„Örök szeretettel szerettelek, azért megőriztem irántad irgalmasságomat.” (Jer 31,3)
Jeremiás prófétát Isten küldte Izrael népéhez egy fájdalommal teli
időszak, a babiloni fogság idején, amikor minden elveszett, ami a nép
kiválasztottságát jelezte: a föld, a templom, a törvény.
A próféta szava azonban átszakítja a fájdalom és a csüggedés fátylát.
Igaz, hogy Izrael hűtlen volt az Istennel kötött szeretetszövetséghez,
hagyta, hogy szétszórják. De íme, itt az új szabadság, a menekvés; az
ígéret, melyet Isten örök és soha vissza nem vonható szeretetében a
népének tett: az új szövetség ígérete.
„Örök szeretettel szerettelek, azért megőriztem irántad irgalmasságomat.”
Az örök és visszavonhatatlan hűség Isten szeretetének egyik legfőbb
tulajdonsága: Ő minden emberi teremtmény Atyja, aki elsőként és örökre
odaadóan szeret. Hűsége mindnyájunkra vonatkozik, és lehetővé teszi,
hogy őrá vessük minden aggodalmunkat, ami lefékezhetne. Az ő végtelen és
türelmes szeretete teszi lehetővé számunkra, hogy növekedhessünk és
tökéletesedjünk a vele és a többi emberrel való kapcsolatban.
Tudjuk jól, hogy törekvésünk, hogy szeressük Istent és a
testvéreinket, őszinte – ám sokszor ingadozó. Az ő hűsége azonban
ingyenes, mindig elénk siet, és nem nézi a mi „teljesítményünket”.
Ezzel az örömteli bizonyossággal emelhetjük fel tekintetünket, és
indulhatunk útnak minden nap, hogy mi is tanúságot tegyünk erről az
„anyai” gyengédségről.
„Örök szeretettel szerettelek, azért megőriztem irántad irgalmasságomat.”
Ahogyan Isten az emberiségre tekint, abból megérthetjük rólunk
alkotott nagyszerű tervét, mely Jézusban teljesedik ki, akiben mind
testvérek vagyunk. Ő ugyanis szavaival és mindenekelőtt egész életének
példájával tanúságot tett Isten szeretetébe vetett bizalmáról.
Megnyitotta előttünk az utat, hogy az Atyát utánozhassuk a mindenkire
irányuló szeretetben (Mt 5,43-48), és feltárta előttünk, hogy minden
férfi és minden nő hivatása, hogy befogadásra és párbeszédre kész
kapcsolatokat építsen saját környezetében.
Hogyan éljük meg az élet igéjét ebben a hónapban?
Chiara Lubich arra hív bennünket, hogy anyai szívvel forduljunk
mindenkihez: „Egy anya mindig befogad, mindig segít, mindig remél,
mindent betakar. […] Egy anya szeretete nagyon hasonló – ahogy Pál
mondja – Krisztus szeretetéhez. Ha egy anya szíve lenne bennünk – vagy
pontosabban, ha elhatároznánk, hogy a legrendkívülibb anya – Mária –
szíve legyen bennünk –, akkor mindig, minden körülmények között készek
lennénk szeretni a többieket, és így a Feltámadott mindig élne bennünk.
[…] Ha ennek az anyának a szíve lesz bennünk, akkor mindenkit szeretni
fogunk, nem csak a saját egyházunk tagjait, hanem a többi egyház tagjait
is. Nem csak a keresztényeket, hanem a muzulmánokat, a buddhistákat, a
hindukat stb. is. A jóakaratú embereket is. Minden embert, aki a földön
él […].”[1]
„Örök szeretettel szerettelek, azért megőriztem irántad irgalmasságomat.”
Egy fiatalasszony meséli, aki elkezdte élni az Evangéliumot:
„Korábban soha nem ismert örömöt tapasztaltam, és végtelen vágyat, hogy
ezt a szeretetet továbbadjam az otthonunk falain kívül is. Emlékszem,
hogy rohantam a kórházba egyik kollégám feleségéhez, aki öngyilkosságot
kísérelt meg. Már egy ideje tudtam, hogy nehéz a helyzetük, de
lekötöttek a saját problémáim, és nem foglalkoztam azzal, hogy segítsek
neki. Most viszont magaménak éreztem a fájdalmát és nem nyugodtam, amíg
meg nem oldódott az a helyzet, ami miatt erre a lépésre szánta el magát.
Ehhez az eseményhez kötődik, hogy változtatni kezdtem a hozzáállásomon.
Megértettem, hogy ha szeretek, akkor mindenki számára, akivel
találkozom, kicsinyke visszatükröződése lehetek Isten szeretetének.”
Isten hűséges szeretetének segítségével mi is szabadon ezzel a belső
magatartással viseltetnénk mindenki iránt, akivel a nap folyamán
találkozunk.
Letizia Magri
[1] Chiara Lubich, Ami odafönt van, Új Város, Budapest, 1994, 37.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése