A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. (Gal 5,22)
Pál apostol a Galata környékén élő keresztényeknek ír, akik
befogadták az általa hirdetett evangélium üzenetét, most mégis a
szemükre veti, hogy nem értették meg a keresztény szabadság mibenlétét.
Izrael népe számára a szabadság Isten ajándéka volt: kiszabadította
őket az egyiptomi fogságból, új föld felé vezette őket, és szövetséget
kötött velük, a kölcsönös hűség szövetségét.
Pál ugyanígy határozottan állítja, hogy a keresztény szabadság Jézus ajándéka.
Ő ugyanis lehetőséget biztosít, hogy benne hozzá hasonlóan Isten gyermekei legyünk, aki Szeretet. Az életével megtanította[1] és bemutatta[2],
hogy ha hozzá hasonlóan mi is az Atyát utánozzuk, akkor a többiek
szolgálatában mi is megtanulunk az Atya irgalmával viseltetni mindenki
iránt.
Bár értelmetlennek tűnhet, hogy „szabadon szolgáljunk”, Pál számára
ez mégis lehetséges, mert az emberiség Jézus kereszthalála által
megkapta tőle a Szentlélek ajándékát.
A Szentlélek pedig erőt ad, hogy kilépjünk önzésünk börtönéből – ahol
megosztottság, igazságtalanság, árulás és erőszak uralkodik –, és
elvezet az igazi szabadságra.
A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.
A keresztény szabadság azon felül, hogy ajándék, odaadást is kér.
Mindenekelőtt odaadást, hogy a Szentlelket a szívünkbe fogadjuk, helyet
készítsünk neki és fölismerjük a bennünk szóló hangját.
Chiara Lubich így ír: […] „Egyre inkább tudatában kell lennünk,
hogy a Szentlélek bennünk él: végtelen kincset hordozunk magunkban, de
nem vagyunk eléggé tudatában ennek. […] Ahhoz, hogy meghalljuk és
kövessük a hangját, nemet kell mondanunk […] a kísértésekre, és
szakítanunk kell a csalóka vonzalmakkal: igent mondani a feladatokra,
melyeket Isten bíz ránk, igent a szeretetre minden felebarátunk iránt,
igent a próbatételekre és a nehézségekre, amelyekkel találkozunk… Ha így
teszünk, akkor a Szentlélek fog vezetni, és keresztény életünknek ízt,
tartást, erőt és ragyogást ad, mely a hitelesség záloga. Így akivel
találkozunk, is észre fogja venni, hogy nem csak a földi értelemben vett
családunk gyermeke vagyunk, hanem Isten fiai.” [3]
A Lélek ugyanis arra hív, hogy ne önmagunkat helyezzük a figyelmünk
középpontjába, hanem fogadjuk be, hallgassuk meg a másikat, osszuk meg
lelki és anyagi javainkat, bocsássunk meg, és gondoskodjunk a
legkülönbözőbb emberekről, a mindennapokban adódó helyzetekben.
Ennek a magatartásnak köszönhetően megtapasztalhatjuk a Szentlélek
jellegzetes gyümölcseit: saját emberségünk is fejlődni fog az igazi
szabadságban. Ugyanis olyan képességek és tartalékok kerülnek felszínre
bennünk, amelyek örökre be lennének temetve és ismeretlenek maradnának,
ha csak önmagunkra tekintve élnénk.
Minden tettünk lehetőséget kínál, ne szalasszuk el az alkalmat, hogy
nemet mondjunk az önzés rabszolgaságára, és igent a szeretet
szabadságára.
A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.
Aki megengedi, hogy a szívében a Szentlélek működjön, az a mindennapi
tetteivel hozzájárul a pozitív emberi kapcsolatok építéséhez a
családban és a társadalomban.
Carlo Colombino olasz vállalkozónak és családapának a cége Észak-Olaszországban van.
Hatvan alkalmazottjának a negyede nem olasz, és többeknek tragikus a
múltja. Így nyilatkozott egy interjúban: „A munkahely is segítheti, sőt,
segítenie kell a beilleszkedést. Építőipari anyagok
újrafelhasználhatóvá tételével foglalkozom, és felelős vagyok a
környezetemért is, ahol élek. Néhány évvel ezelőtt nagyon keményen
érintett a gazdasági válság: a vállalkozást tartsam meg, vagy az
embereket? Megmozgattunk néhány embert, beszéltünk velük, hogy
megtaláljuk a legkevésbé fájdalmas megoldást, de nagyon nehéz volt a
helyzet, sok álmatlan éjszakával. Ezt a munkát lehet jól és kevésbé jól
végezni, én megpróbáltam a lehető legjobban. Én hiszek a pozitív elvek
erejében. Nem remélhet nagy jövőt az a vállalkozás, ahol csak a bevétel
és a eredmények számítanak, mert minden tevékenység középpontjában az
ember áll. Hívő vagyok, és meggyőződésem, hogy a vállalkozás és a
szolidaritás összhangja nem utópia.”[4]
Bátran hallgassunk tehát a hangra, mely személyesen meghív a szabadságra ott, ahol élünk és dolgozunk.
Így lehetővé tesszük a Lélek számára, hogy eljusson sok más emberhez
is körülöttünk, és megújíthassa az életüket, a történelmet pedig az
„öröm, a béke, a nagylelkűség és a jóakarat” távlatai felé vezérelje.
Letizia Magri
[1] Mt 5,43-48; Lk 6,36
[2] Mk 10,45
[3] vö. C. Lubich, Possediamo un Tesoro, Città Nuova, 44, [2000], 10, p. 7.
[4] vö. C. Colombino, Nella mia azienda economia ed etica vanno a braccetto, in Credere, periodici san Paolo, 26 novembre 2017, n° 48, pp.24-28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése