Keresztút gyermekeknek

Neked!

Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek.

Csodálatos dolog gyermeknek lenni!

Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet?

Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél vásároltuk.

A szeretetet ajándékba kaptuk. Az Isten maga az, aki önmagát - különösképpen Jézusban - nekünk ajándékozza.

Csodálatos dolog Isten gyermekének lenni!

Jézus keresztútja Isten irántunk való szeretetének a megvallása.

Ez a szeretet határtalan, megszakítás nélküli, halálig tartó!

Hálásan emlékezünk meg ebben a könyvecskében Jézus haláláról és feltámadásáról.

Szánj rá elegendő időt, hogy átelmélkedd ezeket a tízéves gyerekek által festett képeket és járd imádságosan együtt Jézussal szenvedésének útját.

A végén Isten számunkra is áldássá változtatja ezt az utat, mert ő a SZERETET!

1. JÉZUST HALÁLRA ÍTÉLIK

Pilátus úgy érzi, hatalma van Jézus felett is. Valójában semmiféle hatalma sincs: tehetetlen!

Úgy véli, katonákkal kell védenie magát Jézussal szemben.

Jézus kinyújtja kezeit - nem hogy a rosszat rosszal viszonozza; Pilátust is szeretetével akarja megajándékozni. De annak szíve mégis zárva marad.

Jézust, magát a szeretetet, halálra ítélik. Jézus halála áldozat, irántunk való szeretetének áldozata!

V: Imádunk téged Krisztus és áldunk téged.

R: Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

V: Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét áldozza barátaiért.

R: Mi Jézus barátai vagyunk, akikért életét áldozta.

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, megmaradunk szeretetedben, ha Isten gyermekeiként élünk. Úgy akarunk egymással jót tenni és egymásnak kölcsönösen örömet okozni, mint ahogy Istenünk, mennyei Atyánk akarja. Kérünk, segíts minket, hogy egymást egyre jobban szeressük. Ámen.

-------------------

2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Jézus viszi a keresztet. Nem az övét, hanem a mi keresztünket. Az emberek bűnei nyomják vállát. De az isteni szeretetnek semmilyen kereszt sem nehéz.

Jézus tekintete az útra irányul. Nehéz út, de az üdvösség útja!

V: Imádunk téged Krisztus és áldunk téged.

R: Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

V: Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.

R: Mindnyájan jók szeretnénk lenni. Jézussal mi is az Atyának akarjuk ajándékozni magunkat.

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, nem tudnánk bűneinket hordozni, ha te nem vetted volna azokat magadra. Adj nekünk erőt, hogy a szenvedésben türelmesek és a nehézségekben bizakodóak legyünk. Ámen.

-------------------

3. JÉZUS ELŐSZÖR ESIK EL A KERESZTTEL

A kereszt, melyet az emberek az Úrra tettek, túl nehéz. Bűneink terhe Jézust most a földre nyomja.

Senki sincs, aki önként segítene? Ebben az órában senki. Mi sem.

Milyen jó volna most egy pillanatra megpihenni!

De nem teheti: a szeretet arra készteti, hogy újra felkeljen s továbbmenjen az úton.

V: Imádunk téged Krisztus és áldunk téged.

R: Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

V: A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok: én legyőztem a világot.

R: Gonoszság van mindenfelé. Jézus azonban megmutatta, hogyan győzi le a rosszat a szeretet.

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, mi gyakran a könnyebbik utat választjuk, mégha bajba visz is. Ha elesünk, az mindig a bűnbe való visszaesés.

Aki veled jár, annak nem kényelmes az élete, de gazdag a szeretetben. Segíts minket, veled járnunk! Ámen.

4. JÉZUS ANYJÁVAL TALÁLKOZIK

Jézusnak kedves, jóságos mamája volt. Hűségesen követi itt is az út széléről, nem veszti egy pillanatra sem szem elől. Kiterjesztett karjaival ezt akarja gyermekének mondani: ,,Nézd, itt vagyok veled, melletted. Nem hagylak el!''...

És Jézus szenved, mert szeretett anyjának pillantását nem tudta elkerülni.

V: Imádunk téged Krisztus és áldunk téged.

R: Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

V: Aki Atyám akaratát teszi, az az én jó anyám.

R: Értjük, Urunk. Ha mi is, mint édesanyád, észrevesszük a szükséget magunk körül és segítünk, akkor teljesítjük Isten akaratát.

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük neked, hogy kívánságodra édesanyád mindnyájunknak édesanyja lett. ő, aki téged úgy szeret, a szeretet és hűség élő példája lett számunkra. Ámen.

-------------------

5. CIRENEI SIMON SEGÍT A KERESZTET HORDOZNI

Végre, valaki segít!

De nem részvétből... Simont odakényszerítették. Milyen segítség az ilyen? Csak tessék-lássék. Jézus engedi, hogy segítsen, és így Simon lépésről lépésre megtapasztalhatja a kereszt titkát.

Simon Jézust soha többé nem felejtheti már el!

V: Imádunk téged Krisztus és áldunk téged.

R: Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

V: Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.

R: Minden alkalommal, ha jót teszünk és segítünk, örömmel tölt el szereteted!

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, általában elfordulunk más bajának láttán. De oly sok a bajbajutott ember az életben: zsákutcába jutottak, tanácstalanok, segítségre várók... talán csak egy jó szóra várnak, vagy csak egy mosolyra.

Engedd felismernünk, hogy minden szenvedő emberben te közelítesz hozzánk és aki segít nekik, neked is segít keresztedet hordozni. Ámen.

-------------------

6. VERONIKA KENDŐT NYÚJT JÉZUSNAK

Talán Veronika egy fa mögött megbújva várakozott. Most, hogy Jézus fájdalomtól megtört arcát látja, bátran előlép s odanyújtja neki kendőjét.

A szeretetnek ez a mozdulata enyhíti Jézus szenvedését... és Veronika mostantól kezdve magában hordozza Jézus arcát!

V: Imádunk téged Krisztus és áldunk téged.

R: Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

V: Szeressétek egymást! Ahogy én szerettelek titeket, úgy kell nektek is egymást szeretnetek.

R: Arról ismerik majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, csak a szeretet képes a világban a szükséget enyhíteni és a gonoszt megfékezni. Akik szeretnek, Isten jóságát ránk, gyermekeire visszatükrözik. Vésd, kérünk, arcodat szívünkbe, hogy az éltessen és megszenteljen bennünket. Ámen.

-------------------

7. JÉZUS MÁSODSZOR ESIK EL A KERESZTTEL

Nem a hosszú, meredek út, hanem az emberek mindig visszatérő bűne az, amely Jézust kimeríti.

A kereszt egyre nehezebb. Az Úr ismét a földön fekszik. Mindenki feszülten várakozik. Él még? Fel fog még kelni?

Igen! Az isteni szeretet mindig megújul!

V: Imádunk téged Krisztus és áldunk téged.

R: Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

V: Bocsássatok meg egymásnak, miként nektek is megbocsátanak.

R: Bocsásd meg a mi bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, gyakran gyengék vagyunk és nehezen bocsátunk meg. Mivel nem tesszük meg mindig, amit tennünk kellene, elszomorodunk és elfelejtjük az örömöt. Segíts beléd elcsendesednünk, hogy szereteteddel töltekezve megerősödjünk az újrakezdéshez. Ámen.

GYERMEKEK MISSZIÓS KERESZTÚTJA

BEVEZETÉS

Vezető: Kísérjük végig Jézust a Keresztúton. Gondolkodjunk el szenvedésén, és azon, hogy ennek a szenvedésnek öröm és új élet lett a vége.

Mind: Jézus, aki súlyos keresztedet hordoztad, egyesítsd a mi nagyböjti áldozatainkat  a te áldozatoddal a Kereszt útján. Légy velünk, amikor arról elmélkedünk, mit jelentenek az egyes állomások számunkra és minden gyermek számára szerte a világon.



ELSŐ ÁLLOMÁS

Vezető: JÉZUST HALÁLRA ÍTÉLIK

Sok gyermek él háború-szaggatta területen és arra vannak ítélve, hogy együtt éljenek a körülöttünk lévő erőszakkal és a halállal. Ezek a gyermekek ártatlanok, ugyanúgy, ahogy Jézus is ártatlan volt.

Mind: Jézus ártatlan volt, mégis halálra ítélték. Segítsd a gyerekeket, akik nap mint nap megpróbálnak elrejtőzni a háború elől. Szereteteddel ismertesd meg velük a békét. Segíts minket is, akik békében élünk, hogy több szeretetet és békét sugározzunk családjainkban és barátaink közt.



MÁSODIK ÁLLOMÁS

Vezető: JÉZUST KÉNYSZERÍTIK, HOGY VIGYE A KERESZTET

A gyermekek sok mindentől szenvednek a mi hazánkban is és távoli országokban is. Jézus minden gyereket szeret, és azt akarja, hogy minden gyerek szeresse egymást. Azt akarja, hogy ismerjük meg egymást, így tudjuk szeretni és segíteni azokat, akik szenvednek és „nagy kereszteket hordoznak”. Jézus velük együtt szenved.

Mind: Szenvedő Jézus, figyelmeztess bennünket a körülöttünk lévő világban található fájdalmakra. Segíts, hogy nagylelkű tagjai legyünk a Szent Gyermekség Művének, hogy segíthessünk, hogy az emberek szenvedése örömre változzon.



HARMADIK ÁLLOMÁS

Vezető: JÉZUS ELŐSZÖR ESIK EL

A missziós országokban élő gyerekek néha nem tudják elviselni szenvedéseiket. Sírnak, mert éhesek, fáznak és magányosak. Sok gyermeknek nem jut gyógyszer, amikor beteg. Nem tudnak gondoskodni magukról. Gyakran senki sincs, aki segítene nekik felkelni, amikor „elesnek”, mint Jézus

Mind: Jézus, a Te kereszteddel együtt, közösen erősebbek vagyunk és könnyebb a terhünk, mint sok más gyereknek a világon. A Te szereteted erejével tudunk adni másoknak is erőnkből, és tudunk segíteni azoknak a fiataloknak, akik elesnek az éhségtől és a betegségtől


NEGYEDIK ÁLLOMÁS

Vezető: JÉZUS ÉDESANYJÁVAL TALÁLKOZIK

Vannak gyerekek, akik elvesztették az édesanyjukat. Senki sem mutatja meg nekik, hogyan kell Jézus útján járni. Mária, Jézus anyja. minden gyermek anyja és tanítója. Ő a legjobb példa arra, mit jelent valóban kereszténynek lenni.

Mind: Jézus, Isten fia, köszönjük, hogy a Te édesanyád a mi édesanyánk is lehet. Segíts minket, hogy mind jobban hasonlítsunk Máriára, amikor a Szent Gyermekség Művében, mint missziós gyerekek gondoskodunk a többi gyerekről.



ÖTÖDIK ÁLLOMÁS

Vezető: CIRENEI SIMON SEGÍT JÉZUSNAK VINNI A KERESZTET

Amikor a gyerekek fáradtak, éhesek, betegek, vagy össze vannak zavarodva, barátokra van szükségük, akik segítenek nekik. Jézus hálás volt, amikor barátai segítséget nyújtottak neki.

Mind: Jézus, gyenge voltál, amikor azon a hosszú úton a Golgotára vitted a keresztedet. Taníts meg, hogy hálásak legyünk, amikor a barátaink segítenek nekünk. Nyisd meg szívünket, hogy nagylelkűek és segítőkészek legyünk, amikor szűkölködőket látunk.



HATODIK ÁLLOMÁS

Vezető: VERONIKA MEGTÖRLI JÉZUS ARCÁT

Néha megijedünk, amikor szenvedő emberrel találkozunk. Veronika bizonyára ijesztőnek találta Jézust, akinek arcát vér és szenny borította. De Veronika nem félt. Megértette, hogy Jézusnak fájdalmai közepette szüksége volt arra, hogy tudja: van valaki, aki szereti és gondoskodik róla.

Mind: Jézus, Te, aki szelíd és kedves vagy, segíts, hogy olyanok legyünk, mint Veronika. Add, hogy erősek legyünk és ne féljünk attól, hogy segítsünk a szenvedő embereknek. Segíts minket, hogy nagylelkűek legyünk és szeretetünk „kendőjével” megtöröljük annak a gyereknek az arcát, akinek ma ránk van szüksége.



HETEDIK ÁLLOMÁS

Vezető: JÉZUS MÁSODSZOR ESIK EL A KERESZT ALATT

Gyerekek milliói fáznak és éheznek. Sokan közülük nem tudnak futni, de még járni sem, mert olyan gyengék. Sokuk nem tud játszani vagy tanulni. Ezeknek a gyerekeknek sokféle gondoskodásra van szüksége: orvosságra, élelemre, vagy arra, hogy jó iskolába járhassanak.

Mind: Jézus, szerető testvérünk, tápláld lelkünket szereteteddel. Taníts meg minket, hogy nagyböjti lemondásainkban nagylelkűek legyünk, és így vegyünk át más országban élő gyerekek gondjainak terhéből.


NYOLCADIK ÁLLOMÁS

Vezető: JÉZUS TALÁLKOZIK A JERUZSÁLEMI ASSZONYOKKAL

Jézus azt mondta a jeruzsálemi asszonyoknak, hogy inkább saját gyermekeikért aggódjanak, ne Őérte. A világon sok anya aggódik gyermekei jövője miatt. Lesz-e elég ennivalójuk? Tudnak majd iskolába járni? Lesz-e háború? Nagyon aggódnak gyermekeik sorsa miatt.

Mind: Jézus, Te szeretsz minden gyereket. Segíts, hogy meg tudjuk mutatni a szenvedő gyerekek szüleinek, hogy van remény. Rajtunk, missziós gyerekeken keresztül add meg minden gyereknek a benned való új élet reményét.



KILENCEDIK ÁLLOMÁS

Vezető: JÉZUS HARMADSZOR ESIK EL A KERESZT ALATT

Világunkban sok gyerek él otthon nélkül. Sokan közülük nem tudnak hol aludni éjjel. Néha amikor Jézus az embereknek Istenről tanított, nem volt hely, ahová fejét lehajtsa.

Mind: Jézus, add, hogy vígasztaló szereteted menedékhely legyen a hajléktalanok számára. Rajtunk keresztül mutasd meg nekik a Te szeretetedet. Most mi vagyunk a Te kezed és lábad a világban.



TIZEDIK ÁLLOMÁS

Vezető: JÉZUST MEGFOSZTJÁK RUHÁITÓL

Amikor Jézust megfosztották ruháitól, úgy érezhette magát, mint a menekült gyerekek a háborús országokban, akiket megfosztanak mindenüktől: családjuktól, otthonuktól, élelemtől, ruhától.

Mind: Jézus, te feláldoztál mindent mindegyikünkért. Segíts minket, hogy ne vágyjunk többre, mint amennyire szükségünk van. Nyisd fel szemünket, hogy megbecsüljük, amink van. Segíts áldozatot hozni és javainkat megosztani másokkal.



TIZENEGYEDIK ÁLLOMÁS

Vezető: JÉZUST A KERESZTRE SZEGEZIK

A kereszten Jézus nem tudott mozogni. Ma sok országban élnek gyerekek, akik nem tudnak Jézusról és az Ő szeretetéről tanulni.

Mind: Jézus, amikor találkozunk a szentmisében, gondolni fogunk azokra, akik még nem szabadok. Örülünk, hogy mi szabadon dícsőíthetünk és hirdethetünk Téged. Imádkozunk, hogy egy napon minden gyerek megismerhesse ezt a szabadságot általad, a mi legnagyobb barátunk által.



TIZENKETTEDIK ÁLLOMÁS

Vezető: JÉZUS MEGHAL A KERESZTEN

Jézus engedelmes volt Istennek, Atyjának, még akkor is, amikor az azt jelentette, hogy meg kell halnia a kereszten. Ha mi is engedelmesek vagyunk, és Jézust utánozzuk mindenben, akkor megmutatjuk, hogy úgy akarunk élni és halni, mint Ő, az Isten szeretett Fia. Egy napon majd látni akarjuk az Atyát és a Fiút a mennyben!

Mind: Jézus, akit értünk a keresztre feszítettek, segíts, hogy engedelmesek legyünk mennyei Atyánknak mindenben, amit kér tőlünk.



TIZENHARMADIK ÁLLOMÁS

Vezető: JÉZUS TESTÉT  LEVESZIK A KERESZTRŐL

Mind: Az Atya nevében, aki elküldte nekünk Jézust; és a Fiú nevében, aki az életét adta értünk; és a Szentlélek nevében, aki eltölt minket a szeretettel, mondjunk egy külön hálaadó imát mindazért a szeretetért, amelyet Isten adott nekünk, hogy másokkal megosszuk. (rövid csend)




TIZENNEGYEDIK ÁLLOMÁS

Vezető: JÉZUST TESTÉT A SÍRBA HELYEZIK

Sok gyermek csendben szenved. Sokszor nem is látjuk, mennyire fáj neki. Jézus is néma volt a sírban. Barátai nem láthatták Őt.

Mind: Jézus, valamikor némán rejtőztél a sírban. Segíteni akarunk azoknak a gyerekeknek, akik csendben szenvednek. Szereteted által segíts bennünket, hogy nagylelkűek legyünk ebben a nagyböjtben, hogy sok gyerek megtudhassa, hogy meghallottuk néma segélykiáltásukat.



TIZENÖTÖDIK ÁLLOMÁS

Mind: Utunk nem ér véget a sírnál. Győzelem és dicsőség a vége. Várjuk a húsvéti új életet, és a reményt, hogy Jézus szabadító ereje újból eljut minden gyerekhez szerte a világon.

A ferences nővérek kápolnáiban levő keresztúti képek és a nővérek által megírt elmélkedések tekinthetők meg ebben a bemutatóban. Imádságos lelkülettel tesszük közzé ezt a keresztúti ájtatosságot, remélve, hogy egy segítség lehet a szenvedő Krisztussal való találkozásban.

Az Élet Igéje - 2012. március

„Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak.” (Jn 6,68)

Jézus Isten Országáról beszélt az összegyűlt tömegnek. Egyszerű szavakkal, a hétköznapi életből merített példabeszédekkel szólt hozzájuk, szavainak mégis különleges vonzereje volt. Az embereket megérintette tanítása, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Amikor a főpapok és a farizeusok kérdőre vonták a katonákat, hogy miért nem hajtották végre a Jézus elfogatását elrendelő parancsot, még ők is így válaszoltak: „Sohasem beszélt úgy ember, ahogy ez beszél!”(1)

János evangéliuma beszámol néhány fénnyel teli beszélgetésről is, mint például amelyet Jézus Nikodémussal vagy a szamariai asszonnyal folytatott. Apostolaival ennél is tovább ment: nyíltan, hasonlatok nélkül beszélt nekik az Atyáról, a menny dolgairól, ami teljesen magával ragadta őket, annyira, hogy még akkor sem hátráltak meg, amikor nem teljesen értették a szavait, vagy amikor úgy tűnt, hogy túl nagy követelményeket támaszt általuk.

„Kemény beszéd ez!”(2) – mondták néhányan a tanítványok közül, annak hallatára, hogy a testét adja majd nekik ételül és a vérét italul.
Amikor Jézus látta, hogy tanítványai elfordulnak tőle és már nem tartanak vele, a tizenkét apostolhoz fordult: „Ti is el akartok menni?”(3)
Péter, akit teljesen lenyűgözött, amit az első találkozásuk óta hallott, és amiért örökre elkötelezte magát Jézus mellett, mindnyájuk nevében válaszolta:

„Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak.”

Péter megértette, hogy Mesterének szavai mások, mint a többi mesteré. Azok a szavak, amelyek a földről indulnak, és a földhöz szólnak, a földhöz is tartoznak, és sorsuk a földével azonos. Jézus szava lélek és élet, mert az égből származik: fény, amely a magasból száll alá, és magasságbeli hatalma van. Igéi átfogóbbak, és mélyebbre hatolnak bármilyen más szónál, még a filozófusok, politikusok vagy költők szavainál is. „Örök életet adó igék”(4), mert magukban foglalják, kifejezik és átadják az isteni élet teljességét, amelynek soha nem lesz vége.

Jézus feltámadt és él. Szavai ezért nem egyszerű emlékek, még akkor sem, ha a múltban hangzottak el, hanem olyan szavak, amelyeket Ő ma intéz mindannyiunkhoz és minden idők minden egyes emberéhez: egyetemes és örök igék.
Jézus igéi! Ha lehet így mondani, ezek voltak legkiemelkedőbb alkotásai. Az Ige, aki emberi szavakkal szólal meg: micsoda tartalom, micsoda erő, micsoda hangsúly, micsoda hang!

„Egy nap – írja például Nagy Szent Vazul (5) – szinte hosszú álomból ébredve, az Evangélium igazságának csodálatos fényébe tekintettem, és felfedeztem, mennyire hiábavaló a bölcsessége e világ fejedelmeinek.”(6)
Lisieux-i Teréz 1897. május 9-én kelt levelében így ír: „Előfordul, hogy amikor bizonyos lelki témájú értekezéseket olvasok… szegény, kis lelkem gyorsan elfárad. Becsukom hát a bölcselkedők könyvét, melytől szétrobban a fejem, és kiszárad a szívem, és kezembe veszem a Szentírást. Hirtelen minden ragyogóvá lesz: egyetlen igéje is végtelen távlatokat nyit meg lelkem előtt, és a tökéletesség elérése egyszerűnek tűnik."(7)

Igen, az isteni szavak betöltik a végtelenre teremtett lelket; és mivel ez a szó fény, szeretet és élet, belülről világítja meg nemcsak az elmét, hanem az egész létet. Békét ad még a zaklatott, szorongással teli pillanatokban is, azt a békét, amelyet Jézus sajátjának nevez: „az én békém”. Teljes örömöt ad, még a lelket marcangoló fájdalom közepette is, erőt ad különösen akkor, amikor elcsüggednénk vagy elbátortalanodnánk. Szabaddá tesz, mert megnyitja az Igazság útját.

„Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak.”

Az e havi életige arra emlékeztet, hogy akit követni akarunk, az egyetlen Mester: Jézus. Még akkor is, ha úgy tűnik, szavai kemények, és túl nagy követelményeket támasztanak: hogy legyünk becsületesek a munkában, hogy bocsássunk meg, szolgáljunk másokat ahelyett, hogy önzően magunkra gondolnánk, maradjunk hűségesek a családi életben, ápoljunk egy élete végére érő beteget anélkül, hogy teret engednénk az eutanázia gondolatának…

Sok olyan mester van, akik könnyű megoldásokra és megalkuvásra hívnak. Mi az egyetlen Mestert akarjuk hallgatni és követni, mert csak Ő mondja ki az igazat, és csak neki vannak „örök életet adó igéi”. Így mi is elismételhetjük Péter szavait.

Most, a nagyböjtben, amikor a Feltámadás nagy ünnepére készülünk, valóban az egyetlen Mester iskolájába kell járnunk, az Ő tanítványává kell lennünk. Bennünk is szenvedélyes szeretetnek kell megszületnie Isten igéje iránt: figyelmesen kell fogadnunk, amikor hirdetik a templomban, olvasnunk, tanulmányoznunk, elmélkednünk kell róla…

Elsősorban mégis arra kaptunk meghívást, hogy éljük, ahogyan azt maga a Szentírás tanítja: „A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg!”(8) Ezért szentelünk különleges figyelmet minden hónapban egy igének, hagyva, hogy belénk hatoljon, magához alakítson, hogy az ige „éljen bennünket”. Jézus egy-egy szavát életre váltva az egész Evangéliumot éljük, mert Ő minden szavában egészen ajándékozza magát, Ő maga jön hozzánk, hogy bennünk éljen. Mint a Feltámadott isteni bölcsességének egy csöppje: apránként a lelkünk mélyére hatol, és korábbi gondolkodásmódunk, akaratunk és szokásaink helyébe lép az élet minden területén.

Chiara Lubich

Az Élet Igéje, 2003. március. Megjelent: Új Város, 2003/3 (1) Jn 7,46
(2) Jn 6,60
(3) Jn 6,67
(4) Jn 6,68
(5) Vazul (330-379), a nagy egyházatyák egyike, Cezárea püspöke
(6) Epistolario. ep. CCXXIII, 2. Ancona, 1966. pp. 624-625.
(7) 202. sz. levél
(8) Jak 1,22

Jertek hívek a szent keresztútra,
Gondoljunk a szenvedő Urunkra,
Öleljük át véres keresztfáját,
Sirassuk meg keserves halálát.

Elhangzik a kegyetlen ítélet,
Kínhalálra dobnak oda Téged,
Vétkeinkért átok alatt nyögtünk,
Szeretetből Te halsz meg helyettünk.

Vállaidra veszed a keresztet,
Árva szíved ó hogy sajog, reszket.
Ezer bűnünk iszonyatos terhe,
Nehezedik súlyos keresztedre.

Meginog a kereszt vérző vállán,
Összeroskad az ártatlan Bárány,
Ó boruljunk mi is Vele porba,
Hiszen a mi bűnünk terhét hordja.

Fájdalmas, jaj szívet tépő látvány,
A Szűzanya Jézus keresztútján,
Vérző szívét elönti a bánat,
Zokogva megy Jézus Teutánad.

Drága Jézus erőd egyre lankad,
Kényszerítve Simon segít rajtad,
Ó, ha tudná szenvedésed titkát.
De más szívvel vinné szent keresztfád.

Veronika közeledik hozzád,
Kendőjével törli véres orcád,
Csodaképed a jutalma érte,
Szent arcodat lelkünkbe is vésd be.

Agyonkínzott, gyötört tested gyönge,
Másodszor is leroskadsz a földre.
Új estednek oka, jaj én voltam,
Bűnből bűnbe annyit bukdácsoltam.

Az út mentén könnyvirágok nyílnak,
Jeruzsálem leányai sírnak,
Ó nem elég itt a sírás-rívás,
Megtört szívet keres a Messiás.

Ó ég ura, megint harmadszorra,
Erőtlenül leroskadsz a porba;
Hóhéraid könyörtelen vernek,
Vonszold tovább iszonyatos terhed.

Leszaggatják testedről a köntöst,
Minden sebből új vérpatak öntöz,
Láztól égő sebeid szent vére,
Legyen gyarló lelkünk üdvössége.

A keresztre szegezik szent tested,
Fájdalmadon szívünk borzad, reszket,
Roskadj össze kereszt kemény fája,
Ne légy Jézus kínhalálos ágya.

Ó keserves, rettenetes óra,
Tikkadt ajkad nyílik végső szóra,
Visszaadva Atyádnak szent lelked,
Vérző fejed halálba csüggeszted.

A keresztről Jézus drága testét,
Édesanyja karjaiba tették,
Nincs a földön annyi tenger bánat,
Mint amennyi szent szívedben támadt.

Szent asszonyok tanítványok sírva
Jézus testét leteszik a sírba,
Mint a kenet édes illatárja,
Úgy kísérje szívünk hő imája.

Jézus Krisztus mindenség Királya,
Üdvünk lett már szent Kereszted fája,
Add, hogy mindig csak nyomodban járjunk,
S egykor mennyben mindörökké áldjunk.

Rózsafüzér keresztút (tizenöttizedes)

FELÉPÍTÉSE:
Kereszt
Bevezetés (1+3 szem)
15 tized (15-ször 1+10 szem)


A RÓZSAFÜZÉR KERESZTÚT MENETE:
Keresztvetés

Kezdésre:
Könyörögjünk!
Urunk Jézus Krisztus, Üdvözítőnk és Megváltónk, íme áldott kereszted előtt térdelek.
Megnyitom szívemet, hogy szent kínszenvedésedről elmélkedjem.
Szegény gyarló lelkem elé idézem keresztedet; hogy újra jobban megértsem,
és szívembe véssem mindazt, amit tettél és szenvedtél.
Siess segítségemre kegyelmeddel, hogy lerázzam szívem érzéketlenségét és közömbösségét.
Legalább félórára feledjem el mindennapi gondjaimat, hogy eléd hozzam szeretetemet, bűnbánatomat és hálámat.
Szívek Királya, megfeszített szereteted oltalmazza gyenge, szánandó, fáradt és kedvetlen szívemet.
Add, hogy szívem mélyén érezzelek. Éleszd föl bennem azt is, ami tudom, nincs meg bennem:
a Veled való együttérzést, irántad való szeretetet, kitartó komolyságot és hűséget,
hogy így elmélkedjek szent szenvedésedről és halálodról.
A kereszten kimondott hét utolsó szavadról elmélkedem.
Mielőtt elnémultál, Isten Örök Igéje, még ezt a hét szót mondtad haldokolva ezen a földön.
Kiszáradt ajkaid, fájdalommal telt szíved végső szavai ezek. Mindenkinek szóltak. Nekem is.
Add, hogy szívembe hatoljanak. Mélyen, teljesen. Hogy megértsem, és soha el ne felejtsem őket.
Hogy éljenek és halott szívem éltető ereje legyenek. Szólj hozzám Te Magad. Úgy, hogy megértsem hangodat.
Ha majd elérkezik halálom órája, szólni fogsz hozzám.
Ezek a szavak az örök kezdetet, vagy a végtelen véget fogják jelenteni.
Ó Uram, engedd, hogy halálom óráján irgalmad és szereteted szavait halljam.
Add, hogy szívem készen álljon utolsó szavaid befogadására. Ámen.
Jézusom! Irántad való szeretetből bánom minden bűnömet, bánom a világ bűneit! Ó irgalmas szeretet!

Keresztre:
1 Hiszekegy

Bevezetés:
Nagy (önálló) szemre:
A Szentháromság tiszteletére mondjuk:
Miatyánk
1. kis szemre:
A mindenkor Szűz Mária tiszteletére mondjuk:
Üdvözlégy
2. kis szemre:
Isten Anyja, Mária tiszteletére mondjuk:
Üdvözlégy
3. kis szemre:
A Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére mondjuk:
Üdvözlégy
Zárásra:
1 Dicsőség
+ fatimai fohász

Tizedekre (15):
Nagy (önálló) szemre:
Állomás
+ ima: Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot!
+ 1 Miatyánk
+ 1 Dicsőség
Kis szemekre (10):
Jézus, Mária, József szeretlek, mentsétek meg a lelkeket!
Zárásra:
fatimai fohász
+ ima: Áldottak legyenek Jézus Szent Sebei, melyek megmentettek minket a bűnnek büntetésétől.
Áldott legyen értékes Szent Vére, amely eltörli adósságainkat.

Záró ima:
Imádkozzunk Szűz Máriához:
Emlékezzél meg rólam, ó Boldogságos Szűz Mária, mivel még sohasem lehetett hallani,
hogy Te bárkit is magára hagytál volna, aki oltalmadat kérte és segítségedért Hozzád folyamodott.
Ily bizalomtól lelkesítve hozzád sóhajtok szüzek Szüze, Isten anyja Mária!
Hozzád jövök és sírva és zokogva, lábaid elé borulok én szegény bűnös.
Ne vesd meg könyörgésemet a Világnak hatalmas asszonya és az örök Igének Anyja,
hanem fordítsd rám kegyesen szemedet és hallgasd meg kérésemet most és halálom óráján.
Ámen.

Imádkozzunk Szent Józsefhez:
Emlékezzél meg ó Szent József, a Szent Szűz tisztaságos jegyese rólam,
mivel még sohasem lehetett hallani, hogy Te bárkit is magára hagytál volna,
aki segítségedet kérte, vagy közbenjárásodért esedezett.
Hatalmadban bizakodva Hozzád futunk, és pártfogásodért könyörgünk.
Ne vesd meg, Megváltónknak ó jóságos Nevelőatyja, alázatos imánkat,
hanem jóságodban hallgass meg minket.
Ámen.

Szent vagy, szent vagy, szent vagy, mindenség Ura, Istene.
Dicsőséged betölti a mennyet és a földet.
Hozsanna a magasságban.
Áldott, Aki jön az Úr nevében.
Hozsanna a magasságban.

+ Szent Mihály-ima

Keresztvetés


A KERESZTÚT TÖRTÉNETE:
A keresztút eredetileg az a kb. 0,5 km-es útvonal,
melyen Jézus a kereszttel a Praetoriumtól (Gabbata) kiment a Golgotára.
Jézus keresztútjának néhány állomását nagyon korán kővel vagy kápolnával jelölték meg.
A hagyomány szerint Jézus Anyja és egy-egy tanítvány
a föltámadás után naponta végigjárta az ún. szent körutat:
Utolsó vacsor terme
Annás és Kaifás háza
Golgota
Szentsír
Praetorium
Getszemányi kert
Olajfák hegye
Kidron-völgy
Sion hegye
A 14. századtól a ferencesek által vezetett zarándokok vagy ugyanezt az útvonalat,
vagy a Praetorium-Szentsír közti 14 emlékhelyet (nem egészen azonosak a maiakkal) járták keresztútként.
A stációk száma változó volt (7, 12, 14). Varallóban (Itália) 1520 körül 43 stációig bővítették a keresztutat.
A 14 stációs keresztút világméretű elterjedése Porto Maurizio-i Szent Lénárdhoz fűződik:
1731-ben és 1742-ben a búcsúk kongerációja az általa meghatározott formát fogadta el.
Ehhez később egy 15. állomást is (Jézus feltámad a halálból) csatoltak sok helyen.

Boldog Emmerich Anna Katalin Szűz Mária efezusi otthonával kapcsolatos látomásaiból:
A ház mögött a hegy felé a Szent Szűz egyfajta keresztutat épített magának.
Amikor még Jeruzsálemben lakott, az Úr halála óta sohasem mulasztotta el, hogy az ő fájdalmas útját
könnyek között s együttérzéssel végig ne járja.
Egymástól való távolságuk szerint lépésre lemérte az útnak azokat a helyeit,
ahol Jézus szenvedett, s e fájdalmas út fölött való állandó elmélkedés nélkül nem tudott a szeretete élni.
Az ideérkezés után csakhamar láttam, hogy itt a környéken,
a háza mögött a hegynek fölfelé járja az utat a fájdalmak fölött elmélkedve.
- Kezdetben egyedül járt, és a lépések száma szerint,
amiket oly sokszor megszámolt, mérte ki azokat a helyeket, ahol az Üdvözítővel történt valami.
- Mindegyik ilyen helyen követ állított fel, vagy ha állt ott valamilyen fa, megjelölte azt.
- Az út erdőbe vezetett, ahol az egyik dombon megjelölte a Kálvária hegyet,
s egy másik domb kis barlangjában Krisztus sírját.
Miután lemérte a keresztutat tizenkét állomásban, csöndes elmélkedésben járta azt a szolgálójával;
a szenvedések mindegyik helyén leültek, és szívükben megújították annak az állomásnak a titkát,
és az együttérzés könnyei között dicsérték az Urat szeretetéért.
A Szent Szűz halála után is láttam, hogy keresztények járják ezt az utat,
akik leborultak, és megcsókolták a földet.

Keresztút Assisi Szent Ferenccel

Az Élet Igéje - 2012. február

„Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,15)

Márk evangéliumában Jézus ezekkel a szavakkal kezdi hírül adni a világnak megváltó üzenetét: „Beteljesedett az idő, és már közel van Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”
Jézus eljövetelével egy új korszak veszi kezdetét: a kegyelem és az üdvösség korszaka. Legelső szavai arra hívnak, hogy befogadjuk a nagy újdonságot: az Isten országát, és elérhetővé teszi ezt mindenki számára, közel hozza minden emberhez.
S rögtön megmutatja az utat is: térjünk meg, és higgyünk az evangéliumban, azaz gyökeresen változtassuk meg az életünket, és fogadjuk be Jézusban azt az igét, amelyet Isten általa mond ki minden kor minden emberének.
Ez a két dolog összetartozik: a megtérés és a hit. Nem létezhetnek egymás nélkül: mindkettő az élő igével való kapcsolatból fakad, vagyis Jézus jelenlétéből, aki ma is ezt ismétli a tömegeknek:
„Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”
Ha befogadjuk és éljük Isten igéjét, az teljes szemléletváltáshoz, megtéréshez vezet. Az ige Krisztus érzésvilágát ülteti át a szívbe, így európaiak, ázsiaiak, ausztráliaiak, amerikaiak, afrikaiak, mindenki az Ő érzéseivel tud szembenézni a körülményekkel magánéletében és a környezetében is.
De mi az oka annak, hogy az evangélium csodát tesz, mély megtérést eredményez és új, ragyogó hitet ajándékoz? A titok abban a misztériumban rejlik, melyet Jézus szavai hordoznak. Mert nem egyszerű buzdítások, javaslatok, útmutatások, irányelvek, rendeletek vagy parancsok ezek. Jézus saját maga van jelen az igéjében, beszél, szól hozzánk. Szavai Ő maga, Jézus maga.
Igéjében tehát vele találkozunk. Ha szívünkbe fogadjuk szavát úgy, ahogy akarja (vagyis készek vagyunk életre is váltani), akkor egy vagyunk vele, megszületik vagy növekszik bennünk. Ezért mindnyájan tudunk válaszolni, sőt mindnyájunknak válaszolnia is kell Jézus sürgető és sokat követelő meghívására.
„Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”
Előfordulhat, hogy valaki túl magasztosnak és nehéznek tartja az evangélium igéit, és úgy véli, hogy azok túlságosan távol állnak az emberek életmódjától és a közfelfogástól, ezért az a kísértése támad, hogy szívét bezárja előttük és elbátortalanodjék. De ez csak akkor történik meg, ha azt gondolja, hogy egyedül kell elmozdítania hitetlensége hegyét. Ehelyett elég lenne azon fáradoznia, hogy az evangéliumnak legalább egy igéjét életre váltsa, hogy váratlan segítséget, egyedülálló erőt találjon, amely lámpás lesz lépései előtt (vö. Zsolt 119,105). Az ige ugyanis, mivel Isten egyik jelenléte, szabaddá tesz, megtisztít, megtérít, vigaszt és örömöt nyújt, bölcsességet ajándékoz, ha belőle merítünk.
„Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”
Hányszor lehet fény számunkra ez az ige egy nap folyamán! Amikor beleütközünk saját gyengeségeinkbe vagy a másokéba; amikor úgy tűnik, hogy lehetetlenség, sőt képtelenség Jézust követni; amikor a nehézségek azt sugallnák, hogy adjuk fel, ettől az igétől úgy érezzük, mintha szárnyakat kapnánk, mintha friss levegőhöz jutnánk, és erőteljes ösztönzést érzünk az újrakezdésre.
Elég egy kicsiny, gyors fordulat, hogy kilépve énünk zárt világából kinyíljunk Isten felé, és megtapasztaljunk egy másik életet: az igazit.
Ha aztán meg tudjuk osztani ezt a tapasztalatunkat egy barátunkkal, aki szintén az evangéliumot tette élete alaptörvényévé, akkor látni fogjuk, hogy körülöttünk megszületik vagy kivirágzik a keresztény közösség.
Mert Isten megélt és tovább adott igéje erre a csodára is képes: látható közösséget hív életre, amely Krisztusról tanúskodva a társadalom kovásza és sója lesz a föld minden pontján.

Chiara Lubich

Az Élet igéje, 1997. február. Megjelent: Új Város 1997/2

Az Élet Igéje - 2012. január

„Ha tehát föltámadtatok Krisztussal, azt keressétek, ami odafönn van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.” (Kol 3,1) ... ...

A világ nagy részén idén január 15. és 22. között tartják az imahetet a keresztények egységéért, más helyeken pünkösdre teszik ezt az alkalmat. A 2012. évi imahétre kiválasztott mottó Pál apostol korintusiakhoz írt leveléből való: „Mindannyian elváltozunk Urunk Jézus Krisztus győzelme által”. (1Kor 15,51-58) Életigéül Chiara alábbi gondolatait ajánljuk, amelyeket a kolosszeiekhez írt levél 3,1 verséhez fűzött, mert azt gondoljuk, hogy kapcsolódnak a kiválasztott szöveghez.

„Ha tehát föltámadtatok Krisztussal, azt keressétek, ami odafönn van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.” (Kol 3,1)

Ezeket a szavakat szent Pál a kolosszei közösséghez intézte. Arról beszél, hogy létezik egy olyan világ, ahol igazi szeretet, teljes közösség, igazságosság, béke, szentség és öröm uralkodik, ahová a bűn és a romlás nem férkőzhet be többé; olyan világ, ahol az Atya akarata tökéletesen teljesül. Az a világ, ahová Jézus tartozik. Az a világ, amelyet Ő nyitott meg előttünk feltámadásával, miután átélte a szenvedés kemény próbatételét.

„Ha tehát föltámadtatok Krisztussal, azt keressétek, ami odafönn van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.”

Nemcsak meg vagyunk hívva Krisztus világába – mondja szent Pál –, hanem már most is benne élünk. Hitünk azt tanítja, hogy a keresztséggel már Krisztusba épülünk, így részesedünk életében, ajándékaiban, örökségében, győzelmében a bűn és a rossz hatalma felett, hiszen vele együtt mi is feltámadtunk.
A megszentelődött lelkektől eltérően, akik már elérték a célt, a mi részvételünk Krisztus világában még nem nyilvánvaló és nem teljes, főleg nem állandó és végleges. Mindaddig, amíg ezen a földön élünk, ezernyi veszélynek, nehézségnek és kísértésnek vagyunk kitéve, amelyek megingathatnak, lefékezhetnek, sőt hamis célok felé téríthetnek.

„Ha tehát föltámadtatok Krisztussal, azt keressétek, ami odafönn van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.”

Érthető tehát az apostol buzdítása: „azt keressétek, ami odafönn van”, azaz próbáljatok már most kilépni ebből a világból, nem fizikailag, hanem lelkileg: hagyjátok el a világ szokásait és szenvedélyeit, hogy minden helyzetben Jézus gondolatai és érzései vezethessenek titeket.
Az „ami odafönn van” ugyanis a mennyek országának törvényét jelenti, amelyet Jézus hozott a földre, és azt szeretné, ha már mostantól megvalósítanánk.

„Ha tehát föltámadtatok Krisztussal, azt keressétek, ami odafönn van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.”

Hogyan éljük tehát ezt az igét?
Úgy, hogy nem elégszünk meg egy átlagos, középszerű, megalkuvásokkal teli élettel, hanem átalakítjuk Krisztus törvényei szerint, Isten kegyelmének segítségével.
Arra ösztönöz, hogy életünkkel tegyünk tanúságot környezetünkben az értékekről, amelyeket Jézus hozott a földre, mint pl. az egyetértés, a béke, a testvérek szolgálata, a megértés és megbocsátás, a becsületesség, az igazságosság, a kifogástalan munka, a hűség, a tisztaság, az élet tiszteletben tartása és így tovább.
Ebből is látható, hogy ez a program olyan sok lehetőséget rejt magában, mint maga az élet. De hogy a sokféleség miatt ne maradjunk bizonytalanságban, valósítsuk meg ebben a hónapban Jézusnak azt a törvényét, amely lényegében összefoglalja az összes többit: vegyük észre minden testvérben Krisztust, és szolgáljuk őt! Talán nem ezt fogják majd rajtunk számon kérni életünk végén?

Chiara Lubich

Az Élet Igéje, 1988. április

Az Élet Igéje - 2011. december

„Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!" (Lk 3,4) ... ... ...

Az adventi időszakban ennek az igének a megélésére kapunk meghívást. Lukács evangélista Izajást, a vigasztalás prófétáját idézi. Az első keresztények szerint ez az idézet Keresztelő Szent Jánosra vonatkozik, aki Jézus eljövetelét készítette elő.
Az egyház a karácsonyt megelőző időszakban, az előfutárra irányítva figyelmünket, az örömre hív meg bennünket, hiszen Keresztelő Szent János azt adja hírül, hogy a király hamarosan megérkezik. Elközelgett az idő, amikor Isten beváltja ígéretét, megbocsátja bűneinket és megajándékoz az üdvösséggel.

„Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!”

Ez az ige – amellett, hogy az örömről beszél – egyben arra ösztönöz, hogy egész létünk új irányt vegyen, hogy gyökeresen változtassuk meg az életünket.
Keresztelő János azt hirdeti, hogy elő kell készítenünk az Úr útját. De milyen útról van szó?
Jézus, akinek érkezését Keresztelő Szent János adta hírül, mielőtt kilépett volna a nyilvános életbe, hogy megkezdje működését, kiment a pusztába. Ez volt az ő útja. S ott a pusztában – túl azon, hogy bensőséges, mély kapcsolatra talált Atyjával – különböző kísértéseket is átélt, közösséget vállalva így minden emberrel. Azután győztesen került ki belőlük.
Ugyanezt az utat fedezhetjük fel a halálában és feltámadásában is. Mivel a maga útján mindvégig kitartott, Jézus „úttá” lett számunkra, akik még úton vagyunk.
Ő maga az út, amelyen el kell indulnunk, ha tökéletesen be akarjuk tölteni emberi hivatásunkat, ami nem más, mint teljes közösség Istennel.
Mindannyian meghívást kaptunk, hogy előkészítsük Jézus útját, aki be akar lépni az életünkbe. Egyengetnünk kell tehát létünk ösvényeit, hogy lakást vehessen bennünk.
Elő kell készíteni számára az utat, egymás után hárítva el azokat az akadályokat, amelyek abból fakadnak, hogy szűk a látókörünk és gyenge az akaratunk.
Bátorságra van szükségünk, hogy eldöntsük: a saját utunkat járjuk vagy azt, amit ő képzelt el számunkra; a saját akaratunkat tesszük vagy az övét; a saját programunkat követjük vagy a mindenható szeretetében elgondolt tervét.
S ha egyszer döntöttünk, akkor azon kell fáradoznunk, hogy berzenkedő akaratunkat az övéhez igazítsuk.
Hogyan? Az igazán megvalósult keresztények egy gyakorlatban jól követhető, ésszerű módszert ajánlanak: azt, hogy éljük a jelen pillanatot.
Pillanatról pillanatra távolítsuk el az utunkba kerülő akadályokat, hogy ne a saját akaratunk éljen bennünk, hanem az övé.
Így váltjuk majd életre ezt az igét:

„Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!”

Chiara Lubich

Az Élet igéje, 1997. december. Megjelent: Új Város 1997/12

Az Élet Igéje - 2011. november

„Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” (Mt,25,13)

Egy alkalommal, amikor Jézus kilépett a templomból, a tanítványok büszkén hívták fel figyelmét a gyönyörű, impozáns épületre. Jézus így válaszolt: „Látjátok ezeket? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” (Mt 24,2) Aztán fölment az Olajfák hegyére, leült, és miközben Jeruzsálem látképét szemlélte, a város lerombolásáról és a világ végéről kezdett beszélni.
Hogyan és mikor fog bekövetkezni a világ vége? – kérdezték tőle a tanítványok. Olyan kérdés ez, amelyet az utána következő keresztény nemzedékek mind föltettek maguknak; sőt minden embert foglalkoztat. A jövő ugyanis titokzatos és gyakran félelemmel tölt el. Ma is vannak, akik horoszkópokat olvasnak vagy jósokhoz fordulnak, hogy megtudják, mit hoz a jövő, mire számíthatnak…
Jézus válasza világos: az idők végezete egybeesik eljövetelével. Ő, aki a történelem Ura, vissza fog térni: Ő jövőnk ragyogó végpontja.
És mikor fog bekövetkezni ez a találkozás? Senki sem tudja, bármelyik pillanatban megtörténhet. Életünk ugyanis Jézus kezében van, Tőle kaptuk és bármikor visszaveheti, akár váratlanul, anélkül hogy jelezné. Ezért figyelmeztet: van egy mód, hogy készen álljunk majd arra az eseményre, éspedig az, ha virrasztunk.

„Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.”

Ezekkel a szavakkal Jézus mindenekelőtt arra emlékeztet, hogy el fog jönni. Földi életünk véget ér, és egy új élet kezdődik, amelynek soha nem lesz vége. Ma senki sem akar beszélni a halálról… Néha mindent megteszünk azért, hogy eltereljük róla a figyelmet. Úgy belemerülünk a napi elfoglaltságokba, hogy elfelejtjük Őt, aki adja, és aki vissza fogja venni az életet, hogy bevezethessen annak teljességébe, az Atyával való életközösségbe, a Mennyországba.
Készek leszünk rá, hogy találkozzunk vele? Égni fog a tűz lámpásunkban, mint az okos szüzekében, akik várták a vőlegényt? Más szóval: szeretetben leszünk akkor? Vagy ki fog aludni a lámpás, mert elragad a sok tennivaló, a sok kis múló öröm vagy a birtoklásvágy, és közben megfeledkezünk arról, ami egyedül fontos: hogy szeressünk?

„Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.”

De hogyan virrasszunk? Tudjuk, hogy az virraszt jól, aki szeret. Tudja ezt a feleség, aki a férjét várja, hogy hazatérjen a túlóra vagy a messzi út után; tudja az édesanya, aki reszket gyermekéért, mert még mindig nem érkezett haza; tudja a szerelmes ifjú, aki alig várja, hogy újra láthassa kedvesét… Aki szeret, tud várni akkor is, amikor a másik késik.
Akkor várjuk Jézust, ha szeretjük Őt, és izzik bennünk a vágy, hogy találkozzunk vele.
És azzal is várjuk, ha tényleg szeretünk: ha őt szolgáljuk épp azokban, akik közel állnak hozzánk; vagy ha elköteleződünk egy igazabb társadalom építésében. Maga Jézus hív meg, hogy így éljünk, amikor elmeséli a hű szolgáról szóló példabeszédet, aki a ház urának visszatérésére várva törődik a többi szolgával és a ház ügyeivel; vagy amikor azokról a szolgákról beszél, akik gondoskodnak a talentumok kamatoztatásáról.

„Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.”

Épp mert nem ismerjük eljövetelének sem a napját, sem az óráját, még könnyebben tudunk összpontosítani a mai napra, amely megadatott nekünk, a napi tennivalókra, arra a jelen pillanatra, melyet a Gondviselés jóvoltából átélhetünk.
Évekkel ezelőtt önkéntelenül egy imával fordultam Istenhez. Ezt szeretném most felidézni:

„Jézus,
add, hogy úgy szóljak mindig,
mintha ez lenne az utolsó szavam,
amelyet kimondok!
Add, hogy úgy cselekedjek mindig,
mintha ez lenne az utolsó tettem,
amelyet végbeviszek!
Add, hogy tudjak úgy szenvedni mindig,
mintha ez lenne az utolsó gyötrelmem,
amelyet felajánlhatok Neked!
Add, hogy úgy imádkozzak mindig,
mintha ez lenne az utolsó
lehetőségem
itt a földön,
hogy beszélgessek Veled!”

Chiara Lubich

Az Élet igéje, 2002. november. Megjelent: Új Város 2002/11

Az Élet Igéje - 2011. október

„Kövess engem!” (Mt 9,9)   ... ...

Amikor Jézus elhagyta Kafarnaum városát, meglátott a vámnál egy Máté nevű adószedőt, akit foglalkozása miatt az emberek megvetettek: kizsákmányoló, nyerészkedő uzsorásnak tekintették. Ezért az írástudók és a farizeusok a nyilvános bűnösökkel egy kategóriába sorolták, Jézusnak pedig a szemére vetették, hogy „a vámosok és bűnösök barátja”, sőt együtt étkezik velük[1].

Jézus – nem törődve a kor társadalmi szokásaival – meghívta Mátét, hogy kövesse őt, és elfogadta tőle az ebédre szóló meghívást. Így tett később Zakeussal is, a jerikói vámszedők vezetőjével. Amikor kérdőre vonták, hogy miért teszi, azt válaszolta, hogy a betegeket jött gyógyítani és nem az egészségeseket; nem az igazakat jött hívni, hanem a bűnösöket. Meghívása ez alkalommal is egy bűnöshöz szólt:

„Kövess engem!”

Jézus ugyanezekkel a szavakkal fordult a tó partján Andráshoz, Péterhez, Jakabhoz és Jánoshoz. Bár más szavakkal, ugyanerre hívta Pált is a damaszkuszi úton.

Így folytatódott ez évszázadokon át: minden népből és nemzetből számtalan férfit és nőt hívott magához; és így tesz ma is. Belép életünkbe, különböző helyeken és különböző módon találkozik velünk, és újra elismétli a meghívást, hogy kövessük őt.

Személyes kapcsolatra hív bennünket, hogy vele legyünk, ugyanakkor meghív arra is, hogy együttműködjünk vele az új emberiségről alkotott nagyszerű tervének megvalósításában.

Jézusnak nem számít, hogy gyengék, bűnösök és nyomorúságosak vagyunk. Szeret és kiválaszt bennünket úgy, ahogy vagyunk. Szeretete átalakít, erőt és bátorságot ad, hogy válaszoljunk neki és kövessük őt, ahogy Máté is tette.

Mindegyikünket különlegesen szeret, mindegyikünk számára különleges életutat és hivatást tartogat. Ezt a szívünk mélyén érezzük meg a Szentlélek sugallatára körülményeink révén, vagy azok tanácsai és útmutatásai által, akik szeretnek minket. Bár a legkülönfélébb módon, mégis ugyanazt ismétli:

„Kövess engem!”

Emlékszem arra, amikor megértettem, hogy Isten hív engem.

Egy nagyon hideg téli reggelen történt Trentóban. Édesanyám megkérte a húgomat, hogy hozzon tejet egy tőlünk két kilométerre levő helyről. A nagy hideg miatt ő nem akart elmenni, és a másik húgom is visszautasította a kérést. Akkor megszólaltam: „anyukám, elmegyek én.” Fogtam az üveget, és elindultam. Félúton különös dolog történt: az volt a benyomásom, mintha megnyílt volna az ég, és Isten arra hívott volna, hogy kövessem őt. „Add nekem magad teljesen” – hallottam a szívemben.

Olyan egyértelmű hívás volt, hogy azonnal válaszolni akartam rá. Beszéltem róla a gyóntatómnak, aki megengedte, hogy örökre Istennek ajándékozzam magam. Ez 1943. december 7-én történt. Sohasem leszek képes rá, hogy kifejezzem, amit azon a napon a szívemben éreztem: Istennel kötöttem házasságot. Mindent várhattam tőle.

„Kövess engem!”

Ez az ige nemcsak életünk sorsdöntő választásaira érvényes, Jézus minden nap megismétli. „Kövess engem!” – javasolja legegyszerűbb hétköznapi kötelességeink teljesítése közben. „Kövess engem” – mondja abban a próbatételben, amelyet át kell ölelnünk; a kísértésben, amelyet le kell győznünk; a szolgálatban, amelyet meg kell tennünk…

Hogyan válaszoljunk hívására?

Úgy, hogy megtesszük, amit Isten kér tőlünk a jelenben, ami mindig különleges kegyelmet hordoz.

Kötelezzük el magunkat ebben a hónapban, hogy határozottan Isten akaratának szenteljük magunkat: a testvérnek, akit szeretnünk kell, a munkának, a tanulásnak, az imádságnak, a pihenésnek, annak a tevékenységnek, amelyet éppen végzünk.

Meg kell tanulnunk minden pillanatban meghallani szívünk mélyén Isten hangját, amely lelkiismeretünkön keresztül is szól, és megmondja, hogy Ő mit kér tőlünk. Legyünk készek mindent feláldozni, hogy teljesítsük kérését!

„Add meg, ó Istenünk, hogy egyre jobban szeressünk téged, és ne csak napról napra, mert lehet, hogy túl kevés napunk van hátra. Add meg nekünk, hogy a jelen minden pillanatában teljes szívünkkel, lelkünkkel és erőnkkel szeressünk téged abban, ami a Te akaratod!”

Ez a legjobb módja annak, hogy kövessük Jézust.

                                                                   Chiara Lubich

---

[1]             Vö. Mt 11,19; 9,10-11

Az Élet Igéje - 2011. szeptember

„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.” (Lk 15,32)

Ez a mondat a tékozló fiúról szóló példabeszéd végén található, és biztosan te is ismered: Isten nagyságát és irgalmát akarja megmutatni. Egyben ez a mondat zárja Lukács evangéliumának azt a fejezetét, ahol Jézus két másik példabeszédben is ugyanezt a mondanivalót hangsúlyozza.

Emlékszel az elveszett bárány történetére, melyben a gazda, hogy megkeresse azt az egyet, otthagyja a sivatagban a többi kilencvenkilencet?[1]

Vagy emlékszel az elveszett drachmáról szóló elbeszélésre, az asszonyra, aki miután megtalálta azt, összehívja barátnőit és szomszédjait, hogy vele együtt örvendjenek?[2]

„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.”

Olyan szavak ezek, amelyeket Isten hozzád és minden keresztényhez intéz. Arra hív, hogy vele együtt örvendezzünk és ünnepeljünk, részesedjünk az örömben, amit a bűnös ember visszatértekor érez, aki korábban elveszett, és akit megtalált. A példabeszédben ezeket a szavakat az apa idősebbik fiának mondja, aki egész életét megosztotta vele, de aki egy kemény munkával teli nap után visszautasítja, hogy belépjen a házba, ahol testvére visszatérését ünneplik.

Az apa hűséges fia elé siet, ugyanúgy, mint ahogyan elébe ment elveszett fiának, és próbálja meggyőzni őt. De nyilvánvaló ellentét feszül az apa és a nagyobbik fiú érzései között: az apában ott a mérték nélküli szeretet és a hatalmas öröm, és szeretné, ha abban mindenki osztozna vele; a fiú viszont tele van megvetéssel és féltékenységgel testvére iránt, akit nem tekint többé annak. Ezt mondja ugyanis róla: „ez a te fiad, aki vagyonodat eltékozolta”[3].

Az apa szeretete és fia visszatérése fölötti öröme még inkább felszínre hozza a másikban a neheztelést, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy rideg, mondhatni torz kapcsolatban áll apjával. Ezt a fiút nyomasztja a munka, a kötelességteljesítés kényszere, és apját nem fiaként szereti, inkább csak engedelmeskedik neki, úgy, mint egy gazdának.

„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.”

Ezekkel a szavakkal Jézus olyan veszélyre hívja fel a figyelmet, amelynek te is ki vagy téve, ha a saját tökéletességed keresése a legfontosabb az életedben; hogy kifogástalan emberré válj, miközben megítéled kevésbé kiváló testvéreidet. Amikor ugyanis ragaszkodsz a tökéletességhez, önmagadat építed, önmagaddal telsz el, tele vagy öncsodálattal. Úgy teszel, mint az otthon maradt fiú, aki saját érdemeit emlegeti föl apjának: „nézd, annyi esztendeje szolgálok már neked, soha meg nem szegtem parancsaidat”[4].

„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.”

Szavaival Jézus szembehelyezkedik azzal a viselkedésmóddal, miszerint az Istennel való kapcsolatunk abban merülne ki, hogy megtartjuk a parancsolatokat. De ez még nem minden, a zsidó hagyomány is tudatában volt ennek.

Példabeszédében Jézus az isteni Szeretetet világítja meg, bemutatva, hogy Isten lép elsőként az emberhez, mert Ő a Szeretet, és teszi ezt anélkül, hogy mérlegelné, megérdemli-e vagy sem. Azt akarja, hogy az ember is nyíljon meg felé, és hiteles életközösséget hozzon létre vele. Így már érthető, hogy a legnagyobb akadály a Szeretet-Isten előtt pontosan azoknak az élete, akik a tevékenységet és az eredményeket hajszolják, míg Isten a szívüket kérné tőlük.

„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.”

Ezekkel a szavakkal Jézus téged is meghív, hogy ugyanazzal a mérték nélküli szeretettel legyél a bűnösök iránt, ahogyan az Atya szereti őket.

Meghív téged is, hogy ne a saját mértéked szerint ítéld meg azt a szeretetet, amelyet az Atya tanúsít bármely ember iránt. Amikor nagyobbik fiát kéri, hogy osztozzon vele az örömben, amit másik fia visszatérése miatt érez, az Atya tőled is gondolkodásmódbeli változást kíván: testvérként kell befogadnod azokat is, akiket különben csak megvetnél és lenéznél. Ez igazi megtérésre fog indítani, mivel meg fog tisztítani attól a meggyőződéstől, hogy jobb vagy a másiknál; el fogsz kerülni mindenféle vallási különbségtételt, képes leszel befogadni az üdvösséget, Isten szeretetének ajándékát, amelyet Jézusnak köszönhetsz.

Chiara Lubich

---

[1]             vö. Lk 15,4-7

[2]             vö. Lk 15,8-10

[3]             Lk 15,30

[4]             Lk 15,29

„Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.” (Mt 18, 22) ... ...

Jézus ezekkel a szavakkal válaszolt Péternek, aki miután csodálatos dolgokat hallott, ezt kérdezte tőle: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom? Talán hétszer?” Mire Jézus: „Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”
Pétert, akinek természetes jóságát és nagylelkűségét ismerjük, valószínűleg fellelkesítette a Mester beszéde, ezért elhatározta, hogy valami újat, valami egészen rendkívülit fog tenni: akár hétszer is megbocsát. […]
Jézus azonban így felelt: „hetvenszer hétszer.” Szerinte tehát nincs határ: mindig meg kell bocsátani.

„Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”

Ez az ige Ábrahám egyik leszármazottjának, Lámechnek a szavait idézi emlékezetünkbe: „Ha Káint hétszer bosszulták meg, Lámechet hetvenhétszer.” (Ter 4,24) A világ fiainak elhatalmasodó gyűlölete olyan a kapcsolatokban, mint a medréből kilépni készülő folyó.
Jézus ezzel szemben a szüntelen, a feltétlen megbocsátást hirdeti, mely képes megszakítani az erőszak ördögi körét.
A megbocsátás az egyetlen út, ami gátat vet a rossz terjedésének, nehogy elpusztítsa önmagát az emberiség a jövőben.

„Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”

Bocsássunk meg! Mindig bocsássunk meg! A megbocsátás nem egyenlő a felejtéssel, ami gyakran azt jelenti, hogy nem akarunk szembenézni a valósággal. Nem gyengeség, ami félelemből nem vesz tudomást a hibáról, ha nála erősebb követi el. Nem is abban áll, hogy jelentéktelen apróságnak tekintünk súlyos vétkeket, vagy jónak ismerjük el azt, ami rossz. A megbocsátás nem közömbösség, hanem tudatos, szabad, akarati cselekvés: bár testvérünk rosszat tett velünk, elfogadjuk őt olyannak, amilyen, ahogy Isten hibáink ellenére elfogad minket is, bűnösöket. A megbocsátás abban áll, hogy a sértésre nem sértéssel válaszolunk, hanem a szerint cselekszünk, amit Pál mond: „Ne győzzön rajtad a rossz, te győzd le jóval a rosszat.” (Róm 12,21)
Ha megbocsátasz, lehetőséget adsz annak, aki megbántott, hogy új kapcsolatba kerüljön veled. Ezáltal ő is, te is új életet kezdhettek, és olyan jövőt remélhettek, melyben nem a rosszé az utolsó szó.

„Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”

Hogyan éljük tehát ezt az igét?
Péter azt kérdezte Jézustól: „Hányszor kell megbocsátanom testvéremnek?”
Jézus válaszában leginkább a keresztényekhez szólt, vagyis egyazon közösség tagjaihoz, a köztük levő kapcsolatokról.
Elsősorban tehát ott kell így viselkednünk, ahol összeköt a hit: családban, munkahelyen, iskolában vagy a közösségben, ahová tartozunk.
Hányszor előfordul, hogy egy mozdulattal, egy szúrós megjegyzéssel viszonozni akarjuk a sértéseket.
Tudjuk jól, akik együtt élnek, gyakran szeretetlenek egymással különböző természetük folytán, ingerültségükben vagy egyéb okok miatt. Jusson eszünkbe: a béke és az egység csakis úgy tartható fenn a testvérek között, ha újra meg újra megbocsátunk.
Mindig hajlamosak leszünk arra, hogy testvéreink hibáira, múltjára gondoljunk, és másnak akarjuk őket, mint amilyenek igazán… Váljon szokásunkká, hogy új szemmel nézzük, újnak lássuk őket, mindig azonnali és teljes elfogadással, akkor is, ha nem bánják meg, amit tettek!
Mondhatjuk, hogy „ez nehéz”. Bizony így van! De éppen ezért szép a kereszténység. Hiszen Krisztust követjük, és Ő a kereszten az Atya bocsánatát kérte azok számára, akik a halálát okozták, és aztán feltámadt.
Bátorság. Kezdjünk el így élni! Biztos, hogy soha nem tapasztalt béke és túlcsorduló öröm fog eltölteni bennünket, új, még ismeretlen öröm.

Chiara Lubich

Az Élet Igéje, 1999. szeptember. Megjelent: Új Város, 1999. 9. szám

Keresztút a Szentháromságról nevezett boldog Erzsébettel

Az Élet Igéje - 2011. augusztus

„Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.” (Zsid 10,9)[1]

Ez a mondat a 40. zsoltár egyik sora, amelyet a Zsidókhoz írt levél szerzője ad Isten Fiának ajkára, aki az Atyával folytat párbeszédet. A levél írója így akarja még inkább hangsúlyozni Isten Fiának szeretetét, aki azért lett emberré, hogy az Atya akaratának engedelmeskedve elvégezze megváltói művét. E szavak szövegkörnyezetéből kiderül: a szerző rá akar mutatni, hogy Jézus áldozata mennyivel magasabb rendű az ószövetségi törvény áldozatainál, amikor állatáldozatokat mutattak be Istennek, vagy az emberen kívül eső (nem közvetlenül embert érintő) áldozatokat. Jézus viszont végtelen szeretettől indíttatva saját akaratát, teljes önmagát ajánlotta fel az Atyának, amikor a földön élt.
„Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.”
Ez az ige a nyitja annak, hogy megértsük Jézus életét. Segít életének mélységéig hatolni, felfedezni az aranyszálat, amely összefűzi földi létének különböző szakaszait: gyermekkorát, rejtett életét, megkísértéseit, választásait, nyilvános működését s végül kereszthalálát. Teljesíteni az Atya akaratát: ez volt Jézus egyetlen szándéka minden pillanatban, minden helyzetben; és valóban kizárólag azt tette. Semmit sem tett, ami azon kívül esett, visszautasította a legcsábítóbb ajánlatokat, ha nem álltak teljes összhangban az Atya akaratával.
„Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.”
Ez az ige megérteti velünk azt a nagyszerű tanítást, amely Jézus egész életében irányadó volt: a legfontosabb, hogy az Atya akaratát tegyük és ne a magunkét, hogy így képesek legyünk nemet mondani önmagunknak, és igent mondani neki. Az igazi szeretet Isten iránt nem a szép szavakban, gondolatokban, érzésekben rejlik, hanem abban, hogy valóban engedelmeskedünk parancsainak. A dicsőítő áldozat, amelyet tőlünk vár, az, hogy nagy szeretettel felajánljuk neki legbensőbb dolgainkat, azt, ami leginkább a miénk: az akaratunkat.
 „Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.”
Hogyan éljük tehát ennek a hónapnak az igéjét? Ez az ige egyike azoknak, amelyek rávilágítanak, hogy az evangélium természete az, hogy az árral szemben halad, hiszen szembeállít minket azzal a mélyen gyökerező hajlandóságunkkal, hogy a saját akaratunkat keressük, az ösztöneinket, érzéseinket kövessük. Ugyanakkor ez az ige váltja ki leginkább a modern ember megütközését. Olyan korban élünk, amikor az én került előtérbe, az egyén autonómiája, az öncélú szabadság. Az ember a saját kedvtelései kielégítésében látja önmegvalósulását, az élvezetek keresése válik a döntések mozgatórugójává, a boldogság titkává, pedig tisztában vagyunk vele, hogy ez milyen szörnyű következményekhez vezet. Jézus kultúrája tehát szemben áll a saját akaratunk keresésére alapozott mai kultúrával. Az ő kultúrája teljesen Isten akaratának a teljesítésében áll, és csodálatos gyümölcsöket ígér életünkben. Próbáljuk meg tehát úgy élni az e havi igét, hogy mi is az Atya akaratát választjuk, és ahogy Jézus, mi is erre alapozzuk egész életünket, ez legyen cselekedeteink ösztönző ereje! Így elindulunk a felé az isteni kaland felé, amelyért egy örökkévalóságon át hálásak leszünk Istennek. Így leszünk szentek, és sok szívben fogjuk elültetni Isten szeretetét.                                                             Chiara Lubich

Az Élet Igéje - 2011. július

Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan készséges, a test azonban gyönge. (Mt 26,41)

A Getszemáni kertben, halálküzdelmének óráján, Jézus ezekkel a szavakkal fordult Péterhez, Jakabhoz és Jánoshoz, amikor látta, hogy elnyomja őket az álom. Azért vitte magával ezt a három apostolt – ugyanazt a hármat, akik a Tábor-hegyen tanúi voltak színeváltozásának –, hogy ezekben az igen nehéz percekben mellette legyenek, s vele együtt imával készüljenek, mert ami nemsokára bekövetkezik, számukra is szörnyű próbatétel lesz.

Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan készséges, a test azonban gyönge.

A körülményeket figyelembe véve Jézus itt elhangzott szavait nem elsősorban úgy kell látnunk, mint egy apostolokhoz intézett kérést: inkább a lelkiállapotát tükrözik vissza, ahogyan a próbatételre készül. Közelgő szenvedése előtt lelkének teljes erejével imádkozik, harcol a halálfélelem és a rémület ellen, beleveti magát az Atya szeretetébe, hogy mindvégig kitartson az ő akarata mellett, segítve apostolait is, hogy ugyanígy cselekedjenek. Jézus itt példakép azok számára, akiknek próbatétellel kell szembesülniük, ugyanakkor testvér is, aki mellénk áll a nehéz pillanatban.

Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan készséges, a test azonban gyönge.

Jézus gyakran buzdít arra, hogy virrasszunk. Virrasztani számára azt jelenti, hogy soha nem hagyjuk, hogy a lelki álmosság legyőzzön minket; hogy készek vagyunk mindig elébe menni Isten akaratának, amelyet a mindennapi élet jeleiből olvasunk ki; főként pedig, hogy a nehézségeket és a szenvedéseket is tudjuk Isten szeretetének fényében szemlélni. A virrasztás elválaszthatatlan az imától, mert a próbatétel legyőzéséhez elengedhetetlen az ima. Az ember természetéből adódó törékenységet („a test gyengeségét”) a Lélektől származó erő segítségével lehet leküzdeni.

Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan készséges, a test azonban gyönge.

Hogyan éljük tehát a hónap igéjét? Számolnunk kell azzal, hogy mi is találkozni fogunk próbatételekkel, kisebb-nagyobb megpróbáltatásokkal nap mint nap. Hétköznapi, jól ismert próbatételek ezek, lehetetlen, hogy épp egy keresztény ne találkozna velük előbb vagy utóbb. Jézus itt arra figyelmeztet, hogy minden próbatétel legyőzésének az elsődleges feltétele az, hogy virrasztunk. Tanuljuk meg felismerni és tudatosítani magunkban, hogy a próbatételeket Isten nem azért engedi meg, hogy elbátortalanodjunk, hanem hogy felülmúljuk őket, s így lelkileg érlelődjünk. Eközben azonban imádkoznunk kell. Szükség van az imára, mert ilyenkor két fő kísértésnek lehetünk kitéve: az elbizakodottságnak, hogy egyedül is túljutunk rajta, vagy ellenkezőleg: a félelemnek, hogy nem bírjuk ki, hogy a próba meghaladja az erőnket. Jézus mégis biztosít bennünket: a mennyei Atya nem fogja hagyni, hogy nélkülözzük a Szentlélek erejét, ha virrasztunk és hittel kérjük Őt.

Chiara Lubich

Az Élet igéje, 1990. április. Megjelent: Új Város 1990/4

Az Élet Igéje - 2011. június

„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes!” (Róm 12,2)

Szent Pál rómaiakhoz írt levelének második felében olvashatjuk ezt, ahol az apostol úgy mutatja be a keresztény életét, mint az igazi életet, amelyben a Krisztustól kapott igazi öröm és igazi szabadság nyilvánul meg. A keresztény új módon, a Szentlélek fényével és erejével közelít a feladatokhoz és a problémákhoz, amelyekkel élete során találkozik.
Ebben a szakaszban, amely szoros egységet alkot az előzővel, az apostol megfogalmazza azt az alapvető célt és hozzáállást, amelynek egész viselkedésünket jellemeznie kell: dicsoítsük Istent az életünkkel, és alakítsuk át egyetlen szeretet-tetté azzal, hogy mindig az ő akaratát keressük, mindig azt, ami leginkább kedves előtte.

„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes!”

Egyértelmű, hogy Isten akaratának teljesítéséhez arra van szükség, hogy előbb megismerjük. Ám, ahogy az apostol érzékelteti, ez nem könnyű. Lehetetlen jól felismerni Isten akaratát, ha nincs egy különleges fény, amely a különböző helyzetekben segít elkerülni a tévedéseket és a hibákat, amelyekbe könnyen belecsúszhatunk, ugyanakkor segít felfedezni, hogy Isten mit is akar tőlünk.
A Szentlélek adományáról van szó, amelyet a megkülönböztetés ajándékának nevezünk. E nélkül elképzelhetetlen, hogy hiteles keresztény gondolkodásmód alakuljon ki bennünk.

„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes!”

De hogyan nyerhető el, és hogyan növekedhet bennünk ez az annyira fontos ajándék? Mindenekelőtt kétségtelenül jól meg kell ismernünk a kereszténység tanítását. Ám ez még nem minden. Ahogy az apostol sugallja, elsősorban az életünkrol van szó: éljük nagylelkűen Jézus igéit, vessük bele magunkat félretéve minden félelmet, bizonytalanságot és középszerűséget. Mindig késznek kell lennünk arra, hogy teljesítsük Isten akaratát. Ezen az úton nyerjük majd el a Szentlélek fényét, és alakítjuk magunkban azt az új gondolkodásmódot, amelyet ő kér tőlünk.

„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes!”

Hogyan éljük tehát az e havi igét?
Úgy, hogy igyekezzünk kiérdemelni azt a fényt, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk Isten akaratát.
Határozzuk el, hogy egyre jobban meg akarjuk ismerni akaratát, ami az igéiben, az egyház tanításában és az állapotbeli kötelességeinkben nyilvánul meg.
Főleg pedig éljünk, mert – amint láttuk – az életből és a szeretetbol születik a fény. Jézus kinyilatkoztatja magát annak, aki szereti őt azáltal, hogy életre váltja parancsait (vö. Jn 14,21).
Ha így cselekszünk, sikerülni fog Isten akaratát megtenni: ez a legszebb ajándék, amellyel megajándékozhatjuk őt. És nemcsak azért lesz kedves előtte, mert iránta érzett szeretetünket fejezzük ki általa, hanem mert elhozza majd a megújult kereszténység fényét és gyümölcseit környezetünkbe.

Chiara Lubich

Az Élet Igéje, 1993. augusztus. Megjelent: Új Város 1993/8

Az Élet Igéje - 2011. május

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!” (Mt 22, 37)[1]  

        Jézus idején a rabbinikus iskolákban gyakran vitatkoztak arról, hogy vajon melyik a legfontosabb az Írás számos parancsolata közül. „Melyik a főparancs a törvényben?” – tették fel a kérdést Jézusnak is, akit Mesternek tartottak. Ő nem tért ki a kérdés elől, és válaszában eredeti módon egyesítette az Isten és a felebarát szeretetét. Tanítványai sem választhatják külön ezt a két szeretetet soha, mint ahogy a fa gyökerét sem lehet elválasztani a koronájától: minél inkább szeretik Istent, annál erősebb lesz a testvér iránti szeretet, és minél inkább szeretik testvéreiket, annál inkább elmélyül szeretetük Isten iránt.

Jézus mindenkinél jobban tudja, hogy ki valójában Isten, akit szeretnünk kell, és tudja a hogyant is, ahogyan őt szerethetjük: hiszen ő Jézus Atyja és a mi Atyánk, az ő Istene és a mi Istenünk (vö. Jn 20, 17). Olyan Isten, aki szeret mindenkit, személy szerint; szeret engem, és szeret téged: az én Istenem ő, és a te Istened is („Szeresd Uradat, a te Istenedet…”).

És mi is szerethetjük őt, mert ő előbb szeretett minket: a szeretet tehát, amit megparancsolt nekünk, válasz a Szeretetre. Ugyanazzal a bizalommal fordulhatunk hozzá, mint Jézus, amikor így szólította meg őt: „Abba”, „Atya”. Ahogyan Jézus tette, mi is gyakran beszélgethetünk vele, feltárhatunk előtte mindent, amire szükségünk van, elhatározásainkat, terveinket, és újra meg újra kinyilváníthatjuk kizárólagos szeretetünket. Türelmetlenül várjuk majd mi is, hogy elérkezzen a pillanat, amikor mély kapcsolatba kerülünk vele az imádságban, amely párbeszéd, közösség és mély baráti kapcsolat. Ezekben a pillanatokban szabad utat engedhetünk szeretetünknek: imádva őt, aki a teremtett világon túl él, dicsőítve őt, aki jelen van mindenütt a világegyetemben, dicsérve őt, aki ott él szívünk mélyén vagy a tabernákulumban; és ott gondolhatunk rá, ahol vagyunk: a szobában, a munkahelyen, a hivatalban, amikor találkozunk valakivel…

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!”

Jézus egy másik módját is megtanítja nekünk, hogy hogyan szerethetjük még Urunkat, Istenünket. Jézus számára szeretni annyit jelent, hogy megteszi az Atya akaratát. Ennek szolgálatába állítja értelmét, szívét, minden energiáját, egész életét: teljesen annak a tervnek szenteli magát, amelyet az Atya alkotott róla. Az evangélium mindig úgy mutatja be őt, mint aki mindig teljesen az Atya felé fordul (vö. Jn 1, 18). Mindig az Atyában él, csak azt akarja mondani, amit az Atyától hallott, azt akarja tenni, amit az Atya kér tőle. Ezt kívánja tőlünk is: szeressünk, vagyis megalkuvások nélkül, egész valónkkal, „teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből” tegyük annak akaratát, akit szeretünk. Mindezt azért, mert a szeretet nem csak érzelem. „Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek meg, amit mondok?” (Lk 6, 46) – kérdezi Jézus azoktól, akik csupán szavakkal szeretnek.

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!”

Hogyan éljük tehát Jézusnak ezt a parancsolatát? Kétségkívül úgy, hogy gyermeki és baráti kapcsolatot alakítunk ki Istennel. Mégis akkor váltjuk valóra leginkább szavait, ha az Ő akaratát tesszük. Azzal a magatartással álljunk Isten elé, mint Jézus: mindig az Atya felé fordulva, engedelmesen rá hallgatva, hogy az ő művét vigyük végbe, és ne valami mást.

Ez a lehető legnagyobb elszántságot kéri tőlünk, mert Istennek nem adhatunk kevesebbet a mindennél: teljes szívünket, teljes lelkünket, teljes elménket. Ez pedig azt jelenti, hogy egészen jól kell megtennünk azt, amit ő kér.

Ahhoz, hogy az ő akaratát éljük, sőt azzá alakuljunk, gyakran el kell égetnünk a magunkét: fel kell áldoznunk mindazt, ami a szívünkben vagy az elménkben van, és nem a jelen pillanatra vonatkozik. Lehet ez egy ötlet, egy érzelem, gondolat, vágy, emlék, valamilyen dolog vagy személy…

Így csakis abban fogunk élni, amit a jelen pillanat megkíván. Beszélünk, telefonálunk, hallgatunk, segítünk, tanulunk, imádkozunk, eszünk, alszunk – anélkül, hogy eltérnénk az ő akaratától. Így hiánytalan, tiszta, tökéletes tetteket viszünk végbe – teljes szívünkből, lelkünkből és elménkből. A szeretet lesz minden cselekedetünk egyedüli mozgatórugója, olyannyira, hogy a nap minden percében elmondhatjuk majd: „Igen, Istenem, ebben a pillanatban, ebben a tevékenységben teljes szívemből, egész valómmal szerettelek téged.” Csak így mondhatjuk el, hogy szeretjük Istent, hogy viszonozzuk az ő szeretetét.

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!”

Ahhoz, hogy életre váltsuk ezt az igét, hasznos lehet, ha időről időre megvizsgáljuk magunkat: valóban Istené az első hely a lelkünkben?

Befejezésül: mit kell tennünk ebben a hónapban? Válasszuk újra Istent egyetlen ideálunknak, életünk mindenének! Ismét tegyük őt az első helyre, tökéletesen élve akaratát a jelen pillanatban, hogy aztán őszintén kimondhassuk: „Istenem és mindenem!” „Szeretlek Téged!” „Teljesen a Tiéd vagyok!” „Te Isten vagy, az én Istenem, a mi Istenünk, a végtelen szeretet Istene!”

 

                                                                                  Chiara  Lubich

---

[1] Az Élet Igéje, 2002. október. Megjelent: Új Város 2002/10