Kadarkúti Hétfői Üzenetek 20-24

Kadarkúti Hétfői üzenetek -20- A Szentlélek beszél az első 3 stációról

 

Szentlélek az első három stációról

Szentlélek: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a harmadik isteni személy a Szentlélek Isten és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. A Keresztút első 3 stációjáról szeretnék beszélni: 1. Jézus elítéléséről, 2. hogy vállára veszi a keresztet, 3. és hogy először esik el a kereszt súlya alatt.

• 1. stáció: Jézust elítélik
  Elfogták Üdvözítőtöket és kegyetlenül megkötözték. Kezeit mell előtt keresztbetéve csuklóit könyökéhez kötötték, derekára belül tüskés bilincsövet erősítettek és ehhez is hozzákötötték a kezeit. Majd nyakára is belül tüskés övet tettek. Ezekről az övekről erős szíj lógott, melynél fogva rángatták. Ettől a rángatástól útközben többször is elbotlott, ilyenkor ütötték, hogy álljon fel. Útközben a Kidron patak hídján haladtak át és a hídról kötelekkel bedobták a sziklás patakba, hogy igya tele magát. Hosszan ivott a vízből, a sziklákba össze-vissza ütötte-verte lábait, kezeit, hátát, majd gorombán felhúzták.
  Éjfél körül értek Annás főpap palotájába. Összecsődítették a farizeusok a sok gonosz, bosszúálló embert hamis tanúnak. Annás egy magas dobogón ült és 28 tanácstag vette körül. Az volt a feladata, hogy a tanítás tisztasága felett őrködjön. Ott állt Jézus, lehajtott fejjel, hallgatva, és teleszórta szidalmakkal, igazságtalan vádakkal, hazugsággal és dühösen kérdezte Jézus: „Felelj, mi a te tanításod?!" Jézus így felelt: „Én nyilvánosan beszéltem mindenki előtt. Kérdezd azokat, akik hallották tanításomat!" Annás erre dühös lett és egy talpnyaló katona vaskesztyűs kezével durva ütést mért Jézus szájára, arcára e szavakkal: „Így felelsz a főpapnak? Azután Annás felszólította az összegyűlt hamis tanúkat, akik elborították hazug vádjaikkal. Annás egy tekercsre felírt néhány vádat ezek közül, beletette egy lopótökbe és gúnyosan Jézus kezébe adta, hogy mint saját kormánypálcáját vigye Kajafáshoz, a főpaphoz. Kajafás is gúnnyal és kérdések özönével fogadta, itt is felbőszítve zúgtak a hamis tanúk, de Jézus csak állt és hallgatott. A hamis tanúk összekeveredtek egymást megcáfolva, és ez egészen felbőszítette Kajafást. Odament Jézushoz és kiabálva mondta: „Kényszerítelek téged az élő Istenre, mondd meg nekünk, te vagy -e Krisztus, a Messiás, a felséges Isten Fia?!" Ekkor Jézus méltóságteljesen így felelt: „Én vagyok, te mondád. De mondom néktek, majd látni fogjátok az Emberfiát a Fölséges jobbján ülni és eljönni az ég felhőin." Kajafás erre azt mondta: „Káromkodott!" Megszaggatta ruháját, és a népet ítéletre szólította. A nép így zúgott: Méltó a halálra! A főpap elvonult és hagyta, hogy a sok gonosz ember letámadja, üsse, vágja, köpdösse. Kb. reggel 6 órakkor vezették Pilátus elé, aki megkérdezte gúnyosan és fölényesen a főpapoktól: „-Micsoda vádat hoztok fel ellen az ember ellen? Úgy formálták a zsidó papok a vádakat, hogy Jézus császár ellen vétő gonosztevőnek tűnjék
  fel: népámítónak, lázítónak, a köznyugalom felkavarójának. Hogy arra bíztatja a népet, hogy ne fizessenek adót a császárnak. Hogy azt tanítja, Ő a zsidók megígért királya. Jézust Pilátus odahivatta közelebb magához és megkérdezte: „Te vagy-e tehát a zsidók királya?" Jézus így felelt: „Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna országom, bizonyára volnának szolgáim, akik harcolnának értem, hogy ne adassam a zsidók kezébe." Pilátus nem talált vétket benne, nem akarta elítélni és tovább küldte Heródeshez.
  Heródes utálkozó részvéttel nézett rá és megparancsolta, hogy mosdassák meg. A szolgák durva kézzel letisztogatták sebes arcát. Heródes borral kínálta Jézust, de nem fogadta el. Hízelegve kérte, mutasson valami csodajelet neki. De Jézus hallgatott és ez feldühítette és így szólt: „Vigyétek ki ezt a bolondot!" A katonák lökdösték őt egy udvarba, és ott össze-vissza kínozták. Egy zsákba öltöztették, taszigálták, gúnyolták, szurkálták, ütötték, verték. A feje csupa vér volt. Ellenségei dühösen visszavitték Pilátushoz. Ezen az úton is fejbeütésekben, rúgásokban, ráncigálásokban volt része. Pilátustól kérte a nép, hogy régi szokás szerint az ünnepre bocsásson el nekik egy foglyot. Barrabást Jézus mellé állította, aki egy ismert zendülő és gonosztevő gyilkos volt. A hálátlan nép Barrabás szabadon bocsátását követelte és Jézus keresztre feszítését. A gyáva Pilátus ezért Jézust ostorozásra ítélte.
  Drága Gyermekeim! Láttátok, hogy viselkedett Üdvözítőtök az ítélet alatt? A rengeteg rázúduló, igazságtalan rágalmat, megalázatást némán, lehajtott fejjel tűrte. Tudott volna védekezni? Nincs az az ügyvéd, aki olyan védőbeszédet tudott volna mondani, mint Ő, és ennek következtében azonnal szabadon bocsátották volna. De Atyja iránti engedelmességből és irántatok érzett lángoló szeretetből nem bújt ki a megváltás lehetősége alól. Ezért jött közétek! Hogy futamodhatott volna meg? Azon kívül, ezzel a hallgatással példát adott elétek, hogyan viselkedjetek ti a ma emberei, ha igazságtalan ítéletek érnek. Gyermekeim! Látom küszködéseiteket. Ebben nem könnyű követni Őt. Tőlem, a Szentlélek Istentől kérjetek erőt a néma tűréshez! Ha nem vágtok vissza a megalázó ítéletekre, győzelmet arattok a gonosz felett, és méltó követői lesztek Megváltótoknak, eggyé váltok Vele.
  Eddig az ítéletről volt szó, az 1. stációról.
• 2. Most a második stációról kívánok beszélni nektek: Jézus vállára veszi a keresztet. Uratokat az ostorozás és töviskoronázás után egy percig se hagyták pihenni, pedig alig állt a lábán, csak úgy szédelgett a fájdalomtól és gyengeségtől. A pribékek már hozták is a keresztet és ledobták eléje a földre. Ekkor Jézus letérdelt melléje és 3-szor megcsókolta és megköszönte az Atyának, hogy elkezdheti a megváltást. Felállt, a jobb vállára vette a keresztet és a jobb kezével ölelte át. A világ bűneinek súlya teljesen ránehezedett. A
  kereszt végére két kötelet kötöttek, hogy lebegjen, ne súrolja a földet. Jézus derekán lévő bilincsöv köteleit másik két szolga fogta. Az Üdvözítő balkezével bő ruháját fogta, hogy ne essen el benne. Így indult meg a keresztúton támolyogva, étlen-szomjan, álmatlanul, sebektől, láztól kimerülve, mezítláb.
  Ő szeretettel fogadta a keresztet, tőletek Gyermekeim csak annyit kíván, hogy fogadjátok el és ajánljátok fel a szenvedést, és máris nagy érdemeket szereztek vele. Ti emberek, ha jön egy fejfájás vagy fogfájás, azt se tudjátok, hogyan szabaduljatok meg tőle minél hamarabb. Beveszitek a fájdalomcsillapítót. Ha van a családotokban vagy közösségetekben egy rosszakarótok, legszívesebben eltávolítanátok onnan, hogy többé ne bántson meg. Jézus várta a keresztet, ti pedig szabadulni akartok tőle. Az elfogadott és felajánlott szenvedés örök kinccsé válik, a káromkodva és zúgolódva viselt szenvedés értéktelen teher.

3,stácó: Jézus először esik el a kereszttel
Ahogyan haladt a menet, az úton volt egy mély gödör, amiben víz és sár szokott összegyűlni, és hogy át lehessen menni rajta, egy nagy kő volt beleállítva, mint a többi gödörbe is Jeruzsálem utcáin. S mikor Jézus a súlyos kereszttel odaért át akarta lépni, de gyengesége és nagy terhe miatt képtelen volt rá. A pribékek megrántották a kötelekkel és Ő teljes hosszában végigvágódott rajta. A kereszt is nagy puffanással lezuhant a földre, felsebezve hátát, kezeit, lábait. A térde, könyöke csupa vér lett. A kínzói csak rugdalták, ütötték, hogy álljon fel. Ő a remegő kezét nyújotta feléjük, hogy segítsenek. Nagy nehezen felemelte a fejét, és egy gonosz gyermek visszanyomta a fejébe a leesett töviskoronát. Végül mégis talpraállították, hogy tudjon tovább menni. Így támolygott tovább a súlyos kereszttel az egyre jobban emelkedő úton.
Drága engesztelő Gyermekeim! Egy percre álljatok meg, és gondoljátok végig eddigi életetek szenvedéseit. Emlékezzetek vissza, hogy volt már olyan nehéz keresztetek, hogy összerogytatok alatta. Erőtök elhagyott, úgy éreztétek nem megy tovább, nem bírtok felállni. Az embernek elég egy kilátástalannak látszó súlyos, fájdalmas betegség és lelkileg összeesik. Senki nem tud segíteni neki, hogy felálljon ebből a bajból. Elég egy rossz természetű, követelőző, goromba, önző gyermek a szülőnek és úgy érzi, nincs tovább, már egészen a padlón van, meg akar szabadulni tőle, el akarja kergetni. Elég egy részeges, agresszív férj, aki undort és rémületet kelt a feleségben, aki hiába kér segítséget rokonoktól, szomszédoktól, rendőrségtől. Magára marad és lelkileg összeomlik a tehertől, ami ránehezedik. Elég, ha egy családapa minden igyekezete ellenére nem talál munkahelyet, hiába kéri, senki nem segít rajta. Éhező apró gyermekeinek nem tud enni adni. Lassan idegileg felőrlődik ebben. Ó, Drágáim! Mindegyiketeknek volt már olyan élethelyzete, hogy úgy érezte nincs kiút, nincs segítség. Ilyenkor nagy bizalommal tekintsetek a Keresztúton eleső Jézusra, aki szelíden és némán tűrte az elesettségét és boldogan felajánlotta a ti megváltásotokra. Életetek mély hullámvölgyeit ti is hasznosítsátok: ajánljátok fel saját lelketek tisztulásáért, hozzátartozóitok hitének erősödéséért, a tisztuló lelkekért, közömbös és hitetlen felebarátaitok megtéréséért stb..
Kedveseim! Jézusotok Keresztútjának 3 első állomását véssétek mélyen a szívetekbe és tanuljatok belőle: némán tűrjétek az igazságtalan ítélkezést, bátran, hősiesen vállaljátok a szenvedést, és ha összerogytok a tehertől, az előttetek álló nemes cél érdekében álljatok talpra, s folytassátok a küzdelmet.
Megáldalak benneteket a kitartás és állhatatosság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Az „5 Szent Seb" rózsafüzér előtt:

Én: Még mielőtt elkezdjük az engesztelést, szeretném megkérdezni Tőled, hogy hogyan kövessünk Téged az igazságtalan megítéléskor, ha mélyen megsértenek minket. Szinte lehetetlen számunkra, hogy ilyenkor ne szóljunk vissza. Mit tegyünk?

Jézus: Drága Gyermekeim! Mikor köztetek jártam a földön, mint ISTENEMBER, ugyanolyan fájdalmasan érintették Szívemet a bántások, mint nektek. Különösen kínszenvedésem alatt kerekedett felül Bennem az emberségem. Ilyenkor Atyámhoz fordultam erőért és türelemért és Ő maximálisan megadta. Figyeljetek Rám! Abban a pillanatban, mikor elhangzik a sértés, semmit se várjatok! Mielőtt elborít a harag így hívogassatok: „Jézus, gyere gyorsan, segíts! Ne engedd, hogy felfortyanjak, hogy visszaszóljak! Jézus, jöjj, adj megbocsátó szeretetet nekem! Bocsáss meg neki, mert nem tudja, mit cselekszik!" Ha elkéstek ezzel és engeditek, hogy betöltsön az önsajnálat és a düh, akkor már nem tudtok hallgatni. Akkor már ellenségem, a gonosz birtokba vesz benneteket és miután jól beolvastatok megbántótoknak, csak akkor döbbentek rá, hogy megint bűnbe estetek. Tehát azon múlik minden, hogy ne késlekedjetek, azonnal Felém forduljatok. Erre csak az képes, aki „szüntelenül imádkozik", tehát egész nap belevon Engem gondolataiba, cselekedeteibe.

Megáldalak benneteket a megbocsátás és türelem lelkületével.

2009.03.09 hétfő

Kadarkúti Hétfői üzenetek -21- A Szűzanya a 4.-5.-6. stációról

 

A Szűzanya a 4.,5.,6. stációról

Szűzanya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok, égi Édesanyátok, Éva hangján szólok hozzátok. Ma Jézus keresztútjának a 4., 5. és 6. stációjáról tanítalak benneteket.

4. stáció: Jézus Szent Anyjával találkozik, 5: Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni, 6.: Veronika kendőt nyújt Jézusnak. Ez az a három mozzanat a Keresztúton, melyben Szent Fiam némi enyhülést, vigasztalást kap, de ezekbe a vigasztalásokba fájdalom is vegyül. Nézzük végig e 3 állomást!

4. Jézus Szent Anyjával találkozik

Ó, Gyermekeim! Életem legfájdalmasabb napját éltem meg ekkor. A pilátusi ítélet után úgy éreztem, Fiam mellett van a helyem. János és néhány asszony kíséretében elindultunk, hogy lássuk őt ezen a fájdalmas úton. Egy átjáró házon kellett átmennünk, hogy a szomorú menet elé kerüljünk. Mát hallatszott a közeledők zaja, kiabálás, kürtök harsogása. Azon gondolkodtam, ki fogom-e bírni Szent Fiam látását, vagy inkább forduljunk vissza. Mégis úgy döntöttem, hogy maradok. A farizeusok lovagoltak elől, utánuk egy fiú a felirattal, amit a keresztre készítettek és néhány lépésnyire tőle az Én Jézusom. Alig ismertem rá saját gyermekemre. Támolyogva, kimerülve, görnyedten lépegetett vállán a nehéz kereszttel, fején töviskoronával. Arca, az Ő drága imádott szép arca kínzásoktól eltorzítva csupa vér, seb, daganat, köpet, sár, por. Vérbeborult, beesett szemével komolyan és részvéttel nézett Rám, szenvedő anyjára. Drága édesanyák! Ti akik nem egyszer virrasztottatok lázas gyermekeitek ágya fölött, ti, akik a műtő előtt vártatok reszketve, mikor tolják ki sápadt fiaitokat, ti, akik tehetetlenül nézitek lelki fájdalmakban küszködő leányotokat rossz házassága miatt, bizonyára át tudjátok érezni anyai fájdalmamat, mikor rápillantottam összetört, vérben ázott Fiamra. Láttam, amint térdre esett, mert elbotlott. Nem törődve a durva katonákkal, odasiettem Hozzá, mellétérdeltem és átkaroltam Őt. Eszembe jutott, hogy mikor pici volt, elesett és sírva fakadt, mindig odaszaladtam, ölbe kaptam és össze-vissza pusziltam, vigasztaltam. Most nem tudtam ölbe kapni, de még felemelni sem. A katonák gorombán elkergettek mellőle. Nagyon elgyengültem a fájdalomtól. János és az asszonyok egy kapu tövébe kísértek, ahol már nem bírtak el a lábaim, és összeestem. Ez a találkozás Szent Fiam szívében egyrészt vigasztalást keltett, hogy szeretett anyja a legnagyobb bajban vele van, másrészt növelte a szenvedését, mert az Én anyai gyötrelmem nagy részvétet keltett Benne.

Mivel nem csak Jézus az Én gyermekem, hanem ti is, mindnyájan, együtt érző anyai szeretetem sokszor próbára van téve. Minden bajotokat, gondotokat, gyötrelmeiteket, fájdalmaitokat, betegségeiteket szívemen hordozom és együtt szenvedek veletek. Féltelek titeket, különösen lelketeket, amely örök és hallhatatlan. Sürgetem a megtérést, a bűnbánatot, az imákat és áldozatokat, de mindhiába. Oly kevesen hallgattok üzeneteimre. Az olyanokat, akik bezárkóznak és nem figyelnek Rám, nem tudom megmenteni a kárhozattól. Véres könnyeket hullatok értük. Többségüket nem tudom megóvni a közelgő Figyelmeztetés kemény szenvedésétől. Miért ilyen érthetetlenek az Én szeretett gyermekeim? Bennetek van minden reményem kicsi, hűséges engesztelőim, hogy Velem együtt fáradhatatlanul imádkoztok értük, a megtérésükért. Csak együtt tudunk segíteni rajtuk.

5. Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet

Emlékezzetek, hogy mikor először esett el a kereszttel, akkor is egy kiálló kőbe botlott bele. Most is ez történt. Elzuhant és olyan gyenge volt, hogy nem bírt felállni. Az egyik farizeus megjegyezte, hogy élve kell feljutnia a hegyre, segítséget kell keresni. Éppen arra jött egy pogány kertész: Cirenei Simon családjával. Megfogták és követelték, hogy vigye az elítélt Jézus keresztjét. Hevesen ellenkezett, hallani se akart róla, fáradt volt és sietett volna haza. Ránézett Jézusra, aki olyan véres, piszkos és sáros volt, hogy undorodott tőle. De az Én Szent Fiam sírt és olyan könyörgően nézett Simonra, hogy az fölsegítette a Földről. Ettől kezdve ketten vitték a nehéz keresztet. Simon pár perc múlva mély részvétet érzett Megváltónk iránt. Jézus a nagy szenvedése közben még azt a csekély vigasztalást se érezhette, hogy az Őt szerető barátai közül az egyik segít neki. Látnia kellett, hogy az az idegen milyen dühösen, kedvetlenül, kényszerítve nyúl a kereszthez. Így érezheti magát a szenvedő, ágyban fekvő, tehetetlen öreg, akit lánya vagy menye szeretetlenül, zúgolódva ápol. De mikor látta Jézus, hogy Simonban részvét támad, megbocsátotta neki ezt a rossz hozzáállást és megjutalmazta a hit kegyelmével. Simon késve kialakult együtt érző szeretete adott némi vigasztalást Szent Fiamnak, hiszen nemcsak hogy vitte a keresztet, hanem védelmébe is vette Jézust, mikor látta, hogy az egyik elesésekor milyen kíméletlenül ütlegelik. Rákiabált a hóhérszolgákra, hogy ha tovább kínozzák, ledobja a keresztet, és keressenek mást helyette. Ezért a viselkedéséért meg is ölhették volna Cirenei Simont, tehát nagy bátorság volt tőle. Drága Gyermekeim! Ezt a stációt vonatkoztassátok saját mai élethelyzeteitekre! Segítsetek a szenvedőn! Annyi, mintha Szent Fiamnak segítenétek. Gyűrjétek le magatokban az ellenállást, amit a gonoszt támaszt ilyenkor bennetek! Szívesen, együtt érző szeretettel segítsetek azon, aki hozzátok fordul. Oly sok lehetőség kínálkozik erre: egy nélkülöző családnak bevásárolni egy reklámszatyor élelmiszert, egy öreg, beteg, magányos néninek befűteni, hogy ne fázzon, egy munkanélkülit összeköttetéseitek révén álláshoz juttatni, egy öregotthon szomorú lakóját meglátogatni, egy lelkileg összeomlott felebarátodat megvigasztalni, és még sok-sok alkalmat találtok. Ezeket a szeretetcselekedeteket Mennyei Atyám beírja az Élet Könyvébe és nagy jutalomban fogtok részesülni.

6. Veronika kendőt nyújt Jézusnak

Ahogy a menet lassan haladt az utcán, egy szép nagy házból egy magas, előkelő asszony lépett ki kislányával és szaladt Jézus felé. Szeráfiának hívták, ti Veronikának nevezitek. Siráknak, a templomtanács tagjának felesége volt. Ezután Veronikának fogom nevezni. Veronika rokonuk volt, Keresztelő Szent János nagynénje, nálam 5 évvel idősebb volt. Mikor az én 12 éves kis Jézusom 3 napig a templomban tanított, Veronika szerzett neki szállást és vitt neki ennivalót. Mikor odalépett Jézushoz egy gyapjúkendő volt a kezében és a 9 éves kislányának egy borral telt korsó. Veszélyes vállalkozás volt, mert a durva katonák akadályozták őket. Jézus elé lépett és térdrehullva felnyújtotta neki a kendőt és így szólt Hozzá: „Méltass engem arra, hogy Uram arcát felszárítsam!" Szent Fiamnak jobb kezével a keresztet kellett tartani, így bal kezével megfogta a kendőt és tenyerével véres arcára borította. A 9 éves kislány felemelte a boros korsót, de a katonák kiütötték a kezéből, darabokra törté és elfolyt a tartalma. Szegény, drága Fiam egy kortyot se ihatott gyötrő szomjúságában. Mikor Veronika hazatért, a kendőt kinyitotta, kiterítette az asztalra és megdöbbenésében ájultan esett össze, a kislánya ott sírdogált mellette. Bejött a lakásba egyik ismerősük és így találta őket. Veronikát magához térítette, azután ámulva és imádattal nézték a kendőt, melyre Szent Fiam véres, elkínzott Arca csodálatos élesen rá volt nyomódva. Veronika bátorságáért, együtt érző szeretetéért ezt a nagy ajándékot kapta.

Ez a stáció, Gyermekeim, sok mindenre tanít benneteket. Ha olyan helyzetbe kerültök, hogy meg kell vallani hiteteket, Isten-szereteteteket, akkor nem kell törődni mások véleményével, elutasításával, támadásával, hanem nyíltan meg kell vallani meggyőződéseteket, még akkor is, ha hátrányotok lesz belőle, sőt életetek árán is. Hiszen mondta nektek Jézus: Aki megtagad Engem az emberek előtt, azt Én is megtagadom Atyám előtt.

Bátorságot is tanulhattok Veronikától. Mit számított neki a sok fenyegetőző, szitkozódó katona, pedig bármikor letámadhatták volna. Csak rohant Szent Fiam felé a kendővel. Pedig ő csak egy gyenge nő volt. A katonák és poroszlók annyira megdöbbentek elszántságán és merészségén, hogy meglepetésükben elfelejtették lefogni és megfenyíteni. Hányszor és hányszor előfordul a ti életetekben is, hogy bátornak kell lenni.

Már gyermekkorban is előfordul, hogy gyengébb, félősebb játszópajtásotokat meg kell védeni egy agresszív, nagyobb gyerektől. Vagy szüleidnek be kell vallani, hogy focizás közben betörtél egy ablakot, vagy rossz jegyet kaptál az iskolában. Ahhoz is bátorság kell, hogyha megtudod, hogy gyógyíthatatlan beteg vagy, csak hónapjaid, vagy heteid vannak hátra. Ilyenkor le kell győznöd a félelmet, ami elkeseredésbe kerget. Bátorság kell ahhoz, hogy kiállj barátod mellett, akit mindenhonnan támadás ér. Ezekben az esetekben gondolj a hősies Veronikára, aki életét is kockáztatva sietett Jézus segítségére. És ami a legfontosabb, együtt érző szeretetet meríthettek e jóságos asszony viselkedéséből.

Tanuljatok meg együtt örülni és együtt sírni fele barátaitokkal. Hány és hány ember panaszkodik, hogy míg jól ment a sora, volt sok pénze, autója, szép háza, addig rengeteg barátja volt. De amint rosszra fordult az élete, elvesztette állását, leszegényedett, mindenki elfordult tőle. Magára maradt. Ez azért van, mert sokan önzőek és érdekből tartják a kapcsolataikat. Hiányzik az igazi, mély hiten alapuló, együtt érző felebaráti szeretet. Drága Gyermekeim! Belelátok az emberek életébe: nem mennek át a haldokló szomszédhoz, mert nem bírnak ilyen nézni. Nem segítenek az úttesten fekvő embernek, mert hátha részeg. Ha az utcán férfiak letámadnak egy magányos nőt, hogy kirabolják, a járókelők - bármily sokan vannak - nem védik meg. Hiába sikoltozik segítségért egy anya gyermekeivel, mert brutális, részeg férje félholtan üti őket, senki nem nyitja rájuk az ajtót.

Csak tibennetek van reményem kicsi Engesztelőim, hogy a bajbajutottakat nem hagyjátok magukra és Veronikaként nyújtjátok segítő karjaitokat feléjük. Mind a három stáció - amit ma hallottatok - együtt érző szeretetre, segíteni akarásra nevel benneteket: az Én mély anyai együttérzésem Fiammal, Cirenei Simon szívből eredő szánalma és Veronika nőies színvallása.

Megáldalak benneteket az együtt érző és segítő felebaráti szeretet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

Az „5 Szent Seb" Rózsafüzér előtt:

Én: Jelenleg legfontosabb feladatunk a közömbös és hitetlen lelkek mentése. Ezt a rózsafüzért az ő megtérésükért ajánljuk fel. Segíts, Uram, hogy a Nagy Figyelmeztetés előtt egyre többen megtérjenek és megbánják bűneiket, hogy a rájuk váró nagy szenvedéstől mentesüljenek.

Édes Jézusom! Tanácsot szeretnék Tőled kérni. Szinte szakadatlanul küldöd az égi jeleket, melyek arra engednek következtetni, hogy a Nagy Figyelmeztetés igen közel van. Hogyan viselkedjünk, ha bekövetkezik? Maradjunk a lakásban? Vagy menjünk ki a szabad ég alá? Vagy siessünk a templomba? És ha éppen úton vagyunk? Bújjunk össze családtagjainkkal, vagy mindenki vonuljon a saját szobájába?

Jézus: Kicsinyeim! A Figyelmeztetés nagyon hamar és egészen váratlanul fog jönni. Lesz, aki álmából ébred, lesz, aki éppen főzi az ebédet, lesz, aki a kertben dolgozik, lesz, aki az irodájában ül, lesz, aki éppen utazik valahova. A járművek és gépek le fognak állni. Az egész Földön egy időpontban, egyszerre következik be, így az egyik helyen éjszaka lesz, a másik helyen nappal. Ezért teljesen mindegy, hogy hol lesztek, és mit csináltok éppen.

Attól kezdve, hogy meglátjátok a keresztemet az égen, térdepeljetek le és bánjátok bűneiteket! Imádkozzatok családtagjaitokért, szeretteitekért és minden ember megtéréséért! Ne féljetek! Veletek leszek! Nektek és szeretteiteknek a haja szála se fog görbülni. Teljesen hagyatkozzatok Rám, Édesanyámra és az egész Szentháromságra. A bátorság lelkületét öntöm szívetekben.

2009. március 16.

Kadarkúti Hétfői üzenetek -22- A Mennyei Atya beszél a Keresztút 7, 8. 9. stációjáról

 

Mennyei Atya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok, Mennyei Atyátok és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Ma a Keresztút 7.,8., és 9. állomásáról tanítalak benneteket.: Jézus másodszor esik el a kereszttel, Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat, Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt.

Kezdjük a 7. stációval:

7. stáció: Jézus másodszor esik el a kereszttel.

Ez a második elesése Jézus Fiamnak - már említve volt múlt hétfőn - mikor Édesanyjával találkozott. Amikor vérbeborult szemeivel nagy részvéttel nézett gyötrődő anyja felé. A kereszt terhe alatt a gyengeségtől elbotlott és a térdére, kezére esett. Nagyon megütötte magát a kemény kövezeten, de a hóhér szolgák oly gonoszok voltak, hogy miután Máriát elráncigálták onnan, elkezdték ütni, verni, rugdalni, hogy álljon fel. Senki nem segített neki. Minden erejét megfeszítette, csak úgy remegtek a karjai, lábszárai, de a folyamatos ütlegelések zuhatagában csak harmadszori próbálkozásra tudott felemelkedni.

Egy festőművész festett egy olyan képet, melynek azt a címet adta: „Ha Krisztus ma ismét eljönne..." Nos, gondoljatok bele, mit történne, ha ismét eljönne!? A kép egy mai modern városrészletet ábrázol, és az úttesten megy a töviskoronás Krisztus nehéz kereszttel a hátán, csupa vér az ütlegeléstől, és a festményen azt a mozdulatot látni, ahogy éppen térdre esik. Van néhány jólelkű ember, aki részvéttel nézi egy kapualjból, de rejtőzködnek, nem merik együttérzésüket nyíltan megvallani. Az ablakból kíváncsi, szenzációra éhes fejek nézik ezt a jelenetet. Senki nem meg oda segíteni. Gyermekeim! Ez a kép szimbólum. Minden szenvedő emberben Jézus viszi a keresztjét, és Jézus esik el. A tömeg pedig érzéketlen a szenvedő iránt, úgy mint a képen, Krisztus iránt. Mint Atyátok, Én mindig köztetek vagyok, és gyakran látok, és hallok ilyen eseteket:

• 1.) Két asszony találkozik bevásárlószatyorral a kezében. Az egyiknek ki van sírva a szeme és kérdi a másiktól: - Van egy kis időd? - Jaj, ne haragudj, most sietek, majd legközelebb! A kisírt szeműnek a csalódás könnyei szöknek a szemébe. Olyan jó lett volna valakinek elmondani, hogy milyen nagy igazságtalanság érte, de senki sem hallgatja meg.
• 2.) Az iskolából hazatérő gyerek nagy lelkesedéssel mesélné Anyukájának, hogy ma az ő matek dolgozata lett a legjobb az osztályban, de türelmetlen anyja így felel: Most hagyjál! Nem látod milyen sok dolgom van? Ez a kislány, ha 16 éves lesz, bizonyára nem fogja megosztani fiú-ügyeit édesanyjával.
• 3.) Az öreg mama szeretetotthonban él, mert a fiataloknak útban volt. Nem látogatja senki. Ha valaki kérdezi: „Miért nem jönnek magához sose?" Akkor védelmébe veszi fiát, lányát, unokáit, hogy ők igazán nem érnek rá, nagyon elfoglalt, fontos emberek, s közben nyeli a könnyeit.
• A kisírt szeműben, az iskolásban és az öreg mamában Krisztus szenved, akivel nem törődnek, akit nem hallgatnak meg. Drágáim, emlékezzetek Jézus szavára: „Bizony mondom néktek, amit nem cselekedtek egynek a legkisebbek közül, Nekem sem cselekedtétek!" Mindig szakítsatok időt az elesettekre, mert megértésre, szeretetre vágynak. Ez annyi, mintha a másodszor térdre eső Jézust felsegítenétek.

8. stáció: Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat.

Amint Jézus véresen vánszorgott tovább keresztútján, az egyik utcában egy csoport asszonnyal találkozott, akik sajnálkozva, hangosan siratták Őt. Rájuk nézett, mély, lélekbe hatoló tekintetével és mondta: Jeruzsálem leányai! „Ne miattam sírjatok, hanem sírjatok magatok és gyermekeitek fölött!" Szent Fiam és Én is többre tartjuk, ha bűneiteket siratjátok, mint Jézus szenvedését. Ne legyen részvétetek meddő sopánkodás, hanem ha szánjátok Jézust, ne bántsátok többé! Magatokon sírjatok, ez azt jelenti, hogy sírjatok a hiányos, erkölcstelen öltözékben járó kifestett nőkön, az ifjúság romlottságán, a nyílt házasságtöréseken, a fajtalankodásokon, a dolgozókat igazságtalanul megnyomorító munkaadókon, az elszaporodó rablógyilkosságokon, a magzatgyilkos anyákon, a hitetlen és közömbös emberek millióin. Jézus így folytatta az asszonyok felé fordulva: „Mert íme eljő az idő, midőn azt mondják: Boldogok a magtalanok és a méhek, melyek nem szültek és az emlők, melyek nem szoptattak. Akkor majd kezdik mondani a hegyeknek: Szakadjatok ránk! És a halmoknak: Takarjatok el minket! Mert ha a zöldellő fával ezt cselekszik, mi lesz a szárazzal? Ezzel az utolsó Ítéletre utal Uratok, amikor majd mindenki felelősségre lesz vonva.

Az anyák hitre és szeretetre neveljék gyermekeiket, nehogy száraz ág váljék belőlük, hogy tűzre, vagyis kárhozatra jussanak. Jézus, az ártatlan Isten-ember a zöldellő ág jelképe. Ti is, gyermekeim, zöldellő ág legyetek, mint Ő, hogy elnyerjétek egykor a jutalmatokat. Ez a stáció bemutatja nektek az Én Szent Fiam végtelen önzetlenségét. Ugye, ha bajban vagytok - betegség, szomorúság, szegénység - milyen jól esik, hogy sajnálnak benneteket. Jézus a nagy testi-lelki szenvedése óceánjában nem kívánta, hogy Őt sajnálgassák, hanem az asszonyok könnyeit áthárította saját magukra és gyermekeikre. Nem önmagára gondolt nagy bajában, hanem rátok.

Kicsinyeim! Ezt próbáljátok eltanulni Tőle! Ha valami nagy gondotok van, vagy fizikai fájdalmatok, betegségetek, lelki sebetek, emelkedjetek felül magatokon, és Krisztust követve teljes szívvel más problémájával foglalkozzatok. Erre csak az életszentség útján járók képesek.

9. stáció: Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt.

A menet egy régi városfal boltíves kapuján ment át. Itt Jézusnak megint egy nagy követ kellett volna átlépni, de a bilincsövet tartó pribékek akkorát rántottak rajta, hogy hiába emelte fel a lábát, elvesztette az egyensúlyát és teljes hosszában elzuhant. A fejét alaposan beütötte a kőbe, elöntötte a vér. Mozdulni se bírt tovább. Hiába ütlegelték, rugdosták, nem tudott felállni. Ekkor kényszerítették Cirenei Simont - ahogy múlt hétfői tanításában Édesanyátok említette - és ő segítette felállni.

Tudjátok-e, hogy Jézusotok eleséseivel és ezzel a harmadikkal is mire buzdít titeket? Két dologra: 1.) Ha olyan nehéz is a keresztetek, hogy összerogytok is alatta, minden erőtökkel igyekezzetek felállni, és ne akarjatok mindenáron szabadulni tőle, hanem vigyétek tovább, ameddig Én, Atyátok jónak látom. Minden szenvedést lelketek érdekében engedek meg. 2.) Üdvözítőtök azért esett el harmadszor is, hogy kiengeszteljen Engem, amiért mindig újra és újra visszaestek ugyanazokba a bűnökbe. Arra szólít fel titeket ezzel a harmadik elesésével, hogy törekedjetek levetkőzni megrögzött, megszokott hibáitokat, csak így tudtok fejlődni. Azt is tanítja nektek, hogy nincs olyan bűn, amiből ne lehetne felállni, bűnbánattal megtisztulni és új lappal kezdeni.

Drága Engesztelőim! Most a nagyböjt ideje alatt, legyetek különösen hálásak az Én Szent Fiamnak, amiért értetek a Föld porába hullt, megalázkodott, egészen felsebezte, összetörte magát, hogy bűneitekért engesztelve Engem, megszerezze nektek az Örök Életet. Tanuljatok meg jól sírni az Őt sirató asszonyoktól. Vannak, akik elolvasnak egy romantikus regényt és megsiratják szegény főhőst, de ugyanakkor hidegen néznek a feszületre. Vannak, akik hetekig zokognak agyonkényeztetett, imádott macskájuk pusztulása felett, de a szomszéd kisgyermek halála egy cseppet se rendíti meg őket. Van, aki siratja anyagi nyomorúságát, a másik elveszett állását, a harmadik édesanyja elvesztését, de ki sír Krisztus miatt?

Ki siratja az Ő 2000 évvel ezelőtti kínszenvedését és kínhalálát? Ki siratja az Ő nagy lelki szenvedését a szentmisék áldozati részében? Ki siratja a bűnök sokaságát, mellyel töviseket szúrnak a Szívébe? Kicsikéim! Ti vagytok azok. Látlak benneteket a szobátok mélyén, ahogy egyedül imádkoztok, és könnyek között felajánljátok Nekem szeretett Fiam szenvedését, szent Sebeit, kiontott Vérét. Köszönöm nektek és gazdagon megjutalmazlak benneteket érte.

Megáldalak titeket az igazi, értékes könnyek ajándékával az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Az „5 Szent Seb" Rózsafüzér előtt:

Én: Ezt a rózsafüzért drága Megváltónk, a Te szenvedéseid enyhítésére ajánljuk fel és engesztelésül a bűnökért, melyekkel mindig megbántunk.

Újra kérünk valamit: Add meg nekünk a kegyelmet, hogy legalább most a Nagyböjt alatt - miközben a kis szobánkban imádkozunk, nagyon mélyen át tudjuk érezni szenvedéseidet!

Jézus: Drága Kincseim! Szívemnek nagyon kedves ez a kérés, hogy is ne teljesíteném! Hiszen az emberek milliói semmibe veszik, hogy életemet feláldoztam értük, el se hiszik, hogy megváltó Istenük vagyok, talán még történelmi létemet is kétségbe vonják. Ezek után a ti kérésetek balzsam a Szívemnek. Ti nemcsak elhiszitek az Én életáldozatomat, hanem együtt akartok szenvedni Velem.

Elmondom nektek, mit tegyetek, hogy ez valóban sikerüljön. Ha a keresztutat vagy szenvedésemmel kapcsolatos bármelyik imát mondjátok, elmélkedve és szemlélődve tegyétek. Először elmélkedjetek, és utána mondjátok a szóbeli imát. Ha pl. vérrel verítékezésemről van szó, képzeljétek el a rettegésemet, félelmemet, magányomat ezen az utolsó éjszakámon, és képzeletben töröljétek le arcomról a véres verítéket. Utána csókoljátok meg Arcomat jobbról-balról, és köszönjétek meg, hogy vállaltam bűneitekért az előttem álló szenvedést! Mintha most lenne, úgy szemléljétek ostorozásomat és gyengéden, szeretettel simogassátok meg a korbácsütések helyeit. Gondolatban óvatosan vegyétek le töviskoronámat, és a homlokomra, arcomra, szememre folyó vérpatakokat szárítsátok fel. A keresztúton vállsebemről képzeletben emeljétek le a nehéz keresztet, és könnyeitekkel mossátok le e mély Sebet. Gondolatban enyhítsétek kínzó szomjúságomat egy pohár hideg vízzel. Mikor térdre esek, nyújtsátok kezeteket Felém és segítsetek felállni! Behunyt szemmel gondoljatok arra, hogy a kereszt ott fekszik a földön, és Én rá vagyok feszítve. Képzeletben ti is feküdjetek rá a keresztre kitárt kezekkel, kinyújtott lábakkal, hogy kezeitek és lábaitok az Én véres Sebeimre simuljanak, hogy átérezzék végtagjaim fájdalmát. Közben homlokotokat szorítsátok töviskoronás homlokomra, hogy érezzétek Velem együtt a töviseket. Képzeljétek el, ahogy haldoklom, és kékülő arcomhoz simítsátok hozzá a ti arcotokat és súgjátok bele a fülembe: „Jézusom! Köszönöm"

Kedveseim! Ha így elmélkedve imádkoztok gondolataitok nem fognak száguldozni, hanem Velem maradnak, és ezzel jelentősen enyhítitek fájdalmaimat, amit a bűnök miatt érzek.

Megáldalak benneteket a mély Istenszeretet lelkületével!

Kadarkúti Hétfői üzenetek -23- Jézus a 10., 11., 12., stációról

 

Jézus a 10., 11., 12., stációról

Jézus: Drága engesztelő Gyermekeim! Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Megváltótok és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Ma keresztutam 10.-11.-és 12. stációjáról fogok beszélni: Jézust megfosztják ruháitól, Jézust keresztre szegezik, Jézus meghal a kereszten.

10. stáció: Jézust megfosztják ruháitól:

Miután Cirénei Simon felsegített a legfájdalmasabb elesésemből, már csak pár lépést kellett megtennem a vesztőhelyig. Megérkeztünk. Keresztemet elvették tőlem és ledobták a földre. Elkezdtek vetkőztetni: levették rólam a bilincseket meg a saját övemet, kíméletlenül leszaggatták Rólam ruhámat feltépve sebeimet, melyben bennmaradtak a ruha anyagának foszlányai. A fejemen keresztül akarták lehúzni a gyapjúruhámat, de mivel a széles töviskorona miatt nem sikerült, leszakították fejemről a koronát, és ezzel feltépték összes fejsebemet, majd feltekerték a ruhámat, és vérző fejemen lehúzták. Már csak a rövid vállruha maradt rajtam és az ágyékkötő. A vállruha gyapja beleragadt mély vállsebembe és irgalmatlanul leszakították rólam, nagy fájdalmat okozva. Végül az alsótestemet fedő ruhát is lerántották. Ott álltam teljesen kiszolgáltatva, meztelenül. Kezeimmel próbáltam eltakarni magam. Hirtelen megjelent egy határozott fellépésű fiatal férfi és ágyékkötőt nyújtott át, amit gyorsan magamra öltöttem. Drága Gyermekeim! Ezzel a vetkőztetéssel átéltem a megszégyenítés, a meggyalázás mélységeit. Ezzel engeszteltem Atyámat az emberek szégyentelensége, szemérmetlensége, testi bűnei miatt, a házasságtörések, a paráznaságok, a fajtalankodások miatt. E mocskos bűnökért nekem, a legártatlanabbnak ekkora szégyent kellett elviselnem. A számonkérésnél - ami nagyon közel van - a test tisztasága ellen vétők látni fogják lelki szemeik előtt szégyenemet, amit elszenvedtem miattuk.

11. stáció: Jézust keresztre szegezik

Most következik a legborzalmasabb testi-lelki szenvedésem, a betetőzése az eddigieknek: Hóhéraim durván rám kiáltottak: „Feküdj", mintha csak a kutyához szóltak volna. Letérdeltem a kereszt mellé, és mint megváltásom jelképét háromszor megcsókoltam. Közben hálát adtam Atyámnak, hogy a kíméletlen bántalmazások között sikerült eljutni idáig, hogy nem engedett idejekorán meghalni, és befejezhettem amiért e világra jöttem, a ti megmentéseteket. A pribékek ezen nagyot nevettek, majd ráfektettek a keresztre. Két karomat kitártam, hogy magamhoz öleljelek benneteket, az elkövetkező nemzedékeket és vérem által megszabadítsalak titeket a kárhozattól. Jobb kezemmel kezdték, amely a természetes félelemtől ösztönösen ökölbeszorult. Erőszakkal kifeszítgették az ujjaimat, és odahelyezték a nagy tompa szöget. Leírhatatlan fájdalmat éreztem a kemény kalapácsütések alatt, de közben irgalmért könyörögtem Atyámhoz kínzóim és a zsidó főpapok számára. Kértem, könyörüljön rajtuk, mert ők a megváltás eszközei, ők nem sejtik, hogy Isten Fiát feszítik keresztre. Ezután bal kezemet akarták felszegezni, de a fán a szög előre előkészített helye 10-12 cm-rel távolabb volt. Az egyik hóhérom belekapaszkodott a karomba és húzta, de nem ment vele semmire. Így aztán jó erős kötelet kötöttek rá és ketten nagyokat rántottak rajta. Csontjaimat kirángatták a forgóiból. Szörnyű fájdalmamban jajgattam. Ezután nekiláttak felszegezni a bal kezemet is. Nagy fájdalmamban fel-felkiáltottam, de hangomat elnyomta a szörnyű kalapálás csattogó zaja. Felváltva ketten ütötték a szöget: 1....2....3....4....5....6.... Ezt hallgatva közben Atyámat engeszteltem az emberiség és égbekiáltó bűneiért. Kicsinyeim! Ugye ti szerettek és együtt éreztek Velem? Akkor mondjatok el egy rózsafüzért külön csak a balkarom és balkezem szenvedéseiért-hálából! Lábaim utoljára maradtak. Lábaimat is durván rángatva kifeszítették, csak úgy recsegtek a csontjaim, izületeim. A két lábfejemet keresztben egymásra helyezték, hogy a jobb lábam legyen felül, és jó néhány kalapácsütéssel felszegeztek a fára.

Ott feküdtem tehetetlenül a kereszten, odarögzítve, moccanni sem tudtam, hogy példát mutassak nektek, amikor tehetetlenek és kiszolgáltatottak vagytok: pl. mint súlyos beteg ágyhoz kötözve, mint béna a kerekesszékben, mint elnyomott feleség a goromba részeges férj mellett, mint ártatlanul börtönbe zárt rag, mint az utcalányok, akiket fogva tartanak, ütnek-vernek, kihasználnak futtatóik, mint megunt férjek, akiket feleségük egy új szerető kedvéért hajléktalanná tett, mint elnyomott nemzet, mely a rátelepedő nagy hatalom igája alól nem tud szabadulni stb. Ti kiszolgáltatott, mások által keresztre feszített testvéreim, merítsetek erőt az Én golgotai keresztre feszítésemből, teljes tehetetlenségemből! Fogadjátok el és ajánljátok fel lelketekért és mások lelkéért a tehetetlenség fájdalmát! Jutalmatok nagy lesz érte.

12. stáció: Jézus meghal a kereszten

Miután végeztek a hóhérszolgák a felfeszítéssel, egy nagyon ijesztő mozzanat következett. A fekvő kereszt hátulján kiálló szögeket el kellett hajlítani kalapálással, hogy a felálláskor Testem súlyától a szögek ki ne csússzanak. Ezért oldalról megemelték a keresztet és meglódították, hogy a hátoldala legyen felül. Én arccal a föld felé zuhantam és csodálatos módon pár cm-rel a föld felszíne fölött lebegő helyzetben maradtam. Atyám angyalai felfogtak, nem engedték, hogy még jobban összeroncsolódjak. Közben a pribékek befejezték a szögek elgörbítését, és felállították a keresztet. Volt egy előre megásott félméteres gödör, melybe bele akarták illeszteni. Négyen fogták a keresztfát, az egyik nézte a lyukat és irányította a többit. Egyszer csak belezökkent a helyére. A hatalmas rázkódástól kéz- és lábsebeim kitágultak, ömlött a Vérem, a kínoktól jajgattam. Mint ahogy „jaj"-szavaim és fájdalmaim a körülöttem lévők szívét egy cseppet sem indították meg, ugyanígy ennek emléke a ma élő sok közömbös és hitetlen ember szívét se érinti meg. Amint a magasból lenéztem, láttam, amint ellenségeim elégedetten járkálnak körülöttem és gúnyolódnak. Láttam összetört Édesanyámat a lábam alatt ahogy sírt, mélységes fájdalommal a lelkében nézett Rám. Láttam a hűséges Mária Magdolnát, aki teljesen ki volt kelve magából, a haját tépte és zokogott. Láttam szeretett tanítványomat, Jánost, aki oltalmazón átölelte Anyámat. Csak ők maradtak Velem utolsó óráimban. Háromórás haldoklásom végtelennek tűnt. Hatalmas szomjúság gyötört a nagy vérveszteség következtében. Izomgörcsök léptek fel egész testemben, és fuldokoltam. Ellenségeim körbejárták a keresztet és gonoszul gúnyolódtak:

„Te hazug! Nos, hogyan rontod le a templomot és hogyan építed fel 3 nap alatt?" „Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!" „Ha a zsidók királya vagy, segíts magadon!" A bal lator pedig odakiáltott: „Most elhagyta őt az ördöge!" E káromkodásra minden erőmet összeszedve felemeltem fejem és így szóltam: „ATYÁM, BOCSÁSS MEG NEKIK, MERT NEM TUDJÁK MIT CSELEKSZENEK!" A bal lator ismét kiáltott: „Ha te vagy Krisztus, segíts magadon és rajtunk!" A jobb lator, Dismas mélyen megindult, mivel ellenségeimért imádkoztam, megszólalt erős hangon: „Ő értetek imádkozik, akik káromolják és megölik Őt. Ő a mi Királyunk, Ő Isten Fia!" Átkiáltott a bal latornak is: „Nem félsz Istentől? Mi tetteink méltó bérét vesszük, de ez itt semmi rosszat nem művelt." És Jézushoz fordulva bűneit bánva, megvilágosodva ezt mondta: „Könyörülj rajtam, Uram!" Így válaszoltam neki: „BIZONY MONDOM NEKED: MÉG MA VELEM LESZEL A PARADICSOMBAN." Ott állt Édesanyám és János a kereszt alatt és Anyám esdekelve könyörgött Hozzám, hogy engedjem Őt is meghalni Velem együtt, de Én így szóltam hozzá, rá és Jánosra tekintve: „ÍME A TE FIAD. ÍME A TE ANYÁD." János átölelte nagy szeretettel Édesanyámat, hogy ezután az ő anyja is lett. Ezekkel a szavaimmal mindenkinek anyjául adtam Máriát, akik Engem úgy szeretnek és fogadnak el, mint János és hisznek Bennem. Ezáltal Isten gyermekeivé válnak és egyúttal Szűz Mária gyermekeivé, aki az Én Édesanyám. A Golgotán a Nap egyre jobban elsötétült, koradélután volt, de a csillagok vörösen izzottak a sötét égen. Nagy rémület szállta meg az embereket. Sokan elfutottak, volt, aki letérdelt imádkozni. Egyre elhagyatottabbnak éreztem Magam a keresztfán haldoklásom alatt. A elhagyatottságnak ezt a kínját keservesebben szenvedtem meg, mint ahogy egy embere képes lett volna, mert Én, mint Istenember az Istentől elhagyott emberségemet éreztem csupán. És így kiáltottam fel negyedszer hangosan a keresztfán: „ISTENEM, ISTENEM, MIÉRT HAGYTÁL EL ENGEM?" Rengeteg vért veszítettem. Gondolatban a szőlőhöz hasonlítottam magamat, amit egészen kisajtolnak. Testem elfehéredett. Teljesen kiszáradtam és elepedtem a szomjújságtól. Kicserepesedett nyelvemmel és ajkammal mondtam: „SZOMJÚHOZOM!" Kérdeztem Jánost, nem tudna nekem egy korty vizet adni, de ő szégyenkezve így válaszolt: „Ó,Uram elfelejtettük." Ez a feledékenység keservesen fájt Nekem, hiszen ellenségeim eltakarodtak, senki se akadályozta volna meg, hogy megitassanak. Abenadar százados, aki felügyelt a rendre, ecetbe mártott egy szivacsot és felnyújtotta Nekem, szívtam az ecetből egy keveset.

Elérkezett halálom órája. Szeretteim ott álltak nagy együttérzéssel a lábam alatt. Ekkor így szóltam: „BETELJESEDETT!" Majd felemeltem fejem és hangos szóval kiáltottam: „ATYÁM, KEZEDBE AJÁNLOM LELKEMET." Lehajtottam fejem és kiszállt Belőlem a lélek. Halálom után csend borult a Golgotára. A hóhérszolgák úgy vélték, hogy meghaltam. A latrok csontjait összetörték és elmentek onnét. Volt ott egy fiatal roppant ügybuzgó kancsal tiszt, akit nagyon megrendített, hogy Velem ilyen gyalázatosan elbántak, és meghatódott a Szent asszonyok mély gyászán, és talán abból a megfontolásból, hogy esetleg még élek a kereszten és ne szenvedjek tovább, lándzsáját olyan erővel döfte az oldalamba, hogy a szívemet átszúrva a hegye a bal mellemen jött ki. Oldalsebemből víz és vér tört elé, mely a tisztre hullott. Ő térdreesett, a kancsalsága meggyógyult, nagy kegyelem járta át és hangosan az összes jelenlévő előtt megvallott Engem, mint Isten Fiát. Édesanyám és a többiek a sűrűn folyó vért és vizet palackokba gyűjtötték, és a földön lévőt kendőkkel felitatták.

Drága Engesztelőim! Rettenetes haldoklásommal nemcsak a kínokat mutattam be nektek, hanem azt is, hogy ha majd elérkezik életetek utolsó órája, hogyan kell gondolkoznotok. Először is meg kell bocsátanotok mindenkinek, még az ellenségeiteknek is, mint Én a farizeus papoknak és hóhéraimnak, és kérnetek kell számukra Isten bocsánatát. Azután, ha van mély bűnbánat bennetek, bátran Rám bízhatjátok magatokat, mint a jobb lator. Haldoklásotokkor hívjátok Mennyei Édesanyátokat, hogy lelketeket Hozzám vezesse! Mint ahogy Én szomjaztam a kereszten az emberek szeretete után, úgy szomjazzatok utolsó perceitekben az Én szeretetemre és az Örök Életre! A halálba nem kísér el benneteket senki: se házastárs, se gyermek, se testvér, de Atyám és Én ott vagyunk veletek, és nem hagyunk magatokra soha. Nagy, feltétlen gyermeki bizalommal helyezzétek lelketeket Belénk, az Örök Szeretetbe! Megáldalak benneteket a szenvedés és halál bátor elfogadásának lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

2009.03.30., hétfő

Kadarkúti Hétfői üzenetek - 24- Szűzanya a 13.,14.,15. stációról

 

Szűzanya a 13.,14.,15. stációról

Szűzanya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok, égi Édesanyátok és Éva hangján keresztül szólok hozzátok. Ma a 13., 14., és a 15. stációról tanítalak benneteket: Jézus testét leveszik a keresztről és fájdalmas Anyja ölébe fektetik, Jézus holttestét sírba teszik, Jézus feltámadt a halálból.

Kezdjük a 13. stációval: Jézus testét leveszik a keresztről és fájdalmas Anyja ölébe fektetik:

Nikodémus, Arimateai József, János, a szeretett tanítvány a szent asszonyok és Én ott álltunk végtelenül szomorúan Szent Fiam keresztje alatt. Nikodémus és Arimateai József a papi tanács tagjai voltak, és a tanácsülésen el akarták napolni Jézus elítélését az ünnepek utánra. Ezért a főpapok kizárták őket a tanácsból. Különben József Jézus egyik tanítványa volt. Ő kérte el Pilátustól Fiam holttestét, hogy saját kertjében és sírjába eltemethessük. A férfiak odahozták a levételhez szükséges szerszámokat, a balzsamozás kellékeit. Nagy tisztelettel fogtak hozzá a kereszt-levétel munkájához. Cassius, a megtért katonatiszt is ott volt, aki lándzsájával átszúrta Jézust. Nikodémus és József a létrákat a kereszt hátuljához döntötték, egy nagy leplet vittek fel, azzal Jézust betakarták, a szegeket a fából kivették. Megható volt a levétel. Gyengéden bántak vele, mintha félnének, hogy fájdalmat okoznak neki. Én leültem egy kőre és a lepellel a karjaimba tették.

Mély fájdalom hasított a szívembe, mikor hideg és merev testét végre átölelhettem. Levettem a töviskoronát a fejéről és a bennmaradt töviseket egyenként kihúzogattam a sebekből. Az Én szépséges, isteni Fiamra alig lehetett ráismerni, annyira el volt csúfítva vérrel, piszokkal, köpetekkel és sebekkel. Ó, csak így közelről látszott igazán, mit tettek vele: felsőteste tele volt duzzanatokkal, az ostorcsapások hosszú, mély nyomaival, az izmok a karjain kificamítva, összetépve, a jobb válla, melyen a keresztet hordozta egy csontig hatoló nyitott seb volt, jobboldalán egy nagy mély lándzsa-seb tátongott, kezein, lábain olyan kitágult sebek, melyeken át lehetett látni.

Gyermekeim! Mikor mindezt végignéztem, bánatomban majd megszakadt a szívem. Nincs a földön még egy édesanya, aki utolérhetné az Én fájdalmamat, mert én 33 évig vártam és készültem erre, és rettegtem, hogy eljön ez a pillanat. Ezért Én tudok a legjobban együtt érezni és együtt szenvedni a szülőkkel, akik elvesztik gyermekeiket. Tudom, mit éreznek, mikor halott fiúkat vagy leányukat szemlélve arra gondolnak, hogy tegnap még ez a viaszszerű, merev arc élően rájuk mosolygott, ez a mozdulatlan hideg kéz melegen átölelte őket, ez a becsukott szem szeretettől csillogott. És mindez már nem történhet meg többé.

Miután végigfutottam fájdalmas tekintetemmel az összes sérülést, megcsókoltam Szent Arcát jobbról, balról. Elkezdtem egész testét mosogatni. A Szent asszonyok és János adogatták hozzá a kinyomott, kimosott tiszta szivacsokat. Majd a sebeit megkentem kenőcsökkel és megszórtam fűszerekkel. Magdolna illatos olajat töltött Fiam Oldalsebébe.

14. stáció: Jézus holttestét sírba teszik

Azt még nem említettem, hogy Abenadár százados is ott volt közöttünk, aki még a keresztre feszítéskor felügyelettel volt megbízva. Már akkor is együttérzően viselkedett és most is segített nekünk a temetésnél. Néhány katona is volt vele. A férfiak a szent testet most hordágyra tették, két rudat dugtak a hordágy alá. Nikodemus, József, Abenadár és János vitték a hordágyat. Utánuk Én következtem és a szent asszonyok, a menetet Cassius és a katonák zárták be. Egy pár katona elől ment a fáklyákkal, mert a sírbarlangban fény kellett. Körülbelül 7 percnyire volt a sír, ennyit meneteltünk, szomorúan, zsolozsmákat énekelve, míg odaértünk.

Az új sírt belül szép, kőbe vésett szegély díszítette. A halotti ágyon a kőben ki volt vésve a test körvonala. Lepellel letakarták és a szent testet ráfektették, szeretettel megölelték, könnyeikkel áztatták és kiléptek a sziklabarlangból. Én visszamentem és sírva borultam Fiam holttestére. Magdolna virágokat hozott a kertből, melyet a szent testre szórt és sírva átkarolta Jézus lábait. A férfiak bezárták a barna ércajtót, erre ráfektették a kereszt alakú rudat. A sír záróköve jóval nagyobb volt, mint egy ember, nehéz volt és a férfiak csak nagy erőlködéssel tudták a sír nyílása elé helyezni.

15. stáció: Jézus feltámadt a halálból

Amikor Szent Fiam utolsó kiáltása elhangzott a keresztről: „Atyám, neked ajánlom lelkemet!", akkor Lelke, mint egy ragyogó sugár kiszállt belőle, és angyaloktól kísérve a földbe szállott. A pokol tornácára ment a sok megváltásra várakozó lélekért. Jézus lelke diadallal bevonult közéjük és kijelentette magát nekik, hogy Ő Jézus Krisztus, Isten Fia és véghezvitte a megváltást. Ezek a lelkek a pokol tornácán nem szenvedtek, itt nem voltak gonosz lelkek, csak sóvárogtak a megváltás után, Ádám Évától kezdve, akik Jézus előtt éltek. Értük jött ide Szent Fiam és magával vitte őket.

Most elmondom nektek, hogyan történt a feltámadás. Jézus Krisztus lelke, mint nagy világosság két angyal közt, sok tiszta lélekkel együtt - akiket a pokol tornácáról hozott - villámgyorsan felülről a sírjára szállt, áthatolt a sziklán, rászállt holtestére és egybeolvadt vele. A teste megmozdult és szempillantás alatt átalakult - mintha az oldalsebéből szállott volna ki fénylő, élő teste. Az Úr fényes alakja a sír fölé emelkedett. Közben egy fehér ruhás angyal a követ a jobb oldalra helyezte. A föld rengett, az őrök elájultak. Csak Cassius látott valamit, Jézust nem, csak a kő eltávolítását és a fényes angyalt. Mária Magdolna társaival kora reggel kiment a sírhoz. Látta, hogy a követ elmozdították és Szent Fiam már nem volt ott. Benézett, és látta az angyalt ott ülni. Megrémültek, de az angyal így szólt: „Ne féljetek! Ti a názáreti Jézust keresitek?

Feltámadt, nincs itt. De mondjátok meg tanítványainak: Előttetek megy Galileába, ott majd látjátok, amint mondta nektek." Az asszonyokat félelem fogta el. Ezután Szent Fiam - így feltámadva - először Mária Magdolnának jelent meg, később az emmauszi tanítványoknak, végül 11 apostolnak. Drága Gyermekeim! Jézus feltámadásának rendkívül nagy jelentősége van számotokra. Az Ő feltámadásán alapszik hitetek. Ha nem támadt volna fel, akkor csak olyan ember lett volna, mint ti. De Ő Isten, és ezt feltámadásával bizonyította. Rajta kívül még soha senki nem támadt fel.

Jézus halála után a holtak feltámadása semmiben sem hasonlított Jézus feltámadásához. Őket Isten a pokol tornácáról küldte vissza a földre - ideiglenesen - csak mozgó hullák voltak, lelkükkel felruházva, és figyelmeztetésül küldte őket a bűnös élőkhöz. Ezek még úgysem támadtak fel, mint Lázár, aki tovább élt és később másodszor meghalt. Jézus feltámadása nagy ígéret számotokra, hogy ti is fel fogtok támadni. Egy magasabb rendű, tökéletes és szépséges, fiatal emberi testet fogtok kapni, mely képességeiben hasonlít Krisztus testéhez.

Az igazak, akik üdvözülnek, az ítélet után ilyen csodálatos test birtokosai lesznek. A kárhozottak teste is elváltozik, de taszítóak és undorítóak lesznek, és ezzel kell élniük örökkön-örökké a pokolban. Jézus és Én minden elkárhozottért könnyeket hullatunk. Segítsetek nekünk imáitokkal, áldozataitokkal lelkeket menteni!

Drága Engesztelőim! Ezzel keresztúti tanításaink véget értek. A dicsőséges Szentháromság és Én egymás között elosztva beszéltünk nektek - a Szentírásnál részletesebben - hogy Szent Fiam példájából tudjatok erőt meríteni saját keresztetekhez. Hogy felkészítsünk benneteket a már nagyon közelgő Figyelmeztetés megpróbáltatásaira. Kicsi magyar engesztelő fiaim és leányaim! Ne féljetek egy cseppet sem. Szerető és oltalmazó patrónátok vagyok. Bújjatok palástom alá, imádkozzátok a rózsafüzért és szíveteket helyezzétek nyugodtan az Én anyai Szívembe.

Éva felemelt kezein keresztül különleges anyai áldásomat adom rátok és megajándékozlak titeket az együttérzés és bátorság lelkületével. Amen.

2009.április 6.,

Az Élet Igéje, 2009. március

„Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek.” (Jn 16,23)[1]

Figyeld meg, milyen abszurd jelenség a világban, hogy egyrészt vannak elhagyott, sehová nem tartozó, örökké biztonságot kereső emberek, akiket az élet elkerülhetetlen próbatételeiben a létbizonytalanság, a magány és az árvaság érzése gyötör, másrészt pedig ott van Isten, mindannyiunk Atyja, aki semmit sem óhajt annyira, mint hogy mindenhatóságát gyermekei kívánságainak és szükségleteinek kielégítésére használhassa.

Olyan ez, mint az űr, amely teljesség után kiált. Vagy mint a teljesség, amely üresség után kiált. De nem találkoznak. Az embernek megadatott szabadság ilyen kárt is tud okozni.

Isten azonban továbbra is Szeretet azok számára, akik felismerik őt.

Hallgasd meg, mit mond Jézus!

„Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek.”

Gondolkozz csak el ezen a mondaton! Olyan ige, olyan ígéret ez is, amelyet Jézus többször megismétel az evangéliumban. Más-más hangsúllyal, különböző magyarázatokat fűzve hozzá tanít, hogy miként tudod elérni mindazt, amire szükséged van.

(…)

Egyedül Isten mondhat ilyet. Az Ő lehetőségei korlátlanok. Hatalmában áll megadni minden kegyelmet: földieket, lelkieket, lehetségeseket és lehetetleneket.

Hallgasd meg figyelmesen! Rávezet, hogyan kell megjelenned az Atya előtt kéréseddel. Azt mondja: „az én nevemben”.

Ha csak egy kevés hited van is, e három rövid szó szárnyakat ad.

Látod, Jézus itt élt közöttünk, ismeri végtelen ínségünket – mindannyiunkét, a tiédet is –, és megszán bennünket. Ami az imádságot illeti, Ő jár közben értünk, mintha ezt mondaná: „Menj az Atyához az én nevemben és kérj tőle!” Tudja, hogy az Atya nem mondhat neki nemet, hiszen Jézus az Atya fia, és Isten Ő maga is.

Ne a magad nevében járulj az Atya elé, hanem Krisztus nevében! (…)

Amikor Krisztus nevében az Atyához mész, te egyszerűen csak követ vagy: az ügyek kettőjük között intéződnek, a két érdekelt fél között.

Sok keresztény imádkozik így, és ők mind számtalan kegyelemről tanúskodhatnak, nap mint nap bizonyítják, hogy Isten atyai szeretete gondosan őrködik gyermekei fölött.

„Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek.”

Talán ezt az ellenvetést teszed: „Kértem, kértem, Krisztus nevében, de nem kaptam.”

Ez is lehetséges. Az előbb említettem, hogy Jézus az evangélium más fejezeteiben is felszólít arra, hogy kérjünk, és további magyarázatokat fűz hozzá, amelyek talán elkerülték figyelmedet.

Azt mondja például, hogy annak a kérése teljesül, aki „benne marad” vagyis „megmarad” Jézus akaratában.

(…)

Az is lehetséges, hogy olyasvalamit akarsz kérni, ami nem illik bele Istennek rólad elgondolt tervébe, és Isten nem tartja hasznosnak földi vagy örök életed szempontjából. Sőt, lehet, hogy egyenesen károsnak ítéli.

Hogyan teljesíthetné az effajta kérést, Ő, a te Atyád? Hiszen akkor becsapna! Ilyet pedig soha sem tesz.

Hasznosabb lesz, ha imádkozás előtt megegyezel vele, és így szólsz hozzá: „Atyám, ezt szeretném Tőled kérni Jézus nevében, ha jónak tartod.”

Ha a kegyelem, amelyet kérsz, összeegyeztethető azzal a tervvel, amelyet Isten szeretete készített számodra, akkor valóra válik az ige:

„Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek.”

Az is előfordulhat, hogy kérsz ugyan kegyelmet, de egyáltalán nem áll szándékodban úgy alakítani az életedet, ahogy Isten kéri.

Vajon ebben az esetben is igazságosnak tartanád, ha Isten meghallgatna? Isten nemcsak egy ajándékot akar neked adni, hanem a tökéletes boldogsággal akar megajándékozni. Erre pedig csak úgy lehet eljutni, ha igyekszünk Isten parancsai, az Ő igéi szerint élni. Nem elég gondolkodni rajtuk, még az sem elég, ha elmélkedünk róluk, az igét élni kell!

Ha ezt teszed, meg fogsz kapni mindent.

Összegezve: meg akarod kapni a kegyelmet?

Kérj nyugodtan bármit Krisztus nevében, figyelmedet pedig irányítsd elsősorban Isten akaratára azzal az elhatározással, hogy engedelmeskedsz az Ő törvényének!

Isten végtelenül boldog, ha megajándékozhat. Sajnos a legtöbb esetben mi magunk utasítjuk vissza kegyelmet osztó kezét.

Chiara Lubich

---

[1] Az Élet Igéje, 1978. november
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 101-103 o.

Az Élet Igéje 2009. február

„Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom.” (Lk 14,26)

Mit szólsz ehhez? Ugye hallatlanul sokat követel ez a radikális ige? Jézus, aki felbonthatatlannak mondta a házasságot és azt parancsolta, hogy szeressünk mindenkit – így különösen is a szüleinket –, ugyanaz a Jézus most mégis azt kívánja, hogy szorítsuk háttérbe minden szép földi érzelmünket, amennyiben azok akadályoznák az iránta való szeretet közvetlenségét. Ilyesmit csak Isten kívánhat.
Jézus valóban kiszakítja az embereket természetes életmódjukból és mindenekelőtt önmagához akarja kötni őket, hogy megvalósítsa a földön az egyetemes testvériséget.
Ha terve megvalósításának útjában akadályt talál, azt ledönti, „levágja”. Ezért beszél az Evangélium „kardról”, természetesen átvitt értelemben.
„Holtaknak” nevezi azokat, akik nem tudták jobban szeretni Őt, mint anyjukat, feleségüket vagy saját életüket. Emlékszel arra az emberre, aki azt kérte, hogy apját eltemethesse, mielőtt az Ő nyomába szegődne? Neki válaszolta Jézus: „Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat!”
Ilyen magas követelménnyel szemben talán félelem tölt el; talán arra gondolsz, hogy Jézus szavai az akkori időkben voltak érvényesek, vagy azoknak szólnak, akik rendkívüli hivatást kaptak Jézus követésére.
Tévedsz. Ezek a szavak mindenkor érvényesek, a mi korunkban is és érvényesek minden keresztényre; tehát rád is vonatkoznak.
A mai időkben számtalan alkalom kínálkozik, hogy megvalósítsd Jézus tanítását.
Talán van valaki a családodban, aki ellenzi a kereszténységet?
Jézus azt kívánja, hogy tégy tanúságot róla az életeddel és alkalmas pillanatban a szavaiddal is, annak ellenére, hogy esetleg gúnyolnak vagy gyaláznak miatta.
Áldott állapotban vagy és férjed azt akarja, hogy szakítsd meg a terhességet? Istennek engedelmeskedj, ne az embereknek!
Egyik testvéred gyanús, vagy egyenesen helytelen szándékkal akar egy bizonyos társaságba bevezetni? Ne tarts vele!
Becstelen úton szerzett pénzt akarnak elfogadtatni veled? Őrizd meg becsületedet!
Egész családod be akar vonni a lelkiismeretlen, felelőtlen nagyvilági életbe? Inkább szakíts velük, nehogy Krisztus távozzék el tőled.

„Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom.”

Hitetlen családból származol és Krisztushoz való megtérésed miatt szakadás támadt köztetek? Ne riadj meg! Ez az evangélium következménye. Ajánld fel Istennek gyötrődésedet szeretteidért, de ne add fel!
Krisztus kiváltságos módon magához hívott, s most elérkezett a pillanat, amikor a teljes önátadás azt kívánja, hogy hagyd el atyádat és anyádat, vagy esetleg szakíts a menyasszonyoddal?
Tedd meg, amit elhatároztál!
Aki nem küzd, az nem is győzhet.

„Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom.”

„… sőt még saját magát is”
Az üldöztetések földjén élsz, és ha kiállsz Krisztus mellett, az életedet veszélyezteti? Légy bátor! Van, amikor még ezt is megkívánja hitünk. A vértanúk kora soha nem ér teljesen véget az egyházban.
Életünk során előbb-utóbb mindannyiunknak választanunk kell Krisztus és a világ dolgai között, hogy hiteles keresztények maradhassunk. Számodra is elérkezik ez a pillanat.
Ne félj! Ne féltsd az életed! Jobb elveszíteni azt Istenért, mint nem találni meg soha többé. A másik Élet valóság!
Ne féltsd szeretteidet sem! Isten szereti őket. Egy napon majd – ha képes leszel arra, hogy Istent jobban szeresd náluk – Ő melléjük áll, és szeretetének mindeneket vonzó igéivel fogja hívni őket. Te pedig segítesz majd nekik, hogy veled együtt Krisztus igazi tanítványaivá legyenek.

Chiara Lubich

Életige, 2009. január

„Sok a tag, de a test csak egy.” (1Kor 12,20)[1]

Jártál már hiteles keresztények élő közösségébe? Voltál már valamilyen összejövetelükön? Megfigyelted, hogy milyen az életük? Ha igen, akkor biztosan észrevetted, hogy a közösség tagjai különféle feladatokat látnak el. Van, aki a beszéd adományával rendelkezik, és olyan lelki mélységeket tud átadni neked, amelyek megérintik lelkedet. Van, aki úgy tud élni a segítés, a szolgálat, a másokról való gondoskodás adományával, hogy elámulsz látva, milyen eredményeket ért el a szükséget szenvedők megsegítésében. Van, aki olyan bölcsen tanít, hogy új erővel árasztja el meglévő hitedet. Van, aki a szervezés művészetét kapta, van, aki az irányításét. Van, aki meg tudja érteni azt, akivel kapcsolatba kerül, és vigaszt tud nyújtani azoknak, akik erre szomjaznak.

Igen, mindezt megtapasztalhatod. De ami egy ilyen élő közösségben leginkább megérint, az a közös lelkület, amely mindenkit átjár. Úgy érzed, hogy ott van a levegőben, és ebből az eredeti közösségből egységet, egyetlen testet alkot.

„Sok a tag, de a test csak egy.”

Pál is egészen élő keresztény közösségekkel találta szembe magát. Ő különleges helyzetben volt, mert ezek éppen az ő rendkívüli igehirdetése folytán keltek életre.

Ezek közül az egyik a korintusiak fiatal közössége volt, amelyben a Szentlélek bőkezűen osztogatta ajándékait, vagy, ahogy mondani szoktuk: karizmáit. Sőt, abban az időben egyes rendkívüli karizmák is megjelentek, a születő egyház különleges hivatásának megfelelően.

Ez a közösség azonban, miután megtapasztalta a Szentlélek különleges adományainak magasztos élményét, megismerte a rivalizálást, a zavart, éppen azok között, akik ezekben az ajándékokban részesültek.

Az Efezusban tartózkodó Pálhoz kellett tehát fordulniuk, hogy tisztázzák a helyzetet.

Pál habozás nélkül válaszolt, megírva rendkívüli leveleinek egyikét, amelyben elmagyarázza, hogyan kell élni ezekkel a különleges kegyelmekkel.

Elmagyarázza, hogy különböző karizmák, különböző szolgálatok léteznek, mint amilyen az apostoloké, prófétáké vagy tanítóké, de az Úr, akitől mindezek származnak, egy és ugyanaz. Azt mondja, hogy a közösségben vannak, akik csodákat művelnek, gyógyítanak, olyanok, akik rendkívüli módon mások szolgálatára vannak hivatva. Mások a kormányzás adományát kapták, vannak olyanok is, akik nyelveken beszélnek, és olyanok, akik ezt értelmezni tudják. Hozzáfűzi azonban, hogy mindez az egy Istentől származik.

Mivel tehát a különböző ajándékok ugyanannak a Szentléleknek a kifejeződései, aki tetszése szerint osztja őket, nem lehet, hogy ne legyenek harmóniában egymással, lehetetlen, hogy ne egészítsék ki egymást. Hiszen ezek nem személyes előnyökért vannak, nem vezethetnek dicsekvéshez vagy önigazoláshoz, hanem közös célt szolgálnak: a közösség építését, mások szolgálatát. Éppen ezért nem szülhetnek rivalizálást vagy zűrzavart.

Pál – bár azokról a különleges adományokról beszél, amelyek a közösség életét hivatottak szolgálni – arra figyelmeztet, hogy a közösség minden tagja kapott képességeket és talentumokat, hogy azokat mindenki javára kamatoztassa; továbbá, hogy mindenki örüljön annak, amit kapott.

Úgy mutatja be a közösséget, mint egy testet, és felteszi a kérdést: „Ha a test csupa szem volna, hol maradna a hallás? Ha meg csupa hallás, hol maradna a szaglás? Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test?”[2] „Ám

sok a tag, de a test csak egy.”

Ha minden tag más, mindegyik ajándék lehet a többiek számára. Így mindegyik önmaga lehet, megvalósíthatja Isten reá vonatkozó tervét, amely megkülönbözteti őt a többiektől.

Pál abban a közösségben, amelyben a különböző adományok működnek, olyan élő valóságot lát, amelynek ezt a nagyszerű nevet adja: Krisztus. Mert tény, hogy ez az egyedülálló test, amelyet a közösség tagjai alkotnak, valóban Krisztus teste. Krisztus ugyanis tovább él az egyházban, és az egyház az Ő teste. A keresztségben a Szentlélek valóban Krisztusba építi a hívőt, aki bekapcsolódik a közösségbe. Ott pedig mindenki Krisztus: minden megosztottság megszűnik, eltűnik minden hátrányos megkülönböztetés.

„Sok a tag, de a test csak egy.”

Ha a test egy, a keresztény közösség tagjai akkor gyakorolják jól új életmódjukat, ha megteremtik maguk között az egységet. Azt az egységet, amely feltételezi a különbözőséget, a pluralizmust. A közösség nem egy tehetetlen masszához hasonlít, hanem egy élő szervezethez, amelynek különböző tagjai vannak.

A keresztény számára szakadást előidézni éppen az ellenkezője annak, mint amit tennie kell.

„Sok a tag, de a test csak egy.”

Hogyan fogod tehát élni ezt az új igét, amelyet az Írás eléd helyez?

Fontos, hogy nagy tisztelettel legyél a keresztény közösség különböző feladatai, ajándékai és talentumai iránt.

Ki kell tárnod szívedet az egyház sokféle gazdagságára. Nemcsak a kis helyi egyházra, a plébániai közösségre, egy keresztény társulatra vagy egyházi mozgalomra, amelynek tagja vagy és amelyet ismersz, hanem a sokféle formájú és kifejeződésű egyetemes egyházra.

Mindezt a magadénak kell érezned, mert ennek az egyetlen testnek a része vagy.

Amint tekintettel vagy fizikai tested minden tagjára és véded őket, úgy kell tenned ennek a lelki testnek minden tagjával is.

(…)

Mindenkit becsülnöd kell, és meg kell tenned a részedet abban, hogy a lehető legjobban hasznossá tehessék magukat az egyházban.

(…) Ne kicsinyeld le azt, amit Isten ott kíván tőled, ahol vagy! Lehet, hogy úgy tűnik számodra, hogy a napi munka monoton, és nincs különösebb jelentősége. Mindannyian ugyanahhoz a testhez tartozunk, és mint tag mindenki részt vesz az egész test munkájában, azon a helyen, amelyet Isten választott számára.

Végül a legfontosabb az, hogy ott legyen benned az a karizma, amely – Pál szavaival élve – felülmúlja az összes többit: a szeretet. A szeretet azok iránt, akikkel találkozol, a szeretet minden ember iránt a földön.

A szeretet, a kölcsönös szeretet által lehet a sok tag egyetlen testté.

Chiara Lubich

---

[1] 1981. januári életige

[2] 1Kor 12,17-19

Jáki Szaniszló

E gyötrelmek nélkül is kijárt neki az örök boldogság és dicsőség, mert ő Isten Fia. A szenvedések vállalására egyetlen cél vezette: irántunk megnyilvánuló szeretete. A sok szenvedés és gyötrelem értünk van.

KERESZTÚT

I. AZ ÍTÉLET

Pilátus ismét összehívta a főpapokat, a véneket és a népet, s így szólt hozzájuk: „Elém vezettétek ezt az embert mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam, de az ellene felhozott vádak közül nem találtam egyben sem vétkesnek." – De azok nem tágítottak, hanem egyre elszántabban, egyre hangosabban üvöltötték, hogy feszítse keresztre. Erre Pilátus úgy határozott, hogy enged követelésüknek. Szabadon engedte hát kérésükre azt, aki lázadás és gyilkosság miatt került börtönbe, Jézust meg kiszolgáltatta nekik akaratuk szerint (Lk 23,13-14; 23-25).

***

Uram, szeretném magamat egészen kiszolgáltatni neked, hogy megmeneküljek a megsértett Szeretet ítéletétől.
***

Jézus ítélőszék előtt áll. Vádlói hazugok. Bírája gyenge jellem. Az elbánás, amelyben részesül, minden jog megcsúfolása. Ez az ítélőszék az Urat súlyos vétségben mondja ki bűnösnek. Az ítélet szégyenletes és egyben borzalmas.
Jézus tudja, mennyire a javát akarta mindenkinek. Menynyire szerette a népet, és mennyire emésztette magát az emberek üdvéért. Ezért az eljárás rettentő igazságtalansága és felszínessége a lelke mélyéig megrendíti.
Mennyire felháborodna az én igazságérzetem, ha valaki érdemtelem büntetést mérne rám! Csapások ellen mennyire tiltakozom, ha úgy vélem, hogy nem szolgáltam rájuk. Pedig tudom, hogy milyen sokszor hibáztam már. Mennyire mélyen sérthette tehát az Urat ennek az ítéletnek átlászó színjátéka! Ő azonban hallgat. Elfogadja az ítéletet szabad akaratából, kényszer nélkül, mert az Atya legszentebb akaratát látja benne, hiszen a mi üdvösségünkről van szó.
Az igazságtalan ítélet azonban nagyon keserűvé teszi számára a következő eseményeket.
Uram, te előttem jártál, és előkészítetted nekem az utat. Most taníts, hogy kövesselek, ha eljön az én órám. Ha kemény parancsszót vagy feddést kell hallanom, mutasd meg, mi lenne a jogos és helyes, hogy ennek fejében elfeledjem az igazságtalanságot.
Ha valamilyen kötelességem elviselhetetlennek tűnik is, az Atya akaratát akarom benne látni, és engedelmeskedni fogok. Ha bajok törnek rám, és úgy gondolom, hogy nem szolgáltam rájuk, tanítsd szívemet, hogy mint a tied, az Atya akaratához alkalmazkodjon.
És ha kézzelfogható igazságtalanság ér, a te kegyelmed segítsen, hogy hallgatni tudjak, és a mennyei Atyára bízzam igazolásomat.

II. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Uram, más dolog nyugodt órában azt mondani: „Kész vagyok mindenre, amit Isten akar". És egészen más valóban késznek lenni, ha jön a kereszt. Ilyenkor a szív sokszor ernyedt és félénk, az ember elfelejti minden korábbi jó felkészültségét.


III. JÉZUS ELŐSZÖR ESIK EL

Jézus Jeruzsálem szűk, sikátorszerű utcáin cipeli keresztjét. Egyszer csak hirtelen elbukik, földre zuhan. Hiába nyújtja kezét esengve segítség után. Semmi részvét, semmi együttérzés nincs iránta. Káromkodással és ütlegélésekkel unszolják felkelésre és útjának folytatására.
Nem csoda, ha az Üdvözítő elesik. Nem csupán a vérveszteség, az étlenség és a belőlük származó gyengeség miatt, hanem a kereszt súlya miatt is. Nem nehéz a kereszt nagyságáról és súlyáról némi fogalmat alkotnunk. Akkorának és oly masszívnak kell lennie, hogy földbe ásva egy férfit biztosan elbírjon. Továbbá: minden zökkenés – amit az utca durva, egyenetlen kövezete csak előidéz – növeli a fájdalmat a sebes vállakon. Egy ilyen zökkenés alkalmával a kereszt felső vége oda-odaütődik a töviskoronához, amely a fejbőrbe mélyedve fokozza a bódító kínokat.
A földön vergődő Jézus képe lebegjen előttem, ha elviselhetetlennek látszó nehézségeim közben panaszkodni szeretnék. Ha el akarnám mondani, hogy túl vagyok terhelve, erőmön felüli gondok nehezednek rám, ha feljebbvalóim nincsenek irántam belátással, ha munkatársaim, barátaim, ismerőseim nem tanúsítanak részvétet és együttérzést. Ilyenkor vessek egy pillantást a földön fekvő Krisztusra. Vajon nem volt-e ő is túlterhelve? Vajon nyilvánított-e iránta a jelenlevők közül valaki részvétet? Ugye, nem?! Restellkednem kell, hogy nekem még mindig jobban megy a sorom, mint őneki.
Aztán azt is meg kell gondolnom, hogy mi tette Jézus keresztjét oly elviselhetetlenül súlyossá, s miért roskadt a földre a súly alatt? Nemde a bűn?! Az a bűn, amit oly könnyen és meggondolatlanul elkövetek. Nem érzek rá a bűn súlyára. Nem látom be, hogy minden bűn mérhetetlen sértés Isten méltósága ellen. Lázadás az isteni hatalommal szemben. Ha csak arra gondolok, hogy egyetlen bűn – ősszüleink bűne – rázúdította az egész világra a szenvedést és a halált, akkor némi fogalmat tudok alkotni magamnak arról, hogy Isten szemében minden bűn szétrombolja az Isten és ember kegyelmi szeretetkapcsolatát.
Emiatt roskadt a földre az Üdvözítő. Elesett, hogy engem a bűnből fölemeljen. Ó, mily kegyetlenség Krisztus keresztjét még újabb és újabb bűnökkel súlyosbítani! Mily nagy vakmerőség az én Uram Istenem és majdan Bírám keresztjét még nehezebbé tenni! Ments meg, Uram, minden bűntől!

IV. JÉZUS SZENT ANYJÁVAL TALÁLKOZIK

„Ó, mily nagy volt ama drága Szűzanya szomorúsága egyszülött szent magzatán" (Stabat Mater). Milyen szívszaggató fájdalom az Anyának így látni szent Fiát! És milyen keserű gyötrelem a Fiúnak Édesanyja szenvedése.
***

Állt a Fájdalmas Anya. Állt, mert erős volt. Nem roskadt össze, pedig Fiának összes szenvedése az ő szívébe is belenyilallt. A szegek az ő kezét is átszúrták, a töviskorona az ő homlokát is felvérezte. De ő mégiscsak áll – szilárdan, hittel, bizalommal. Összeomlani látszik minden reménye, kialudni látszik minden csillag, elveszni látszik minden fénysugár, ő mégsem törik össze. Nem válik hitetlenné, nem átkozódik, nem fenyegetőzik, még csak nem is panaszkodik, csak áll, részvéttel telt anyai szeretetével és rendíthetetlen hitével.

Sohasem lehetek eléggé hálás a Boldogságos Szűzanyának, hogy e szívszorító találkozás kínos perceit értem is átszenvedte. Kérem a Fájdalmas Anyát, hogy az élet nehéz óráiban – mert biztosan lesznek ilyenek – nekem is eszközöljön ki állhatatos szilárdságot, erőt, türelmet, nagylelkűséget. Ha még nem éreztem volna, eljön még az idő, amikor kénytelen leszek átérezni, hogy én is csak húsból-vérből való ember vagyok, s vigaszra, támaszra szorulok, amikor majd én is átérzem árvaságomat.
Ó, édes Szűzanyám, ó, Fájdalmas Édesanya, állj akkor mellém, és éreztesd velem, hogy Anyám vagy!

V. CIRENEI SIMON SEGÍT JÉZUSNAK A KERESZTET HORDOZNI

„Ahogy elvezették, megállítottak egy cirenei embert, Simont... Vállára adták a kerestet, hogy vigye Jézus után" (Lk 23,26). Cirenei Simon eleinte csak kényszerűségből engedelmeskedik, de amint az elgyötört Jézusra tekint, elfogja a részvét. Ezentúl szíves akarattal és szeretettel könnyít Krisztus terhén.

Mily nagy kitüntetés számunkra, Üdvözítőnk, hogy mindennapi kis keresztjeinket veled együtt hordhatjuk. Örömest osztozunk keresztedben és meggyaláztatásodban.

VI. VERONIKA LETÖRLI KENDŐJÉVEL JÉZUS VERÍTÉKÉT

Veronika csekély szolgálatot tett az Üdvözítő szenvedéseinek enyhítésére. Ezért örökbe kapta kendőjén az Úr arcának képmását. Ilyen az Úr: ha a legkevesebbet is ajándékozzuk neki, akkor is magát adja viszonzásul. A legnagyobb szenvedésben is hálás a legkisebb jótéteményért.

***

Testvérem, te Veronika vagy. El ne mulaszd, hanem ahol csak teheted, töröld le Krisztus vérző arcát, aki millió és millió emberben itt járja közöttünk örök keresztútját. Ezt csak akkor tudod megtenni, ha a te szívedben is egyre fényesebben és tisztábban ragyog Krisztus arca. Minden szentmise, minden szentáldozás képessé tesz arra, hogy felfrissüljön, elevenné váljon benned ez az isteni arc. Hiszen ezek a szent cselekmények Krisztus halálát hirdetik. Tekinthetek-e a szent keresztre anélkül, hogy Krisztus arca mindinkább lelkembe mélyüljön? Lelkemnek egyre jobban ehhez az archoz kell hasonlítania, ha azt akarom, hogy az isteni Megváltó felvegyen választottjai közé. El kell érnem a tökéletességnek azt a fokát, hogy bennem mindenki Krisztusra ismerjen.

***

„Jézus felszólított, ha bárki jön hozzám, mindig úgy fogadjam, mint ahogyan a Szűzanya fogadta őt. Így tudatosította bennem, hogy Ő él a felebarátban. S ha örömet akarok Neki szerezni, akkor szerezzek örömet testvéreimnek.
- Jézusom, és ha valaki halálos bűnben él, akkor is Neked szerzek örömet?
Akkor Jézus megmutatta nekem egy ilyen testvérem lelkét. Legnagyobb megdöbbenésemre Jézus nem hagyta el, hanem benne élt. De hogyan? Úgy, ahogyan a keresztúton oly sokszor láttam: összeverve, nem volt rajta semmi épség, annyira eltorzulva, hogy még a Szűzanya sem ismert azonnal Szent Fiára, amikor megpillantotta; úgy összeverték az Ő gyönyörű szép Jézusát. Csak akkor ismerte meg, amikor ránézett. A szeméről ismerte meg, a tekintetéről. Így nézett ki Jézus ebben a lélekben! Sebei véreztek, könyörögve nézett rám fájdalomtól elgyötört tekintetével: Segíts, imádkozz ezért a lélekért! Értem: hozz áldozatot, szenvedj érte, hogy megmenthessem!” (Mária Natália nővér naplója - ”Szeress Engem!”)

***

Most már érthető, hogy a sátán pokoli gyűlölete miért irányult fokozott mértékben épp Jézus arca ellen. Mert Jézusnak szelíden átható tekintete sok-sok embert vonzott magához és mentett ki a gonosz lélek hatalmából. Mátét, Zakeust, Magdolnát és még sokakat ez a jóságos arc, ez a mágikus tekintet segítette ki a bűnből, és vezette Isten országába. Érthető tehát, hogy a sátán a maga dühöngő bosszúját a Megváltó arcán akarta kitölteni.
Keződött ez Annás főpap előtt, ahol az egyik feldühödött katona arcul ütötte Jézust. Folytatódott egész éjjel, amikor a durva katonák köpdösték, üttötték-verték ezt a szent arcot, olyannyira, hogy már maguk is utáltak hozzányúlni, letakarták hát Krisztus arcát, és így ütlegelték tovább a végkimerülésig. Ezzel a rettenetesen meggyalázott arccal vitték Jézust Kaifáshoz, Kaifástól Pilátushoz, onnan Heródeshez, majd újra vissza a helytartóhoz és végül a Golgotára.

VII. JÉZUS MÁSODSZOR ESIK EL

“Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki erős akar lenni, legyen a cselédetek. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét, váltságul sokakért.” (Mt 20,27-28).

***


SZENT FERENC
1. A lelki szegénységről

“Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Sokan vannak, akik állhatatosak az imádságban és a zsolozsma végzésben, sokat böjtölnek, és sanyargatják testüket, de egyetlen szón, melyet magukra nézve sértőnek éreznek, vagy valami semmiségen, amelyet elvesznek tőlük, mindjárt megbotránkoznak, és fölháborodnak. Az ilyenek nem lelki szegények; mert aki igazán lelki szegény, az magát gyűlöli, és azt szereti, aki őt arcul üti (Intelmek,14).

2. Isten alázatos szolgájáról

Boldog az a szolga, ki az emberek magasztalása és dicsőítése közepett nem gondolja magát különbnek, mint amikor hitványnak, együgyűnek és megvetésre méltónak tartják. Mert az ember annyit ér, amennyit Isten szemében ér, és semmivel sem többet (Intelmek,19).

***

Jézus egyszer már elesett. Ekkor mindenki azt várta tőle, hogy összeszedi magát, új erőre kap, és akadálytalanul viszi keresztjét egészen a hegy tetejéig. De ím, most újra elesik. Ez már sokkal tragikusabb bukás az elsőnél. A szenvedő Jézus tisztában volt azzal, hogy ez a második esés megrendíti Anyját, ellenségeinek megint okot szolgáltat arra, hogy csúfot űzzenek belőle, barátait pedig meghökkenti, sőt kiábrándítja. Gyöngesége és tehetetlensége szinte minden embert megbotránkoztat, óhatatlanul is felmerül bennük a kétely: hát valóban Isten lenne ez a Jézus, ahogy önmagáról hirdette?
Ám az Üdvözítő még ezt az újabb megpróbáltatást is elfogadta a mennyei Atyától. Bízott az Atyában, tudva tudta, hogy Isten csak azért engedte meg ezt a második bukást, hogy megmutassa: Ő énbennem mindennél erősebb.
***

Ó, mily nagy hátrány ránk nézve, hogy mi nem Jézus lelkületével viseljük el életünk kereszthordozásában a bukásokat! Ha először esünk el, még valahogyan csak kimagyarázzuk magunkat. De ha már másodszor is csatát vesztünk, letörten megadjuk magunkat a sorsnak, és beletörődünk tehetetlenségünkbe. Ezért mi ellenállunk mindenfajta keresztnek, és nem vállaljuk a megpróbáltatásokat. Ez azonban veszedelmes módszer, mert eltávolít Jézustól. Nem Jézus mellett teszünk tanúságot, hanem saját magunk mentségét keressük.
Ne szépítsük helyzetünket. Fogadjuk el a nyers valót: életünk útján többször is elesünk. De ha Jézusban élünk, és Jézus bizalmával hordozzuk keresztünket, ő majd felemel minket. (újra és újra erőt önt belénk. Akkor majd nem fognak ujjal ránk mutogatni, hanem elismeréssel nyilatkoznak: lám, van ereje, valaki segített neki, valaki felemelte.
Ne félj az eséstől, az ismételt bukástól, hanem fordulj Jézushoz! Ha a kereszthordozást helyesen értelmezed, benne mindig megtalálod a te Üdvözítődet. Ekkor a második esés ugyan a test veszte lesz, de a lélek győzelme.

VIII. JÉZUS ÉS A JERUZSÁLEMI SÍRÓ ASSZONYOK

„Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok. Inkább magatokat sirassátok, és gyermekeiteket, mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a meddők, akik nem szültek, nem szoptattak. Akkor majd unszolni kezdik a hegyeket: Omoljatok ránk! És a dombokat: Takarjatok el! Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?" (Lk 23,28-31)

A szenvedés valós oka a bűn. Elsősorban az érdemel siratást. „Mert ha a zöldellő fával (vagyis Jézussal) így tesznek, mi Tesz a sorsa a kiszáradt fának" (vagyis a bűnösnek)? Mintha csak ezt mondaná Jézus: Igaz, hogy sokat szenvedek, de ez semmi ahhoz képest, ami a bűnösre vár a kárhozatban, ha meg nem siratja bűneit.

Az Úr szenvedése ráirányítja a figyelmet Isten igazságosságára, de a kárhozatra is. Ezt figyelmen kívül hagyni szörnyű felelőtlenség. Mert jaj annak, aki a megtérésre kapott időt – amíg van rá lehetősége – nem használja ki és nem él hanem visszaél a kegyelemmel.

***

SZENT FERENC – Levél egy elöljáróhoz:

Lelked állapotával kapcsolatban azt mondom neked – amennyire tudom – hogy mindazt, ami akadályoz az Úristen szeretésében, és mindenkit, embert, testvéreket és másokat, akik akadályt gördítenek utadba – még ha mindjárt meg is vernének – kegyelem gyanánt kell felfognod. És így akard ne másként... És szeresd azokat, akik így tesznek veled, és ne kívánj tőlük semmi mást, mint amit az Úr ad neked. És így szeresd őket, ne kívánd, hogy jobb keresztények legyenek. Ez többet jelentsen számodra, mint a remeteélet... Abból akarom megismerni szereted-e igazán az Urat és engem, az Ő szolgáját és a tiédet, hogy megteszed-e ezt; nevezetesen, hogy ne legyen olyan testvér a világon, akinek bármilyen súlyosan vétkezett is – miután szemedet látta, és irgalmat kért tőled – irgalmad nélkül kelljen távoznia. S ha nem kér irgalmat, neked magadnak kell megkérdezned tőle, nem kíván-e irgalmat nyerni. És ha utána ezerszer vétkezik is szemed láttára, szeresd őt jobban, mint engem; hogy ezzel az Úrhoz vonzzad őt; légy mindig könyörületes az ilyenekhez.

IX. JÉZUS HARMADSZOR ESIK EL A KERESZTTEL

Már az első, de még inkább a második esés alkalmával azt lehetett várni, hogy Jézus nem bírja folytatni útját, ott marad a földön, netán már ott meghal. Nem így történt. Az édes (Üvözítő minden erejét összeszedte, és kemény elszántsággal vitte tovább a keresztet. Így történt ez akkor is, amikor harmadszor zuhant a földre. Nem hagyta el magát. Keservesen ugyan, de fölemelkedett, újra vállára vette keresztjét és megindult. Pedig most már emelkedőn kellett felfelé haladnia, ami még nehezebbé tette útját.
Miért ragaszkodott ennyire makacs elszántsággal az Úr ahhoz, hogy a vesztőhelyre jusson? Miért akart erőnek erejével meghalni? Egyáltalán, miért kellett mindannak megtörténnie, ami megtörtént?

Hiszen Jézus Krisztusnak, a második isteni személynek minden cselekedete végtelen értékű. Már azzal, hogy a betlehemi istállóban megszületett, és ott a hideg jászolban először hullatta gyermeki könnyeit, elégtételt nyújthatott volna a megsértett isteni Felségnek az eredeti bűnért és a világban addig elkövetett bűnökért. Minek tehát ez a rettenetes szenvedés, ez a borzasztó kereszthalál? Nem volt részéről elegendő az a megalázkodás, hogy Isten létére értünk emberré lett?
De igen. Elegendő lett volna. Már az is nagy megalázkodás volt a Megváltó részéről, hogy magára vette az emberi természetet, odafeküdt a Boldogságos Szűzanya karjaiba, táplálkozott az ő édesanyai tejével, 30 éven át élt Názáretben, kemény munkával töltve az időt Szent József mellett. De vajon mindez kinek a szeméből csalt volna ki részvétkönynyeket? Ezt a megalázkodást csak az Isten tudná értékelni, ember aligha. Legfeljebb irigykedve nézné a Szent Család boldog názáreti életét.
De az a rettenetes háromórai haláltusa a keresztfán, az ezt megelőző borzalmas szenvedés, a teljesen elégő áldozat, amelyben az egész ember megsemmisült, figyelembe véve, hogy az Üdvözítő mindezt önként szenvedte el, ártalanul vállalva magára az egész emberiség bűneit, ez olyan hősies cselekedet volt, amely előtt minden térd meghajol az égben, a földön és a föld alatt. Isten Báránya égő áldozattá csak a Golgotán lett. Ott égett hamuvá a kereszt kínjának tüzében. Ezért szedte össze utolsó erejét a harmadik esés után, és vett irányt a Kálvária felé. Jézus nem elégedett meg félmunkával. Ő egész munkát végzett, a mennyei Atyától kapott feladatot tökéletesen végrehajtotta.

Megtanít ezzel arra, hogy vesd ki magadból a langyos természetet. Ne állj meg félúton. Ne hagyd abba a kitűzött célt: lelked üdvösségének munkálását. Légy hűséges és kitartó a végső állhatatosságig.
***

Hogy megértsem őt, mélyen le kell hozzá hajolnom. Őhozzá, az én Istenemhez, akit sárba tiport a megvetés, aki most szégyenbe fulladt. Ha képes vagyok vele együtt a megvetést vállalni, egykor majd a megdicsőülés fényébe, az örökkévaló méltóságba emelkedem vele együtt. Ne féljek tehát Jézus kedvéért és iránta való szeretetből mélységesen megalázkodni! Legyek olyan, mint a szőnyeg, amely az emberek léptei alatt nem zúgolódik, hanem némán tűri, hogy tapossák.
De ha mégsem vagyok annyira erős, hogy azonnal eljussak a teljes lemondásra, azért nem veszítem el bátorságomat. Zavartalan és tökéletes béke úgysincs a földön. Ha bukdácsolok is, azért még nem szakadok el teljes mértékben Jézustól. Itt a földön a választottakat az különbözteti meg a kárhozottaktól, hogy az előbbiek bukásuk után mindig felkelnek, az utóbbiak soha.
Rám is sok esés vár még, amíg tökéletesen megszilárdulok Istenben. De csak akkor leszek képes egyenes utat vágni magamnak Jézushoz, ha igyekszem mindig egy maradni vele a szeretetben. Ezért örömmel elfogadok minden szenvedést, amit Jézus juttat nekem. Megpróbálok önmagam számára megsemmisülni. Nem teszek különbséget kis hiba és nagy bűn között, a legkisebb hibától is éppúgy őrizkedem, mint a legsúlyosabb bűntől. Akár öröm ér, akár fájdalmat kell elszenvednem, mindkettőt egyenlőképpen fogadom, mert mindenben Isten kezét ismerem fel. Nem szakítom meg benső, bizalmas barátságomat Jézussal. Hű maradok hozzá mindhalálig. Részt kérek szenvedéseiből, elmélyedek fájdalmának minden részletében.

X. JÉZUST LEVETKŐZTETIK

A hosszú menet lassanként felkígyózik a Kálvária csúcsára. Itt epével vegyített bort adnak Jézusnak, majd megfosztják ruháitól, és keresztre szegezik.
Megfosztják ruháitól. Nem először. Már akkor lecibálták róla öltözékét, amikor előző éjjel megostorozták. De mennyivel más volt ez a lemeztelenítés, mint a mostani! Akkor csak az őt ütlegelő katonák látták ruha nélkül, most pedig a kaján, bámészkodó tömeg előtt kell szégyenkeznie. Akkor csak felsőruháitól fosztották meg, most pedig teljesen levetkőztetik. Mekkora szégyen ez, és főleg mily mérhetetlenül sajgó fájdalom! Tépőbb, kínzóbb, mint az ütések okozta testi fájdalmak. A hosszú és megtépázó keresztút véres jelenetei között talán most éri el tetőfokát Jézus kínja és vergődése.
Azért kínlódik Jézus, mert megszégyenítik. Nem a test sajog most, hanem a lélek borzad. De Jézus nagy szeretetében még ezt is vállalja. Figyelmeztetni akar a test minden bűnének, főleg a paráznaságnak rendkívül súlyos és veszélyes voltára. Így akarja levezekelni a szemérmetlenségnek ama bűneit, amelyek korunkban oly szörnyű nagy mértékben árasztják el az emberiséget. Így akar rámutatni arra, hogy Isten előtt nincs utálatosabb bűn a testiség bűneinél, amelyek a szégyenérzet hatására szívesen maradnának titokban és rejtezkednének el még a gyóntatószékben is. Pedig a testiség bűnei ellen egyetlen hatásos orvosság van: önmagunk őszinte leleplezése Isten ítélőszéke előtt. Ha lelked tiszta köntösét illetlen gondolatok megtépdesik, vágyak vagy cselekedek, gondolj a tömeg előtt szégyenkező Megváltóra. Ő éretted és helyetted vállalta a szégyent, amit neked magadnak kellene elviselned. Egyben arra is figyelmeztet a levetkőztetett Jézus, hogy létezik egy másfajta köntös is, a lélek tiszta köntöse, a megszentelő kegyelem. Ha birtokában vagy ennek a drága isteni ajándéknak, maga Jézus él benned, megosztja veled saját isteni életét, és jelenlétével megszentel. és hogy megszerezhesd ezt a menyegzői köntöst, ingyen és szeretettel ajánlja fel a bűnbocsánat tisztulást adó szentségét és saját szent testét, a legméltóságosabb Oltáriszentséget. Általuk akar felöltöztetni a lelki tisztaság köntösébe, általuk akar felékesíteni a minden földi kincset túlhaladó értékkel: a megszentelő kegyelemmel. Így önt beléd természetfeletti erőt minden testi kívánság legyőzésére.

XI. JÉZUST KERESZTRE FESZÍTIK

A keresztre feszítés első fázisa abban állt, hogy az áldozatot hátára fektették, hogy kezeit rászegezhessék arra a gerendára, amit addig cipelt. Vannak közöttünk, akiknek már egy tűszúrás is agóniát okoz. Akiknek pedig magasabb az érzésküszöbük (vagy talán nagyobb a lelki erejük) kibírnak még egy foghúzást is érzéstelenítés nélkül. De még a legerősebbnek sem engedik meg, hogy elviseljen egy foggyökér idegműtétet, anélkül, hogy novocain injekciót ne adnának neki.

A szegnek, amely átfúródott Jézus csuklóján, vastagnak és hosszúnak kellett lennie. Idegkötegeket tépett szét és rendkívül éles kínokat okozott. A csukló apró csontjai összezúzódtak, az izmok elroncsolódtak. Mindennek a nagysága arányos azoknak a bűnöknek a súlyosságával, melyeket valaki fél kézzel követ el. A lopás bűnei, az érzékiség bűnei, a kegyetlenség bűnei, a gyilkosság bűnei, bűnök azzal a szervünkkel, amelynek remek szerkezete olyan hatásosan különbözteti meg az embert a majomtól.
De minden bűn emberi, hiszen az állatok nem tudnak vétkezni. Az ember tud, és vétkezik is, sőt sportot űz belőle. Homo, animal peccator – Az ember vétkező állat –, így lehetne az embert meghatározni. Ezt még teljesebbé tehetjük azzal a hivatkozással, hogy a legtöbb bűnt az ember a kezével követi el. Homo, animal peccator, per manus nimis – Az ember vétkező állat, aki főként a kezével vétkezik. Gondoljunk a tolvajokra, gyilkosokra, hamisítókra vagy a kéjencekre.

De azok is kezek, Jézus átszúrt kezei, amelyek megmentik az embert. Jusson eszünkbe a hitetlen Tamás, akit az a privilégium szabadított meg hitetlenségétől, hogy odatehette kezét Jézus kezén a szegek helyére. Ez az állomás az a hely, ahol mi is mondhatjuk Tamással: Én Uram és Istenem! (Jn 20,28).

Néhány szent megkapta azt a privilégiumot, hogy testén viselhette a szegek helyét. Szent Ferenc volt az első nevezetes közülük. Természetesen nem feledkezhetünk el Szent Pálról, aki azt mondta, hogy saját testén viseli Krisztus szenvedésének jeleit. Napjainkban Pio atya volt élő példája a privilégiumok eme legnagyobbikának. De ezt a kiváltságot mindnyájan csak akkor kapták meg, amikor már régóta hosszan elmélkedtek Krisztus szenvedéseiről.

***

SZENT FERENC részesedése a Keresztrefeszített sorsában – „Nem tudja visszatartani könnyeit, hanem hangosan sír Krisztus szenvedésén, melyet mindig szem előtt tart. Zokogással tölti be az utakat, és semmilyen vigasztalást nem talál, amikor Krisztus sebeire gondol” (Szent Bonaventura: Leg. major, 1,5).
Az ima, amelyet stigmatizációja előtt a La Verna hegyen mondott, érzékelteti legjobban lelkiállapotát: „Ó, Uram, Jézus Krisztus, két kegyelmet kérek tőled, mielőtt meghalnék: az első, hogy amennyire csak lehetséges, megérezzem testben és lélekben azt a fájdalmat, amelyet Te, édes Jézusom, elviseltél a szenvedés keserű órájában. A másik kegyelem, amit kérek, pedig az, hogy amennyire lehet, megérezzem szívemben azt a rendkívüli szeretetet, mely téged, Isten Fia, annyira áthatott, hogy képes voltál önként elviselni azt a nagy fájdalmat értünk, bűnösökért" (Elmélkedés a stigmákról, III).
***

“Mindnyájan szívleljük meg, testvéreim, amit az Úr mond: „Szeressétek ellenségeiteket, és tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket". Mert a mi Urunk Jézus Krisztus is, akinek nyomdokait követnünk kell, barátjának szólította árulóját, és önként adta át magát keresztre feszítőinek. Tehát nekünk is barátaink mindazok, akik igazságtalanul szomorúságot és aggódást, megszégyenítést és jogtalanságot, fájdalmat és kínokat, vértanúságot és halált okoznak. Mindezeket nagyon kell szeretnünk, mert éppen azzal, amit okoznak nekünk, nyerjük el az örök életet” (SZENT FERENC A testvérek megintéséről – I Regula, 22).

***

Mindenki számára eljön majd az óra, amikor semmit sem tehet többé, nem védheti meg becsületét, nem enyhítheti fájdalmát és nem talál menekvést. Főképpen a halálos betegségben lesz ez így, majd ha tudjuk, hogy közeledik a vég, és az orvos már nem segíthet. Ebben az órában mindenki tehetetlen. Csak egyet tehetünk: szívünket és akaratunkat Istenbe helyezzük, és nagyon erősen megnyugszunk az Atya akaratában. Hogy jó vagy rossz végünk lesz-e, azt bízzuk őrá.

XII. JÉZUS MEGHAL A KERESZTEN

„Jézus így szólt: Beteljesedett! Aztán lehajtotta fejét, és kilehelte lelkét" (Jn 19,30). Beteljesedett a nagy keresztáldozat: Isten gyermekei és az örök boldogság örökösei vagyunk.

***

A Megváltó maradéktalanul végrehajtotta mindazt, amit a mennyei Atya megkívánt tőle. „Megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig" (Fil 2,8). Isten Báránya, az igazi áldozati bárány kiszenvedett. Mint széttépett, összetaposott, felismerhetetlenségig eltorzított holttest függ a kereszten. Mindenét, saját életét is odadta. Magára hagyottan, lelki gyötrődésben és testi kínban égve, megszégyenülve, becsületében megtépázva, az emberek szemében szinte teljesen megsemmisülve halt meg háromórai haláltusa után.
Bár kimondhatatlanul nagy a fájdalmunk, most mégis úgy érezzük, hogy fellélegezhetünk. A kínszenvedésnek vége. Befejeztetett. Rémületes volt, de véget ért, nincs tovább. Jézusnak többé már nem kell szenvednie.
Aki így gondolkozik, az nagy tévedésben él. Mert igaz, hogy Jézus istenségével és emberségével már a mennyben van, és nem szenved – nem szenvedhet – többé, lelke végtelen boldogságban élvezi Isten örömteli látását, azonban itt is érvényesül kijelentése: „S én veletek vagyok mindennap a világ végéig" (Mt 28,20). Jézus a földön tovább él egyházában, és immár kétezer év óta tovább szenved. Szívszaggató fájdalmakat kell elviselnie azok részéről, akik gyűlölik őt és üldözik egyházát. Mindig is voltak, ma is vannak ellenségei.

Mert nem haltak meg a farizeusok, akiknek ő és egyháza szálka a szemében. Nem haltak meg a Pilátusok, akik megalkuvásból, vagy karrierjük érdekében újra halálra adnák Jézust. Nem haltak meg a Heródesek, a kéjencek és az érzéki gyönyöröknek élők, akiket zavar Jézus tiszta erkölcsisége. Nem halt meg a kiszámíthatatlan indulatú tömeg, amely bármely pillanatban képes lenne a Jézus-ellenes tábor szolgálatába állni.
De nemcsak ezek bántalmazzák és sebzik meg a Megváltót, hanem mi magunk is, akik ugyan nem hagyjuk el őt, és lényeges dolgokban nem szegülünk ellene, de apró hűtlenségeinkkel, hanyagságainkkal és lanyhaságunkkal fájdalmat okozunk neki. Hányszor előfordul, hogy egyébként buzgó keresztények végzetes bajnak lehetnek okai azért, mert nem harcolnak emberi gyengeségük ellen, és nem törekednek kitartóan arra, hogy az életszentség magaslatára emelkedjenek. Ne feledjük, hogy Isten szolgálatában sokszor még a legkisebb hiba és mulasztás is gyászos eredményekkel járhat.
Jézus mondja: ,, ...ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok" (Jn 12,31). Valóban így van. Jézus a keresztfán elszenvedett gyötrelmeivel és halálával minden embernek megszerezte az üdvösséget. Mindenkit hív, kegyelmével mindenkit vezetni, irányítani akar. Ne hagyjuk magára!
Inkább tegyük fel magunknak a kérdést: Jézusom mit adhatok viszonzásul mindazért a sok szenvedésért, amit lelkem üdvéért magadra vállaltál? Halld Jézus válaszát: Mondj le minden múlandóról, és csak azt az egy elhatározást őrizd meg szívedben, hogy példám nyomán mindenben teljesítsd a mennyel Atya akaratát.

XIII. JÉZUS TESTÉT LEVESZIK A KERESZTRŐL

Azt hitték a zsidók, hogy ha a Názáretit keresztre feszítik, az általa elindított mozgalomnak is vége lesz. De nem így történt. Sőt most kezdődik igazán a Megfeszített diadala. Azzal kezdődik, hogy a holt Jézusból titokzatos erő árad. Ez bátorságot önt egy előkelő ember szívébe, hogy amit eddig csak titokban mert megtenni, most nyíltan megtegye. Nyíltan Jézus tanítványának vallotta magát. Arimateai József – mivel ő volt ez az előkelő férfi – elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Ennek azért van nagy jelentősége, mert zsidó szokás szerint a kivégzettek testét jeltelen sírban egyszerűen elásták, mint ahogy az elhullott barmot szokták elföldelni. Kivételes esetben azonban a hozzátartozók kérésére kiadták a holttestet, hogy tisztességesen eltemethessék. Ez a nagyon is kivételes eset azonban csak akkor állt fenn, ha a hozzátartozók magas méltóságú emberek voltak. Holmi jöttment ember ilyen kegyre nem számíthatott. Az apostolok például, ha lett volna is merszük, hiába mentek volna Pilátushoz, az szóba sem állt volna velük. Az isteni Gondviselés úgy gondoskodott Jézus tisztességes eltemetéséről, hogy erre a feladatra Arimateai József személyében egy tekintélyes tanácsos vállalkozott. Ehhez nagy bátorság kellett. József túltette magát minden emberi szemponton, és elhatározta, hogy Jézust saját hozzátartozójának vallja, csakhogy megszerezhesse, a keresztről óvatosan levehesse és tisztességgel eltemethesse, mint minden vigasztalás kútfőjét.

József tehát úgy érte el célját, hogy Jézus hozzátartozójának vallotta magát. Vajon bennem van-e akkora öntudat, hogy Jézust hozzátartozómnak vallom és tartom? Jézus maga kérdi: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?" Azaz kik az én hozzátartozóim? És hogy kétség se támadjon bennünk, mindjárt meg is adja a választ: „Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám" (Mt 12,50). De Jézus még azt is mondja: „Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt" (Mt 10,32).
Megvallani Krisztust! Ez az igazi keresztény élet alapfeltétele. Még áldozatok árán is, sőt még a kereszthordozás felvállalásával is. Jézus is a kereszt gyötrelmei által szerezte meg nekem az üdvösséget. Én meg kényeskedve, rózsás úton, de tövisek nélkül, komoly önmegtagadás nélkül akarok oda feljutni? Ez nem megy. Ez teljességgel lehetetlen. Különösen lehetetlen annak, aki Jézus Szíve tisztelőjének, az engesztelés apostolának vallja magát, és hasonlóvá akarja tenni szívét az Úr Jézus szentséges Szívéhez. Helyesen kell tehát felfognom a kereszt tanítását, és következetesen, erős akarattal élnem is kell, különben eljátszom üdvösségemet.

***

SZENT FERENC a fájdalomtestvérekről – Nagy testi fájdalmai voltak, ő mégis helyesebbnek tartotta, hogy a fájdalmakat ne néven nevezze, hanem „testvérnek" hívja. Egy alkalommal, amikor az egyik testvér észrevette, mennyire szenved, azt mondta a maga egyszerűségében: „Testvér, kérd az Urat, hogy kíméljen meg jobban, mert úgy tűnik, nagyon rád nehezedett keze". E szavakra a Szent így kiáltott fel: „Ha nem ismerném egyszerűségedet, mától kezdve bizony utálnám társaságod, mert Istent kritizálni merészelted ". Ezek után azonnal, a sebek ellenére, leugrott az ágyról, összeverte csontjait a nehéz eséstől, és megcsókolván a földet ezt mondta: „Hálát adok neked, én Uram Istenem, ezekért a fájdalmakért, és kérlek, Uram, adjál hozzá még százszor ennyit, ha neked úgy tetszik. Mert számomra ez a legkevesebb dolog: hogy Te, próbára tévén a szenvedésben, ne légy könyörületes hozzám. Az én legnagyobb vigaszom ugyanis az, hogy teljesítem akaratodat" (Szent Bonaventura: Leg. major, XIV,2).

XIV. JÉZUS TESTÉT SÍRBA HELYEZIK

Mi bizony félünk a sírtól. Akadnak olyan emberek, akik nem hajlandók temetésre menni, mert nem bírják elviselni és végignézni azt a szörnyű jelenetet, amikor a holttestet a mélybe bocsátják, és zuhog a koporsóra szórt kemény rög.
Mi lesz veled, ha már téged is a mélybe bocsátanak, és nem hagysz magad mögött semmiféle maradandó emléket? Ébredj tudatára annak, hogy egykor be fog következni az az idő, amikor már senki sem megy ki a sírodhoz, mert ismeretlenül eltűnsz a történelem színpadáról. Ennek felismerése jelenti számodra a legutolsó, de a legnagyobb keresztet: elveszíteni azt a végső vágyat, hogy valami kicsit is jelentsél az utókornak.

Ha ilyen vágyat táplálsz magadban, akkor gátat állítasz magad elé annak megvalósításában, hogy a feltámadás és a világosság fia légy. Pedig Jézus itt akar veled utoljára találkozni, hogy végleg Isten országába, a boldog örökkévalóságba vezessen. Csak akkor találkozhatsz Jézussal, ha feléje haladva magad mögött mindent lerombolsz. Te ezt eddig azért nem tetted meg, mert olyan törekvés vezetett, hogy itt, ebben a múlandó földi életben fogod megtalálni dicsőségedet. Ennek a vágynak a gyökere és indítéka a hiúság. Ezért nem akarsz a sírba menni, ezért küzdesz a meghalás ellen. Pedig éppen ezért vagy halott. Ha belefeküdnél hiúságod sírjába, és meghalnál önmagadnak, akkor támadnál fel Krisztussal együtt az örök életre.

Csak a halott tud feltámadni. A halál azonban még nem vette el utolsó ellenállásodat. Ne félj!
A halál esetében arról a hídról van szó, amely téged Jézussal összeköt. A bűn halála a szeretet legcsodálatosabb győzelme. Jézus már végigment ezen az úton, és vár rád. Vár mindannyiunkra.
Értsd meg, Jézus nem távozott el a földről. Annak előtte csupán vendég volt itt köztünk. Csak most vált igazán a föld urává. és majdan te is azzá leszel. Nyugodtan engedd át a halálnak azt, ami úgyis az övé. Ne nézz többé a sírra úgy, mint a reménytelenség kietlen lakhelyére, hanem úgy nézz rá, mint születésre és kezdetre. Haljon meg benned a hiúság. A húsvét hajnala már dereng.

XV. JÉZUS FELTÁMAD

A farizeusok elvakultságukban azt gondolták, hogy a halállal és a temetéssel Jézus élete lezárult, a Galileai nincs többé, nem kell tőle tartani. Pedig tudniuk kellett volna – hisz Jézus többször is kijelentette –, hogy harmadnapra feltámad. Jézus nem nyilatkozott felelőtlenül. Húsvét hajnalán megdicsőülve, átszellemült testtel, elevenen jött ki a sírból. Ez már önmagában is diadalmas fegyvertény volt, de Jézus a saját feltámadásával még nem fejezte be győzelmét. Ígéretet tett arra, hogy minket is feltámaszt. Így valósul meg a Jézus Szíve litánia fohásza: Jézus Szíve, életünk és feltámadásunk.
Jézus feltámadásával az élet és a halál harcában az élet aratta a végső diadalt. Igaz, ahogy az emmauszi tanítványoknak is elmondta, előbb szenvednie kell és meg kell halnia, hogy a feltámadás dicsőségébe juthasson.

Szenvedésének jelei láthatók szentséges Szívén. A kereszt, a töviskoszorú, a seb, a tüzes láng valóságosan belemélyed szentséges Szívébe, és eleven fájdalommal gyötri. Az Úr Jézusnak ebből a sok szenvedésből semmi, de semmi haszna nem volt. E gyötrelmek nélkül is kijárt neki az örök boldogság és dicsőség, mert ő Isten Fia. A szenvedések vállalására egyetlen cél vezette: irántunk megnyilvánuló szeretete. A sok szenvedés és gyötrelem értünk van.

Felhasznált források:
A keresztfához megyek – Keresztutak gyűjteménye
Jáki Szaniszló: A keresztút tizennégy állomása

Az Élet Igéje 2008. december

„Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied.” (Lk 22, 42)[1]

Emlékszel? E szavakkal fordul Jézus az Atyához a getszemáni kertben, és ez ad értelmet szenvedésének, amelyet a feltá­madás követ. Szavai teljes erővel kifejezik a lelkében zajló szenvedést, a benső hasadást, melyet emberi mi­voltának mélyéről fakadó ellenkezése váltott ki a halállal szemben, amelyet az Atya akart.

De nem erre a napra várt-e Krisztus, hogy Isten akaratához alakítsa a magáét? Nem ezt tette-e egész életében?

Ha Krisztus így élt, akkor minden kereszténynek ezt a magatartást kell követnie. Életed során gyakran ismételd te is:

„Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied.”

Eddig talán nem is gondoltál erre, noha meg vagy ke­resztelve és az egyház gyermeke vagy.

Talán a belenyugvás kifejezésére korlátoztad ezt a mondatot, amelyet akkor mondunk ki, amikor mást már úgysem tudnánk tenni. Ezt az igét azonban nem így kell értelmeznünk.

Figyelj rám! Az életben két út között választhatsz: vagy saját aka­ratod szerint élsz, vagy vállalod, hogy önként telje­síted Isten akaratát.

Így kétféle tapasztalatot szerezhetsz: az első csakhamar kiábrándít, mert az élet magas csúcsaira saját korlátolt elképzeléseid szerint, saját eszközeid­del, szegényes álmaiddal, a magad erejéből akarsz felkapaszkodni.

Innen előbb-utóbb az unalom, az eredménytelenség, a szürkeség és olykor a két­ségbeesés állapotába jutsz, és mindenre ez fogja rányomni a bélyegét.

Bármennyire színessé akarod tenni, az életed ellaposodik lassan, és legbelső igényeidet soha nem tudja kielégíteni. Be kell val­lanod, hogy ez így van, nem tagadhatod.

Végül eljutsz utolsó órádhoz, egy olyan halálhoz, amely nem hagy maga után nyomot. Néhány könny, majd kérlelhetetlen, teljes, egyetemes feledésbe merülsz.

Van egy másféle tapasztalat is, amikor azt ismétled:

„Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied.”

Látod, Isten olyan, mint a nap. A napból számtalan ­sugár indul ki, hogy megérintsen minden embert egyenként. A napsuga­rak Isten akaratát jelképezik az egyes emberekről. Az életben a keresztény és minden jóakaratú ember arra hivatott, hogy a nap felé haladjon saját sugarának fényében, mely más mint a többi emberé. Így fogja teljesíti azt az egyedülálló, csodálatos tervet, amely Istenben él róla.

Ha így teszel, soha nem álmodott isteni kalandba kezdhetsz. Szereplője és egyben szemlélő­je leszel egy nagyszabású történetnek, amelyet Isten bonta­koztat ki benned és általad az emberiségben.

Minden, ami ér, bánat és öröm, jó vagy balszerencse, a fontos események (nagy siker vagy nyereség, baleset esetleg szeretteid halála), és a jelentéktelenek is (a mindennapi munka otthon, a hivatalban vagy az iskolá­ban), minden, de minden új jelentőséget nyer, mert Isten kezétől származik, Istentől, aki a szeretet. Ő akar, vagy enged meg mindent, ami történik, a te javadra. Ha eleinte csak a hited ereje fogadtatja ezt el veled, idővel fel fogod fedezni az aranyszálat, és lelki szemeid előtt egyetlen nagyszerű szőttessé szövődnek az események, és kirajzolódik az a terv, amelyet Isten készített rólad.

Lehet, hogy vonz is egy ilyen reményteli távlat. Talán őszintén kí­vánod is, hogy magadhoz ragadd életed legmélyebb értelmét.

Figyelj tehát! Mindenekelőtt nézzük, hogy mikor kell Is­ten akaratát teljesítenünk.

Gondolkozz egy kicsit! Ami volt, már elmúlt, nem hozhatod vissza. Nincs más hátra, mint hogy Isten irgal­mába ajánld. A jövő még nincs itt. Akkor élheted majd, amikor jelenné lesz. Kizárólag a jelen pillanat van a kezedben. Ebben kell megpróbálnod valóra váltani e szavakat:

„Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied.”

Amikor útra akarsz kelni — az élet maga is egy utazás —, vasútra szállsz. A kocsiban aztán nyugodtan ülsz a helyeden, eszedbe se jut, hogy fel-alá járkálj.

Az lenne ilyen, aki folyvást a jövőről álmodoz­ik, mely még nem valósult meg, vagy folyvást a múltra gondol, amely soha nem tér vissza.

Ne akarj így élni! Az idő magától halad. A jelenben kell szilárdan áll­nunk, és így fogunk eljutni földi életünk beteljesedéséhez.

Talán kérdezed, hogyan különböztetheted meg Isten akaratát a magadétól?

A jelenben nem nehéz megtudni, hogy mi Isten akarata. Elmondom hogyan: Hallgass a bensődre! Van ott egy hang, amelyet talán túl gyakran elfojtottál és alig hallható már. Figyelj rá nagyon! Mert Isten hangja az[2]. Meg fogja mondani, mikor van ideje a tanulásnak, vagy a rászorulókkal való törődésnek, a munkának, vagy a kísértés legyőzésének, vallási vagy világi kötelezettségek teljesítésének. Ez a hang hív, hogy aki Isten nevében szól hozzád, azt meghallgasd, s biztat, hogy nézz szembe a nehézségekkel is bátran.

Figyelj rá jól! Ne hallgattasd el magadban legértékesebb kincsedet, ezt a hangot soha! Kövesd szavát!

Így percről percre, óráról órára építeni fogod történetedet, mely emberi és isteni egyszerre, hiszen Istennel együtt­működve alakítottad. Csodákat látsz majd: meg fogod látni, mit tud végbe vinni Isten egy olyan emberben, aki egész életével ki­mondja:

„Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied.”

Chiara Lubich

---

[1] Az Élet Igéje, 1978. augusztus
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 67-69 o.

[2] Vö. Jn 18,37; Vö. Jel 3,20