"Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!" (Mk 14,36)
Jézus az Olajfák hegyén volt, a Getszemáni kertben.
Elérkezett a várva-várt óra, egész életének kulcspillanata. Földre
borult, és bensõséges bizalommal "Atyjának" nevezve Istent hozzá
fohászkodott, hogy ne kelljen "kiinnia a kelyhet"1, vagyis szenvednie és meghalnia. Azt kérte Tõle, hogy múljon el ez az óra, aztán mégis teljesen az Õ akaratára hagyatkozott:
"Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!"
Jézus tudta, hogy szenvedése nem a véletlen mûve,
és nem is egyszerûen emberi döntések eredménye, hanem Isten terve. Az
emberek ítélik el és utasítják õt vissza, de a "kehely" Isten kezébõl
származik.
Jézus azt tanítja nekünk, hogy az Atya személyes
szeretettel szeret minket, és mindannyiunkról van egy szeretet-terve.
Ha hiszünk ebben a szeretetben és válaszolunk rá – ez ugyanis feltétel
–, akkor Õ mindent a javunkra fordít.
Jézus életében semmi sem történt véletlenül, még a
szenvedés és a halál sem. Ezt követte a Feltámadás, amit ebben a
hónapban ünneplünk.
A Feltámadt Jézus példája fény kell, hogy legyen
életünkben. Mindent, ami bekövetkezik, ami történik, vagy ami körülvesz
bennünket, azt is, ami fájdalommal tölt el, tudnunk kell úgy látni,
hogy az a minket szeretõ Isten akarata – vagy pedig megengedte, mert
ezzel is szeret bennünket. Így minden értelmet nyer. Felfedezzük, hogy
minden végtelenül hasznos: az is, ami érthetetlennek és abszurdnak
tûnik az adott pillanatban, sõt az is, ami olyan halálos gyötrõdéssel
tölt el, mint amit Jézus is átélt. Elég, ha az Atya szeretetébe vetett
teljes bizalommal Vele együtt ismételjük:
"Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!"
Az Õ akarata nem olyan, mint amilyennek sokszor
gondoljuk: nem olyan elrendeltetés, amelybe bele kell nyugodnunk,
különösen, ha fájdalmas; és nem is monoton cselekedetek szórványos
ismétlõdése életünkben. Az Õ akarata az, hogy éljünk, hogy örömmel
adjunk hálát Neki az élet ajándékaiért.
Isten akarata az a hang, amely folyton megszólít
és hív; az a mód, ahogyan Isten kifejezi szeretetét, hogy nekünk adja
Élete teljességét.
Úgy lehetne legjobban ábrázolni, mint a Napot,
amelynek a sugarai olyanok, mint az Õ akarata rólunk mindannyiunkról.
Mindenki a saját sugarán halad, amely különbözik a mellette lévõ
sugártól, de mindegyik a Nap sugara, Isten akarata. Mindannyian
egyetlen akaratot teszünk, Istenét, de ez mindenki számára különbözõ. A
sugarak pedig minél közelebb kerülnek a Naphoz, annál közelebb kerülnek
egymáshoz is. Mi is, minél közelebb jutunk Istenhez azáltal, hogy egyre
tökéletesebben tesszük isteni akaratát, annál közelebb jutunk
egymáshoz, amíg végül mindnyájan egy leszünk.
Ha így élünk, akkor életünkben minden
megváltozhat. Ahelyett, hogy csak azok felé fordulnánk szeretettel,
akik szimpatikusak, képesek leszünk odalépni mindenkihez, akit Isten
akarata mellénk állít. Ahelyett, hogy a számunkra kedves dolgokat
keresnénk, tudni fogjuk azt választani, amit Isten sugall nekünk. Ha
próbálunk ráfeszülni az adott pillanatra vonatkozó isteni akaratra
("amit te akarsz"), el tudunk majd szakadni mindentõl, még önmagunktól
is ("ne az legyen, amit én akarok"). Így teszünk majd, annak ellenére,
hogy nem az elszakadást keressük, hanem egyedül Istent; örömünk pedig
teljes lesz. Elég, ha belemerülünk az adott pillanatba, és teljesítjük
az Õ akaratát a jelenben, ezt ismételgetve:
"Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!"
Az elmúlt pillanat nem létezik többé, az eljövendõ
pedig nincs még birtokunkban. Olyan ez, mint az utazás a vonaton:
azért, hogy célba érjünk, nem járkálunk fel és alá, hanem nyugodtan
ülünk a helyünkön. Ugyanígy kell a jelen pillanatba helyezkednünk: az
idõ vonata halad magától. Istent csak a nekünk megadatott jelenben
tudjuk szeretni úgy, hogy kimondjuk erõs, teljes és aktív "igenünket"
az Õ akaratára.
Szeressük tehát azt a mosolyt, amelyet adnunk
kell, azt a munkát, amelyet el kell végeznünk, az autót, amelyet
vezetünk, azt az ételt, amelyet el kell készítenünk, a tevékenységet,
amelyet szervezünk, azt az embert, aki szenved mellettünk!
A próbatételek és fájdalmak sem tölthetnek el
félelemmel bennünket, ha Jézussal fel tudjuk fedezni bennük Isten
akaratát, irántunk való szeretetét. Sõt, így imádkozhatunk:
"Uram, add meg nekem, hogy semmitõl se féljek,
mert mindaz, ami történik, nem más, mint a Te akaratod! Uram, add meg,
hogy ne vágyjak semmire, mert nincs kívánatosabb, mint a Te akaratod!
Mi az, ami számít az életben? A Te akaratod.
Add, hogy semmi ne csüggesszen el, mert minden
mögött a Te akaratod van! Add, hogy semmi miatt ne helyezzem dicsfénybe
magam, mert minden a te akaratod szerint van!"
Chiara Lubich
1 V.ö.: Mk 14,36
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése