Megtörtént-e
veled, hogy ajándékot kaptál egy barátodtól, és érezted, hogy
viszonoznod kell? Nem is annyira azért, hogy megszabadulj egy
kötelezettségtől, hanem igaz, hálával teli szeretetből? Biztosan
előfordult már.
Ha veled így történt, képzelheted, hogy van ez Istennel, aki maga a szeretet.
Ő mindig viszonoz minden ajándékot, amit embertársainknak adunk az Ő nevében.
Az igazi keresztények igen gyakran tapasztalhatják ezt. Újra és újra,
minden egyes alkalommal meglepődünk, mert az ember soha nem szokik hozzá
Isten kimeríthetetlen találékonyságához. Sorolhatnék ezer meg ezer
példát, írhatnék egy egész könyvre valót, hogy meglásd, mennyire igaz a
szentírási hasonlat: „jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel
mérnek öletekbe”. Isten ajándékának bőségét, Isten nagylelkűségét jelzik
ezek a szavak.
„Már
leszállt az éj Rómában. Egy alagsori lakásban néhány lány, aki az
evangélium tanítása szerint akart élni, éppen jó éjszakát kívánt
egymásnak és aludni készült. Hirtelen a csöngő hangja verte fel a házat.
Ki lehet ilyen késői órában? Egy férfi állt az ajtóban. Végső
kétségbeesésében elmondta, hogy másnap családjával együtt kiteszik az
utcára, mert nem tudja kifizetni a lakbért. A lányok összenéztek, s szó
nélkül kinyitották a fiókot, ahol külön borítékban tartották a fizetésük
maradványait és a számlákra félretett közös tartalékot. Gondolkodás
nélkül mindent nekiadtak. Azon az éjszakán boldogan aludtak. Érezték,
hogy valaki más majd gondoskodik róluk. S tényleg, még hajnalban
megszólalt a telefon.
–
Azonnal jövök taxival – mondta a már ismert férfihang. Csodálkoztak,
hogy taxival jön, és vártak. Már a férfi arcán lehetett látni, hogy
megváltozott a helyzet.
–
Tegnap este, ahogy hazaértem, az a hír fogadott, hogy örökséghez
jutottam, amire én egyáltalán nem számítottam. A szívem diktálja, hogy
felezzem meg veletek.
Az összeg éppen a kétszerese volt annak, amit a lányok odaadtak nagylelkűen.”
„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.”
Te
is tapasztaltad ezt? Ha nem, akkor ne feledd, hogy tiszta szándékkal,
érdek nélkül kell adni mindenkinek, aki kér, anélkül, hogy bármit is
remélnénk viszonzásként.
Próbáld meg! De nem azért, mert eredményt remélsz, hanem mert szereted Istent.
De hiszen nekem nincs semmim! – feleled.
Ez
nem igaz. Ha akarjuk, kimeríthetetlen kincseink vannak: szabad időnk,
szívünk, mosolyunk, tanácsaink, műveltségünk, békénk, szavaink. Azért,
hogy akinek van, adjon annak, akinek nincs, hogy megértse…
Én azt se tudom, kinek adjak – mondod most.
Nézz
körül! Emlékszel a betegre ott a kórházban; az özvegyasszonyra, aki
mindig egyedül van? Osztálytársadra, aki megbukott az év végén, és attól
minden önbizalmát elvesztette? Öcsédre, aki még gondoskodásra szorul?
Barátodra a börtönben? Vagy a munkahelyeden veled dolgozó fiatal
kollégára, aki bátortalan és ügyetlen? Bennük vár Krisztus.
Tedd
magadévá a keresztények új életformáját! Ezt sugallja az egész
evangélium, mint gyógyírt az emberek elszigeteltségére és örökös
aggodalmaskodására. Hagyj fel azzal, hogy a földi javakban keresd a
biztonságot és hagyatkozz egyedül Istenre! Ekkor derül majd ki, hogy
mennyire hiszel benne, és hited megerősödik Isten adományaival.
Logikus:
Isten nem azért tesz így, hogy meggazdagodjunk. Azért teszi, hogy mások
is utánozzanak, amikor látják, hogy adakozásunk nyomán mennyi kis csoda
történik.
Azért
tesz így Isten, mert minél többel rendelkezünk, annál többet tudunk
adni, mint kezelői Isten javainak – hiszen minden az Övé! Hogy a
közösségben, amelyben élünk, egymás rendelkezésére bocsássuk
vagyonunkat, hogy rólunk is elmondhassák, mint a jeruzsálemi
őskeresztényekről, hogy nem volt közöttük szegény…[2]
Nem gondolod, hogy ezzel valóban lelket adhatsz a szociális forradalomnak, amelyre a világ vár?
„Adjatok, és akkor ti is kaptok…” E
szavakkal Jézus biztosan a mennyei jutalomra gondolt elsősorban, de ami
itt a földön történik, az már annak elővételezése és biztosítéka.
Chiara Lubich
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése