Az ötvenes években Dél-Afrikában
több nagyvárosi peremkerületet létesítettek a színes bőrűeknek. Umlazi
egyike ezeknek. Mintegy 750 000 lakosa van. Nincs elég iskola, kórház,
megfelelő lakás. Még egy futballpálya sincs. A munkanélküliség
meghaladja a 40%-ot. A szegénység erőszakot és visszaéléseket szül.
Igen magas az AIDS-fertőzöttek száma. Sokan elszigetelődtek, és
szenvedéseikről, ezernyi problémájukról senkinek nem mernek beszélni.
„Mit
tehetnénk?” – tették fel a keresztény közösségek vezetői a kérdést
Umlaziban. „Meg kell törnünk a csöndet – állapították meg. – Keresnünk
kell ezekkel az emberekkel a párbeszéd lehetőségét, az életközösséget,
hogy együtt hordozzuk a nehézségeket.” A fiatalokkal kezdték. A
konstruktív beszélgetésekben egyre inkább egymásra találtak.
Felbátorodva
a jó tapasztalaton Umlazi keresztény hívei Márk evangéliumának ezt a
szakaszát választották – ahonnan az igét most vesszük –, s ezt
javasolták a keresztények egységéért rendezett imahétre, amit ebben a
hónapban tartanak a világ sok részén.
Az
imahétnek egyaránt szándéka keresni a keresztények közötti egységet és
a szenvedés keresztény értelmét – áll a 2007-es imahét ismertető
anyagában.
––––––
Jézus
egyetlen szavával meggyógyította a süketnémát, akit az útja során hozzá
vezettek: „Effata” – mondta neki, vagyis „nyílj meg”. A tömeg
elcsodálkozott ennek láttán, s örvendezve kiáltotta:
„Mindent jól tesz: a süketeknek visszaadja hallásukat, a némáknak beszédjüket.”
Jézus
csodái megmutatják a szeretetét mindenki iránt, akivel csak
találkozott. Ugyanakkor jelei az új világnak is, amit Ő kíván létre
hozni. A süketnéma meggyógyítása azt jelzi, hogy Jézus meg akar minket
ajándékozni egy újfajta képességgel, ami a felfogásunkat és a
beszédünket átalakítja.
„Effata” – mondták ki fölöttünk is a keresztségünk pillanatában.
„Effata” – ezzel a szóval nyitja meg fülünket Isten igéjére, amíg belénk nem hatol.
„Effata”
– hív, hogy mi is hallgassuk meg mindazokat, akikkel azonosította
önmagát, különösen a kicsiket, a szegényeket, a szükséget szenvedőket.
Arra hív, hogy folytassuk mindenkivel a szeretet párbeszédét, és osszuk
meg evangéliumi tapasztalatainkat.
Az akkori tömeggel együtt, hálával mindazért, amit bennünk Jézus véghez visz, hirdessük mi is:
„Mindent jól tesz: a süketeknek visszaadja hallásukat, a némáknak beszédjüket.”
Hogyan éljük ezt az igét?
Úgy,
hogy megtörjük a süketséget, elhallgattatva magunkban is, a
környezetünkben is mindazt a zajt, amiért képtelenné válunk meghallani
a lelkiismeretünk, a testvéreink és Isten hangját.
Sokfelől
érkezik – gyakran némán – a segélykiáltás: egy gyermektől, aki a
figyelmünket kéri; egy nehézségekkel küzdő házaspártól; egy
segítségünkre szoruló beteg, idős vagy börtönbe jutott embertől.
Városlakók kiáltását halljuk, akik élhetőbb lakóhelyre vágynak;
igazságot kívánó munkások kiáltanak, s egész népek, akiket létüktől
fosztottak meg. Gyakran ezek a hangok nem jutnak el a szívünkig, mert
elveszünk érdekeink és vonzalmaink útvesztőiben. Vagy – hivatkozva a
saját szükségleteinkre – úgy teszünk, mintha nem is hallanánk.
Az
ige azt kéri, hogy legyünk figyelmesek: aggodalmakat és nehézségeket
hordozzunk együtt másokkal, ugyanakkor örömöket és vágyakat is osszunk
meg az újonnan felfedezett testvériesség jegyében! Ne legyünk „némák”,
hanem vegyük a bátorságot, és beszéljünk, erre hív az ige. Osszuk meg
legbenső tapasztalatainkat és meggyőződésünket! Beszéljünk, és
szavainkkal védjük meg azokat, akik nem tudnak szólni; másokat pedig
engeszteljünk ki egymással; javasoljunk új ötleteket és megoldásokat,
új cselekvési tervet!
És ha
tehetetlennek érezzük magunkat, mert látszólag nem állunk a helyzet
magaslatán, fenntart a bizonyosság, hogy Jézus – aki szemünket és
ajkunkat felnyitotta –
„mindent jól tesz: a süketeknek visszaadja hallásukat, a némáknak beszédjüket”.
Erről
szól a dél-afrikai Lucy Shara története, aki családjával Durbanba
költözött. Szembe találta magát a nagyvárosi élettel, ahol
felelősségteljes új állásba került. Az apartheid éveiben történt ez, amikor szokatlan volt, hogy egy afrikai asszony vezető pozíciót töltsön be.
Egy
nap felfigyelt arra, hogy a munkások között heveny asztma terjed a
rossz munkakörülmények miatt. Sokan eltűntek hirtelen, vagy hosszú
hónapokra hiányoztak a munkából. Az ügyet az igazgatóhelyettes elé
vitte, és javasolta, hogy szereljenek fel hatékony légtisztító
berendezést. A cégnek ez komoly kiadás lett volna, kezdeményezése tehát
elutasításra talált.
Lucy
már jó ideje próbálta életre váltani az igét: fényt és erőt merített
belőle. Szinte belső tűz égette, eltöltve bátorsággal. A tárgyalások
során végig nyugodt maradt, és a vezetőség véleményét is őszinte
odafigyeléssel tudta meghallgatni. „Egyszer csak ajkamra tolultak a
megfelelő szavak, hogy védelmembe vegyem azokat, akik szóhoz sem
juthattak – meséli. – Sikerült megértetnem, hogy megtérülne a kezdeti
nagy kiadás a munkások egészségi állapotának javulásával, akik így nem
kényszerülnek majd táppénzre.”
Érvei
meggyőző erővel hatottak. Beszerelték a légtisztítót. Az asztmás
megbetegedések aránya 12%-ról 2%-ra esett, és párhuzamosan csökkent a
munkából kiesők száma. A vezetőség hálás volt mindezért, sőt kiemelt
fizetéssel jutalmazta az asszonyt. Nagy lett a munkások öröme is, akik
most már minden értelemben megújult „légkörben” dolgozhatnak!
Chiara Lubich
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése