I. Halálra ítélik
Pilátus? Kicsoda
Pilátus? Mellékszereplô. Statiszta. Már nincs is a képen. Csak
odagondoljuk, amint mossa a kezét és átpasszolja a felelôsséget a népre.
Itt már csak Jézust látjuk. Vele szemben a csôcselék, amely a
legellentétesebb politikai célokra is felhasználható, ha ígérnek neki.
Zavaros kiáltozásuk visszhangzik a történelemben: ,,Feszítsd meg ôt!''
Krisztus pedig áll a Politikai Hatalom és az ellene lázítottak ítélete
elôtt. Elôttünk. Áll, megostorozott testtel, kiszolgáltatottan,
gúnypalástba öltöztetve, mégis fönsége ragyogásában. Elítélve is
mindenki fölé magasodik. S az ítélet kimondói, a történelmi milliók
tömege, kiáltásaival, fölemelt ökleivel eltörpül és összezsugorodik
színe elôtt.
Egy milliók miatt...
II. Vállaira veszi a keresztet
A
küzdelmet már megvívta az olajfákhegyi magányban, egészen elhagyatva.
Most valóságra váltja az Igent. Vállaira veszi a keresztet. Az erôsek
alázatával vállalja küldetését. Tudja, mit tesz, és tudja, miért teszi.
Megváltásunkért...
Hogy miért éppen ezt az utat választotta, az a
mindenható Isten titka. És az emberi sors titka. A kereszt szenvedéseink
jelképe lett.
És ô ebben is szolidaritást vállalt velünk. Mindenben hasonló lett hozzánk, a bűnt kivéve.
Fiatal éveim sem mentesek a szenvedés próbájától. Hogy mikor rakja az
élet vállamra a keresztet, nem tudom. Azt sem tudom, milyen formában.
Betegség? Csalódás? Sikertelenség? Magány? Az érzékeim tiltakoznak
ellene. Csak a kellemeset fogadnák el. A sikerélményt. Van olyan fiatal,
aki összeroppan ebben a találkozásban. Könnyebb annak, aki a te
nyomodban jár.
Te azt mondtad: ,,Aki utánam akar jönni, vegye föl keresztjét és
kövessen.''
Te mutatod az utat ebben is. Te magad vagy az Út, az Igazság és az Élet. Veled és utánad könnyebben viselem a magam keresztjét.
III. Elôször esik el a kereszttel
A kereszt ledönti hordozóját. S az úton, a porban, a szétszórt köveken
ottmaradnak az ártatlanul kiontott vér nyomai... Az elsô elbukás...
Istenem, micsoda keserű élmény, amikor az ember bűnös szokásainak rabja
lesz! Szent Ágoston vall errôl. Hiszen még megtérése után is nehéz volt
azokat legyôznie, annyira beleivódtak. ,,Ingadoztam... Nagyobb ereje
volt rajta a silányabb, de ránkszakadt szokásnak, semmint a jobb, de még
szokatlan vágynak...''
Balassi Bálint is így könyörög:
,,Bocsásd meg, Úristen,
ifjúságom sok vétkét...''
Legszívósabb ilyenkor az érzékiség kísértése. Boldogságot ígér, de csak
kielégülést ad, és szégyent. Ady Endre annyira rabja lett testi
vágyainak, hogy egész életét tönkretette. Ô fogalmazta meg emlékezetesen
nyilvános bűnbánatát:
,,Átkozom gerjedelmem,
az elsôt, amely vágyat adott,
az elsô szennyes gondolatot...''
Jézus tántorogva feláll a keresztúton. Nekem is talpra kell állnom, ha
elesem. Megváltó szava engem is megérint, amikor padlón vagyok: ,,Ifjú,
mondom neked, kelj föl!''
IV. Anyjával találkozik
Milyen jó,
ha életünk kanyargós útján, sikertelenségeinkben, csalódásainkban,
vergôdéseinkben és tévelygéseinkben mi is találkozunk, vagy újra
találkozunk anyánkkal. Jézus anyjával is, égi édesanyánkkal, meg a
földivel is, akinek életünket köszönhetjük.
Anyánkkal, aki nem csupán
testében hordott minket, hanem aki a lelkében is hordozza fiait és
lányait, ha egy kicsit is megérdemli ezt a nevet ,,Édesanya''. Ha
messzire elszakadtunk tôle, akkor is magunkon érezzük féltô tekintetét.
Amíg ô velünk van, amíg ô imádkozik értünk, és amíg mi hűségesek
maradunk hozzá, addig nem veszhetünk el egészen. Erre olyan tanúnk van,
mint Szent Ágoston. Neki mondta Ambrus püspök az emlékezetes szavakat:
,,Nem veszhet el ennyi könny gyermeke...'' Nem veszett el. A legnagyobb
megtérôk egyike lett. És tudta, hogy ebben mennyit köszönhet Isten
kegyelme mellett édesanyjának, Szent Mónikának. A tékozló fiúk és lányok
nem csupán apjuktól, anyjuktól is elszakadnak. De hazatalálva újra
találkoznak vele. Ilyenkor tudjuk meg, kihez váltunk hűtlenné.
V. Cirénei Simon
Munkából jön, és váratlanul éri ôt, hogy egy ismeretlen elítélt
keresztjét kényszerítik rá. A rómaiak joga ez. Elôször talán arra
gondol: ,,hagyjatok békén! Magam is fáradt vagyok. És mi közöm ehhez az
idegenhez?'' Aztán rátekint, és egyszerre megért mindent. Erôs vállát
engedelmesen odahajtja a kereszt gerendája alá. Alakja szinte
átfényesedik...
Segíteni akarok én is rászoruló embertársaimon. Túl
akarom lépni az önzés, a kényelemszeretet, a kicsinyesség korlátait,
hogy az erô, a szeretet, az evangéliumi tágasság járjon át.
Emlékezz
a fiúra, aki egy idôs asszony kezébôl átvette a nehezen cipelt kosarat
és vitte helyette. Gondolj a fiatal katonára, aki védelmére kelt az
ittasoktól zaklatott fiatalasszonynak. Emlékezz az árvízkárosultak
leomlott otthonait építeni kész fiatalokra, a szeretet önkénteseire.
...Nem azért vagy erôs, hogy megtámadd a gyengébbet. Ez a ragadozók
törvénye. Azért vagy erôs, hogy segítsd és megvédd a gyöngébbet.
Felismerted már a segítséget kérô szemében Jézus tekintetét? Még nem késô.
VI. Veronika
Fehér kendôjét nyújtja Jézusnak, hogy letörölje arcáról a vért és a verejtéket...
De nemcsak ô. Arca, mozdulatai, ahogy a kendôt nyújtja, egyszerre idézi
Évát, Mártát, Katalint, Zsuzsannát, Krisztinát, meg a többi lányt,
asszonyt...
Vajon mit mondana egy mai lány egy mai fiúnak, amikor együtt nézik ezt a találkozást?
,,Látod,
én nem csak a testem ajándékát hozom. Én letörlöm majd arcodról a vért,
és letörlöm a verejtéket... De kérlek, vigyázz rám!
Vigyáz rám fôleg
most, a fiatal évek veszedelmes tavaszában... És védj meg, ha bántani
akarnak. Védj meg, még a magam gyöngeségétôl is. Ne
vádolj, hogy nem
vagyok olyan tökéletes amilyennek szeretnél. Ti sem vagytok olyanok...
Ti fiúk, a holnap férfiai, ti formáltok bennünket.
Tudod ugye, hogy
felelôsek vagytok értünk? Értetek veszünk föl pózokat és játszunk
szerepeket, amiket nem biztos hogy szeretünk... Veletek
emelkedünk a magasba, vagy alacsonyodunk le a föld poránál is mélyebbre...
Nézd meg ezen a képen Veronikát! És ne felejtsd el, hogy más ajándékaim
is vannak, mint a testem. Segíts hát nekem, hogy én is segíteni tudjak
neked. Mert én kötözöm be sebeidet, amikor kórházba visznek. Testi,
lelki fájdalmadban én állok melletted. Én virrasztok ágyadnál, amikor
beteg vagy. Én teszem forró homlokodra hűsítô ujjaimat. Én... Veronika,
Éva, Márta, Katalin, Zsuzsanna, Krisztina...''
VII. Másodszor esik el a keresztúton
Újra leroskad a földre. Újra találkozik arca a porral és a kövekkel.
Mögötte pedig, vagy kétoldalt, az emberi sokaságban ott vannak a
közönyösök...
Mit érdekli ôket mindaz, ami vele történik. Törôdnek
is ôk mások fájdalmával, gondjaival, szenvedésével... ,,Vajon ôrzôje
vagyok-e én öcsémnek?'' ,,Mi közünk hozzá, te lássad...'', ,,Nem
izgat'', ,,nem érdekel'', ,,az ô baja''... Hányszor halljuk a bibliai
közönyösök és felelôtlen fiatalok ajkáról.
,,Nézd meg az arcokat, és
közben kérdezd meg magadtól: érdekel téged egyáltalán mások baja?
Gondolsz néha arra, hogy neked mennyi mindened megvan, ami másoknak nem
jutott? Eszedbe jutnak a cserbenhagyásos gázolás vétkesei, akik csak
saját bôrüket mentik?
Gondolsz-e az afrikai éhezôkre, amikor morogsz a koszt miatt? Eszedbe jutnak néha az otthontalan fiatalok?
VIII. Találkozik a síró asszonyokkal
,,Magatokat s fiaitokat sirassátok'' -- ezt mondja nekik Jézus.
Szeretet és komolyság van ebben a figyelmeztetésben. Mert nem csak
áldozatos lelkű anyák vannak. Akadnak olyanok is, akik magukra hagyják
vagy elkényeztetik gyermekeiket. Anyák, sirassátok fiaitokat és
lányaitokat, akik talán miattatok jutottak oda, ahova jutottak, amikor
letértek az igaz útról... Sirassátok hát magatokat és fiaitokat,
lányaitokat, ha rossz nevelésetek gyümölcse beérik.
De én se hárítsam a felelôsséget szüleimre, nevelôimre.
,,Figyelmeztessen ajkadon a szó, magamon is van siratnivaló...''
IX. Harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
Harmadszor esik el. Harmadszor jelöli meg a földet arca vérével, kezei
vérével, útjelzôként a Golgota hegyére. Fölötte pedig ütésre készen
emelkedik az ököl, hogy lesújtson, ha a fölöttes úgy rendeli. A
nézôközönség megoszlik, mint a történelemben. Itt már eldôlt, ki hova
tartozik. Nincsenek semlegesek. Veled vagy ellened! Itt már nem lehet
tartózkodni a szavazástól. Közönyöm is állásfoglalás. Van, aki
legszívesebben fogadást kötne: vajon képes-e még fölállni? Van, aki
megrendül. Van, aki csak a látványt méltányolja az egészben. A katarzis
találkozik az egzotikummal.
Te érints meg, ha közönyöm felelôtlen
nézôvé tenne, amikor az ember elesettségével találkozom. Nem maradhatok
meg kívülállónak, el-nem-kötelezett érdeklôdônek, akinek csupán szeméig
jut el a dráma és nem a szívéig. Nem akarok annak a nézônek színvonalára
süllyedni, aki az autóversenyeken csak a karambolt várja. Mert anélkül
,,nem érdekes az egész''...
Szolidaritást vállalok veled. Keresztutadat veled járom. Legalább lélekben.
X. Megfosztják ruháitól
Elviseli értünk a ruhátlanság szégyenét is...
Emlékezzetek a bűnözô fiatalok bandáinak rémtetteire! A tôrbe csalt
lányok sikolyára... Emlékezzetek húgaitokra és nôvéreitekre, akiket
körülfogott az Erôszak iszonyata. A védtelen lányokra, akik reménytelen
helyzetükben rémülten keresték a kiutat, és zokogva könyörögtek az égô
tekintetek gyűrűjében. De nem volt számukra irgalom...
Emlékezzetek a háborúkban elvadult katonakezekre és a ruháiktól megfosztottakra...
XI. Keresztre szegezik
Ott látható, elterülve a földön, majdnem egyenlôvé téve a földdel. Fekvôhelye a keresztfa két gerendája...
Az emberi Durvaság pedig fölébe magasodik. Római zsoldos? Vagy a
lágerek gyakorlott kezű hóhéra? Mindegy. A kiszolgáltatottak fölé
tornyosuló Könyörtelenség veszi kezébe a szöget és a kalapácsot.
Kihúzza
magát, mert mögötte áll a Hatalom, amelynek ô engedelmes szolgája.
Kihúzza magát, mert tudja, hogy igazságtalan ítélet végrehajtója, és ezt
valamivel ellensúlyozni kell. Mert érzi, hogy mérhetetlenül alatta van
annak, akit most a kezére adtak. Jó színben van. Az izmai fejlettek.
Eszünkbe juttatja azt a fiatalembert, aki nyaralásból jövet egészséges
barnára volt lesülve. Szájából pedig dôlt a káromkodás. Ez a kalapács és
ezek a szegek az ô kezébe is beillettek volna. Hallom az ütéseket.
Látom a kibuggyanó vért, a fájdalomtól összeránduló ujjakat.
XII. Meghal a kereszten
,,Beteljesedett'' -- halljuk még utolsó szavait. Beteljesedett megváltásunk műve...
Lecsukló feje mintha a végsô Igent mondaná ki... Nekünk pedig eszünkbe
kell, hogy jusson, hogy nem csupán cselekvéssel, szenvedéssel is lehet
nagyot alkotni. Teilhard de Chardin szavai hatolnak a szívünkbe: ,,Isten
már a szenvedéseinket is átalakította azáltal, hogy érzékelhetô módon
állította beteljesülésünk szolgálatába...''
A szenvedés tehát teljesebbé teheti életemet. A halál pedig lehet megváltó halál, mint a történelem vértanúié.
Ha csupán a szórakozások kellenek, ha csak azt fogadom el az élettôl,
ami kellemes, ami sikerélményt nyújt, ha süketté és vakká válok a
megváltó szenvedés, a kereszt titka elôtt, még nem léptem a felnôttek
útjára. Még nem vagyok méltó, hogy kereszténynek nevezzenek...
XIII. Leveszik a keresztrôl
Édesanyja karjaiban van újra, mint egykor, Betlehemben. De mennyire más ez a találkozás Anya és Fia halálon túli szövetsége...
Az anyai szív virrasztó szeretete halott fia mellett, ahogy ôt holtában is karjaiban tartja... Pietŕ... A kegyelet jelenléte.
Sokan megörökítették. De a legemlékezetesebb: Michelangelo
márványszobra a Szent Péter bazilikában. Azt sugallja, milyen erôs az
Örök Anya szeretete: Máriáé, aki halott Fiát tartja kezében. S milyen
fájdalmas emlék, hogy egyszer egy ôrült kalapácsa ennek a szobornak
arcába sújtott, a Szent elleni emberi merénylet jelképeként, Istennel az
anyákat is gyalázó káromkodás szimbólumaként
XIV. Eltemetik
Férfiak és nôk virrasztó kegyelete hajol fölé... Talán Arimateai József
vagy Nikodémus, Magdolna vagy ,,a másik Mária''. Nem ez a fontos... A
Kegyelet van itt. Azoké, akik holtában is bíznak benne és kitartanak
mellette, mikor a többiek reményvesztetten hazafelé indulnak.
Sírkamra... Temetés... Ez volna hát az Ô megváltó életének befejezése?
Ez lenne a keresztút végállomása?... Nem. A XV. állomást tulajdonképpen
nem volna szabad elhagyni. Mert az az igazi Végállomás. Pilinszky
verssorai hitelesen vallanak errôl.
,,Mert megölhették hitvány zsoldosok
és megszűnhetett dobogni szíve --
Harmadnapra legyôzte a halált.
ET RESURREXIT TERTIA DIAE.''
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése