Életige 2002. február

“Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten ajkáról való.” (Mt 4,4)

Ez Jézus válasza a sivatagban átélt első kísértésre, miután “negyven nap és negyven éjjel” böjtölt; válasz a legelemibb kísértésre, ami nem más, mint az éhség.

A kísértő azt javasolja Jézusnak, hogy hatalmát a kövek kenyérré változtatására használja fel. Mi rossz is lenne abban, ha kielégítené az emberi létnek ezt az alapvető szükségletét?

Jézus azonban észreveszi a csapdát, mely a javaslatban rejlik: az ajánlatot, hogy Istent eszközül használja fel, hogy a Mindenhatót kizárólag anyagi szükségleteinek szolgálatába állítsa. A kísértő végső soron azt kéri Jézustól, hogy függetlenítse magát, az Atyára való gyermeki ráhagyatkozás helyett.

Jézus nemcsak a kísértésre válaszol, hanem az összes miértre, melyet a világban tapasztalható éhínség, és az embermilliók egyre égetőbb élelmiszer-, lakás- és ruhaneműigénye vet föl. Ő, aki később tömegeket lakat majd jól a csodálatos kenyérszaporítással, és aki az utolsó ítélet egyik alapvető szempontjául az éhezőknek való enni adást jelölte meg, mégis azt mondja nekünk, hogy Isten nagyobb az éhségünknél, s hogy igéje a mi elsődleges és lényegi táplálékunk.

“Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten ajkáról való.”

Jézus úgy mutatja be Isten igéjét, mint kenyeret, táplálékot. Ez a hasonlat fényt vet az igével való kapcsolatunkra.

De hogyan táplálkozhatunk az igével?

Amint igaz az, hogy a búza először mag, aztán kalász, végül pedig kenyér lesz, ugyanígy az igének is, amelyet bennünk vetettek el, ki kell hajtania bennünk: olyan, mint egy falat kenyér, amelyet meg kell ennünk, hogy belénk épüljön, és életünk velejévé váljon.

Isten Igéje, melyet az Atya kimondott, és amely Jézusban testté lett, magát Jézust teszi jelenvalóvá közöttünk. Minden alkalommal, amikor befogadjuk az ő igéjét, és megpróbáljuk életté váltani, olyan, mintha Jézussal találkoznánk.

Ahogyan a kenyér táplál és biztosítja a növekedést, ugyanúgy az ige táplálja és növeli Krisztus jelenlétét bennünk, aki a mi igazi személyiségünk.

Mivel Jézus eljött a földre és táplálékunkká vált, nem elégedhetünk meg csupán a természetes étellel, a kenyérrel. Szükségünk van a természetfölötti táplálékra is, az igére, hogy istengyermeki valónkban növekedhessünk.

“Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten ajkáról való.”

Erről a táplálékról, csakúgy, mint az Eukarisztiában lévő Jézusról, elmondható: amikor magunkhoz vesszük, nem az változik át mibennünk, hanem mi vagyunk azok, akik átalakulunk benne, mert bizonyos értelemben önmagába épít minket.

Az Evangélium tehát nem vigasztalásra szolgáló könyv, melyhez csak az élet fájdalmas időszakaiban folyamodunk, hanem egy olyan kódex, amely az élet törvényeit tartalmazza. E törvényeket nemcsak olvasgatnunk kell, hanem magunkba kell őket építenünk, be kell engednünk lelkünk legmélyére. Ezáltal minden pillanatban Krisztushoz tesznek hasonlóvá minket.

Egy másik Ő lehetünk tehát, ha teljesen és szó szerint életre váltjuk tanítását. Az Ő szavai ugyanis egy Isten szavai, tele rejtett forradalmi erővel.

Táplálkoznunk kell tehát Isten igéjével. Amint manapság a test számára szükséges tápanyagokat egyetlen tablettába lehet sűríteni, úgy kell nekünk is Krisztussal táplálkoznunk: egy-egy igéjét éljük, hiszen Ő jelen van minden egyes igéjében.

Minden pillanatra, életünk minden helyzetére van egy ige. Ezt fedezhetjük fel az Evangéliumot olvasgatva.

Éljük hát most az Isten iránti szeretetből végzett felebarát iránti szeretetet, ami valamennyi ige összefoglalása.

Chiara Lubich