„A meghívásotok szabadságra szól.”[1]
Ezt az újdonságot adta hírül Pál apostol Galácia keresztény
közösségeinek, Jézus szavaira emlékeztetve, aki arról beszélt, hogy
„valóban szabaddá” tesz bennünket[2].
Szabaddá?
De mitől? A galáciai keresztények felmentést kaptak a mózesi törvény
előírásai alól. Ez a felmentés később érvényes lett valamennyi
keresztényre. Ezen kívül megszabadultunk a bűntől és annak
következményeitől: félelmeinktől, érdekeink mértéktelen hajhászásától,
kulturális körülményeinktől, a társadalmi szokásoktól… Így szabadok
vagyunk, amikor a kereszténység magatartási normáit követjük társadalmi
és vallási téren, és nem érezzük külső kényszernek őket.
Egy új törvény vonatkozik ránk, „Krisztus törvénye”[3] – ahogyan Pál nevezi. A „szabadság törvénye”[4]
ez, mely a szívünkbe van írva, bensőnkből fakad, a Krisztus
szeretetéből újjászületett ember bensőjéből. Olyan törvény ez, mely
erőt is ad ahhoz, hogy megvalósítsuk.
Akkor vagyunk szabadok, ha a bennünk élő Jézus Lelke vezet minket. Ezért kaptuk ezt a meghívást:
„Lélek szerint éljetek! (…) Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alá rendelve.”
Ebben
a pünkösdi időszakban éljük át újra azt az eseményt, amikor a
Szentlélek leszállt Máriára és a tanítványokra, akik együtt voltak az
utolsó vacsora termében. Ő lángnyelveivel Isten szeretetét árasztja
szívünkbe[5]. Ez az „új törvény”: a szeretet.
A
Szentlélek Isten Szeretete, aki belénk hatolva átformálja szívünket,
saját szeretetét árasztja szét benne, és megtanít arra, hogy
szeretetben és szeretetből tevékenykedjünk.
A
szeretet irányít majd bennünket, megsúgja, hogy hogyan reagáljunk
azokra a helyzetekre és választási lehetőségekre, melyekben
cselekednünk kell. A szeretet tanít meg felismerni: ez jó, ezt
megteszem; ez rossz, ezt nem teszem meg. A szeretet ösztönöz arra, hogy
mások javát keressük.
Nem
„külső irányítás” alatt állunk, hanem annak az új életnek az alapelvei
vezetnek bennünket, amelyet a Szentlélek ültetett belénk. Erőnk,
szívünk, elménk és valamennyi képességünk a „Lélek szerint” tud
működni, mert a szeretet egyesítette őket, és teljesen Isten rólunk és
a társadalomról való tervének szolgálatába állította.
Így szabadok vagyunk arra, hogy szeressünk.
„Lélek szerint éljetek! (…) Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alá rendelve.”
„Ha
a Lélek vezet titeket…” – mindig fennáll a veszélye annak, hogy valami
megakadályozza, hogy a Lélek teljesen birtokba vegye elménket és
szívünket. Ellenállhatunk hangjának és vezetésének, annyira, hogy
„megbántjuk” Őt, sőt kiolthatjuk magunkban jelenlétét[6]. Sokszor inkább saját vágyainkat, saját akaratunkat követjük, mint az Övét.
Hogyan
engedjük tehát, hogy az a hang vezessen bennünket, amely bennünk szól?
Hová vezet el minket? Pál maga adja meg rá a választ néhány sorral
feljebb: a szabadság új törvénye egyetlen gondolatban foglalható össze:
a felebarát iránti szeretetben. Pál szerint szabadnak lenni valójában
azt jelenti, hogy a másik rabszolgájává tesszük magunkat, hogy egymás
szolgálatára állunk[7].
A belső hang (= a szeretet) arra ösztönöz bennünket, hogy odafigyeljünk
arra, aki mellettünk van, hogy meghallgassuk, megajándékozzuk.
Furcsának
tűnhet, de minden életige végső soron a szeretetre indít minket. És ez
nem kényszer, hanem evangéliumi törvényszerűség.
Csak akkor vagyunk hiteles keresztények, ha szeretetben vagyunk.
„Lélek szerint éljetek! (…) Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alá rendelve.”
Hagyjuk, hogy a Lélek szabadon a szeretet útján vezessen bennünket. Így kérhetjük Őt:
Te vagy a fény, az öröm, a szépség.
Te
magaddal ragadod a lelkeket, lángra gyújtod a szíveket, mély és
határozott döntésre késztetsz az életszentség mellett, váratlan
személyes elköteleződéssel.
Te
vagy a Megszentelő. De mindenekelőtt, Szentlélek, te, aki annyira
gyengéd vagy, hogy bár lendületed sodró, mégis, lágy fuvallatként
érkezel, és így kevesen hallanak és értenek téged; tekints
faragatlanságunkra, és tégy minket híveiddé! Add, hogy egyetlen nap se
múljék el úgy, hogy segítségül ne hívnánk, hogy hálát ne adnánk neked,
hogy ne imádnánk és szeretnénk téged; hogy állhatatos tanítványaid ne
lennénk!
Ezt a kegyelmet kérjük tőled.
Chiara Lubich
[1] Gal 5,13
[2] Jn 8,36
[3] Gal 6,2
[4] Jak 2,12
[5] vö. Róm 5,5
[6] 1Tesz 5,19
[7] vö. Gal 5,13-14
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése