„Boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak hívják majd őket.” (Mt 5,9)
Máté evangéliuma Jézus nyilvános működésének elbeszélését egész meglepő módon a boldogságok hirdetésével kezdi.
Jézus itt „boldognak”, tehát teljesen elégedettnek és megvalósult
embernek nevezi azokat, akik a világ szemében elesettnek vagy
szerencsétlennek tűnnek: az alázatosakat, a szomorkodókat, a szelídeket,
azokat, aki éhezik és szomjazzák az igazságot, a tisztaszívűeket és a
békességszerzőket.
Isten nagy dolgokat ígér ezeknek az embereknek: Ő maga fogja
jóllakatni, megvigasztalni őket, valamint megöröklik a földet és Isten
országát.
Igazi kulturális forradalmat hirdet, kiszakít a sokszor szűk látókörű
elképzeléseinkből, miszerint ezek az emberek jelentéktelen és mellékes
szereplői a hatalomért és a sikerért vívott küzdelemnek.
„Boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak hívják majd őket.”
Bibliai értelemben a béke az üdvösség gyümölcse, és ez Isten műve,
tehát mindenekelőtt Isten ajándéka. Jellemző ez Istenre, aki az
emberiséget és az egész teremtett világot atyai szívvel szereti, és
mindenkiről az a terve, hogy egyetértésben és harmóniában éljen. Ezért
aki a békéért fáradozik, az őrá „hasonlít”, mint az apára a fiai.
Chiara Lubich így ír: „Az lehet békességszerző, aki magában hordozza a
békét. Békességszerzőnek kell lennünk minden egyes pillanatban a
magatartásunkkal, azzal, hogy Isten akarata szerint élünk. […] »Isten
fiainak hívják majd őket.« Ha nevet kap valaki, azt jelenti, hogy azzá
válik, amit a név kifejez. Pál Istent a »béke Istenének« nevezte, és a
keresztényeket így köszöntötte: »A béke Istene legyen mindnyájatokkal.« A
békességben élőkön látszik, hogy rokonságban állnak Istennel, Isten
fiaiként cselekszenek, tanúságot tesznek Istenről, aki […] rendezettnek
teremtette az emberi társadalmat, mely a béke gyümölcsét termi.”[1]
A békességszerző szó nem egyszerűen csak az jelenti, hogy nem
kerülünk összeütközésbe, és nem is csak azt, hogy nyugodtan élünk és
megelégszünk egy bizonyos értékrenddel, hogy mindig mindenképpen
elfogadjanak. Nem ezt jelenti, hanem egy kifinomultan evangéliumi
életstílust, amely döntéseiben bátran szembe halad az árral.
„Békességszerzőnek” lenni főleg azt jelenti, hogy alkalmat találunk a
kiengesztelődésre saját életünkben és mások között is minden szinten:
mindenekelőtt Istennel, aztán azzal, aki mellettünk él a
családban, a munkahelyen, az iskolában, a plébánián és a különböző
szervezetekben, valamint a társadalmi és a nemzetközi kapcsolatokban is.
Meghatározó módja ez a felebaráti szeretetnek, az irgalmasság nagy
műve, mely újra egészségessé tesz minden kapcsolatot.
Arról van szó, amit Jorge, egy venezuelai fiú tett az iskolában: „Egy
nap a tanítás végén láttam, hogy az osztálytársaim tüntetést
szerveznek, ahol erőszakot is akarnak alkalmazni, autógyújtogatást és
kődobálást terveztek. Rögtön arra gondoltam, hogy ez a viselkedés nincs
összhangban az én életstílusommal. Azzal álltam elő, hogy írjunk az
iskola igazgatóságának. Így más formában juttathatjuk tudomásukra a
kéréseinket, amelyeket ők erőszakkal akartak elérni. Néhányan
megfogalmaztuk és át is adtuk az igazgatónak a levelet.”
„Boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak hívják majd őket.”
Manapság sürgős szükség van a párbeszéd és a találkozás
előmozdítására azok között az emberek között, akik érthető módon nagyon
különböznek egymástól történelmük, kultúrájuk, hagyományaik vagy
nézőpontjuk miatt. Fontos, hogy értékeljük és befogadjuk ezt a
sokszínűséget és gazdagságot.
Ahogy Ferenc pápa mondta legutóbb: „A békét a különbözőségek kórusa
építi fel… A különbözőségeinkből kiindulva tanulunk a másiktól, mint a
testvérek… Egy az Atyánk, mi pedig testvérek vagyunk. Szeressük egymást
testvérként! Ha pedig vitatkozunk, az is legyen úgy, ahogy testvérek
között szokás, akik aztán rögtön kibékülnek, és mindig testvérek
maradnak.” [2]
Próbáljuk meg felfedezni városainkban a testvériség csíráit, melyek
nyitottabbá és emberibbé teszik őket. Törődjünk fejlődésükkel, mert így
hozzájárulhatunk, hogy az őket behálózó törések és ellentétek
begyógyuljanak.
Letizia Magri
[1] vö. C. Lubich, Diffondere pace, Città Nuova, 25, [1981], 2, pp. 42-43.
[2] vö. A Szentagya üdvözlete, Találkozás Mianmar vallási vezetőivel, 2017. november 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése