„Igen emberségesen bántak velünk” (ApCsel 28,2)
Kétszázhetvenhat hajótörött érkezett egy szigetre a
Földközi-tengeren, miután két hétig hánykódott a hajó a viharban. Ezek
az elázott, kimerült és rémült emberek megtapasztalták tehetetlenségüket
a természeti erőkkel szemben, és szembetalálták magukat még a halállal
is. Volt köztük egy fogoly, aki Róma felé tartott, hogy ott a császár
ítéletet mondjon felette.
Igaz, manapság is hasonló híreket hallunk, de ez Pál apostol
története, aki Rómába tartott, hogy ott a vértanúsággal koronázza meg
evangelizációs tevékenységét.
A Gondviselésbe vetett rendíthetetlen hite tartotta fenn őt, és annak
ellenére, hogy fogoly volt, bajtársainak is segítségére tudott lenni,
míg el nem vetődtek Málta partjaira.
Itt a sziget lakói eléjük mentek, és odahívták őket fölmelegedni egy
nagy tűzhöz, és gondoskodtak róluk. Három hónap múlva pedig, a tél vége
felé, ellátták őket mindennel, amire szükségük volt ahhoz, hogy
biztonsággal tovább induljanak.
„Igen emberségesen bántak velünk”
Pál és hajótörött társai nagyon meleg és konkrét emberséget
tapasztaltak a helyiek részéről, akikhez addig még nem jutott el az
evangélium fénye. Nem sietősen vagy személytelenül fogadták őket, hanem a
vendégek szolgálatára álltak, kulturális, vallási vagy társadalmi
előítéletek nélkül. Ez csak akkor lehetséges, ha az egész közösség és az
egyes személyek is magukra veszik a problémát.
Minden ember természetéből adódóan képes arra, hogy befogadja a
másikat. Mint teremtmény magában hordozza az irgalmas Atya képét, akkor
is, ha még nem lobbant benne lángra a keresztény hit, vagy meggyengült
volna. Az ember szívébe van írva ez a törvény, melyet Isten igéje
Ábrahámtól fogva[1] Jézus egészen meglepő kijelentéséig fénybe helyez és nagyra tart: „Idegen voltam, és befogadtatok.” [2]
Az Úr fölkínálja kegyelmének erejét, hogy a mi törékeny akaratunk eljuthasson a keresztény szeretet teljességére.
Pál ezzel a történettel arra is tanít, hogy bízzunk Isten
gondviselésszerű közbelépésében, és ismerjük fel, értékeljük a sok jót,
amit mások konkrét szeretetéből kapunk, akikkel az élet összehoz.
„Igen emberségesen bántak velünk”
Az Apostolok Cselekedeteinek ezt a versét javasolták a Málta szigetén
élő különböző felekezetű keresztények az egység imahetére mottóul
2020-ban[3].
Ezek a közösségek nagyon sok kezdeményezést indítottak el közösen a
szegények és a menekültek javára. Ételt osztanak, ruhát és játékot a
gyerekeknek, valamint angol nyelvet oktatnak, hogy segítsék a társadalmi
beilleszkedést. Szeretnék növelni a befogadóképességüket, és ezzel
egyidőben elmélyíteni a közösséget a különböző egyházakhoz tartozó
keresztények között, hogy a közös hitükről tudjanak tanúságot tenni.
Mi vajon hogyan teszünk tanúságot testvéreinknek Isten szeretetéről?
Hogyan járulunk hozzá, hogy egységes családok, szolidáris települések és
igazán emberséges társas kapcsolatok épüljenek? Chiara Lubich ezt
ajánlja:
„Jézus megmutatta nekünk, hogy szeretni azt jelenti: elfogadjuk a
másikat, ahogy van, úgy, ahogy Ő elfogadott mindannyiunkat. Elfogadjuk a
másikat, ízlésével, gondolataival; hibáival, azzal együtt, hogy más,
mint mi vagyunk. […] Ez azt jelenti, hogy magunkban helyet készítünk
neki, elűzve szívünkből minden elhamarkodott véleményt, ítéletet és
ösztönös elutasítást. […] Akkor szerezzük a legnagyobb dicsőséget
Istennek, ha erőfeszítéseket teszünk, hogy elfogadjuk a felebarátunkat,
mert így vetjük meg a testvéri közösség alapjait. Semmi nem okoz akkora
örömet Istennek, mint az emberek közötti igazi egység. Az egység Jézust
hívja közénk, és az Ő jelenléte mindent átformál. Így közeledjünk hát
minden felebaráthoz, fogadjuk el őt teljes szívünkből, hogy előbb vagy
utóbb megszülessen vele a kölcsönös szeretet.” [4]
Letizia Magri
[1] vö. Ter 18,1-16
[2] Mt 25,35
[3] A keresztények egységéért minden évben imahetet tartanak. Az északi féltekén január 18-25-ig, a déli féltekén vagy a mennybemenetel vagy pünkösd ünnepén.
[4] C. Lubich, Az élet igéje 1986. december
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése