„Cselekedni” az
igazságot? Az igazságot az ember vagy megtudja, vagy elmondja… Jézus
szerint azonban az ember az igazságot „teszi”. Meglepő, amit mond.
Nikodémus,
a főtanács egyik rabbija is meglepődött. Azért ment Jézushoz, hogy
megkérdezze tőle, hogyan lehet bejutni Isten országába. Erre azt a
választ kapta, hogy újjá kell születnie, vagyis be kell fogadnia az új
életet, melyet Jézus hozott a földre. Hagynia kell, hogy belülről
teljesen Isten fiává alakuljon, és így belépjen az Ő világába. Az
üdvösséget nem az ember harcolja ki magának, hanem olyan ajándék, amit
a mennyországból kapunk.
Nikodémus, aki az éj sötétjében ment el Jézushoz, megvilágosodva távozott.
„Aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy.”
Ez az életige arra hív, hogy az igazság szerint cselekedjünk, az evangéliumnak megfelelően. Azt kéri tőlünk, hogy váltsuk valóra Isten igéjét, ne csak hallgassuk.[1] Az egyik egyházatya, Poitiers püspöke, Hiláriusz is ezt mondja: „Istennek egyetlen igéje sincs, amelyet ne kellene valóra váltani, mert mindaz, ami kimondatott, a megvalósulás igényét hordozza magában. Isten szava kinyilatkoztatás.”[2]
A hit és az erkölcsi magatartás szoros kapcsolatban állnak egymással.
Ha
Jézusban a fény, az élet és a tevékeny szeretet egy és ugyanaz – amint
ez a Nikodémushoz intézett tömör beszédből egyértelműen kiderül –,
akkor nem lehet ez másként azoknál sem, akik befogadják Őt, akik Benne
Isten fiaivá lesznek. „Aki engedelmeskedik az Úrnak, és ennek
megvalósításaként a Szentírást követi, teljesen a Mester képmására
alakul: eljut oda, hogy megtestesült Igeként éljen”[3] – írja egy másik egyházatya, Alexandriai Kelemen.
Azoktól
is ugyanez a következetesség várható el, akiknek nincs különösebb
vallásos hitük. A lelkiismeretük által diktált legmélyebb meggyőződés
ugyanis igényli, hogy megvalósítsák az igazságot.
„Aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy.”
A
megélt igazság gyümölcse az, hogy eljutunk a világosságra, „befogadjuk”
Krisztust. Jézus megígérte: „Aki szeret engem, (…) annak
kinyilatkoztatom magam.”[4] Ő az „igazi világosság”[5].
Az
igazság megélésének gyümölcse a tanúságtétel is abban a társadalomban,
ahol élünk. Jézus erről is beszélt, amikor arra hívott bennünket, hogy
ragyogtassuk fel a világosságot „az emberek előtt, hogy lássák
jótetteiteket és magasztalják mennyei Atyátokat”[6].
A
hiteles élet ékesszólóbb minden beszédnél. A gyerekek következetességet
kérnek szüleiktől: tartsanak össze, erősítsék a családi harmóniát. Az
állampolgárok következetességet várnak a politikusoktól, akiket
megválasztottak: legyenek hűek a megállapodás szerinti programhoz,
szenteljék magukat a közjónak, kezeljék becsületesen az anyagi javakat.
A diákok következetes oktatást és nevelést igényelnek a tanároktól.
Tisztességet és hozzáértést szokás elvárni a kereskedőktől, a
munkásoktól, a szakemberektől…
A
társadalom azáltal is épül, hogy tanúságot teszünk arról, hogy
ideáljaink és hétköznapi választásaink összhangban vannak egymással.
„Aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy.”
Ez
a tapasztalatuk az olyan embereknek, mint pl. Nelson Mandela, aki
hűséges tudott maradni az egyenlőség iránti elkötelezettségéhez,
melyért hosszú, sötét börtönévekkel fizetett, majd kormányfőként
országa vezetőjévé választották; vagy mint pl. Martin Luther King, aki
életével fizetett következetességéért.
Ez
a tapasztalata sok férfinak és nőnek is, akiket bár nem ismerünk,
választásaik mégsem kevésbé hitelesek. Erről szól pl. egy olyan
vállalkozó esete is, akinek cégétől új megrendelésekért cserébe
csúszópénzt kértek. Ő viszont nem akart engedni elveiből. Fájdalmas, de
határozott döntést hozott, tudva, hogy ha hűségesen kitart a
becsületben, elveszíti bevételének nagy részét. Valóban, a termékeit
forgalmazó üzletlánc visszavonta megrendeléseit, a csőd szélére
juttatva ezzel a vállalkozást. Néhány hónap elteltével viszont az
üzletlánc kénytelen volt visszakozni: a vásárlók tiltakoztak, mert nem
találták ennek a cégnek a termékeit az üzletekben… A hiteles élet
elnyerte jutalmát.
Chiara Lubich
[1] vö. Jak 1,22
[2] Tract. In Psalmum, 13, 1: PL 9, 295
[3] Alexandriai Kelemen, Stromatum, VII, 16, in PG 9, 539C
[4] Jn 14,21
[5] vö. Jn 1,8-13
[6] Mt 5,14-16
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése