Földünkön kb. harminc helyen dúl ma
háború. Némelyik a szemünk előtt zajlik, a többiről viszont
megfeledkeztünk, bár azok sem kevésbé kegyetlenek. Erőszak, gyűlölet és
széthúzás pedig olyan országokban is előfordul, ahol „béke” uralkodik.
Minden
nép, minden ember érzi, hogy szíve mélyén békére, összhangra, egységre
vágyik. Mégis látjuk, hogy minden erőfeszítés és jó szándék ellenére
több ezer éves próbálkozás után sem vagyunk képesek szilárd és tartós
békét teremteni.
Jézus azért jött, hogy elhozza nekünk a békét, melyről azt mondta, hogy nem olyan, mint amit a „világ ad”[1],
mert nemcsak a háború, a civakodás, a megosztottság vagy a sérelmek
megszűntét jelenti. Az „Ő” békéje mindezt magába foglalja, de ennél
sokkal több: az élet és az öröm teljessége, az ember menedéke minden
téren, a népek közötti szeretetben megvalósuló szabadság és
testvériség. Ő maga a mi békénk[2], ezért mondhatja nekünk:
„Az én békémet adom nektek.”
Mit tett Jézus azért, hogy nekünk adja az „Ő” békéjét?
Személyesen
fizetett meg érte. Akkor ígérte meg nekünk ezt a békét, amikor egyik
barátja elárulta Őt, ellenségei kezére adták, kegyetlen és gyalázatos
halálra ítélték. A két ellenséges fél közé állt, magára vette a
gyűlöletet és a széthúzást, ledöntötte a népeket elválasztó falakat.[3]
Miután irántunk való szeretetből megtapasztalta az Atyától való
elhagyatottság érzését, kereszthalálával újra egyesítette az embereket
Istennel és egymással, s ezzel elhozta a földre az egyetemes
testvériséget.
A
béke építése tőlünk is olyan szeretetet kér, mely képes szeretni azt
is, aki nem viszonozza azt, képes megbocsátani, túllátni az „ellenség”
kategórián, képes úgy szeretni a másik hazáját, mint a sajátját. Azt
kéri tőlünk, hogy a csak saját érdekeikre és dolgaikra koncentráló
félszeg emberekből a hétköznapok kis hőseivé váljunk, akik napról napra
testvéreiket szolgálva még életüket is készek odaadni értük. Ez a
szeretet új szívet és új szemet is kér tőlünk, hogy mindenkiben az
egyetemes testvériségre hivatott embert szeressük és lássuk.
„Még
a veszekedős szomszédokban is?” – kérdezhetnénk. –„Abban a kollégámban
is, aki karrierem útjában áll? Azokban is, akik másik párthoz
tartoznak, vagy a kedvenc focicsapatom ellen drukkolnak? A más vallású
vagy más nemzetiségű emberekben is?”
Igen.
Mindannyian fivéreim és nővéreim ők. A béke pontosan itt kezdődik,
abban a kapcsolatban, amelyet felebarátaimmal építek. „A rossz az
emberek szívében születik” – írta Igino Giordani. – „Tudatára kell
ébrednünk: ahhoz, hogy elhárítsuk a háborús veszélyt, ki kell vetnünk
magunkból azt az agresszív, mások kihasználására és az önzésre épülő
lelkületet, amelyből a háború fakad.”[4]
„Az én békémet adom nektek.”
Ma hogyan adhatja nekünk Jézus az Ő békéjét?
Jelen lehet közöttünk kölcsönös szeretetünk és egységünk által[5]. Így megtapasztalhatjuk az Ő fényét, az Ő erejét és az Ő Lelkét, melynek gyümölcsei: szeretet, öröm és béke[6]. A béke és az egység egymással párhuzamosan halad.
Ebben
a hónapban, amikor még inkább imádkozunk azért, hogy eljussunk az
egyházak közötti teljes és látható közösségre, jobban észrevesszük az
egység és a béke közötti kapcsolatot is. Az utóbbi években láttuk, hogy
az egyházak és az egyes keresztények milyen sokat tettek együtt a
békéért.
Hogyan
is tehetnénk tanúságot a Jézus által hozott igazi békéről, ha
közöttünk, keresztények között nincs meg a szeretet teljessége, nem
vagyunk egy szív egy lélek, mint az első jeruzsálemi közösség[7]?
Ha
mi megváltozunk, a világ is meg fog változni. Természetesen, ha van rá
lehetőségünk, foglalkoznunk kell azzal is, hogy megoldjuk a
konfliktusokat, hogy olyan törvényeket dolgozzunk ki, melyek elősegítik
az egyének és a népek együttélését. De mindenekelőtt helyezzük fénybe
azt, ami összeköt bennünket! Így hozzájárulhatunk a béke kultúrájának
megteremtéséhez, és együtt dolgozhatunk az emberiség boldogulásáért.
Ha
megvédjük és terjesztjük az igazi értékeket, mint pl. a tolerancia, a
tisztelet, a türelem, a megbocsátás, a megértés, akkor a békével
ellentétes magatartásformák maguktól szertefoszlanak.
Ezt tapasztaltuk a
második világháború alatt is, amikor néhányan lányok elhatároztuk, hogy
csak azért akarunk élni, hogy szeressünk. Fiatalok voltunk és félénkek,
mégis minden megváltozott, amikor elkezdtünk egymásért élni, másokat
segíteni a nélkülözőkön kezdve, és őket szolgálni életünk árán is. Új
erő töltötte el szívünket, és láttuk, hogy a társadalom kezd
megváltozni, mert megújulásnak indult egy kis keresztény közösség, a
„szeretet civilizációjának” magja. Végül mindig a szeretet győz, mert
erősebb mindennél.
Próbáljunk
meg így élni ebben a hónapban, hogy a béke és az igazságosság
kultúrájának kovásza lehessünk! Így megszületik bennünk és körülöttünk
az új emberiség.
Chiara Lubich
[1] v.ö.: Jn 14,27
[2] v.ö.: Ef 2,14
[3] v.ö.: Ef 2,14-18
[4] L’inutilità della guerra /A háború nem megoldás/ Róma, 2003, 2. kiadás, 111. o.
[5] v.ö.: Mt 18,20
[6] v.ö.: Gal 5,22
[7] v.ö.: ApCsel 4,32
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése