„Kedves Barátom! Családod, otthonod gondnokává, pásztorává rendeltelek. Ha olvasod a Bibliát – és rájössz, észreveszed, hogy nem úgy működik otthonod, ahogy ott írva találod, akkor felelősséged, hogy a jó útra tereld a rád bízottakat, hogy megmutasd nekik a helyes utat! Ha megérintett Igém, akkor figyelmeztesd gyermekeidet az én nevemben! Oktasd őket, hogy mindig becsületesek, segítőkészek legyenek! Segíts nekik megtalálni a helyes utat! Figyelmeztesd, bátorítsd, intsd és segítsd őket! Felelős vagy értük! Nem mondhatod, hogy majd ők eldöntik, mit akarnak! Ha látod, hogy a szakadék felé haladnak, engednéd, hogy menjenek csak, majd eldöntik, hogyan tovább?” Hogyan tudok családom őrizőjévé válni, ha nem hallom a szót, amit Isten küld? Kérlek, vedd komolyabban! Olvasd a Bibliát rendszeresen! Észreveszed, hogy milyen időben élünk, hogy lassan minden a feje tetejére áll; erkölcsileg, politikailag, társadalmilag és a természetben. Ha hallod ezt a hírekben – és összehasonlítod azzal, amit a Bibliádból olvasol, nem fogod tudni megállni, hogy őrálló módjára ne figyelmeztesd a környezetedet arra, hogy legyenek készen ők is – mert Jézus Krisztus nagyon hamar visszajön! TE milyen őrálló vagy?

“Kardjaikból kapát kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, senki nem rettenti őket. Maga a Seregek Ura mondta ezt!” (Mikeás 4,3-4) Igen, ez az Isten célja. Ezt kell megtanulni, vagy elpusztul az emberiség. De addig nem fog elpusztulni. Isten végrehajtja akaratát. Hogy mikor, hogyan, nem tudhatjuk. Minél reménytelenebbnek tűnik, annál biztosabb, mert annál hamarabb fog világossá válni, hogy pusztán emberi erővel és akarattal nem lehet megvalósítani. Ameddig az emberben bízunk, minden reményünk hiábavaló. Ki kell végre ábrándulni a ma istenített Emberből. Ha az ember képes lenne maga erejéből megvalósítani a Krisztus tanítását, volna reménye az igazi nagy békére, de amíg a legkülönbek fejében sem fordul meg az, hogy ösztöneinket alá kell vetni a krisztusi erkölcs irányításának, addig nem lesz se béke, se biztonság, se boldogság a földön. El kell, hogy jöjjön az az idő, mikor megvalósul az ígéret: „Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az Úr – mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.” (Jer 31,33-34) Akkor, csak akkor, de akkor biztosan megvalósul a Mikeás által küldött ígéret is. Mindenható, örök Isten! Egyedül benned van bizodalmam. Az ember, a nagybetűvel írt Ember már mindent kipróbált, hogy boldogsághoz jusson. Fegyver, tárgyalás, béketervek, csodálatos eszközök, bölcs kormányzás, mind csődöt mond, mert megváltozni nem hajlandó az ember. Nem hajlandó elismerni, hogy Krisztus az egyetlen hiteles tanító, elfogadni, hogy az ő tanítása az egyetlen út a boldogság felé. Azért két kérésemet tárom most eléd: Hozd el minél előbb a Krisztus teljes uralmát a földön, hogy unokáim már boldogok lehessenek. De ha ennek még nem jött el az ideje, valósítsd meg a te békességedet közöttünk, családomban, egyházamban, népem minél több családjában, hogy legalább mi legyünk boldog néped. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Jézus Krisztusnak ez az alapelve: “Tedd meg most, amiről tudod, hogy meg kell tenned, tedd meg gyorsan! Ha nem teszed, a kikerülhetetlen per elkezdődik, és neked meg kell fizetned az utolsó fillérig szenvedve, gyötrődve, nyomorultul.” Isten törvényeit nem lehet megváltoztatni, nincs kibúvó alóluk. Jézus tanítása pontosan miránk van szabva. Természetes dolog, ha utánanézek, hogy ellenségem megadja, ami jogos; de Jézus azt mondja itt, hogy rám nézve örökre és parancsolóan fontos, hogy én fizessem meg, amivel ellenségemnek tartozom. Urunk szemszögéből nézve nem számít, hogy becsaptak-e vagy sem. Ragaszkodom-e jogaimhoz, vagy megfizetem azt, amivel Jézus Krisztus szerint tartozom? Tedd meg gyorsan, állítsd oda magad az ítélőszék elé most! Erkölcsi és szellemi dolgokban meg kell ezt tenned azonnal; ha nem teszed, megindul a könyörtelen per. Isten elhatározta, hogy gyermekét olyan tisztává és fehérré teszi, mint a leesett hó, és amíg engedetlen vagy valahol tanításával szemben, a Szent Szellem nem hagyja abba ítélő munkáját. Ha igazunk bizonygatásához ragaszkodunk, ez majdnem mindig arra mutat, hogy valamelyik ponton engedetlenek vagyunk. Nem csoda, hogy a Szellem olyan hatalmasan ösztönöz arra, hogy maradjunk állandóan a világosságban. “Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, amíg az úton vagy vele.” Nem lakik-e harag a szívedben egyik-másik rokonod iránt? Valld meg gyorsan, gyorsan hozd rendbe Isten előtt, békülj ki azzal a valakivel – tedd meg most!

Jaj neked, ha nem cselekszel aszerint, amit Isten mutatott neked a hegyen. Ha nem engedelmeskedsz a világosságnak, sötétségre fordul. “Ha azért a benned levő világosság sötétség, mekkora akkor a sötétség!” Abban a pillanatban, amikor elhanyagolod azt, amiben Isten megvilágosított, legyen az a megszentelődés vagy bármi más, elkezdődik a romlás szellemi életedben. Váltsd az igazságot szüntelenül valóra; munkáld ki minden területen, különben még a már elnyert világosság is átokká lehet. A legnehezebben azzal az emberrel boldogulsz, aki önelégülten hivatkozik egy vallásos megtapasztalásra, amit azonban nem valósított meg az életében. Ha azt mondod, hogy megszentelődtél, mutasd is meg. Megtapasztalásodnak olyan valódinak kell lennie, hogy az életedben is láthatóvá váljék. Őrizkedj minden olyan hitbeli felfogástól, amely magaddal szemben engedékennyé tesz; az a pokolból való, bármilyen szépen is hangzik. A mi teológiánk meg kell hogy nyilvánuljon az élet leghétköznapibb vonatkozásaiban is. “Ha a ti igazságosságotok nem több az írástudókénál és a farizeusokénál…” (Mt 5,20) mondja az Úr, azaz erényesebbnek kell lenned a legerkölcsösebb lénynél is, akit csak ismersz. Lehet, hogy mindent tudsz a megszentelődésről, de nem élsz benne életed gyakorlati útjain. Testi, erkölcsi és szellemi életed minden kicsi részletének a váltság mértéke szerint kell megítéltetnie.

Isteni (belénk öntött) erények: hit, remény, szeretet.
Erkölcsi (természetes) erények: okosság, igazságosság, mértékletesség, lelkierősség.
Szellemi képességek: értelem, emlékezet, akarat.
A Szentlélek 7 ajándéka (Iz 11.2): bölcsesség, értelem, tanács, erősség, tudomány, jámborság, istenfélelem.
A Szentlélek gyümölcsei (Gal 5.22): szeretet, öröm, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, szerénység, önmegtartóztatás, tisztaság.
Hét főbűn: kevélység, irigység, harag, torkosság, bujaság, restség, fösvénység.
Harcolunk: kívánságaink, a világ és az ördög ellen.
Utak: tisztulás, megvilágosodás, egyesülés.
-Nem szoríthatók merev keretek közé.
-Érvényes az ima idejére s az ember mindennapjaira.
-lehet aktív (emberi cselekvés Isten kegyelmével)
-lehet passzív (Isten cselekszik s a lélek csak elszenvedi)
Megismerés: Isten-ismeret + önismeret.
Vigasztalások lehetnek: az Istentől, a gonosz lélektől, magától az emberi természettől.

Isten országának alapelve az önzetlenség, amelyet Sátán gyűlöl, sőt létezését is tagadja. A nagy küzdelem kezdetétől fogva azt igyekezett bebizonyítani, hogy Isten cselekedeteinek az indítórugói önzőek. Krisztusnak és mindazoknak, akik az Ő nevét viselik, az a feladatuk, hogy megcáfolják Sátánnak ezt az állítását. Jézus azért jött le a mennyből emberi testben, hogy a saját életével szemléltesse az önzetlenséget. Mindazoknak, akik elfogadják ezt az alapelvet, Isten munkatársaivá kell lenniük, hogy a gyakorlati életükkel mutassák meg az önzetlenség és az önfeláldozás elvét. Az igazságot önmagáért kell választanunk. Helyt kell állnunk az igazságért szenvedés és áldozat árán is, mert “…ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, amely tőlem van, így szól az Úr” (Ésa 54,17).” (Nevelés, Bibliai életrajzok c. fejezetből)

Isten országában egyedül az erkölcs számít (biblikusan fogalmazva: a szeretet által munkálkodó hit). Viszont az erkölcs sem statikus állapot, hanem a változó körülményekben megnyilvánuló viselkedés. Ezért nincs jelentősége Isten szemében annak, hogy ki voltam a múltban, hogyha a mostani tetteim azt lerombolják. Az Úr azt mondja, hogy az erkölcsösségnek épp a lényegi részéhez tartozik, hogy nem bízza el magát, miközben teljes erővel igyekszik igazán élni. A kiválasztottság tehát sosem jelent felsőbbrendűséget. Mert minden felsőbbrendűség csak illúzió.

Isten munkatársai vagyunk, éljünk is úgy, legyünk alázatosak, szeretetteljesek, megértőek, szelídek, ahogy Jézustól láttuk. Mindenkinek van valamilyen elhívása, már az is elhívás, hogy szülők lehetünk mert Isten úgy gondolta, hogy bizalmába fogad, és bízik bennünk, amikor ránk bízott egy vagy több gyermeket. Hisz az életet is ő adja. Az is egy elhívás, hogy jó háziasszonyok legyünk, vagy jó férjek. Mindenben körülményben meg kell felelnünk, Isten dicsősére kell mindent tennünk. Mindenre van erőnk az Úrban.

Isten munkatársa sohase feledje el, hogy a megváltás nem ember, hanem Isten gondolata; ezért megmérhetetlen a mélysége. A megváltás Isten nagy terve, nem pedig megtapasztalás. A tapasztalat csak kapu, amin át a megváltás bejön tudatos életünkbe. Ne hirdesd a tapasztalatot; hirdesd Isten nagy gondolatát. Amikor az Igét hirdetjük, nem arról kell beszélnünk, hogyan szabadulhat meg az ember a pokoltól és hogyan lehet erkölcsös és tiszta; hanem átadjuk az Istentől vett jó híreket. Jézus Krisztus a tanításában mindig kiemelte az ítéletet; ez Isten szeretetének a jele. Ne rokonszenvezz azzal a lélekkel, aki nehéznek találja, hogy Istenhez jusson. Nem Isten felelős ezért. Nekünk nem az okát kell kitalálnunk, hogy miért nehéz, hanem úgy kell bemutatnunk Isten hűségét, hogy Isten Szelleme felfedhesse, mi a baj. Az igehirdetés valódi próbája az, hogy mindenkit ítélet elé állít. Isten Szelleme mindenkit szembe fordít önmagával. Ha Jézus valaha olyan parancsot adott volna, aminek a betöltésére nem tudna minket képessé tenni, akkor hazug volna. Ha pedig mi állítunk korlátot engedelmességünk elé erőtlenségünk hangoztatásával, ez annyi, mintha azt mondanánk Istennek, hogy valamit kifelejtett a számításából. Isten ereje meg kell, hogy ölje minden önbizalmunkat. A teljes erőtlenség és függés ad alkalmat Isten Szent Szellemének arra, hogy megbizonyítsa hatalmát bennünk.

Isten maga terelgeti az ő népét. A körülvevő felszaporodott bűntenger elégszer változtatta halál völgyévé gyönyörű világunkat. Minden eszköz a kezünkben van arra, hogy minden egyes ember boldog lehessen, de hit nélkül, erkölcs nélkül, Istennek hittel elfogadott irányítása nélkül minden visszájára fordul. Ebben a képtelen helyzetben én tudhatom azt, hogy nem érhet semmi veszedelem, míg Istenre bízom magam. Ő tart a kezében. Ő ment meg, ha veszedelem támad. Ő biztosítja jövendőmet. Ő szereti utódaimat. Mitől félnék? „Csendes vizekhez terelget”, otthon van otthonomban. „Bent csend” – fogalmaz Reményik. És ha csapás ér, biztosan tudhatom, hogy vesszője is javamra válik. Nem kerülhetem el népem hitetlensége miatt ránk törő nyomorúságokat, de engem, benne bízót, azokból is kiment, azokat is javamra fordítja. Botja csapásáról is őt ismerem fel: nem hagy megnyugodni a szennyben, kiver belőle. Önzés volna ez? Nem! Így kell bizonyságot tennem szeretetéről, hogy mindenki meglássa és kövesse őt. Jó Atyám, köszönöm, hogy ilyen vigasztalást társz elém. Többezer év óta szól ez az ének. Minden korban voltak nyomorúságok, de minden korban voltak boldog emberek, akik a nyomorúságban is öröméneket énekeltek, mert te hittel, bizakodással, belső békességgel, naponkénti örömökkel ajándékoztad meg őket és ők ezt hálás szívvel elfogadták. Add, hogy én is ezek közé tartozzam. Add, hogy minden reggel rád bízzam magam, s minden este adhassak hálát ajándékaidért. Add, hogy ezt az örökséget tudjam gyermekeimre hagyni, ezt tudjam tovább ajándékozni mindazoknak, akik között élek. Tégy engem örömüzeneted hirdetőjévé mind szavaimban, mind életmódomban. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Isten igéje szerint az a bölcs ember, aki az életét Istenhez és az ő szavához igazítja. Ez persze nem zárja ki a tanult vagy diplomás embereket sem. A Példabeszédek könyve 5. fejezete beszél arról, hogy az erkölcsi bukástól csak az Isten igéjéhez való ragaszkodás tud megóvni. Aki komolyan veszi Isten szavát, és aszerint is él, azt gyakorlatba ültetve, bölcs embernek bizonyul. Milyen szomorú, hogy egyre kevesebb ilyen ember van. Országunk erkölcsileg egyre jobban romlik. Ma már nem fontos a házasságkötés, elég csak úgy összeköltözni. Vagy ha házasságban is él valaki, attól még természetesnek tartja, hogy mással is szerelmi viszonyt folytasson. Ezt lehet látni a médiában, filmekben, szappanoperákban meg sok híres színész, énekes, sportoló életében is. Azt hirdetik, hogy élj, ahogy akarsz, kívánságaid szerint. Te hogyan élsz? Komolyan veszed Isten szavát? Vajon bölcs embernek bizonyulsz?

Isten bővölködő életet szánt nekünk Jézus Krisztusban; de vannak idők, amikor ez az élet külső támadást kap. Emiatt megint önmagunkra kezdünk nézni, pedig azt gondoltuk, hogy ennek már vége. Az öntudatosság zavarhatja meg leghamarabb Istenben való életünk teljességét és állandó belső harcokat okoz. Az öntudatosság nem bűn; könnyen izguló vérmérséklet is előidézheti, vagy ha váratlanul új körülmények közé jutunk. Isten soha nem akar kevesebbet adni nekünk, mint az Ő teljességét. Ami megzavarja benne való nyugalmunkat, azt azonnal rendbe kell hozni. De azzal még nem küszöböltük ki, ha figyelmen kívül hagyjuk, hanem csak ha Jézushoz megyünk vele. Menjünk hozzá, és kérjük Őt, hogy adjon nekünk Krisztus-tudatot! Ő megteszi mindaddig, amíg megtanulunk benne maradni. Soha ne engedd szétforgácsolódni a Krisztusban való életedet – harcolj ellene! Óvakodj attól, hogy léket kapj, hogy a barátok vagy a körülmények feldarabolják az életedet, semmi el ne szakítson tőle, nehogy hirtelen magad maradj. Nincs annál fontosabb, mint hogy szellemi kapcsolatunkat sértetlenül megőrizzük! A nagy megoldás pedig ez: “Jöjjetek énhozzám.” Ez próbálja ki, vajon valóban hűek vagyunk-e értelmi, erkölcsi és szellemi vonalon. Ahol nem vagyunk valódiak, ott inkább vitatkozunk, ahelyett, hogy Jézushoz mennénk.

Isten azonban időnként megítéli az embert. Nagy az Ő irgalma és kegyelme, de időnként megítéli a saját képmására és hasonlatosságára létrehívott lényét – ez történt az özönvíznél, ez történt Szodomában és Gomorrában is. Akiben azonban van egy kis jószándék – ilyen volt Lót is -, azt Isten felfoghatatlan Gondviselői Bölcsességével noszogatja-terelgeti-korrigála, igyekszik felébreszteni benne az isteni alvó részt, hogy megmentse. Így küldi el angyalait Lóthoz, aki végre felfogta: Szodomában és Gomorrában kő kövön nem marad. Vejei mégis tréfának vélték. “Jó vicc!” – gondolhatták – Isten, meg a kénköves eső… Lót nem volt szent ember – a lányait is Szodoma fiaihoz adta feleségül – pedig pontosan tudta, hogy milyen az a város, ennek ellenére megmenekült. Ez az evangélium. A történet folytatódik (lásd Lót leányainak bűne 1 Móz 19, 31kk) s világosan kiderül, hogy, aki a bűn tanyájához nagyon közel lakik, sőt nagyon jó szomszédságban van vele – ritkán marad erkölcsös… Isten az Ő parancsolatait nem tréfának szánja, azok mindig az egyént s a közösséget és az élet méltóságát védelmezik, éppen ezért itt nincs helye semmiféle emberi okoskodásnak, kimagyarázásnak, “elrelativizálásnak”. Isten az ő Igéjén keresztül munkálja bennünk a józanságot – ezért az Ő Szavát komolyan kell vennünk – ennek ellenére az a testrészünk, amit legmagasabban hordunk, az van legtávolabb az Istentől. Hiába remegteti meg Isten a lábunkat a körülményeken keresztül, hiába halmoz el a szívünknek célzott élmény-üzenetei sokaságával – eszünk, a büszke ráció ellenáll… akár életünk végéig. Ennek viszont mindig következménye van. Ez törvény… (Frankó Mátyás)

Isten az embert szabad ösztönökkel teremtette. Az állatok ösztönei kötöttek, csak akkor és addig működnek, amire be vannak programozva. Az ember ösztönei állandóan működnek, az erkölcs törvényei kell, hogy irányítsák működését. Ez állandó küzdelmet jelent az erkölcsi meggyőződés és az öncélú ösztöni késztetés között. Minden vallás törvényt ad: fegyelmezi az ösztönöket. Innen származik az a pogány tévedés, hogy Istennek az tetszik, ha elfojtjuk azokat. Éljünk házasság nélkül, ne együk a jónak tartott ételeket, vonjuk meg magunktól az élet örömeit. Isten mást, ennél sokkal többet kíván. Azt kívánja, hogy minden tőlünk telhetőt kövessünk el embertársaink boldogságának, örömének előmozdítására. Örülni kell és örömöt szerezni. Élni kell az élet javaival, szabadon, hálásan, míg az a mások örömét nem rontja. De ha kell, tudni kell lemondani bármi földi jóról, válogatás nélkül, Isten szolgálatára, a mások javára. Ez a keresztyén szabadság. Azért mondhatok le szívesen bármi földi jóról, mert az enyém. Élvezhetem vagy elhagyhatom aszerint, hogy Isten szerinti szolgálatom mit kíván. Lemondani könnyű, nagyobb dolog szabadon szolgálni Isten ajándékaival. Uram, köszönöm, hogy szabadságra rendeltél. Tapasztalom, mennyivel könnyebb betartani gépies szabályokat, mint állandóan arra figyelni, mit kíván tőlem szeretettörvényed. De így tetted széppé, szabaddá életemet. Köszönöm akaratod szerinti hű családi életemet. Köszönöm, hogy gyönyörködhetek a természet csodáiban, a művészet alkotásaiban, a jó ételekben, egymás örömében. Abban, ha másokat is örülni látok, s ha abban nekem is részem volt. Köszönöm, hogy te is örülsz az én örömeimnek. De vigyázz rám, hogy ne felejtsem el, meddig tart örvendező szabadságom. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Igazsággal tartja fenn országát a király, de ha ajándékot fogad el, romba dönti azt. (Példabeszédek 29:4) Igénk azt üzeni, hogy ha egy nép vezetője/vezetői által elfogadott dolog a megvesztegetés, akkor az az egész ország romba dőlését elősegíti. A vezető embereknek – különösen, ha egy országot vezetnek – át kell érezniük a rajtuk lévő felelősség súlyát. A vezetés legfontosabb alappillérei pedig az igazságosság, a becsületesség, a tisztesség, a szorgalmas munka. Ezek azonban hitbeli meggyőződés alapján vagy ott vannak valakinek az életében, vagy hiányoznak abból. Mindkettőnek következménye van. Ha a megvesztegetés „bevett” dolog magas körökben, akkor alant is azzá válik. Az erkölcsi romlás így rövid időn belül bekövetkezik. Sőt, ebből kifolyólag az élet más területein is megindul az amortizáció az egész nép körében. Az Isten útját járó, a megvesztegetést gyűlölő, a becsületesen fáradozó vezetők jelentenek, jelenthetnek áldást a nemzet egészére. Feladatunk: imádkozni ilyen vezetőkért és így élni a magunk helyén, ahová az Úr állított.

Igaz és törvényes cselekvés: elgondolkodtató fogalmak. Főképpen manapság, amikor törvénytelen és égbekiáltó dolgok garmadája kerül napfényre. Bele vagyunk már fáradva, hogy hány emberről derül ki, hogy nyakig benne van egy-egy korrupciós, lezsírozott, illegális ügyben. Igaz és törvényes cselekvésről pedig eszük ágában sincs még elgondolkodni sem. Pedig az ilyen magamfajta egyszerű ember igaz és törvényes dolgokra vágyakozik. Az Úr becsüli az igaz és törvényes cselekvést, amely nem arról szól, hogy a kiskapukat hogyan játszhatjuk ki, hanem arról, hogy a becsület és a tisztesség erény az életemben. Ez egy mindenkivel szemben elvárható minimális erkölcsi mérce kellene legyen. Persze akit az Úr nem érdekel, azt többnyire embertársai sem…

Ha Jézus elfogadott minket és megkegyelmezett nekünk, még nem vagyunk a célnál. Most kezdődnek a leckék és a próbák. Nem leszünk egyszeriben hibátlanok. Az a legnagyobb baj, ha csalhatatlanok akarunk lenni, hibátlanok és nem fogadjuk el, hogy mások megmondják az igazságot. Az ilyeneket a Megváltó nem használhatja iskolájában. Csak azokat viheti előbbre, akik készek tanulni, hibáikat, bűneiket belátni és azoktól megszabadulni. Ezek a bölcs emberek: A bolond nem fogadja el, ha helyreigazítják őt. Jézus iskolájában nem az értelemé a főszerep, hanem az akaraté; nem a tudás, hanem a lelkiismeret, nem a szellemi felfogóképesség, hanem az erkölcsi befogadókészség számít. Lelkiismeretünket ragadja meg a Mester. Itt fedi fel hibáinkat, int és óv minket. Minél jobban figyel lelkiismeretünk az Ő hangjára, annál finomabb a hallásunk. Ha elengedjük a fülünk mellett, eltompulunk. Ha bedugjuk fülünket Jézus igazsága elől, süketté válhatunk.
Az Úr Jézus szívünk rejtekében tanít, magyaráz, int, büntet és megítél. Igéjével tanít, amely hallás révén vagy mindenféle eseményen és élettapasztalaton át jön hozzánk. Mindig az a cél, hogy megtanuljuk átadni az akaratunkat. Maga a Mester is engedelmességet tanult földi napjaiban, s végül meg kellett tanulnia, hogy igent mondjon a legnehezebb szenvedés útjára is. Így kell nekünk engedelmességet tanulnunk minden helyzetben és minden körülmények között, mindenekelőtt a szenvedésben is.
Mi megtorpanunk, ha nehéz dolgokat kell elviselnünk, bántásokat kell eltűrnünk. Többnyire lassan haladunk előre. A bizonyítványt, amely a mennyei városba való felvételre jogosít, szeretnénk mégis elnyerni. Ki szeretne ott rostokolni a zárt ajtó előtt? Tökéletességre akarunk eljutni, tanuljunk tehát fáradhatatlanul tovább.

Ha életünk legbensőségesebb kapcsolatai ütköznek Jézus Krisztus igényeivel, Ő azt mondja: feltétlenül neki kell engedelmeskednünk. Tanítványnak lenni annyit jelent, hogy egy személynek, a mi Urunk Jézus Krisztusnak szenvedélyesen és személyesen odaszánjuk magunkat. Nagy különbség, hogy egy személynek vagy egy bizonyos ügynek, elvnek szentelem-e oda magam. Urunk sohasem hirdette, hogy egy ügynek, hanem, hogy neki magának szenteljük oda magunkat. Sokan keresztyénnek mondják magukat, akik nem adták át magukat Jézus Krisztusnak. A tanítvány Jézus Krisztus alázatos rabszolgája – szeretetből. Ezen a földön senkiben sincs meg a Jézus Krisztus iránti szenvedélyes szeretet, csak ha a Szent Szellem adta belé. Talán csodáljuk, nagyra becsüljük és tiszteljük, de nem tudjuk szeretni Őt. A Szent Szellem az egyetlen, aki szereti az Úr Jézus Krisztust; Ő árasztja ki Isten valódi szeretetét a szívünkbe. Valahányszor a Szent Szellem lehetőséget lát arra, hogy megdicsőítse Jézust, elfoglalja szívedet, idegeidet, megragadja egész személyiségedet és az odaadástól izzóvá és lángolóvá leszel. A keresztyén életre jellemző az “önkéntes erkölcsi eredetiség”, ezért a tanítványt is érheti az a vád, ami Jézus Krisztust érte: a következetlenség vádja. De Jézus Krisztus mindig következetes volt Istennel szemben. A keresztyénnek is következetesnek kell lennie Isten Fiának benne való életéhez. Sokan belevetik magukat hitvallásukba. Istennek ki kell őket ragadnia előítéleteikből, csak ezután tudják odaszentelni magukat Jézus Krisztusnak.

Ha csak egyszer is test szerint ítélsz, ennek a vége az, hogy a pokol tombol benned. Azonnal hozd világosságra és mondd: “Uram, vétkeztem ebben.” Ha ezt meg nem teszed, egészen megkeményedsz. A bűn büntetése, hogy megátalkodsz a bűnben. Nemcsak Isten bünteti a bűnt; hanem a bűn erőre kap és teljes mértékben visszafizet a bűnösnek. Se küzdés, se imádkozás nem tehet képessé arra, hogy abbahagyj bizonyos dolgokat. Bűnödnek az a büntetése, hogy fokról fokra megszokod s már észre sem veszed, hogy az bűn. A bűn következményeitől semmiféle hatalom meg nem szabadíthat, csak ha a Szent Szellem kiárad rád. “Ha a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van…” (1Jn 1,7). Sokan közülünk világosságban járásnak nevezik, ha a mások számára felállított erkölcsi követelmények szerint járnak. Azonban nem a képmutatás a legöldöklőbb álszentség, hanem az öntudatlan elszakadás a valóságtól.

Felderengett már előtted valaha, hogy Isten előtt felelős vagy másokért? Ha például elhajlok Istentől saját útjaimra, mindenki szenved körülöttem. Isten minket “együtt ültetett a mennyekbe” (Ef 2,6). “És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind” (1Kor 12,26). Környezetedben mindenki szenvedni fog, ha testi önzést, gondolataidban hanyagságot, erkölcsi tompaságot, szellemi áporodottságot engedsz meg magadnak, vagy ha szellemileg elzárkózol. “De ugyan ki olyan tökéletes – mondod, hogy ilyen magas követelményeknek eleget tehetne?” A mi elégséges voltunk Istentől – és csakis tőle van.

Az erkölcsi törvény nem veszi figyelembe gyarló emberi voltunkat, nincs tekintettel örökölt hajlamainkra és gyengeségeinkre. Megköveteli, hogy teljesen erkölcsösek legyünk. A törvény soha nem változik, a legnemesebbtől és a leggyengébbtől is ugyanazt követeli. Az Istentől rendelt törvény nem változik sem a nemesebb, sem a gyengébb emberrel szemben. Nem mentegeti mulasztásainkat, ugyanaz marad minden időben és az örökkévalóságban is. Ha erre nem ébredünk rá, azért van, mert nem vagyunk elevenek. Amint megelevenedünk, látjuk, hogy az életünk kész tragédia. “Én pedig éltem egykor a törvény nélkül. De a törvény jöttével megelevenedett a bűn és én meghaltam” (Róm 7,9-10). Amint ezt felismerjük, Isten Szelleme meggyőz minket bűnösségünkről. Amíg az ember erre a pontra el nem jut és nem látja be, hogy reménytelenül elveszett, addig Krisztus keresztje üres komédia a szemében. A saját bűnösségünkről való meggyőződés köt félelemmel a törvényhez és az embert reménytelenné teszi: “A bűn alá vagyok rekesztve és kiszolgáltatva neki.” Én, az Istennek adós bűnös nem juthatok Istennel helyes viszonyba, ez lehetetlen. Csak egyetlen úton jöhetek rendbe vele: Jézus Krisztus halála által! Meg kell szabadulnom attól a bennem lappangó gondolattól is, hogy valaha engedelmességem által helyes viszonyba juthatok vele – ugyan ki tudna közülünk tökéletesen engedelmeskedni Istennek valaha is?! Csak akkor ismerjük fel a törvény hatalmát, amikor így közelít hozzánk: “ha…” Isten soha nem kényszerít. Néha szeretnénk, ha kényszerítene, máskor megint, ha békén hagyna. De ha Isten akarata uralomra jut bennünk, akkor minden kényszernek vége! Amint szabad elhatározásunkból engedelmeskedünk Istennek, megmozdítja érdekünkben a legtávolabbi csillagot és a legkisebb homokszemet is, hogy mindenható hatalmával segítsen rajtunk.

Ez a világ zárt kapu. Korlát és ugyanakkor átkelőhely. Két rab szomszédos cellákban kapcsolatot teremt egymással úgy, hogy átkopognak a falon. A fal választja el őket egymástól, de ugyanakkor ugyanaz a fal teszi lehetővé, hogy kapcsolatba lépjenek. Így van ez Isten és miközöttünk. Minden válaszfal kapocs. (Simone Weil) Félelmetes és rettenetes csoda Isten jóságát megtapasztalni; átélni, hogy imánk meghallgatást nyert, hogy naponként apró szépségek vesznek körül, hogy sikerülhetnek olyan dolgok, amelyek először véghezvihetetlennek látszottak. Dicsőítjük-e Istent mindazért a jóért, amellyel megajándékoz, vagy csupán megkönnyebbülten továbblépünk, ha megoldódik valami?Dicsőítjük-e Istent jóságáért, vagy nem látunk mást, mint a “város”, melyben élünk vagy a “föld minden népe” nyomorúságát, háborúskodását, istentelenségét? Nem tagadhatjuk le, hogy a kétségbeejtő napihírek világában sokszor megkérdőjeleződik számunkra a boldog, biztos jövő lehetősége. A híradás csatornáin felénk áramló erőszak, erkölcstelenség, a létbizonytalanságot felvillantó gazdasági vagy politikai kérdések erősen befolyásolják életünket. Sokszor úgy érezzük, világunk ellehetetlenült, hitünket csak önvédelmi reflexekre berendezkedve tudjuk megélni, félünk az elszigetelődéstől, a meg nem értettségtől, a világgal való kommunikáció csődjétől. Tekintsünk Isten csodálatos ígéretére! Próbáljuk meg mától úgy tekinteni a világot, jövőnket, mint ami hatalmas lehetőségeket rejt, hogy benne majd Isten dicsősége nyilvánvalóvá váljon.

Jóságos Istenem! Hálát adok mindazért, amit tőled kapok! Köszönöm, hogy nem hagysz reménység nélkül, hanem ma is jóságodat és békességedet ígéred! Kérlek, ments meg a reménytelenségtől, és engedd felismernem, hogy a nehézségek közel vihetnek hozzád! Ámen.