Ez a mondat, amelyet
biztosan ismersz, és amely Isten nagyságát és irgalmát akarja nekünk
bemutatni, a tékozló fiúról szóló példabeszéd végén található. Egyben
ez a mondat zárja le Lukács evangéliumának azt a fejezetét, melyben
Jézus még két másik példabeszéddel is ugyanezt a mondanivalót húzza alá.
Emlékszel az elveszett bárány
történetére, melyben a gazda, hogy megkeresse azt az egyet, otthagyja a
sivatagban a többi kilencvenkilencet?[1]
Vagy emlékszel az elveszett
drachmáról szóló elbeszélésre, az asszonyra, aki miután megtalálta azt,
összehívta barátnőit és szomszédait, hogy vele együtt örvendjenek?[2]
„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült”.
Olyan szavak ezek, melyeket
Isten hozzád és minden keresztényhez intéz. Arra hív meg általuk, hogy
vele együtt örvendezzünk, ünnepeljünk és vegyünk részt az örömében,
amit a bűnös, korábban elveszett majd megtalált ember visszatérésekor
érez. A példabeszédben ezeket a szavakat az apa idősebbik fiának
mondja, aki egész életét megosztotta vele, de aki egy kemény munkával
teli nap után visszautasítja, hogy belépjen a házba, ahol testvére
visszatérését ünneplik.
Az apa hűséges fia elé siet,
ugyanúgy, mint ahogyan elébe ment elveszett fiának is, és próbálja
meggyőzni őt. De nyilvánvaló ellentét feszül az apa és a nagyobbik fiú
érzései között: az apában ott a mérték nélküli szeretet és a hatalmas
öröm, melyet szeretne, ha mindenki megosztana vele; a fiú viszont tele
van megvetéssel és féltékenységgel testvére iránt, akit nem ismer el
többé annak. Ezt mondja ugyanis róla: „ez a te fiad, aki vagyonodat
eltékozolta”.[3]
Az apa szeretete és fia
visszatérése fölötti öröme még inkább felszínre hozza a másikban a
neheztelést, ami által nyilvánvalóvá válik, hogy hideg, sőt,
mondhatnánk, helytelen kapcsolatban áll apjával. Ezt a fiút nyomasztja
a munka, az, hogy teljesítse kötelességét, és apját nem gyermeki módon szereti. Inkább azt mondhatnánk, hogy engedelmeskedik neki, mint egy gazdának.
„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült”.
Ezekkel a szavakkal Jézus
felhívja a figyelmet egy veszélyre, melynek te is kiteheted magad: hogy
leéld életedet saját tökéletességed keresésére alapozva, azért, hogy
derék ember váljék belőled, miközben megítéled nálad kevésbé tökéletes
testvéreidet. Ha ugyanis te a „tökéletességhez” ragaszkodsz, önmagadat
építed, önmagadat töltöd be, tele vagy öncsodálattal. Úgy teszel, mint
az otthon maradt fiú, aki saját érdemeit emlegeti föl apjának: „nézd,
annyi esztendeje szolgálok már neked, soha meg nem szegtem
parancsaidat”.[4]
„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült”.
Szavaival
Jézus szembehelyezkedik azzal a viselkedésmóddal, amely szerint az
Istennel való kapcsolat a parancsolatok megtartásában merülne ki. De ez
még nem minden. Ennek a zsidó hagyomány is tudatában volt.
Ebben a
példabeszédben Jézus fénybe helyezi az isteni Szeretetet, bemutatva,
hogy Isten lép elsőként az ember felé, mert Ő a Szeretet, anélkül, hogy
mérlegelné azt, hogy megérdemli-e vagy sem; de azt akarja, hogy az
ember megnyíljon felé, és hiteles életközösséget hozzon létre vele.
Természetesen érthető, hogy a legnagyobb akadály a Szeretet-Isten előtt
pontosan azoknak az élete, akik halmozzák az akciókat és a műveket, míg
Isten a szívüket kérné tőlük.
„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült”.
Ezekkel a
szavakkal Jézus téged is meghív arra, hogy a bűnösökkel szemben
ugyanazzal a mérték nélküli szeretettel viseltessél, mint ahogyan az
Atya szereti őket.
Arra hív meg
téged, hogy ne a saját mértéked szerint ítéld meg azt a szeretetet,
melyet az Atya tanúsít bármely ember iránt. Azzal, hogy nagyobbik fiát
arra kérte, hogy ossza meg vele másik fia visszatérte feletti örömét,
az Atya tőled is gondolkodásmódbeli változást kíván: gyakorlatilag
fivérként illetve nővérként kell befogadnod azokat a férfiakat és nőket
is, akik iránt különben csak megvetést és felsőbbrendűségi érzést
táplálnál. Ez igazi megtérésre indít majd téged, mert meg fog tisztítani attól
a meggyőződéstől, hogy jobb vagy a másiknál; el fogod kerülni a vallási
megkülönböztetéseket, és be fogod tudni fogadni az üdvösséget, Isten
szeretetének tiszta ajándékát, amelyet Jézusnak köszönhetsz.
Chiara Lubich
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése