(Lk 6,38)
Történt
már veled, hogy ajándékot kaptál egyik barátodtól, és érezted, hogy
viszonoznod kellene? De nem azért, hogy ne maradj adósa, hanem igazi,
hálás szeretetből? Minden bizonnyal volt már ilyen.
Ha ez veled is
megesik, képzelheted, mennyivel inkább így van ez Istennel, aki a
Szeretet. Ő mindig viszonozza minden ajándékunkat, melyet
felebarátainknak adunk az Ő nevében. A hiteles keresztényeknek gyakran
megadatik ez a tapasztalat, és minden alkalommal meglepetést tartogat.
Isten találékonyságát sohasem lehet megszokni. Ezer, vagy akár tízezer
példát sorolhatnék fel, könyvet írhatnék belőle, hogy lásd mennyire
igaz az evangéliumnak ez a mondata: „jó, tömött, megrázott és
túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe”, mely arról a bőségről
tanúskodik, amellyel Isten viszonozza adásunkat, az Ő nagylelkűségéről.
„A
Mozgalom első éveiben történt: Rómára leszállt az éj, és az alagsori
lakásban jó éjszakát kívánt egymásnak az a néhány lány, akik az
Evangéliumot akarták élni. Egyszer csak csöngettek. Ki lehet ilyen
későn? Egy kétségbeesett férfi állt az ajtóban: másnapra ki akarták
lakoltatni családjával együtt, mert nem fizetett lakbért. A lányok
egymásra néztek, és néma egyetértéssel kihúzták a fiókot, amiben a
maradék fizetésük volt. Gondolkodás nélkül mind odaadták neki, majd
boldogan tértek nyugovóra. Valaki majd róluk is gondoskodni fog.
Még pirkadat előtt csengett a telefon. Felismerték a férfi hangját: ’Azonnal taxiba szállok, és jövök!’ – mondta.
A
választott közlekedési eszközön elcsodálkozva várakoztak rá.
Látogatójuk arca rögtön elárulta, hogy valami megváltozott: ’Tegnap
este, amikor hazaértem, váratlan örökség fogadott, amiről nem is
álmodtam. A szívem azt súgta, hogy adjam nektek a felét.’ Az összeg
pontosan a duplája volt annak, amit nagylelkűen odaadtak.”
„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.”
Te
is megtapasztaltad már ezt? Ha még nem, emlékezz arra, hogy az
ajándékot érdek nélkül kell adnod, a viszonzás óhaja nélkül; és
bárkinek, aki kér.
Próbáld ki. De ne azért, hogy meglásd az eredményét, hanem hogy szeresd Istent.
Azt mondod talán: „Nekem nincs mit adnom”.
Ez
így nem igaz. Ha akarjuk, igazi kincseink vannak: a szabadidőnk, a
szívünk, a mosolyunk, a tanácsunk, a kultúránk, a békénk; szavunk,
mellyel meggyőzhetjük azt, akinek van, hogy ossza meg azzal, akinek
nincs…
Vagy azt mondod: „De nem tudom, hogy kinek adjak”?
Nézz
körül: emlékszel arra a betegre a kórházban, arra az özvegyasszonyra,
aki olyan egyedül van, arra a reményvesztett osztálytársadra, aki
megbukott az iskolában, arra a fiatal, mindig szomorú munkanélkülire, a
kistestvéredre, aki segítséget kér, a börtönben lévő barátodra, arra a
tétovázó gyakornokra? Őbennük vár téged Krisztus.
Öltsd
magadra a keresztényekre jellemző új viselkedésmódot – mely átitatja
teljesen az Evangéliumot –, mely a bezárkózás ellen szól. Hagyj fel
azzal, hogy biztonságodat a földi javakra építsd, és hagyatkozz
Istenre. Akkor meglátod, mit ér a belé vetett hited, melyet hamarosan
meg fog erősíteni az az ajándék, mely visszatér hozzád.
Érthetően
Isten nem azért viselkedik így, hogy gazdaggá tegyen téged, vagy
minket. Azért tesz így, hogy mások is, sokan, akik látják az
adakozásunk gyümölcseként születő kis csodákat, hasonlóképpen tegyenek.
Azért
tesz így, mert ha többet birtokolunk, többet is tudunk adni. Azért,
hogy – mint Isten javainak valódi kezelői – mindent közkinccsé tegyünk
a körülöttünk lévő közösségben, hogy rólunk is elmondhassák, mint az
első Jeruzsálemi közösségről: „Nem akadt köztük szűkölködő”[1]. Nem gondolod, hogy ezzel te is hozzájárulsz annak a társadalmi forradalomnak a megalapozásához, melyre a világ vár?
„Adjatok,
és akkor ti is kaptok.” Jézus itt arra a viszonzásra gondol elsősorban,
melyet majd a Mennyországban kapunk. De ami itt a földön történik, már
ennek az előképe és garanciája.
Chiara Lubich
[1] V. ö. : Apcsel 4,32-35.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése