Ez
Jézus válasza a sivatagban átélt első kísértésre, miután “negyven nap
és negyven éjjel” böjtölt; válasz a legelemibb kísértésre, ami nem más,
mint az éhség.
A
kísértő azt javasolja Jézusnak, hogy hatalmát a kövek kenyérré
változtatására használja fel. Mi rossz is lenne abban, ha kielégítené
az emberi létnek ezt az alapvető szükségletét?
Jézus
azonban észreveszi a csapdát, mely a javaslatban rejlik: az ajánlatot,
hogy Istent eszközül használja fel, hogy a Mindenhatót kizárólag anyagi
szükségleteinek szolgálatába állítsa. A kísértő végső soron azt kéri
Jézustól, hogy függetlenítse magát, az Atyára való gyermeki
ráhagyatkozás helyett.
Jézus
nemcsak a kísértésre válaszol, hanem az összes miértre, melyet a
világban tapasztalható éhínség, és az embermilliók egyre égetőbb
élelmiszer-, lakás- és ruhaneműigénye vet föl. Ő, aki később tömegeket
lakat majd jól a csodálatos kenyérszaporítással, és aki az utolsó
ítélet egyik alapvető szempontjául az éhezőknek való enni adást jelölte
meg, mégis azt mondja nekünk, hogy Isten nagyobb az éhségünknél, s hogy
igéje a mi elsődleges és lényegi táplálékunk.
“Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten ajkáról való.”
Jézus úgy mutatja be Isten igéjét, mint kenyeret, táplálékot. Ez a hasonlat fényt vet az igével való kapcsolatunkra.
De hogyan táplálkozhatunk az igével?
Amint
igaz az, hogy a búza először mag, aztán kalász, végül pedig kenyér
lesz, ugyanígy az igének is, amelyet bennünk vetettek el, ki kell
hajtania bennünk: olyan, mint egy falat kenyér, amelyet meg kell
ennünk, hogy belénk épüljön, és életünk velejévé váljon.
Isten
Igéje, melyet az Atya kimondott, és amely Jézusban testté lett, magát
Jézust teszi jelenvalóvá közöttünk. Minden alkalommal, amikor
befogadjuk az ő igéjét, és megpróbáljuk életté váltani, olyan, mintha
Jézussal találkoznánk.
Ahogyan
a kenyér táplál és biztosítja a növekedést, ugyanúgy az ige táplálja és
növeli Krisztus jelenlétét bennünk, aki a mi igazi személyiségünk.
Mivel
Jézus eljött a földre és táplálékunkká vált, nem elégedhetünk meg
csupán a természetes étellel, a kenyérrel. Szükségünk van a
természetfölötti táplálékra is, az igére, hogy istengyermeki valónkban
növekedhessünk.
“Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten ajkáról való.”
Erről
a táplálékról, csakúgy, mint az Eukarisztiában lévő Jézusról,
elmondható: amikor magunkhoz vesszük, nem az változik át mibennünk,
hanem mi vagyunk azok, akik átalakulunk benne, mert bizonyos értelemben
önmagába épít minket.
Az
Evangélium tehát nem vigasztalásra szolgáló könyv, melyhez csak az élet
fájdalmas időszakaiban folyamodunk, hanem egy olyan kódex, amely az
élet törvényeit tartalmazza. E törvényeket nemcsak olvasgatnunk kell,
hanem magunkba kell őket építenünk, be kell engednünk lelkünk
legmélyére. Ezáltal minden pillanatban Krisztushoz tesznek hasonlóvá
minket.
Egy
másik Ő lehetünk tehát, ha teljesen és szó szerint életre váltjuk
tanítását. Az Ő szavai ugyanis egy Isten szavai, tele rejtett
forradalmi erővel.
Táplálkoznunk
kell tehát Isten igéjével. Amint manapság a test számára szükséges
tápanyagokat egyetlen tablettába lehet sűríteni, úgy kell nekünk is
Krisztussal táplálkoznunk: egy-egy igéjét éljük, hiszen Ő jelen van
minden egyes igéjében.
Minden pillanatra, életünk minden helyzetére van egy ige. Ezt fedezhetjük fel az Evangéliumot olvasgatva.
Éljük hát most az Isten iránti szeretetből végzett felebarát iránti szeretetet, ami valamennyi ige összefoglalása.
Chiara Lubich
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése