Húsvét estéje
volt. A feltámadt Jézus már megjelent Mária Magdolnának; Péter és János
is látták az üres sírt. Ennek ellenére a tanítványok továbbra is
bezárkóztak, féltek. A Feltámadott így zárt ajtókon keresztül jelent
meg közöttük, mert semmilyen akadály sem választhatta el őt többé
barátaitól.
Jézus,
bár eltávozott, most mégis visszatért közéjük, hogy örökre velük
maradjon. „Megállt közöttük”: ez azt jelenti, hogy nemcsak pillanatnyi
jelenésről volt szó, hanem állandó jelenlétről! A tanítványok érezték,
nem lesznek többé egyedül, ezért félelmüket igazi öröm váltotta fel:
„Az Úr láttára öröm fogta el őket.”[1]
A Feltámadott kitárta szívüket és házuk ajtaját az egész világra, amikor ezt mondta nekik:
„Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”
Jézust
azért küldte az Atya, hogy mindenkit kiengeszteljen Istennel, és hogy
helyreállítsa az emberiség egységét. Most tanítványain a sor, hogy
továbbépítsék az Egyházat. Jézus azért tudta teljesíteni az Atya róla
alkotott tervét, mert egy Vele. Ugyanígy a tanítványok is azért képesek
folytatni ezt a magasztos küldetést, mert a Feltámadott él bennük. „Én
őbennük”[2] – kérte Jézus az Atyától.
Ez a küldetés mindig folyamatos maradt: az Atyáról Jézusra, Jézusról az apostolokra, az apostolokról az ő utódaikra szállt.
Jézus
szavainak viszont minden keresztény szívében visszhangozniuk kell,
hiszen „az Egyházban különbözők a szolgálatok, de a küldetés ugyanaz”[3].
„Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”
Ahhoz, hogy
teljesítsük ezt az Úrtól kapott küldetést, szükséges, hogy Ő éljen
bennünk. Hogyan? Úgy, hogy az Egyház élő tagjai vagyunk, azonosulunk
Isten Igéjével, és mindenekelőtt önmagunkat evangelizáljuk.
Olyan kötelesség
ez, ami a II. János Pál által „új evangelizációnak” nevezett
magatartásból fakad. Így írt erről: „Az Igéből táplálkozni, hogy
evangelizációs küldetésünk során az ’Ige szolgái’ legyünk, bizonyosan
elsődleges feladat az Egyház számára az új évezred kezdetén.”[4]
Hiszen „csak Krisztus szeretet-törvénye és a Szentlélek fénye által
átalakult ember képes arra, hogy mások szívében és elméjében, saját
környezetében, nemzetében vagy a világban igazi metanoiát [megtérést] váltson ki”[5].
Ma
már nem elégségesek a szavak. „A mai ember inkább a tanúságtevőket
hallgatja meg, mint a tanítókat – mondta VI. Pál –, ha pedig
meghallgatja a tanítókat, az azért van, mert előtte tanúságot tettek.”[6]
Az Evangélium hirdetése akkor lesz hatékony, ha az élet tanúságtételén
alapul, mint az első keresztények esetében, akik elmondhatták: „Azt
hirdetjük nektek, amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk…”[7]
Akkor lesz hatékony, ha rólunk is elmondható lesz majd, mint róluk:
„Nézd, hogy szeretik egymást, készek az életüket adni egymásért.”[8]
Akkor lesz hatékony, ha konkrét módon éljük a szeretetet: úgy, hogy
adunk; hogy válaszolunk a szükséget szenvedőknek; hogy képesek vagyunk
ételt, ruhát vagy otthont adni annak, akinek nincs; barátságot annak,
aki magányos vagy reményvesztett; támaszt annak, aki próbatételekkel
küzd.
Ha
így élünk, Jézus vonzerejéről teszünk tanúságot a világban, és másik
Krisztussá válva hozzájárulunk ahhoz, hogy műve folytatódjék.
„Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”
Ez
volt a tapasztalata néhány hozzánk tartozó orvosnak és ápolónak is.
1966-ban tudomásukra jutott, hogy milyen nehéz helyzetbe került a nemes
bangwa nép, melyet akkoriban a különféle betegségek miatti 90%-os
gyermekhalandóság kihalással fenyegetett.
Elindultak,
hogy e mellé a nép mellé álljanak; de érezték, hogy elsődleges
kötelességük az, hogy továbbra is kölcsönösen szeressék egymást, hogy
így tanúságot tegyenek az Evangéliumról. Mindenkit szerettek,
különbségtétel nélkül. Megszervezték az egészségügyi ellátást egy
ingyenes orvosi rendelő létrehozásával, mely hamarosan kórházzá bővült.
A gyermekhalandóságot 2% alá szorították. Az őserdő mélyén
áramfejlesztő központot hoztak létre, majd egy általános- és
középiskolát létesítettek. Idővel – a helybeliek sokoldalú
hozzájárulásával – 12 utat építettek a szomszédos falvak
összeköttetésének biztosítására.
A
konkrét szeretet sokakat magával ragadott: a nép többsége
bekapcsolódott ebbe az új életbe. A korábban egymással harcoló falvak
kibékültek, a határok körüli feszültségek békésen megoldódtak, a
különböző népek királyai megkötötték egymással a kölcsönös szeretet
szövetségét, és testvériségben élnek. Így – egymást kölcsönösen
megajándékozva – csodálatos módon tanúságot tesznek mások előtt,
eredeti és hiteles példát mutatva mindenkinek.
Chiara Lubich
[1] Jn 20,20
[2] Jn 17,23
[3] Apostolicam Actuositatem, 2. [A II. Vatikáni Zsinat dokumentuma a világi hívek apostolkodásáról]
[4] Novo millennio ineunte, n. 40. [Az új évezred kezdetén, n. 40. Szent István Társulat, Budapest, 2001.]
[5] A Toruni egyházmegyéből [Lengyelország] érkezett zarándokokhoz, 1998. február 19.
[6] Általános kihallgatás, 1974. október 2.
[7] vö: 1 Jn 1,1
[8] Tertullianus, Apologetico, 39,7
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése