AZ IGAZI SZERETET
ÉLETIGE 1999. OKTÓBER
Ezt az igét már az Ószövetségben is megtaláljuk.1
Amikor Jézusnak egyszer feltettek egy provokatív kérdést, a rabbinikus és prófétai hagyományra támaszkodva válaszolt, mely a Tórának, vagyis Isten Bibliában megfogalmazott tanításának közös alapját kutatta. Hillel rabbi, Jézus egyik kortársa ezt mondta: "Ne tedd felebarátodnak azt, ami gyûlöletes számodra: ebben áll az egész törvény. Minden más ennek a magyarázata."2
A zsidó tanítók szerint a felebarát szeretete az Isten iránti szeretetbõl fakad, aki saját képmására és hasonlatosságára teremtette az embert. Ezért nem szerethetjük Istent anélkül, hogy ne szeretnénk a teremtményét is. Ez az igazi gyökere a testvér iránti szeretetnek s ez az, ami "a törvényben általános érvényû alapelv."3
Jézus megerõsíti ezt és hozzáfûzi, hogy a felebaráti szeretet parancsa hasonló az elsõ, a legfõbb parancshoz, vagyis hogy szeressük Istent teljes szívünkbõl, teljes lelkünkbõl és teljes elménkbõl. Hangsúlyozva a hasonlóságot, Jézus végérvényesen összekapcsolja ezt a két parancsot, s ugyanígy tesz az egész keresztény hagyomány is, amint az János apostol tömör megfogalmazásából kiderül: "Mert, aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát."4
"Szeresd embertársadat, mint saját magadat."
Az evangélium világosan megmondja, hogy minden ember - legyen az férfi vagy nõ, barát vagy ellenség - a felebarátunk, akit tisztelnünk, becsülnünk, méltányolnunk kell. Az embertárs iránti szeretet egyetemes és személyes egyszerre. Átöleli az egész emberiséget, ugyanakkor konkrét: a mellettünk élõk szeretetében ölt testet.
De ki adhat nekünk olyan nagy szívet, ki támaszthat bennünk akkora jó szándékot, hogy közelinek - felebarátainknak - érezzük azokat is, akik nagyon távol állnak tõlünk? Ki az, aki segít legyõzni önszeretetünket, hogy képesek legyünk saját magunkat látni a másikban? Ez Isten ajándéka, sõt magának Istennek a szeretete, mely "a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe."5
Tehát nem egy hétköznapi szeretetrõl, nem egyszerû barátságról vagy pusztán emberszeretetrõl van szó, hanem arról a szeretetrõl, mely a keresztségkor áradt ki a szívünkbe: magának Istennek, a Szentháromságnak az életét alkotó szeretetrõl, melyben mi is részesedhetünk.
Egyszóval: a szeretet a minden. Ahhoz azonban, hogy jól élhessük, ismernünk kell tulajdonságait, melyeket az evangélium és általában a Szentírás tár elénk. Ennek a szeretetnek van néhány alapvetõ vonása, melyeket a következõkben foglalhatunk össze:
Jézus, aki mindenkiért meghalt és mindenkit szeretett, elõször is arra tanít minket, hogy az igazi szeretet mindenkire irányul. Nem olyan, mint amit sokszor mi élünk; nem egyszerûen emberi szeretet, melynek hatósugara csupán a családra, a barátokra, a szomszédokra terjed ki...
Az igazi szeretet, amit Jézus kér, nem tûri, hogy különbséget tegyünk az emberek között: nem létezik számára rokonszenves vagy ellenszenves, szép vagy csúnya, felnõtt vagy gyerek; nem nézi, hogy ki honfitárs és ki idegen, ki tartozik az én egyházamhoz és ki egy másikhoz, s nem veszi figyelembe a vallási különbségeket sem. Ez a szeretet mindenkit szeret. Így kell tennünk nekünk is: mindenkit szeretni.
Az igazi szeretet másik jellemzõje, hogy elsõként szeret. Nem várja, hogy szeressék, ahogy ez az emberi szeretet esetében lenni szokott: általában azt szeretjük, aki szeret bennünket. Nem! Az igazi szeretet kezdeményez, amint az Atya tette: amikor még bûnösök voltunk, vagyis nem szerettünk, elküldte Fiát megmentésünkre.
Mindenkit szeretni tehát és elsõként szeretni.
Az igazi szeretet továbbá Jézust látja minden felebarátban: "Nekem tetted"6 — mondja majd Jézus az utolsó ítéletkor. És ez vonatkozik a jóra, amit teszünk, de sajnos a rosszra is.
Az igazi szeretet szereti a barátot és az ellenséget egyaránt: jót tesz vele, imádkozik érte.
Jézus azt is akarja, hogy a szeretet, amit a földre hozott, kölcsönössé váljék; hogy az emberek szeressék egymást egészen addig, míg el nem jutnak az egységre.
A szeretet e tulajdonságai jobban megértetik velünk az e havi igét, és segítenek mélyebben megélni.
"Szeresd embertársadat, mint saját magadat."
Igen, az igazi szeretet úgy szereti a másikat, mint saját magát. És ez szó szerint értendõ: valóban önmagunkat kell látnunk a másikban és azt tenni neki, amit magunknak tennénk. Az igazi szeretet tud szenvedni a szenvedõvel és örülni az örvendezõvel; kész hordozni a másik terheit, és - amint Pál mondja - képes eggyé válni azzal, akit szeret. Tehát nem csupán érzelmekben, szép szavakban fejezõdik ki, hanem konkrét tettekben.
Aki más hitet vall, az is törekszik az ún. "aranyszabály" élésére, melyet minden vallásban megtalálunk. Ez azt kéri, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, ha velünk bánnának. Gandhi nagyon egyszerûen és hatásosan így fogalmazza meg lényegét: "Nem tehetek rosszat neked anélkül, hogy magamat meg ne sebezném."7
Ez a hónap jó alkalom lesz tehát arra, hogy nagyító alá tegyük szeretetünket a felebarát iránt, akinek oly sok arca van: hol a szomszédunkban vagy az iskolatársunkban, hol a barátunkban vagy a legközelebbi rokonunkban ismerhetünk rá. De felebarátunk egy-egy arcát fedezhetjük fel a háború és természeti katasztrófa sújtotta területeken élõkben is, akiknek szenvedéseirõl a televízióból értesülünk. Azelõtt az ismeretlenség ködébe burkolóztak és nagyon távol voltak tõlünk, de immár õk is közel vannak, felebarátaink lettek.
A szeretet alkalomról alkalomra meg fogja súgni, hogy mit tegyünk, és fokozatosan kitágítja majd szívünket Jézus szívének méreteire.
Chiara Lubich
2Shabb. 31a. (szabad fordítás)
3Akiba rabbi, Slv 19,18 (szabad fordítás)
41 Jn 4,20
5Róm 5,5
6Vö. Mt 25,40
7Vö. Wilhelm Muhs, Parole del cuore, Milánó 1996. 82.o. (szabad fordítás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése