Az evangélium szavai elbűvölnek, mert igazak. Az szól általuk, aki magáról azt állította: „én vagyok az igazság”[1]. Feltárja előttünk Isten végtelen titkát, és felfedi szeretet-tervét: az emberiséget meg akarja ajándékozni az Igazsággal.
Az
Igazság azonban végtelen mély misztérium. Hogyan érthetjük meg, és
hogyan élhetjük teljességében? Jézus maga is tudja, hogy nem bírjuk el
ennek a „súlyát”. Ezért az utolsó vacsorán, mielőtt visszatért volna az
Atyához, megígérte tanítványainak, hogy elküldi Lelkét, aki
megmagyarázza igéit, és segít életre is váltani.
„Az igazság Lelke elvezet titeket a teljes igazságra.”
A
hívők közössége ismeri az igazságot, mert életét Jézustól kapta.
Ugyanakkor úton van az „igazság teljessége” felé, a Szentlélek biztos
vezetésével.
Az
egyház történetét úgy is tekinthetjük, mint Jézus misztériumának és az
általa mondott igéknek fokozatos és egyre mélyebb megértését. A Lélek
többféleképpen vezeti az egyházat ezen az úton: a hívők szemlélődése és
tanulása révén, a szentek karizmáin keresztül és az egyházi
tanítóhivatal segítségével.[2]
A
Lélek szól a hívők szívében is, ott lakozik, hallatja „hangját”. Újra
és újra arra ösztönöz, hogy megbocsássunk, szolgáljunk, ajándékozzunk,
szeressünk. Megtanítja, hogy mi a jó, és mi a rossz. Emlékeztet az élet
igéire, melyeket az evangélium hónapról hónapra ültet belénk, és segít,
hogy éljük őket.
„Az igazság Lelke elvezet titeket a teljes igazságra.”
Hogyan éljük ezt az igét?
Úgy,
hogy a Szentlélek iránti készségünkben, aki vezet, figyelmeztet és
ösztönöz, hallgatunk arra a „hangra”, amely bennünk szól.
„A
kereszténynek a Szentlélek késztetései szerint kell járnia – mondja
Chiara Lubich –, hogy teremtő hatalmával a Lélek működhessen a
szívében, mely az életszentségre, az átistenülésre és a feltámadásra
vezeti.”
Hogy
jobban megértsük, mintegy felerősítve halljuk „a hangot”, Chiara arra
hív, hogy egységben éljünk. Így sajátítjuk el azt a képességet, amivel
nemcsak a bennünk szóló hangot halljuk, hanem a „köztünk lévő
Feltámadottét is, amikor egyek vagyunk benne”.
Amikor Jézus
közöttünk van, a Lélek „tökéletesít minket, hogy meghalljuk bennünk
szóló hangját, mert a köztünk jelen lévő Jézus által felerősödik a
Lélek hangja.”
„Hogy
a Szentlelket szeressük, imádjuk és szívünkben tartsuk, a legjobbnak
tűnt mindig az Ő hangjára hallgatni, mely képes megvilágosítani minket
életünk minden pillanatában. Amikor hallgattunk »arra a hangra«, nagy
meglepetéssel vettük észre, hogy sokkal jobban haladunk a tökéletesség
felé, hibáink lassan-lassan eltűnnek, és átadják helyüket az
erényeknek.”[3]
„Az igazság Lelke elvezet titeket a teljes igazságra.”
Ez az ige, melyet a Szentháromság-vasárnapi liturgiából vettünk, arra szólít, hogy segítségül hívjuk a Szentlelket:
„Ó
Szentlélek, semmi mást nem kérünk Tőled, csak Istent, Istenért. (…) Add
(…), hogy életünk hátralevő idejében mindig, minden pillanatban csupán
Neked éljünk, és egyedül Téged akarjunk szeretni és szolgálni!
Isten! Isten, Te tiszta szellem, akinek emberségünk edénye üres kehely lehet, hogy betöltsd azt!
Isten,
Téged kell sugározni a lelkünknek, szívünknek, arcunknak, szavainknak,
tetteinknek, hallgatásunknak, életünknek és halálunknak. Neked kell
tovább élned abban a nyomban, amelyet távozásunk után a földön hagyunk.
Nem maradhat, ne is maradjon más utánunk, mint jelenléted fényes
barázdája, a Te világító jeled, aki jelen vagy bennünk, az élő világ
magvaiban vagy az összeomló világ romjaiban, mindenek istendicséretében
vagy hívságában. Mert minden teremtmény csak arra való, hogy – akár
mint lábaid zsámolya, akár mint színed előtt szertefoszló árnyék –
Neked készítsen helyet, ó Minden, ó Egyetlen, ó Szeretet!”[4]
Fabio Ciardi és Gabriella Fallacara gondozásában
[1] Jn 14,6
[2] vö. Dei Verbum, 8
[3] Lo Spirito Santo e il Movimento dei Focolari, kiadatlan beszéd, 1989. október 3.
[4] C. Lubich, Scritti spirituali/1, Città Nuova, Roma 1991; magyar fordítás: Ha tüzet gyújtanánk, Új Város, Budapest 2001, 82. o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése