Húsvét
előestéjén, a kovásztalan kenyér ünnepén, az „emeleti teremben” Jézus
elkölti tanítványaival az utolsó vacsorát. Miután megtörte a kenyeret
és körbeadta a borral teli kelyhet, végső tanítását osztja meg velük:
aki a legnagyobb akar lenni az általa létrehozott közösségben, annak a
legkisebbé kell válnia, és aki irányít, legyen szolga.
János
elbeszélésében Jézus egyértelmű jelét is adja annak az újdonságnak,
amit az Őt követők közötti kapcsolatokban látni akar: szembeszállva
minden szokásos elképzeléssel a tekintélyről és a vezetőről, megmosta
tanítványai lábát. (Azon az utolsó vacsorán arról beszélgettek az
apostolok, vajon ki közülük a „legnagyobb”.)
„(…) úgy vagyok köztetek, mint a szolga”
„Szeretni azt jelenti, hogy szolgálni. Jézus példát adott nekünk erről” – mondta Chiara Lubich egyik beszédében[1].
Szolgálni:
ez a szó mintha lealacsonyítaná az embert. Általában nem alacsonyabb
rendűnek tekintjük talán a szolgákat? Mindannyian arra vágyunk mégis,
hogy kiszolgáljanak minket. Ezt várjuk el a hivataloktól (és ezért
hívják „miniszternek” azaz „szolgának” azokat, akik a legfőbb
megbízatást töltik be), ezt várjuk a szociális szolgáltatásoktól (éppen
ezért nevezzük „szolgáltatásnak”). Hálásak vagyunk, amikor az eladó jó
kiszolgálásban részesít, amikor az ügyintéző gyorsan jár el, amikor az
orvos vagy az ápoló szakértelemmel és figyelemmel gyógyít…
Ha ezt várjuk el másoktól, talán mások is ezt várják el tőlünk!
Jézus
szavai tudatosítják bennünk keresztényekben, hogy a szeretet adósai
vagyunk mindenkivel szemben. Vele együtt nekünk is el kell ismételnünk
minden embernek, akivel élünk, vagy akikkel munkánk során találkozunk:
„(…) úgy vagyok köztetek, mint a szolga”
Chiara
Lubich arra emlékeztet minket, hogy a kereszténység nem más, mint
„szolgálni, mindenkit szolgálni, mindenkiben az urat látni. Ha mi
szolgák vagyunk, a többiek az urak. Szolgálni, szolgálni; alávetni
magunkat a másiknak. Jó, hogyha törekszünk az evangéliumi elsőbbségre,
de azt úgy érjük el, ha mindenkit szolgálunk. (…) A kereszténység
komoly dolog; nem egy kis máz, nem egy kis szánalom, nem egy kis
szeretet, nem egy kis könyöradomány. Egyáltalán nem! Könnyű alamizsnát
osztogatni, hogy megnyugodjon a lelkiismeretünk, aztán meg parancsolni,
elnyomni másokat.”
És
hogyan kell szolgálni? Chiara három egyszerű szóval válaszol: „Éljük a
másikat!” Ez azt jelenti, hogy „meg kell próbálnunk behatolni a másik
világába, érzéseibe, megpróbálni együtt hordozni a terheit”. Példát is
hoz: „A gyerekekkel hogyan bánjak? A gyerekek azt akarják, hogy
játsszam velük, akkor menjek játszani!” Esetleg az otthoniak közül
csatlakoznom kellene valakihez, aki tévét akar nézni, vagy kirándulni
szeretne? Időveszteségnek gondolhatnánk az egészet. „Mégsem
elvesztegetett idő! Ez mind szeretet, mind megnyert idő, mert
szeretetből kell eggyé válnunk!” „Valóban oda kell vinnem a másiknak a
kabátját, amikor távozik, tényleg oda kell tennem elé a tányért az
asztalra?” Igen, pontosan erről van szó! Mert „az a szolgálat, amit
Jézus kér, nem elméleti szolgálat, nem érzelgősség. Jézus konkrét
szolgálatról beszélt, izmunkkal, lábunkkal, fejünkkel, ténylegesen
szolgálnunk kell.”[2]
„(…) úgy vagyok köztetek, mint a szolga”
Tudjuk
tehát, hogyan élhetjük ezt az igét: úgy, hogy odafigyelünk a másikra,
és készségesen válaszolunk az igényeire, tettekkel szeretve.
Néha
arról van szó, hogy jobban végezzük a munkánkat, egyre nagyobb
hozzáértéssel és tökéletességgel, mert ezzel a közösséget szolgáljuk.
Máskor
azt jelenti, hogy különleges segélykérésekre válaszolunk, amikor a
közelünkben vagy a tőlünk távol élők megszólítanak problémáikkal,
például idősek, munkanélküliek, fogyatékkal élők, magányos emberek.
Vagy amikor távoli, természeti katasztrófával sújtott országokról,
örökbefogadásról vagy humanitárius projektek támogatási igényeiről
hallunk.
Aki
felelős beosztásban van, fel fog hagyni a visszataszító, parancsolgató
magatartással, mert eszébe jut, hogy mindannyian testvérek vagyunk.
Ha mindent szeretettel teszünk, felfedezzük az ókeresztény mondás lényegét: „az uralkodik igazán, aki szolgál”.
Fabio Ciardi és Gabriella Fallacara gondozásában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése