ÉLETIGE 2002. SZEPTEMBER

"Bocsáss meg társadnak, ha vét ellened; akkor te is, amikor könyörögsz, elnyered bûneid bocsánatát." (Sir 28,2)

Ez az életige az egyik ószövetségi könyvbõl való. Krisztus elõtt 170-180 körül írta egy írástudó bölcs, Ben Szira, aki Jeruzsálemben folytatott tanítói tevékenységet. Olyan témát tanít, mely kedves az egész bibliai bölcseleti hagyomány szemében. Eszerint Isten irgalmas a bûnösökhöz, és nekünk is példája szerint kell cselekednünk. Az Úr megbocsátja minden vétkünket, mert "irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban"¹. Becsukja szemét, hogy ne lássa többé bûneinket², elfelejti és a háta mögé veti minden vétkünket³. Õ ugyanis, mivel ismeri kicsiségünket és nyomorúságunkat – írja másutt Ben Szira –, "megsokszorozza a bûnbocsánatot". Isten, mint minden apa és anya, mivel szereti gyermekeit, megbocsát nekik, megajándékozza õket bizalmával, elrejti hibáikat, és fáradhatatlanul bátorítja õket.

Isten, mivel apa és anya, nem elégszik meg azzal, hogy szereti gyermekeit és megbocsát nekik. Az a vágya, hogy õk is testvérként tekintsenek egymásra, egyetértsenek, szeressék egymást. Az egyetemes testvériség tehát Istennek az emberiségrõl alkotott nagy terve. Olyan testvériség ez, amely erõsebb az óhatatlanul bekövetkezõ megosztottságnál, feszültségeknél, haragnál, amelyek a meg nem értés és az elkövetett hibák következtében oly könnyen talajra lelnek.

Gyakran családok hullnak szét, mert nem tudunk megbocsátani egymásnak. Õsi gyûlölet táplálja a rokonok, a társadalmi csoportosulások, a népek közötti megosztottságot. Még olyanok is akadnak, akik azt tanítják, hogy ne felejtsük el az elszenvedett sérelmeket, hogy tápláljuk magunkban a bosszúállás érzését… És az alattomos harag megmérgezi a lelket és kikezdi a szívet.

Vannak, akik azt gondolják, hogy a megbocsátás a gyengeség jele.

Nem így van. A megbocsátás igen nagy bátorság megnyilvánulása; igazi szeretet, a leghitelesebb szeretet, mert érdek nélküli. "Ha csupán azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok?" - mondja Jézus. - Ezt mindenki meg tudja tenni. "Szeressétek ellenségeiteket!"⁴

Mi is meg kell, hogy tanuljuk Jézustól az apai és anyai szeretetet, az irgalmas szeretetet mindazok iránt, akikkel napunk során találkozunk; különösen azok iránt, akik valamiképp hibáznak. Akik pedig meghívást kaptak egy közösségi lelkiségre, azaz a keresztény lelkiségre, azoktól az Újszövetség még többet kér: "Bocsássatok meg egymásnak!"⁵ A kölcsönös szeretet szinte szövetséget kér tõlünk: legyünk mindig készek megbocsátani egymásnak! Csak így járulhatunk hozzá az egyetemes testvériség létrejöttéhez.

"Bocsáss meg társadnak, ha vét ellened; akkor te is, amikor könyörögsz, elnyered bûneid bocsánatát."

E szavak nemcsak arra hívnak, hogy legyünk könyörületesek, hanem eszünkbe juttatják azt is, hogy a megbocsátás szükséges feltétele annak, hogy nekünk is megbocsássanak. Jézus maga figyelmeztet minket: "Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is."⁶ "Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak."⁷ Ha ugyanis a szív megkeményedett a gyûlölettõl, nem lesz képes felismerni és befogadni Isten irgalmas szeretetét.

Hogyan váltsuk hát tettekre ezt az igét? Természetesen bocsássunk meg azonnal, ha lenne még valaki, akivel nem békültünk ki! Ez azonban még nem elég. Át kell kutatnunk szívünk legrejtettebb zugait, hogy kiûzzük belõle az egyszerû közömbösséget, a jóakarat hiányát, bármiféle fölényes magatartást, a felületességet bárki irányában, akivel csak találkozunk.

Ezen kívül szükség van még egy megelõzõ mûveletre is. Tekintsünk minden reggel új szemmel arra, akivel találkozunk a családban, az iskolában, a munkahelyünkön, az üzletben! Legyünk készen arra, hogy ne azt nézzük, ami nem tetszik a viselkedésükben, hogy ne ítélkezzünk, hogy bizalomban részesítsünk másokat; hogy mindig reméljünk, mindig higgyünk! Ezzel a teljes amnesztiával, ezzel az egyetemes megbocsátással a szívünkben közeledjünk mindenkihez! Egyáltalán ne emlékezzünk mások hibáira, mindent takarjunk be szeretetünkkel! Napunk során pedig bocsánatkéréssel vagy a barátság egy-egy jelével próbáljunk meg jóvátenni egy udvariatlanságot, egy türelmetlen megnyilvánulást! A másik ember ösztönös elutasítása helyett hagyjuk élni magunkban a teljes befogadás magatartását, a határtalan irgalmat, a teljes megbocsátást, a részvétet, a másik szükségleteire való odafigyelést!

Ha azután az Atyához fohászkodunk - mindenek elõtt amikor bocsánatot kérünk a hibáinkért -, látni fogjuk, hogy kérésünk teljesül, és teljes bizalommal mondhatjuk majd: "Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek!"⁸

Chiara Lubich

---

¹ v.ö.: Zsolt 103,3.8
² v.ö.: Bölcs 11,23
³ v.ö.: Iz 38,17
⁴ v.ö.: Mt 5,42-47
⁵ Kol 3,13
⁶ Mt 7,2
⁷ Mt 5,7
⁸ Mt 6,12