Jézust
tömeg vette körül, ezért fölment egy hegyre, és onnan mondta el híres
beszédét, melynek már első szavai is rámutatnak arra az újdonságra,
amit el akart hozni közénk: „Boldogok a lélekben szegények, boldogok a
szelídek…”
Jézus
az élet, a fény, a remény szavaival fordul tanítványaihoz, hogy
megvilágosítsa őket, hogy új ízt és értelmet nyerjen az életük.
Jézus
mély mondanivalót rejtő beszéde megváltoztatta és megújította a
tanítványokat, ezért meghívta őket, hogy adják át másoknak is a kapott
és életté váltott tanítást.
„Aki megtartja és tanítja [ezeket a parancsokat], az nagy lesz a mennyek országában.”
Társadalmunknak
ma különösen is szüksége van arra, hogy megismerje az evangélium igéit,
és engedjen azok átalakító erejének. Hagynunk kell, hogy Jézus ma is
ezt ismételje: ne gerjedjetek haragra testvéreitekkel szemben;
bocsássatok meg, és akkor nektek is megbocsátanak; mondjatok igazat,
úgy, hogy ne kelljen esküdnötök; szeressétek ellenségeiteket; vegyétek
észre, hogy egyetlen Atyátok van, és mind testvérek vagytok; tegyétek
meg testvéreiteknek mindazt, amit szeretnétek, hogy ők is megtegyenek
nektek. Ez a mondanivalója a „hegyi beszéd” gondolatainak. Ha ezt
megélnénk, elég lenne ahhoz, hogy a világ megváltozzon.
Jézus
minket is arra hív, hogy hirdessük evangéliumát, de mielőtt
„tanítanánk”, azt kéri, hogy „tartsuk is meg” szavait. Ahhoz, hogy
hitelesek legyünk, az evangélium „szakértőivé” kell válnunk, „élő
evangéliummá”. Csak így tehetünk tanúságot róla az életünkkel, és
taníthatjuk szavainkkal.
„Aki megtartja és tanítja [ezeket a parancsokat], az nagy lesz a mennyek országában.”
Hogyan élhetjük legjobban ezt az igét?
Hagyjuk,
hogy Jézus tanítson meg erre minket! Hívjuk Őt magunkba és magunk közé
kölcsönös szeretetünkkel! Így Ő sugallhatja majd, hogy milyen szavakkal
közeledjünk az emberekhez. Ő mutatja meg az utat, és Ő tárja ki a
kaput, hogy testvéreink szívéig juthassunk, és tanúságot tegyünk Róla
mindenütt, a legnehezebb körülményekben, a legkuszább helyzetekben is.
Így azt fogjuk látni, hogy a világ – a világnak az a része, ahol élünk
– átalakul, összhangra, megértésre, békére talál.
Az
a fontos, hogy kölcsönös szeretetünk által élőn tartsuk magunk között
az Ő jelenlétét, és készségesen hallgassunk hangjára, lelkiismeretünk
hangjára, mely mindig megszólal, ha el tudjuk hallgattatni a többi
hangot.
Ő
meg fogja tanítani, hogy hogyan „tartsuk meg” örömteli, alkotó és
kezdeményező módon a legkisebb előírást is, amivel tökéletesre
finomíthatjuk egység-életünket. Így rólunk is elmondhatják majd, mint
az első keresztényekről: „Nézd, hogyan szeretik egymást, mennyire
készek meghalni egymásért!”[1] A szeretetben megújuló kapcsolatainkból pedig láthatóvá válik, hogy az evangélium új társadalmat tud teremteni.
Nem tarthatjuk meg magunknak a kapott ajándékot. Ránk is érvényesek Pál szavai: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!”[2]
Ha hagyjuk, hogy a belső hang vezessen bennünket, akkor mindig fogunk
új lehetőséget találni arra, hogy továbbadjuk az evangéliumot szóban,
írásban vagy beszélgetésekben, hogy az evangélium ragyoghasson bennünk
és otthonunkban, városunkban, országunkban. Így új élet virágzik majd a
szívünkben, egyre nagyobb öröm tölt el, és egyre fénylőbben ragyog majd
a Feltámadott jelenléte… Ő pedig „nagynak” tekint majd minket a mennyek
országában.
Nagyszerűen
igazolja ezt Ginetta Calliari élete. Ő 1959-ben érkezett Brazíliába a
Fokoláre első kis csoportjával. Az országban lévő súlyos
egyenlőtlenségekkel való rideg szembesülés szinte sokkoló hatással volt
rá. Elhatározta, hogy Jézus igéi szerint kölcsönös szeretetben akar
élni. „Ő majd utat nyit nekünk” – mondogatta. Az elmúlt évek alatt
közreműködésével olyan közösség született és erősödött meg, amelyhez ma
több százezren tartoznak: a legkülönbözőbb társadalmi rétegekhez és
különböző korosztályokhoz tartozó emberek, nyomornegyedekben lakók és
jómódúak, akik a szegényebbek szolgálatába álltak. Így olyan szociális
művek létesültek, amelyek több városban is megváltoztatták a
nyomornegyedek arcát. Egy kicsiny, egységes „nép” jött létre, mely
azóta is azt bizonyítja, hogy az evangélium igaz. Ezt a „hozományt”
vitte magával Ginetta, amikor átment az Égbe.
Chiara Lubich
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése