A SZERETET VIRRASZT
"Virrasszatok és imádkozzatok szüntelen." (Lk 21,36)
Jézusnak ezt a fölhívását abban a részben találjuk,
ahol Lukács az Úr második eljövetelérõl ír. Ez a teremtett világ számára
majd akkor történik, amikor legkevésbé várná, de fizikai halálunkkal is
bekövetkezik, mert az mindnyájunk számára a szemtõl szembe való
találkozás lesz az Úrral.
"Virrasszatok és imádkozzatok!" — ismétli majd Jézus
az Olajfák hegyén, hogy fölkészítse övéit a szenvedés botrányára. Ebben
a két szóban tehát megtalálható annak titka, hogyan nézzünk szembe
életünk legdrámaibb eseményeivel, de ugyanígy a mindennapok
elkerülhetetlen megpróbáltatásaival is.
Éberség és imádság egymástól elválaszthatatlanok:
nincs virrasztás imádság nélkül, sem imádság lelki készenlét nélkül. Már
a pusztai aszkéták is az elsõ idõktõl fogva minden módon arra
törekedtek, hogy összekapcsolják ezt a két erényt, azért, hogy semmilyen
váratlan kísértés ne ragadhassa el õket. És sok eszközt kitaláltak,
hogy megmaradjanak a szüntelen virrasztás és imádság magatartásában.
De bennünket ma, a modern élet sodró ritmusában
milyen remény véd meg, hogy el ne bóduljunk a szirénhangok sokaságától?
Mégis, az Evangéliumnak ezek a szavai nekünk is íródtak.
"Virrasszatok és imádkozzatok szüntelen."
Jézus ma sem kér olyat tõlünk, amire ne lennénk
képesek. S lehetetlen, hogy a buzdítással együtt ne adja meg a módját is
annak, hogy igéje szerint tudjunk élni.
Akkor hát: hogyan lehet ébernek maradni és résen
lenni? Hogyan lehet az állandó imádság magatartásában megmaradni? Talán
megpróbálkoztunk már minden lehetséges erõfeszítéssel, védekezésül
minden és mindenki elõl bezárkóztunk... De nem ez a megoldás, és hamar
észrevesszük, hogy elõbb vagy utóbb engedni kényszerülünk.
Más a megoldás. Az Evangéliumban és az emberi tapasztalatban egyaránt megtaláljuk azt.
Amikor az ember szeret valakit, a szíve mindig
virraszt, miközben várja, és minden pillanat, ami nélküle telik el,
valójában õérte van. Az virraszt jól, aki szeret. A szeretet jellemzõje a
virrasztás.
Ezt tanítja számunkra a balga és okos szüzekrõl
szóló példabeszéd is. Aki olyan valakit vár, akit szeret, az éber. Nem
erõlködik, hogy ébren maradjon, mert erõsebb a szeretet érzése, ami
talpon tartja, és késszé teszi a találkozás pillanatára.
Így van a családban is: amikor a családtagok távol
vannak egymástól, a viszontlátás várásában élnek. A találkozás ujjongó
üdvözlésében benne van a nap minden örömteli fáradozása.
Így tesz az édesanya vagy az édesapa, amikor egy kicsit lepihen beteg gyermeke mellett. Alszik, de a szíve virraszt.
Így cselekszik, aki szereti Jézust. Mindent érte
tesz, Akivel minden pillanatban találkozik akaratának egyszerû
megnyilvánulásaiban, és Akivel ünnepélyes módon találkozni fog azon a
napon, amikor eljön.
Ebben a hónapban a liturgia — miközben a harmadik
évezred kezdetét ünnepljük — felkészít bennünket az élõ imára, amely
gazdag várakozásokban, ajándékokban, és abban a nagy Ajándékban, amit
Jézus megszületése jelent földünknek.
"Virrasszatok és imádkozzatok szüntelen."
A folyamatos imádság is teljes egészében a szeretet
kérdése, mert az imádságnak szentelt pillanatoktól kezdve a mindennapi
létezés egésze — fölajánlva — imádsággá, Istennel való csöndes
párbeszéddé válhat.
A mosoly, amit odaajándékozol, a munka, amit végzel,
az autó, ahogy vezeted, az étel, amit elkészítesz, a program, amit
megszervezel, a könny, amit szenvedõ testvéredért hullatsz, a hangszer,
amin játszol, a cikk, vagy levél, amit megírsz, az örömteli esemény,
amiben örömmel részt veszel, a ruha, amit kitisztítasz… Ha szeretetbõl
tesszük, minden, minden imádsággá válhat.
Tehát ahhoz, hogy éberek legyünk és szüntelenül
imádkozzunk, az szükséges, hogy szeretetben legyünk: vagyis szeressük az
õ akaratát és minden felebarátot, akit mellénk ad.
Ma szeretni fogok. Azaz: szüntelenül virrasztok és imádkozom.
Chiara Lubich
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése