Jézus az egész evangéliumban arra szólít fel minket, hogy adjunk: adjunk a szegényeknek[1], azoknak, akik kölcsönt kérnek tőlünk[2], adjunk enni az éhezőknek[3], adjuk oda a köntösünket is annak, aki a köpenyünket kéri[4]; adjunk viszonzást nem várva[5]…
Ő maga elsőként adott: egészséget a betegeknek, bocsánatot a bűnösöknek, életet adott mindannyiunknak[6].
Az
ösztönös, önző harácsolást Jézus a nagylelkűséggel, a saját igényeink
előtérbe helyezését a másokra való odafigyeléssel állítja szembe. A
birtoklás kultúrájával szemben az adás kultúráját hangsúlyozza.
Nem
az a lényeg, hogy sokat vagy keveset tudunk-e adni. Az számít, hogy
„hogyan” adunk, mennyi szeretet van a másik iránti figyelmességünk akár
egy apró gesztusában is. Lehet, hogy elég egy pohár vizet adni, egy
pohár „friss” vizet[7],
ahogyan azt Máté evangéliuma pontosítja. Ezt a fajta adományt ott
különösen szívesen fogadták, mert létfontosságú volt egy olyan meleg és
száraz vidéken, mint Palesztina.
„Aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben (…), bizony mondom nektek, nem veszíti el jutalmát.”
Igen, egy pohár víz: egyszerű és mégis nagy tett Isten szemében, ha Őérte vagy szeretetből tesszük.
A szeretet árnyalt: megnyilvánulásához megtalálja a legmegfelelőbb módot.
A szeretet figyelmes: elfelejtkezik önmagáról.
A szeretet szolgálatkész: ha észreveszi, hogy a másiknak szüksége van valamire, mindent megtesz, hogy segítségére siessen.
A szeretet lényegre törő: odafigyeléssel, szolgálattal és segítőkészséggel képes a felebaráthoz közeledni.
Sokszor
azt hisszük, hogy nagy szolgálatot teszünk egy szenvedő embernek, pedig
csak alkalmatlankodó tanácsokkal látjuk el, vagy fecsegünk, ami esetleg
untatja őt, vagy nehezére esik azt hallgatni.
Mennyivel
fontosabb ezzel szemben megpróbálni szeretetnek „lenni” mindenki iránt!
Akkor megtalálnánk a szívéhez vezető utat, és segíteni tudnánk neki.
„Aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben (…), bizony mondom nektek, nem veszíti el jutalmát.”
Az
e havi életige segíthet abban, hogy felfedezzük minden cselekedetünk
értékét: a házimunkától a földeken vagy a műhelyben végzett munkáig, a
hivatali ügyintézéstől az iskolai teendőkig vagy a társadalmi, politikai
és vallási felelősségek vállalásáig. Minden figyelmes és segítőkész
szolgálattá válhat.
A
szeretet új szemet ad majd nekünk, hogy meglássuk, másoknak mire van
szükségük, hogy találékonyan és nagylelkűen elébük siessünk.
És
az eredmény? Az ajándékok kézről kézre fognak járni, mert a szeretet
szeretetet szül. Az öröm megsokszorozódik, mert „nagyobb boldogság adni,
mint kapni”[8].
„Aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben (…), bizony mondom nektek, nem veszíti el jutalmát.”
Emlékszem,
hogy a második világháború idején a városunkban, Trentóban, egyes
körzetekben nagyon szegény családok éltek. Jártunk hozzájuk, és
megosztottuk velük, amink csak volt. Szerettünk volna javítani
életszínvonalukon, hogy elérjünk egyfajta egyenlőséget.
Egyszerű
gondolat volt ez, mégis igazi gyümölcsöket hozott: élelmiszerek,
ruhaneműk és gyógyszerek szokatlan bőségben cseréltek gazdát. Ezért
meggyőződésünkké vált, hogy a megélt evangélium választ ad minden
személyes és társadalmi problémára.
És
ez nem bizonyult utópiának. Ma több száz vállalkozás vesz részt a
„közösségi gazdaságban”: a cégek életüket az adás kultúrája szerint
alakították át, és közösbe teszik a hasznot társadalmi célok érdekében.
Többek között segítik a nehéz helyzetben lévőket azáltal, hogy új
munkahelyeket hoznak létre, és anyagi segítséget nyújtanak a legégetőbb
szükségletek enyhítéséhez.
Rengeteg
azonban a nélkülöző, és ezek a vállalkozások az általuk termelt
haszonnal nem képesek orvosolni minden ínséget. Ezért 1994 óta sokan
közülünk havi rendszerességgel egy kisebb összeget ajánlanak fel a
szegények javára.
Ebből a pénzből jelenleg 7000 embert segítünk 55 országban.
Számtalan
tanúságtétel jut el hozzánk a „pohár vízről”, amit valaki adott vagy
kapott. Ezek közül az alábbi a Fülöp-szigetekről érkezett: „Kis
húsboltunk egy járványos állatbetegség miatt tönkrement. Adósságokba
keveredtünk, és nem tudtuk, hogyan lábaljunk ki belőlük. A tőletek
érkező rendszeres segítségnek köszönhetően minden nap volt mit ennünk.
Kis idő múlva megértettem, hogy nekem is segítenem kell azokat, akik
nálunk is jobban rászorulnak erre. Szomszédasszonyom súlyos beteg volt.
Sokat szenvedett, és segítségre volt szüksége. Segítettem neki egészen
addig, amíg át nem ment a mennyországba, és anyagilag támogatom ötödik
gyermekének nevelését, mert a férje, aki sokkal szegényebb nálunk, nem
tudja őt eltartani.”
Chiara Lubich
[1] vö. Mk 10,21
[2] vö. Mt 5,42
[3] vö. Mk 6,37
[4] vö. Mt 5,40
[5] vö. Mt 10,8
[6] vö. Mk 10,45
[7] vö. Mt 10,42
[8] ApCsel 20,35
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése