnek. Amellett ma a halálos ítéleteket nem mondják ki. Csinálják. Törvény és kimondás nélkül. Csak ebben a kis országban az elmúlt évtizedben 5 millió halálos ítéletet hajtottak végre, mielôtt az illetô egyáltalán megszületett volna. Hát mennyit a világon? Hollandiában már végrehajtanak halálos ítéleteket - - kimondás nélkül -- öregeken, akik terhesek a fiatalok számára, mert zavarják szórakozásukat. És mennyit hajtanak végre a világon? Mennyit úgy, hogy az illetô tud róla? És mennyit úgy, hogy az illetô sem tud róla? Mennyi halálos ítéletet hajtanak végre hadseregek által egymás ellen? Akiknek a fegyvereket, -- esetleg mindkét félnek -- ugyanaz a gyár szállítja. Az egyiknek ilyen pénzért, a másiknak olyan pénzért. Nem kötéllel hajtják végre, nem fôbelövéssel hajtják végre, de végrehajtják. És nem mozdul meg az embereknek a lelkiismerete. A második világháború után írta Mécs László azt a versét, amit azóta sem publikáltak, amelynek az elsô sora így hangzik, hogy meggyilkoltak 50 milliónyi embert és senki nem megy érte gyónni. Nahát azóta tudjuk, hogy többet gyilkoltak meg, mint 50 millió embert. De azóta sem megy érte, ment érte senki gyónni és a ki nem mondott, de végrehajtott halálos ítéleteket ma sem gyónja meg senki.

13. Jézust leveszik a keresztrôl, s anyja ölébe teszik
Az, hogy mindnyájan, naponta, óránként, újra és újra keresztre feszítjük Krisztust, csak úgy lehetséges, ha közben ismételten le is vesszük a keresztrôl. De hogyan veszed le a keresztrôl? Csöndben, a Golgota-járás tanulságait levonva, az életet újrakezdve. Ha a betegség keresztjétôl, ha egy hűtlenné vált gyerek keresztjérôl, ha a börtön keresztjérôl, bármilyen keresztrôl vesszük le, tanulunk-e belôle? Amikor fölfeszítenek a keresztre, tudhatjuk, hogy le fognak venni. Minden keresztrefeszítettet le lehet venni. De hogyan? Értéktelen holttestként, vagy olyan drágaságként, olyan mégtöbbé váltként, mint ahogy Krisztus testét levették. Többek lettünk-e azáltal, hogyha már egyszer keresztre feszítettek, hogy levesznek bennünket, vagy nem? Az Úristen kegyelmének szeretetében, vagy a hozzátartozóink szeretetében, de levesznek. Azért vesznek le, mert remélik, hogy kincset vesznek le. Értéket, többélettet vesznek le.

14. Jézust sírba fektetik
Azt mondják, hogy a jeges Szibériában, a gulagok helyén, Sztálin 50 milliónyi kivégzettje pihen a fagyott földben. Ha a fizika nem változik meg, a világ végéig épségben maradnak, mert abban a mindig átfagyott földben nem pusztulnak el a testek. A halott teste sem pusztul el mindig. De amikor sírba kerül, akár Szibériában, akár másutt, biztos, hogy az ugyancsak sírba tett Krisztussal találkozik. A sírban együtt vagyunk Vele! Találkozunk vele, mellettem nyugszik. Hogy érzem magam, hogy érzi Ô magát énmellettem, hogyan találkozom az eltemetett Krisztussal akkor, amikor engem temetnek el? Mert az eltemetés típusos, átfogó jelensége az egész emberi nemnek, az egész történelemnek. Egyszer mindegyikünket el fognak temetni. És az eltemetett ember az eltemetett Krisztussal találkozik.

15. Legyôzheted a halált!
A két világháború között ebben a csonka országban még élt egy európai elit, amit ma már hiába keresünk. Egy szellemi, emberi elit. Ennek egyik határainkon túl is ismert tagja a képzôművésznek indult, aztán mégis régésszé és historikussá lett László Gyula. Nemrég jelent meg egy kötete, Ex Libris a címe, egy régész élete, amelyik csak apró karcolatokat hoz önmagától és másoktól az ô életében. Ezeket a karcolatokat azonban egy képsorozat illusztrálja, amely képsorozat az ô európai műveltségére és kereszténységére jellemzô. Vagy húsz képbôl áll, ami végigkíséri az életét. És ezen a húsz képen mindenütt ott van valamilyen formában Veronika kendôje. Amikor kisgyerekként alszik, elrepül fölötte az ôrangyal és mintegy az álmát röpteti el a becsukott szemei elôtt, ami Veronika kendôjén a keresztre feszített Krisztus arca. Amikor fiatal emberként ül a szobájában könyvek között, az ablak függönye: Veronika kendôje. Amikor felnôttként átéli Budapest ostromát, a beszakadt háztetô két oszlopa között, mint egy felakasztott rongy, ott van Veronika kendôje. Mikor az édesapja kiterített holtteste fölött áll, ott is az édesapja angyala fekteti rá a szemfedôt az apára, ami Veronika kendôje. És az utolsó kép -- hiszen László Gyula velem kb. egyidôs, tehát tudatában van annak, hogy a halál felé megy, tudatában van annak, hogy az élet valójában mögötte van, úgyhogy a kép egyik oldalán megy ô, és vele szembe jön a halál. És ô saját arca elé tartja Veronika kendôjét. A szenvedô, a megváltó Krisztus arcát. Mert az embernek a saját arca: a bűneinek, a gyöngeségeinek, emberi törékenységének, lemaradásának, a halálnak az arca. Aki le akarja gyôzni a halált, aki föl akar állni, az a halál közeledtével csak Krisztus arcát tarthatja a saját arca elôtt. Csak Krisztus arcával tudja legyôzni a halált! Egyedül Krisztus arca az, a megkínzott, bennünket megváltott Krisztus-arc az, ami védelem és várfal köztünk és a végsô halál között.

Befejezés
Egy verssel fejezem még be ezt a keresztutat. A 129. zsoltárra írták.

Börtönmélybôl könyörögve kiáltok fel Hozzád,
hogy bírnám ki, ha bűnöm itt is nyilvántartanád?
Irgalmad, hajnalod irgalmát, ó, be várom,
mint kinn az ôr, ki topogva fázik az éjjeli váltáson.
Könyörület csak Nálad van, de ott, ugye bôven,
kiáltok hát, mélyeimbe egyre süllyedôben.