Amikor
Jézus elhagyta Kafarnaum városát, meglátta a vámnál ülő Máté nevű
adószedőt, akit foglalkozása miatt az emberek megvetettek. Másokon
nyerészkedő uzsorásnak és kizsákmányolónak tekintették. Az írástudók és
farizeusok a nyilvános bűnösökkel egy kategóriába sorolták őt, ezért
Jézus szemére vetették, hogy „a vámosok és bűnösök barátja”, és együtt
étkezik velük[1].
Jézus – nem törődve a kor
társadalmi szokásaival – hívta Mátét, hogy kövesse Őt, és elfogadta
tőle ebédre szóló meghívását. Így tett később Zakeussal is, a jerikói
vámszedők vezetőjével. Amikor kérdőre vonták, hogy miért teszi, Jézus
azt válaszolta, hogy a betegeket jött gyógyítani és nem az
egészségeseket; nem az igazakat jött hívni, hanem a bűnösöket. Ez a
meghívása is egy bűnöshöz szólt:
„Kövess engem!”
Jézus
ugyanezekkel a szavakkal fordult a tó partján Andráshoz, Péterhez,
Jakabhoz és Jánoshoz is. Bár más szavakkal, ugyancsak erre hívta Pált
is a damaszkuszi úton.
Ez
így folytatódott az évszázadokon át; minden népből és nemzetből
számtalan férfit és nőt hívott magához, és így tesz ma is. Belép
életünkbe, különböző helyeken és különböző módokon találkozik velünk,
és újra elismétli nekünk hívását, hogy kövessük Őt.
Személyes
kapcsolatra hív bennünket, hogy vele legyünk, ugyanakkor meghív
bennünket arra is, hogy együttműködjünk vele az új emberiség nagyszerű
tervének megvalósításában.
Jézusnak
nem számít, hogy gyengék, bűnösök és nyomorúságosak vagyunk. Szeret
minket, és olyannak választ ki bennünket, amilyenek vagyunk. Szeretete
átalakít minket, és erőt ad ahhoz, hogy válaszoljunk Neki és kövessük
Őt, ahogy Máté is tette.
Mindannyiunkat
különlegesen szeret, mindannyiunk számára különleges életutat és
hivatást tartogat. Ezt a szívünk mélyén érezzük meg a Szentlélek
sugallatára, bizonyos körülmények révén, vagy azok tanácsai és
útmutatásai által, akik szeretnek minket. Ez a legkülönfélébb módokon
nyilvánul meg, mégis ugyanazt a szót visszhangozza:
„Kövess engem!”
Emlékszem arra, amikor megértettem, hogy Isten hív engem.
Nagyon
hideg téli reggelen történt, Trentóban. Édesanyám megkérte a húgomat,
hogy hozzon tejet egy két kilométerre lévő helyről. A nagy hideg miatt
ő nem akart menni, és a másik húgom is visszautasította a kérést. Akkor
megszólaltam: „Anyukám, elmegyek én.” Fogtam az üveget, és elindultam.
Félúton különös dolog történt: az volt a benyomásom, mintha megnyílt
volna az Ég, és Isten arra hívott volna, hogy kövessem Őt. „Add nekem
magad teljesen” – hallottam a szívemben.
Olyan
egyértelmű hívás volt, hogy azonnal válaszolni akartam rá. Beszéltem
róla a gyóntatómnak, aki megengedte, hogy örökre Istennek ajándékozzam
magam. Ez ’43. december 7-én történt. Sohasem leszek képes arra, hogy
kifejezzem mindazt, amit aznap a szívemben éreztem: Istennel kötöttem
házasságot. Mindent várhattam tőle.
„Kövess engem!”
Ez a hívás
nemcsak életünk döntő pillanatára érvényes, Jézus minden nap elismétli
nekünk. „Kövess engem!” – javasolja legegyszerűbb hétköznapi
kötelességeink teljesítése közben. „Kövess engem” abban a
próbatételben, amit át kell ölelnünk; abban a kísértésben, amit felül
kell múlnunk; abban a szolgálattételben, amit meg kell tennünk…
Hogyan válaszoljunk hívására?
Úgy, hogy azt tegyük, amit Isten kér tőlünk a jelenben, mert az mindig különleges kegyelmet hordoz.
Kötelezzük
hát el magunkat ebben a hónapban arra, hogy határozottan Isten
akaratának szenteljük magunkat: annak a testvérnek, akit szeretnünk
kell, a munkának, a tanulásnak, az imádságnak, a pihenésnek, annak a
tevékenységnek, amit éppen végzünk.
Meg
kell tanulnunk minden pillanatban meghallani szívünk mélyén Isten
hangját, ami lelkiismeretünk által is szól, és megmondja nekünk, hogy Ő
mit kér tőlünk. Késznek kell lennünk arra, hogy mindent feláldozva
teljesítsük kérését.
„Add
meg nekünk, ó Istenünk, hogy ne csak napról napra szeressünk téged
egyre jobban, mert lehet, hogy túl kevés napunk van hátra. Add meg
nekünk, hogy minden jelen pillanatban teljes szívünkkel, lelkünkkel és
erőnkkel szeressünk téged abban, ami a Te akaratod!”
Ez a legjobb módja annak, hogy kövessük Jézust.
Chiara Lubich
[1] vö. Mt 11,19; 9,10-11
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése