A
hegyi beszéd, mely Jézus nyilvános működésének kezdetén hangzik el, a
nyolc boldogsággal kezdődik. Ebben a hónapban a harmadik boldogságra
összpontosítjuk figyelmünket.
„Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.”
Ki
szelíd? Aki nem izgatja fel magát a rossz láttán, és nem hagyja, hogy
elragadják az indulatok. Képes arra, hogy uralja, féken tartsa
reakcióit, különösen haragját, dühét. Szelídségének azonban semmi köze a
gyengeséghez vagy a félelemhez; és nem huny szemet a rossz felett, nem
is vállal cinkosságot vele. Ellenkezőleg, ez a szelídség nagy lelki erőt
kíván, mely nem haragra és bosszúra, hanem a mások iránti
tiszteletteljes, határozott és higgadt viselkedésre vezet.
A
boldogságok között említett szelídséggel Jézus a provokáció egy új
fajtáját indítványozza, azt, hogy tartsuk oda a másik arcunkat is, hogy
tegyünk jót azzal, aki rosszat tesz nekünk, hogy adjuk oda a köntösünket
is annak, aki a ruhánkat kéri… Így lehet a rosszat a jóval legyőzni.
Akik így élnek, azoknak Jézus megígéri:
„… övék lesz a föld.”
A
föld örökségének ígérete egy másik hazára is utal. Arra, amelyet Jézus
az első és utolsó boldogságban „Mennyek Országának” nevez: az Istennel
való életközösség, a vég nélküli élet teljessége ez.
Már
itt a földön boldog az, aki szelíd, mert már most megtapasztalja, hogy
meg tudja változtatni a világot maga körül, elsősorban kapcsolatai
átformálásával. Egy olyan társadalomban, ahol sokszor az erőszak, az
arrogancia és az elnyomás uralkodik, az ilyen ember az „ellentmondás
jele” lesz, árad belőle az igazság, a megértés, a tolerancia, a
kedvesség, a mások iránti tisztelet.
A
szelíd ember, miközben egy igazságosabb és igazabb – evangéliumi –
társadalmat épít, felkészül arra, hogy örökségül kapja a Mennyek
Országát, hogy az „új ég és új föld” polgára legyen.
„Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.”
Ahhoz,
hogy élni tudjuk ezt az életigét, elég, ha megnézzük, hogyan élt Jézus.
Ő azt mondta: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.”[1]
Tanításában a szelídséget a szeretet jellemzőjeként mutatta be. Az
igazi szeretet ugyanis, amelyet a Szentlélek áraszt a szívünkbe, „öröm,
békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás”[2].
Igen: aki szeret, nem idegeskedik, nem siet, nem sért meg másokat, nem szitkozódik.
Aki szeret, uralkodik magán, kedves, szelíd és türelmes.
Az
egész Evangéliumot áthatja a „szeretet művészete”, amit sok kisgyermek
is megtanult. Tudom, hogy egy különleges dobókockával játszanak, melyet
„szeretet-dobókockának” neveztek el. Minden oldalán egy mondat áll
arról, hogy Jézus tanítása alapján hogyan szerethetünk: mindenkit
szeretek, kölcsönösen szeretjük egymást, elsőként szeretek, eggyé válok a
másikkal, Jézust szeretem a másikban, szeretem az ellenségemet. Reggel
dobnak vele, és megpróbálják életre váltani, ami azon az oldalon áll.
Elmesélik tapasztalataikat is.
Egy
nap a 3 éves caracasi Francesco édesapja felháborodottan érkezett haza,
mert összetűzésbe került egy munkatársával. Feleségének is elmesélte a
történteket, mire ő is megharagudott az illetőre. Francesco ekkor
odavitte hozzájuk a kockáját, és ezt mondta: „Dobjatok a
szeretet-dobókockával!”
Dobtak egyet. A kocka felső oldalán ez állt: „szeretem az ellenségemet”.
A szülők megértették…
Ha jobban belegondolunk, észrevesszük, hogy vannak olyan emberek, akik csodálatos szelídséggel élik meg hétköznapjaikat.
Több
nagy személyiségnél láttuk, akik már itt hagyták ezt a földet – mint
II. János Pál, Kalkuttai Teréz anya, Roger Schutz –, hogy olyan
mértékben áradt belőlük a szelídség, hogy hatással voltak a társadalomra
és a történelemre, példaként járva előttünk.
Chiara Lubich
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése