„Vigasztaljátok és bátorítsátok egymást.” (1Tessz 5,11)
Pál apostol az általa alapított tesszalonikai keresztény közösségnek
ír. Nem térhet már vissza hozzájuk, mert el kellett menekülnie onnan az
üldöztetések miatt. Levelei által azonban továbbra is szeretettel kíséri
őket, dicséri kitartásukat és állhatatosságukat a hitben, hogy példás
tanúságtevők lettek.
Pál ismeri legmélyebb és életbe vágó kérdéseiket: mi vár minket a
halál után? Ha az Úr hamarosan visszatér, hogyan készüljünk végső
eljövetelére?
Pál nem ír elő szabályokat, hanem újra megvallja hitét: Jézus életét
adta az egész emberiségért, és feltámadása által mindenki számára
megnyitotta az utat az Életre.
Azt tanácsolja, hogy az evangélium megélésével készüljünk a
mindennapokban Jézus visszatérésére, végezzük becsülettel a munkánkat és
építsük a testvéri közösséget:
„Vigasztaljátok és bátorítsátok egymást.”
Pál maga is megtapasztalta, hogy az evangélium által kivirágzik a jóság, amit Isten az emberek szívébe ültetett.
A reménység magja ez, mely nap mint nap fejlődik az Isten
szeretetével való személyes találkozásban, és kivirágzik a kölcsönös
szeretet által. Arra késztet, hogy legyőzzük az önzés és a közömbösség
rossz magját, amely elszigetel és összetűzéshez vezet, inkább hordozzuk
egymás terheit, és bátorítsuk egymást.
Ez nagyon egyszerű ige, amelyet mindannyian értünk és gyakorlatra
tudunk váltani, de gyökeresen megváltoztathatja a személyes és társas
kapcsolatainkat is.
Értékes tanács, amely segít fölfedezni a testvériség alapvető igazságát, mely sok kultúra gyökerében megtalálható. A bantu filozófia, az ubuntu ezt így fejezi ki: „Amik együtt vagyunk, annak köszönhetően vagyok olyan, amilyen vagyok.”
Dél-Afrikában ez jellemezte a kiemelkedő metodista vezető, Nelson
Mandela politikai tevékenységét. Azt mondta: „Az ubuntu nem azt jelenti,
hogy ne gondoljunk magunkra, hanem inkább azt, hogy tegyük föl a
kérdést: „Akarom-e segíteni a körülöttem élő közösséget?”[1] Mandela kitartó és bátor hozzáállása történelmi fordulatot hozott a hazájában, és nagy előrelépést a társadalomban.
„Vigasztaljátok és bátorítsátok egymást.”
Hogyan éljük ezt az igét?
„Ez az ige túlcsorduló szeretetet kér tőlünk. Olyan
szeretetet, mely túllép a középszerűségen, és át tudja törni rejtett
önzésünk falait. Ha végiggondoljuk a szeretet különböző vonásait
(tolerancia, megértés, kölcsönös elfogadás, türelem, szolgálatkészség,
irgalom a felebarátaink valós vagy vélt hiányosságai iránt, a javak
megosztása, stb.), fel fogjuk fedezni, milyen sok alkalom nyílik ezek
megélésére.
Ha közösségünkben a kölcsönös szeretet légköre uralkodik majd, akkor
biztos, hogy sugározni fogja melegét mindenki felé. Így azok is, akik
még nem ismerik a keresztény életet, tapasztalni fogják vonzását. Szinte
észrevétlenül ragadja őket magával ez a légkör, s érzik, hogy
ugyanannak a családnak a tagjai.”[2]
„Vigasztaljátok és bátorítsátok egymást.”
Ilyen szellemben alakult Palermóban egy csoport különböző
egészségügyi szakemberekből, akik a város szegényeinek rendelkezésére
állnak. Így mesélnek: „Különböző keresztény felekezetekhez tartozunk, és
az evangélium arra késztet bennünket, hogy mindenkiben a testvért
lássuk, különösen azokban a betegekben, akik nem tudnak kellően
gondoskodni magukról. Az ellátottaink között nagyon súlyos betegek is
vannak, és játék vagy internet függőségben szenvedő emberek is. A már
működő létesítményekben ajánljuk fel a szolgálatunkat, és erősítjük a
helyi rendelőket. Egymás tájékoztatására egy WhatsApp és egy Facebook
csoportot, valamint egy levelezőlistát használunk.
Bár csoportunk nemrég született, nagyon tevékeny, főleg a
bevándorlók, a városunkba érkezett ghánai adventista csoport körében.
Népes, életvidám emberek, és nagy öröm számunkra, hogy mint egyetlen
Atya gyermekei, testvérként segíthetjük egymást.”
[1] “Experience Ubuntu”, Tim Modise interjúja, 2006. május 24. Forrás: https://le-citazioni.it/autori/nelson-mandela/
[2] C. Lubich, Az élet igéje, 1994. november, Új Város, 1994/11
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése