Jézus erős és mélyreható
búcsúbeszédet intéz az apostolokhoz, és többek között arról biztosítja
őket, hogy újra látni fogják egymást. Jézus ugyanis kinyilatkoztatja
magát azoknak, akik szeretik Őt.
Ekkor Júdás, nem a karióti,
megkérdezte tőle, hogy miért nekik nyilatkoztatja majd ki magát, és
miért nem a tömeg előtt. A tanítvány arra vágyott, hogy Jézus
nagyszabású, külsődleges módon nyilatkoztassa ki magát, ami — szerinte
— megváltoztathatta volna a történelem menetét, és alkalmasabb lett
volna a világ megváltására. Az apostolok ugyanis azt gondolták, hogy
Jézus az idők végezetének várva-várt prófétája, aki azért jött el, hogy
mindenki előtt Izrael királyának nyilatkoztassa ki magát, és Isten
népének élére állva véglegesen helyreállítsa Isten Országát.
Jézus
ellenben azt válaszolja, hogy nem látványos és külsődleges módon fogja
magát kinyilatkoztatni, hanem oly módon, hogy ahol hit és szeretet van,
ott a Szentháromság egyszerűen és rendkívülien a hívek szívébe költözik.
Jézus
ezzel a válaszával pontosítja, hogy halála után milyen módon marad övéi
között, és azt is elmagyarázza, hogyan lesz majd lehetséges
kapcsolatban maradni vele.
“Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.”
Jézus jelenléte a keresztény emberben és a közösségben tehát már mostantól fogva megvalósulhat, nem csak a halál után, ezért nem
kell a jövőre várni. Jézus jelenlétét elsősorban nem a kőből épült
templom fogadja be, hanem a keresztények szíve, és így ez a szív új
tabernákulummá, a Szentháromság élő hajlékává válik.
“Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.”
De
hogyan érheti el a keresztény ezt a szintet? Hogyan hordozhatja
bensőjében magát Istent? Melyik az az út, amely ehhez a mély, vele való
közösséghez vezet?
A Jézus iránti szeretet.
Olyan
szeretet ez, amely nem pusztán a szentimentalizmusban, hanem a konkrét
életben nyilvánul meg, elsősorban abban, hogy éljük az Igét.
Erre a
tettekben megnyilvánuló szeretetre válaszol Isten saját szeretetével: a
Szentháromság a keresztény ember szívébe költözik.
“Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.”
“… megtartja tanításomat.”
Melyik az a tanítás, aminek a megtartására a keresztény meghívást kapott?
János
Evangéliumában a “tanításom” és a “parancsaim” kifejezések gyakran
ugyanazt jelentik. A keresztény tehát arra kapott meghívást, hogy
megtartsa Jézus parancsolatait, de ezeket ugyanakkor nem tekinthetjük
egyfajta törvénykönyvnek. Azt kell inkább észrevennünk, hogy mindegyik
parancsolat a kölcsönös szeretet parancsában foglalható össze, amelyről
Jézus adott példát, amikor megmosta tanítványai lábát. Isten azt
parancsolja minden kereszténynek, hogy a másikat egészen önmaga teljes
odaajándékozásáig szeresse, úgy, ahogyan azt Jézus tanította és tette.
“Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.”
Hogyan
éljük tehát jól ezt az Igét? Hogyan juthatunk el arra a szintre, ahol
maga az Atya szeret minket, és a Szentháromság vesz hajlékot bennünk?
Úgy, hogy teljes szívünkből, radikálisan és kitartással éljük a kölcsönös szeretetet.
Ebben találja meg a hívő alapjában
véve azt a mély keresztény aszkézist, amelyet a Keresztrefeszített vár
el tőle. A kölcsönös szeretet által virágoznak ki ugyanis szívében a
különböző erények; és általa tud megfelelni hivatásának, annak, hogy
szentté váljon.
Chiara Lubich
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése