Jézus Isten Országáról beszélt az összegyűlt tömegnek.[1]
Egyszerű szavakkal, a hétköznapi életből merített példabeszédekkel
szólt hozzájuk, szavainak mégis különleges vonzereje volt. Az embereket
megérintette tanítása, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma
van, és nem úgy, mint az írástudók.[2]
Még a katonák is, amikor a főpapok és a farizeusok kérdőre vonták őket,
hogy miért nem hajtották végre a Jézus elfogatását elrendelő parancsot,
így válaszoltak: „Ember így még nem beszélt!”[3]
János
evangéliuma beszámol néhány fénnyel teli beszélgetésről is, mint pl.
amit Jézus Nikodémussal vagy a szamariai asszonnyal folytatott.
Apostolaival még ennél is tovább megy: nyíltan, hasonlatok nélkül[4]
beszél nekik az Atyáról, a Menny dolgairól. Mindez teljesen magával
ragadja őket, annyira, hogy még akkor sem hátrálnak meg, amikor nem
értik meg teljesen szavait, vagy amikor úgy tűnik, azok túl nagy
követelményeket támasztanak.
„Kemény beszéd ez!”[5] – mondták neki néhányan a tanítványok közül, annak hallatára, hogy testét adja majd nekik ételül és vérét italul.
Amikor
Jézus látta, hogy tanítványai elfordulnak tőle és nem tartanak többé
vele, a 12 apostolhoz fordult: „Csak nem akartok ti is elmenni?”[6]
Pétert
teljesen lenyűgözte mindaz, amit első találkozásuk óta Jézustól
hallott, így örökre elkötelezte magát mellette. Mindannyiuk nevében
tehát így válaszolt:
„Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak.”
Péter
megértette, hogy Mesterének szavai mások, mint a többi mesteré. Azok a
szavak, amelyek a földről indulnak, a földhöz szólnak, a földhöz
tartoznak, és sorsuk a földével azonos. Jézus szava lélek és élet, mert
az Égből származik: fény, amely a Magasból száll alá, és magasságbeli
hatalma van. Igéi átfogóbbak és mélyrehatóbbak bármilyen más szónál,
még a filozófusok, politikusok vagy költők szavainál is. „Örök életet
adó igék”[7], mert magukban foglalják, kifejezik és átadják az Isteni élet teljességét, amelynek soha nem lesz vége.
Jézus
feltámadt és él. Az Ő igéje, bár a múltban hangzott el, mégsem egyszerű
emlék csupán. Olyan szavak ezek, amelyekkel ma hozzánk fordul, de szól
általuk minden kor minden emberéhez is, mert ezek egyetemes és örök
igék.
Jézus
igéi! Minden bizonnyal – talán mondhatjuk így -, ezek voltak az Ő
legművészibb alkotásai. Az Ige, aki emberi szóval beszél: milyen
tartalom, micsoda erő, milyen hangsúly, micsoda tónus!
„Egy napon – írja pl. Nagy Szent Vazul[8]
–, mintha hosszú álomból ébredtem volna, az Evangélium igazságának
csodálatos fényét szemléltem, és felfedeztem, hogy mennyire hiábavaló a
világ fejedelmeinek bölcsessége.”[9]
Lisieux-i
Teréz 1897. május 9-én kelt levelében így ír: „Előfordul, hogy amikor
bizonyos lelki témájú értekezéseket olvasok… szegény, kis lelkem
gyorsan elfárad. Becsukom hát a bölcselkedők könyvét, melytől
szétrobban a fejem, és kiszárad a szívem, és kezembe veszem a
Szentírást. Hirtelen minden ragyogóvá lesz: egyetlen igéje is végtelen
távlatokat nyit meg lelkem előtt, és a tökéletesség elérése egyszerűnek
tűnik.”[10]
Igen,
az isteni szavak jóllakatják a végtelenre teremtett lelket; és mivel ez
a szó fény, szeretet és élet, ezért belülről világítja meg nemcsak az
elmét, hanem az egész létet. Békét ad, azt a békét, amelyet Jézus
sajátjának nevez: „az én békémet” – még a zavaros, szorongással teli
pillanatokban is. Teljes örömöt ad még a lelket marcangoló fájdalom
közepette is, erőt ad különösen akkor, amikor elcsüggednénk vagy
elbátortalanodnánk. Szabaddá tesz, mert megnyitja az Igazság útját.
„Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak.”
Az
e havi Életige arra emlékeztet minket, hogy az egyetlen Mester, akit
követni akarunk: Jézus – még akkor is, ha úgy tűnik, szavai kemények és
túl nagy követelményeket támasztanak: hogy legyünk becsületesek a
munkánkban, hogy bocsássunk meg, másokat szolgáljunk ahelyett, hogy
önző módon magunkra gondolnánk, maradjunk hűségesek a családi életben,
ápoljunk egy élete végén járó beteget anélkül, hogy teret engednénk az
eutanázia gondolatának…
Sok olyan mester
van, aki könnyű megoldásokat, kompromisszumokat javasol. Mi az egyetlen
Mestert akarjuk hallgatni és követni, mert csak Ő szól igazat, és csak
neki vannak „örök életet adó igéi”. Így mi is elismételhetjük Péter
szavait.
Most,
a nagyböjtben, amikor a Feltámadás nagy ünnepére készülünk, valóban az
egyetlen Mester iskolájába kell járnunk, az Ő tanítványává kell
lennünk. Bennünk is szenvedélyes szeretetnek kell megszületnie Isten
Igéje iránt: figyelemmel be kell fogadnunk, amikor a templomokban
hirdetik, olvasnunk, tanulmányoznunk, elmélkednünk kell azt…
Mindenekelőtt
azonban arra kaptunk meghívást, hogy megéljük, ahogyan azt a Szentírás
maga is tanítja: „A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok,
mert különben magatokat csaljátok meg!”[11]
Ezért szentelünk különleges figyelmet egy igének minden hónapban, és
hagyjuk, hogy belénk hatoljon, átalakítson, hogy életté váljon bennünk.
Jézus egy-egy szavát megélve éljük az egész Evangéliumot, mert Ő minden
szavában teljesen nekünk ajándékozza magát, Ő maga jön hozzánk, hogy
bennünk éljen. Olyan, mint a Feltámadott isteni bölcsességének egy
cseppje, mely apránként lelkünk mélyére hatol, és korábbi
gondolkodásmódunk, akaratunk és viselkedési szokásaink helyébe lép az
élet minden területén.
Chiara Lubich
[1] V.ö.: Lk 9,11
[2] V.ö.: Mt 7,29
[3] Jn 7,46
[4] V:ö.: Jn 16,25-29; 3,12
[5] Jn 6,60
[6] Jn 6,67
[7] Jn 6,68
[8] Vazul (330-379), a nagy egyházatyák egyike, Cezárea püspöke
[9] Ep. CCXXIII, 2.
[10] 202. sz. levél
[11] Jak 1,22
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése