„Emmánuel”, „Velünk az Isten”! Ezzel a rendkívüli közléssel kezdődik Máté evangéliuma[1]. Jézusban Isten jött közénk. Ő az Emmánuel.
Az evangélium aztán egy még nagyobb, még csodálatra méltóbb ígérettel zárul: „Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”[2]
Isten
jelenléte közöttünk nem korlátozódik egy történelmi korszakra, Jézus
fizikai jelenlétének idejére itt a földön. Ő mindig velünk marad.
Hogyan lehetséges ez? Hol találkozhatunk vele?
A
válasz Máté evangéliumának központi részében olvasható. Különösen
azokban a versekben, ahol Jézus útmutatásokat ad az általa alapított
közösségnek, vagyis az egyháznak. Az egyházról többször is beszél:
Péterre mint sziklára építi, olyannak akarja, amelyet Igéje gyűjt
egybe, és az Eukarisztia körül egyesül. Kinyilatkoztatja az egyház
legmélyebb lényegét is: az egyház nem más, mint Jézus maga, aki jelen
van azok között, akik az Ő nevében gyűlnek össze.
Ő mindig közöttünk lehet, így tehetünk szert az élő egyház tapasztalatára, így élhetjük meg az egyház lényegét.
„Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Ha a Feltámadt
Úr az, aki maga köré gyűjti, egyesíti egymással a hívőket, és saját
testévé tesz mindannyiunkat, akkor minden megosztottság a
családjainkban és a közösségeinkben az egyház arcát hamisítja meg.
Krisztus nem lehet megosztott. Egy széttöredezett Krisztus
felismerhetetlen, torz.
Ez
a különböző egyházak és egyházi közösségek közötti kapcsolatra is
érvényes. Az ökumenizmus fejlődése ráébresztett bennünket arra, hogy
„sokkal több az, ami egyesít minket, mint az, ami elválaszt”. Ha
léteznek is a doktrínának és a keresztény vallásgyakorlatnak olyan
elemei, amelyekben még nem valósult meg a hit egysége, „mindannak
alapja, ami egyesít bennünket, a Feltámadott Krisztus jelenléte”[3].
Jézus
nevében összegyűlni és együtt imádkozni, hogy megismerjük a keresztény
hit gazdagságát és osztozzunk benne, hogy kölcsönösen bocsánatot
kérjünk egymástól: ez az előfeltétele annak, hogy felülemelkedjünk a
széthúzásokon. Kis kezdeményezéseknek tűnhetnek, de „semmi sem
jelentéktelen, ami szeretetből történik”. A köztünk lévő Jézus lesz
„egységünk forrása”, és megmutatja „az utat, hogy az egység eszközei
lehessünk, melyet Isten akar”[4].
Az
Egyházak Ökumenikus Tanácsának Hit- és Egyházszervezet Bizottsága
fogalmazta meg ezt a keresztények egységéért dolgozó Pápai Tanáccsal
együtt. Ők ajánlották ezt az „életigét”, melynek anyagát egy dublini
ökumenikus csoport dolgozta ki. 1968 óta ugyanis a keresztények
egységéért végzett imahét alkalmával mindannyian ugyanazt az „életigét”
éljük. Az egyházak közötti teljes és látható közösség felé tartó út
reménye és jelképe ez.
„Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Mit jelent egynek lenni Jézus nevében?
Azt
jelenti, hogy Őbenne vagyunk egy, az Ő akaratában. Tudjuk, hogy leghőbb
vágya, melyet parancsában is kifejez, az, hogy kölcsönös legyen köztünk
a szeretet. Ezért akik ketten vagy hárman készek így szeretni egymást,
és képesek mindent háttérbe szorítani azért, hogy kiérdemeljék az Ő
jelenlétét, azok körül minden megváltozik. Jézus így beléphet
otthonunkba, munkahelyünkre, az iskolánkba, a parlamentbe és a
stadionba, és átformálhatja ezeket a helyeket.
Jelenléte
fény lesz, megmutatja a problémák megoldását, ötleteket ad ahhoz,
hogyan nézzünk szembe különböző személyes és társadalmi helyzetekkel.
Bátorságot ad, hogy végbevigyük, amit elhatároztunk. Kovász lesz az
emberi élet minden területén.
Lelkileg,
de valóságosan ott lesz a családokban, a gyári munkások között, a
műhelyekben, az építkezéseken, ott lesz a parasztokkal a földeken, a
kereskedők között, a szolgáltatásokban dolgozó alkalmazottak között,
mindenütt.
Jézus,
aki a folytonosan megújított és kinyilvánított kölcsönös szeretet révén
közöttünk él, ismét jelen lesz a világban, és megszabadítja azt modern
rabigáitól. A Szentlélek pedig új utakat nyit majd meg.
„Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Tapasztalatunk
alapján Isten iránti hálával elmondhatjuk, hogy mennyire igaz, amit sok
évvel ezelőtt írtam: „Ha egyek vagyunk, Jézus köztünk van. És ez a
fontos. Többet ér minden más kincsnél, melyet szívünkben őrzünk: többet
anyánknál, apánknál, a testvérünknél, gyermekünknél. Többet ér az
otthonunknál, a munkánknál, mindennél, amink csak van, többet egy nagy
város – mondjuk Róma – műkincseinél, többet üzleti ügyeinknél, többet a
természetnél, a rét virágainál, a tengernél, az ég csillagainál, többet
ér a lelkünknél!”
Milyen
hatalmas tanúságot adhat a világnak, ha a kölcsönös evangéliumi
szeretet valósul meg pl. egy katolikus és egy református, egy ortodox
és egy örmény között!
Éljük meg tehát ma is, szeretetben azt az életet, amit pillanatról pillanatra kapunk Tőle.
A
testvéri szeretet alapvető parancsolat. Ezért minden értékes, ami az
őszinte testvéri szeretet megnyilvánulása. Semmit nem ér, amit teszünk,
ha nincs meg benne a testvérek iránti szeretet, mert Isten Atya, aki
mindig és kizárólag gyermekei ügyét viseli a szívén.
Éljünk úgy, hogy Jézus mindig velünk legyen, és így elvigyük Őt a világba, mely nem ismeri az Ő békéjét.
Chiara Lubich
[1] vö. Mt 1,23
[2] Mt 28,20
[3] A keresztények egységéért végzett imahét útmutatója, 2006. január 18-25., ed. Róma, 2005, 7. o.
[4] u.o., 10. o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése