Keresztút

I. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust

"Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra... Sebei szereznek számunkra gyógyulást." (1 Pét 2,23-24; vö. Iz 53,7)



Ha komoly életre és Krisztus követésére szánod el magad, akkor készülj fel arra, hogy kevés elismerésben lesz részed. Az ismerőseid furcsán néznek rád. Egyre többen kerülnek a különös nézeteid miatt. A szüleid nem ismernek rád. Aranyos, de élhetetlen alaknak tartanak.

Amikor a békét keresed, gyávasággal vádolnak. Mint aki képtelen kiállni az érdekeiért. Ha megbocsátasz, azt látják. hogy túl puha vagy. Miért nem vasalod be a jogaidat? Ha kiállsz az igazság és az eszményeid mellett, akkor meg kemény fejűnek neveznek. Alig látják be, hogy te csak vállalod és képviseled az igazságot. Te már tudod, hogy egy kicsit meghaltál a világnak. Legalábbis nem az e világ értékei szerint rendezed be az életedet. Ez a harc azzal jár, hogy összeszeded minden erődet.



Lesz egy pillanat, amikortól ezt a krisztusi életet nem fogod dramatizálni. Valódi fordulópont lesz. Nem keresed a szenvedést és a meg nem értést, de nem is kerülgeted. Tudod, hogy a világnak szóló meghalás egy valódi újjászületés. És mind minden születés fájdalommal és kínlódással jár.  Minden nap meg kell halni egy kicsit az önzésnek, a gőgnek, a túlhajtott önértékelésnek.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



Jézus életstílusában akarsz részt venni? Részed lesz a minden napjaiban, a magányában, a meg nem értettségében is. Így halsz meg a világnak. Életed minden fontos része rejtve marad. Elrejtve Istenben.





II. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet

„Krisztus Jézusban isteni mivoltjában az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, 7hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. 8Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. 9Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, 10hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, 11s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr."(Fil 2,6-11)



Jézus nem csak külsejét tekintve lett hasonló az emberhez. Felvállalta sorsunkat. Mindenestül ember lett. Ő aki emberré lett  értünk, nem engedi, hogy az ember elembertelenedjen.

Jézus vállát nyomja a ma keresztje is.



A munkanélküli édesapa, aki hónapok óta feleslegesnek érzi magát. - A haszontalanság keresztje.

A baleset miatt megözvegyült fiatalasszony könnyektől áztatott arca. - A reménytelenség keresztje.

A folytonosan becsapott és kisemmizett munkás aggódó csendje. - A kiszolgáltatottság keresztje.

Az árakkal megbirkózni képtelen öreg jövőtől félő sóhaja. - A bizonytalanság keresztje.

A rehabilitációs osztályon fekvő naponta egyre kiüresedő tekintete. - A magány keresztje.



Ők a mindennapok terhének hordozói. Tekintetükkel viszik a terhet. Azt a terhet, amit nem választottak, de nem is kerülhetnek ki. Amikor hittel pillantanak fel a feszületre, fel-felfénylik: nem vagyok egyedül, nem vagyok haszontalan. Nem vagyok kiszolgáltatott. Van biztos talaj a lábam alatt. Jézus arcába tekinthetek. Jézuséba, aki egy lett velem. Isteni mivoltjában ember lett. Szenvedett, hogy nekem ne kelljen egyedül szenvednem. Velem együtt és énértem vállalta.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



Krisztus együtt járja velünk életünk útját. A keskeny ösvényeket és a széles sugárutakat egyaránt. Időről időre megáll és bevárja a legnyomorultabbat is. A puszta jelenlétével is szilárdítja emberségemet, hogy egyetlen helyzetben se magányosodjam el.







III. állomás: Jézus először esik el

„Nézzétek, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és nagy dicsőségre emelkedik. 14Amint sokan megborzadtak láttán, - hiszen oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata -, úgy fog majd sok nemzet ámulni rajta, 15és királyok némulnak el színe előtt. Mert olyasmit fognak látni, amilyet még soha nem hirdettek nekik; és olyan dolognak lesznek tanúi, amilyenről addig soha nem hallottak." (Iz 53,13 )



Az erőszak nyelve mindig harsány és magabiztos. Az erőszakos fellépés mindig meggyőző. Különösen, ha burkolt formában érkezik. A jóindulat köpenyébe burkolva. Pedig csak a test megvetése és a másik lenézése, megalázása van benne. Akarod, vagy nem – az én akaratom megy át. Az lesz, amit kigondoltam. Nincs helye sem a vitának, sem az ellenkezésnek. Önelégült mosoly követi: „Látjátok! Igy kell ezekkel bánni!”

A győztes rendszerint diadallal hagyja el a csatateret. A történelem őt jegyzi fel. Talán egyik–másik még szobrot is kap. Vagy akár diadalívet is állítanak a tiszteletére. Tényleg ő győzött? De mi lesz a vesztessel? Mi lesz a felrepedt ajkakkal, a vérző szemöldökkel? Mi lesz merényletek sérültjeivel? Akiket csak úgy említ a híradás, mint könnyű, vagy súlyos sérült? Akik már nem kelnek fel a tolószékből. Akik szeme világát kiégette a robbanóanyag. Akik elveszítették a lábukat. Akik hónapokon át nyöszörögtek a kínzókamrák gumibotjai alatt. Akik belehülyültek a verésbe és az éhezésbe. Akik az erőszak nyomait kitörülhetetlenül hordozzák a lelkükben. Akiknek egy egész élet kevés a gyógyuláshoz.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



Minden megvert emberben Jézus szenved. Minden megszégyenített áldozatban Jézus arca pirul. Minden leüvöltés Jézus fülét repeszti. Minden erőfölény Jézust dönti a földre. Minden erőszak Őt pofozza. Ha valaki, Ő tudja és ismeri mi a szenvedés. Én el is fordulhatok az erőszakot látva. Kerülhetem az Ő arcát és a pillantását. Ő a fájdalomtól lihegve is felnéz. A tekintetével ajándékoz meg. Én vagyok. Ne féljetek! Veletek vagyok a világ végezetéig.





IV. állomás: Jézus édesanyjával találkozik

" Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szeretet, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. 7Tengernyi víz sem olthatja el a szeretetet, egész folyamok sem tudnák elsodorni.” (Én 8,6 ) „4A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. 5Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. 6Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. 7Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. 8S a szeretet nem szűnik meg soha.” (1 Kor 13 4-7)



Az anya kifejezéshez a legszebb képek kapcsolódnak. Édes anya. Anya föld. Anya nyelv. Anya: a legerősebb és a legközelibb kötelék a földön. Éveken át készül, hogy létrejöjjön ez a kötelék. Gyakran a saját életét is veszélyeztetve adja gyermekének az életet. Nap, mint nap úgy ajándékozza önmagát, hogy semmi viszonzást nem várhat. Feneketlen kútba dobja a napjait, az éveit. A halálában is, odaát is, mindörökké nagyhatalom marad. Egész lénye és létezése bizonyítja, hogy a szeretet nem érzelgősség. A szeretettől távol áll minden túlfűtött rajongás. A szeretetnek semmi köze a hullámzó érzelmekhez. Az anya a férjében és minden gyermekében meghal önmagának. Önként, örömmel és szeretetből. Az anyasághoz és a szeretethez csak az örökkévaló jelzői illenek. Örök szeretettel szeretlek Téged.

Mária, aki a kánai esküvőn közbenjár a szégyennel fenyegető helyzet megoldására. Mária aki kimondja az igen-t a megtestesült Ige befogadására. Mária, aki gondos tekintettel kísérte a felnövekvő Gyermeket. Mária, aki dermedten nézi Fia kínlódását a Golgota felé. Mária, aki ott áll Jánossal a fiatal, hűséges tanítvánnyal. Mária: az asszony kapja a csitítást: „Asszony, nem a mi dogunk a fogytán lévő bor.” Az a bor, ami soha nem fogy ki, az én vérem. Majd Mária kapja a krisztusi testnek, az Egyháznak a gondját: ”Asszony, most rád bízom a tanítvány személyében az egész Egyházat.” Az Egyház, amit rád bízok: a Menyei Örök Jeruzsálem.

Asszony! Te vagy az új Éva. Aki a bűn gyümölcsfájától a megváltás fájáig kísérted gyermekeidet. A szépen termő fától a véres bitófáig tart az anyai küldetésed. Te tudod, hogy a kereszt nem a végső állomás. A kereszt a szeretet jele és a szeretet eszköze.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



A szeretet erősebb a halálnál. A szeretet nem szűnik meg soha. Az anyai szeretet örök nagyhatalom marad.





V. állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak

"Szabadságra szól a meghívásotok. Szeretetben szolgáljatok egymásnak! Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét! Ne fáradjuk bele a jótettekbe, mert ha el nem fáradunk, majd aratni is fogunk. Amíg időnk van tegyünk jót mindenkivel" (Gal 5,13. 6,2.9)



Kiöntött az árvíz – én siettem menteni a menthetőt.

Belepett a vörös iszap – én építettem újjá a házadat

Elsodorta a szökőár a városodat – én szállítottam az építőanyagot.

Ezreket temetett maga alá a földrengés – én kutattam fel az életben maradottakat.

Mindent beborított a belvíz – én működtettem a szivattyúkat

Minden vetést kiperzselt az aszály – én szállítottam a magam gabonájából.

A járvány miatt lezárták a kikötőket – én mégis megszerveztem a gyógyszerszállítást.



"Szeressétek egymást!" Ha ezt a parancsot eltöröljük, Krisztus Egyházának egész építménye összedől. Közösségünkben a szeretetnek olyannak kell lennie, mint a lángoló tűz. Ahogy elhamvadó tűzzel sem törődik már senki, ugyanúgy közösségünk sem lesz már senkinek sem hasznára és el is pusztul, ha hiányzik belőle a szeretet.

Reggeltől estig a közönyről és a nemtörődömségről hallok.

Amint baj van, mihelyst pusztít a katasztrófa, én mást látok, mint amit hallok. Cireneiek állnak a segítők sorába. Az első szóra hordják a takarót, az élelmet. Megnyílnak a pénztárcák. Telnek a bankszámlák. Visszük egymás keresztjét. Könnyítjük egymás terhét. A Cireneitől a szervező értelem és a dolgos erő felajánlását tanultuk meg. Minket nem kell kényszeríteni. Ebben a keresztcipelésben ez az igazi erő: a rászorulóban meglátunk Téged. A segítő akciót megelőzően odaállunk melléd és imádságban megbeszéljük Veled a teendőt.

A lélek törvényének a parancsa így jutott el a fejen át a kezekhez. Igy hosszabb az út, mint a kézből kézbe adott kenyér útja. De biztosabb, mert az embertől emberig a legrövidebb út a lélek ösvényén vezet. Ez ellen pedig nincsen törvény.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



A szeretet ellen nincsen törvény. Szeressetek tettetés nélkül! Adjatok! Adjatok! Túlcsorduló mértékkel mérjetek!





VI. állomás: Veronika kendőt nyújt Jézusnak

" Uram, a te arcodat keresem. Ne rejtsd el előlem arcodat, ne taszítsd el szolgádat haraggal! Te vagy oltalmazóm, ne utasíts vissza, Istenem, megmentőm, ne hagyj el végképp! Ha apám, anyám el is felednének, az Úr akkor is magához ölel engem. Uram, mutasd meg ösvényedet, s ellenségeim miatt vezess sima úton! Ne szolgáltass ki ellenségem bosszújának! Hiszen hamis tanúk lépnek föl ellenem, férfiak, kik gonoszat forralnak. De biztos vagyok benne: meglátom az Úr dicsőségét az élők honában. Ezért remélj az Úrban és légy erős, légy bátor és bízzál az Úrban!” (Zsolt 27,8-14)

Az Istent kereső tekintetet Jézus arcvonásai tükrözi vissza. Mielőtt kerestelek volna, Te már indultál felém. Mielőtt megszólítottak volna, Te már beszéltél hozzám. Mielőtt Rád pillantottam volna Te már belélegeztél engem. A Tied vagyok. Benned élek. A teremtett világ sóhajtva keres, és Feléd vágyakozik, mert megelőző gondoskodásoddal hívtad a létbe.

Uram milyen gyenge kis kísérlet, hogy én bármit is adhatnék Neked – hiszen minden a Tied. Ha a legdrágábbat nyújtom és a számomra a leginkább értékessel szeretnélek megajándékozni, akkor is csak visszaadok Neked.

Visszacsepegtetek a saját kincses táradból. Valami keveset visszacsorgatok a magadéból. Könnyítek a világ szenvedésein, a kendőmmel törlöm a verejtékező homlokot – úgy, mint Veronika tette? A támogatásban Te itt is megelőzöl. A kendő lenyomata megindítóan hiteles, mert a Te vonásaid vannak rajta. Te most is többet juttatsz vissza, mint amit kaptál az embertől. Igy a segítségnyújtásban is a segítő kap többet. A saját képmásodat adod jutalmul. A Te arcodat, rászoruló tekintettedet és a részvétért esengő vonásaidat adod vissza.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



Milliók és milliók arcának a lenyomatát őrzi Veronika kendője. A segítségre szorulók milliói.

Ezrek és ezrek kapják meg viszonzásul Veronika kendőjét és rajta arcod lenyomatát. A segítők ezrei.

Mutasd meg mindkét arcodat!

Vésd szívünkbe arcod vonásait!



VII. állomás: Jézus másodszor esik el

„Olyan vagyok, mint a kiöntött víz. Csontjaimat szétszedték, szívem, mint a viasz, szétfolyt bensőmben .Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt. Kutyák falkája ólálkodik körülöttem, s gonosztevőknek serege zár körül. Kezemet és lábamat összekötözték, és a halál porába fektettek. Megszámlálhatom minden csontomat; ők néznek és bámulnak, elosztják maguk közt ruhámat, köntösömre pedig sorsot vetnek. Ne maradj hát távol, Uram, te vagy segítségem, siess mentésemre!" (Zsolt 22,15-20 )



Aki nem tanul a saját hibáiból, arra van kárhoztatva, hogy újból és újból vétkezzen. Hogy újból és újból súlyos bűnöket kövessen el. Ha egy nép nem okul a maga történelmén istentelenségein, ismét lesüllyed az erkölcsi nihil  mocsarába. A népirtások, a diktátorok vérengzései, a szülőföldről való elűzetések kicsiben, szinte a láthatatlanban kezdődnek. Ártatlan eszmék, amelyek a feltétel nélküli szabadságot hirdetik. Azt, amelyik cél nélküli és Isten nélküli.

A hitétől megfosztott ember eleinte maga előtt akarja igazolni bűnös vágyait. Önmagát csapja be képtelen viselkedésével. És mivel sem alázata, sem reménye nincsen, egy nap csendes magányában leszámol Istennel. Már nem kérdés. Elteszi a Bibliát. Az Egyház nélkül és Jézus nélkül ünnepel. Elereszti a Golgota keresztjét és eloltja a remény pislákoló mécsesét.  Tudja ugyan, hogy nem lesz képes egyedül élni, mégis megint próbálkozik. Már számtalanszor elesett és megint a porban fogja végezni. De nem tanul. Már nem tud a hite szerint élni, ezért saját hitet gyárt. Igazolni kell a bűnös életét. Ez a maga-módján csinált hit a tudományosság látszatát kelti. Majd drága konferenciákon barátaival osztja meg becsomagolt hazugságait. A bulvárlapok, a magazinok is nagy hasznot húznak a hazugságból. „Azzal dicsekszik, ami a gyalázatára válik.”

Az ember újból és újból elesik és alig tanul. Pedig a népirtások, a diktátorok vérengzései, a szülőföldről való elűzetések mind-mind előzménnyel bírtak. Gyakran nem a második, hanem a sokadik elesések ezek, amelyek alatt rogyadoznak Krisztus lábai. Ő mégis mint Út, mint Igazság és mint Élet marad a Világ Világossága.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



Urunk, ha kísért a Tőled való elszakadás gondolata – tarts meg minket.

Urunk taníts felismerni a bűnöket és a bűnök forrásait!

Urunk nevelj okosan és hitben élni!

Urunk, Te soha nem számolj le velünk!

Urunk, Te kezdj új életet bennünk.



VIII. állomás: Jézus találkozik a síró asszonyokkal

 „Így szólt hozzám az Úr: "Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára." Erre azt mondtam: "Jaj, Uram Isten! Nézd, nem tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok."  De az Úr így válaszolt: "Ne mondd azt, hogy ifjú vagyok, hanem menj el azokhoz, akikhez küldelek, és mondd el nekik mind, amit parancsolok. Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak - az Úr mondja ezt neked.” (Jer 1,4-8)



Megható a gyermeke sorsáért aggódó asszony szeme.

Megrendítő a gyermeke életéért könyörgő asszony könnye. Vonásait a féltő fájdalom barázdai hasogatják.

Megindító a gyermekeiért és férjéért élő asszony keze. Lelkét és gondolatait is ők töltik be teljesen.

Édesanya.

Érthetetlen a gyermekét megölő asszony, aki anya. Igenje a halálra kimondott szó. Az édes szó epévé változik a szájában.

Találkozom síró asszonyokkal. A váróteremben ülnek. Van, aki belül zokog, a másik már képtelen sírni, a harmadik itatgatja a szeme sarkából ki –ki pergő cseppeket. A legtöbbjük nem sír. Sehogyan sem. Üres tekintettel vár. A halál előszobájában félelem nélkül, könnyek nélkül.

Vár.

Vár, hogy a halálos ítéletet együtt mondhassák ki.

Várja, hogy az élet elpusztításában segédeket találjon.

Vár, hogy feladva édesanyai hivatását a maga kezébe vegye a lándzsát.

Az önmagát felvilágosultnak, szabadnak kikiáltó modern ember megöli a saját gyermekét. A bűn felelőtlenségét egy nagyobb vétekkel terheli meg. Beszűkült, sötét alagútba kerül és nem tör ki. Előre megfontolt módon, a haszon érdekében, bűntársakkal szövetkezve öl. A gyermekét öli.

Elpusztítja az életet.

Elvágja a jövője fonalát.

Van miért sírnia.

Könnyeit  a megbocsátó Isten kegyelme szárítja fel.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



Ha bensőnket összeszabdalta a kétely, ha igent akarunk mondani az életre, ha az evangélium szerint akarunk élni engedjük, hogy nap-mint-nap újjászüljön az Istenből áradó bizalom, a bűnbánat és megbocsátás. Igy nyer új értelmet az életünk. Szeretünk, mert Isten szeret minket.





IX. állomás: Jézus harmadszor esik el

,,Ő, amikor isteni dicsőségben volt, az Istennel való egyenlőséget nem tekintette zsákmánynak, hanem kiüresítette magát; a szolga alakját fölvéve hasonló lett az emberekhez, és a külsejét tekintve embernek találták. Megalázta magát engedelmesen mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.'' (Fil 2,6-8.)



A harmadik elesés ezt fejezi ki: az önkiüresítést, Isten Fia kenózisát, a megalázkodást a kereszt alatt.

Jézus a tanítványainak mondta, hogy nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon (vö. Mt 20,28). Az Utolsó Vacsora termében a földig hajol és a tanítványai lábát mossa. Mintha ezt a megalázkodást gyakorolná. Harmadszor is elesik a kereszt súlya alatt, így még hangosabban kiáltja felénk misztériumát. Halljuk meg a szavát!

Ez az Elítélt, aki a földön fekszik a kereszt súlya alatt, immár közvetlenül a kivégzés helye közelében mondja nekünk: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet'' (Jn 14,6), ,,aki engem követ nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága'' (Jn 8,12). Ezzel is láttatja, hogy nem a halálé, a sötétségé a utolsó szó. Nincs miért botránkoznom a bűnök miatt, mert a Megváltó erőtlenül fekszik a kereszt alatt. A közeledő halál e megnyilvánulása az élet világosságát rejti magában. Olyan hatalmas titok a bűn valósága, hogy csak a megváltás titka képes felülmúlni.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



A kereszt súlya alatt kinyilatkoztattad a világnak a megváltás árát. Add meg a hit világosságát, hogy fölismerjük Benned Isten és az ember szenvedő Szolgáját! Legyen bátorságuk követni Téged a hit útján, mely a vég nélküli életbe vezet. Jézusunk tiéd a tisztelet, az áldás és a dicsőség.





X. állomás: Jézust megfosztják ruháitól

„Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően. Zúgolódás és huzavona nélkül tegyetek meg mindent, hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyognotok, mint a csillagoknak a mindenségben. Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz, hogy Krisztus Jézus napján dicsőségemre váljatok. Akkor nem futottam hiába, és nem fáradtam fölöslegesen. Sőt, ha hitetek szent szolgálatáért áldozatként véremet ontják is, örülök, együtt örülök mindnyájatokkal. Örüljetek hát ti is, örüljetek velem!” (Fil 2, 13- 18)

A parttalan szabadságra és az egyén önrendelkezésére való hivatkozással súlyosan sérül az emberi méltóság. A tudatlanok kiszolgáltatottságával, a fiatalok bizalmával való visszaélés súlyos bűn. Az Egyház minden tagjának különös felelőssége van az örök értékek átadásában. A tisztaság, a házassági hűség, az önfeláldozó szeretet és a kölcsönös tisztelet nélkül nincs felelős családi élet.

Tudatosság és szabadság: ezek a teljes értékű emberi cselekvés nélkülözhetetlen összetevői. Az önzésen nyugvó és a kapzsi, haszonleső társadalmakban a férfi és a nő szent kapcsolata is az üzlet érdekeinek van kitéve. A legszemélyesebb és a legszentebb területeket a gonoszság hatalmának akarják kiszolgáltatni. A toleranciára hivatkozás mögött az erőszak és a vallási türelmetlenség van.

A bűnös embernek van joga, azonban a bűn semmi védelemben nem részesülhet. A bűnnek nem lehetnek jogai. A házasságon nyugvó család misztériumát nem lehet semmi egyébbel felváltani, vagy helyettesíteni.

Hány eszközt ismer a világ ahhoz, hogy gyengítse az akaratot és elhomályosítsa a tudatot! Féltékenyen kell védeni őket minden fajta erőszakkal szemben!   Mélyen meg kell értenünk Krisztus áldozatát, egyesülnünk kell vele, hogy képesek legyünk megakadályozni az élet értékének elveszítését.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.


Urunk, Jézus! Teljes odaadással fogadtad el a kereszthalált. Tégy minket és a világ minden emberét áldozatod részesévé. Őrizz meg minket tisztaságban, hűségben és engedelmességben! Add, hogy létünkkel és cselekedeteinkkel szabadon és tudatosan vegyünk részt üdvözítő művedben.





XI. állomás: Jézust a keresztre szegezik

„Ki hitt abban, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg. Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes [hiszen láttuk], a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra.  Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. 6Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát.  Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját.  Erőszakos ítélettel végeztek vele. (Iz 53, 1-8)



Mi ,,vonz'' ebben a kereszten agonizáló Elítéltben? Egy ilyen szenvedés kétségtelenül részvétet ébreszt. De a részvét túlságosan kevés, hogy az életünket hozzákössük ahhoz, aki a fán függ. Hogyan lehet megmagyarázni, hogy ez a rettenetes látvány emberek megszámlálhatatlan sokaságát vonzotta? Miért tették a keresztet hitük ismertető jelévé?

Ki ad magyarázatot azokra a férfiakra és nőkre, akik a történelem folyamán e jelre tekintve éltek s adták oda az életüket?

Ki ad magyarázatot boldogemlékű Mindszenty József, boldog Salkaházi Sára, boldog Apor Vilmos, boldog Bogdánffy Szilárd, boldog Meszlényi Zoltán püspökök vértanúságára.

Ki érti meg boldog Batthyány Strattmann László orvos, Árpád-házi Szent Margit áldozatait?

Ki egyesül az elűzött szerzetesek, a megkínzott-bebörtönzött papok-püspökök szenvedésével?

Ki törli le a Gulágok, Recskek, Dachauk okozta könnyeket?

Ki teszi elviselhetővé a levert forradalmak és elcsalt évek keserűségeit.

Egyetlen magyarázat: a kereszten haláltusáját vívó Krisztus.

Krisztus a keresztről a szeretet erejével vonz.

Vonz az isteni szeretet erejével, mely vonakodás nélkül teljesen odaadta magát.

Vonz a végtelen szeretet erejével, amely a földről fölemelte a kereszt fájára Krisztus testének súlyát, hogy ellensúlya legyen az ősbűnnek.

Vonz a határtalan szeretet erejével, mely a szeretet minden hiányát pótolni képes és lehetővé teszi az embernek, hogy újra menedéket találjon az irgalmas Atya karjai között.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.


Fölmagasztalt Krisztus, megfeszített Béke, áraszd szívünkbe szeretetedet, hogy keresztedben fölismerjük megváltásunk jelét! Add, hogy sebeid vonzásában Veled együtt éljünk és haljunk.







XII. állomás: Jézus meghal a kereszten

„Hat óra tájban az egész földre sötétség borult, egészen kilenc óráig. Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: "Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?" Ez annyit jelent: "Istenem, Istenem, miért hagytál el?" Az ott állók közül néhányan hallották, és megjegyezték: "Lám, Illést hívja.” Valaki odafutott, s ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve inni adott neki. "Hadd lássuk - mondta -, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!"  Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. A templom függönye ekkor kettéhasadt felülről egészen az aljáig. Amikor a százados, aki ott állt, látta, hogyan lehelte ki lelkét, kijelentette: "Ez az ember valóban az Isten Fia volt." (Mk 15, 33-38)



A zsoltár szavai ezek, melyet Jézus imádkozott. Egész földi életében nem szűnt meg az Atya akaratát keresni. Állandó imádsága az Atyával való bensőséges egység megvalósulása.  Földi életének utolsó perceiben gondolataival és szavával is Hozzá fordul. A dialógus immár kizárólagosan a haldokló Fiú és a szeretet áldozatát elfogadó Atya között zajlik. Az elhagyott igaz imádsága szakad ki belőle. A zaklatott szívű, elmagányosodott, elrontott életű ember imádsága ez a sóhaj, ami azonban nem marad meg a reménytelenség útvesztőjében.

Van, mert kell lennie fénynek, életnek, megbocsátásnak.



Az Örök Főpap elfoglalja helyét a szentélyben és ezzel mindörökre megszenteli a népét.

A bűn és a halál most, pont most a felfakadó ima erejében és Jézus önként vállalt halálában veszíti el a végső csatát. Azonban a megváltás, a bűnökért való elégtétel a kereszten valósult meg. Amikor a gonoszság az Igaz feletti győzelmét ünnepli, pontosan akkor veszíti el a végső küzdelmet. Ettől az órától fogva Isten szeretete több mint szó, mint gyógyító cselekedet. Az Atya elfogadva Egyszülöttjének önkéntes áldozatát, önmagában mutatta meg a Szeretetet. A százados szájából fakad fel a mindenkori ember hitvallása: Ez az ember valóban az Isten Fia volt."

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



A küldetésedet beteljesítetted. Megismertük a szeretetet, ami örök szeretet. Jézussal a végső beteljesülésben arra várok csupán, hogy mi is egyek legyünk, hogy az Atyával együtt lehetünk.





XIII. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről

„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért." (Lk 1, 46-55)



Az Anya ölébe fektették a Fiú élettelen testét. Az Evangéliumok nem szólnak arról, mit érzett Mária abban az órában. Mintha az evangélisták hallgatásukkal tiszteletben tartanák fájdalmát, emlékeit. Hogyan is lettek volna képesek ezek kifejezésére! A sok évszázados hagyomány őrzi a Pieta képét, és általa vési bele a keresztény nép emlékezetébe legfájdalmasabb kifejezését annak a kimondhatatlan szeretetkapcsolatnak, mely Mária szívében az angyali üdvözlet órájában fogantatott és érlelődött egészen isteni Fia születéséig. E szeretet nyilvánult meg a betlehemi barlangban, tétetett próbára már a templomban történt bemutatáskor, és mélyült el a Mária szívében őrzött és át- meg átgondolt szavakkal együtt (vö. Lk 2,51). E szeretet hangjai hallatszottak a kánai menyegzőn.



Most ez a szeretetkapcsolat alakul át olyan egységgé, mely felülmúlja az élet és a halál határait.  E szeretetkapcsolat mintát ad minden elrontott, balul sikerült emberi kapcsolatunk helyreállítására.

A szeretet szótlan ölelése gyógyulást hoz a kimondott szavak okozta bűnökre.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



A Fájdalmak Asszonyának csendes ölelése által taníts minket arra a nehéz szeretetre, amely nem futamodik meg el a szenvedés elől, hanem bizalommal ráhagyatkozik Isten gyengéd szeretetére. Nála semmi sem lehetetlen. A nagy dolgok gyakran csendben történnek. Ölelés ez a béke, melyet a kiengesztelődés és az újjászületés csendje tart a karjaiban





XIV. állomás: Jézus testét sírba helyezik

„Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, s a kertben egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. 42Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt ide temették Jézust. A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. 2Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: "Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették." 3Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. 4Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. 5Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. 6Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot 7meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. 8Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. (Jn 20,1-8)



Krisztus élettelen testét elhelyezték a sírban. A golgotai kereszten királyként országol, most királynak járó új sírban pihen. A sír bejárata elé hengerített kő azonban nem a végső pecsét művére. Az utolsó szó nem a hazugságé. Nem is a gyűlöleté, vagy az erőszaké. Az utolsó szót a halálnál erősebb szeretet mondja ki.

A sírba tétellel, a Golgota lábánál az Egyház megkezdi a nagyszombati virrasztást. Az apostolok az Utolsó Vacsora termének rejtekében gyűlnek össze, s ott várják a szombat elmúltát. Ez a várakozás, a vigília a sírnál, az Üdvözítő üres sírjánál való találkozással ér véget. És akkor megszólal a sír. A feltámadás néma tanúja. A üres sír. Az egyetlen bizonyíték. Mit lát Péter és János? Semmit: az elhengerített követ, az üres sírt, néhány az összehajtott leplet. Péternek ez a semmi elegendő, mert,,Látta és hitt.” (Jn 20,8). És vele együtt hitt az Egyház, mely attól a perctől kezdve fáradhatatlanul átadja hite alapvető igazságát a világnak:

,,Krisztus föltámadt a halálból, elsőszülöttként a halottak közül'' (1Kor 15, 20).

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



Az üres sír a végső győzelem jele, melyet az igazság arat a hazugság, a jó a rossz, az irgalom a bűn, az élet a halál fölött. Én vagyok a Feltámadás és az Élet.