Isten
szeretete egyetemes. Átöleli az egész univerzumot, figyel még a
legkisebb teremtményére is. Istenhez írt himnusz ez a zsoltárvers,
amiből vettük az igét: Ő „bővelkedik a szeretetben”, lehajol minden
élőhöz, mert megesik rajta a szíve, gondjait látva.
A
zsoltár szerint, amikor szüksége van táplálékra vagy bármi másra,
Istenhez fohászkodik minden teremtmény. Ő pedig nagylelkűen kinyújtja
feléjük adakozó kezét. Mindenkit gondjaiba vesz, támogatja a gyengét,
nehogy elessen[1], az eltévedteket pedig a helyes útra segíti.
„Közel az Úr mindenkihez, aki hozzá kiált, mindenkihez, aki tiszta szívből hívja.”
Ő
nem távoli Isten, aki magunkra hagy minket, aki közömbös az emberiség,
az egyes ember sorsa iránt. Erről megbizonyosodhattunk számtalanszor.
Igaz, előfordulhat, hogy nagyon messzinek tűnik. Magányosnak,
bizonytalannak érezzük magunkat, és elveszünk az erőnket meghaladni
látszó helyzetekben.
Ilyenkor
lázadunk, bosszúsak vagyunk, netán gyűlöletet táplálunk egy-egy
testvérünk iránt. Lelkünket egyre csak nyomasztja a családunkban vagy
munkahelyünkön évek óta átélt helyzetek sokasága: a kisebb-nagyobb
félreértések, az irigység, a féltékenység, a zsarnokoskodás. Megesik,
hogy fojtogató légkörben élünk, egy szenvedélyekbe és karrierizmusba
látszólag belekérgesedett világban, ahonnan mintha hiányozna minden
ideál, igazság, remény.
Mintha így kiáltana szívünk: „Uram, hol vagy? Valóban szeretsz engem? Valóban szeretsz minket? Akkor mindez miért van?”
Ez az ige, íme, újra ébreszti bennünk a bizonyosságot, hogy életünk útjain sohasem vagyunk egyedül.
„Közel az Úr mindenkihez, aki hozzá kiált, mindenkihez, aki tiszta szívből hívja.”
Felszólít,
hogy erősödjek meg hitemben: Isten létezik, és szeret engem. Minden
cselekedetem és minden esemény kapcsán kimondhatom, ki is kell
mondanom: szeret engem az Isten. Találkozom valakivel? Hinnem kell,
hogy Isten akar nekem üzenni általa. Belekezdek egy munkába? Hinnem
kell továbbra is az Ő szeretetében. Valamilyen fájdalom ér? Hitem azt
mondja: Isten szeret engem. Örömök érnek? Isten szeret engem!
Itt
van, velem van mindig. Tud rólam: osztozik minden gondolatomban, minden
örömömben, minden vágyamban, velem hordozza az aggodalmaimat, életem
minden megpróbáltatását.
„Közel az Úr mindenkihez, aki hozzá kiált, mindenkihez, aki tiszta szívből hívja.”
Hogyan élesszük újjá magunkban ezt a bizonyosságot? Íme, néhány javaslat:
Jézus
maga mondta, hogy segítségül hívhatjuk Őt! Az Úr Péter csónakjában
volt, amikor kitört a vihar. A tanítványok mégis magányosnak és
védtelennek érezték magukat, mert aludt. Ezért szóltak neki: „Uram,
ments meg minket, elveszünk!”[2], mire Ő lecsendesítette a szelet és a hullámokat.
A
kereszten maga Jézus sem érezte többé az Atya közelségét. A leggyötrőbb
imával fordult hozzá: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”[3] Mégis hitt a szeretetében, és így újra ráhagyatkozott. Az Atya pedig feltámasztotta Őt a halálból.
Hogy növelhetjük még a hitünket abban, hogy Ő jelen van?
Úgy, hogy keressük magunk között. Megígérte, hogy jelen lesz ott, ahol ketten vagy hárman összejönnek az Ő nevében.[4]
Ezért azokkal, akik az igét élik, az evangéliumi kölcsönös szeretet
jegyében találkozzunk, és osszuk meg a tapasztalatainkat! Így
megízleljük majd jelenléte gyümölcseit: az örömöt, a békét, a fényt, a
bátorságot.
Ő pedig itt marad mindannyiunkkal, velünk él, velünk munkálkodik tovább a mindennapokban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése