"Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap, és úgy kövessen." (Lk. 9,23)
Ne gondold, hogy azért, mert jársz-kelsz a
világban, nyugodtan megnézhetsz bármilyen plakátot, és válogatás nélkül
megvásárolhatsz bármilyen kiadványt az újságosnál vagy a
könyvesboltban.
Ne hidd, hogy azért, mert a világban vagy,
bármilyen életstílust választhatsz magadnak: a könnyû kalandokat, az
erkölcstelenséget, az abortuszt, a válást, a gyûlöletet, az erõszakot,
a lopást.
Nem, nem. A világban vagy. Ez egyértelmû.
De keresztény vagy, tehát nem vagy "a világból
való", (vö.: Jn 17,24.) és ez nagy különbséget jelent! Ezáltal azok
közé tartozol, akik nem a világból származó dolgokkal táplálkoznak,
hanem azzal, amit a lelkük mélyén élõ Isten hangja mond nekik. Ez a
hang ott van minden ember szívében, és — ha hallgatsz rá — egy olyan
országba léphetsz be általa, mely nem ebbõl a világból való; ahol az
igazi szeretet, az igazság, a tisztaság, a szelídség, a szegénység és
az önmegtartóztatás érvényes.
Miért van az, hogy sok fiatal a keleti vallásokat
követi azért, hogy megtalálja a csendet, hogy felfedezze azoknak a nagy
lelki embereknek a titkát, akik éveken át önmegtartóztató életet éltek,
s ezáltal olyan mértékû szeretetre jutottak el, amely mély benyomást
tesz mindazokra, akikkel kapcsolatba kerülnek?
A világ zajára adott természetes reakció ez; a
bennünk és körülöttünk lévõ hangzavarra, amely nem enged teret annak a
csendnek, amelyben meghalljuk Isten hangját.
Valóban Kelet felé kell elindulnod, holott Jézus
már kétezer évvel ezelõtt azt mondta neked: "Tagadd meg önmagad… tagadd
meg önmagad"?
A világ folyama teljesen ellep, és az árral
szemben kell menned. A keresztény számára a világ olyan, mint egy sûrû
bozótos, ahol ügyelnie kell arra, hogy hova lépjen. És hova kell
lépnie? Azokba a lábnyomokba, melyeket maga Krisztus hagyott, amikor
itt járt a földön: az Õ Igéit kell követnünk, melyek ma ezt ismétlik
neked:
"Aki követni akar, tagadja meg magát…".
Ezzel talán kiteszed magad annak, hogy lenéznek,
hogy nem értenek meg, hogy kigúnyolnak, hogy megrágalmaznak, hogy
elszigetelõdsz másoktól; sõt, azt is kéri tõled, hogy elfogadd, ha
rossz véleménnyel vannak rólad, és hogy hagyd ott a megszokásra épülõ
kereszténységet.
De ennél többet is:
"…vegye fel keresztjét minden nap, és úgy kövessen".
Akár akarod, akár nem, a fájdalom minden létezõ
életét megkeseríti, a tiédet is. Mindennap érnek minket kisebb vagy
nagyobb fájdalmak.
Ki akarod õket kerülni? Lázadsz ellenük? Szitkozódást váltanak ki belõled? Akkor nem vagy keresztény.
A keresztény szereti a keresztet, szereti a
fájdalmat, könnyek között is, mert tudja, hogy értéke van. Nem
véletlen, hogy Isten a számtalan rendelkezésére álló eszköz közül a
fájdalmat választotta ki ahhoz, hogy üdvözítse az emberiséget.
De — emlékezzetek rá — miután hordozta a keresztet, és megfeszítették, feltámadt.
A te sorsod is a feltámadás, ha nem becsülöd alá
azt a fájdalmat, ami a következetes keresztény élet velejárója, vagy
amit az élet hoz magával, hanem elfogadod szeretettel. Megtapasztalod,
hogy a kereszt már itt a földön az út egy soha meg nem tapasztalt öröm
felé, és lelked élete fejlõdésnek indul: Isten országa megerõsödik
benned, a kinti világ pedig lassan-lassan eltûnik szemedbõl, és csak
rajzvázlatnak fogod látni. Senkit sem fogsz irigyelni többé.
Akkor majd valóban Krisztus követõjének mondhatod magad.
"Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap, és úgy kövessen" (Lk 9,23).
És Krisztushoz hasonlóan, akit követtél, fény és szeretet leszel a mai emberiséget kínzó számtalan seb gyógyításához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése