"Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai."
"Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai." (Róm 8,14)
Ez az Ige adja annak a himnusznak a szívét, amit
Pál a keresztény élet szépségérõl, újdonságáról, szabadságáról énekel.
Ez az élet a keresztségnek és a Jézusba vetett hitnek a gyümölcse,
amely teljesen Jézusba olt bennünket, és általa a szentháromságos élet
dinamizmusába.
Jóllehet Pál a keresztények "fogadott fiúságáról"
beszél (vö. Róm 8,15; Gal 4,5), de ezt csak azért teszi, hogy
megkülönböztesse a természetes fiúságtól, ami csak Isten egyszülött
Fiát illeti meg.
A mi kapcsolatunk az Atyával nem pusztán jogi kapcsolat, mint
a fogadott fiaké, hanem egész létünket érintõ. Olyan, ami
megváltoztatja egész természetünket, olyan, mint egy újjászületés. Mert
egész életünket új alapelv irányítja, új lélek, aki nem más, mint Isten
Lelke. És nem lehet, hogy ne énekeljük vég nélkül Pállal a halál és
feltámadás csodáját, amit a keresztség kegyelme mûvel bennünk.
"Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai" (Róm 8,14)
Ez az Ige elmond valamit abból, hogy mit kezdjünk
keresztény életünkkel, amelybe Jézus Lelke dinamizmust hozott, egy
olyan "feszültséget", amit Pál a test és lélek közötti ellentétbe
sûrít. Amikor Pál testrõl beszél, az egész (test és lélek) embert érti
annak teljes törékenységével és egoizmusával, amely folyamatosan
harcban áll a szeretet törvényével, sõt azzal a Szeretettel, amelyet
Isten a szívünkbe árasztott (vö. Róm 5,5). Azoknak ugyanis, akiket a
Lélek vezet, mindennap meg kell vívniuk "a hit jó harcát" (1Tim 6,12),
hogy el tudják fojtani a rosszra való hajlamokat, és a keresztségben
megvallott hit szerint tudjanak élni.
De hogyan?
Jól tudjuk, ahhoz, hogy a Szentlélek mûködjék, a mi
részünkre is szükség van. Pál, amikor ezt az Igét írta, mindenekelõtt
Krisztus követõinek arra a kötelességére gondolt, ami pont az önmagunk
megtagadása, az egoizmus legkülönfélébb formái elleni harc.
De ebbõl az önmagunknak való meghalásból születik
az élet. Minden vágás, minden metszés, minden, önzõ énünknek kimondott
nem, új fény, új öröm, szeretet és bensõ szabadság forrása: kitárt kapu
a Lélek számára. Azzal, hogy nagyobb szabadságot hagyunk a
Szentléleknek, aki szívünkben van, Õ bõségesebben tud elárasztani
ajándékaival, és vezethet bennünket az élet útjain.
"Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai" (Róm 8,14)
Hogyan éljük akkor ezt az Igét?
Mindenekelõtt egyre jobban tudatosítanunk kell a
Szentlélek bennünk való jelenlétét: bensõnkben végtelen kincset
hordozunk, de nem számolunk eléggé vele. Rendkívüli gazdagság
birtokában vagyunk, de ez többnyire kihasználatlan marad.
Ahhoz pedig, hogy mindig meghalljuk és kövessük
hangját, nemet kell mondanunk mindarra, ami Isten akarata ellen van, és
igent mondani az Õ akaratára. Nemet mondani a kísértéseknek,
határozottan ellenállni a rossz sugallatoknak. Igent mondani azokra a
feladatokra, amelyeket Isten ránk bízott, igent arra, hogy minden
felebarátot szeressünk, igent azokra a megpróbáltatásokra és
nehézségekre, amelyekkel szembetaláljuk magunkat…
Ha így teszünk, a Szentlélek vezetni fog
bennünket úgy, hogy keresztény életünknek megadja azt az ízt, azt az
erõt, azt a hatást, azt a ragyogást, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy
hiteles legyen.
Így a mellettünk lévõk majd észreveszik, hogy nemcsak vér szerinti, természetes családunk gyermekei vagyunk, hanem Isten fiai.
Chiara Lubich
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése