Ha Jézus elfogadott minket és megkegyelmezett nekünk, még nem vagyunk a célnál. Most kezdődnek a leckék és a próbák. Nem leszünk egyszeriben hibátlanok. Az a legnagyobb baj, ha csalhatatlanok akarunk lenni, hibátlanok és nem fogadjuk el, hogy mások megmondják az igazságot. Az ilyeneket a Megváltó nem használhatja iskolájában. Csak azokat viheti előbbre, akik készek tanulni, hibáikat, bűneiket belátni és azoktól megszabadulni. Ezek a bölcs emberek: A bolond nem fogadja el, ha helyreigazítják őt. Jézus iskolájában nem az értelemé a főszerep, hanem az akaraté; nem a tudás, hanem a lelkiismeret, nem a szellemi felfogóképesség, hanem az erkölcsi befogadókészség számít. Lelkiismeretünket ragadja meg a Mester. Itt fedi fel hibáinkat, int és óv minket. Minél jobban figyel lelkiismeretünk az Ő hangjára, annál finomabb a hallásunk. Ha elengedjük a fülünk mellett, eltompulunk. Ha bedugjuk fülünket Jézus igazsága elől, süketté válhatunk.
Az Úr Jézus szívünk rejtekében tanít, magyaráz, int, büntet és megítél. Igéjével tanít, amely hallás révén vagy mindenféle eseményen és élettapasztalaton át jön hozzánk. Mindig az a cél, hogy megtanuljuk átadni az akaratunkat. Maga a Mester is engedelmességet tanult földi napjaiban, s végül meg kellett tanulnia, hogy igent mondjon a legnehezebb szenvedés útjára is. Így kell nekünk engedelmességet tanulnunk minden helyzetben és minden körülmények között, mindenekelőtt a szenvedésben is.
Mi megtorpanunk, ha nehéz dolgokat kell elviselnünk, bántásokat kell eltűrnünk. Többnyire lassan haladunk előre. A bizonyítványt, amely a mennyei városba való felvételre jogosít, szeretnénk mégis elnyerni. Ki szeretne ott rostokolni a zárt ajtó előtt? Tökéletességre akarunk eljutni, tanuljunk tehát fáradhatatlanul tovább.