Jézust halálra ítélik (önuralom)
I.
A Getszemáni kert álmatlan éjszakája és idegkimerültsége után, tompán,
fájó fejjel, égő szemekkel emberek elé állni - nyugodtan szólni, amikor
beszélni kell, s hallgatni, amikor némaság a méltó válasz...
Uram, a te nyugalmad kiérdemelte a kegyelmet, hogy én is tudjak
uralkodni idegességemen, kimerültségemen, álmatlanságomon az emberek
előtt. Tudjak nyugodtan szólni, s ha kell, hallgatni akkor is, ha
idegeim pattanásig feszülnek.
II.
Jézus vállára veszi a keresztet (a mindennap keresztje)
Ilyen fáradtan, kimerülten veszed válladra a keresztet: megkezded azt a
munkát, melyet a mennyei Atya a mai napra számodra kijelölt.
Te tudod, Uram, mit jelent munkába indulni anélkül, hogy az ember
kialudta volna magát. Oly jó lenne egy napot kihagyni..., nem tenni
semmit..., nem tudni semmiről... De nem lehet, vár a mai nap feladata.
Vállamra veszem a nap terhét, veled együtt indulok...
III.
Jézus először roskad le a kereszt alatt (nehéz...)
A teher a földre nyom... A te keresztedbe benne nehezedett a mi terhünk is. A világ terhét vonszolod meg-megingó lábbal...
Az én tehercipelésemnek, földrezuhanásaimnak azért van végtelenbe
nyúló értéke, mert azt az Isten fölsebzett válla és tántorgó lába
szentelte meg. Jézus kiérdemelte, hogy érdemszerző legyen.
IV.
Jézus édesanyjával találkozik (Máriával)
Vannak tiszta, nyugodt, harmonikus lelkek. Oly jó velük találkozni,
közelségük olyan megnyugtató, szeretetük oly erőt sugárzó... Mária csak
szemével tudja végigsimítani fia fájó homlokát, de az ô jelenléte új
erőt ad a fáradt kereszthordozónak.
Mária, édesanyám, engedd, hogy lüktető homlokomat kezedbe hajtsam...
V.
Cirenei Simon átveszi a keresztet (fáradtan is segíteni)
Simon egész napi kimerítő munka után igyekszik hazafelé, amikor a
kereszthordozó Jézussal találkozik. S mégis fölkíséri a Golgotára...
Uram, szabadíts meg a fáradtság, az idegesség önzésétől... Mert
fáradt vagyok, nem kívánhatom, hogy mindenki körülöttem forogjon,
mindenki énrám legyen tekintettel, mindenki engem szolgáljon, s nem
menthetem föl magam a szeretet kötelessége alól: fáradtan is szeretnem,
szolgálnom, segítenem kell...
Ha találkozom vele, fölkísérni -- még napi munkám után is -- Jézust a Golgotára, keresztjét hordozva...
VI.
Veronika letörli kendőjével Jézus verítékét (a többi ember fáradtsága)
Együtt élek emberekkel. Őket is hajszolja az élet. Ők is sokszor
fáradtak, kimerültek, idegesek. Milyen kevés kell ahhoz, hogy Veronika
lehessek...
Egyszer egy
derűs szó, máskor egy kis hallgatás, ,,nyelés'', egy kis elnézés --
talán csak annyi, hogy nem nyitom ki a rádiót, vagy csöndesen teszem be
az ajtót,... halkan beszélek,... nem panaszkodom folyton saját
bajaimról,... nem érzékenykedem,... helyet adok a villamoson...
Az emberek kimerültségében Krisztus fáradságát tisztelem.
VII.
Jézus másodszor roskad le a kereszt alatt (csüggedés)
Uram, időnként oly csüggedés fog el... Hiába minden küszködés, úgy
érzem, nem jutok előre. A mindennap taposómalmából áll az életem. Napról
napra kezdem elölről a munkát, s mindig elmarad egy csomó tennivaló.
Napról napra elindulok jószándékaimmal, s minden nap meghozza
ugyanazokat a hibákat és bűnöket, mint a tegnapi...
Uram, elfelejtettem a csüggedés óráiban, hogy a te megismétlődő
eleséseid megszentelték, érdemszerzővé tették az én taposómalmomat, a te
fölkeléseid megadják a kegyelmet, hogy egy-egy lépéssel mégis csak
előbbre juthassak hibáim ellenére a küzdelemben.
VIII.
Jézus szól a síró asszonyokhoz (emberi vigasz - kevés)
Uram, keresztutadon nemcsak korbács és durvaság kísér, vannak olyanok
is, akik sajnálnak, siratnak. Jól esik ez a szívnek - de a lényegen nem
változtat. A keresztet mégis egyedül kell fölvinni a Golgotára.
Amikor fáradtan botorkálok a szenvedés útján, akad egy-egy meleg
szív, aki részvéttel van, vigasztal, sajnál. Jó ez, ha megkapom, de nem
keresem. Problémám lényegét nem oldja meg úgy sem. A szenvedéssel végső
fokon mégis négyszemközt maradok, s a keresztnek egyedül kell az
,,igen''-t kimondanom.
IX.
Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt (kétségbeesés)
A legmélyebb zuhanás... Jó volna így maradni... Már nem is érzed a
rúgásokat, a korbácsok ütését. Csak ne kellene tovább menni... Csak meg
lehetne most itt halni...
Uram, e szörnyű mélységekbe való leszállásod által ments meg engem a
kétségbeeséstől... Ó, te ismered a sötétség mélyét, melyből nem látszik
kivezető út. De van. Igaz, hogy a Golgotán át visz... de húsvét hajnalán
mégis csak fény ragyog...
X.
Jézust megfosztják ruháitól (magányosság)
A Golgota kimagaslik a tömegből, s ott állsz rajta, Jézusom, kifosztottan, egyedül, dermesztő magányosságban.
Barátaid elmaradoztak, anyádat, Veronikát, Jánost hiába keresi a
távoli tömegben szemed. Hóhérok, vadállatok vesznek körül - s ők még
fájóbbá teszik magányosságodat...
Uram, lelkemen úgy átfáj néha magányosságom...
Olyan jó lenne, ha valaki meghallgatna, meg tudna érteni... ha
valakivel föl tudna oldódni egyedülvalóságom. De éppen a szenvedés, a
fáradtság, a kimerültség órái a legmagányosabbak. A te elhagyatottságod
szentelje meg, s tegye értékessé azokat az órákat, amikor fáj a magány.
XI.
Jézust a keresztre szegezik(álmatlanság)
Végre lefekhetsz, Uram, ziháló melled megnyugodhat, fáradt tested
elpihenhet. Ó, de a keresztre kellett ráfeküdnöd, hogy fájó szögek
hasítsák át, s feszítsék ki fáradt tagjaidat.
Hányszor kereszt az én pihenésem is, Uram. Nem tudok pihenni...
Aludnék, de zajok, hangok hasítanak belém, mint szögek - aludnék, de
idegeim feszülnek, mint tested a fán...
Legyen megnyugvásom ilyenkor a Megfeszített képe...
XII.
Jézus meghal a keresztfán (még az Isten is elhagy)
A nap és a hold elsötétedik, éjszaka száll a Golgotára, s éjszaka száll
a lelkedre: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?...
Amikor a szenvedés, kimerültség útjait járom, hányszor érzem, Uram,
én is: nem tudok már imádkozni sem. Sötétség, szárazság kínoz, s úgy
érzem, éppen ilyenkor hagy el az Isten...
Uram, a te golgotai éjszakádból él a világ, s amikor a tökéletes
engedelmesség áldozatát bemutattad, akkor voltál a legkedvesebb az
Atyának...
Jézusom, taníts
meg arra, hogy aki szenved attól, hogy nem tud imádkozni, az már jól
imádkozik, és hogy nagyon közel van az Isten ahhoz, akinek fáj az Ő
távolléte...
XIII.
Jézus testét leveszik a keresztről (tehetetlenség)
Megdöbbentő dolog ez: az Istenember holtan, tehetetlenül függ,
leszögezve... Szeretetből, a mi tehetetlenségünk miatt. Aki mindenre
képes, az erőtlenné tette magát.
Hányszor kínoz engem is tehetetlenségem... A fáradtság, az
erőtlenség leszögezi tagjaimat, agyamat, akaratomat... A lélek kész, de a
test erőtlen...
Krisztusom, te is erőtlenségedben voltál a legerősebb, a világ
Megváltója, a Gonoszság Fejedelmének legyőzője. Ha egyesítem veled
gyöngeségemet, én is részt veszek veled a világ megváltásában...
XIV.
Jézust a sírba teszik (a teljes megnyugvás)
Eljött a teljes pihenés ideje. Vége a harcnak, küzdelemnek, fáradtságnak, szenvedésnek. A nagy életmű kész.
Minden, ami fáj, elmúlik egyszer... A megfáradt vándor hazatér. S a
pihenés nem öntudatlan semmibe süllyedés egy néma temetőben a föld
mélyén - ó, nem. A mennyei Atya vár ölelésre, letöröl szememről minden
könnyet, elsimít homlokomról minden barázdát. Krisztus kézenfog, s a sok
szürke, fáradt, egyszerű emberrel együtt bevezet országába:
,,Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek a nektek készített országot.''
Amikor türelemmel, szeretettel, áldozatkészen, keresztemmel egyesítve
hordoztátok a mindennap fáradságát, a szenvedés keresztjét, - talán nem
is gondoltatok arra, hogy az én passióm folytatódik bennetek a világ
végéig...
Ilyeneké a mennyek országa...
Arató Miklós Orbán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése