„Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek” (Ez 36,26)
A szívről az érzések, az érzelmek, a szenvedélyek jutnak eszünkbe. A
bibliai szerző számára azonban ez jóval mélyebb tartalommal bír: a
lélekkel együtt a szív az ember életének a középpontja, itt születnek a
döntései, itt zajlik benső, lelki élete. A hússzív hagyja, hogy Isten
igéje alakítsa, vezesse, és „békés gondolatok” ébrednek benne testvérei
iránt. A kőszív magába zárkózik, képtelen mást meghallgatni és
irgalmasnak lenni.
Miért van szükségünk új szívre és új lélekre? Elég, ha körülnézünk. A
kőszívekből mindenütt erőszak, korrupció és háború születik, mert nem
nyitottak Isten teremtő terve előtt. Ha őszintén magunkba tekintünk,
talán nem azt vesszük észre, hogy sokszor bennünket is önző vágyak
irányítanak? Valóban szeretettel és embertársaink javára hozzuk meg
döntéseinket?
Nyomorúságos emberségünk láttán Isten megkönyörül rajtunk. Jobban
ismer bennünket, mint mi magunk, és tudja, hogy új szívre van
szükségünk. Ezt meg is ígéri Ezekiel prófétának, és nem csak az egyes
emberekre gondol, hanem egész népére. Isten álma, hogy egybegyűjtse a
népek nagy családját, ahol a kölcsönös szeretet törvénye uralkodik,
ahogy azt kezdetben elgondolta. Történetünk során többször is
beigazolódott egyrészről, hogy mi magunk képtelenek vagyunk
megvalósítani a tervét, másrészről Isten soha nem fárad bele, hogy újra
kezdeményezzen, ráadásul azt is megígérte, hogy ő maga olt belénk új
szívet és új lelket.
Ígéretét pedig akkor teljesítette be egészen, amikor elküldte a
földre a Fiát, pünkösdkor pedig kiárasztotta a Lelkét. Ebből egy
közösség született – az első jeruzsálemi közösség –, az „egy szív, egy
lélek” [1] valóságában élő emberiség mintaképe.
Mindannyian meg vagyunk hívva, hogy ehhez az új emberiséghez
tartozzunk, én is, aki ezt a magyarázatot írom, te is, aki olvasod és
meghallgatod. De még inkább meg vagyunk hívva arra, hogy építsük,
jelenvalóvá tegyük saját környezetünkben és munkahelyünkön. Micsoda
küldetést kaptunk, mekkora bizalommal van Isten irántunk! Ne hagyjuk,
hogy úrrá legyen rajtunk a csüggedés a társadalomban meglevő sok
korrupció láttán, ne nyugodjunk bele közömbösen, hogy a rossz nagyobb
nálunk. Tágítsuk ki „a szívünket Jézus Szívének méreteire. Mekkora
munka! De ez az egyetlen, ami szükséges. Ha ezt tettük, mindent
megtettünk.” – mondta Chiara Lubich, és így folytatta: „Mindenkit, aki
közelünkbe kerül, úgy kell szeretnünk, ahogy Isten szereti. És mivel az
időben élünk, egyszerre egy felebarátunkat szeressük, és ne maradjon a
szívünkben nosztalgia a másik testvér iránt, akivel az imént
találkoztunk.” [2]
Ne saját elégtelen erőnkben és képességeinkben bízzunk, hanem abban,
amivel Isten megajándékoz: „Új szívet adok nektek és új lelket oltok
belétek.” [3]
Ha hallgatunk kérésére, hogy mindenkit szeressünk, ha engedjük, hogy a
bennünk szóló Lélek hangja vezessen, akkor az új emberiség élő sejtjei,
az új világ építői leszünk a népek és kultúrák gazdag sokszínűségében.
Fabio Ciardi
Különböző egyházakhoz tartozó testvéreinkkel együtt éljük ezt
az igét, amelyet egy német ökumenikus csoport választott, hogy Istennek
ez az ígérete kísérjen bennünket a Reformáció 500 éves évfordulójának
évében.
Fabio Ciardi
[1] vö. ApCsel 4,32
[2] Chiara Lubich, Ha tüzet gyújtanánk, Új Város, Budapest, 2007, 60. o.
[3] Ez 36,26
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése