„Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek.” (Jn 15,3)
Az apostolokkal elköltött utolsó vacsora végeztével Jézus fölkelt és
elindult az Olajfák hegyére. Vele volt a tizenegy: Iskarióti Júdás akkor
már elment, és nemsokára elárulta.
Tragikus és egyben ünnepélyes ez a pillanat. Jézus hosszú
búcsúbeszédet mond, fontos dolgokat akar közölni övéivel, amelyeket soha
nem szabad elfelejteniük.
Apostolai zsidók, ismerik az Írásokat, ezért nagyon közel áll
hozzájuk a kép, amelyet felidéz: a szőlőtőke, amely a szent szövegekben a
zsidó népet jelenti, amelyet Isten gondoz, mert Ő a figyelmes és
hozzáértő gazda. Itt most Jézus saját magáról beszél, önmagát nevezi
szőlővesszőnek, amely eljuttatja az Atya szeretetének éltető nedvét a
tanítványaihoz. Nekik ugyanis mindenekelőtt arra kell ügyelniük, hogy
egyek maradjanak vele.
„Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek.”
Az egyik útja annak, hogy egyek maradjunk Jézussal az, hogy
befogadjuk az igéjét. Ez lehetővé teszi, hogy Isten belépjen a szívünkbe
és „tisztává” tegye: tisztává az önzéstől, és alkalmassá arra, hogy
bőséges és jó gyümölcsöt teremjen.
Az Atya szeret bennünket, és jobban tudja nálunk, mi tesz könnyeddé
és szabaddá bennünket, hogy ragaszkodásaink és negatív ítéleteink
fölösleges terhe nélkül élhessünk; anélkül, hogy a magunk hasznát
hajhásznánk, mindent és mindenkit ellenőrzésünk alatt akarnánk tartani. A
szívünkben azonban olyan pozitív törekvések és tervek is vannak,
amelyek elfoglalhatják Isten helyét, és meggyengítik nagylelkű
odaadásunkat az evangéliumi élet iránt. Ezért Isten a körülmények által
közbelép, fájdalmas tapasztalatokat is megenged, és ezekből mindig Ő
tekint ránk nagy szeretettel.
Az evangélium az öröm teljességét ígéri, mint bő termést azoknak, akik hagyják, hogy elárassza őket Isten szeretete[1].
Rendkívüli örömöt ígér, amely a könnyek közt is virágzik, és túlcsordul
a szívben, és megöntözi a talajt maga körül. Ez a feltámadás
elővételezése.
„Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek.”
A megélt ige segít kilépni önmagunkból, hogy szeretettel a
testvéreink felé forduljunk, kezdve a legközelebbieken: a városunkban, a
családban és az élet más területein. Ez a barátság pozitív kapcsolatok
egész hálóját képes kiépíteni, mert a kölcsönös szeretet parancsának
megvalósítására törekszik, és így a testvériséget építi.
Chiara Lubich, János evangéliumának e mondatáról elmélkedve így ír:
„Hogyan éljünk hát, hogy mi is kiérdemeljük Jézus dicséretét? Úgy, hogy
váltsuk életre Isten minden szavát, hogy táplálkozzunk belőle
pillanatról pillanatra, állandóan újraevangelizálva egész létünket. S
mindezt azért, hogy ily módon ugyanazok a gondolataink és érzéseink
legyenek, mint Jézusnak, hogy Ő élhessen általunk a világban, hogy így a
társadalomnak, amely gyakran beleragad a rosszba és a bűnbe,
megmutassuk azt az isteni tisztaságot és áttetszőséget, amelyet az
evangélium kínál.
Ebben a hónapban továbbá – ha lehetséges (azaz ha mások is osztják
ezt a szándékunkat) – különösképpen azt az igét igyekezzünk
megvalósítani, amely a kölcsönös szeretet parancsáról szól. Szent János
evangélista […] összefüggést lát Krisztus szava és az új parancs között.
Szerinte csak a kölcsönös szeretetben élhetjük úgy az igét, hogy
megnyilvánuljanak hatásai: a megtisztulás, a megszentelődés, a
bűntelenség, a bő termés, a közellét Istenhez. Az elszigetelt egyén
képtelen sokáig ellenállni a világ csábításainak, a kölcsönös
szeretetben azonban megtalálja azt az egészséges környezetet, amely
képes megvédeni hiteles keresztény létét.” [2]
Letizia Magri
[1] vö. Jn 15,11
[2] C. Lubich, Az élet igéje 1982. május
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése